„Te szegény vagy, kisfiam... arcodon szenvedés,
szádon koplalás, szemeden félelem, homlokodon a halál.”
Az 1972 februárjában bemutatott Jó estét nyár, jó estét szerelem a Magyar Televízió történetének egyik legjobb és legsikeresebb produkciója volt. A forgatókönyvet az ismert író, Fejes Endre írta három évvel korábban megjelent kisregénye alapján, amelyben egy megtörtént bűnügyet dolgozott fel. A szkriptből eredetileg mozifilm készült volna, Fejes azonban konfliktusba keveredett a Filmgyár illetékeseivel, így a történet végül kétrészes tévéfilmként elevenedett meg a nézők előtt. Oly nagy tetszést aratott, hogy néhány hónappal a tévépremier után a mozik is műsorra tűzték. A siker teljesen megérdemelt volt: Fejes remek forgatókönyve, Szőnyi G. Sándor biztos kezű rendezése, Bornyi Gyula ragyogó operatőri munkája és Ránki György hatásos kísérőzenéje mellett kiváló színészek nagyszerű játéka tette emlékezetessé a produkciót. A sötét ruhás fiú megformálása Harsányi Gábor színészi pályafutásának talán legjelentősebb állomása, a becsapott lányok szerepében pedig Tordai Teri, Halász Judit, Törőcsik Mari és Urbán Erika remekeltek. Még az epizódszerepekben is olyan színészegyéniségek láthatók, mint például Tolnay Klári, Pécsi Sándor, Kállai Ferenc, Tábori Nóra, Koncz Gábor, Mensáros László, Moór Marianna, Molnár Tibor, Lázár Mária és Bánhidi László. A kisregényből 1977-ben született meg a színpadi változat, amelyhez Presser Gábor írt zenét.
A történet
A sötét ruhás fiú egy gyárban dolgozik mint lakatos. Munkáját kifogástalanul végzi, soha egyetlen percet nem késik, soha nem jelenik meg részegen a munkahelyén. Van viszont egy másik énje is: Viktor Edman, a görög diplomata, aki törve beszéli a magyart, számolatlanul szórja a pénzt, és a legelegánsabb helyekre viszi vacsorázni a barátnőit, akiket fantasztikus történetekkel szórakoztat diplomata családjáról. Ezekbe a mesékbe olykor a valóságot is beleszövi, hogy ő csupán egy szélhámos, aki még pórul járhat, naiv partnernői azonban csak jót nevetnek ezen a tréfán. Hogy meséje hihetőbb legyen, néha sofőr jön érte autóval. Azt persze egyik lány se tudja, hogy a sofőr pénzt kap azért, hogy eljátssza a görög követség alkalmazottját. Mondani sem kéne, hogy hősünk keresete csak néhány napig nyújt fedezetet az ilyen nagystílű élethez. Amikor elfogy a pénz, a „diplomata elutazik”, és ilyenkor a fiú kenyéren és szilván él a következő fizetésig. Az egyszerű munkásgyerek élvezi, hogy a pincérek hajbókolnak előtte, hogy úrként bánnak vele, és elkápráztathatja a lányokat, amire egyszerű lakatosként nem lenne képes. A lányok tőle remélik sorsuk jobbra fordulását, egy szebb és jobb életet, a gondtalan jövőt, legyen szó a postáskisasszony Juhász Katalinról vagy a fodrászlány Hűvös Ilonáról. Viktornak nincs szíve széttörni a lányok álmait, házassággal hitegeti őket, ám amikor már nincs több kibúvó, a „diplomata” örökre eltűnik. A harmadik lány, a vénkisasszony Varga Veronika talán a kora, talán az addigi tapasztalatai miatt nem annyira naiv, mint az elődjei, és egy alkalommal titokban követi a fiút. Mindent megtud róla, de Viktor főnökének kérésére lemond a feljelentésről.
A főnök szigorúan megdorgálja a fiút, és figyelmezteti, hogy a vesztébe rohan, pedig volna más lehetősége is: a vállalat beiskolázná, akár mérnök is lehetne belőle. Viktort mindez nem érdekli, nem akar „szar magyar mérnök” lenni. A főnök konzultál a fiú művezetőjével is, aki elégedett Viktor munkájával, s úgy gondolja, alkalmazottja magánélete nem tartozik rá, a becsapott lányok pedig csak számító kurvák voltak. Viktort a vállalat Siófokra küldi nyaralni abban a reményben, hogy kipiheni magát, és kiveri a fejéből nagyzoló ábrándjait. A balatoni üdülőhelyen a fiú megismerkedik Zsuzsannával, és képtelen ellenállni a lány szépségének. Zsuzsanna is elhisz minden mesét, mert Viktorban a lehetőséget látja arra, hogy egy másik életet élhessen, és kijusson Nyugatra, Olaszországban élő volt vőlegényéhez, akibe még mindig szerelmes. Nővére figyelmezteti, hogy legyen óvatos a „görög”-gel, akinek eddig ugyan semmilyen tisztességtelen szándéka nem volt, ugyanakkor Zsuzsanna mindössze annyit tud róla, amennyit Viktor elmondott saját magáról. A lány nem hiszi, hogy a kedves, ám igazából jelentéktelen fiú szélhámos lenne, mindazonáltal nővére szavai elgondolkodtatják. Felhívja a görög követséget, és megtudja, hogy nincs Viktor Edman nevű munkatársuk, sőt a margitszigeti Nagyszállóban sem volt soha ilyen nevű vendég. A váratlanul telefonáló fiútól Zsuzsanna sürgős találkozót kér, ahol megfenyegeti, hogy ha bebizonyosodik róla, hogy csak egy szélhámos, ország-világ előtt meg fogja hurcolni, és mindenhol feljelenti: a rendőrségen, a munkahelyén. Újabb találkozót beszélnek meg. A leleplezéstől rettegő fiú egy borotvát vásárol, de az utolsó pillanatig bízik abban, hogy Zsuzsanna okos lesz, és nem fog ártani neki, hiszen ő sem ártott a lánynak…
Az eredeti bűncselekmény
A Jó estét nyár, jó estét szerelem alapötlete egy megtörtént bűnügyből származik. A korabeli magyar sajtó 1962. július 15-én adott hírt arról, hogy bestiális gyilkosság történt az Úttörővasút csillebérci állomása közelében. (Maga a bűntény július 12-én játszódott le.) Erdei kirándulók egy bozót tövében lefejezett női holttestre bukkantak. A kiérkező rendőrök a halott mellett talált iratokból megállapították a személyazonosságot: az áldozat a huszonöt éves Sántha Ildikó Anna volt, a Bláthy Ottó Villamossági Gyár könyvelője. Hamarosan a tettes is rendőrkézre került, egy huszonkét éves segédmunkás, Szöllősi György. A nyomozás meglepően hamar lezárult, hiszen a lapok október 2-án már a négynapos tárgyalás végén kihirdetett halálos ítéletről tudósítottak. (A vádlott és védője fellebbeztek, a halálos ítélet december 12-én emelkedett jogerőre.) A vizsgálat feltárta, hogy a nyolc általánost végzett Szöllősi 1940. július 11-én született Nyírgyulajon. Öt idősebb testvére volt. 1958 elején költözött vidékről Budapestre. Több munkahelyen is megfordult, mígnem tizennyolc éves korában az Acélöntő- és Csőgyárban szerszámlakatosként vállalt munkát. Jobb életre vágyott, mint amilyet meg tudott teremteni magának, és a valóság elől fantáziavilágba menekült: kitalált történeteket mesélt a környezetének nem mindennapi élményeiről, amivel csak azt érte el, hogy elkönyvelték notórius hazudozónak. Mint a legtöbb fiatalember, igencsak vágyott a hölgytársaságra, de sem külsejével, sem vagyoni helyzetével nem tudta elkápráztatni a lányokat. Felfigyelt viszont arra, hogy a külföldiek – kortól és külsőtől függetlenül – milyen könnyen meg tudnak ismerkedni a legcsinosabb nőkkel is, ezért elhatározta, hogy külföldinek adja ki magát, hogy könnyebben meghódíthassa a neki tetsző lányokat.
Olasz, német és román szótárt vásárolt, ezekből különféle szavakat magolt be, sőt noteszekbe is lejegyezte ezeket. A hitelesség érdekében gondosan begyakorolta, hogyan beszéljen tört magyarsággal, hogy egy külföldi férfi benyomását keltse. 1960 augusztusában lépett akcióba. Egy postahivatalban megismerkedett az ott dolgozó tisztviselőnővel, aki előtt lengyel diplomatának adta ki magát. Szöllősi ugyan még a külön ilyen alkalmakra vásárolt elegáns ruhájában sem keltette diplomata benyomását, mégis elnyerte az Ágnes keresztnevű lány bizalmát. Ágnes bemutatta őt a szüleinek, akiket szintén elvakított az a lehetőség, hogy egy külföldi diplomatával kerülhetnek rokonságba, akinek apja a washingtoni lengyel nagykövet. Szöllősi hamar belebonyolódott a hazugságaiba, és így bukott le: egyszer azt lódította, hogy másnap Jeruzsálembe kell utaznia. Készségesen felajánlotta, hogy megmutatja a térképen, hová is megy, majd nagy buzgalommal az Egyesült Államok területén kereste Jeruzsálemet. A gyanakvó szülők rendőrt hívtak, Szöllősi lelepleződött, az esetnek mégsem lettek komolyabb következményei, csupán a munkahelyén részesítették figyelmeztetésben. Ezen felbátorodva a lakatosfiú újabb hódítási manőverbe kezdett. Megismerkedett egy Anna keresztnevű fodrászlánnyal, akinek szintén lengyel diplomataként mutatkozott be, Viktor Jarosinszky néven. A lány utólag bevallotta, hogy Szöllősi egyáltalán nem tetszett neki, ám állítólagos státuszának nem bírt ellenállni. Bemutatta őt a szüleinek, de a fiatalember rövidesen ismét lebukott a műveletlenségével. Azt hazudta ugyanis, hogy kiválóan beszél franciául, vesztére azonban Anna apja valóban tökéletesen beszélte a nyelvet. A férfi meg is próbált franciául diskurálni a „diplomatával”, de Szöllősi nem reagált. Távozása után a család felhívta a lengyel nagykövetséget, ahonnan azt a felvilágosítást kapták, hogy nincs Viktor Jarosinszky nevű munkatársuk. Anna ezt követően szakított Szöllősivel, de ennek az esetnek sem voltak komolyabb következményei.
A következő lány, Ilona is elhitte, hogy új ismerőse, egy bizonyos Viktor Edman a görög követség tanácsosa, aki szeretne tökéletesen megtanulni magyarul. Ilona boldogan vállalta a tanítást, naponta találkoztak, és osztályon felüli helyekre jártak. Szöllősi ezt azzal magyarázta, hogy a beosztása miatt nem járhat akárhová. Három hónapi ismeretség után megkérte Ilona kezét, ám az eljegyzés után kezdett elmaradozni. Amikor egyszer azt hazudta, hogy épp Washingtonból jött egy különgéppel, Ilona felhívta a Ferihegyi repülőteret, és megtudta, hogy semmilyen különgép nem érkezett aznap. Nem veszett össze végleg a vőlegényével, de amikor egy alkalommal a férfi távozott tőle, Ilona titokban követte. Így tudta meg, hogy Szöllősi hol lakik, és ki is valójában. Ilona azonnal szakított vele, és közölte, hogy az eljegyzés semmis, mert ő egy görög diplomata menyasszonya volt, és nem egy gyári munkásé. Szöllősi hasztalan próbálta jobb belátásra bírni, ezért elhatározta, hogy megöli, méghozzá úgy, hogy előtte a nő sokat szenvedjen. A munkahelyéről sósavat vitt haza, és azt belekeverte egy üveg Cinzanóba, abban bízva, hogy a külföldi ital illata elnyomja a maró folyadék kellemetlen szagát. Eljuttatta a küldeményt Ilonához, aki bár sejtette, hogy Szöllősi volt a feladó, mégis átvette a becsomagolt üveget. A férfi néhány nap után kíváncsi volt arra, hogy volt menyasszonya ivott-e az italból. Mondvacsinált ürüggyel elment a lakására, és mikor meglátta a bontatlan küldeményt, óvatlanul megkérdezte: „Mi az, magának Cinzanója is van?” Ilona így megbizonyosodott arról, hogy valóban Szöllősitől kapta az italt, máskülönben a férfi honnan tudta volna, hogy Cinzanót rejt a csomagolás. Néhány nap múlva a lányt meglátogatta a bátyja, aki ki akarta nyitni az üveget, amikor észrevette, hogy azt valaki már felbontotta. Ilona csak a nyelvével érintette meg az italt, de olyan maró fájdalmat érzett, amelytől a nyelve napokig érzéketlenné vált. A nő feljelentést tett. Az italt vegyvizsgálatra küldték, ahol megállapították, hogy halált okozó mennyiségben tartalmaz sósavat.
Szöllősi ezalatt SZOT-beutalóval Siófokon nyaralt, ahol egy trafikban megismerkedett Sántha Ildikóval, aki szintén nyaralni jött a Balatonhoz. Amikor a lány a helyi nevezetességekről érdeklődött az eladótól, Szöllősi tört magyarsággal felajánlotta, hogy minden látnivalót megmutat neki. Ezúttal Grossmann Viktor görög követségi tisztviselőnek adta ki magát, aki tizennégy nyelven beszél. Ildikónak is imponált az új barátság, a szüleinek írt levélben is beszámolt róla. A találkozások mindennapossá váltak, és a pár megállapodott abban, hogy kapcsolatukat Budapesten is folytatni fogják. Néhány hét múlva elhangzott a házassági ajánlat is, amelyet a feltűnően csinos lány nem utasított el. Szöllősi szokás szerint belebonyolódott saját hazugságaiba, és kilátásba helyezte, hogy az apjának is bemutatja Ildikót. A találkozásra természetesen nem került sor, a férfi különféle kifogásokkal állt elő. Amikor fogytán volt a pénze, újra „elutazott”, mondván, hogy elintézi a házassághoz szükséges papírokat. A lány közben vidékre utazott a bátyjához, aki arra figyelmeztette, hogy tudjon meg minél többet a diplomatáról, mielőtt hozzámenne, és ne érje be annyival, amit a férfi mond neki. Ildikó megfogadta a tanácsot, és felhívta előbb a görög követséget, aztán a margitszigeti Nagyszállót, ahol a férfi állítólag megszállni szokott. Egyik helyen se hallottak még soha Grossmann Viktorról. A lány úgy döntött, nem leplezi le a csábítóját, hanem megpróbál mindent kideríteni róla: Ilona példáját követve az egyik találkozó után titokban követte Szöllősit, és megtudta mindazt, amit a számára ismeretlen elődje is megtudott.
Ildikó és Szöllősi 1962. július 11-én a Royal Szállóban találkoztak újra. A lány kitálalt, hogy tudja az igazságot, és feljelentéssel fenyegette Szöllősit. A férfi még mindig megpróbálta elhitetni vele, hogy ő tényleg egy görög diplomata, és felajánlotta, hogy elviszi Ildikót egy követségi fogadásra, utána pedig leutazik vele vidékre, a lány apjához, hogy megkérje Ildikó kezét. Későbbi vallomása szerint azonban már ekkor elhatározta, hogy megöli a lányt. Másnap délután 4-re beszéltek meg egy újabb találkozót, mert Szöllősi azt ígérte, hogy Ildikót magával viszi a Széchenyi-hegyi Vörös Csillag Szálló éttermébe, ahol este 9-kor kezdődik az emlegetett fogadás. Sántha Ildikó elkövette azt a végzetes hibát, hogy nem telefonált a szállodába, hogy érdeklődjön az állítólagos rendezvényről. A következő nap délelőtt Szöllősi 90 Ft-ért egy szovjet gyártmányú borotvát vásárolt, megéleztette és azzal felszerelkezve indult el a délutáni randevúra. Taxival mentek a Vörös Csillag Szállóba, ahol Szöllősi görög zászlót kért az asztalukra, és megivott két üveg bort, hogy bátorságot gyűjtsön gyilkos tervéhez. Hét óra körül sétálni indultak a Normafa étterem irányába. Ide is betértek, Szöllősi itt még öt deci bort fogyasztott. Ezután újra sétálni mentek, és közben Szöllősi újra megpróbálta meggyőzni Ildikót, hogy valóban az, akinek mondja magát, és nem házasságszédelgő szélhámos.
A Konkoly-Thege útról egy ösvényre tértek le, és egy bokor mellett leültek a férfi által hozott újságpapírra. Ildikó itt ismét szemrehányásokat tett, és kijelentette, hogy a diplomatához hozzámenne, a munkásfiúhoz viszont nem. Szöllősi ekkor átölelte a lány vállát, arcon csókolta, miközben elővette a borotváját, és egyetlen metszéssel elvágta Ildikó nyakát. Az áldozat 1-2 percen belül meghalt, összevérezve a gyilkos arcát és öltözékét. Szöllősi állítólag közösülni próbált a haldoklóval, ám letett erről a szándékáról, miután meglátta, hogy Ildikó menstruál. A borotvával levágta a lány fejét, és mintegy 10-15 méterrel odébb egy bokor tövébe rejtette. Kísérletet tett a holttest feldarabolására, de a borotvája eltörött. A helyszínt elhagyva taxiba ült, és a Nagyszállóhoz vitette magát. A sofőrnek gyanús lett a véres arcú és ruházatú férfi, ezért felhívta rá a célállomásnál szolgálatot teljesítő rendőr figyelmét. Szöllősi azt állította, hogy verekedésbe keveredett, emiatt lett véres. A rendőr felírta az adatait, aztán elengedte. Szöllősi a gyilkosság felfedezése előtt és után is visszatért a tetthelyre, utóbbi alkalommal került rendőrkézre. Nem volt kétséges, hogy halálra ítélik: 1962. december 31-én akasztották fel. Ügye mindmáig megosztja a szakértőket és a laikusokat. Akik egyetértettek a halálos ítélettel, azzal érveltek, hogy Szöllősi egy különösen kegyetlen mérgezést kísérelt meg, és egy brutális gyilkosságot hajtott végre, amelyért azt kapta, amit megérdemelt. Mások úgy vélik, a szigorú ítélettel az illetékesek leginkább példát akartak statuálni a forradalom utáni és a „gulyáskommunizmus” előtti átmeneti állapotban tengődő állampolgárok számára, hogy mennyire nem tanácsos a külföldiekhez (pláne a nyugatiakhoz!) dörgölőzni.
A szerző
Fejes Endre író 1923. szeptember 15-én született a budapesti Józsefvárosban. Négy polgárit végzett, utána tizennégy évesen elment szabóinasnak. Három év múlva vasesztergályos lett belőle. 1944-ben elvitték katonának. Megszökött a seregből, és a fővárosban bujkált. 1945 őszén Nyugatra távozott: dolgozott Németországban, Franciaországban, Svájcban, Hollandiában és Olaszországban. Belgiumban bányászként kereste a kenyerét. 1949-ben tért haza, a Bosch-gyárban esztergályosként kapott munkát. 1951-ben megpróbált disszidálni. Elfogták és Kistarcsára internálták. Kiszabadulása után segédmunkásként foglalkoztatták, majd ismét esztergályos lett. Első írásai 1955-ben jelentek meg. Egész írói életművére jellemző, hogy főleg azt a világot próbálta ábrázolni, amelyet maga is jól ismert: a kétkezi munkások életét és sorsát, különös tekintettel szűkebb hazája, Józsefváros munkáskörnyezetére. Arra próbált választ keresni, hogy az egyén mennyiben felelős azért, ha a társadalom szűk korlátjai között élve, a boldogulás és az előrébb jutás reményében feladja az értékrendjét. Korai írásait két kötetbe rendezte: a legelső, A hazudós 1958-ban jelent meg, a második, a Vidám cimborák csak 1966-ban jutott el az olvasókhoz. „Fejes Endre hősei bizalmatlanok ugyan a társadalom iránt, de van bennük jó adag naiv hiszékenység, az egyes ember, a hasonszőrűek iránt, s szinte kamaszos félénkség s egyben váratlanul fellobbanó brutalitás a nők irányában. Gazdag életű, de nem teljes értékű emberek, az álom és a realitás határán élnek, cselekszenek, szeretnek. Kezdeti, kialakulatlan lények, akik nem találják s nem is igen keresik helyüket az emberek közösségében. Zavaros, anarchikus belső világukat pózzal, hetykeséggel, modorossággal védik az emberektől” – olvashatjuk A hazudósról a Kortárs (1958/7) kritikájában. Kelemen János az elismerő szavak mellett azt is szóvá tette, hogy szerinte Fejes nem tart kellő távolságot hőseitől, sőt túlságosan azonosul velük: „Fejes Endre jó író, s talán csak az a baja, hogy nemcsak ő telíti meg alakjait lírájával, hanem maga is a kelleténél többet tanul tőlük. Így pózt, modorosságot, kissé avult, kültelkies hetykeséget.”
1962-ben jelent meg Fejes leghíresebb regénye, a Rozsdatemető, amely hatalmas visszhangot váltott ki. A külvárosban élő Hábetler család sorsát ismerhetjük meg belőle az első világháborútól az akkori jelenig, vagyis a hatvanas évek elejéig. „Felzaklató és nyugtalanító könyv. Nehéz a varázsa alól szabadulni. Fejes a modern próza egyik nagy hatású vívmányát, a könyörtelen precizitású, orvosi látlelet módjára hűvös és objektív ábrázolást egyesíti az irodalom társadalmi hivatását vallók, a művészetükkel rádöbbenteni, ébreszteni, változtatni akarók morális szenvedélyével. Morális ez a szenvedély, de nem moralista” – írta Kis Tamás a Népszabadságban (1962. december 22.). Akadtak persze kevésbé lelkes vélemények is, mint például Papp Tiboré a Magyar Műhelyben (1963/6.): „Fejes Endre keres, kísérletezik – és hozzátehetjük, hogy kísérletezés közben sikerül tehetségét is csillogtatnia –, azonban írói nagykorúságából hiányzik még a dolgok felülete és mélysége közötti új és nehéz egyensúly megteremtése – amelynek révén nemcsak korunkat fogja jobban megérteni és megismerni, hanem önmagát is.” A mű nemzetközi figyelmet is keltett, mintegy harminc nyelvre fordították le. A regényből készült színdarabot 1963. november 14-én mutatta be a budapesti Thália Színház Kazimir Károly rendezésében. A főszerepeket Mécs Károly, Szabó Gyula, Madaras József, Horváth Teri, Böröndy Kati, Lengyel Erzsi és Hacser Józsa játszotta. A Rozsdatemető a magyar irodalom klasszikusai közé tartozik, ámbár a rendszerváltozás után több olyan vélemény is megjelent, hogy szerzőjével együtt túl hamar sorolták be az irodalmi kánonba, mert a múló évtizedek nem használtak neki, állítólag már a gimnáziumi tananyagból is kikerült. (Az én időmben még része volt.) Fejes temetésén Spiró György többek között ezt mondta: „…akármi legyen is a műfaja, a Rozsdatemető nagy mű.”
Fejes másik közismert regénye, a Jó estét nyár, jó estét szerelem a fentebb részletesen ismertetett bűnügy motívumainak felhasználásával született meg. A Criticai Lapok 2011/2. számában azt olvashatjuk, hogy „annak idején Fejes volt a harmadik író, akit a Filmgyár megkeresett a hatvanas évek legnagyobb port felvert – halálos ítélettel zárult – gyilkossági ügyének rendőri krónikájával, a sajtóban is elhíresült »borotvás gyilkos« históriájának 1200 oldalas iratcsomójával. Ma már nem tudható, hogy a társadalmi hátterű krimi témájával ugyancsak megkínált Karinthy Ferenc miért is nem látott a rendhagyó sztoriban fantáziát.” Fejes egy évig hozzá sem nyúlt az aktacsomóhoz, mert borzalmasnak találta a benne lévő fotókat a megcsonkított áldozatról. Állítólag akkor kapott ihletet, amikor megtalálta azt a tíz forintról szóló számlát, amelyet a hóhérnak állítottak ki az ítélet végrehajtásáért. (Egy 1994-es rádióinterjúban az író viszont azt mondta, anyagi nehézségei miatt vállalta ezt a munkát.) Fejes regénye kíméletlen társadalomkritika: egy olyan társadalomé, amelyben épp a hétköznapi emberek, az egyszerű melósok nem érzik igazán jól magukat, holott az állami propaganda szerint minden értük van. Ebben a társadalomban csak az számít „valaki”-nek, aki tele van pénzzel, és a szocialista hétköznapok szürkeségéből egy külföldivel kötött házasság tűnik az egyetlen kiútnak. A szerző több ponton is eltért a média által sulykolt egyoldalú infóktól: az ő Viktorja nemcsak bűnös, hanem áldozat is, a megtévesztett, naivnak beállított lányok (és szüleik) pedig valójában számító emberek, akik önös érdekből szorgalmazzák a diplomatával való kapcsolatot, sőt a házasságot. A mű először a Tükör című lapban jelent meg, később adták ki regény formájában is. Fejes írásai közül ne maradjon említetlenül a Kéktiszta szerelem (1971), a Vonó Ignác (1978), az önéletrajzi vonatkozású Szerelemről bolond éjszakán (1975), színdarabjai közül pedig a Mocorgó (1966) és a Cserepes Margit házassága (1972). A nyolcvanas években Fejes háttérbe szorult, utoljára 1995-ben jelent meg saját válogatása az életművéből. Élete utolsó éveit a nyilvánosságtól, sőt egykori barátaitól is elzárkózva élte. Budapesten hunyt el 2015. augusztus 25-én. Irodalmi munkásságáért számos elismerésben részesült, megkapta például a József Attila- (1963) és a Kossuth-díjat (1975), 1993-ban A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetésben részesült, 2009-ben pedig a Prima Primissima-díjat ítélték neki.
A rendező
Szőnyi G. Sándor rendező és dramaturg 1928. december 29-én született Rákospalotán. Édesapja, Szőnyi Sándor (1898–1946) kishivatalnok volt, édesanyja, Pósz Etelka háztartásbeli. Rákospalotán járt általános iskolába, majd – jelen sorok írójához hasonlóan – az óbudai Árpád Gimnázium tanulója lett. Egyik osztálytársa Sinkovits Imre volt, mindketten játszottak az iskolai cserkészcsapat zenekarában. Sírig tartó barátságuknak nem volt akadálya, hogy világnézetük eltért egymástól. Szőnyi Sinkovits javaslatára jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakára. A felvételi vizsga után bevonult katonának, leszerelését követően pedig impregnáló segédmunkásként helyezkedett el. Mivel éjszakai műszakban dolgozott, lehetősége volt arra, hogy bemenjen a főiskolára, és megkérdezze, miért nem értesítették a sikertelen felvételiről. Ekkor derült ki, hogy felvették, sőt erről értesítőt is küldtek neki, amely azonban elkallódott. Az 1945-ben hazatért író, Háy Gyula osztályába került, ahol a kornak megfelelően marxista szellemben oktatták a dramaturgiát. Szőnyi olykor bejárt a Nádasdy Kálmán által vezetett rendezőosztály óráira is. Miután megkapta a diplomáját, egyik barátja, Bednai Nándor azt javasolta neki, hogy egy vadonatúj intézménynél, a Magyar Televíziónál helyezkedjen el mint dramaturg és rendezőasszisztens. 1956. július 2-án vették állományba. Még meg se melegedett a televíziónál, amikor három hónapra újra behívták katonának. Nem sokkal a forradalom előtt szerelt le.
A Televíziónál Katkics Ilona, Kende Márta és Mihályfi Imre asszisztenseként dolgozott, és gyorsan haladt előre a ranglétrán: ő rendezte például a második magyar tévéjátékot, a Mátyás király juhásza című gyerekműsort, amelyben az igazságos uralkodót a fiatal Garas Dezső alakította. Akkoriban – akárcsak az Egyesült Államokban – még élőben mentek az első tévéjátékok, ezekről – tudomásom szerint – nem is készültek felvételek. 1962-től Szőnyi már rendszeresen rendezett, főleg rangos irodalmi művek alapján: többek között Gyárfás Miklós, Dosztojevszkij, Balzac, Csehov, Mocsár Gábor, Fejes Endre, Boccaccio, Thomas Mann, Tabi László, Hubay Miklós, Galgóczi Erzsébet, Tamási Áron, Kosztolányi Dezső, Karinthy Ferenc, Szabó Magda, Cseres Tibor, Heltai Jenő, Móricz Zsigmond és Katona József is megihlette, némelyikük többször is. A 168 óra 2009/6. számában azt olvashatjuk, hogy a Pirostövű nád című Mocsár Gábor-adaptációja a hetvenes években oly nagy visszhangot váltott ki, hogy még országházi felszólalás is foglalkozott vele. Részben Váci Mihály kedvező véleményének köszönhetően a termelőszövetkezeti visszaélésekkel foglalkozó film megítélése végül pozitívan zárult, és Szőnyi megkapta az első Balázs Béla-díját. A történet számomra mégsem igazán áll össze, mert ezt a díjat a rendező már 1964-ben megkapta (aztán 1973-ban még egyszer), a filmet pedig 1965 decemberében mutatták be, és nem a hetvenes évek elején.
Szőnyi legnagyobb tévés sikere a Jó estét nyár, jó estét szerelem volt. Voltak persze más emlékezetes tévés munkái is, mint például az Írott malaszt, a Sólyom a Sasfészekben, a Cserepes Margit házassága (mindhárom 1974-ből), a Z. szerkesztő emlékezetes esetei (1978) vagy a Míg új a szerelem (1985). Szőnyi kétszer kapott lehetőséget arra, hogy mozifilmet rendezzen. A Wikipédia ugyan három alkalomról tud, ám az elsőként említett Ráktérítő – amelyet 1969-ben forgattak, és 1970. május 2-án mutatták be – valójában szintén tévéfilm volt. Szőnyi első mozifilmje, a Kinek a törvénye? (1979) a Televízió és a Filmgyár koprodukciója volt, csak ezúttal a mozibemutató volt hamarabb. A kiindulási alapot Galgóczi Erzsébet azonos című regénye szolgáltatta: a filmváltozat munkacíme Hetedik féldeci volt, de aztán visszatértek az eredeti címhez. A történet konfliktusa részben abból fakad, hogy a külvilág (esetünkben egy falu) átalakulása gyorsabb ütemben megy végbe, mint ahogyan az emberek gondolkodásmódja változik, amiből komoly drámák bontakoznak ki. A fontosabb szerepeket Sinkovits Imre, Törőcsik Mari és két főiskolás, Balkay Géza és Leviczky Klára játszotta. Szőnyi másik mozifilmje, a Csak semmi pánik (1982) a Bujtor István nevével fémjelzett Ötvös Csöpi-széria második része volt: 493 346 nézőt vonzott, amivel az 1982-es esztendő leglátogatottabb magyar filmjévé lépett elő. Említsük meg, hogy Szőnyi színházban is rendezett, sőt 1981 és 1983 között a kecskeméti Katona József Színház művészeti vezetője volt. Művészetét több rangos szakmai díjjal ismerték el, 2009-ben például életműdíjat kapott a 40. Magyar Játékfilmszemlén. Mindkét felesége színésznő volt: Sunyovszky Szilvia – tőle született a lánya, a közgazdász Beáta – és Dobos Ildikó. Szőnyi G. Sándor 2012. március 9-én hunyt el Csobánkán.
Harsányi Gábor
A sokszereplős tévéjáték közreműködőinek többségével korábban más írásaimban már foglalkoztam, nézzük tehát az abszolút főszereplőt, Harsányi Gábort! 1945. június 15-én született Budapesten. Két bátyja és egy nővére volt, a legidősebb fivére és a nővére sajnos már nem élnek. Jogász édesapja azt szerette volna, ha követi őt ezen a pályán, Gábor azonban a színművészetet választotta. A Budai Nagy Antal Gimnáziumba járt, érettségi után jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, amelyet 1964-ben kezdett el. 1968-ban kapta meg a diplomáját, de már főiskolásként filmezni kezdett. Bacsó Péter Nyár a hegyen (1967) című drámájában szerepelt először, majd Kis Ladát alakította Szász Péter Fiúk a térről (1968) című alkotásában. Partnere volt többek között Darvas Iván, Latinovits Zoltán és Kiss Manyi, a fiatal tehetségek közül pedig Kovács István, Huszti Péter, Tahi Tóth László, Bujtor István, Márton András, Dózsa László és Ronyecz Mária. Forgatott Mészáros Mártával (Eltávozott nap, 1968), Bán Róberttel (Mi lesz veled, Eszterke?, 1968), Máriássy Félixszel (Imposztorok, 1969) és Gaál Istvánnal (Magasiskola, 1970), továbbá láthattuk olyan közkedvelt közönségfilmekben, mint az Egri csillagok (1968, Várkonyi Zoltán), A beszélő köntös (1969, Fejér Tamás) és a Gyula vitéz télen-nyáron (1970, Bácskai Lauró István).
Országos népszerűségét elsősorban a televíziónak köszönhette. Az 1971-ben kezdődött Egy óra múlva itt vagyok című sorozatban a főszereplő munkásfiút, Láng Vincét játszotta, aki sokakhoz hasonlóan szeretné túlélni a vérzivataros időket, ám a megpróbáltatások közepette öntudatos kommunista válik belőle. Wiedermann Károly alkotása a lehetőségekhez képest megpróbált túllépni a baloldali történelemszemlélet sémáin, és az ügyesen bonyolított cselekménynek, valamint a ragyogó szereposztásnak köszönhetően a hazai televíziózás történetének egyik emlékezetes darabjává vált. „Nagyon szeretem ezt a srácot, azt a konok elszántságát, amivel mindenen felülkerekedik, minden mélységből visszapattan, és azt a folyamatot is, ahogyan a végén kikupálódik. Izgalmas játék ugyanebben a filmben a másik szerepem; a hitleri karakterű szadista nyomozó, akit a srácra állítanak” – nyilatkozta Harsányi a forgatás első szakaszában. Alakításáért számos elismerő kritikát kapott, akárcsak a Jó estét nyár, jó estét szerelem főszerepéért. Televíziós szereplései közül ne maradjon ki A palacsintás király (1973, Katkics Ilona) című mesejáték, amelyben Csörögét, az udvari bolondot játszotta, az Illetlenek (1978, Mamcserov Frigyes) című szatíra, amelyben ő volt a tűzoltóparancsnok, aki barátaival együtt kínos és mulatságos szituációkba keveredik egy meztelen fürdőzés miatt, és a Linda (1984–1990, Gát György, Szurdi Miklós, Silló Sándor) című krimisorozat, amelyben egy karatézó nyomozót játszott: civilben is magas fokon űzte ezt a sportot, akárcsak a címszerepet alakító Görbe Nóra. Énekesként is meghódította a publikumot: a Szenes Iván és Havasy Viktor által írt Rézmozsarat vegyenek népszerű slágerré vált.
A hetvenes évek mozifilmjeiben is gyakran láthattuk Harsányit: Alfonzó fiát játszotta az Én vagyok Jeromos (1971, Tímár István) című komédiában, a munkásfiúból rendőrré váló Sípos Gábort a Hekus lettem (1972, Fejér Tamás) című bűnügyi filmben, a Kakuk Marci című Tersánszky Józsi Jenő-adaptáció címszereplőjét, a Fiút Az Öreg (1975, Révész György) című drámában, illetve a rendőrt az Égigérő fű (1979, Palásthy György) című mesefilmben. Később is szerepelt mozi- és tévéfilmekben, de ezek már nem annyira emlékezetes darabok a filmográfiájában, mint az első másfél évtized opuszai. Igen sokat szinkronizál, és mondani sem kell, hogy a színházba járók is gyakran találkozhattak vele. 1968 és 1979 között a Thália Színház tagja volt, utána 1983-ig a Mafilm színésztársulatát erősítette. Játszott a Nemzeti Színházban (1983–1989) és 1995-től a Vidám Színpadon. 1982-ben a Karinthy Színház egyik alapítója és társigazgatója volt. Újpesten évek óta színiiskolát működtet. Regény- és színműíróként egyaránt bemutatkozott, írásai a populáris műfajokat képviselik. Négyévi együttélés után kötött házasságot, iparművész felesége, Ildikó három gyermeket szült neki. Harsányi Gábor kétszer kapott Jászai Mari-díjat (1973, 1987), 2011-ben lett Érdemes Művész, és 2018-ban vehette át A Magyar Érdemrend tisztikeresztjét.
A forgatásról
A Jó estét nyár, jó estét szerelem forgatása 1971 elején kezdődött. Eredetileg mozifilm lett volna, de a bennfentesek szerint Fejes összeveszett a Filmgyárral, és így került képbe a Magyar Televízió. Mindazonáltal a mozibemutató lehetőségét nem vetették el végleg, mert a filmet a mozik számára is megfelelő, 35 mm-es nyersanyagra forgatták. Az első médiahírek még egy háromrészes tévéfilmről szóltak, ám a közönség végül két részben láthatta a történetet. Jómagam valószínűnek tartom, hogy ennek nem volt semmiféle takarékossági vagy cenzurális oka: a feltehetően egyenként egyórásra tervezett részek helyett kétszer másfél órában került a nézők elé a kész mű. Szőnyi G. Sándor rendező így nyilatkozott az elképzeléseiről a Film, Színház, Muzsikában (1971/24): „Fejes némileg irreális dialógusai, érzelmessége, a kisemberekhez való kötöttsége tökéletesen megfelel művészi elképzeléseimnek. Vonzott a sztori, a tiszta, világos szituáció s nem utolsósorban a főhős bonyolult lelkivilága.” Egy másik lapszámban hozzátette: „Számomra mindig az irodalmi mag, a forgatókönyv a leglényegesebb. A jó írói munkát a rendező elronthatja. De rossz írásból jó filmet nemigen hozhat létre. Az író teremti meg azt a világot, amelyet mi interpretálunk. Igenis, interpretálunk – ne féljünk ettől a szótól!” A rendező és az író alapvetően jól megértették egymást, hiszen többször is dolgoztak együtt, a Jó estét nyár, jó estét szerelem a harmadik közös munkájuk volt. Szőnyi a következőkben látta együttműködésük eredményességét és problémáit: „Azt hiszem, belső rokonságról van szó. Értem Fejest, mert természetem hasonlít az övére. Ezt abban az értelemben mondom, hogy én is erősen érzelmi megközelítésben reagálom le a világ dolgait, akárcsak Fejes. És ugyanonnan jöttünk: egész gyermekkorom, ifjúságom ugyanabban a miliőben telt el, mint Fejesé. A városi kisemberek, a prolik világában. És azt hiszem, én is meglehetősen konok vagyok. Mint Fejes… Egyébként nem nehéz szeretni őt: elvégre a kortárs magyar irodalom egyik legjobbja. […] Persze, problémák köztünk is adódtak: ő ilyenkor megmakacsolja magát. A Jó estét nyár, jó estét szerelem forgatásának második napján történt, hogy vitatkozni kezdtünk… Fejes úgy érezte: megsértettem. Utána egy teljes évig nem találkoztunk. Én vagy harmincszor megkíséreltem felhívni, aztán rájöttem: reménytelen, soha nem jön a telefonhoz… Végül: bár a vitás jelenetet természetesen a magam meggyőződése szerint vettem fel, a vágásnál ezt sok töprengés után kihagytam.”
Mivel akkoriban még nem léteztek a mai értelemben vett nagy képernyős televíziók, és a legtöbb háztartásban kisebb méretű, fekete-fehér készülékek voltak, ezért az alkotóknak fokozottan figyelniük kellett arra, hogy kevesebb nagytotál és több közelkép legyen. Azáltal, hogy az arcok uralják a filmet, megnőtt a szereplők által mondott szövegek súlya is. Harsányi Gábor A nagylegény (1971) című tévéfilmben dolgozott már Szőnyivel, első igazi főszerepe mégis a fiú megformálása volt a Fejes-adaptációban. Több évtized távlatából, 2015-ben a színművész így idézte fel a körülményeket: „A hetvenes években Fejes Endre a Thália Színházhoz került, ahol gyakorlóéveimet kezdtem, és több mint egy évtizedet töltöttem. Hallatlanul izgalmas embert ismertünk meg a személyében. Emlékszem, kézzel írt, mert nem szerette az írógépet. Gyakran összejöttünk, és Szőnyi G. Sándorral, a rendezővel egyetemben megfogant bennünk a gondolat, hogy nekem kellene játszanom a Jó estét nyár, jó estét szerelem főszerepét. A Normafa környékén álló házában hosszú órákat töltöttünk a történetet boncolgatva. A Jó estét nyár, jó estét szerelem óriási sikert aratott, a tévéjáték folyamatos ismétléseit látva az az érzésem, hogy fönt fog maradni hosszú időn át. Később játszottam a Cserepes Margit házasságában is.” Harsányi nagy átéléssel formálta meg a szerepet: az ő Viktorja se nem cinikus nőcsábász, se nem hidegvérű gyilkos. Egy álomvilágban él, amelyben a hazugság valóságosnak, az igazság hamisnak hat. Hiszen hiába játssza a diplomát, mindegyik lánynak lényegében bevallja, hogy ő csupán egy szélhámos, de csak nevetnek rajta, és azt hiszik, hogy tréfál. Az elcsábított lányok valójában ugyanolyan álomvilágban élnek (vagy abba vágynak), mint ő, és Karácsony Nagy Zsuzsanna tragédiája részben abból fakad, hogy nem akarja elengedni ezt az álmot akkor sem, amikor már tudja, hogy nem válhat valósággá, sőt bosszúvágytól vezérelve le akarja rombolni Viktor álomvilágát is.
Harsányi a következőket mondta a figuráról: „Ebben a fiúalakban minden benne van, amire az ember áhítozik: elszánt, ügyes, vakmerő, tele vitalitással, akaraterővel, szenvedéllyel, tehetséggel, ugyanakkor szánandó, sajnálatra méltó, magányos. Szeret, és csak az nem szereti viszont, akire legjobban vágyik.” Szőnyi egyetértett ezzel a nézőponttal: „Nem csodálom, hogy ilyen hangon beszél Harsányi a figuráról, valóban nagyszerű szerep, és Harsányi megtalálta a fiú lényegét. Ez a »görög« valahol a Hazudós rokona, ugyanolyan álomvilágban él, csak míg a Hazudós az emberekkel szeretné megosztani vágyait, mesés kitalációit, ennek a fiúnak senkihez sincs köze, egyedül van. Tehetsége, izgalmas egyénisége ebbe a magányos vágyvilágba fullad bele.” A rendező ebben a filmben dolgozott először Bornyi Gyula operatőrrel, aki az alábbiakat nyilatkozta: „Ami igazán nehéz ebben a filmben az, hogy ne »tegyünk rá még egy lapáttal« arra a lírai hangra, mely átszövi Fejes könyveit. Nem szabad a költészet szintjén azonosulni ezzel a figurával. Szánalom az, amit érzünk iránta. [A Gellért-hegyi jelenetekben] a fiú álomvilágát próbáljuk megteremteni, melyben a Gellért-hegy, mint a »szerelmesek hegye« szerepel. Idézőjelbe tesszük a Gellért-hegyet.” Ez az idézőjel teljesen jogos volt, mert a hatvanas években a Gellért-hegy elég veszélyesnek számított sötétedés után a párokra, pláne a magányosan sétáló fiatal lányokra nézve. Mint említettem, a filmet a tévéképernyők lehetőségeinek figyelembevételével forgatták, vagyis hangsúlyosak a közelképek, ugyanakkor a stáb sok külső helyszínen dolgozott. A jelenetek többségét Budapesten forgatták, hiszen a cselekmény javarészt a fővárosban játszódik: felismerhető például a Bajcsy-Zsilinszky úti posta, a Blaha Lujza tér környéke, a Normafa vendéglő, a Margitsziget. A Zsuzsannával való megismerkedés képsorát a cselekménynek megfelelően Siófokon vették fel.
A Jó estét nyár, jó estét szerelem hatását a kitűnő szereposztás is fokozta: még a kisebb szerepekben is kiváló hazai színészeket láthatunk, a bevezetőben már említettem közülük néhányat. Sokaknak okozott meglepetést Tordai Teri, mert korábban az a hamis kép alakult ki róla, hogy szép, de nem komoly színésznő. Az effajta előítéleteket táplálták a művésznő külföldi filmjeiről terjengő sikamlós pletykák. Karácsony Nagy Zsuzsannaként nemcsak a sötét ruhás fiút, hanem a nézőket is sikeresen megtéveszti: elhisszük neki, hogy naiv, fiatal lány, aki még sosem volt férfival „úgy”, de aztán fokozatosan lehull az álarc, és kiderül, hogy csak színleli a szerelmet, és a maga céljaira akarja kihasználni a fiút. Miután Viktor lelepleződik, bosszúszomjas fúriaként hívja ki maga ellen a végzetet. A művésznő évekkel később így emlékezett: „…Szőnyi G. Sándor jól is vezetett. Ha jól van kiosztva egy darab, legyen az film vagy színház, az tuti befutó, arra lehet fogadni, mint a lóversenypályán. Olyan dolgokat hoztak ki belőlem, amiben volt minden szélsőség. Jó volt.” Partnerei közül különösen a szállásadónőjét alakító Lázár Mária tett rá mély benyomást: „A Jó estét nyár, jó estét szerelem című film forgatásán bámultam az idős Lázár Máriát, akinek mindössze egy jelenete volt, amit zseniálisan oldott meg. Maga volt az elegancia.” A történet a görög tragédiák sorsszerűségével halad az elkerülhetetlen vég felé: a közelgő drámát a visszatérő motívumok is sejtetik, mint például a rendőr(ök) megjelenése vagy a borotva emlegetése. Ez utóbbiról – a főszereplőhöz hasonlóan – akkor hallunk először, amikor a táncos szórakozóhelyen egy alkalmi pár (Mensáros László és Moór Marianna) férfitagja beszél a nyakmetszésről. A Szöllősi-ügy igazi bírája, Béres Sándor szerint a Mensáros által játszott figura a valódi ítélet indoklásából is mondott néhány mondatot. A görög tragédiák kórusát idézi a három gyümölcsárus lány figurája, akik hol viccelődve évődnek „a kicsi Viktor”-ral, hol szánakoznak rajta, s mintegy kommentálják, ami történt vagy történni fog. Bár nincs közvetlen befolyásuk az eseményekre, mégis olyanok, mint a görög sorsistennők, a Moirák.
A Jó estét nyár, jó estét szerelem visszhangja általában kedvező volt, számos kritikus szerint a hazai televíziózás történetének egyik legkiemelkedőbb darabjáról van szó. Mégsem volt mindenki elragadtatva tőle. A baloldali elkötelezettségű rendező, Keleti Márton, megannyi közönségfilm alkotója, 1972-ben így indokolta, hogy miért forgat filmet a munkásmozgalom mártírjáról, Ságvári Endréről Harminckét nevem volt címmel: „Évek óta foglalkoztat ez a gondolat. Az elmúlt hónapokban azonban történt valami, ami siettette ezt a szándékomat, őszintén megmondom: engem kicsit megrázott, furcsán érintett egy borotvával gyilkoló fiatalember filmi és kritikai »mennybemenetele«. Ennék a fiatalembernek a hatását szerettem volna ellensúlyozni, úgy éreztem, az ifjúságnak másfajta film-példaképet kell állítani. Ez a tényező is hozzájárult ahhoz, hogy megvalósítsam régi tervemet és filmet forgassak Ságváriról, akinek 32 neve volt az illegalitásban — és csodálatosan tiszta szíve...” Több évtized távlatából elmondható, hogy a Jó estét nyár, jó estét szerelem kiállta az idő próbáját, míg a Harminckét nevem volt már jóval a rendszerváltás előtt gyakorlatilag teljesen feledésbe merült. Kevesen tudják, hogy Harsányi Gábor az író beleegyezésével folytatást írt Fejes regényéhez, és régi vágya, hogy ebből is film készüljön: 2015-ben szóba került egy tévésorozat, amely mind ez idáig nem realizálódott. Az eredeti gyilkost ugyan halálra ítélték és kivégezték, a regény és a film viszont azzal ért véget, hogy „Viktor” feladja magát. A Jó estét nyár címet viselő folytatás harmincnégy évvel az eredeti történet befejezése után kezdődik. Megtudjuk „Viktor” igazi nevét is: Fekete Péter. A férfi a börtönben letette a felsőfokú angol és francia nyelvvizsgát, és bízik abban, hogy immár valós nyelvtudása segíteni fogja őt abban, hogy beilleszkedjen a társadalomba, amelynek hasznos tagja akar lenni. Priusza hosszú ideig hátráltatja, hajléktalanok és drogdílerek közé keveredik. Váratlan fordulatként egy francia házaspárhoz kerül mindenesnek. Munkaadói a bizalmukba fogadják őt, még egy diplomatabálra is elviszik. A rendezvényen egy jómódú zöldségesné felfigyel rá, és a fejébe veszi, hogy a lányát hozzáadja a jó partinak ígérkező koros diplomatához… Harsányi Gábor elmondta, hogy a folytatás megírásában két dolog motiválta: hasonlóságot lát a hatvanas évek és az új évezred társadalmi valósága között, és szeretne még egyszer valami maradandót alkotni.
A zenés színdarab
Fejes Endre regényének színpadi változatát elsőként a budapesti Vígszínház mutatta be 1977. november 12-én. Az adaptálást maga a szerző végezte, sőt ő írta a betétdalok szövegét is (ebben a munkában Sztevanovity Dusán is részt vett mint konzultáns), amelyekhez Presser Gábor szerzett zenét. Az előadást Marton László rendezte, a díszleteket Fehér Miklós, a jelmezeket Csengey Emőke (mint vendég) tervezte. A sötét ruhás fiút Hegedűs D. Géza, Zsuzsannát Bánsági Ildikó alakította. Érdekesség, hogy a tévéfilm egyik főszereplője, Halász Judit a színdarabban is ugyanazt a figurát játszotta, míg az eladólányok egyikét megformáló Andai Györgyi Krisz (Zsuzsanna testvére) szerepében lépett a Vígszínház színpadára. A korábbi Presser-musicalekhez (Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, Harmincéves vagyok) hasonlóan a Jó estét nyár, jó estét szerelem közönségfogadtatása is kedvező volt. A kritikákban persze kisebb-nagyobb kifogások is elhangzottak, a Magyar Nemzetben (1977. nov. 20.) Barta András például így summázta a véleményét: „Fény és árnyék, jó és rossz keveredik szinte állandóan ebben az előadásban. Erre talán a legjobban jellemző példa, hogy a Fiú bizonytalan és kisiklott igazságkereső egyéni indulatát – azt, hogy a maga primitív és elkeseredett módján voltaképpen társadalmunk előítéletei ellen küzd – csak az előadás utolsó harmadában érezzük. Pedig ez fontos motívuma a drámának.” A zenés darabot 1984-ben Szegeden mutatták be, 1992-ben pedig az Ódry Színpadon láthatták az érdeklődők. Ez utóbbi előadást Telihay Péter rendezte, a sötét ruhást Körtvélyessy Zsolt, Zsuzsannát Kerekes Viktória alakította. 1995-ben Pécsett és Nyíregyházán tartottak bemutatót a színműből, 1997-ben pedig ismét az Ódry Színpadon elevenedett meg a „görög diplomata” tragédiába torkolló története. Az előadást Csiszár Imre rendezte, a fiút Karácsonyi Zoltán, Zsuzsannát Cseke Katinka játszotta. 1999-ben Tatabánya és Székesfehérvár színházkedvelő közönsége láthatta a darabot. 2006-ban Veszprémben, a Séd Filmszínházban a Pannon Társulat verziója valósult meg. 2008-ban Békéscsaba következett, 2010-ben pedig ismét Budapest: a Nemzeti Színház előadását Rába Roland rendezte, a fiút Fehér Tibor, Zsuzsannát Tompos Kátya alakította. Érdekesség, hogy a tévéfilm egyik szereplője, Törőcsik Mari kettős szerepben (Édes és Virágárusnő) lépett színpadra. 2015-ben a Vígszínház is újra elővette a darabot. Ezt a változatot Szász János állította színpadra, a fiút Wunderlich József, Zsuzsannát Bata Éva keltette életre. Az 1977-es előadás Veronikája, Kútvölgyi Erzsébet ezúttal az Anya szerepét formálta meg.
Így látták ők
„Érdemes megfigyelni, hogy az író milyen sokrétű hőst teremtett. Ez a hős egyszerű és mégis sokoldalú emberként jelenik meg előttünk: bűnösen és szánni valóan, keményen és esendően, örömöt áhítón és boldogságra képtelenül. Elrettentő, s egyúttal mégis elgondolkoztató és megrázó példájaként annak, hogyan nem szabad élni, hogy hogyan nem lehet küzdeni átmeneti korunk ellentmondásainak feloldásáért, egyéni boldogulásunk és a közösség még megoldásra váró egyetemes és igaz boldogulása érdekében. Hogy valóban ilyen hőst látunk, ebben nagy érdeme van Harsányi Gábornak, aki ezzel az alakításával eddigi színészi pályafutásának legjobb teljesítményét nyújtja.”
(Térfy Tamás: „Fejes Endre bemutató a tv-ben”. In: Hétfői Hírek, 1972. február 7., 4. o.)
„Kemény igazságokat kérlelhetetlenül mond olvasói és nézői szemébe Fejes Endre. A szíve teszi, hogy még azokat is szánjuk nála, akiket gyűlölünk különben. Hiszen nemcsak Hábetler Jani meg a sötétkék ruhás fiú az áldozatok, hanem a Zentayak, a Karácsony Nagy Zsuzsák is – és az utóbbiak nemcsak az előbbieké, hanem valamennyien együtt valamiféle közös végzeté, szellemiségé. Kinek, minek az áldozatai tulajdonképpen? Talán annak, hogy közben halad, el is halad mellettük egy alakulgató, olykor kínkeservben, de mégiscsak formálódó másik társadalom, a tiszta élet normáit és az emberséges szándékok igazi lehetőségeit kínálva, ám nemcsak csatlakozni képtelenek hozzá, megérteni sem tudják. Egy görög sorstragédia szépségével és feszültségével hömpölyög előttünk az álgörög diplomata és környezetének története, igaz írói megfogalmazásban, az író stílusához illeszkedő, ragyogó előadásban (rendező: Szőnyi G. Sándor), ritkán látott szépségű képekben (operatőr: Bornyi Gyula). Külön dicséret a történet aláfestésénél jelentősebb funkciót betöltő, a dráma szerves alkatelemévé váló kísérőzenének (Ránki András).”
(Barabás Tamás: „Jó estét nyár, jó estét szerelem”. In: Tükör, 1972. február 15., 30. o. – A zeneszerző neve helyesen: Ránki György.)
„Őszinte, torokszorító helyzetkép arról a valóságról, amelyben nem a valós értéknek, hanem a talmi csillogásnak hódolnak az emberek, s eközben az élet is olyan, hogy értelmesnek csak akkor látszik, amikor »száz láda hazugsággal« vágnak neki, mint a »diplomata« is, vagy egyszerűen a »sötét ruhás fiú«, aki egy kóros társadalmi közgondolkodáshoz igazodva, tündöklés és bukás között – eltékozolta az életét. A Jó estét nyár, jó estét szerelem – bár televíziós film – keménységével, összetettségével, magas művészi színvonalával és embertelen emberségéivel is az utóbbi évek egyik legnagyobb magyar filmsikere. Nos, ez a siker Bornyi Gyula célratörő (az arcjátékokat ezer árnyalattal megörökítő és kifejező) operatőri munkáján és Ránki György roppant funkcionális filmzenéjén kívül nyilván annak is köszönhető, hogy a film megvalósítása során egy jó író jó forgatókönyve jó és igazán lelkes munkaközösségre talált. S ez nem is olyan kevés. Más filmekhez is receptül szolgálhat!”
(Szűcs Imre: „Jó estét nyár, jó estét szerelem”. In: Magyar Szó, 1972. július 16., 10. o.)
Jó estét nyár, jó estét szerelem (1972) – kétrészes magyar tévéfilm. Azonos című regényéből a forgatókönyvet írta: Fejes Endre. Dramaturg: Sipos Tamás. Operatőr: Bornyi Gyula. Zene: Ránki György. Díszlet: Vajó András. Jelmez: Indig Anna. Vágó: Zákonyi Sándor. Rendező: Szőnyi G. Sándor. Főszereplők: Harsányi Gábor (a sötét ruhás fiú / Viktor Edman), Tordai Teri (Karácsony Nagy Zsuzsanna), Törőcsik Mari (Varga Veronika), Halász Judit (Juhász Katalin), Urbán Erika (Hűvös Ilona), Koncz Gábor (sofőr), Tolnay Klári (Juhászné), Pécsi Sándor (Juhász), Faragó Vera (Krisz, Zsuzsanna nővére), Tábori Nóra (Hűvösné), Kállai Ferenc (Hűvös), Ujlaky László (Zsuzsanna apja), Zenthe Ferenc (művezető), Andai Györgyi, Faluhelyi Magda, Marsek Gabi (eladólányok). Magyarországi bemutató: 1972. február 10. (televízió, I. rész), 1972. február 11. (televízió, II. rész), 1972. június 15. (mozipremier).
ÉS EZEKET OLVASTAD MÁR?
