Negyven éve koncertezett Ausztráliában a könnyűzene történetének egyik legnépszerűbb és legsikeresebb együttese, a svéd ABBA. A kvartett négy városban (Sydney, Melbourne, Adelaide, Perth) tizenegy koncerten lépett a közönség elé, a műsort összesen 160 ezer néző látta. Agnetha, Björn, Benny és Anni-Frid addigi repertoárjuk legkedveltebb dalait adták elő: elhangzott például a nemzetközi áttörést jelentő Waterloo, amellyel megnyerték az 1974-es Eurovíziós Dalfesztivált, továbbá olyan slágereik, mint az S.O.S., a Mamma Mia, a Fernando és a Dancing Queen. Az ausztrál közönség hallhatta először élőben az akkor még születőben lévő új nagylemez, a The Album néhány dalát is. A turnéról film is készült, amelynek keretcselekménye szerint egy kétbalkezes riporter megpróbál interjút készíteni az együttessel, ám valamiért folyton kudarcot vall, ezért követnie kell a művészeket valamennyi koncerthelyszínre. A produkciót az ABBA-klipek állandó rendezője, Lasse Hallström hozta tető alá, aki a kilencvenes évektől forgatott hollywoodi filmjeivel nemzetközi hírnévre tett szert. Az együttes világméretű népszerűségének köszönhetően a film nagy közönségsikert aratott, a kritikusok azonban nem voltak igazán elragadtatva tőle. Az ABBA forgalmazási rekordot állított fel Magyarországon, hiszen a világpremier után hét hónappal már hazánkban is játszották a mozik. (A szocialista filmforgalmazás évtizedeiben minimum 1-2 évet kellett várni a filmekre, de voltak ennél jóval nagyobb késések is, nem is beszélve azokról az esetekről, amikor egy-egy film anyagi vagy ideológiai okok miatt egyáltalán nem juthatott el hozzánk.)
AZ EGYÜTTES
Az ABBA története hivatalosan 1970-ben kezdődött, de a négy előadó már a hatvanas években megismerkedett egymással. A gitáros-énekes Björn Ulvaeus (* 1945) és a billentyűs Benny Andersson (* 1946) egyaránt tizennyolc évesen kezdett zenélni. Björn a Hootenanny Singers, Benny a „svéd Beatles”, a Hep Stars tagságát erősítette. A két együttesnek olykor közös fellépései és turnéi voltak, melyek során a srácok összebarátkoztak. A Hootenanny Singers éles szemű menedzsere, Stig Anderson (1931–1997) fantáziát látott a két fiú együttműködésében, és közös munkára biztatta őket. Björn 1968-ban találkozott a kisebb szólósikereket elért Agnetha Fältskog (* 1950) énekesnővel. Egymásba szerettek, és három év múlva összeházasodtak. Benny életébe 1969-ben köszöntött be a nagy szerelem, amikor az Eurovíziós Dalfesztivál svéd selejtezőjén, a Melodifestivalen rendezvényén megismerkedett az egyik szép és tehetséges versenyzővel, a norvég Anni-Frid Lyngstad (* 1945) énekesnővel, közismert becenevén Fridával. Hamar egymásra hangolódtak, de csak 1978-ban házasodtak össze. 1970-ben Björn és Benny közös nagylemezt készített Lycka (Boldogság) címmel. Munka közben mindkét fiút meglátogatta a barátnője, akik egyébként korábbról már ismerték egymást, és háttérvokált énekeltek a készülő albumon. A két szerelmespár természetesnek vette, hogy baráti segítséget nyújtanak egymásnak zenei ügyekben is, mindazonáltal eleinte nem gondoltak tartós közös munkára, végtére is mindnyájuknak megvolt a maga nem is sikertelen karrierje: a fiúknak az együtteseikkel, a lányoknak szólistaként. Igazából egy jól sikerült tréfa folytatásaként került sor első közös fellépésükre egy 1970-es ciprusi nyaralás alatt, az ott állomásozó ENSZ-katonák előtt. Még abban az évben megszületett első közös daluk, a Hej, gamle man, amelyet odahaza élőben is előadtak. Csupán alkalmi kalandnak tekintették a közös fellépést, ám a dal nem várt nagy sikert aratott. 1971-ben Björn, Benny és Agnetha már együtt turnéztak, Fridát viszont még az EMI-hoz kötötte a szerződése.
Stig Anderson feltett szándéka volt, hogy betörjön a nemzetközi poppiacra is, és úgy gondolta, ennek egyik nagy lehetőségét az Eurovíziós Dalfesztivál jelenti. Arra biztatta Björnt és Bennyt, hogy írjanak dalokat a svéd selejtezőre, hátha megnyerik azt, és kijutnak a nemzetközi versenyre. A kísérletezés közben született dalok közül a People Need Love még az amerikai slágerlistára is felkerült, ámbár az első százba nem jutott be. Valahogy sikerült Frida ügyét is rendezni az EMI-jal, mert az imént említett kislemez Björn & Benny, Agnetha & Anni-Frid néven jelenhetett meg, sőt a kvartett egy nagylemez elkészítésébe is belefogott. Állítólag ennek egyik felvétele, a Nina, Pretty Ballerina győzte meg őket arról, hogy tehetségük egyesítésében rengeteg lehetőség rejlik. Az album címadó dalával, a Ring Ringgel a formáció 1973-ban benevezett az Eurovízió svéd selejtezőjére, de csak harmadik helyezést ért el. A következő évben viszont bekövetkezett az áhított áttörés: az új dal, a Waterloo nyerte a svéd selejtezőt, sőt magát a nemzetközi versenyt is, amelynek mindmáig az ABBA a legnagyobb felfedezettje. Hivatalosan 1973. október 16-án használták először ezt a nevet, miután megegyeztek az azonos nevű svéd halfeldolgozó gyárral. A Waterloo nemzetközi sikerét követően derült ki, hogy Stig Anderson nem csupán másokat tud megdolgoztatni, hanem ő maga is kiválóan érti a dolgát. Neki köszönhetően a siker nemcsak hogy állandósult, hanem fokozódott is, és az ABBA még harmincöt évvel a feloszlása után is a könnyűzene egyik legnépszerűbb előadójának számít. A német Bravo magazin számára 1976-ban készült az a fotósorozat, melyen a tagok saját keresztnevük kezdőbetűjét tartották maguk előtt, az egyik fiú azonban véletlenül fordítva tartotta a maga B betűjét. Erre a tévedésre alapozva született meg a híres ᗅᗺᗷᗅ-logó.
A Waterloo után egy ideig még nem sok jele volt annak, hogy egy páratlan karrier kezd kibontakozni: az együttes első európai turnéjának néhány koncertjét például kellő érdeklődés hiányában le kellett mondani. Az ABBA című 1975-ös nagylemez jelentette a fordulópontot, amelytől kezdve egészen a feloszlásig a kvartettnek bérelt helye volt a nemzetközi toplistákon. Felsorolni is képtelenség a sok-sok slágert, így hát hagyatkozzunk kizárólag az albumokra: Arrival (1976), The Album (1977), a diszkózene hatását tükröző Voulez-vous (1979), jelen sorok írójának kedvence, a Super Trouper (1980) és a The Vistors (1981). Két önálló kislemezt külön is ki kell emelni: az 1978-as Summer Night City „B” oldalán egy három tételből álló egyveleg hallható, ami azért kuriózum, mert kivételesen nem saját dalokról van szó, míg az 1979-es Gimme! Gimme! Gimme! (A Man after Midnight) egyike az ABBA legkedveltebb dalainak. (Érdekesség, hogy mindkét „A” oldalas felvétel teljes verziója intróval kezdődik: a Summer Night City intrós változatát csak 1994-ben adták ki először egy négylemezes CD-n, a Gimme! Gimme! Gimme! viszont annak idején csupán az Egyesült Államokban és Kanadában jelent meg rövidítve, ámbár anno a Magyar Rádió is intro nélkül játszotta.) A kis- és nagylemezekhez mindenkor televíziós fellépések, egyedi koncertek és turnék, klipek és interjúk kapcsolódtak, s ez a felfokozott munkatempó sajnos az érzelmek rovására ment. 1978-ban ugyan még egy esküvőt ünnepelhettek, mert Benny és Frida végre összeházasodtak, mindazonáltal a következő évben már bejelentették Björn és Agnetha válását, 1981-ben pedig Bennyék is szétmentek. (Mindkét fiú 1981-ben nősült újra.) 1982-ben még szóba került egy újabb album elkészítése, ám az előző LP szerényebb fogadtatása és a tagok közötti élesedő konfliktusok miatt a munka félbemaradt. Az ABBA feloszlását hivatalosan sosem jelentették be, de egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az együttesnek vége: a lányok szólólemezekkel próbálkoztak, a fiúk egy musical írásába kezdtek. Bár mind a négyen önállóan is értek el figyelemre méltó sikereket, későbbi produkcióik meg sem közelítették az ABBA-dalok népszerűségét.
AZ AUSZTRÁL TURNÉ
Az ABBA 1977-ben világ körüli turnéra indult, amely január 28-án kezdődött Oslóban. További európai helyszínek: Göteborg, Koppenhága, Berlin, Köln, Amszterdam, Antwerpen, Essen, Hannover, Hamburg, Manchester, Birmingham, Glasgow és végül két koncert a londoni Royal Albert Hallban. Erre a két fellépésre csak postai úton lehetett jegyet rendelni. Később nyilvánosságra került, hogy három és félmillió jegyigénylés érkezett, vagyis a kvartett itt 580-szor léphetett volna fel telt házak mellett! A londoni koncertek után az ABBA visszatért Svédországba, hogy felkészüljön az ausztrál turnéra. A művészek és száztizenhét (!) tagú kíséretük február 27-én (vasárnap) érkeztek meg Sydney-be, ahol a The Sebel Townhouse hotelben szálltak meg. Másnap ugyanott sajtótájékoztatót tartottak. Kedden interjúkat adtak, és ezt követően mindennap tartottak hang- és szövegpróbát a koncert helyszínén, a Sydney Showgroundban (Moore Park). Március 3-án került sor az első koncertre. A műsort zuhogó eső zavarta meg, és a nedves színpadon Frida elcsúszott. Ennek ellenére később mind a négyen ezt a fellépést nevezték meg mint pályafutásuk legemlékezetesebb koncertjét. Másnap még egy koncertet adtak ugyanott, utána Melbourne-be utaztak, ahol a The Old Melbourne Motor Inn volt a szálláshelyük. A melbourne-i városházán fogadást adtak a tiszteletükre. Hatezer fős tömeg gyűlt össze az épület előtt, a művészek az erkélyről üdvözölték rajongóikat. A Sidney Myer Music Bowlban adott három melbourne-i koncertjüket (március 5-én egyet, 6-án kettőt) összesen 14 500 ember látta, köztük Malcolm Fraser miniszterelnök és családja. Az első melbourne-i fellépést 16 ezer jegy nélkül maradt rajongó a helyszín közelében maradva hallgatta végig. Björn enyhe ételmérgezést szenvedett, ezért az általa énekelt dalok némelyike nem mindegyik melbourne-i koncerten hangzott el.
Március 7-e (hétfő) pihenéssel telt, a művészek hajókázáson vettek részt a Port Phillip-öbölben. Március 8-án érkeztek Adelaide-be, ahol a The Parkroyal Motor Innben szálltak meg. Még aznap felléptek az adelaide-i közönség előtt a West Lakes futballstadionban. Húszezren jutottak be ide, tízezren kívül rekedve hallgatták meg a műsort. Az ABBA március 9-én utazott tovább Perthbe, a turné utolsó állomására. A menedzsment a The Parmelia hotelben helyezte el őket. Perthben öt koncertet hirdettek meg a Perth Entertainment Centre-ben: kettőt március 10-én, egyet 11-én és kettőt 12-én. A legelső koncertet bombariadó miatt félbe kellett szakítani, a hatóságok kiürítették a helyszínt. Miután nem találtak bombát, a műsor folytatódhatott, de az incidens miatt a második koncert kezdése csúszott. Az ausztrál turné valóságos tömeghisztériát és példátlan médiafigyelmet váltott ki, a sajtó szerint az ABBA vendégszereplése még a közelgő angol királyi látogatást is elhomályosította. A tizenegy koncertet összesen 160 ezer néző látta. A Stockholmba való visszatérést követően az ABBA folytatta új nagylemeze, a The Album felvételi munkálatait, illetve a filmstáb kiegészítő jeleneteket vett fel a koncertfilmhez. Az ausztrál turné a távoli kontinens közönségének évtizedekig emlékezetes élményt jelentett: az olyan világsikerű ausztrál filmek, mint például a Priscilla, a sivatag királynőjének kalandjai (1994) vagy a Muriel esküvője (1994), bátran építettek az ABBA-kultuszra, és soundtrackjükben a kvartett néhány slágere is helyet kapott.
A KONCERTEKEN ELHANGZOTT DALOK
* Tiger
* That’s Me
* Waterloo
* S.O.S.
* Sitting in the Palmtree
* Money, Money, Money
* He Is Your Brother
* I Do, I Do, I Do, I Do, I Do
* Waltzing Matilda (Benny egy rövid refrént játszott ebből a tradicionális ausztrál dalból)
* Dum Dum Diddle
* When I Kissed the Teacher
* Knowing Me, Knowing You
* Rock Me
* We Are a Simple Four Letter Word (a.k.a. I Am an A)
* I’ve Been Waiting for You
* Mamma Mia
* Fernando (a közönség megénekeltetésére is ekkor került sor)
* Why Did It Have to Be Me
* Intermezzo No. 1
* The Girl with the Golden Hair (négyrészes minimusical)
* Thank You for the Music
a) I Wonder (Departure)
b) I’m a Marionette
c) Get on the Carousel
d) Thank You for the Music
d) Thank You for the Music
* So Long (Glenn Miller In the Mood című szerzeményének egy részletével kiegészítve) (az első sydney-i koncerten még nem játszották)
* Dancing Queen (ráadásként hangzott el)
* Thank You for the Music (ráadásként hangzott el)
A KÍSÉRŐ ELŐADÓK
* Ulf Andersson (szaxofon)
* Lars Karlsson (szaxofon)
* Ola Brunkert (dobok)
* Anders Eljas (billentyűs hangszerek)
* Wojciech Ernest (billentyűs hangszerek)
* Malando Gassama (ütős hangszerek)
* Rutger Gunnarsson (basszusgitár)
* Finn Sjöberg (gitár)
* Lars Wellander (gitár)
* Lena Andersson, Lena-Maria Gårdenäs-Lawton, Maritza Horn (háttérvokál)
* Francis Matthews (a The Girl with the Golden Hair narrátora)
A FILMBEN ELHANGZÓ DALOK
Az 1976-ban megjelent Arrival album „B” oldalán az utolsó előtti track. Kislemezen az „A” oldal utolsó előtti trackjével (Dum Dum Diddle) együtt adták ki, szintén 1976-ban. A nagyvárost mint egy dzsungelt bemutató szöveg és az éjszakában játszódó klip tulajdonképpen az 1978-as Summer Night Cityt előlegezi meg. Egyes vélemények szerint a Tiger egyike azoknak a figyelemre méltó ABBA-daloknak, amelyek nem tartoznak az együttes legismertebb slágerei közé.
Harmadikként jelent meg kislemezen az együttes ABBA című 1975-ös albumáról, a „B” oldalon a Man in the Middle hallható. A Waterloo után az S.O.S. volt az ABBA második nagy világslágere. Franciaországban, Belgiumban, az NSZK-ban, Ausztráliában, Új-Zélandon és Dél-Afrikában vezette a toplistát, második volt Ausztriában, Hollandiában, Olaszországban, Norvégiában, Rhodesiában és Mexikóban. A fő szólamot Agnetha énekli, aki a szintén 1975-ben kiadott Elva kvinnor i ett hus című szólóalbumán svéd nyelven adta elő a dalt.
A második kislemez volt az 1976-os Arrival albumról, „B” oldalán a Crazy World hallható, melyet két évvel korábban vettek fel az előző nagylemezükhöz, de végül lehagyták róla. A Money, Money, Money eredeti címe Been and Gone and Done It volt. Szóba került a Gipsy Girl is, aztán maradt a Money, Money, Money. A fő szólamot ezúttal Frida énekli. A szöveg egy keményen dolgozó nőről szól, aki pénzügyi nehézségekkel küzd, és emiatt egy gazdag férfiról ábrándozik. A Magyar Televízió 1979-es szilveszteri műsorában paródia hangzott el a dalból, az együttes tagjait Takács Mari (Frida), Kudlik Júlia (Agnetha), Knézy Jenő (Benny) és Murányi László (Björn) játszotta.
A korai dalok egyike 1972-ből, amikor a formáció hivatalos neve még Björn & Benny, Agnetha & Anni-Frid volt. Zenei érdekessége, hogy mind a négyen vokáloznak benne – ámbár szerintem egyértelműen Björn hangja dominál –, az ABBA-dalok többsége ugyanis a lányok hangjára épül. Ez az egyetlen felvétel a Ring Ring című 1973-as albumról, amely bekerült a koncertfilm dalai közé. Kislemezen is megjelent: Svédországban a Santa Rosa, az Egyesült Államokban az I Saw It in the Mirror került a „B”-oldalra. Egyike a zenekar személyes kedvenceinek, az 1979-es jótékonysági UNICEF-gálán a többi fellépő vendégművész társaságában adták elő.
Az 1975-ös ABBA című albumon hallható, zongorára és gitárra épülő instrumentális felvétel. Bár az 1-es sorszámot viseli, mégsem készültek hozzá további tételek. Igaz, a következő album címadó felvétele, az Arrival szintén egy szöveg nélküli kompozíció, de mivel hallható benne egy szép harmóniavokál, így az nem tekinthető kizárólagosan instrumentális szerzeménynek. Zenekritikusok szerint az Intermezzo No. 1 a klasszikus zene és a popzene kombinációja, s egyúttal annak bizonyítéka, hogy Björn és Benny szerzői képességei túlmutattak a fülbemászó popslágerek gyártásán. Kislemezen a Mamma Mia és a Bang-A-Boomerang „B” oldalaként egyaránt megjelent.
Az ABBA első igazi világslágere, amellyel megnyerte az 1974-es Eurovíziós Dalfesztivált. A lehetséges 170 pontból 24-et kapott, ami elég volt ugyan a fölényes győzelemhez (a második helyezett, az olasz Gigliola Cinquetti ugyanis 18 pontot gyűjtött be), mindazonáltal a kvartett a fesztivál történetének legkisebb pontarányát (14%) érte el. Az ABBA egyébként 1973-ban is próbálkozott a részvétellel, de már a svéd selejtezőben kiesett. Szóba került, hogy az 1974-es versenyre a Hasta mañana című dallal neveznek, mert az jobban illett az eurovíziós hagyományokhoz. Végül mégis a zeneileg kockázatosabb Waterloo-t választották, mert annak vokálján a két lány egyformán osztozott. (A Hasta mañana Agnetha énekhangjára épül.) A Waterloo-val az ABBA olyan popzenei nagyhatalmak toplistáinak élére került, mint az Egyesült Királyság, az NSZK és Ausztrália, sőt még az Egyesült Államok Billboard-listáján is elérte a hatodik helyet.
Utolsónak vették fel az 1975-ös ABBA című albumhoz, és ez lett az LP legnagyobb slágere. Kezdetben nem akarták kislemezen is kiadni, az ausztrál közönség azonban oly lelkesen fogadta az albumról kimásolt első három kislemezt, hogy muszáj volt egy negyediket is piacra dobni. Az ausztrál sikernek köszönhetően jelent meg a dal más országokban is 45-ös fordulatú lemezen. Ausztráliában a Hey Hey Helen került a „B” oldalra, az európai országokban viszont az Intermezzo No. 1, az Egyesült Királyságban, Kanadában és az Egyesült Államokban pedig a Tropical Loveland. A Mamma Mia azon ABBA-felvételek egyike, melynek vokálján a két énekesnő egyenlően osztozik. A dal elején egy afrikai eredetű hangszer, a marimba hallható, amely tulajdonképpen a xilofon egyik fajtája. Mamma Mia! lett a címe a londoni West Enden 1999-ben bemutatott ABBA-musicalnek és az annak alapján 2008-ban forgatott filmnek is.
Az 1975-ös albumon jelent meg először. Eredetileg Didn't I címmel futott. 1974-ben rögzített első verziója a Baby címet kapta, és Agnetha éneke dominált benne. Ezt követően átírták a szöveget, megváltoztatták a címet, és Björn énekelte a főszólamot. A Rock Me-t többször is kiadták kislemezen: az első alkalommal az I Do, I Do, I Do, I Do, I Do „B” oldalaként, majd miután az befutott, megcserélték a sorrendet, és a Rock Me került az „A” oldalra. Bennfentesek visszaemlékezései szerint a stúdióváltozat sokkal keményebb, rockosabb volt, mint a hivatalos verzió. A hangzáson feltehetően azért lágyítottak, mert az ABBA arculatát akkor már a fülbemászó, populáris dallamok határozták meg.
1974 szeptemberében vették fel, és még abban az évben megjelent a So Long című kislemez „B” oldalaként. A következő évben rákerült az ABBA című LP-re is, ahonnan „A” oldalas kislemezként dobták piacra újból, a „B” oldalra a King Kong Song került. A fő szólamot Agnetha énekli. A dal egy fiatal lányról szól, akinek életében elmúlnak végre a magány napjai, mert megtalálta az igazi szerelmet.
Az ausztrál koncerteken nem hangzott el ez a dal, a filmben Ashley álmaként – lényegében egy videoklipként – látjuk-halljuk. A turné után vették fel stúdióban az ötödik LP-hez, a The Albumhoz. A szövegírásba Stig Anderson producer is besegített. Björn és Benny később bevallotta, hogy Stevie Wonder I Wish című felvétele különösen hatott rájuk, amikor ezt a dalukat írták. A korai változat címe A Bit of Myself volt. A The Name of the Game vokális szempontból az egyik legösszetettebb ABBA-dal, mert a vokál nemcsak megoszlik a két énekesnő között, de mindketten kaptak benne szólót is. Kislemezen is megjelent – a „B” oldalon az I Wonder (Departure) hallható –, ámbár nem aratott akkora sikert, mint az előző két év ABBA-kislemezei. A teljes változat 4 perc 51 másodpercig tart, mindazonáltal egy rövidebb, 3 perc 58 másodperces verzió terjedt el, amelyet eredetileg csak egy amerikai promóciós kislemezhez akartak használni.
Az 1976-os Arrival LP-n hallható, a „B” oldal harmadik trackje. Különlegessége elsősorban abban rejlik, hogy vokálján hárman osztoznak: Björn, Agnetha és Frida. Ennek a dalnak létezik egy későbbi változata is, melyben már a lányok hangja dominál: más a hangszerelés, más a szöveg és más a cím is, Happy Hawaii. Ez a második verzió a Knowing Me, Knowing You kislemez „B” oldalaként jelent meg, ennek ellenére a későbbi ABBA-válogatásokon leggyakrabban a Why Did It Have to Be Me? hallható.
Az Arrival album nyitófelvétele. 1976 júniusában láttak hozzá a felvételéhez, a munkacím Rio de Janeiro volt. A végleges változat egy diáklányról szól, aki beleszeret az egyik tanárába, és egyik nap veszi magának a bátorságot, hogy megcsókolja. A fő szólamot Agnetha énekli. A Tigerhez hasonlóan a When I Kissed the Teacher is a maguk idejében nem igazán sikeres, alulértékelt ABBA-dalok közé tartozik. Utólagos vélemények szerint szövege egyszerre szellemes és gunyoros; érdekes színfoltja az együttes populáris, de tematikailag inkább komoly, mintsem játékos diszkográfiájának. Benny a saját dalaik közül ezt kedveli a legjobban.
A koncertfilm legnagyobb kuriózuma, egy akkoriban még friss szerzemény, amely hivatalosan sosem jelent meg lemezen, sőt egyes források szerint az is bizonytalan, hogy létezik-e egyáltalán belőle valamilyen stúdiófelvétel. Eredetileg a The Girl with the Golden Hair című ABBA-minimusicalhez íródott, amely az 1977-es The Album „B”-oldalán hallható. Az ehhez tervezett négy tételből végül csak három jelent meg, a Get on the Carousel kimaradt. A mellőzésnek talán az lehet az oka, hogy a dal nem illett a kvartett populáris imázsához, a koncerteken viszont a tagok sokoldalúságát lehetett szemléltetni vele. A szerzemény néhány zenei ötletét Björn és Benny a Hole in Your Soul című dalukban hasznosították.
A fentebb említett minimusical zárótétele, előzményei a Thank You for the Music és az I Wonder (Departure). Kislemezen a Take a Chance on Me „B” oldalaként adták ki 1978 januárjában. A Get on the Carouselhez hasonlóan ez is egy önreflexív, szimbolikus dal. Olyasvalakiről (nyilvánvalóan egy sztárról) szól, akit a kívülállók szabadnak és függetlennek hisznek, ő viszont dróton rángatott marionettfigurának érzi magát, aki nem rendelkezik saját élete felett, és mások mondják meg neki, mit tegyen, mit mondjon, hogyan mozogjon.
1976-ban jelent meg kislemezen, és már abban az évben több millió példányban kelt el. Ez az első olyan ABBA-világsláger, amely nem került rá a kvartett egyik sorlemezére sem. A fő szólamot Frida énekli, ugyanis a dal eredetileg a Frida ensam című 1975-ös svéd nyelvű szólóalbumára íródott, Norvégiában kislemezre is kimásolták. Munkacíme Tango volt, ezen az utolsó pillanatban változtattak brit nemzetiségű limuzinsofőrjük, Peter Forbes javaslatára. A svéd és az angol változat szövegében jelentős eltérések vannak. A svéd verzióban egy szerelmi bánatot átélt személyről van szó, míg az angolban két veterán forradalmár idézi fel emlékeit a tábortűz mellett üldögélve az 1910-ben kirobbant mexikói forradalom időszakából. A Fernando 1976-ban tizenöt országban vezette a slágerlistát, köztük Magyarországon is.
Évekkel később a tagok úgy nyilatkoztak, hogy ez az egyetlen felvételük, melynek hatalmas sikerében előre biztosak voltak. Ez a kislemez harangozta be az Arrival című 1976-os albumuk érkezését, amelyen második trackként hallható. A Dancing Queen (munkacíme Boogaloo volt) az ABBA első közeledését jelentette a diszkózene felé: az ún. amerikai disco és az europop kombinációjának mondható, vagyis a ritmus, a dallam és az érzelmi töltet egyaránt hangsúlyos. A felvétel számos országban vezette a slágerlistát, beleértve az Egyesült Államokat is, ahol egyetlen más ABBA-dal sem érte el ugyanezt a sikert. Élőben először 1976. június 18-án hangzott el, a XVI. Károly Gusztáv svéd király és menyasszonya, Szilvia másnap megtartott esküvője alkalmából rendezett sztárgálán. 1993-ban Svédországban nyilvánosan ünnepelték meg Szilvia királyné ötvenedik születésnapját, és a szervezők Fridát kérték fel, hogy az ünnepség részeként újra énekelje el a Dancing Queent. Az énekesnő a The Real Group társaságában a cappella adta elő a slágert.
1974 novemberében jelent meg kislemezen. A nemzetközi változat „B” oldalán az I’ve Been Waiting for You hallható, az ausztrál verzión viszont a Hasta Mañana. A So Long zeneileg a Waterloo-ra emlékeztető szerzemény, címe (magyarul: Viszlát) miatt ideális záródal egy ABBA-koncerthez. A filmbeli koncert valóban ezzel is ér véget, de a történet szerint még két másik dal is elhangzik, melyek stúdióváltozata csak az ausztrál turné után készült el.
Az ABBA repertoárjának leghosszabb felvétele (5:51) az első track az 1977 decemberében megjelent The Albumon. A stúdiómunka 1977 júniusában zajlott. Munkacíme előbb High, High volt, utána The Eagle, végül ez utóbbi elejéről elhagyták a névelőt. Björn és Benny a címmel állítólag egyik kedvenc együttesük, a The Eagles előtt kívántak tisztelegni, mindazonáltal a szöveget Richard Bach regénye, a Jonathan, a sirály ihlette. Évekkel később a zenekritikusok már azt hangoztatták, hogy az Eagle épp a figyelemre méltó szövege miatt emelkedik ki az ABBA repertoárjából. Kislemezen nem aratott különösebben jelentős sikert, az Egyesült Államokban például kivonták a forgalomból, az Egyesült Királyságban pedig meg sem jelent. A népszerűsítés érdekében az albumverziót előbb 4 perc 25 másodpercre rövidítették, majd az ausztrál és a francia közönség számára egy még rövidebb, 3 perc 33 másodperces változatot hoztak forgalomba. Az ausztrál koncerteken nem hangzott el, a filmben videoklipként látjuk-halljuk.
Az 1977-es nagylemez többször emlegetett minimusicalje, a The Girl with the Golden Hair nyitófelvétele. Először dupla „A” oldalas kislemezen dobták piacra az Eagle-lel, 1983-ban pedig az azonos című válogatásalbum népszerűsítésére is kiadták, „B” oldalán az Our Last Summer című dallal. A Thank You for the Music stúdiómunkálatai 1977 júliusában zajlottak. A dalból ekkor készült egy ún. „Doris Day version” is, amely azonban csak 1994-ben jelent meg egy négylemezes box-setben. (A jelenleg 92 éves egykori amerikai filmcsillag, Doris Day híresen nagy ABBA-rajongó.) A Thank You for the Music igazából az ABBA feloszlása után vált meghatározó slágerükké, hiszen ideális cím a CD- és DVD-válogatásokhoz, és valósággal adja magát, hogy azokon ez a dal legyen az utolsó track. Az ausztrál koncerteken és a filmben is utoljára hangzott el, ámbár a filmben nem koncertfelvételként látjuk-halljuk, hanem stúdiómunka közben, illetve a végefőcím alatt.
Egyéb zenei betétek
A fentieken kívül még négy ABBA-dal rövid részletei hallhatók a filmben. A főcím kezdetekor a Hole in Your Soul zenéje csendül fel, de abba is marad, még mielőtt elkezdődne a vokál, és véget érne a főcím. Az egyik jelenetben Ashley elakad egy forgalmi dugóban. Várakozás közben a Knowing Me, Knowing You és a Dum Dum Diddle dallamfoszlányai jutnak el a fülünkbe, feltehetően egy másik kocsi rádiójából. (Jelen sorok íróját anno már akkor meglepte, hogy a Knowing Me, Knowing You koncertfelvétele kimaradt a filmből, hiszen ez mindmáig egy igen népszerű ABBA-sláger.) A Ring Ring egy balettiskola kislánynövendékeinek előadásában hangzik el, a háttérben az ABBA verziója szól. Björn és Benny country műfajú szerzeménye, a Please Change Your Mind zenéjével indul a film (még a főcím előtt!), miközben előbb hangulatos ausztrál tájképeket látunk, majd Ashley-t a stúdióban. A felvételt az ABBA kísérőegyüttesének tagjaiból verbuválódott Nashville Train adja elő. A Mamma Mia és a Rock Me között egy öltözői közjátékra kerül sor, ahol Benny két tradicionális svéd dalt is eljátszik tangóharmonikán: Johan på Snippen, Polkan går. Több forrás szerint is hallható egy ötven másodperces részlet Clive Hicks Stoned című 1976-ban megjelent instrumentális szerzeményéből a The Name of the Game előtt (az I’ve Been Waiting for You után), amikor Ashley sikertelenül próbál bejutni az ABBA szállodai szobájába, de őszintén szólva jómagam a megadott helyen nem hallottam semmilyen zenét, még a háttérből sem. (Vagy nem néztem elég hangosan a filmet?)
A RENDEZŐ
Lasse Hallström svéd rendező 1946. június 2-án született Stockholmban. Édesapja Nils Hallström fogorvos, édesanyja Karin Lyberg írónő. Anyai nagyapja, Ernst Lyberg pénzügyminiszter volt az első Carl Gustaf Ekman-kormány (1926–1928) idején, 1930 és 1933 között pedig a Svédországi Liberális Pártot vezette. Hallström a stockholmi Adolf Fredrik Zeneiskolába járt. 1973-ban kezdett rendezni, egészen 1977-ig a svéd televíziónak dolgozott. A Pappas pojkar című négyrészes sorozattal debütált. Az ABBA eurovíziós győzelmét követően kezdődött munkakapcsolata az együttessel: az 1974-es Waterloo-tól az 1982-es Head over Heelsig – hét dal kivételével – minden nagy ABBA-sláger klipjét Hallström rendezte, így teljesen érthető, miért őt kérték fel az ausztrál koncertről szóló film megrendezésére. Ezzel a produkcióval kezdődött mozifilmes karrierje, melynek keretében eleinte vígjátékokat rendezett olyan népszerű svéd komikusok főszereplésével, mint például Brasse Brännström és Magnus Härenstam. A Kutyasors (1985) című alkotása megkapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Golden Globe-ot, Hallströmöt pedig Oscar-díjra jelölték rendezőként és forgatókönyvíróként is (társírói: Reidar Jönsson, Brasse Brännström és Per Berglund). A történet egy tizenkét éves kisfiúról, Ingemarról szól, akinek nem könnyű az élete, hiszen apja távol van, anyja pszichológiai eset, bátyja pedig folyton gyötri őt. Ingemar azonban úgy gondolja, másnak még nehezebb az élete, és amikor nyáron lekerül vidékre a bácsikájához és a nénikéjéhez, egy egyszerűségében is csodálatos világ nyílik meg előtte…
Hallström első amerikai mozifilmje, Az igazi 1991-ben került a mozikba, Richard Dreyfuss és Holly Hunter főszereplésével. Világsikert aratott következő alkotása, a Gilbert Grape (1993), amely Johnny Depp, Leonardo DiCaprio és Juliette Lewis főszereplésével készült. A főhős ismét egy nehéz körülmények között élő fiú, a húszéves Gilbert (Johnny Depp), aki családfőként gondoskodik három testvéréről, hiszen beteg édesanyjuk ki sem tud mozdulni a házból. Öccse, Arnie ráadásul egy értelmi fogyatékos, túlérzékeny kamasz, aki örökösen bajba keveredik. Az őt megformáló DiCaprio játékát lelkesen dicsérték a kritikusok, és a fiatal színészt több tekintélyes szakmai díjra is jelölték, például Golden Globe-ra és Oscarra is. Hallström filmjeinek sikere azzal magyarázható, hogy szuperhősök helyett hétköznapi emberekről forgat, akiknek élete ugyan nem feltétlenül diadalmenet, mégis teljes értékű, mert képesek meglátni az apró örömöket is, és felismerik az igazi emberi kapcsolatok értékét. Ez a szemlélet jellemzi olyan alkotásait is, mint például a Szóbeszéd (1995), az Árvák hercege (1999), a Csokoládé (2000) vagy a Kikötői hírek (2001), melyeket Julia Roberts, Dennis Quaid, Tobey Maguire, Charlize Theron, Michael Caine, Johnny Depp, Juliette Binoche, Judi Dench, Kevin Spacey, Julianne Moore és más rangos művészek neve fémjelez. Hallström filmográfiájában kosztümös alkotás is található, a Heath Ledger főszereplésével forgatott Casanova (2005). A direktor mindmáig aktív, filmjei továbbra is eljutnak Magyarországra, mint például a Lazacfogás Jemenben (2011), a Menedék (2013), Az élet ízei (2014) vagy a közelmúltban az Egy kutya négy élete (2017). Hallström kétszer nősült: 1974 és 1981 között Malou Hallström színésznő volt a felesége, közös gyermekük, Johan 1976-ban született. Lasse 1990-ben ismerkedett meg egy másik színésznővel, a világhírű Lena Olinnal, akit négy év múlva vett feleségül. Gyermekük, Tora 1995-ben jött világra.
ÍGY KÉSZÜLT A FILM
Robert Hughes
A lemezlovas Ashley-t alakító Robert Hughes 1948. augusztus 19-én született Sydney-ben. Két idősebb és két fiatalabb testvére van. Karrierjét újságíróként kezdte, miután elvégezte a Max Rowley-ról elnevezett médiaiskolát. Utána zenéléssel próbálkozott, és csatlakozott a rövid életű Flying Circus együtteshez. Végül úgy gondolta, Isten is színésznek teremtette, ezért átnyergelt erre a pályára. Eleinte sydney-i színházakban játszott, például Shakespeare híres darabjában, a Macbethben. 1974-ben feleségül vette Robyn Gardiner producert, akitől egy lánya született, Jessica. Robert 1975-ben jelent meg először a tévé képernyőjén az Armchair Cinema című sorozat egyik epizódjában. Egészen az új évezredig főleg a televízió foglalkoztatta, bár hébe-hóba egy-egy filmszerepre is meghívták. Az ABBA volt az első mozifilmje, amelytől igazi nagy áttörést remélt, ám ez a film nemzetközi sikere ellenére se következett be, hiszen kerettörténet ide vagy oda, a produkciónak a svéd kvartett volt az igazi sztárja. Robertnek az ügynöke javasolta, hogy menjen el a meghallgatásra, noha Hughes – saját bevallása szerint – nem igazán ismerte az ABBA-t. Mint kiderült, ez nem akadály, mert Ashley is menet közben tájékozódik a zenekarról. A próbafelvételen Lasse Hallström röviden elmondta, hogy miről van szó. Robert átment minden teszten, megkapta a szerepet, és később tudott alkalmazkodni a koncepció kisebb-nagyobb változásaihoz is. Az igazi személyes sikerre azonban még tíz évet várnia kellett.
1987-ben kezdődött a Hé, apu! (Hey, Dad…!) című szituációs komédiasorozat (sitcom), melyben Robert Hughes játszotta a férfi főszerepet, Martin Kellyt. 265 részen keresztül jelent meg a képernyőn, ám nem sokkal a széria 1994-es befejezése előtt távozott. Állítása szerint tovább akart lépni, mielőtt végleg beskatulyázódik ebbe az egyetlen szerepbe. Már az ABBA-film időszakában is úgy reklámozták, mint „Ausztrália válasza Woody Allenre”, de ez a hasonlat később csak egy dologban nem bizonyult túlzásnak: az új évezredben Hughes is pedofil színezetű szexbotrányba keveredett, akárcsak amerikai kollégája a kilencvenes években. A Hé, apu! egyik volt szereplője, Sarah Monahan egy 2010. márciusi interjúban azt állította, hogy a széria forgatásán szexuálisan zaklatta őt egyik partnere. Nem sokkal később konkrétan megnevezte Hughes-t, és hozzátette, hogy nem egyszeri esetről beszél. A bejelentés nagy port kavart, és bár kezdetben Gary Reilly producer és maga Hughes is cáfolta Monahan állításait, egyre többen lettek azok, akik alátámasztották a színésznő szavait, sőt újabb vádakkal álltak elő. A rendőrségi nyomozás is megállapította a sztár bűnösségét, és 2012. augusztus 9-én Londonban letartóztatták a színészt. Ügyében 2014. május 19-én született ítélet: tíz rendbeli szexuális bűncselekményben találták bűnösnek, ebből két esetben kiskorú lánnyal való közösülés volt a vád, hét esetben szexuális zaklatás, egy esetben pedig szeméremsértő viselkedés. Hughest tíz év és kilenc hónap börtönbüntetésre ítélték, hat évig szóba sem kerülhet feltételes szabadlábra helyezése.
A szélesvásznú ABBA
Az eredeti elképzelés az volt, hogy csupán egy 16 mm-es fekete-fehér dokumentumfilm készül az ausztrál turnéról. Stig Anderson azonban úgy ítélte meg, hogy az ausztrál piac kiemelkedően fontos az ABBA számára, hiszen a kvartett óriási népszerűségnek örvendett a távoli földrészen, ezért meggondolta magát, és inkább egy 35 mm-es színes Panavision filmet akart. Elvégre a turnét úgy hirdették, mint a legnagyobb színpadi show-t a Ben-Hur óta, márpedig ehhez a szlogenhez cseppet sem lett volna méltó egy 16 mm-es dokumentumfilm. A legenda szerint Hallström a repülőgépen dolgozta ki a koncepciót és forgatókönyv főbb mozzanatait, Ausztráliában pedig Bob Caswell íróval közösen találták ki a részleteket. Ennek ellenére tág teret hagytak az improvizációnak is, végtére is nem lehetett előre tudni, hogy mi fog történni a koncerteken. Hallström tulajdonképpen három szálon mozgatta a cselekményt. Egyrészt látjuk Ashley próbálkozásait az interjú elkészítésére, másrészt folyamatosan bekapcsolódunk a koncertekbe, illetve ellátogathatunk a kulisszák mögé, bepillantást nyerhetünk a protokolláris kötelezettségekbe (interjú, autogramosztás) és a magánszférába (szállodai szoba) is. Ami negyven év távlatából különösen figyelemre méltó, hogy a direktor elsőként jött rá arra, hogy az ABBA-slágerek köré cselekmény is építhető. (Érdekesség, hogy 2008-ban felmerült az ötlet, hogy Hallström rendezze meg a Mamma Mia! filmváltozatát.) A dalokat ugyanis nem egészen a koncertmenünek megfelelő sorrendben látjuk, hanem aszerint, hogy hogyan illeszkednek Ashley sztorijához vagy ahhoz az infóhoz, amit éppen akkor tudunk meg a kvartettről. A cselekmény szerint Ashley végigköveti az ABBA-t a turné minden állomásán: Sydney-ben kezd, aztán jön Perth, Adelaide és végül Melbourne. Az együttes azonban a valóságban Sydney után Melbourne-be utazott, majd Adelaide-be, és csak a turné utolsó állomásaként ment Perthbe.
A hitelesség érdekében állítólag sem az együttesnek, sem a biztonsági embereknek nem szóltak a forgatás részleteiről, így azok tényleg azt hitték, hogy Hughes csupán egy rámenős riporter, aki közel akar férkőzni az ABBA-hoz. Erre azért volt szükség, mert egyikőjük sem volt képzett színész, így aligha tudták volna hitelesen eljátszani a szituációt, így viszont a természetes reakcióikat rögzíthette a kamera. Hughes a valóságban is csak az utolsó koncertek kapcsán találkozhatott először az ABBA-val. Bár a stáb mindegyik koncerten forgatott, a film túlnyomó részében a perthi fellépések anyagát látjuk. Ezek a koncertek ugyanis zárt térben zajlottak, ami a filmesek számára sokkal ideálisabb volt, mint a szabadtéri helyszínek. Agnetha Fältskog akkor már állapotos volt, ezért az ő arcát gyakran mutatták közelről, sőt az is lehet, hogy a fenekével kapcsolatos észrevételek is azért ilyen hangsúlyosak, hogy így eltereljék a figyelmet a hasáról. A koncertek közönsége egyébként nem igazán örült a több kamerával forgató stábnak, mert gyakran eltakarták előlük a pódiumot a hatásos filmfelvételek érdekében. Miután az ABBA-team visszatért Svédországba, és a vágóként is aktív Malou Hallström hozzálátott a több ezer méter felvett anyag összeállításához, kiderült, hogy pótforgatásra van szükség. Ennek érdekében Robert Hughest és a taxisofőrt alakító Tom Olivert Stockholmba hívatták. Itt vettek fel néhány olyan jelenetet, amely a cselekmény szerint Sydney-ben és Melbourne-ben játszódott. Így például azt, amikor Ashley már a taxiban hozzákezd az ABBA-val készült interjú szerkesztéséhez. Hughes figyelmeztette a stábot, hogy Svédországban a sofőr bal oldalon ül a kocsiban, Ausztráliában viszont a jobb oldalon. A problémát a filmszalag megfordításával oldották meg. A taxisofőrt alakító Oliver állítólag ebben a jelenetben improvizálta a szövegét, aminek újfent Agnetha feneke volt a fő témája. Szintén Svédországban vették fel a The Name of the Game klipjét, bár ehhez felhasználtak Ausztráliában készített képsorokat is. A több mint ötmillió svéd koronából forgatott koncertfilmet stílszerűen Ausztráliában mutatták be először, 1977. december 15-én. Nyolc nap múlva a finn közönség elé került, 26-ától pedig Svédországban, Norvégiában és Dániában is vetíteni kezdték. A többi európai országban 1978-ban kezdődött a forgalmazása. A kritikusok inkább fanyalogtak, ellenben a kereskedelmi siker nem maradt el, ámbár ez inkább volt köszönhető az ABBA óriási népszerűségének, semmint a mű színvonalának. A filmet 2003-ban restaurálta a Svéd Filmintézet, az eredeti sztereó hang ugyanis az évek folyamán elveszett. A 2003. december 2-i stockholmi mozipremieren az ABBA-t Benny Andersson képviselte.
AZ ABBA ÉS A HAZAI FILMÁTVÉTEL
Az ABBA-filmet 1978. március 16-án tekintette meg a Filmátvételi Bizottság a Pantaleón és a hölgyvendégek című dominikai alkotással együtt. A jegyzőkönyv szerint tizennégyen voltak jelen. Már az elsőként vetített dominikai opusz is – néhány apróbb kifogást leszámítva – tetszett a bizottságnak, az ABBA-filmnek azonban még nagyobb sikere volt. A jelenlévők véleménye szerint a kerettörténet ügyes és szellemes volt, az operatőri munka pedig kiváló, különösen a koncertjelenetekben. Mindenki egyetértett azzal, hogy a film nagy közönségsikerre tarthat számot minden korosztály körében idehaza is, ketten viszont kihangsúlyozták, hogy ennek érdekében minél előbb, lehetőleg még a nyáron be kell mutatni nagy kópiaszámmal, feliratos változatban. Soltész Rezső felhívta a figyelmet arra, hogy a dalok szövegét is feliratozni kéne. (Ez a zenés filmek esetében korábban nem mindig történt meg.) A Filmfőigazgatóság jelen lévő képviselője, Juhász Árpád felajánlotta segítségét a mielőbbi premier realizálása érdekében. Az ABBA a hazai szocialista filmforgalmazás történetében rekordot állított fel, mert az átvételi vetítést követő hónapban nemcsak hogy sikerült szerződést kötni rá, de még áprilisban elkészültek a megrendelt kópiák is Londonban. Tizenöt darab 35 mm-es és huszonnégy darab 16 mm-es kópiával startolt a film a magyar mozikban: rendhagyó módon a 16 mm-es kópiák is színesek voltak, noha a keskeny verziókat általában fekete-fehérben készítették el. Budapesten a Corvin mozi mutatta be a filmet 1978. július 13-án. A kiugró sikernek köszönhetően 1981-ben még hat darab 35 mm-es kópiát is gyártottak. Az ABBA beváltotta a hozzá fűzött hazai kereskedelmi reményeket, hiszen közel kétmillióan látták, ami 56%-os kihasználtságot jelent. Ebben szerepet játszott az is, hogy hazánkban is tombolt az ABBA-láz, a zenekar azonban sosem koncertezett Magyarországon, és a magyar tévében is ritkán láthattuk, így az iránta mutatkozó vizuális tömegigényt elsősorban ez a koncertfilm elégítette ki. Évek múlva a tévé is műsorára tűzte: a prózai részeket szinkronizálták (szerény véleményem szerint nem túl szerencsésen megválasztott hangokkal), a dalok feliratozása megmaradt.
ÍGY LÁTTÁK ŐK
„Számomra a képlékenység és a megőrzés egészen különös egybefonódása az érdekes ebben a slágerzenében. Az, hogy minden számuk egyforma és ugyanakkor egészen más. El nem tudom képzelni, hogy ezt hogyan csinálják. […] Olyan áttetsző a koncerthangfelvétel, hogy az elején play-backre gyanakodtam. Olyan pontosan exponálják ki az operatőrök a színpad kemény, színes fényeit, mintha legalábbis laposra világított stúdiókörülmények közt dolgoznának. És a rendező »látomásai« is kellemesek, hangulatosak: fák, füvek, lovak, madarak, tenger. Ellenfény, lágyító szűrő. S hogy a sztori is révbe jut-e – vajon elkészül-e a várva várt interjú? –, azt nem mondom meg, de gondolom, nem érdemes találgatni.”
(Tihanyi Sándor: „Képlékenység és megőrzés – Két rock-film a mozik műsorán”. In: Film, Színház, Muzsika 1978. július 15., 10–11. o. – A másik rockfilm a Led Zeppelinről szóló A dal ugyanaz marad volt.]
„Érdemes összevetnünk Lesternek és Scorsese-nek ezt a két érzékeny és hiteles híradását a hazai mozikban ugyanakkor sikerrel futott ABBA-filmmel. Ezzel a lélektelen és a maga nemében tökéletes szupergiccsel, amely kizárólag bevált és bombabiztos hatásokra törekszik, s amely semmi másról nem szól, csak arról, hányan rajonganak, az óvodásoktól a nagymamákig, az ABBA »cuki« slágerdallamaiért. Ez a film olyan, mintha komputer készítette volna: annyira hibátlan, s olyan feltűnően hiányzik belőle a játékos, humoros, érző és szerető ember. Az ABBA egyébként akkortájt kezdte meg szédületes karrierjét, amikor a Band végleg letette a gitárt. Lehet, hogy a végéhez közeledő hetvenes évek – melyet a Die Presse cikkírója »a szertefoszlott illúziók évtizedének« nevezett – tíz évvel a Beatles feloszlása után ilyen szánalmas dallamokkal fúj takarodót?”
(Báron György: „Ringo gyűrűje”. In: Hollywood és Marienbad. Budapest, 1986, Gondolat, 312–314. o. – A szerző által említett Lester-film a Beatles együttes főszereplésével készült 1965-ös Help!, a Scorsese-film pedig a The Band 1976-os búcsúfellépését megörökítő Az utolsó valcer volt, amelyet Magyarországon 1979-ben mutattak be.)
ABBA (ABBA: The Movie, 1977) – ausztrál–svéd zenés film. Forgatókönyv: Bob Caswell és Lasse Hallström. Operatőr: Jack Churchill és Paul Onorato. Zene: Björn Ulvaeus, Benny Andersson és Stig Anderson. Díszlet: Åke Nordwall. Vágó: Lasse Hallström, Malou Hallström és Ulf Neidemar. Rendezte: Lasse Hallström. Főszereplők: Anni-Frid Lyngstad, Björn Ulvaeus, Benny Andersson és Agnetha Fältskog (az ABBA együttes), Robert Hughes (Ashley Wallace, a lemezlovas), Tom Oliver (testőr / bárpincér / taxisofőr), Stig Anderson (az ABBA menedzsere).
[A forgalmazásról szóló alfejezet forrása Gál Mihály „A vetítést vita követte” című kitűnő kötete volt: Budapest, 2015, Gondolat, 366–368. o.]
