TERMINÁTOR – A HALÁLOSZTÓ 2/2: A FORGATÁSTÓL A FOLYTATÁSOKIG

Az első részben személyes élményeim mellett az ötlettől a bemutatóig tartó folyamatot idéztem fel. Ebben a bejegyzésben a kihagyott jelenetekkel, a fogadtatással, a folytatásokkal és az utánzatokkal foglalkozom, néhány mondat erejéig kitérve a pornóváltozatokra is.

A KIHAGYOTT JELENETEK

A Terminátor 2004-es DVD-kiadásán láthatott először a közönség hét kivágott jelenetet is. Ezek egy részét azért távolították el a moziváltozatból, hogy a film tempójában ne okozzanak zavart, és a hangulat egységes maradjon, más jeleneteket pedig azért, hogy legyenek megválaszolatlan kérdések is, ámbár akkor még nem lehetett tudni, hogy lesz-e folytatás. Az első törölt jelenet közvetlenül azután játszódik, hogy Sarah beér a munkahelyére. Felveszi a kötényét, és a tükör előtt újra elpróbálja a foglalkozásával járó rutin bemutatkozást. A végén megjegyzi, hogy bár tökéletesen egészségesen néz ki, mégis el tudná okádni magát. A második törölt jelenet az első Sarah Connor megölésének kibővített változata. Miután több lövéssel kivégezte a nőt, a Terminátor fegyverrel a kezében távozik a házból. Az utcán gyerekek játszanak, a közelben álló zöld ruhás kisfiú elfut. A kiborg beül a kocsiba, és elhajt, a korábban szétlapított játék tartálykocsi a kerék alól visszapattan az úttestre. A harmadik törölt jelenet valójában több apró epizód füzére, melyek mind Traxler hadnagy személyéhez kapcsolódnak. Az első háromban Vukovich detektívvel együtt látjuk. Először, amint rendőrautóval elindulnak, aztán amikor megérkeznek valahová, de már későn, mert egy kocsi (benne feltehetően Kyle és Sarah) éppen elhajt. A harmadik töredékjelenet Kyle rendőrségi kihallgatását követően játszódik. Traxler szemmel láthatóan elgondolkodott azon, amit Reese-től hallott. „Zavaros locsogás. A fickó egy őrült” – mondja Vukovich, Traxler pedig így válaszol: „Legjobb lenne, ha tényleg az volna”. A Traxler-epizódok közül az utolsó a megtámadott rendőrőrsön játszódik. A sebesült hadnagy megállítja a menekülő főhősöket, és átadja Kyle-nak a fegyverét. Azt mondja, Sarah-nak életben kell maradnia, és a férfi tegye azt, amit tennie kell.

A negyedik törölt jelenetben Kyle megáll megjavítani az elromlott kocsit. Közben Sarah titokban felhívja az anyját, és megpróbálja rávenni, hogy költözzön el egy időre valahová, de senkinek ne mondja meg, hová. Miután befejezte a beszélgetést, megkeresi a telefonkönyvben a Cyberdyne Systems számát, és kitépi azt az oldalt. Visszamegy Kyle-hoz, aki nem tudta megjavítani a kocsit, ezért egy másikat kell szerezniük. Sarah megmutatja neki a kitépett lapot, és azt mondja, itt az alkalom, hogy megakadályozzák azt, ami meg fog történni. Reese azt feleli, az ő küldetése nem ez. A csalódott Sarah megpróbál elfutni előle, de Kyle utoléri. Dulakodnak, és Reese fegyvert fog a lányra. Sarah kifakad, hogy nem akarja egész életét rettegésben és örökös meneküléssel tölteni. Kyle könnyes szemekkel magyarázza el neki, hogy az a szépség, ami jelenleg körülveszi őket, mind el fog pusztulni. Sarah figyelmezteti arra, hogy meg tudnák ezt akadályozni, és immár ő mondja a férfinak az ikonikussá vált szállóigét: „Nincs végzet, csak ha bevégzed”. Reese végül beleegyezik a lány tervébe. Az ötödik törölt jelenetben a bombakészítést látjuk a Tiki motelben. Kyle és Sarah beszélgetnek, a lány az élet apró örömeiről mesél. Mikor megemlíti a hot dogot (szó szerint: forró kutya), Reese csodálkozva felkapja a fejét. Sarah úgy érzi, Kyle bár fizikailag a jelenben van, valójában még sincs benne az akkori valóságban, és bárhová megy, magával viszi a jövőből hozott háborút. Reese azt feleli, hogy egész életét háborúban élte. Sarah szeretné, ha ez a fenyegetés végleg elmúlna mindkettőjük életéből. Végül Kyle aludni küldi Sarah-t, és azt mondja, majd ő befejezi a bombakészítést.

A hatodik törölt jelenet egy rövid intermezzo Kyle és Sarah szeretkezése után. Mindketten az ágyban vannak: a lány már felébredt, a férfi még alszik. Sarah csiklandozza őt, mire Kyle felriad, és megkérdi, mit csinál. A játék nevetésbe és csókolózásba torkollik. Ezen kívül csupán egyetlen olyan jelenet van a filmben, amelyben Reese elmosolyodik, nevetni viszont a hivatalos változatban soha nem nevet. A hetedik törölt jelenet (akárcsak a negyedik) azért maradt ki, hogy bizonyos magyarázatokra csak a folytatásban kerüljön sor. Ebben a képsorban már túl vagyunk a Terminátor elpusztításán, és megérkezett a rendőrség is. A helyszínen egy jól öltözött férfi lehajol, és felvesz valamit a földről. Egy arra járó nyomozótiszt újra figyelmezteti, hogy nem nyúlhat semmihez se. A férfi azt feleli, hogy megértette, de a tárgy a kezében marad. Pár lépést megy, és megmutatja a tárgyat az egyik kollégájának. Az nem tudja, miről van szó. Emberünk elmagyarázza, hogy ez egy mikrochip, de még ő se látott ilyet soha, talán japán gyártmány lehet. Mivel megint arra jön egy rendőr, a férfi elrejti a tárgyat a markában. Azt mondja kollégájának, hogy hétfőn az első dolga az legyen, hogy ezt a chipet vigye le az R&D-hez. Ezután azt látjuk, hogy az épület előtt a hordágyra fektetett Sarah-t mentőautóba tolják, és a kocsi elhajt. A kamera lassan felemelkedik, és megpillantjuk a homlokzaton a nagybetűs cégfeliratot: CYBERDYNE SYSTEMS.

A PROMÓCIÓ ÉS A FOGADTATÁS

Ahogy arról az első részben szó volt, Cameron és az Orion Pictures kapcsolata már akkor hűvösre fordult, amikor vita támadt a film befejezése körül. A nézeteltérések a promóció kapcsán éleződtek ki igazán. A cég nem bízott a Terminátor sikerében, úgy vélte, csupán egy átlagos B-filmről van szó, és inkább Milos Forman Amadeus (1984) című alkotására összpontosított, amely később nyolc Oscar-díjat kapott. A Terminátort az illetékesek elintézték azzal, hogy csak egy szokványos akcióthriller, amivel lehet ugyan egy kis pénzt keresni, de semmi komoly. A visszafogott reklámkampánnyal az akciófilmek kedvelőit vették célba, és az előzeteseket a lövöldözésekből és robbanásokból vágták össze. Ezzel a módszerrel sikerült majdnem mindenkit távol tartani a filmtől: a felnőttek azt hitték, ez csak egy tizenéves kamaszoknak való, agyatlan akciófilm, ámbár az erőszakos jelenetek miatt nekik sem kéne engedni, hogy megnézzék. Cameron tajtékzott, és megpróbálta rávezetni az Oriont arra, hogy még a premier előtt változtasson a stratégián. A direktor szerint az előzetesekben Sarah Connorra kellett volna koncentrálni, ezzel is hangsúlyozva, hogy bár sci-firől van szó, de egyáltalán nem a „tizenkettő egy tucat” típusból. (Jómagam kissé rosszmájúan felhánytorgatnám, hogy miért kellett volna arra gondolnia az Orionnak, hogy Sarah Connorra koncentráljon, hiszen korábban maga Cameron mondogatta, hogy a Terminátor az igazi főszereplő, mindenki más csak mellékalak mellette.) A cég egyik fejese, mint apa a hülye gyerekének, elmagyarázta a direktornak, hogy olyasmibe akar beleszólni (a marketingbe), amihez nem ért: „Az ilyesfajta filmek legfeljebb három hétig húzzák. A jegyeladások már a második héten drasztikusan visszaesnek, és a film a harmadik héten az érdektelenség miatt eltűnik a moziműsorból”. Vagyis szó sem lehetett sem a stratégia megváltoztatásáról, sem a reklámköltség növeléséről. Schwarzenegger teljes mellszélességgel a rendező mellé állt (sajnos akkoriban még nem volt akkora súlya a véleményének, mint később), és állítólag mindmáig haragban van az Orion Picturesszel, amiért nem adta meg Cameronnak a szükséges támogatást.

A fogadtatás nem a céget, hanem a rendezőt igazolta. A Terminátort a nyitó hétvégén az Egyesült Államokban több mint ezer mozi játszotta, és négymillió dollár jött össze a jegyeladásokból. Ezzel egy csapásra átvette a vezetést a box office listán, és vezető pozícióját a második héten is megtartotta, sőt a harmadik héten is csak a második helyre esett vissza. Az Orion Pictures ennek ellenére sem változtatott számottevően a marketingstratégiáján. A film viszont még így is közel nyolcvanmilliót jövedelmezett, vagyis a forgatási költség jóval több mint tízszeresét hozta vissza. Mindmáig általános az a vélemény, hogy egy ügyesebb reklámkampánnyal a Terminátor még többet kaszálhatott volna. Érdekes módon maga Schwarzenegger kicsit örült annak, hogy a film nem lett megasiker, csak amolyan „meglepetésfilm”, mert így nem kellett attól félnie, hogy ezentúl csakis rossz fiúkat akarnának vele játszatni. Persze a sikernek megvoltak az árnyoldalai is. Harlan Ellison író nyilvánosan kijelentette, hogy tetszett neki Cameron opusza, hogyne tetszett volna, hiszen a direktor azt a sztorit (Soldier) plagizálta, amelyet Ellison írt a hatvanas években az Outer Limits (Végtelen határok) című tévésorozat számára. Az Orion Pictures peren kívül megegyezett vele: a fájdalomdíj összegét nem hozták nyilvánosságra, de Ellison nevét utólag egy köszönetnyilvánításban rávezették a vége főcímre is. Ő egyébként állítólag nem pénzt akart, hanem azt, hogy forgatókönyvíróként legyen feltüntetve, de aztán mégis elfogadta az Orion ajánlatát. Érdemes megemlíteni, hogy egyes Outer Limits-rajongók szerint inkább a Demon with a Glass Hand című epizód lehetett a Terminátor legfőbb forrása, de ezt a véleményt Ellison nem osztotta, szerinte a Soldierrel való hasonlóság a feltűnőbb. Maga Cameron ellenezte a peren kívüli egyezséget, mert úgy gondolta, az igazság az ő oldalán áll, de az Orion illetékesei kilátásba helyezték, hogy amennyiben egy esetleges perben veszítenének Ellisonnal szemben, a veszteségeiket a rendezőre hárítják át. Cameron kénytelen volt elfogadni az alkut, de évekkel később – több kasszasikerrel a háta mögött és több száz millió dollárral a zsebében – így nyilatkozott: „Harlan Ellison egy parazita, és kinyalhatja a seggem”. Mindazonáltal állítólag elismerte, hogy valóban hatott rá az Outer Limits, de szerinte ihletről volt szó, és nem plágiumról.

A BAKIK

Ahogy egyik exfőnököm mondogatta: „Csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit”. Ezért talán nem meglepő, hogy a Terminátor sem tökéletes film, előfordulnak benne bakik, nem is olyan kevés. Úgy gondolom, a film élvezetét ezek egy cseppet sem zavarják, és többségüket csak nagy odafigyeléssel lehet felfedezni. Íme, a teljességre törekvés igénye nélkül néhány a számomra legérdekesebb és legszórakoztatóbb bakikból:

* Amikor a jövőből érkezett Kyle Reese pisztolyt szegez a rendőrre, és a dátumot kérdi tőle, a válasz: május 12, csütörtök. Néhány órával később, amikor Sarah immár világos nappal bemegy a munkahelyére, és érvényesíti a munkalapját, azon május 19-i dátum (5/19/84) látható. 1984. május 12-e és 19-e egyébként nem csütörtöki, hanem szombati napokra estek. A baki oka, hogy a tervekkel ellentétben nem sikerült elkezdeni a forgatást 1983-ban, amikor a dátumok és a napok valóban stimmeltek. Erre a hibára állítólag még időben rájöttek, ennek ellenére Cameron nem akarta átírni a napokat. (Jelen sorok írója szerint a május 12. kontra május 19. nem egyértelmű baki. A Sarah munkalapján lévő felirat ugyanis nem az aznapi dátumot jelenti, hanem a fizetési periódus utolsó napját jelöli. Hogy 1984-ben nem egy, hanem két nappal csúsztak el a dátumok 1983-hoz képest, annak az az oka, hogy 1984 szökőév volt.)

* Amikor a Terminátor kihajítja a szakállas fickót a telefonfülkéből, és keresni kezdi Sarah Connor nevét a telefonkönyvben, a kereséshez az ujjait használja segítségül, ahogyan az emberek szokták. Egy terminátornak azonban erre semmi szüksége nem lenne, mert olyan a látása, hogy a szeme egyetlen pillantással átfogja az egész oldalt, amelyet tetszőlegesen nagyíthat vagy kicsinyíthet, akár sötétben, egyetlen másodperc alatt is.

* Előbb a Terminátor, utána Kyle Reese, végül maga Sarah is megkeresi a telefonkönyvben a Sarah Connorokat, de nem ugyanazokon a hasábokon találják meg őket. Vannak, akik szerint ez nem baki, mert elképzelhető, hogy csupán eltérő kiadású telefonkönyveket néztek. Mások szerint azonban ez a magyarázat kizárható, mert a fizetős nyilvános fülkékben a telefonkönyveket egységesen cserélik le, vagyis mindhármójuknak ugyanott kellett volna megtalálniuk a keresett neveket.

* Az első Sarah Connor lakásának bejárati ajtaja felett a 14239-es szám látható, ám korábban, amikor a Terminátor a Sarah Connor nevű nőket kereste a telefonkönyvben, egyikőjük lakcíme sem ilyen szám alatt volt.

* Amikor a Terminátor behatol az első Sarah Connorhoz, és több lövéssel végez vele, az első lövésnél pislog egyet, holott a kiborgnak a szeme se kéne, hogy rebbenjen a lövések hangjától.

* Amikor az „igazi” Sarah távozik a lakásából, tisztán hallható cipősarkának a kopogása. Amikor viszont a jelenet folytatásában bemegy a Tech-Noirba, már edzőcipő van a lábán. (Jelen sorok írója a cipőkopogás tényét meg tudja erősíteni, de ennek ellenére távozáskor szerintem egy pillanatra az a cipő látható Sarah lábán, ami a Tech-Noirnál is rajta van.)

* Amikor a garázsban Kyle és Sarah elrejtőznek a kocsik között, feltűnik egy rendőrautó, amelynek azonosítószáma: 1874. Amikor nem sokkal később a Terminátor is megjelenik egy rendőrautóval, azon is az 1874-es szám látható, noha biztos, hogy az első alkalommal nem ő volt az autóban, mert az első kocsi sofőrje mellett észrevehetően ült valaki, nyilván a társa. Két különböző rendőrautónak viszont nem egyezhet meg az azonosítója.

* Amikor a Terminátor a garázsban köröz a rendőrautóval, a kocsin a „to care and to protect” feliratú matrica figyelhető meg. Amikor a jelenet végén a kocsi összetörik, már egy másik matrica van rajta „Dedicated to serve” felirattal.

* Amikor a Terminátor a rendőrautóval üldözi Kyle-t és Sarah-t, jól látszik, hogy hiányzik mindkét szemöldöke, melyek ezt megelőzően még megvoltak. Valószínűleg a latex smink eltakarta mindkét szemöldököt. (Az interneten található forrásokkal ellentétben később már nem látható a kiborg szemöldöke: az önoperációs jelenetnél sincs már meg, utána pedig végig napszemüveget visel, amely amúgy is eltakarná.)

* Amikor a pszichiáter kihallgatja Reese-t, a helyiségben tartózkodó rendőrön oldalfegyver látható. Valójában az amerikai rendőröknek tilos oldalfegyvert viselniük a kihallgató szobában.

* Amikor Sarah felhívja az anyját, de nem tudja, hogy valójában a Terminátorral beszél, megadja neki a motel számát: 408–55–1439. A kiborg a beszélgetés befejezése után azonnal felhívja a hallott számot, de látható, hogy az 1439 helyett valójában az 1639-et ütötte be, mégis a motel jelentkezik.

A FOLYTATÁSOK ÉS AZ UTÁNZATOK

A Terminátor világsikere után mindenki arra számított, hogy hamar jönni fog a folytatás, amelyre végül hét évet kellett várni. Ez idő alatt be kellett érni a jobb-rosszabb utánzatokkal. Képtelenség az összesre kitérni (ezekről külön blogbejegyzést lehetne írni), szóval most csak néhányat említenék meg. A Torzó (1973) című remek giallo rendezője, Sergio Martino 1986-ban hozta tető alá a Bosszú a jövőből (a videós korszakban Acélkezek és Paco címmel is futott) című alkotását. Tipikus olcsó B-filmről van szó, annak viszont tulajdonképpen nem is annyira rossz. Acélkezű kiborgunk (Daniel Greene alakítja) megtagadja azt a parancsot, hogy végezzen egy pappal, és a sivatagba menekül. Megbízói persze nem hagyják annyiban a dolgot, és egy kivégzőosztagot küldenek utána. Tulajdonképpen Terminátor-variációnak tekinthető Paul Verhoeven remekműve, a Robotzsaru (1987) is, amelynek címszerepét állítólag épp azért nem kapta meg Arnold Schwarzenegger, hogy ne kínálják tálcán az ürügyet a két film összehasonlítására. Terminátor II (1989) címmel először egy nemhivatalos „folytatás”-hoz volt szerencsénk, melyet az olaszok követtek el. Bruno Mattei rendező nevéhez hasonlóan harmatos trashfilmek sora fűződik, és mondani sem kéne, hogy ez esetben csupán a cím reklámértékét kívánta kihasználni, a történetnek az égadta világon semmi köze Cameron sztorijához. Több szót ne is vesztegessünk Mattei filmecskéjére, amely nagyon rossz, de nem annyira, hogy az már jó legyen. A hivatalos második rész, a Terminátor 2 – Az ítélet napja (1991) több mint százmillió dollárból készült, és csak az Egyesült Államokban ennek dupláját hozta be, nem beszélve a világ egyéb részeiről származó csekély 300 millió dollárról, hogy a későbbi DVD- és Blu-Ray-kiadások zsebpénznek számító bevételeit ne is említsem. Állítólag két okból kellett hét évet várni a folytatással: az egyik, hogy tulajdonképpen nem volt egyértelmű, hogy ki is rendelkezik a jogokkal, másrészt Cameron csak A mélység titka (1989) című alkotásának forgatása közben bizonyosodott meg arról, hogy immár létezik az a trükktechnika, melyre igazából már a Terminátor első része esetében is szüksége lett volna. A történelem csak részben ismételte önmagát: a folytatást szintén premier előtt láttam a margitszigeti kertmoziban, de az első résszel ellentétben életem legnagyobb filmes csalódásai közé tartozik. De ez egy másik történet. 

A harmadik és a negyedik részt sok Terminátor-rajongó nem tartja jó folytatásoknak, noha kereskedelmileg egyik sem volt sikertelen. Minden ellenkező híreszteléssel szemben senki nem gátolta meg Cameront abban, hogy megrendezze a harmadik részt, melyet egyébként többször be is ígért. Végül úgy ítélte meg, hogy a második résszel már mindent elmondott, amit akart, ezért mégsem akar további folytatásokat gyártani, noha ez ügyben Schwarzenegger folyamatosan kapacitálta. Cameron belátta, hogy egyrészt a nézők ki vannak éhezve a folytatásra, másrészt a figura immár legalább annyira kötődik Arnoldhoz, mint hozzá. Azt tanácsolta a barátjának, hogy nélküle is csinálja meg a harmadik részt, de eszébe ne jusson harmincmilliónál kevesebbet kérni érte. A Terminátor 3: A gépek lázadása (2003) kétszázmillió dollárba került, ennek több mint kétszeresét hozta be, szóval fanyalgás ide vagy oda, lett negyedik rész is. Mielőtt erre rátérnék, meg kell jegyeznem, hogy jómagam a harmadik epizód javára írtam, hogy a második rész komolyan alig vehető pacifista buzgalma ellenére visszaterelte a sztorit a gépek és az emberiség háborújához: végtére is ha tényleg megvalósul a világbéke, akkor valóban mi a francnak folytatásokat csinálni? Cameronnak állítólag tetszett a harmadik rész, mindazonáltal a negyedik után úgy nyilatkozott, hogy az első kettő sokkal jobb volt, mint a folytatások. A Terminátor 4: Megváltás (2009) ha lehet, még nagyobb csalódást okozott a fanatikus rajongóknak, mint a harmadik rész, ámbár kereskedelmileg ez sem volt ráfizetéses. Talán nem mindenki tudja, hogy ezt a folytatást eredetileg Magyarországon, esetleg Ausztráliában akarták forgatni, de aztán az adóproblémák miatt a jóval olcsóbb Új-Mexikót választották. Kormányzói elfoglaltságai miatt Schwarzenegger már csak egy cameót vállalt, a két főszerepet Sam Worthington és Christian Bale játszotta. Noha a Megváltás igazából egy új trilógia bevezetője lett volna, a 2015 nyarára beígért ötödik rész ismét az eredeti karakterekre épül, ami nyilván annak tudható be, hogy Schwarzenegger visszatért a filmvilágba, és újra hajlandó volt a Terminátor eljátszására. A Paramount 2017-re és 2019-re újabb folytatásokat ígért.

Végül nem is én lennék, ha pár mondatban nem emlékeznék meg néhány (nem az összes!) pornóverzióról is. Ezek ugyan mind a Terminátor 2 – Az ítélet napja után jelentek meg, mégis főleg az első rész motívumait forgatták ki. A hazai tékákba is eljutott az 1991-es Szexterminátor (a cím a magyar forgalmazó leleménye, az eredeti: Penetrator), melynek címszereplője azért jön vissza a jövőből, hogy beakasszon minden Sarah Connor nevű nőnek, míg „Kyle Reese” azért érkezik, hogy mindezt megakadályozza. Ez utóbbi szerepet a mindössze 168 centi magas pornólegenda, Ron Jeremy játszotta: aligha lehet elfelejteni a belépőjét, ahogyan a nem éppen szívtipró kinézetű fickó kikászálódik egy szemeteskonténerből banánhéjjal a fején. Akinek még ekkor sem esett le, hogy tulajdonképpen (pornó)paródiát lát, annak valószínűleg semmi humorérzéke sincs. Magát a szexrobotot Biff Malibu alakította, aki Jeremyhez hasonlóan úgy színészként, mint rendezőként tekintélyes filmográfiát mondhat magáénak. Pornóléptékben mérve a Szexterminátor sikert aratott, de mivel a folytatást (Penetrator 2, 1995) már egy másik cég gyártotta, így a szereplőgárda is teljesen lecserélődött. A melegek számára is készült egy pornóverzió Sperminátor (1993) címmel. Ebben a jövőből érkező kiborgnak egyenesen „John Connor”-ral vannak a szó legszorosabb értelmében hátsó szándékai. A Szexterminátorhoz hasonlóan az alkotók itt is megidézték az eredeti film nyitójelenetét a három punkkal. Nyilván mindenki sejti, hogy a fordulatok és a végkifejlet persze egészen más, mindazonáltal a részleteket hagyjuk inkább balladai homályban. A Sperminátor címet egyébként egy 1985-ös felnőttfilm használta először, amelynek a kifacsart címen kívül más köze nem volt a Terminátorhoz. 2003-ban egy kétrészes pornó jelent meg szintén Sperminátor címmel, amely viszont újfent a Cameron-féle filmek alapötletéből merített.

HASTA LA VISTA, BABY!

Terminátor – A halálosztó (The Terminator, 1984) – amerikai akciófilm. Írta: James Cameron, Gale Anne Hurd, William Wisher Jr. Operatőr: Adam Greenberg. Zene: Brad Fiedel. Díszlet: Maria Rebman Caso. Jelmez: Hilary Wright. Vágó: Mark Goldblatt. Rendező: James Cameron. Főszereplők: Arnold Schwarzenegger (a Terminátor), Michael Biehn (Kyle Reese), Linda Hamilton (Sarah Connor), Paul Winfield (Ed Traxler hadnagy), Lance Henriksen (Hal Vukovich nyomozó), Rick Rossovich (Matt Buchanan), Bess Motta (Ginger Ventura), Earl Boen (Dr. Peter Silberman).

TERMINÁTOR – A HALÁLOSZTÓ 2/1: AZ ÖTLETTŐL A FORGATÁSIG

Több mint harminc éve mutatták be az Egyesült Államokban James Cameron ma már klasszikusnak számító akciófilmjét, a Terminátort (1984), amelyről egyik toplistámban korábban már megemlékeztem. Hogyan lett az ötletből világsikerű film? Ennek legfontosabb állomásait foglalja össze a következő kétrészes írás, amelyben felidézem saját személyes emlékeimet is.

HOGYAN LETTEM TERMINÁTOR-FAN? 

Valamikor a hetvenes évek közepén a kezembe került a Sportolj velünk című magazin valamelyik száma. A hátsó borítón egy fürdőnadrágos fiatal fickó pózolt. Hatalmas izmai voltak, még sosem láttam ilyen igazi Herkulest. Akkoriban ugyanis azt se tudtam, mi az a testépítés. (Na, nem mintha most már igét tudnék hirdetni ebben a témában.) A srácot valamiféle csodabogárnak láttam: leginkább érdekesnek tűnt, de az eszembe se jutott, hogy „nahát, én is szeretnék így kinézni”. Kibetűztem, hogy hívják: A-r-n-o-l-d S-c-h-w-a-r-z-e-n-e-g-g-e-r. „Hát ezzel a névvel inkább holnap tessék jönni” – gondoltam magamban. De már akkoriban is furcsán járt az agyam, és a megjegyezhetetlennek tűnő dolgokat jegyeztem meg a leghamarabb. Például a Schwarzenegger nevet. Mindazonáltal, mea maxima culpa, nem lettem a Sportolj velünk állandó olvasója, pedig mint utólag megtudtam, többször is tudósítottak Arnold sportsikereiről. Legközelebb egy 1980-as Filmszem magazinban olvastam róla újra. A minihír arról szólt, hogy film készült a tragikusan elhunyt hollywoodi kebelcsodáról, Jayne Mansfieldről, kinek magyar származású férjét, a testépítő Mickey Hargitayt az osztrák Arnold Schwarzenegger játssza. A horrorisztikus autóbalesetben meghalt bögyös Jayne miatt arra gondoltam, jó lenne megnézni ezt a filmet, de sajnos akkoriban nem jutott el hozzánk. (Azóta se láttam.) Aztán 1985-ben megint találkoztam az Arnold Schwarzenegger névvel, amikor egy maszek lemezboltban vettem egy német Bravo magazint. Mi tagadás, akkor már kinőttem abból a korból, hogy Bravót lapozgassak, de mentségemre elmondanám, hogy amikor még abban az életkorban voltam, ez az újság nem volt elérhető Magyarországon. Szóval valamennyit be akartam pótolni kamaszkorom elmaradásaiból, és átfutottam a magazint. A filmrovat a The Terminator című filmet ismertette: ez a „Film-Foto-Roman” határozottan kedvcsináló volt, de nem sok reményt láttam arra, hogy az opusz eljusson a magyar mozikba. 

Amikor 1986 augusztusában bevonultam katonának, már Magyarországon is kezdett tért hódítani a videózás. Az egyik várható eltávom idejére kedvenc kollégám, D. Zsolt (vajon mi lehet vele?) meghívott egy házibuliba. Váratlanul állítottam be az összejövetelre, mert egy sorkatona csak akkor lehetett egész biztos az eltávban, ha már a laktanya kapuján kívül volt. A társaság éppen videózott, a Terminátor című filmet nézték, de már a végkifejletnél jártak, így lemaradtam az élményről. 1988 májusában – leszerelésem után három hónappal – azonban a filmet mégis bemutatták a magyar mozik A halálosztó címmel. (Csak a folytatás nagy sikere után keresztelték át nálunk az első részt a VHS-, DVD- és Blu-Ray-kiadásokon Terminátorra.) Akkoriban még üzemelt a kertmozi a Margitszigeten, ahol mindig premier előtti filmeket játszottak. Egy csendes májusi estén beültem megnézni A halálosztót. Őszintén szólva teljesen hétköznapi élményre számítottam, egy jó filmre, amelyre egy ideig még emlékezni fogok, aztán elhomályosul az emlékeim között. Nem így történt, és ezt egyáltalán nem bánom. Ahogyan A nyolcadik utas a Halál is az első néhány perc alatt a hatása alá vont, úgy a Terminátor is szinte azonnal magával ragadott. A futurisztikus bevezető jelenet nagyon tetszett, a főcím pedig mindmáig a kedvenc főcímeim közé tartozik, amiben Brad Fiedel remek kísérőzenéjének is oroszlánrésze volt. Aztán megjelent a színen a csupasz Arnold Schwarzenegger, és himbálózó fütyivel végigvonult a nagy amerikai éjszakában. Mindez a nagy mozivásznon számomra elég meghökkentően hatott, mivel akkoriban a frontális férfi meztelenség egyrészt nem volt túl gyakori látvány az országos mozihálózat műsorán, másrészt a magamfajta naiv néző legkevésbé egy világhírű sportolótól számított ilyesfajta belépőre. 

Azt viszont el kell ismernem, hogy a meztelenségnek volt dramaturgiai funkciója. Nem is elsősorban az, amit később hallunk, hogy az időkapun csak meztelenül lehet átjutni. Néhány pillanatra ugyanis még a humor lehetősége is megcsillant, hiszen szerintem először szinte mindenki mosolyogva reagálna egy meztelen férfi váratlan megjelenésére, akárcsak a három punk a filmben. Pár másodperc alatt azonban elillan a vígjáték halovány esélye, és ösztönösen máris arra gondolunk, hogy egy ilyen előnytelen felállásban (egy meztelen vs. három felöltözött) egész biztosan a csupasz fickó fog pórul járni – akármennyire jó kondiban van –, de ehhez képest villámgyorsan elintézi két ellenfelét. A harmadikra már csak rá kell néznie, és az magától vetkőzni kezd. Tulajdonképpen ez a szúrós tekintet volt az, amely számomra hosszú távra megteremtette a figura hitelét: nem tudtam még, hogy ki ez a fickó, és mit miért csinál, de hogy nem cicózik, és nem lesz könnyű megállítani, az abban a pillanatban teljesen egyértelművé vált. Pedig az igazi kedvenc jeleneteim még csak ezután jöttek. Például amikor a Terminátor a lopott autóval megáll az egyik Sarah Connor háza előtt, miközben az egyik kocsikerék összelapít egy játék tartálykocsit. (Ugye, emlékszünk, hogy a végkifejletben egy ugyanilyen igazi tartálykocsi megy majd keresztül a kiborgon?) Vagy amikor a Terminátor végez Matt-tel, miközben a mit sem sejtő Ginger walkmant hallgat a konyhában, majd megöli a lányt is.

Vagy az a remekül felépített jelenet a Tech-Noir bárban, amikor lassítva látjuk, amint a táncoló tömegben a Terminátor Sarah Connort keresi, sőt meg is találja, és fenyegetően elindul feléje. Nagyon szeretem azt a képsort is, amikor Kyle egy építkezéssel szemben elszunyókál a kocsiban, így a jövőbe csöppenünk, és azt is látjuk, hogy egy álcázott Terminátor hatol be az emberek búvóhelyére. Mire véget ért a film, Terminátor-fan lettem. A hangulata, a tempója fogott meg a legjobban. Korábban még nem láttam olyan filmet, amelyben ennyi éjszakai vagy sötétben játszódó jelenet volt. Hatott rám a sztorimesélés is, hogy először nem tudtam, mi ez a felhajtás Sarah Connor körül, és emiatt figyeltem feszülten a történéseket, később viszont éppen azért, mert már tudtam, mi a tét. Tetszett az is, hogy tulajdonképpen identitászavaraim támadtak a film nézése közben: csak annyit tudtam és értettem az eseményekből, mint Sarah, közben Kyle-lal rokonszenveztem, végtére is ő a jó fiú, és az ember ösztönösen neki szurkolt, ugyanakkor be kellett vallanom magamnak, hogy hihetetlenül cool volt a Terminátor. Őszintén bíztam abban, hogy lesznek majd folytatások, amelyek még jobban megerősítik bennem ezt a rajongást, de egyelőre maradjunk annyiban, hogy legalább szerencsére nem ölték ki belőlem. Most viszont nézzük, hogyan is született meg a modern Hollywood egyik legismertebb klasszikusa, amelyet 2008-ban az amerikai filmörökség részének nyilvánítottak, és fokozott védelem alá helyeztek! 

AZ EREDETI ELKÉPZELÉSEK 

A Terminátor alapötlete a legenda szerint James Cameron egyik álmából származik. A direktor első mozifilmje, a Piranha 2 – Repülő gyilkosok (1981) olaszországi forgatása közben megbetegedett, és egyik zavaros álmában egy hatalmas lángtengerből felemelkedő fém csontvázat látott. Ez az álomkép oly erősen megmaradt a fejében, hogy elhatározta, valamilyen történetet kerekít hozzá, amelynek ez lesz a befejezése. Amióta John Carpenter egy kis költségvetésű horrorral, a Halloweennel (1978) betört a filmiparba, azóta a legtöbb pályakezdő rendező valamilyen slasherrel próbálkozott, és ez volt Cameron elképzelése is. (A Piranha 2 is horror volt.) Ahogy elmerült az ötlet kidolgozásába, a slasherek helyett egyre inkább az ötvenes évek inváziós sci-fijei keltették fel az érdeklődését, de olyan modern klasszikusokból is ihletet merített, mint Walter Hill akciófilmje, a Gengszterek sofőrje (1978) és George Miller antiutopisztikus kalandfilmje, a Mad Max 2 (1981). Kitartóan ragaszkodott az álmában látott fém csontvázhoz, ami futurisztikus jelleget kölcsönzött a tervezett sztorinak. Ugyanakkor tudta, ha megfilmesítésre kerülne sor, nem lenne pénze egy igazi sci-fit leforgatni. Ezért kitalálta az időutazás motívumát, amellyel a történet a kiborg (cyborg) szereplő ellenére is a jelenbe helyezhető. Hogy a tervezetből igazi forgatókönyv szülessen, bevonta a munkába barátját, Bill Wishert (William Wisher Jr.). Elég messze laktak egymástól, így telefon és magnófelvételek segítségével kommunikáltak. 

A forgatókönyv egyik korai verziója szerint két kiborg érkezik a jövőből: az egyik nagyjából a filmben látható modellnek felelt meg, a másikat viszont hagyományos fegyverekkel nem lehetett elpusztítani, mert folyékony fém alkotta a testét. Miután átgondolta a dolgot, Cameron lemondott a folyékony kiborgról, mert úgy ítélte meg, hogy erre a korabeli filmtrükktechnika még nem alkalmas. Ezért csak egyetlen terminátor maradt a történetben, a folyékony kiborg ötletét a rendező a hét évvel későbbi folytatásban valósította meg. Cameron ügynöke elolvasta a szkriptet, és bődületes baromságnak találta. Azt a tanácsot adta az ifjú titánnak, hogy kezdjen inkább valami másba. Cameron nem hallgatott rá, hanem kirúgta őt. Szerencsére a legendás producer, a kis költségvetésű filmjeiről ismert Roger Corman egyik asszisztensének, Gale Ann Hurdnek megtetszett a sztori. Cameron egy dollárért eladta neki a megfilmesítés jogát egyetlen feltétellel: ő rendezheti a filmet, ha megvalósul a projekt. Mint jövendő producer, Hurd ötleteket adott a forgatókönyv átszerkesztéséhez, sőt ragaszkodott ahhoz, hogy nevét forgatókönyvíróként is tüntessék fel a stáblistán, ámbár Cameron utólag azt nyilatkozta, Gale Ann tulajdonképpen egyetlen sort sem írt a történethez, csak a cselekményelemek átrendezéséhez voltak javaslatai. 

Cameron és Hurd közös barátai közül többen az MGM érdekeltségébe tartozó Orion Picturesnél dolgoztak. A haveri összeköttetéseknek köszönhetően az Orion elvállalta a terjesztést, de a gyártási költségekbe nem szállt be. Ez a probléma a Hemdale Pictures egyik alkalmazottja, John Daly executive producer jóvoltából oldódott meg. Cameron egyedi módszerekkel vette rá Dalyt, hogy támogassa a projektet. Cimborája, Lance Henriksen – aki a Piranha 2-ben is játszott – beöltözött Terminátornak, és a megfelelő lélektani pillanatban az ajtót berúgva valósággal berobbant Daly irodájába. A jellegzetes Terminátor-dzsekit viselte, arcán (preparált) sebhelyek voltak, miközben kényelmesen beült az egyik székbe. Daly köpni-nyelni nem tudott, de aztán megérkezett Cameron, hogy tisztázza a helyzetet. A rendhagyó bemutatkozás bejött, Amerikában ugyanis szeretik, ha valakiben van kurázsi, mert az a siker egyik motorja. Dalynek nemcsak Henriksen magánszáma tetszett, hanem a forgatókönyv és az illusztrációként bemutatott rajzok is, és magával ragadta Cameron óriási lelkesedése. Beleegyezett, hogy az HBO és az Orion támogatásával tető alá hozza a filmet, amelyre négymillió dolláros költségvetést irányoztak elő. Ez az összeg végül hat és félmillióra emelkedett, de még az sem számított különösebben magas büdzsének. 1982 végét írtuk, megkezdődhettek a forgatási előkészületek. 

A SZEREPOSZTÁS 

Bár az Orion Pictures elfogadta Cameront rendezőnek, de a szereposztásba már bele akart szólni. A cég fejese, Mike Medavoy Arnold Schwarzeneggert javasolta Kyle Reese szerepére. Az osztrák testépítő csillaga ugyanis emelkedőben volt az Egyesült Államokban, származása és sportsikerei révén pedig külföldön is ismerték, ami a film majdani exportja szempontjából bírt jelentőséggel. Cameron egy cseppet sem lelkesedett az Orion ötletéért, hiszen ha egy ilyen izommiska lesz Kyle Reese, akkor ki legyen a Terminátor? Az Orionnak erre is volt javaslata: a színes bőrű amerikaifutball-sztár, O. J. Simpson. No, ez volt aztán a halva született ötlet a direktor szerint! Még hogy minden második amerikai család kedvence játsszon egy megállíthatatlan gyilkológépet? Senki nem venné komolyan mint könyörtelen gyilkost! (Azóta már tudjuk, hogy Cameron kissé félreismerte Simpsont, de aki esetleg nem ismerné a részleteket, az keressen rá az O. J. Simpson-ügyre a neten.) Az Orion azonban más véleményen volt, sőt egy promóciós plakátot is terveztetett, melyen Simpson látható Terminátorként. A rendező közben elhatározta, hogy „alibi”-ből találkozik Arnolddal, hogy utána nyugodt szívvel bejelenthesse a fejeseknek, hogy az „osztrák tölgy” alkalmatlan Kyle Reese szerepére. A személyes találkozás azonban mindent megváltoztatott. 

Schwarzeneggert állítólag egészen lázba hozta – nem Kyle Reese, hanem a Terminátor szerepe. Élvezetes kiselőadást tartott arról, szerinte hogyan kéne felkészülnie erre a szerepre annak, aki megkapja, és közben egyetlen szót sem ejtett a neki szánt szerepről. Cameron hirtelen megvilágosodott: Arnoldnak nem Reese-t kell eljátszania, hanem magát a Terminátort! Eredetileg olyannak képzelte a robotot, aki feltűnés nélkül el tud vegyülni a tömegben, de most ráébredt arra, hogy ha a kiborgot nem olyasvalaki alakítja, aki azonnal magára vonja a tekintetet, akkor a figura érdektelenné válhat. Nem kis meglepetésére azonban a lelkes Schwarzenegger mégsem kapott két kézzel a lehetőségen. Kijelentette, hogy Conan után a Terminátor szerepe visszalépést jelentene a karrierjében, hiszen a figurának alig van szövege, ráadásul korai lenne negatív szerepet játszania, mert az hátráltatná szakmai fejlődésében. Stratégiája szerint először a pozitív hős imázsát kell megerősítenie, hogy a nézők megszokják, megkedveljék, és csak utána jöhet a szerepkörváltás. Cameron bedobta a legnagyobb adut: felhívta Arnold figyelmét arra, hogy a látszat ellenére ez a film a robotról szól, ő az igazi főszereplő, mindenki csak másodlagos figura mellette, beleértve Reese-t is. Schwarzenegger megígérte, hogy átgondolja a dolgot. Meg is tette, és egy nap után igent mondott. Huszonnégy óra alatt ugyanis rájött arra, hogy a kiborg megformálása átvezetheti őt a fantasyk világából a komolyabb filmek felé, és a kamaszokat megcélzó, ágyékkötős izomember-szerepektől eljuthat az összetettebb (és felöltözött) szerepekhez. Mindazonáltal a Conan, a barbár (1982) forgatásán adott egyik interjújában még meglehetősen lekicsinylően nyilatkozott a következő szerepéről: „Ó, legközelebb valami szar filmet fogok forgatni, néhány hét alatt lezavarjuk az egészet!” (Mindez alighanem csak anekdota, mivel a Conant már 1982-ben bemutatták, amikor a Terminátor szereposztása még szóba se került. Bár az is lehet, hogy a Conan, a pusztító forgatásán történt ez az eset.) 

Amíg függőben volt a szereposztás, addig a címszerepre felmerült Mel Gibson, Tom Selleck, Randy Quaid és Jürgen Prochnow neve is. (Egyes források szerint Prochnow-nak nem a Terminátor, hanem Kyle Reese szerepét ajánlották fel.) Gibson visszautasította a felkérést, mert nem akart egy alig beszélő kiborgot játszani, Selleck pedig tévés elkötelezettségei miatt volt kénytelen visszalépni. Miután Arnold kimondta a boldogító igent, jött a dolog neheze. Szerződése ugyanis Dino De Laurentiishez, a Conan, a barbár produceréhez kötötte. A nehéz embernek tartott producer nem véletlenül tartozott a szakma krémjéhez, mert mindig külön tudta választani személyes érzelmeit az üzleti szempontoktól. Megtehette volna, hogy nem engedi el a színészét egy másik cég produkciójába, de miután meghallotta Schwarzenegger terveit, megszimatolta, hogy az általa korábban kissé lebecsült testépítőből nagy sztár lehet, ami a további közös munkáik során kifejezetten előnyt jelenthet. Egyetlen dologhoz ragaszkodott: Arnoldnak előbb el kellett készítenie a Conan, a barbár folytatását (Conan, a pusztító, 1984), és csak utána állhatott Cameron rendelkezésére. Más források viszont úgy tudják, hogy már elkezdődött a Terminátor forgatása, amikor De Laurentiis feltétele miatt kilenc hónapos szünetet kellett tartani. Abban is eltérőek az on- és off-line infók, hogy Schwarzenegger mennyi ideig készült fel a szerepére. Az angol Wikipédia három hónapról tud, az IMDb és maga Arnold (az Emlékmás című könyvében) viszont egy hónapot említ. Ezalatt mindennap gyakorolta a fegyverek kezelését, megtanulta bekötött szemmel szétszedni és összerakni őket. Végül a mozdulatok automatikussá váltak számára. Az intenzív lőgyakorlatoknak köszönhetően annyira megszokta a fegyverropogást, hogy már a szeme sem rebbent a lövések hangjára, ami egyébként a figura egyik jellegzetessége. Mondani sem kéne, hogy a Terminátor nem tesz különbséget a két keze között, ezért Arnoldnak jobb és bal kézzel egyaránt tökéletesen el kellett sajátítania a fegyverek használatát. 

Miután Schwarzenegger mégis a főszerepet kapta, találni kellett egy másik alkalmas jelöltet Kyle Reese szerepére. Nagy esélyesnek tűnt Mickey Rourke, Bruce Willis és a színészként is aktív zenész, Sting, de meghallgattak másokat is. Például egy Michael Biehn nevű 27 éves színészt, ám ő elég esélytelennek látszott. Komolyan készült ugyanis a Macska a forró bádogtetőn című színdarab egyik főszerepére, és ennek érdekében intenzíven gyakorolta a déli akcentust. Hát a Terminátor meghallgatásán nem kellett volna! Cameron egyáltalán nem akarta Reese személyét konkrét régióhoz kötni, így ejtette Biehnt, aki amúgy is elég nagy marhaságnak tartotta a forgatókönyvet. Michael ügynöke azonban addig korteskedett védence érdekében, amíg a színészt visszahívták egy újabb próbafelvételre, és végül őt választották. Állítólag ez ügyben Gale Ann Hurd véleménye nyomott a legtöbbet a latban. A producer szerint a többi jelölt egytől egyig „kemény fickó” benyomását keltette, és senki sem hitte volna el nekik, hogy rövid idő alatt érzelemgazdag emberi kapcsolatot alakítanak ki a hősnővel. Michaelben azonban megvolt az ehhez szükséges plusz, a keménységgel párosuló gyengédség. Felsorolni is nehéz, ki mindenki került szóba, hogy eljátssza Sarah Connort. A direktor eredetileg egy tizenévei elején járó lányként képzelte el a figurát, de később kicsit öregítette. Állítólag egyenesen Bridget Fondának írta a szerepet, de szóba került Daryl Hannah, Debra Winger, Jennifer Jason Leigh, Kathleen Turner, Sharon Stone, Rosanna Arquette, Tatum O'Neal, Kate Capshaw és sokan mások, hogy olyan, amúgy remek, de ebben a relációban furcsa választásnak tűnő színésznőkről ne is beszéljünk, mint Glenn Close és Liza Minnelli. Debra Wingerrel állítólag már meg is állapodtak, amikor az önfejű színésznő meggondolta magát, és visszaadta a szerepet. Esélyes volt A nyolcadik utas a Halál (1979) túlélője, Sigourney Weaver is. 

Cameron utolsó választása Linda Hamilton volt, aki épp akkoriban fejezte be A kukorica gyermekei (1984) című horror forgatását. Ő tökéletesen megfelelt a rendező elképzeléseinek (évekkel később össze is házasodtak), mindazonáltal Sarah a történet szerint 19 éves volt, jómagam viszont úgy gondolom, Linda Hamilton ennél azért észrevehetően öregebbnek tűnt. Hal Vukovich nyomozó szerepére meghallgatták Edward James Olmost és az Oscar-díjas Louis Gossett Jr.-t is, ám Cameron Lance Henriksen mellett döntött. Nemcsak azért, mert haverok voltak, hanem azért is, mert Henriksen komoly érdemeket szerzett abban, hogy megkapják Daly támogatását, ezért rút hálátlanság lett volna teljesen kihagyni a filmből. (Mellesleg végül Henriksen is eljátszott egy kiborgot, méghozzá Cameron következő filmjében, az 1986-os A bolygó neve: Halálban.) Paul Winfield (Ed Traxler hadnagy) szerepe eredetileg nagyobb lett volna, de a film tempójának megőrzése érdekében több jelenetét kivágták. Earl Boen (Dr. Peter Silberman) többször is játszott orvosokat, pszichiátereket – például a következő két Terminátor-filmben is. Ginger szerepét Cameron először Jennifer Jason Leigh-nek adta, hogy kárpótolja azért, mert Sarah Connor szerepére mégsem őt választotta. De aztán újra meggondolta magát, és a .20 Minute Workout című sorozattal ismertté vált Bess Mottát szerződtette Ginger eljátszására, sőt a kedvéért lemondott arról, hogy a figura vörös hajú legyen, mint amilyennek eredetileg akarta. A Mattet alakító Rick Rossovich szintén a Terminátorral futott be, és az egyik legrokonszenvesebb amerikai színészként ismerik, noha nem lett igazán nagy sztár. A 2029-ben játszódó egyik jelenetben a terminátort Schwarzenegger testépítő cimborája, Franco Columbu alakította. A három punk közül ketten – Bill Paxton és Brian Thompson – később ismert színészek lettek. Brian Thompson főleg akciófilmekben és fantasykben játszott, forgatott Stallonéval és Van Damme-mal is. Érdekesség, hogy felajánlották neki Conan szerepét a tévésorozatban, de visszautasította egy másik, ígéretesebbnek tűnő sorozatszerep miatt. Cameron mellesleg a Terminátor szinte mindegyik színészével baráti viszonyba került: Arnold, Michael, Bill és Lance országos cimboráinak számítottak, akikkel később is dolgozott. 

A FORGATÁS 

A Terminátor forgatása egyes források szerint már 1983-ban elkezdődött Torontóban, de aztán következett az a kilenc hónapos leállás, amelyről fentebb már szó volt. Cameron közben nem a tökeit vakargatta, hanem a forgatókönyvet csiszolgatta, és miközben a Rambo 2 (1985) szkriptjén is dolgozott, maradt még ideje arra is, hogy Walter Hill-lel és David Gilerrel tárgyaljon A nyolcadik utas a Halál folytatásáról. Az Orion Pictures is igyekezett hasznosan tölteni a várakozási időt, és megpróbált beledumálni a Terminátor forgatókönyvébe. Egyik javaslata az volt, hogy Kyle-nak legyen egy kutyája (mint emlékszünk rá, a kutyák ugatással jelzik a terminátorokat), de ezt Cameron elvetette. A másik javaslatot viszont, hogy legyen kidolgozottabb Sarah és Kyle szerelme, a rendező elfogadta. Cameron és a trükkmester Stan Winston (róla és munkájáról a következő alfejezetben lesz szó) oda-vissza küldözgette egymásnak a rajzokat a Terminátor lehetséges külsejéről, míg végül megállapodtak egy olyanban, amely a legközelebb állt a rendező római álmához. A film tényleges forgatása 1984 elején kezdődött: az IMDB infója alapján február 8-án, az angol Wikipédia és maga Schwarzenegger szerint viszont márciusban. Már a kezdet kezdetén problémák támadtak. Az első csapó előtt egy héttel Linda Hamilton kificamította a bokáját (az IMDB szerint eltörte), így azokat a jeleneteket, melyekben futnia kellett, muszáj volt átcsoportosítani a forgatás végére. A színésznő számára a közel három hónapos munka minden egyes napja még így is komoly és fájdalmas erőpróbát jelentett. Érdekesség, hogy Cameron eredetileg azt tervezte, hogy Sarah Connornak lett volna egy régi sportsérülése, amelynek kezelésekor az orvosok csavarokkal rögzítették a csontokat. A Terminátor e sportsérülés alapján azonosította volna az igazi célpontot, ezért levágta volna az áldozatok lábát, hogy így ellenőrizze a pontos személyazonosságot. 

A forgatás egyébként nemcsak Hamilton, hanem igazából mindenki számára kimerítő volt. A jelenetek többsége ugyanis éjszaka játszódik, ezért a stáb is zömmel éjszaka forgatott. Mindenki hullafáradt volt, mégis erőn felül kellett koncentrálni, hiszen a szűkös költségvetés és az akciójelenetek bonyolultsága miatt ismétlésekre csak ritkán kerülhetett sor. Schwarzenegger csupán két héttel a forgatás megkezdése után tudott csatlakozni a többiekhez. Igyekezett tréfálkozással oldani a munka feszültségét, így például egy anekdota szerint az egyik forgatási szünetben bement ebédelni egy közeli nyilvános étterembe. Megjelenése pánikot váltott ki, és állítólag csak ekkor tudatosult benne, hogy még rajta van a smink, beleértve a hiányzó szemet, a sebeket és sérüléseket. Az egyik jelenet felvételekor pedig az az ötlete támadt, hogy amikor a Terminátor elsétál egy hűtőszekrény előtt, belenyúl, és kivesz belőle egy doboz sört. Nézi, hogy mi ez, majd kibontja, megissza, és hirtelen rövidzárlat fut végig rajta. Cameron azonban nem engedte, hogy Arnold megcsinálja ezt, mert szerinte ezzel komolytalanná tenné a figurát, noha eredetileg maga is úgy tervezte, hogy az emberi külső miatt a Terminátor táplálkozni is fog. Mindazonáltal a humor mégsem maradt ki teljesen. Amikor a takarító a zárt ajtón keresztül bekiabál a Terminátor lakásába, ahonnan fura szagok terjengenek, hogy vajon döglött macskát tárol-e odabent, villámgyorsan megjelennek a kiborg memóriájában a lehetséges válaszlehetőségek, melyek közül ezt választja: „Fuck you, asshole!” (A magyar szinkronban: „Dögölj meg, seggfej!”)

Schwarzenegger és Cameron között a híres szállóige, az „I'll be back!” (Visszajövök!) miatt alakult ki a legkomolyabb vita. Arnold szerint ez nem hangzik igazán keményen, inkább nőiesen, ezért helyette azt szerette volna mondani, hogy „I will be back!” Bennfentesek úgy tudják, leginkább azért akart változtatni, mert akcentusa miatt az „I'll” kiejtése túl nehéz volt számára. Cameron viszont ragaszkodott ahhoz, amit megírt, de Arnoldot nem volt könnyű meggyőznie. A direktor végül emelt hangon közölte vele: „Én nem szólok bele abba, hogyan játssz, de te se mondd meg nekem, hogyan írjak.” (Az eredeti forgatókönyvben egyébként „I'll come back!” szerepelt.) Ha már szóba került a színjátszás, Arnold szerepformálásának két fő vezérelve volt. Egyrészt pontosan úgy akarta játszani a Terminátort, ahogyan Kyle beszél róla Sarah-nak: „Nem érez sajnálatot, bűntudatot vagy félelmet. Addig egyszerűen nem áll le, míg meg nem halsz”. Másrészt igyekezett kerülni az érintkezést partnereivel, Linda Hamiltonnal és Michael Biehnnel. Nem akarta, hogy közel kerüljön hozzájuk, hogy bármiféle baráti kapcsolata alakuljon ki velük, mert a távolságtartás jót tett a játékának. Később Michael Biehn a közönségtalálkozókon tréfálkozva megjegyezte, amikor az Arnolddal való közös munkáról faggatták, hogy erről nem nagyon tud mit mondani, mert csupán egyetlen közös jelenetük volt a Tech-Noir bárban. A film többi részében ő és Sarah menekülnek a kiborg elől, és mire újra összetalálkoznak, a Terminátorból már csak a fémváz maradt. 

Cameron rendkívül precízen, előre megtervezte az akciójeleneteket, és kivitelezésükhöz a legjobb kaszkadőröket szerződtette. Még a legbonyolultabb képsorok esetében is pontosan tudta, melyik kaszkadőrnek melyik pillanatban mit kell csinálnia. Ez a felkészültség volt a magyarázata annak, hogy a kaszkadőrök ellenkezés nélkül vállaltak minden veszélyes jelenetet, az esetleges ismétléseket is beleértve. Az autós üldözési jelenetek többségét normál sebességgel vették fel, és utólag gyorsították fel. A sikátorban játszódó üldözési jelenetet (amikor Kyle és Sarah elmenekülnek a Tech-Noirból) különösen pontosan kellett megkoreografálni, mivel egyrészt vigyázni kellett arra, hogy Schwarzenegger arca ne sérüljön meg, amikor a kiborg betöri a menekülők autójának szélvédőjét, másrészt sem idő, sem pénz nem állt rendelkezésre, hogy a szélvédőt kicseréljék, ha a felvétel netán nem sikerül. Mindazonáltal voltak jelenetek, melyek nem sikerültek azonnal. Például huszonhatszor kellett elpróbálni azt a jövőben játszódó jelenetet, amikor Kyle a fedezékéből bombát dob az egyik Skynet-gépre, míg a rendező által várt végeredmény megszületett. Az utolsó napok egyikén vették fel azt a képsort, amikor a Terminátor betöri egy kocsi ablakát, buherál valamit a kábelekkel, aztán elhajt. Maga Schwarzenegger is az utolsó pillanatban értesült a jelenet felvételéről, amikor Cameron érte ment, és elvitte a helyszínre. A váratlan forgatás igazi oka az volt, hogy a rendezőnek már nem volt pénze hivatalos engedélyt kérni, és megfelelően beállítani a jelenetet, ezért előzetesen előkészítették a kocsit, és a lehető legrövidebb idő alatt, élesben felvették, amit kellett. 

A forgatás javarészt közismert Los Angeles-i helyszíneken zajlott, némelyik létesítmény eredeti funkciója szerint látható a filmben. A Terminátor megérkezését a Griffith Park csillagvizsgálójánál vették fel, ám a punkokkal való jelenetet már az Observatory Avenue 2848-nál rögzítették. Az első Sarah Connor háza a valóságban a Gilmore Street 14239. szám alatt található (lásd a következő részben a bakikról szóló alfejezetet). Az „igazi” Sarah munkahelye, a Big Jeff's a valóságban Carrow's étteremként üzemelt a Fremont Avenue 815. szám alatt. Az Alamo fegyverbolt is létezett (időközben máshová költözött), és vele szemben található az a fülke, ahol a Terminátor a Sarah Connorok címét keresi ki a telefonkönyvből. A South Figueroa Street 185. alatt volt az az építkezés, amely Kyle egyik álmában háborús helyszínné változik. A Tech-Noir bár valójában egy étterem volt, amelyet a forgatás idejére alakítottak át. Szintén létező helyszín a Tiki motel (7301 Santa Fe Avenue, Huntington Park, Kalifornia). Itt egy kutya ugatja meg az érkező Terminátort, és ez a kutya Cameron saját németjuhásza, Wolfie volt. Maga Cameron más módon volt jelen a filmben: valójában az ő hangját halljuk, amikor Sarah fiúja az üzenetrögzítőn lemondja az esti randit. Az Orion Pictures azt akarta, hogy a Terminátor a tartálykocsi robbanásával érjen véget, azaz Kyle is maradjon életben. Cameron szerencsére nem egyezett bele ebbe a sematikus megoldásba (a rossz meghal, a jók megússzák), és emiatt megromlott a kezdeti jó viszonya John Dalyvel és Mike Medavoyjal (az Orion fejesével). A zárójelenet felvételét, amikor Sarah elhajt a messzeségbe, egy rendőr zavarta meg, aki a forgatási engedély iránt érdeklődött. A helyzetet a speciális effektekért felelős Gene Warren Jr. oldotta meg, mert azt hazudta, hogy csupán a fia diákfilmjét forgatják. Miután elkezdődtek az utómunkálatok, kiderült, hogy pótforgatásra is szükség lesz. Ekkor vették fel azokat a rövid képsorokat, amikor a Terminátor megérkezik az „igazi” Sarah Connor házához, illetve azt, amikor fejét összezúzza a prés, továbbá amikor Reese holttestét beteszik egy hullazsákba. (Ez a hullazsák egyébként az a zsák volt, amelyben Cameron az öltönyét hordta magával.) Végül említsük meg, hogy bár 1984-ben már létezett a sztereó hangrögzítési technika, a filmet anyagi okokból mégis monóban forgatták. A hangot később egy VHS-kiadás kedvéért alakították át sztereóvá, majd egy DVD-kiadás számára turbózták fel 5.1-re. 

A TRÜKKÖK 

Cameron eredetileg A Keresztapa (1972) és a Taxisofőr (1976) trükkmesterével, a 2014. július 30-án elhunyt Dick Smithszel akart dolgozni, ő azonban nem érezte testhezállónak ezt a munkát, ezért egyik haverját, Stan Winstont ajánlotta maga helyett. Winston főleg horrorokban dolgozott korábban, a Terminátor előtt például a Péntek 13. harmadik (térhatású) részében és A dolog című John Carpenter-filmben. (Trükkmestere volt egyébként a The Exterminator című 1980-as akciófilmnek is.) Miután Cameronnal közösen megállapodtak abban, hogyan fog kinézni a Terminátor, Winston és hét főből álló stábja munkához látott. Hat hónapig dolgoztak a „robothű” bábu elkészítésén, melyet először agyagból öntöttek ki, majd acélbordázattal erősítettek meg. A különböző testrészeket csiszolták, festették és krómozták. Schwarzenegger arcának reprodukálásához Winston gipszet, agyagot és szilikont használt. A 2029-ben játszódó és az ún. stop motion-technikával felvett jeleneteket a Gene Warren Jr. által vezetett Fantasy II cég dolgozta ki, amely speciális effektekre szakosodott. Stop motiont használtak például akkor, amikor a Terminátornak már csak a fémváza mozog. Cameron szerette volna hihetővé tenni, hogy a fém csontváz is képes ugyanazokra a mozgásokra, melyeket a néző korábban Schwarzeneggertől látott. Ennek érdekében forgattak egy olyan jelenetet, amelyben a még Schwarzenegger alakjában látható kiborg megsérül és biceg. Ezt a jellegzetes bicegést láthattuk később a fémváztól is. 

Amikor a Terminátor kitépi az egyik punk szívét, valójában semmilyen különösebb speciális kelléket nem használtak. Előbb felvették azt a mozzanatot, amikor a kiborg a punk szíve felé nyúl. Ezután Arnold ökölbe szorított kezét leöntötték sűrű művérrel, és felvették azt a mozzanatot is, ahogyan az immár véres kezét visszarántja a punk inge alól. Nem volt se műszív, se más műbelsőség; ahogy Brian Thompson (az áldozat) később megjegyezte: „Abszolút fájdalommentes volt az egész”. A forgatás idején a lézersugaras fegyverek gyártása még gyerekcipőben járt. A filmben látható típust a Laser Products Corporation (a jelenlegi Sure-Fire) kifejezetten a produkció számára készítette, üzemképes és nem működőképes kivitelben egyaránt. A fegyver használatához akkoriban szükséges, kb. tévé-távirányító nagyságú akkut elrejtették a néző szeme elől, a működtetéséhez szükséges kábelt Schwarzenegger kabátujjába helyezték. A legtöbb forgatási napon Arnold arcát speciális ragasztóval kenték be, hogy a különböző sebhelyek és egyéb kellékek megmaradjanak rajta. Amikor a Terminátor vörösen izzó szemét feltették a színész saját szeme elé, akkor a kellék néha elviselhetetlenül felforrósodott. Schwarzeneggernek meg kellett tanulnia kezelni azt a műkart is, melyet az önoperálási jelenethez alkottak, miközben saját igazi karját hátrakötötték. Reese és Sarah a híd alatt töltött éjszaka után a reggeli ködben távoznak. Ez a „köd” valójában rovarirtótól származott, melyet a forgatási helyszínt ellepő rovarok távoltartása érdekében fújtak ki. Cameron úgy döntött, nem várják meg, amíg a permet eloszlik, inkább funkciót ad neki a jelenetben. Az alagútban zajló üldözési jelenet robbanásait gondosan megtervezték. Amikor akár a Terminátor motorja, akár a két főhős autója keresztülment egy nyomásérzékelő szalagon, működésbe lépett az oda elhelyezett pirotechnikai robbanóanyag. A film végén felrobbanó tartálykocsi valójában csak egy makett volt. Cameron szeretett volna igazi kocsit használni, de mivel a belvárosban forgatott, biztonsági okokból nem kapott volna engedélyt a robbantásra. A jelenet felvétele egyébként csak másodszorra sikerült, mert a makett mozgatásához használt zsinórt először túl erősen húzták meg, és az leszakította az elülső tengelyt. Amikor a Terminátort szétlapítja a prés, a megjelenő füst valójában cigarettától származott. 

A ZENE 

A kísérőzene megírására eredetileg a Genesis együttes billentyűsét, Tony Bankset kérték fel, de ő nem ért rá, mert épp egy másik sci-fi, a Starship (1984) számára komponált. Helyette Brad Fiedel kapta a megbízást, akinek karrierje szintén a Terminátorral indult be igazán. Mint később elmondta, a munka nagyon nehéz volt, mert sokféle szintetizátort és szekvenszert használt, ám nem állt rendelkezésére a megfelelő technikai háttér (a különféle hangszerek összekapcsolására alkalmas MIDI), így szinte minden munkafolyamatot manuálisan kellett elvégeznie. A híressé vált zenei főtéma a hangszerekkel való kísérletezés közben született, és eleinte mellékterméknek tűnt, de aztán megtetszett Fiedelnek. Célja az volt, hogy úgy hangozzék, mintha egy gépember szívverését hallanánk. A főcímzenében ismétlődően hallható „fémes hang” úgy jött létre, hogy Fiedel egy mikrofont ütögetett egy öntöttvas serpenyő oldalához. A főtéma egyébként különböző formákban visszatér a filmben. Mint szerelmi téma zongorán csendül fel, Reese halálakor pedig lassítva hallható. A gyárban játszódó jelenetben, amikor a fémváz megpróbálja elkapni Sarah-t, Ross Levison játszik elektromos hegedűn. Ekkor a zenében időnként „sikoltás”-hoz hasonló hang hallható, amely úgy keletkezett, hogy Fiedel és barátai belesikítottak egy mikrofonba, és ezt a zeneszerző szintetizátorok hangjával kombinálta. Amikor Kyle és Sarah elmenekülnek a rendőrőrsről, Cameron túl hangosnak találta a kísérőzenét, és arra kérte Fiedelt, hogy ez a rész legyen halkabb. (Más források úgy tudják, hogy nem tetszett neki az ehhez a képsorhoz komponált zene, és másikat kért Fiedeltől. Ezt a magyarázatot támasztja alá maga a film, amelyben az ominózus jelenet alatt mindennek mondható a zene, de halknak a legkevésbé sem.) 

A soundtrackben – amely 1984-ben jelent meg először lemezen is – Fiedel zenéje mellett más szerzők szintetizátoralapú, dance-orientált szerzeményei is hallhatók. Az öt kiegészítő dal közül három (You Can't Do That, Burnin' in the Third Degree, Photoplay) Tahnee Cain (eredeti neve: Tané M. McClure) és Tryanglz közös produkciója, és ezekben ritmusgitár is hallható. A Pictures of You Jay Ferguson szerzeménye, melyet a 16 mm nevű kísérőegyüttesével ad elő. Ebben egyértelműen a szintetizátorokon van a hangsúly, ami azért érdekes, mert Ferguson korábbi slágerei másfajta hangzásvilágot képviseltek. Az Intimacy Joe Dolce és (második) felesége, Lin Van Hek közös szerzeménye Van Hek előadásában. Dolce négy évvel korábban aratott világsikert a Shaddap You Face című tréfás slágerével, az Intimacy azonban inkább a new wave jegyében született. A filmben ezt a dalt hallgatja Ginger a fülhallgatón keresztül, amikor barátját, majd őt magát is meggyilkolják. Évekkel később a Gingert alakító Bess Motta elárulta, hogy valójában Prince Dirty Mind című dalát hallgatta, és a forgatáskor még nem tudta, hogy ezt mire fogják majd kicserélni. 

I'LL BE BACK!