Elátkozottak

Elátkozottak

2019. március 2., szombat

TŰZZEL-VASSAL

Édesanyám emlékére 

Jerzy Hoffman lengyel rendező Henryk Sienkiewicz (1846–1916) történelmi trilógiájának mindhárom részét (Tűzzel-vassal, Özönvíz, A kislovag) filmre vitte. Természetesen az eredeti sorrendet szerette volna követni már csak az időrend miatt is, az első rész, a Tűzzel-vassal megfilmesítésére azonban a hatvanas években politikai okokból még nem kapott engedélyt. Az illetékes filmügyi elvtársak ugyanis tekintettel voltak a Szovjetunió érzékenységére: mivel a kozák–lengyel háború (1648–1654) témáját a szerző egyértelműen a lengyelek szemszögéből dolgozta fel, a vasfüggöny korszakában nemkívánatosnak minősült egy olyan regény filmre vitele, amely a nacionalista érzelmeket táplálja. Hoffman ezért fordított sorrendben kezdte az adaptálást: az 1969-es A kislovagot 1974-ben követte az Özönvíz, 1999-ben pedig a Tűzzel-vassal. Ennek megvalósításáért már 1980-ban elkezdődött a kitartó küzdelem, ám előbb a fentebb említett politikai kifogások, később, a rendszerváltás után pedig anyagi okok hátráltatták a projektet. A Tűzzel-vassal előkészítését, forgatását és bemutatását Lengyelországban mindvégig nagy érdeklődés kísérte, hiszen a hazai irodalmi kánon egyik legnépszerűbb darabjáról van szó, ámbár Hoffman alkotása végül nem vonzott annyi nézőt a mozikba, mint a trilógiához tartozó két másik regény filmváltozata. Érdekességképpen említsük meg, hogy a Tűzzel-vassalt korábban kétszer is megfilmesítették külföldön. 1919-ben Csehszlovákiában némafilmet forgattak belőle, 1962-ben pedig olasz–francia–jugoszláv koprodukcióban egy látványos történelmi filmet. Ez utóbbiban Skrzetuskit, a lengyel hazafit a nyugatnémet indiánfilmek Winnetou-jaként ismert francia Pierre Brice játszotta. 

Az illusztrációk egy részét a Régi Magyar Mozivitrines Fotók című blogból válogattam a blogtulaj engedélyével. Hálás köszönetem önzetlen segítségéért. 


A történet 
1647-ben indul a cselekmény, amikor különös természeti jelenségek játszódnak le, és az emberi világ is forrong. A Dnyeper partján Jan Skrzetuski, Jeremi herceg bátor és daliás vitéze megment egy nemesembert az útonállóktól. A hálás férfi azt mondja, egyszer talán lesz még alkalma viszonozni Skrzetuski szívességét. Búcsúzóul elárulja a nevét: Bohdan Hmelnickijnek hívják. Másnap hősünk Czehryńbe érkezik, ahol megtudja, hogy a megmentett férfi valójában szökésben van, elfogására maga a hetman adott parancsot. Az alsztaroszta a várbörtönbe akarja záratni Jant azért, amit tett, és nem érdekli, hogy Skrzetuski csak most érkezett, ezért fogalma sem volt arról, hogy Hmelnickij ellen elfogatóparancs van érvényben. Jan azonban nem hagyja magát, és a kötekedő alsztarosztát nagy ívben kihajítja a kocsmából, bele a sárba. Bátorsága és ereje nagy tetszést arat, a jelenlévők közül a köpcös nagyivó, a bőbeszédű Zagłoba máris felajánlja a szolgálatait, és bemutatja neki kissé együgyűnek látszó, ám roppant nagy erejű barátját, az óriás termetű Longinus Podbipiętát. A derék Podbipięta alig várja, hogy Jeremi herceg szolgálatában hadba mehessen, és dicső őse emlékére súlyos kardjával egyszerre vágjon le három ellenséges fejet. Kettő már többször is akadt, de három még soha, pedig megfogadta, hogy addig megőrzi az ártatlanságát, amíg ezt nem teljesíti. Podbipięta örömmel csatlakozik Skrzetuskihoz, hogy valóra váltsa önmagának tett ígéretét. 


Útban a herceg felé hőseink egy bajba jutott szekér utasaival találkoznak. Kurcewiczowa asszony – Kurcewicz-Bulyha knyáz özvegye – és gyámleánya, a gyönyörű Helena ülnek a szekéren. Az idős hölgy a lovagok segítségét kéri, mert bár kocsisát elküldte a fiaihoz, hogy jöjjenek értük, de azok valószínűleg csak sokára érnek ide, ők viszont félnének az erdőben éjszakázni. Jant elbűvöli Helena szépsége. A bivalyerős Podbipiętának köszönhetően a szekér hamarosan kiszabadul a kátyúból, az erélyes dáma pedig hálából meghívja magához jótevőit otthonukba, Rozłogiba. Útközben találkoznak a segítségükre siető csapattal, amelyben ott van Kurcewiczowa asszony négy saját fia és fogadott fia, a kozák Bohun is. A nemes knyázné látható örömmel fogadja a kozákot, akinek nem tetszik, hogy Skrzetuski oly nagy figyelmet szentel Helenának. A lány óvja a lengyel lovagot a veszedelmes Bohuntól. Nem is ok nélkül, mert a kozák máris beleköt Janba, Kurcewiczowa asszony azonban határozott fellépéssel véget vet a virtuskodásnak, és előreküldi fogadott fiát Rozłogiba. A megérkezést követően az özvegy félrevonja Bohunt, hogy észre térítse. Figyelmezteti, hogy nem érdemes Jeremi herceg emberével, Skrzetuskival ujjat húzni, mert nagyon rosszul járhatnak. Bohun gondoljon arra, hogy a lengyel nemsoká elmegy, ő viszont ott marad, ahogyan Helena is, és megy minden a régiben. A kozák belátja, hogy a knyáznénak igaza van, és megígéri, hogy nyájasan fog viselkedni Skrzetuskival. 


Az esti vidám lakoma után Helena visszavonul a szobájába, ahol azért imádkozik, hogy Skrzetuski felesége lehessen, és megszabaduljon Bohuntól. Jan mézesmázos szolgája, Rzędzian közben – némi ravaszul kicsikart jutalom fejében – elárulja gazdájának, hogy Helena már Bohun menyasszonya. Rozłogi ugyanis valójában Helena öröksége lenne, a kozák azonban megígérte, hogy ha övé lesz a lány, Kurcewiczowa asszony és fiai ott maradhatnak velük. Másnap búcsúzáskor Skrzetuski bejelenti, hogy bizalmas beszéde lenne a knyáznéval és négy fiával. Megkéri tőlük Helena kezét. Kurcewiczowa asszony azt mondja, ez lehetetlen, mert másnak ígérte a lányt. Jan rögvest tiszta vizet önt a pohárba. Értésükre adja, hogy tudja, miféle okból ígérték Helena kezét Bohunnak, és a knyázné valójában ki akarja semmizni az árvát. E szavakra a négy fiú kardot ránt, Skrzetuski viszont nem ijed meg, hanem előadja a maga alkuját. Ha övé lesz Helena, ő is meghagyja a knyáznét és fiait Rozłogiban, sőt az innen származó jövedelmet is átengedi nekik. Ellenben ha nemet mondanak, Jeremi herceg mindenről értesülni fog, és haragja lesújt az özvegyre és fiaira. Kurcewiczowa asszony nem ostoba, és tudja, hogy Skrzetuski nem a levegőbe beszél. Fiai kijelentik, hogy anyjuk parancsa szerint fognak eljárni: ha kell, akkor máris rávetik magukat Janra, ha meg az kell, akkor neki adják Helenát. Az özvegy beleegyezik a lengyel által ajánlott alkuba, de kiköti, hogy az esztelen Bohun nem tudhat meg semmit. Behívják Helenát, aki boldogan veszi tudomásul, hogy nem Bohun, hanem Skrzetuski lesz a férje. 


Jeremi herceg sem gördít akadályt hűséges embere boldogsága elé, sőt örül, hogy Jan Helenát veszi el, akinek néhai édesapja nagy szolgálatokat tett a hazának. Tájékoztatja Skrzetuskit a pillanatnyi politikai helyzetről, és a derék nemes vállalja, hogy követségbe megy annak kiderítésére, hogy Hmelnickij pontosan milyen kapcsolatban van a tatárokkal. Jan elbúcsúzik kedvesétől, és megígéri, hogy körülbelül egy hónap múlva fog visszatérni. Nem kell aggódni érte, hiszen a követ személye mindenütt szent és sérthetetlen. Útközben Skrzetuski megint találkozik Zagłobával, aki igencsak összemelegedett Bohunnal a közös ivászatok során. A szószátyár nemes elfecsegi Jannak, hogy Bohun azt szeretné, ha fiául fogadná őt, elvégre lengyel főúri nemesként valószínűleg már egészen másként viszonyulna hozzá Helena hercegkisasszony. Skrzetuski úgy dönt, hogy szolgáját, Rzędziant visszaküldi Rozłogiba, hogy figyelmeztesse az otthon maradottakat a háború fenyegető veszélyére, és egy hűséges emberét tudja Helena mellett. A lengyel küldöttségen rajtaütnek a lázadók, és kitör a fegyveres csetepaté. A túlerő győz, Jeremi herceg emberei fogságba esnek. Skrzetuskit Hmelnickij elé vezetik, akinek társaságában ott van szövetségese, Tuhaj-bej is. A tatár vezér saját foglyának tekinti Skrzetuskit, négyezer tallér fejében azonban átengedi Hmelnickijnek. A kozák uraság most meghálálhatja Jan szívességét, és szabadon akarja engedni őt. Rövidesen hír érkezik a lengyel sereg közeledtéről. A háború immár elkerülhetetlen. 


Rzędzian közben azon iparkodik, hogy teljesítse gazdája parancsát, ám Bohun emberei elfogják. Már-már úgy tűnik, hogy sértetlenül mehet a dolgára, amikor a kozák dalia ivócimborája, Zagłoba felismeri benne Skrzetuski emberét. Erre már Bohun is felkapja a fejét, és parancsot ad Rzędzian megmotozására. Megtalálják nála Skrzetuski leveleit. Bohun elolvassa a Helenához írt levelet, hiába figyelmezteti Zagłoba, hogy a nemesi pecsét szent dolog. A kozák a levélből mindent megtud, és éktelen haragra gerjed. Leüti Rzędziant, nyeregbe pattan, és embereivel Rozłogi felé veszi az irányt. Kurcewiczowa asszony és négy fia épp vacsoráznak, amikor beállít hozzájuk. A knyázné először csodálkozik, végül örömet színlel. Bohun látni szeretné Helenát, aki már nyugovóra tért. Újfent megkérdi Kurcewiczowa asszonyt, hogy hozzáadja-e a lányt. Az asszony megígéri, hogy igen, és négy fia is buzgón helyesel. A kozák ekkor gúnyosan arra szólítja fel Zagłobát, hogy kérje ő is Helenát, hátha neki is odaígérik. A knyázné felelősségre vonja ezekért a sértő szavakért, mire Bohun kiböki, hogy tud a Skrzetuskinak tett ígéretükről. Az asszony ekkor fegyverbe hívja a fiait, ami nagy meggondolatlanságnak bizonyul. A zajra felébredő Helena szobája ajtajából szemtanúja lesz annak, amint Bohun és emberei végeznek Kurcewiczowa asszonnyal és fiaival. Zagłoba már az összecsapás elején az asztal alá bújt, a csetepaté végén azonban előkerül, és megparancsolja a kozákoknak, hogy fektessék le a küzdelemben megsebesült Bohunt, és viseljék gondját. Ő maga közben ravasz és veszélyes tervet fundál ki, hogy megszöktesse Helenát, mielőtt Bohun visszanyeri az eszméletét… 


Jerzy Hoffman a filmről 
„Mindenképpen vissza akartam adni azt a vadságot és féktelenséget, amely a XVII. századi határvidék légkörét jellemezte; ezért a film helyenként meglehetősen brutális, de kizárólag akkor, ha ez dramaturgiailag valóban indokolt. Hangvétele ugyanakkor lírai is, hiszen alapvetően mégis a szerelemről szól. Számomra a Tűzzel-vassal egy lengyel–ukrán Elfújta a szél-sztori, a háború tragikus színfalai előtt zajló történet az emberi sorsokról.” 


A regény 
A Tűzzel-vassal Henryk Sienkiewicz világhírű történelmi trilógiájának első része. Folytatásai: Özönvíz, A kislovag. Cselekménye a XVII. században játszódik, az ún. Hmelnickij-felkelés (más néven: kozák–lengyel háború) időszakában. Alapvetően fikciós regényről van szó, bár egyes szereplők a valóságban is léteztek, vagy volt valós modelljük, illetve bizonyos események valóban megtörténtek. Sienkiewicz a hitelesség érdekében gondosan tanulmányozta a XVII. századi lengyel krónikákat, az akkoriban élt nemesek emlékiratait és a korabeli életformát. Ugyanakkor egyik fő célkitűzése az volt, hogy ébren tartsa a lengyel nép hazaszeretetét és szabadságvágyát, az orosz elnyomók elleni gyűlöletét: 1863. január 22-én robbant ki ugyanis az ún. januári felkelés, melynek során a lengyelek és litvánok megpróbálták kiharcolni a függetlenségüket, de végül vereséget szenvedtek, a cári Oroszország pedig kegyetlenül megtorolta a lázadást. (Lengyelország csak 1918-ban nyerte vissza függetlenségét, és már a következő évben ismét háborúba keveredett az oroszokkal, egész pontosan a cári Oroszország romjain született proletárdiktatúrával.) A hazafias érzelmek táplálása érdekében az író helyenként eltért a történelmi tényektől, a népszerűség és az olvasmányosság érdekében pedig előnyben részesítette az epikai szerkesztésmódot, a romantika eszköztárát. A Tűzzel-vassal – mint a kor több közkedvelt lengyel regénye – először folytatásos újságregényként jutott el az olvasókhoz: 1883-ban kezdte közölni a varsói Słowo napilap, majd rövidesen a szintén naponta megjelenő krakkói Czas is belekezdett a publikálásba. 1884-ben Varsóban adták ki először könyv alakban. Úgy tudom, a magyar olvasóknak évtizedeket kellett várniuk, míg elolvashatták a könyvet: az Európa Kiadó jelentette meg Mészáros István 1960-ban készült fordítását. Kevésbé köztudott, hogy ez egy csonkított változat: a cenzorok a szovjetek által elvárt ideológiai szempontoknak megfelelően húzták ki azokat a részeket, melyek túlságosan kedvező színben tüntették fel a lengyeleket, a lengyelhű ukránokat és litvánokat – általában a katolikusokat –, és ennek megfelelően szó sem lehetett arról, hogy Hmelnickij, Bohun, a felkelő kozákok és az ukrán jobbágyok egyértelműen negatív tulajdonságai, elítélendő cselekedetei szóba kerüljenek vagy jelentősebb dramaturgiai súlyt kapjanak. Ezekkel a rövidítésekkel a magyar cenzorok lényegében meghamisították Sienkiewicz művét, mely tudomásom szerint mindmáig nem jelent meg csonkítatlanul. 


Bár a cenzúrát hivatalosan nem vallották be, de a magyar kiadáshoz írt utószavában Kovács Dénes kifejti, mi is az ideológiai probléma Sienkiewicz regényével. Nevezetesen az, hogy a Hmelnickij-féle lázadás valójában az ukrán nép szabadságharca volt, és ebben a lengyel nemesség egyértelműen a hódítók igazságtalan törekvéseit képviselte, amit a szerző nem ismert fel, hanem idealizálta a nemességet. Jómagam valószínűbbnek tartom, hogy az igazi kifogás mégsem ez lehetett, hanem az, hogy a történelmi példával Sienkiewicz valójában általános értelemben buzdított a megszállókkal való szembeszegülésre, ami a Szovjetunió által kézben tartott szocialista táboron belül – melynek Lengyelország is részét alkotta – nem volt tolerálható művészi attitűd még egy Nobel-díjas írótól sem. A marxista történészek számára kapóra jött, hogy Sienkiewicz kor- és pályatársa, Bolesław Prus (1847–1912) az elsők között bírálta kollégája történelemszemléletét, kifogásolva, hogy elhallgatta az ukrán felkelés jó néhány okát a kiskirálykodástól a vallási sérelmekig, amelyek rossz fényt vetettek volna a lengyel nemességre. Prus kritikája szerint „Sienkiewicz regényében nem látni sem a kizsákmányolt népet, sem a megvetett pópákat, sem a veterán katonákat, akik még emlékeztek a dicsőséges időkre és arra, hogy valaha a Köztársaság zászlaja alatt egyenjogúságot élveztek. Nem látni a pénzsóvár nagy és kis urakat, sem azokat, akiket vertek, akiktől elvették vagyonukat, feleségüket, leányaikat. Csak egy-egy futó célzás utal rájuk. Pedig a kozák gyűlölet folyója éppen ezekből a cseppekből és forrásokból tevődött össze.” A romantikus írói túlzások iskolapéldájaként szokták emlegetni, hogy Sienkiewicz szinte már szentté magasztosítja fel Jeremi herceget, aki valójában vérszomjas és kapzsi főúr volt, önös érdekeiért magával a királlyal is szembeszállt, míg Hmelnickijt becsvágyó és primitív személyiségnek írja le, noha igazából karizmatikus vezéregyéniség volt, kivételes politikai éleslátással és diplomáciai érzékkel. 


Kétség sem férhet ahhoz, hogy Sienkiewicz kiknek az oldalán áll, ahogyan ahhoz sem, hogy nem ragaszkodott mindenben a történelmi hűséghez. De ezt miért éppen tőle kérjük számon különösen nagy szigorral, és miért éppen tőle vitatjuk el vehemensen az írói szabadság jogát? Sienkiewicz egyébként nem tagadott meg bizonyos erényeket a másik oldaltól sem: Hmelnickij például egyáltalán nem hálátlan Skrzetuskival szemben, annak ellenére, hogy a lengyel lovag, mondhatni, akaratán kívül segített rajta, és ezt a lázadó vezér is tudja. Említhetném azt a kozák veteránt is, aki odaadóan ápolja Skrzetuskit, sőt arra is hajlandó, hogy hírt vigyen róla a lengyeleknek. Bohun a maga „kozákos” féktelenségével sem egyértelműen ellenszenves figura, sőt Helenával szembeni viselkedése bizonyos szempontból lovagiasnak is mondható. Nem tudom, mennyire volt ez szándékos, mindenesetre szerintem a szerző Skrzetuski egyfajta ellenpárját alkotta meg Bohun személyében, akit minden meggondolatlansága és erőszakra való hajlama ellenére ugyanolyan hazaszeretet fűt, mint a főhőst, csak éppen egyikőjük lengyel, a másik kozák. Úgy gondolom, Sienkiewicz azért nem írt semmilyen végső fizikai összecsapást kettőjük között, mert maga is úgy gondolta, hogy az ő küzdelmükben nem lehetne igazi győztest hirdetni. Mindkét figurát kifejezetten férfias jelenségnek írja le, Bohunnak viszont a fizikai szépségét is hangsúlyozza, noha a romantikus regényekben gyakori sablon, hogy a negatív figura külső megjelenésében is ellenszenves, sőt olykor egyenesen visszataszító. A méltányosság kedvéért azt is meg kell jegyezni, hogy Sienkiewicz esetenként kifejezetten ironikusan ábrázolta a lengyel nemességet, és nem akart irreálisan egyoldalú képet festeni róla. Többször is olyan mondatokat ad hősei szájába, amelyek nagyképűségről, sőt helyenként a túlkapásokra való hajlamokról tanúskodnak. Zagłobát például társai többször is megróják azért, mert nemesember létére képes a pórnéppel is keveredni, az olvasó pedig jót mulat azon, hogy Zagłoba – bár nincs híján a kurázsinak – hőstettei egy részét lódítja vagy jelentősen eltúlozza, mégis mindent elhisznek neki. 


A fontosabb szereplők 
A főszereplő Jan Skrzetuski a lengyel nemesi erények és a hazafiság megtestesítője, Jeremi herceg hűséges híve. Alakját Sienkiewicz az 1649-es zbarazsi (Zbaraż) ostrom hőséről, Mikołaj Skrzetuskiról (1610–1673) mintázta. Az igazi Skrzetuski nem volt annyira makulátlan személyiség, mint a regényhős, de a történelemben nincsenek fekete-fehér korszakok és személyek, és Skrzetuski katonai hőstetteinek dicsősége maradandóbbnak bizonyult, mint emberi gyarlóságainak krónikája. A szerző ilyennek írta le hősét: „Sötét hajú, keskeny arcú, igen csinos és nagyon fiatal, karcsú férfi volt, hatalmas sasorral. Szeméből bátorság és szilaj, kötekedő kedv sugárzott, de tekintete becsületes volt. Elég dús bajusza s nyilván régóta nem borotvált szakálla korát meghaladó tekintélyt kölcsönzött neki.” Skrzetuski visszatér a regénytrilógia mindkét részében (azok filmváltozataiban viszont nem szerepelt!), akárcsak szerelmese, Helena Kurcewiczówna, aki teljes egészében fiktív személy, igazi romantikus regényhősnő: gyönyörű, érintetlen, nagy érzelmekre képes, ráadásul az igazság és a haza hűséges híve. „[Skrzetuski] Zavarát az is okozta, hogy a nyestprém kámzsácska alól olyan szempár pillantott feléje, amilyent soha életében nem látott: fekete, bársonyos, fátyolos, s oly ragyogó és tüzes, hogy Anusia Borzobohata szeme elhomályosult volna mellette, akár a gyertya fénye a fáklya lángja mellett. A két szem fölött finom ívben hajlottak meg a selymes, sötét szemöldökök, a rózsás arc, akár a legszebb nyíló virág, a kissé széthajló, meggypiros ajkak közül kivillanó fehér fogak, akár egy sor igazgyöngy, a kámzsa alól pedig tömött fekete hajfonatok omlottak alá. »Junó ez, tulajdon személyében, avagy más istenség?« – gondolta magában a vicekapitány e magas, karcsú termet, a domború kebel, s a leány vállán a fehér sólyom láttán” – e szavakkal írta le Sienkiewicz a hősnő külsejét és a férfiakra gyakorolt hatását. 


Longinus Podbipięta szintén kitalált személy. Feltűnően magas és erős férfi, összességében mégis csodabogár benyomását kelti. Fizikai ereje ellenére jámbor ember, szinte már gyermekien naiv és jólelkű, őszintesége, bátorsága és hazaszeretete miatt azonban kivívja Skrzetuski és a többiek tiszteletét és barátságát. Bár Zagłoba szereti ugratni őt, valójában tűzbe menne érte. Podbipięta benne van már a korban – negyvenes évei közepén jár –, de még nem volt dolga nővel. Szüzességét csak akkor akarja feladni, ha dicső őse példáját követve egyetlen csapással le tud vágni három (ellenséges) fejet. Romantikus regényről lévén szó, lesz alkalma, hogy fogadalmát beváltsa, és hőssé váljon, jutalmát mégsem nyeri el, mert a haza védelmében életét veszti. A kozák Jurij Bohun származásáról keveset tudunk meg: nem derül ki, pontosan hogyan került a Kurcewicz családhoz, ahol Kurcewiczowa asszony a fogadott fiának tekinti, és neki ígéri Helena kezét is, akinek szíve inkább Skrzetuskihoz húz. Bohun éppoly daliás férfi, mint Skrzetuski, és saját nemzetének is jeles képviselője, ellenben természete igen heves, és Helena iránti érzelmeit mindenek fölé helyezi. Ezért ragadtatja magát erőszakos tettekre jótevőjével szemben, Helenával viszont képtelen durván bánni. Elrabolja és elrejti őt ugyan a riválisa elől, de nem vetemedik arra, hogy erőszakkal tegye magáévá, mert hisz abban, hogy kitartó szerelme meglágyítja a lány szívét. Alighanem Skrzetuski is méltó ellenfelet lát benne, emiatt engedi őt szabadon a történet végén. Az író ilyennek láttatja őt: „Magas homlokát eltakarták üstökének fekete fürtjei, melyek sörény módjára egyenletes fogakba voltak nyírva erős szemöldöke fölött. Sasorra, táguló orrcimpái, minden mosolyra elővillanó fehér fogai kissé ragadozó színezetet adtak arcának, de általában az üde, viruló, kötekedő ukrán férfiszépség típusa volt.” Alakját valós személy ihlette, Hmelnickij jó barátja, Ivan Bohun (? – 1664) kozák ezredes, akit Ukrajnában mindmáig nemzeti hősként tisztelnek. 


Jeremi Wiśniowiecki (1612–1651) Lublin hercegvajdája volt, saját hercegi hadseregében magyarok is szolgáltak. Noha tehetséges és sikeres hadvezérként tartják számon a történészek, kegyetlensége miatt nemcsak az ellenfelei, hanem tulajdon jobbágyai is gyűlölték. A népet kiszipolyozta, ellenségeit kegyetlenül megkínozta és megölette. Zbarazs védőjeként mégis nagy tekintélyt vívott ki magának, és a beresztecskói csatában (1651) az ő seregének köszönhetően sikerült legyőzni a kozák túlerőt. Fiatalon és váratlanul halt meg, halálának körülményei nem zárják ki a mérgezést sem. Adam Kisiel (1580/1600–1653) lengyel nemes volt a Lengyel–Litván Unió utolsó ortodox szenátora, a Hmelnickij-felkelés idején a felek között próbált közvetíteni, sajnos nem túl eredményesen. Tuhaj-bej (? – 1651) a krími hordák vezéreként vonult be a történelembe. Bátorsága könyörtelenséggel párosult, ami abban a korban nem számított különösebben kirívónak, amint azt ellenfele, Wiśniowiecki herceg kapcsán fentebb már megállapítottuk. III. Iszlám Giráj kán parancsára Hmelnickij oldalán vett részt a felkelésben. Zbarazs ostrománál megsebesült, és két évvel később a beresztecskói csatában életét vesztette. Fia, Azja A kislovag egyik főszereplője: a filmváltozatokban mindkét figurát Daniel Olbrychski alakította. (II. János Kázmér király, Zagłoba és Wołodyjowski személyével az Özönvízről szóló korábbi ismertetőben már foglalkoztam.) 


A színészek 
A Jan Skrzetuskit alakító Michał Żebrowski 1972. június 17-én született Varsóban. Gyerekkora óta színész szeretett volna lenni, valószínűleg az iskolai versmondó versenyeken elért kitűnő szerepléseinek köszönhetően. 1995-ben kapta meg színészi diplomáját, de már 1993-ban a kamerák elé állt egy tévéfilmben. Első mozifilmjét, a Poznań 56-ot (1995) Filip Bajon rendezte. A valós történelmi tények alapján forgatott drámában egy fiatal munkást alakított, aki az események vezéralakjává válik. Żebrowski tehetségére a lengyel filmművészet két óriása is felfigyelt, Jerzy Hoffman és Andrzej Wajda. Mindketten történelmi szuperprodukciókba hívták: Hoffman a Tűzzel-vassal (1999) mozi- és tévéváltozatában bízta rá a főszerepet, Wajda pedig a Pan Tadeusz (1999) címszerepére kérte fel. Igaz, előtte próbafelvételt készített vele, ami ragyogóan sikerült. Mindkét film kiemelkedő sikert aratott Lengyelországban. Wajda nagyvonalú gesztusként ragaszkodott ahhoz, hogy az ő filmjét később mutassák be, mint Hoffmanét, mert elegendő időt akart adni arra, hogy a Tűzzel-vassalt minél többen megnézzék és megszeressék, és a két film ne legyen egymás konkurense a lengyel mozikban. A jóképű Michał számára igen testhezállóak a romantikus szerepek, a férfias történelmi hősök megformálása, tehetségét azonban mai témájú alkotásokban, drámai műfajokban is bizonyította. Hazájában többször is elnyerte a legnépszerűbb színésznek járó díjat. Őt tartják Daniel Olbrychski utódjának: a két színész többször is együtt dolgozott, barátságot is kötöttek. Sajnos az Amerika-centrikus hazai forgalmazás miatt nem nagyon láthattuk Żebrowski filmjeit. A kivételek közé tartozik Roman Polanski Oscar-díjas drámája, A zongorista (2002), amelyben Jureket alakította. Igen jó kritikákat kapott Magdalena Piekorz Pręgi (2004) című pszichológiai drámájának főszerepéért. 2007-ben egy lengyel hetmant személyesített meg az 1612 című nagyszabású orosz történelmi filmben, és játszott a Jánošík-legenda 2009-es filmváltozatában is Agnieszka Holland és lánya, Kasia Adamik rendezésében. (A XVII. században élt Juraj Jánošík szlovák betyár éppoly kultikus figura, mint későbbi magyar utódja, Rózsa Sándor.) Jerzy Hoffman meghívta A varsói csata, 1920 (2011) című alkotásába is. Żebrowskit rendszeresen láthatják a lengyel színházrajongók, míg a tévénézők a Na dobre i na złe című szappanoperában orvosként találkozhatnak vele. Michał 2009-ben vette feleségül Aleksandra Adamczykot, akitől két fia született, Franciszek (* 2010) és Henryk (* 2013). 


A Helena Kurcewiczównát megszemélyesítő Izabella Scorupco hivatalos neve: Izabela Dorota Skorupko. 1970. június 4-én született a lengyelországi Białystokban. Szülei hatéves korában elváltak, és a kislány az anyjával együtt 1978-ban Svédországba költözött, ahol az évek folyamán tökéletesen megtanult svédül, angolul és franciául. Nyelvismerete és dekoratív külseje később nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nemzetközi hírű színésznő vált belőle. Először mint modell került kapcsolatba a szórakoztatóiparral. 1988-ban forgatta első filmjét, néhány évig csak svéd produkciókban játszott. 1991-ben IZA címmel egy popzenei albuma jelent meg, amely Svédországban aranylemez lett. A CD legnagyobb slágere a Shirley & Company 1975-ös diszkó örökzöldje, a Shame Shame Shame új változata volt. Scorupco 1995-ben világhírnévre tett szert a hat év kihagyás után újjáéledő James Bond-széria aktuális darabja, az Aranyszem (1995) női főszerepében: Natalja Szimjonovát alakította, egy programozónőt, aki túléli azt a támadást, amelyben szibériai munkahelye, egy titkos katonai állomás minden dolgozóját lemészárolják. Natalját is utolérné a végzete, de a Sors (meg a forgatókönyvírók) az útjába vezérlik a 007-es ügynököt, akit akkor játszott először Pierce Brosnan. Natalja szerepére egyébként olyan hírességek is pályáztak, mint Elizabeth Hurley, Elle Macpherson, Angie Everhart, Paulina Porizkova és Eva Herzigova. Noha a Bond-film nagy kiugrási lehetőséget jelenthetett volna Scorupcónak, a művésznő inkább a magánéleti boldogságot választotta. 1996-ban feleségül ment Mariusz Czerkawski jéghokishoz, és a következő évben megszülte lányukat, Juliát. 1998-ban a házaspár elvált. Izabella a Tűzzel-vassal női főszerepében tért vissza a filmvilágba. Bár kapott ajánlatokat Hollywoodból is, újabb amerikai filmjei (Jég és föld között, 2000; 2020: A tűz birodalma, 2002; Az ördögűző: A kezdet, 2004; A Vadmacska Klub, 2007 és az Alvajáró, 2017) nem különösebben emlékezetesek. 2003-ban Scorupco megint férjhez ment, ezúttal Jeffrey Raymondhoz, akinek még abban az évben egy Jakob nevű fiút szült. Ez a házasság 2015-ben bomlott fel. Izabella 2011-ben kis időre visszatért az énekléshez. Karrierjében egyelőre semmi jele egy újabb nagy dobásnak, de mivel még mindig csak negyvennyolc éves, valószínűleg hallunk még róla. 


A Bohunt megformáló orosz Alekszandr Domogarov 1963. július 12-én született Moszkvában. Teljes neve: Alekszandr Jurevics Domogarov. Mérnöki pályára készült, mígnem belátta, hogy az nem lenne neki való, mert a színészet sokkal jobban érdekli. Ez persze nem meglepő, hiszen édesapja is színész volt. Úgy a színpadon, mint a filmvásznon hamar felfedezték. A világot jelentő deszkákon eljátszotta például Macbeth, Nizsinszkij és Cyrano szerepét. 1984-ben filmezett először, gyakran szerepel tévéfilmekben és sorozatokban. I. Sándor cárt alakította Szergej Szolovjov Assza (1987) című drámájában, amely nagy figyelmet keltett a Szovjetunióban. Hazájában a Dumas regénye alapján készült romantikus tévészéria, A monsoreau-i hölgy emelte a nagy sztárok közé: De Bussy grófot játszotta. Ennek köszönhetően kapta meg a Tűzzel-vassal filmváltozatában Bohun szerepét, ami nemzetközileg is ismertté tette. A következő évben a Dykaren (2000) című svéd–norvég thrillerben ismét Izabella Scorupco partnere volt. Hazai népszerűségét a Pétervári banditák című öt évadot megért tévés krimisorozat is fokozta. Alekszandr Domogarov Oroszországban énekesként sem ismeretlen. Magánéletéről annyit tudni, hogy háromszor nősült, mindegyik feleségétől elvált. Első feleségétől 1985-ben született fia, Dmitrij 2008-ban egy autóbalesetben meghalt. Második feleségétől 1989-ben született egy fia, ifj. Alekszandr Domogarov, aki édesapja hivatását választotta. 


Az előző két filmben Wołodyjowskit Tadeusz Łomnicki személyesítette meg, ám ő egyrészt 1992-ben elhunyt, másrészt egyébként sem tudta volna harmadszor is eljátszani a kislovagot, mivel a Tűzzel-vassal a trilógia első része, vagyis a figura ebben a legfiatalabb. A hálás szerepet Zbigniew Zamachowski örökölte, aki 1961. július 17-én született Brzezinyben. 1981-ben forgatott először. Olyan filmekben szerepelt, mint például Janusz Zaorski nagy feltűnést keltett drámája, a Királyok anyja (1987), Andrzej Wajda Dosztojevszkij-adaptációja, az Ördögök (1988) és heves vitákat kiváltott holokausztfilmje, a Korczak (1990), továbbá Jacek Bromski kasszasikernek bizonyult bűnügyi filmje, az 1988-ban bemutatott Ölj meg, zsaru! A hatalmas nemzetközi tekintélynek örvendő Krzysztof Kieślowski klasszikussá vált trilógiája, a Három szín (1993–1994) mindegyik részében szerepeltette Zamachowskit. A színészt olyan filmekben is láthattuk még, mint például az amerikai Túszharc (2000), a Szia, Tereska! (2001), A zongorista (2002), a Hunyd le a szemed! (2002) és a szintén amerikai Sötét bűnök (2016). Zamachowski háromszor nősült, mind a négy gyermeke második feleségétől született. A mindig jó kedélyű és nagyokat mondó Zagłobát Krzysztof Kowalewski alakította. Játszott a trilógia középső részében, az Özönvízben is, de ott még Roch Kowalskit keltette életre. 1960-ban kezdett filmezni, elsőként egy parányi szerepet kapott a Keresztesek (1960) című történelmi kalandfilmben, amely szintén egy Sienkiewicz-mű alapján készült. A szocialista filmforgalmazás évtizedeiben Kowalewski leghíresebb filmjei a magyar mozikba is eljutottak, mint például A gyilkos és a lány (1963), a Síkos út (1972), a Teresa doktornő (1973), a Titok (1973), a Barna férfi estidőben (1976) vagy a Kung-fu (1979). Szerepelt a K. u. k. szökevények (1986) című magyar–lengyel koprodukcióban is. Bár tehetségét a legkülönbözőbb műfajú filmekben bizonyította, mégis elsősorban vígjátéki színezetű alakításainak köszönheti hazai népszerűségét. Kétszer nősült, továbbá évekig együtt élt Ewa Wiśniewska színésznővel is, akivel Hoffman szóban forgó filmjében is partnerek voltak. 


Longinus Podbipięta megformálója, Wiktor Zborowski 1951. január 10-én született Varsóban. 197 centiméteres testmagassága miatt kézenfekvő volt, hogy kosárlabdázzon, még a lengyel nemzeti válogatottba is bekerült, egy sérülés miatt azonban fel kellett adnia ígéretesnek tűnő sportolói karrierjét. 1975-ben állt először a kamerák elé, kezdetben televíziós produkciókban szerepelt. Viszonylag kevés mozifilmben foglalkoztatták, ráadásul ezek többsége nem jutott el Magyarországra. Krzysztof Kowalewski mellett őt is láthattuk a K. u. k. szökevények (1986) című magyar–lengyel koprodukciós kalandfilmben. Nevéhez fűződik a lengyel termékeket népszerűsítő program szlogenje, a „Teraz Polska”. Felesége Maria Teresa Winiarska színésznő, akitől két gyermeke született. Jeremi herceget a lengyel színjátszás egyik legjelentősebb alakja, Andrzej Seweryn játszotta, aki a németországi Heilbronnban született 1946. április 25-én. Szülei még a negyvenes években vele együtt visszatértek Lengyelországba. Andrzej 1968-ban Varsóban kapta meg színészi diplomáját. Nemzetközi viszonylatban elsősorban Wajda alkotásai hívták fel rá a figyelmet: Az ígéret földje (1975), Érzéstelenítés nélkül (1978), A karmester (1980), A vasember (1981) és a Pan Tadeusz (1999). A lengyelországi szükségállapot bevezetése Franciaországban érte. Mivel szimpatizált a betiltott Szolidaritás szakszervezettel, úgy döntött, hogy nem tér haza. Franciaországban olyan kiváló színházi rendezőkkel dolgozhatott, mint Patrice Chéreau és Peter Brook. Idővel megkapta a francia állampolgárságot is. 1993-ban a nagy múltú párizsi Comédie Française színpadára léphetett, sőt 1995-ben a társulat állandó tagja lett. Számos nagy sikerű nyugati filmben kapott fontos karakterszerepeket: a Schindler listája (1994) című Spielberg-filmhez például azért is szerződtették, mert állítólag a megszólalásig hasonlított az általa játszott valós személyre, Julian Schernerre. Seweryn négyszer nősült, első három feleségétől egy-egy gyermeke is született. 1974 és 1979 között a világhírű lengyel színésznő, Krystyna Janda volt a felesége. 


A lázadó Bohdan Hmelnickijt az ukrán Bohdan Sztupka alakította. 1941. augusztus 27-én született az ukrajnai Kulikówban. A Fekete tollú fehér madár (1971, Jurij Iljenko) című költői szépségű filmben forgatott először, ami Magyarországra is eljutott. Az ukrán színjátszás jelentős egyéniségei között jegyzik, a magyar mozikban azonban ritkán láthattuk. Többször is vendégszerepelt külföldön. Az öt ország összefogásával megvalósult Kelet-nyugat (1999) című drámában Oleg Menysikov, Catherine Deneuve, Sandrine Bonnaire és a fiatalon elhunyt Szergej Bodrov partnere volt. A Tűzzel-vassal rendezője, Jerzy Hoffman annyira elégedett volt vele, hogy meghívta a Régi mese – Amikor a nap Isten volt (2003) című filmjébe is. Bohdan Sztupka 1999 és 2001 között Ukrajna kulturális minisztere volt a Juscsenko-kormányban. 1967-ben született fia, Osztap is színész. Sztupka 2012. július 22-én hunyt el Kijevben. II. János Kázmér királyt Marek Kondrat formálta meg. A művész 1950. október 18-án született Krakkóban. Gyerekszínészként kezdte a pályát: A sárga cipő története (1961) című filmjét Magyarországon is bemutatták. Nem teljesen véletlenül került erre a pályára, hiszen szülei is színészek voltak. Marek 1972-ben szerezte meg a színészi diplomáját. Janusz Majewski Hotel Pacific (1975) című drámájában kapta első főszerepét. Egy vidékről érkezett fiút játszott, aki egy elegáns szállodában mosogatóként kap munkát. Minden vágya, hogy pincér legyen, ám ez sokkal nagyobb nehézségekbe ütközik, mint amire számított. A fiatal színész tehetségére Andrzej Wajda is felfigyelt, aki rábízta a főszerepet a Szélcsend (1978) című Joseph Conrad-adaptációjában, és később is többször meghívta őt egy-egy filmszerepre. Kondratot láthattuk például Janusz Zaorski Tengerre néző szoba (1978), Wojciech Marczewski Hideglelés (1981), Mészáros Márta Délibábok országa (1983), Krzysztof Zanussi A nyugodt nap éve (1984) és Krzysztof Kieślowski Befejezés nélkül (1985) című alkotásában, továbbá ő volt a főszereplője a már többször emlegetett K. u. k. szökevényeknek (1986) is. Jellemábrázoló tehetségét nemcsak drámákban, hanem vígjátékokban és krimikben is bizonyította. 2007-ben bejelentette, hogy visszavonul a színészettől, azóta borkereskedelemmel foglalkozik. Kétszer nősült, első feleségétől két fia, a másodiktól tavaly egy lánya született. 


Így készült a film 
Sienkiewicz trilógiájából fordított sorrendben készültek a filmváltozatok, amit több forrás azzal magyaráz, hogy Jerzy Hoffman kisfiúként visszafelé haladva olvasta el őket. A valóság viszont az, hogy Hoffman az eredeti kronológia szerint szerette volna leforgatni a filmeket, ám a Tűzzel-vassal elkészítésére a regény fentebb részletezett problematikussága miatt nem kapott engedélyt a hatvanas években, s ezért kezdte a munkát a cenzúra szempontjából ártalmatlan harmadik résszel, az 1969-ben bemutatott A kislovaggal. Ezt követte 1974-ben az Özönvíz, amelyet Oscar-díjra is jelöltek. 1980-ban Moszkvában a keleti blokk filmrendezői számára egy találkozót szerveztek. Ezen Hoffman előadta, hogy szeretné filmre vinni a Tűzzel-vassalt, mire felállt az Oscar-díjas orosz rendező, az ukrán származású Szergej Bondarcsuk, és bejelentette, hogy az ő vágya pedig a lengyelellenesnek tartott Gogol-mű, a Bulyba Tárász megfilmesítése, ami szintén a kozák–lengyel háború idején játszódik, de az ukránok szemszögéből ábrázolja az eseményeket. A két rendező jó ötletnek tartotta, hogy párhuzamosan és koprodukcióban dolgozzák fel ugyanazt a történelmi időszakot. Bondarcsuk még az Ukrán Központi Bizottság jóváhagyását is megszerezte, Moszkva azonban nacionalistának bélyegezte a párhuzamos filmterveket, és lefújta a vállalkozást. A Tűzzel-vassal megvalósítására 1987-ben látszott először komoly esély, amikor a lengyel Kulturális Minisztérium felkarolta a projektet, és anyagi támogatást is nyújtott, aminek köszönhetően megindulhattak az előmunkálatok. Hoffman és közeli munkatársai megfelelő forgatási helyszíneket kerestek, elkezdődött a díszletek, a kellékek és a jelmezek megtervezése, megvásárolták a szükséges katonai felszereléseket és a kosztümökhöz az anyagokat. Ahogy azonban a politikában lenni szokott, a lengyel kulturális miniszter idővel távozott a posztjáról, s utódja már nem érezte szívügyének a filmet, ezért az előkészületi munkálatok leálltak. 


Lengyelországban mindig is nemzeti ügy volt, hogy a hazai irodalom legnagyobb klasszikusaiból méltó filmváltozatok szülessenek, s a trilógiából elkészült két korábbi film mindennél ékesebben bizonyította, hogy Hoffmannál a lehető legjobb kezekben lesz a téma. Ennek köszönhetően 1992-ben újraindult az előkészítés. Létrejött egy alapítvány a forgatáshoz szükséges pénz előteremtése érdekében, és a lengyel média is lelkesen korteskedett a készülő film mellett. A Tűzzel-vassal volt az első lengyel film, amelynek megszületését egy bank is támogatta. Hogy ezt a jelentős pénzintézeti támogatást elnyerjék, a film megvalósításán munkálkodó csapat kiterjedt marketingkampányt indított a készülő produkció népszerűsítésére és annak felmérésére, hogy körülbelül hány nézőre lehet számítani. Az országos közvélemény-kutatás részeként – miként az Özönvíz esetében – a nézőket megkérdezték arról is, hogy kiket szeretnének látni Jan, Helena és Bohun szerepében. Hoffmannak persze most is megvoltak a maga jelöltjei. Helena szerepét például Barbara Kosmalnak szánta, a gyönyörű lengyel színésznő, Barbara Brylska lányának. Brylska volt A kislovag egyik mellékszereplője, és a közönség őt szerette volna látni az Özönvíz női főszerepében is, ám Hoffman akkor másképp döntött. Egyesek úgy vélik, a direktor Brylska jogos sérelmét szerette volna azzal orvosolni, hogy az új film női főszerepét a valaha mellőzött sztár lányára bízza, valójában azonban Kosmal szépsége és tehetsége volt a legfőbb indíték. A fiatal színésznő szereplése mégis meghiúsult, mert Barbara 1993-ban tragikus autóbaleset áldozata lett. 


A film forgatása 1997. október 13-án kezdődött, és 118 napig tartott. Anyagi okokból Hoffman lemondott arról, hogy az eredeti ukrajnai helyszíneken dolgozzanak, ezért mindent Lengyelországban vettek fel. A munka 1998. június 28-án fejeződött be. A rozłogi majorságot a sierpci skanzenban rendezték be, Hmelnickijék székhelyét pedig Biskupinban. Zbarazst a Poznańhoz közeli Biedruskóban építették fel, az erőd falait azonban számítógépes technikával alkották meg. A komputertechnikát igénybe vették a város középkori arculatának rekonstruálásához is, illetve ennek segítségével érték el, hogy a felvonuló hadak sokkal nagyobbnak látszódjanak, mint amekkorák valójában voltak. A stáb forgatott a Zubrzyca Górna-i (Felsőzubrica) szabadtéri múzeumban, a lublini kastélyban és a Szentháromság-kápolnában, a Pieskowa Skała-i kastélyban, a varsói Sanguszki-erődben, az ojcówi Krakkói kapunál, sőt még egy wilanówi magtárban is, amely a Varsói Élettudományi Egyetem tulajdonában volt. Bizonyos képsorokat a krakkói kőbányáknál és az ún. Twardowski-sziklánál vettek fel, továbbá a Varsóhoz tartozó Młocinyben, a Łąckóhoz közeli Szuminban, valamint Zielonkában, Klimkówkában és a Ropą folyó mellett. A belsőket a varsói WFDiF (Wytwórnia Filmów Dokumentalnych i Fabularnych) stúdióiban építették fel. A forgatáshoz a Super 35-ös technikát használták, amit addig csak egyszer vettek igénybe Lengyelországban, a Nappalok és éjszakák (1975) című nagyszabású romantikus filmhez. Annak egykori kameramanja, Grzegorz Kędzierski irányította a Tűzzel-vassal felvételeit. A forgatáshoz nem kevesebb, mint 130 kilométernyi filmszalagot használtak fel. A speciális effektusok megvalósításához a Machine Shop szakembereit szerződtették, akik korábban olyan hollywoodi szuperprodukciókban dolgoztak, mint például a Terminátor 2 – Az ítélet napja (1991) és A rettenthetetlen (1995). Az egyik legnagyobb szakmai kihívást Longinus Podbipięta halálának képsora jelentette, akinek testébe nyílvesszők fúródnak. A szakemberek minden apróságra odafigyelve rekonstruálták a belső tereket, tervezték meg az öltözékeket és a fegyvereket, sőt ügyeltek a lovak fajtájára és méretére is. A részletekre vonatkozóan egyébként Sienkiewicz regénye aprólékos leírásokkal szolgált. 


A fogadtatás 
A Tűzzel-vassal díszbemutatóját 1999. február 8-án Varsóban tartották, méghozzá egyszerre két helyszínen. Este 7-kor a Nagyszínházban kezdődött a gála, egy órával később pedig a Kongresszusi Központban. Erre azért volt szükség, mert annyi vendéget hívtak meg az eseményre, amennyit egyik helyszín se tudott egyszerre befogadni. A kétezer fő fogadására alkalmas Nagyszínházban megjelent például Jerzy Buzek miniszterelnök és felesége, Leszek Balcerowicz miniszterelnök-helyettes, Wojciech Jaruzelski tábornok és felesége, továbbá a lengyel politikai elit számos képviselője, valamint diplomaták, művészek, a szponzorcégek illetékesei és a média küldöttei. Aleksander Kwaśniewski köztársasági elnök távol maradt, mert éppen a szabadságát töltötte Svájcban. A bejárathoz vezető járdát háromszáz fáklya világította meg, a színház belsejét a XVII. század stílusában díszítették. A kétezer-ötszáz fő befogadására alkalmas Kongresszusi Központba elsősorban a produkció megszületése és népszerűsítése érdekében fáradozó embereket hívták meg. Jerzy Hoffman természetesen mindkét helyszínen megjelent, hogy üdvözölje az egybegyűlteket, és köszönetet mondjon kitartó támogatásukért. 


Ugyanakkor fennállt a botrány veszélye is, ráadásul mindkét helyszínhez kapcsolódva. A nagyszínházi premier egyfajta hangulati bevezetőjeként ugyanis középkori nemes uraknak és nemes hölgyeknek beöltözött lovasok jelentek meg Varsó egyik leggyönyörűbb látványosságában, a Szász Kertben. A protokollra ügyet sem vető lovak megdézsmálták a park fáinak kérgét és gallyait, és kár keletkezett a pázsitban is. Az incidensről a média is beszámolt, szerencsére azonban sikerült mindenki megelégedésére orvosolni a problémát. A másik kínos eset előzménye, hogy Zbigniew Nyczak, Los Angelesben élő lengyel képzőművész, tizenhét olajfestményt alkotott, amelyek a film fontosabb szereplőit és eseményeit ábrázolják. A több mint négyszázezer złotyt érő képeket a Kongresszusi Központban kívánták kiállítani a díszbemutató alkalmából. Az Egyesült Államokból Lengyelországba tartó út során a képek valahogy elkallódtak, de szerencsére az utolsó pillanatban valahonnan mégis előkerültek, így a festmények körüli vihar még azelőtt elült, mielőtt ténylegesen kitört volna. A varsói kettős díszbemutató sikerén felbuzdulva a nagyobb lengyel városokban is ünnepélyes keretek között tartották a film első vetítését, mint például Krakkóban, Gliwicében, Łódźban, Poznańban, Gdańskban, Szczecinben és Białystokban. 


A Tűzzel-vassal jelentős sikert aratott, ámbár A kislovag (10 934 145) és Özönvíz (27 615 921) nézőszámát nem érte el: 7 151 354 jegyet adtak el rá. A huszonnégy millió złotyból (kb. nyolcmillió dollár) forgatott film 105 089 363 złoty (kb. 26 366 071 dollár) bevételt termelt. A büdzsé szempontjából a Tűzzel-vassal az 1989 utáni lengyel filmgyártás kilencedik legdrágább produkciója (mellesleg Hoffman következő filmje, A varsói csata, 1920 ennél is többe került). Míg a trilógia korábbi két filmjét általában jól fogadták a kritikusok, a Tűzzel-vassal esetében sok negatív észrevétel is elhangzott. A film képi világa, ritmusa általában elnyerte az ítészek tetszését, és nem merült fel komolyabb kifogás amiatt sem, hogy Hoffman kissé árnyalta a szerző egyoldalú történelemszemléletét. Elhangzottak azonban olyan vélemények is, hogy a regény ismerete nélkül nehéz lépést tartani az események sodrásával, megérteni az összefüggéseket, és többen is kifogásolták a színészek alakítását, mondván, hogy épp az a romantikus szenvedélyesség hiányzik a két főszereplőből, ami a regény hőseinek sajátja. A négyrészes televíziós változat első részét 2001. április 14-én sugározták Lengyelországban. Az epizódok összideje 204 perc: a televíziós változat közel fél órával hosszabb, mint a mozifilm. Már csak ezért is a kétféle verzió között vannak szerkesztésbeli különbségek, illetve a cselekmény tempója is kicsit más. 


Így látták ők 
„Hisz Jerzy Hoffmant az isten is arra teremtette, hogy Sienkiewicz Trilógiáját filmre vigye. Már gyerekfejjel megjárta ő ama »vad mezőket«, 1940-ben Szibériában olvasta Sienkiewiczet, ahová atyja, aki Berling seregében szolgált, a frontról küldözgette neki a Trilógia köteteit (az Özönvíz és A kislovag rendben meg is érkezett, a Tűzzel-vassalt már elcsípte a cenzúra). Később Moszkvában filmrendezői diplomát szerzett, orosz feleségével a karján hazatért, dokumentumfilmjeiben következetesen a »szocialista valóság« árnyoldalait mutatta, párttag volt, sőt funkciót is vállalt, tűzbe tette a kezét más dokumentumfilmesekért, 1968-ban kitüntették A kislovag megfilmesítéséért, majd a hetvenes években az Özönvízért, amelyet más [már?] Oscarra is jelöltek, hogy végül eljusson a Trilógia ama első kötetéhez, amelyhez már Szibériában is a legnehezebb volt hozzájutnia. És bizonyságot tegyen róla, hogy ő az a lengyel rendező, aki sorsában és vérében hordja a lengyelség egész »keleti komplexusát«, ő maga Skrzetuski is, Bohun is, ő tehát megengedheti magának, hogy meztelenül megfürdesse egy erdei tóban a katolikus Sienkiewicz szeplőtelen lelkű hercegkisasszonyát, sőt premier plánba helyezze a lengyelek minden egyes csatavesztését, amiről pedig az író csak mintegy mellékesen ejt szót, visszalopjon valamit a történelmi igazságból, ami a Hmelnickij és Wisniowiecki jellemét illeti, felmagasztosítsa a szerelemben vesztes kozák szabadságimádatát, vagyis sok-sok idézőjellel övezze Sienkiewicz giccses-érzelmes-vallásos honszeretetét...” 
(Pályi András: „Hadüzenet, aranyhazugságokkal”. In: Filmvilág 2000/8, 56–57. o.) 


„A sokszálú, sokszereplős, fordulatos történetből a filmen áttekinthetetlen zsúfoltság lesz. Nehezen követhető a hadiszerencse ide-oda fordulása, összecsapások, véres harci jelenetek kavarognak a vásznon, a lengyel történelemben kevésbé járatos nézőnek túl nagy adagban. Pihentetőül a rendező meg-megáll egy-egy kedélyeskedő népi életkép szemléltetésére, mintegy a mellékszereplők életszagú jellemzése kedvéért. Ez azonban nem sokat lendít a történet menetén, s nem kárpótol azért, hogy éppen a főszereplők figurája sápadt és élettelen. Mély pillantásokon, szemöldök alól felvetett tekinteteken túl nem sok mutat arra, hogy érző, eleven embereket látunk. (Bezzeg szegény Olbrychski rövid némajeleneteit is igyekszik kitölteni: szörnyűséges vicsorokat és marcona pofákat vág, az ég tudja, miért. De ezen legalább kuncogni lehet.) A káprázatos monumentalitásnak határozottan jót tett volna, ha egy órányival megkurtítja a rendező. A háromórás film igazi értéke viszont Grzegorz Kędzierski operatőr fantasztikusan szép és dinamikus fényképezése.” 
(Bársony Éva: „Lengyel történelmi képeskönyv”. In: Népszava, 2000. június 15., 9. o.) 


„A »kard és szerelem«-effektus mozgatja a szereplők cselekvéseit és szívdobbanásait. A gyönyörűséges Helena kezéért ketten vetélkednek: a mokány Skrzetuski ezredes és Bohun, a kozák kapitány. Rivalizálásuk kemény és indulatokban tobzódó. Háttérben a XVII. század vad csatái zajlanak, véres viadalokon mérik össze erejüket a küzdő felek. Egymást érik a vágták, párbajok, üldözések, ostromok, cselvetések. Sűrűn arat a halál, és nehéz próbatételeken mérettetik meg az emberi jellem. Hoffmant elbűvölte a vizuális káprázat lehetősége (remek képcsináló mestert szerződtetett Grzegorz Kędzierski személyében), emiatt aztán meglehetősen terjengős az elbeszélés. Egy háromórás eposzban – bármennyire meglepő – húsz akciónak negyven nem a kétszerese, sokkal több: az epizódok zsúfoltak, több esemény és motívum vissza-visszaköszön. Olykor hosszú percekre megbénul az élmény folyamatossága. Ezzel együtt kulturáltan és konvencionálisan peregnek az események egészen a befejezésig, mely a hagyományos lengyel lovagiasságot, a »győztes legyen nagyvonalú« konklúziót domborítja ki. Mivel a szereplőket két táborra oszthatjuk, jókra és rosszakra, igazakra és hamisakra, a színészi lecke inkább rutint, mintsem átélő tehetséget kívánt a közreműködőktől. Megbirkóztak a feladattal, de némi kikacsintást vagy iróniát azért elviseltünk volna az angyalok és ördögök megszemélyesítőitől (a szereplők között Andrzej Seweryn, Daniel Olbrychski és más régiek mellett új csillagok találhatók: Izabella Scorupco, Michał Żebrowski és Alekszandr Domogarov a szerelmi háromszög tagjai).” 
(Veress József: „Kard és szerelem”. In: Népszabadság, 2000. június 23., 9. o.) 


Tűzzel-vassal (Ogniem i mieczem, 1999) – lengyel történelmi kalandfilm. Henryk Sienkiewicz azonos című regényéből a forgatókönyvet írta: Jerzy Hoffman és Andrzej Krakowski. Operatőr: Grzegorz Kędzierski. Zene: Krzesimir Dębski. Díszlet: Andrzej Haliński, Albina Barańska és Joanna Dzwonnik. Jelmez: Magdalena Biernawska-Tesławska és Pawel Grabarczyk. Vágó: Marcin Kot Bastkowski és Cezary Grzesiuk. Rendező: Jerzy Hoffman. Főszereplők: Michał Żebrowski (Jan Skrzetuski), Alekszandr Domogarov (Jurko Bohun), Izabella Scorupco (Helena Kurcewiczówna), Krzysztof Kowalewski (Jan Onufry Zagłoba), Bohdan Sztupka (Bohdan Hmelnickij), Andrzej Seweryn (Jeremi Michał Wiśniowiecki), Zbigniew Zamachowski (Jerzy Michał Wołodyjowski), Wiktor Zborowski (Longinus Podbipięta), Wojciech Malajkat (Rzędzian), Ewa Wiśniewska (Kurcewiczowa), Rusłana Pysanka (Horpyna), Daniel Olbrychski (Tuhaj-bej), Marek Kondrat (II. János Kázmér király). 

ÉS EZEKET OLVASTAD MÁR? 







EGY ERKÖLCSÖS ÉJSZAKA

Makk Károly már az ötvenes évek második felében filmet akart készíteni Hunyady Sándor A vöröslámpás ház című novellájából, az Örkény István...