2022. június 12., vasárnap

MEZTELEN VAGY

Messziről jött ember azt mond, amit akar, mindazonáltal jómagam már akkor felfigyeltem a magyar Gyöngyössy Imre és az olasz Pier Paolo Pasolini szellemi rokonságára, amikor még mit sem tudtam arról, hogy Gyöngyössyt „a magyar Pasolini”-ként is emlegeti a szaksajtó, és ő maga is egyik mesterének tekintette olasz kollégáját. Mi a közös kettőjükben? Például az, hogy műveikben egyszerre van jelen a baloldali szemlélet és a vallás iránti fogékonyság. Mindketten őszintén érdeklődtek a társadalom számkivetettjei, a nincstelenek sorsa iránt. A hitelesség érdekében gyakran foglalkoztattak amatőröket, és filmjeikben megfigyelhető a képzőművészet (különösen a festészet) erőteljes hatása. Gyöngyössy érdeklődése a cigányság helyzete és sorsa iránt bátran párhuzamba állítható Pasolininek a lumpenproletárok vagy éppen a harmadik világ iránti vonzódásával. Az 1972-ben bemutatott Meztelen vagy – Gyöngyössy második játékfilmje – cigány miliőben játszódik ugyan, de az alkotó szándéka szerint önvallomás is, amely általános érvényű kérdéseket fogalmaz meg: „Azáltal, hogy a cigányok révén vallok önmagamról s általános gondolati problémáimról – úgy érzem –, a legnagyobb tiszteletet adom meg a cigányoknak. De nem »cigány-filmet« készítek a szó szociológiai, etnográfiai értelmében… Engem alapvetően a megváltás-problematika érdekel, a szó praktikus és filozófiai értelmében: felszabadíthatja-e az egyik ember a másikat; az emberek közötti kapcsolatok teremthetnek-e – és miként – valódi belső, felszabadító emberi kontaktust; egészen a kérdés mitikus magasfeszültségéig: az emberiség teljes felszabadításának gondolatáig.” Bár az opusz tartalmaz tényleges meztelenséget is, a cím elsősorban szimbolikus jelentőségű, a lélek meztelenségét jelenti. Gyöngyössy abban bízott, hogy a film többet mond majd a nézőknek, mint előző alkotása, a Virágvasárnap (1969), ugyanakkor számolt az előítéletekkel is, melyeket szeretett volna eloszlatni.


A történet
„A végső határán vagyok annak, ahol befejeződnek a szavak és elkezdődnek a tettek. Ez a legkritikusabb pont egy ember életében. A legharcosabb szavak is felhasználhatók önvédelmi manipulációra, karrierizmusra. Vedd úgy, hogy öngyilkos lettem, Demeter. Ki akarok cserélődni az utolsó sejtemig. Szakítottam, magammal és veletek. Az írással, a díszcigányságommal, az intellektuális vitákkal, a szalonokkal, amiknek érzékeny szelleme annyira tudott azonosulni a putrik szellemi nyomorával. Az ellenzéki handabandázással, a divatos szociológusokkal, a belvárossal... Ha jót akarsz nekem, ne nyomozzatok utánam. Semmit sem akarok vinni magammal. Még a bőrömet is le akarom vetni. Az az ösztön hajt csak, hogy könyörtelenül megismerjem őket és magamat. Üres palatábla vagyok. Semmit sem hoztam magammal.”


A cigány származású művész, Gera végleg maga mögött hagyja a városi életet, és visszatér az övéi közé, a cigánytelepre, ahová magával viszi magyar barátját, Lénártot is. Befogadják, ugyanakkor gyanakvással figyelik őket, hogy milyen szándékkal jöttek, hiszen innen mindenki inkább elmenni akar. Azt sem értik, a két jövevény miért érdeklődik annyira a cigány törvény, a romani kris iránt. Vannak persze, akik szeretettel fogadják a segítő szándékú fiatalembereket, sőt Dina, a cukorbajos cigány lány szerelmes lesz Lénártba. A meg nem értés, a gyanakvás és a fokozódó feszültség végül többszörös tragédiába torkollik…


Gyöngyössy Imre a filmről
„A dráma tehát az áldozatvállalás és a bizalom, s a kötődés kérdéseiről szól, ami megítélésünk szerint minden becsületes értelmiségi alapproblémája, aki századunk második felében él és gondolkodik. Központi, erkölcsi kérdés ez minden öntudatra ébredő ember számára: nincsenek néptől elszakadt karrierek. A konformizmus nem a gépkocsi tulajdonjogában jelentkezik. A konformizmus ott jelentkezik, amikor a gondolat elszakad a tettől. Ezek a film központi problémái, és ezek egyáltalán nem cigánykérdések. A cigány környezet csak lehetőséget adott, hogy a bennünk élő mai problémákat élesebben fogalmazzuk meg.”


A főszereplő
Oszter Sándor 1948. szeptember 2-án született Győrött. Édesapja, Oszter Sándor malomtulajdonos volt, édesanyja Bellavári Éva. Két hónapos korában életveszélyes tüdőgyulladáson esett át. A Révai Gimnázium tanulójaként a humán tantárgyakat szerette: a történelmet, a földrajzot és a képzőművészetet. Sok irodalmi versenyt is nyert. Festőművésznek készült – ezt a vonzódását édesanyjától örökölte –, de amikor egy mester „lehümmögte” a munkáit, úgy döntött, inkább színész lesz. 1967 és 1971 között végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. A felvételin Balassit, Bessenyeit, Bornemiszát, Petőfit és Illyés Gyulát szavalt. Illyés egyébként személyesen ismerte őt: annyira megtetszett neki, ahogy a tizenéves fiú szavalta az egyik versét, hogy a felvételi bizottság figyelmébe ajánlotta őt. Oszter 1969-ben állt először a kamerák elé, egy újságírót játszott Magyar Dezső Agitátorok (1969) című alkotásában. A Tanácsköztársaság ötvenedik évfordulója alkalmából forgatott filmet dobozolták, mert az illetékesek szerint „Che Guevara és a lázas forradalmiság kultuszát erősíti”. Az új tehetségekre igen fogékony Bacsó Péter Oszterre bízta a Kitörés (1971) című drámájának főszerepét. A „modern Julien Sorel-történet” főhőse, Fonyód Laci a nők révén próbál karriert csinálni, ami eleinte sikerül is, ám a fiatalember egy idő után kénytelen választani a morális és az amorális életfelfogás között. Alakításáért Oszter megkapta a legjobb férfialakítás díját az 1972-es San Remó-i filmfesztiválon. Akkori magyar szokás szerint nem utazhatott ki a díj átvételére, „illetékes elvtársak” utaztak helyette Nyugatra.


Oszter országos hírnevét Szinetár Miklós sokat vitatott-gúnyolt tévésorozata, a Rózsa Sándor (1971) címszerepe alapozta meg. Szinetár állítólag hosszú évek óta dédelgette magában ezt a tervét, s a főszerepet kezdetben a tragikus körülmények között elhunyt Soós Imrének szánta. A főiskolán találkozott Oszterrel, és azt tanácsolta neki, hogy tanuljon meg lovagolni. A színész így emlékezett erre a munkájára: „A megszokott módszerek mellett sok élményt gyűjtöttem forgatás közben a tanyasi emberektől. Próbáltam közel férkőzni a gondolkodásukhoz, életfelfogásukhoz. A forgatás színhelye közelében lévő kocsmában esténként külön asztal várt rám, nem Oszter Sándor színészre, hanem Rózsa Sándor népi hősre. Jöttek az emberek a környékről, betyárnótákat énekeltek, történeteket meséltek. Keresték és bizonygatták családjuk régi személyes kapcsolatait Rózsa Sándorral. Elmondták, hogy ükapjuk, ükanyjuk ismerte a betyárt. Talán ezekben a kellemes órákban értettem meg, miként kötődik annyi népi történet Rózsa Sándor személyéhez.” A főiskola befejezése után Oszter a Vígszínházhoz szerződött. 1976 és 1978 között szabadfoglalkozású művész volt. 1978-ban szerződött a Nemzeti Színházhoz, ahonnan önként távozott, mert nem kapott tehetségéhez méltó feladatokat. 1989-ben megint a szabadúszást választotta, majd 1992-ben visszatért a Nemzetibe. 2008-ban csatlakozott a Békéscsabai Jókai Színház társulatához.


Filmes blog lévén szokásunk szerint Oszter esetében is a filmes munkákra koncentrálunk. A Meztelen vagy (1972) cigány festője remek lehetőséget jelentett arra, hogy a művész megszabaduljon Rózsa Sándor skatulyájától, amely azonban élete végéig elkísérte. Főszereplője volt az Egy srác fehér lovon (1973, Palásthy György) című filmnek, és egy kisebb szerepet kapott a Hajdúk (1975, Kardos Ferenc) című drámában. Játszott a Nyugat-Európában népszerű kalandfilmsorozat, a Rutger Hauer nevével fémjelzett, Magyarországon forgatott Floris von Rosemund (1975) egyik epizódjában is. Eredetileg ő lett volna a főszereplője a Kopjások (1975, Palásthy György) című történelmi kalandfilmnek, de a korabeli maszktechnikával nem tudták megoldani, hogy hitelesen öregedjen a történet során, ezért csak egy kisebb szerepet osztottak rá. Olyan közkedvelt filmekben is foglalkoztatták, mint A csillagszemű (1977, Markos Miklós), a 80 huszár (1978, Sára Sándor) és Az erőd (1979, Szinetár Miklós). Színpadon több mint százszor játszotta nagy sikerrel a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című Móricz-mű főszerepét. Ennek ellenére amikor 1978-ban Sík Ferenc megrendezte a filmváltozatot, Oszter csak sokadjára jutott az alkotók eszébe, miután több mint egy tucat fiatal színésszel is sikertelen próbafelvételek készültek. Filmográfiájában unikum a Hordubal (1980) című szlovák film, melynek címszereplője (Anatolij Kuznyecov) öt év amerikai távollét után tér haza a falujába, ahol értesül arról, hogy felesége (Libuše Geprtová) – aki halottnak hitte őt – viszonyt kezdett a fiatal istállófiúval (Oszter Sándor), aki felvirágoztatta a gazdaságot.


Oszter a nyolcvanas évektől főleg tévéfilmekben szerepelt, mindazonáltal mozifilmjei között akadnak még figyelemre méltó darabok. Közéjük tartozik Gaál István alkotása, a Cserepek (1981), Gyöngyössy Imre Oscar-díjra is jelölt katartikus drámája, a Jób lázadása (1983) és az 1848-as szabadságharc után játszódó Vadon (1988, András Ferenc). A Tejesembert játszotta Árpa Attila Argó (2004) című akció-vígjátékában, melynek 2015-ös folytatásában is visszatért. Utoljára 2019-ben filmezett: A csoda (2019, Belső Marcell) című rövidfilmben állt a kamerák elé. Oszter Sándor kétszer nősült. Első házasságát huszonegy éves korában kötötte gimnáziumi szerelmével. Emiatt a családja kitagadta, ám a házasság végül azért bomlott fel, mert a feleség félrelépett. Második felesége Failoni Donatella zongoraművész volt. 1979-ben házasodtak össze, a következő évben született a lányuk, Alexandra. Oszter üzletemberként is nevet szerzett magának, egy ideig például a Parádsasvári Üveggyár tulajdonosa volt. Az új évezredben gyakran szerepelt a bulvármédiában. Nagy visszhangot váltott ki az a büntetőpere, melyben hat társával együtt befolyással való üzérkedéssel vádolták meg (esetében felmentő ítélet született), 2015-ben pedig 140 óra közmunkára ítélték, mert állítólag ittas állapotban egy oszlopnak hajtott a MOM Park mélygarázsában. Eljárás indult ellene akkor is, amikor engedély nélkül egy tórendszert építtetett ki diósjenői kastélya mellett. Feleségével tökéletes egyetértésben élt évtizedekig, felnőtt lányával azonban néha viharosra fordult a kapcsolata. Így például nehezményezte, hogy lánya meztelenül pózolt a Playboynak, amire Alexandra azzal vágott vissza, hogy fiatalkorában apja is meztelenkedett. (A célzás alighanem Gyöngyössy jelen filmjére vonatkozott.) Oszter Sándor 2021. október 29-én szívinfarktusban hunyt el Balatonrendesen.


Így készült a film
A Meztelen vagy előzményei kapcsán Gyöngyössy Imre elmondta, hogy mindig is érdekelték a cigányság problémái. Még főiskolásként vett részt Sára Sándor Cigányok című rövidfilmjének elkészítésében. (Anélkül hogy ezt az infót kétségbe akarnám vonni, meg kell jegyeznem, hogy itt valami nem teljesen stimmel. A Színház- és Filmművészeti Egyetem adatbázisa szerint ugyanis Gyöngyössy 1956 és 1960 között végezte el a rendezői szakot, régi újságokban viszont az olvasható, hogy 1961-ben diplomázott. Sára rövidfilmjét azonban 1962-re vagy 1963-ra datálják az online források, így valószínűleg Gyöngyössy már nem főiskolásként dolgozott benne.) Érdeklődését már akkor felkeltette a téma, és írt is egy forgatókönyvvázlatot, amelynek egyes elemei a Meztelen vagy forgatókönyvében is megjelentek. Gyöngyössy állandó munkatársa, Kabay Barna 1973-ban kapta meg a rendezői diplomáját. Még főiskolásként ő is forgatott egy kisfilmet a cigányokról, ennek érdekében közel egy évig kijárt egy cigánytelepre, és Gyöngyössy is vele tartott. Ketten együtt írták a Meztelen vagy forgatókönyvét, de már nem szociológiai dokumentumfilmben, hanem egész estés játékfilmben gondolkodtak. Gyöngyössy hangsúlyozta, hogy a film ugyan szorosan kötődik a cigány tematikához, elvégre hangsúlyt kap benne a helyzetük, egymáshoz és a magyarokhoz való viszonyuk, a főhős problémája mégis általánosabb érvényű. „Maradjanak-e továbbra is a »belvárosban«, vagy menjenek vissza azokhoz, »akikből vétettek«. Vállalják-e önmagukat, s egyúttal ezek a közösségek – cigányok és nem cigányok – vállalják-e így őket? Úgy gondolom: a film ily módon többről szól, mintsem csak a magyarországi cigány helyzetről. Hiszen szerintem a század második felében szinte a világ valamennyi értelmiségije számára nagyjából hasonló módon vetődik fel ez a kérdés, amelyre a nagyon különböző életutak adják a különböző válaszokat.”


Gyöngyössy felfigyelt arra, hogy nagyjából a hatvanas évek közepétől a cigányság körében minőségi tudatváltozás következett be, kezdett kialakulni egy cigány értelmiség, amely vállalja önmagát, népének sorsát. Gera személyében egy olyan festő főhőst választott, aki kiszakadt eredeti környezetéből, anyagilag és erkölcsileg elismerik, ám a lelkiismereti válság arra készteti, hogy visszatérjen az őt elindító közösségbe, és mindent újra akar kezdeni a legelmaradottabbakkal. Ugyanakkor nemcsak azonosul az eredeti közösségével, hanem folyamatosan polemizál is vele. Ez az ambivalens viszonyulás vezet odáig, hogy Gera szembekerül saját közössége egy részével. Gyöngyössy szándékosan tért el a korábbi magyar filmek azon sémájától, mely szerint a válságba került főhős lényegében feltöltődni megy vissza eredeti közösségébe, és ha a válsága esetleg nem is múlik el, mégis mindig visszatér a megszerzett életformájához. Mindemellett a film egyfajta passiótörténet is: „Engem tulajdonképpen a megváltás problematikája érdekel, a szó praktikus és filozófiai értelmében: felszabadíthatja-e az egyik ember a másikat, megváltható-e ember ember által; az emberek közötti kapcsolatok jelenthetnek-e – és miként – valódi felszabadító emberi kontaktust; egy ember vagy több ember fölszabadíthatja-e a saját népét, illetve egyik nép a másik népet? Ez a kérdéskomplexum érdekel etikailag és filozófiailag, a legszubjektívebb szférákat érintően.”


A Gerát alakító Oszter Sándor is hasonlóan értelmezte a szerepét: „A filmben egy cigány Krisztust alakítok, aki a megváltás profán mítoszát járja végig.” A film azonban megenged olyan értelmezést is, hogy valójában Gera vízióit, érzelmi-gondolati világának kivetülését láthatjuk, hiszen a történet a folyóparton kezdődik a főhős meditációjával, és a záróképben is a folyóparton pillantjuk meg őt. A történet során Gera állandó társa a „fehér fiú”, Lénárt. Gyöngyössy hangsúlyozta, hogy szerepeltetésével nem az volt a célja, hogy valamiféle „barátságdrámát” alkosson, és nem akarta különösebben magyarázgatni azt sem, hogy Lénárt miért dönt úgy, hogy Gerával tart a cigánytelepre. Szerinte a hetvenes évek elején nem volt semmi különleges abban, ha egy értelmiségi fiatalember érdeklődni kezdett más népek problémái és sorsa iránt, mint ahogy Lénárt tette a cigánysággal kapcsolatban. Gyöngyössy azért is fontosnak tartotta Lénárt szerepeltetését, hogy az alapprobléma általános érvénye még jobban kidomborodjék, Lénárt ugyanis a magyarokkal szembekerülve azonosul a cigányokkal.


Az egy hónaposra tervezett forgatást 1971 júliusában kezdték meg a Miskolchoz közeli Sály község határában levő Tarizsa nevű cigánytelepen. (Egyes forrásokban a helyszínt Dankó-telepként említik.) Gyöngyössy szerint a magyar filmtörténetben talán először fordult elő, hogy ennyire összefonódott a szereplő- és az alkotógárda. A forgatás előtt az alkotók az egész országot bejárták, így toborozták az amatőr szereplőket. Tarizsán eleinte gyanakodva fogadták őket, de aztán kezdtek eltünedezni a forgatókönyvek, mert mindenki el akarta olvasni – vagy felolvastatta magának –, hogy mihez is kérik a segítségüket. Hamarosan kialakult a bizalom a filmesek iránt. A kiválasztott cigány szereplők közül jó néhányan írástudatlanok voltak, ezért keresztekkel írták alá a szerződésüket. Ugyanakkor hihetetlenül gyorsan megtanulták mindazt, amit a filmbeli játék megkívánt tőlük, és remekül rögtönöztek a kamerák előtt. A korabeli filmhírek szerint a cigány szereplők cigány nyelven beszéltek, szövegüket feliratozták. Gyöngyössy az esetleges külföldi forgalmazás vonatkozásában szinkrontilalmat akart kikötni, hogy minél szélesebb közönségréteg ismerje meg a cigányok nyelvét. A rendező különösen elégedett volt a tizenhárom esztendős, „nem köznapi módon tehetséges” Rácz Irénkével, akire Sarkadon találtak rá. A legfontosabb női szerepre sokáig nem volt jelölt az egész országra kiterjedő szereplőkeresés ellenére sem. Végül ott helyben, Tarizsán találták meg a legmegfelelőbb szereplőt, akit a telep lakói ajánlottak, és a filmesek addig nem is találkoztak vele.


Az egyik epizódszerepre a salgótarjáni naiv festőt, Balázs Jánost kérték fel, aki tizenöt képével utazott a Tarizsa-telepre. Róla így beszélt a rendező: „Képei kitűnően érzékeltetik azt a mitikus világot, amit filmünk igyekszik megfogalmazni. Festményei különösek. Nem tudom másképpen jellemezni, csak úgy, hogy az ősi mítoszok nyelvén fejezi ki az atomkor vízióit.” Ugyanakkor a film végső változatában Balázs nem jelenik meg: nincs tudomásom arról, hogy végül a szereplést nem vállalta-e, vagy esetleg a vágáskor maradt ki az ő jelenete. Gyöngyössy azt is elmondta, hogy a Balázzsal való találkozás után döntött úgy, hogy Gera festőművész legyen. Korábban csak sejtetni akarta, hogy valamiféle művészemberről van szó. Azzal, hogy épp festővé tette őt, a képi megfogalmazás is egyszerűbbé vált. (Következő filmje, az 1974-ben bemutatott A szarvassá vált fiúk Lukács Sándor által alakított szereplője is festő, akinek képei a film vizualitásának fontos részét alkotják.) Gyöngyössy egyik korabeli nyilatkozatában azt mondta, Oszteren kívül kizárólag cigány szereplői vannak a filmnek, ám ez az állítás nem fedi teljesen a valóságot, hiszen Lénárt megformálója, Szeghő István – akkoriban matematika szakos egyetemi hallgató – nem roma volt, ahogyan tudomásom szerint Cserhalmi Erzsi és Kézdy György sem. Gyöngyössy eredetileg azt szerette volna, ha Gerát egy cigány értelmiségi játssza, de a kitartó kutatás ellenére sem talált megfelelő jelöltet. Oszter Sándort úgy instruálta, hogy amit csak lehet, tegyen félre a színészi eszközeiből, hogy azonosulni tudjon a civilekkel.


Bár a színészi játékban Gyöngyössy a különbségek minimalizálására törekedett, formailag mégis érzékeltetni akarta a hős és közege különbözőségét: Gera személyét stilizálva ábrázolta, míg a cigány közeg megmaradt a maga természetes valóságában. „Ami a reálisabb, nyersebb és a stilizáltabb fogalmazásmód együttesét illeti, a film építkezésében a kórus és a szólóének együttesének zenei szerkezetével számoltunk, ami úgy is jelentkezik, mint a tömegjeleneteknek és a szólójeleneteknek az összefonódása. Ettől is azt reméltük, hogy az információs realitást és a stilizált költői megfogalmazást valamilyen módon szervesen összeköti. Ebből a szempontból a szándékhoz legközelebb eső megvalósulás talán a kislány sorsának képsoraiban jött létre. A kislány mindig jelen van a tömegjelenetekben, az improvizációikon mint résztvevő, majd kiszakad a közösségből, és kitárulkozik a maga végletes magányosságában; s végül erre válaszként ismét a kórus következik a virrasztási jelenetben. Ez a váltakozás, a szólók és a harsányan improvizáló közösségi jelenetek váltakozása egyébként több ponton is jelen van a filmben.”


A forgatás során egy igazi lányszöktetésre is sor került, ami a romák körében még napjainkban is előfordul. A filmesek teljesen kétségbe estek, hiszen az ő szemszögükből az történt, hogy egyik pillanatról a másikra eltűnt két fontos szereplő. Az egyik helybéli öregnek mondták el, hogy milyen helyzetbe kerültek, és hogy egész addigi munkájuk kárba vész a két szereplő eltűnése miatt. Az öreg vállalta, hogy előkeríti a szerelmeseket. Egy kocsit biztosítottak számára, és másnap valóban vissza is hozta a két fiatalt, így folytatódhatott a munka. Az egyik jelenetben egy disznót telepítenek egy putriba. A saját közegükben élő cigányok rögtön leállíttatták a felvételt, mondván, hogy ez az eset valójában a szomszédos putriban játszódott le. A stáb azt gondolta, teljes egészében a saját fantáziájának terméke az a jelenet, amelyben a kislány – aki nem akar cigány lenni – bekeni magát fehér kőporral. Kiderült azonban, hogy az egyik cigány szereplő már egy éve várja, hogy a helyi patikába valamilyen „fehérítő kenőcs” érkezzen.


Romani Kris
Gyöngyössy Imre fia, Gyöngyössy Bence 1997-ben magyar–német–bolgár koprodukcióban készítette a Romani Kris című cigány témájú filmjét, melynek ő volt a forgatókönyvírója is Nagy András társaságában. Édesapjához hasonlóan ő is hangoztatta, hogy műve nem „cigány film”: „Mint minden más film, ez is egy történetet mesél el. A történet a lényeg, melynek szereplői jórészt cigányok. De maga a film nem keres sem szociológiai, sem emberi megoldást az ún. cigányproblémára, amiről mostanában annyit beszélünk. Egyébként sem hiszem, hogy egy műalkotás vagy műalkotások ezrei receptet adhatnának rá, vagy akár kiutat mutathatnának belőle. Ennél jóval bonyolultabb a dolog.” Tulajdonképpen egyfajta Lear király-variációról van szó, ámbár Gyöngyössy szerint a sztorinak van valóságalapja. Lovérnek, a kiváló cigány mesemondónak három lánya van. Élete akkor vesz tragikus fordulatot, amikor el akarják költöztetni a cigánytelepet. Indulatában leszúrja azt a tisztviselőt, aki költözésre akarja rávenni a telep lakóit. Ő maga inkább kimeszeli a házát, mielőtt lerombolnák, és elhatározza, hogy az államtól kapott pénzt szétosztja a lányai között. Egyetlen feltétele van: a lányoknak a falu színe előtt kell tanúságot tenniük apjuk iránt érzett szeretetükről, odaadásukról és hálájukról…


A főszerepeket Djoko Rosić (Джоко Росич), Szabados Mihály, Derzsi János, Diliana Dimitrova, Violetta Koleva és Silvia Pincu játszotta. Gyöngyössy különösen jó munkakapcsolatba került Rosićcsal, aki minden részletre kiterjedően készült fel a szerepre, sőt segített a macedón és a bolgár szereplőkkel való kommunikációban is. Az amatőr szereplők között voltak néhányan, akik a Meztelen vagyban is szerepeltek. A forgatás a Tarizsa-telepen zajlott, akárcsak az idősebbik Gyöngyössy filmje esetében. Az előkészületek is hasonlók voltak: „Komoly előkészítő munkát igényelt, hogy oda tudjunk menni forgatni ekkora apparátussal, negyven emberrel, teherautókkal, buszokkal. Én majdnem egy évig rendszeresen jártam le hozzájuk Tarizsára, a cigánytelepre. Beszélgettünk, velük ettem, velük aludtam. Ezek az emberek nagyon érzékenyek arra, hogyha valaki odamegy kamerával, felveszi, hogy nekik milyen rosszul megy, aztán soha többé nem látják” – nyilatkozta Gyöngyössy Bence. A filmet 1998. október 28-án mutatták be Magyarországon a Budapest Film forgalmazásában. Év végéig 146 előadást tartottak belőle, melyre 3510 néző váltott jegyet 1 076 170 Ft értékben.


KÉPGALÉRIA
Ahogy az akkoriban szokás volt, a Meztelen vagyhoz is készültek a mozikba kihelyezhető promóciós fotók. Régi és állandó segítőm, nicroeg a saját gyűjteményéből adta át ezeket a képeket, melyekből most néhányat itt is megmutatok. Nicroeg blogja, a Régi mozifilmes vitrinfotók igazi csemege a filmbarátoknak, hiszen képek segítségével több évtizedre kiterjedő filmtörténeti kalandozást tehetünk a Magyarországon is vetített filmek között.







Így látták ők
„Felismerhető, hogy Gyöngyössy Imre első filmje, a Virágvasárnap gondolatmenetét folytatja a Meztelen vagy központi alakjában. Ott Simon pap képviselte a közösséggel, a nyájjal való önzetlen egyesülés, a társsá válás, az átvállalás eszméjét, ám testvérében, Urénusz tanítóban megtestesült az antitézis is. A testvérvita ott is egy magasabb költői régióba emelkedett, mintegy magára öltve az egy lelkiismereten belüli vívódás és meghasonlás képét, s e képben kivetítve a forradalmi gondolat mitikus és racionális elemeinek heves ellentmondásait. Gerának is van fivére, akinek meggyónja titkolt érzéseit és elhatározásait, de aki a közösségi út kijelölésében mégis ellenlábasa. Ki a felvilágosultabb kettőjük közül? Gyöngyössy nem tesz fel ilyen kérdést, számára az emberi és társadalmi előrehaladásért vívott harcban a múlt homályából magunkkal hozott vágyak és hiedelmek eggyé fonódnak a tudatosság tanaival. Gyöngyössy szemléletében az teszi igazán küzdelmessé és áldozatossá a jövőt hordozó mozgalmakat, hogy azokat belülről is a múlthoz tapadó konfliktusok gyötrik. Ez ad filmjeinek fájdalmas kétszólamúságot. Az ő forradalmi lángolásában benne érezni a vezeklő szembenézés és tetemrehívás keservét, a győzelem érlelődésében az elbukók mártíriumát.”
(Sas György: „Történetek négy műfajban”. In: Film, Színház, Muzsika, 1972. május 20., 6–7. o.)


„Szép, tiszta rokonszenves alkotás. Szép abban, hogy gyengédséggel közeledik a nehéz mondanivalóhoz. Tiszta abban, hogy nem törődik az előítéletekkel, embernek mutatja azt, aki ember. Rokonszenves, mert nem hallgatja el ellenvetéseit sem, bírálatát sem – és azt szuggerálja: a találkozás cigányok és köztünk, tőlük is függ; attól, hogy akarják is ezt a találkozást. Nem csak tőlünk. Hisz a dolgunk ugyanaz, a kötelességünk is ugyanaz. A rokonszenv – mi másért al­kotta volna meg szép, tiszta, vonzó művét?! – nem kötelez megalkuvásra. Ez Gyöngyössy Imrének legszebb mondanivalója.”
(Thurzó Gábor: „Meztelen vagy”. In: Tükör, 1972. május 23., 12. o. – Kiemelések az eredeti szerzőtől.)


„Merő látszat, hogy a Meztelen vagy a cigányokról, vagy a nomád életforma és a modern civilizáció összeütközéséről szól. Sokkal inkább arról, amit Gyöngyössy rájuk vetít. Misztériumot, megváltást, dokumentumot, szimbólumot, kultuszt, realitást, s ki tudja még, mi mindent, oly szövevényes »rendbe« keverve, melynek követésére, bevallom, teljességgel képtelen vagyok – az azonosulásról nem is beszélve. […] A festő egy »fehér« fiút magával cipel, ismeretlen okból. Talán azért, hogy a film végén egészen fehér legyen: oltott mészbe lökik, így támolyog összevissza, a soha véget nem érő végjelenetben, mialatt barátjának a nyelvét borotvával kivágják, s egy görögdinnyét szétloccsantanak. Az utóbbi aktus korábban is ismétlődik. Szokás és szimbólum. Szimbólum a kő is, pedig még a jó fizikumú Oszter Sándor is alig bírja el. Mindegy, ezzel kell átúsznia – víz alatt – a Tiszát, közben meztelenre vetkőznie, majd meghalnia és föltámadnia. Szerencsére a rendező kegyelmes: a halálra és a föltámadásra külön snittet engedélyezett s az operatőrt se küldte a víz alatti vetkőzőszám fölvételére. Persze Oszternek nem ez a föltámadás volt a legnehezebb: hanem az, hogy életet leheljen az eleve halott figurába. Derekas föladat volt, s ahol hagyták, megbirkózott vele.”
(B. Nagy László: „A dilettantizmus rejtelmei”. In: Élet és irodalom, 1972. május 27., 12. o. – Kiemelések az eredeti szerzőtől.)


„…a Meztelen vagy figyelmet érdemlő alkotás. Azzá teszi elsősorban témaválasztása, kendőzetlen őszintesége, művészi igényessége, s néhány, valóban remekbe sikerült részlete. Szemmel látható, hogy Gyöngyössy nem olcsó közönségsikerre kacsintgat, elveti a kínálkozó kommersz megoldásokat, s filmje nemcsak szórakoztatni, hanem – elsősorban – elgondolkodtatni akarja a nézőt, segítségül hívni egy valós probléma feltárásához és a megoldás útjainak kereséséhez. A festőt Oszter Sándor alakítja meggyőzően, meglepő felkészültséggel. A többiek – a cigánysor lakói – önmagukat játsszák, ösztönös tehetséggel. Külön ki kell emelnünk az öngyilkos lány alakítóját, a még gyereklány Rácz Irénkét, aki véleményünk szerint nagy színészi ígéret.”
(Garai Tamás: „Meztelen vagy”. In: Képes Újság, 1972. június 17., 8. o.)


Meztelen vagy (1972) – magyar filmdráma. Forgatókönyv: Gyöngyössy Imre és Kabay Barna. Dramaturg: Bódy Gábor. Operatőr: Kende János. Zene: Petrovics Emil. Díszlet: Duba László. Jelmez: Vicze Zsuzsa. Vágó: Morell Mihály. Rendező: Gyöngyössy Imre. Főszereplők: Oszter Sándor (Gera), Szeghő István (Lénárt), Fényes Tiborné (Gera anyja), Horváth László (Demeter), Kézdy György (Demeter bátyja), Cserhalmi Erzsi (Juli), Rácz Irén (Dina), Bruno Bigazzi (olasz fotós). Magyarországi bemutató: 1972. május 18.

TEAKBOIS LEGÉRDEKESEBB ÍRÁSAIBÓL





MÉG TÖBB GYÖNGYÖSSY IMRE!



ÉS EZEKET OLVASTAD MÁR?