Férfi: „Beteg a feleségem.”
Nő: „Értem. Mi baja?”
Férfi: „Beteg.”
Fazekas Lajos 1977-ben kezdte el forgatni a Defekt című tévéfilmjét, amely öt évvel később nyerte el végső formáját, ennek ellenére csak 1984-ben került adásba. Oly nagy sikert aratott, hogy 1985 januárjában a mozihálózatban is bemutatták. Bár a Mozgó Képek nevű havi mozimagazin a filmről szóló ismertetőjében kihangsúlyozta, hogy az eredeti tévéváltozat lesz látható a filmszínházakban, mégis színesnek tüntette fel a valójában fekete-fehérben készült alkotást. A Defekt felismerhetően tükrözi Hitchcock klasszikus mesterműve, a Psycho (1960) hatását, mégsem nevezhető csupán utánzatnak, mert Fazekas kreatívan használta fel a kölcsönvett motívumokat. Sokak szerint „az első magyar horror”-ról beszélhetünk, amit egyesek túlzásnak találnak, szerintük helyesebb „az első magyar pszichothriller” meghatározás. Ezzel is lehet azonban vitatkozni, hiszen a film elsősorban a szereplők cselekedeteinek hihető lélektani magyarázatával marad adósunk. Ennek ellenére a Defekt több mint négy évtized után is figyelemre méltó kuriózum maradt, ami főleg Fazekas írói és rendezői ötleteinek, Halász Mihály bravúros operatőri munkájának, Vukán György hatásos kísérőzenéjének és a színészek meggyőző játékának köszönhető.
FIGYELEM! Az alábbi ismertető a cselekmény fordulataira és végkifejletére is kitér!
A történet
Gedeon nyomozó meghallgatást kért a főnökétől, aki most türelmesen hallgatja őt. Elmondja, hogy a látszat ellenére szerinte igenis van összefüggés a közelmúlt három eltűnési ügye között. Mindhárom eltűnt személy nő volt – 21, 28 és 42 éves –, akik többnapos ünnepek alkalmával egyedül indultak el az autójukkal, és úgy veszett nyomuk. Bár egymástól elég távol éltek, az ország három különböző pontján, és járműveiket a lakóhelyüktől nem messze meg is találták, tervezett útvonaluk elemzése alapján Gedeon arra a következtetésre jutott, hogy egy körülbelül negyven kilométeres körzetben mindhárman megfordulhattak volna. Közeleg egy újabb háromnapos ünnep (karácsony), így könnyen meglehet, hogy most is útnak fog indulni egy magányos nő. Gedeon ezért azt kéri a főnökétől, hogy engedélyezze egy kolléganő bevetését csaliként: a rendőrnő a gyanús körzetben autókázna éjjel-nappal, hátha így sikerülne valami nyomra akadni. Gedeon természetesen elrejtőzne az autóban. A nagyfőnök hallani sem akar ilyen, szerinte filmekbe illő fantazmagóriákról, sőt a fokozott közúti ellenőrzésről sem. Végül engedélyt ad arra, hogy Gedeon a többnapos ünnep alatt az egyik járőrkocsival autókázzon a megjelölt területen, amennyiben talál maga mellé egy férfi önkéntest. A feladatot egy olyan őrmester vállalja, akit nemrég otthagyott a felesége, így nincs kivel töltenie az ünnepet. A háromnapos kocsikázás semmilyen eredményt nem hoz. A harmadik nap estéjén az őrmester azt javasolja, fejezzék be a járőrözést, úgysem fog történni semmi sem.
Ezalatt valahol távolabb egy fiatal nő egyedül autózik az éjszaka sötétjében, miközben szakad az eső. Egy mellékúton az autó kerekei szétszórt üvegszilánkokra futnak: a kocsi defektet kap, és lesodródik az útról. A nő sérülés nélkül megússza a veszélyes helyzetet, az utazást azonban nem tudja folytatni, mert két gumija is kilyukadt. A járműben sem maradhat, mert amíg a kocsi állapotát ellenőrizte, bőrig ázott, fűteni viszont nem tud, a szélvédő is kitört. Magához veszi a zseblámpáját, és elindul segítséget keresni. A sötétben megbotlik egy kőben. Hirtelen ötlettől vezérelve lehajol érte, és a táskájába teszi, hiszen nem tudni, mit hozhat még ez az éjszaka. Szerencséje van, viszonylag hamar eljut egy magányos házhoz. Sötét van odabent, mégis becsönget. Kis idő múlva kigyullad a lámpa az ajtó fölött, és megjelenik a tulajdonos, egy középkorú férfi. A nő elmondja, mi történt, de a férfi azt állítja, nem tud segíteni, se kocsija, se telefonja. A főút is messze van, az első falu még messzebb. Végül a férfi mégis esőkabátot vesz magára, és visszamegy a nővel a defektes kocsihoz, hogy megnézze, mit lehet tenni. Megállapítja, hogy nemcsak defektes lett két kerék, hanem még a tengelytörés lehetősége is fennáll. Szerencsére a közeli kőbányába hajnalban munkások fognak jönni, ők minden bizonnyal segíteni fognak a nőnek. Az asszony arra kéri, hadd várja meg nála a hajnalt, mert itt nem maradhat, teljesen elázott. A férfi nem ad egyértelmű választ, beteg feleségét emlegeti, ám a nő kérdésére sem mondja meg, miféle betegségről van szó. Amikor visszaérnek a házba, a férfi kulcsra zárja maguk után az ajtót, de a nő kérdő tekintetét látva, a kulcsot a zárban hagyja. Bevezeti a nappaliba, ő pedig átmegy a másik szobába, hogy megbeszélje a dolgot a feleségével. Csak az ő hangja hallatszik, ennek ellenére a beteg asszony alighanem megértette a helyzetet, mert a férfi száraz ruhákkal tér vissza. Felajánlja, hogy amíg a nő átöltözik, főz egy teát. A nő előbb kicsit szétnéz a szobában, egy kitömött kutya tekintetétől azonban egy pillanatra megrémül. Aztán elkezdi levetni a ruháit. Épp félmeztelenül van, amikor a szobaajtó kilincse lassan megmozdul, és a köntösbe öltözött házigazda nesztelenül belép a szobába…
A rendező
Fazekas Lajos operatőr és rendező 1939. augusztus 23-án született Kecskeméten. Édesapja Fazekas Lajos József Károly (1913–1998) rendőrkapitány volt, édesanyja Szendrői Jozefa (1922–1992) tanítónő. A házaspárnak négy fia született, közülük Lajos a legidősebb. Az édesapa 1945-ben kezdte meg rendőri szolgálatát, ami gyakori áthelyezésekkel járt. A család követte őt az állomáshelyekre: Gyömrő, Cegléd, Szeged és Makó. A gyerekek Makón jártak általános iskolába, Lajos itt kezdte meg gimnáziumi tanulmányait is. Tagja volt a tornászcsapatnak, amely több országos versenyt is megnyert. A tizenéves fiú tehetsége elsőként a költészet terén nyilvánult meg. Romantikus lelkületű kamasz fiúkra manapság is jellemző, hogy verseket írnak, Fazekas költeményei azonban a megyei lapokba is bekerültek, sőt országos terjesztésű lapok (Tiszatáj, Élet és Irodalom, Új Írás) is leközölték. Az 1956-os forradalom makói eseményeiben gimnazistaként vett részt. Apja szintén csatlakozott a forradalomhoz, ami nem maradt következmények nélkül: a szovjet bevonulást követően letartóztatták, összeverték és bebörtönözték, a halálos ítéletet viszont sikerült elkerülnie. Szendrői Jozefa a gyerekekkel együtt időközben visszatért Kecskemétre, így Lajos megúszta a felelősségre vonást. 1957-ben kitűnően érettségizett a Katona József Gimnáziumban, de az egyetemre már nem vették fel, pedig szeretett volna orvos lenni. A család komoly létfenntartási nehézségekkel küszködött: az apa börtönben, az anya munkanélküli, a négyből három gyerek pedig még kiskorú. Lajos a problémák enyhítése érdekében munkát vállalt, műtősként dolgozott a kecskeméti kórházban. Megpróbálta kihúzni magát a katonai szolgálat alól, mert forradalmármúltja miatt nem sok jóra számíthatott a néphadseregben. Szerencsére felvették egy félkatonai egészségügyi szakiskolába („felcserképzőbe”), ami mentesítést jelentett a sorkatonaság alól. Az oktatás színvonalával és a diáktársaival nem volt különösebb problémája, a kollégiumi bezártságot azonban nehezen tűrte (ezzel mellesleg jelen sorok írója is így volt mint kollégista), s egy év után kirúgták.
Ezt követően Pestre került, a rokonokhoz. Alkalmi munkákból próbálta fenntartani magát, így például vendéglátóipari zongorista is volt. Később egy komlói szénbányában helyezkedett el, aminek köszönhetően továbbra is elkerülhette a sorkatonai szolgálatot. Többször is beadta a jelentkezését különféle egyetemekre, mígnem 1961-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Itt – a Totem Kiadó 1994-es Filmlexikona szerint – egyszerre végezte el a rendező és az operatőr szakot. 1964-ben kapta meg a diplomáját, és még abban az évben a Mafilmhez került. A Wikipédia szerint viszont Fazekas 1961 és 1965 között volt a Főiskola hallgatója (amennyiben négyéves volt a képzés az intézményben, akkor a direktor valójában 1965-ben diplomázott), ámbár az on-line enciklopédia szerint is 1964-ben kezdte foglalkoztatni a Mafilm. A Balázs Béla Filmstúdióban operatőrként és rendezőként egyaránt ténykedett. 1968 januárjában mutatták be első mozifilmjét Lássátok feleim címmel, Huszti Péter és Dőry Virág főszereplésével: „Fazekas nem jutott túl a maszkokon, nem került az általa költött szerepek, pózok és látszatok mögé. Nem érte el a valódi embereket” – írta elmarasztaló kritikájában a Filmvilág ítésze, Almási Miklós. Érdekes módon ugyanebben a lapban Rajk András a második Fazekas-film, az Ámokfutás (1974) bemutatása kapcsán így emlékezett vissza a debütálásra: „a Lássátok feleim… költői és filmszerű látásmóddal egyaránt rendelkező, tehetséges fiatal alkotóval ismertetett meg.” És nincs rosszabb véleménye a második opuszról sem: „Nem remekmű, de tartalmas, szép, gondolatban és érzelemben gazdag film…” A Haladékról (1980) szóló Filmvilág-kritika (in: 1980/11) viszont ismét felvetette a figurák hitelességének kérdését. Fazekas munkásságának nagyobb része a Magyar Televízió berkein belül zajlott, és ő maga hálás is az ott kapott lehetőségekért: „mindent csináltam, ami a mozgókép műfajában létezik”. 1979-ben vette feleségül Görög Évát, lányuk, Piroska 1980-ban született. Tudomásom szerint eddigi utolsó alkotása egy 2013-as dokumentumfilm, a Küzdelem egy csatornáért és 100 ezer munkahelyért, amely az évszázadok óta tervezett Duna–Tisza-csatorna megépítésével kapcsolatos elképzeléseket, érveket és ellenérveket mutatja be. 2012-ben Fazekas megkapta a civilek által alapított Szkíta Aranyszarvas-díjat, mellyel azoknak a magyar filmművészeknek a munkásságát ismerik el, akik műveikkel itthon és külföldön elismerést szereztek a magyar filmnek, és alkotásaikban a magyar és az európai szellemiség együtt van jelen.
A színészek
A Nőt alakító Gyöngyössy Katalin 1940. június 15-én született Sátoraljaújhelyen. 1959-ben vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1963-ban vette át a diplomáját. Még főiskolásként kezdett filmezni: Fejér Tamás Jó utat, autóbusz (1961) című filmjében kapott egy kisebb szerepet. Játszott Jancsó Miklós Így jöttem (1965) című alkotásában is. Először Bacsó Péter osztott rá főszerepet a Nyár a hegyen (1967) című drámájában, amely az elsők között idézte fel az ötvenes évek nyomasztó légkörét: az egykori internálótábor helyén egy művésztelep nyílna, a szép elképzelés azonban feltépi a múlt sebeit. Gyöngyössy 1969-ben forgatta első tévéfilmjét, a Két nap júliusban című drámát, és máskor is gyakran szerepelt televíziós produkciókban. Mozifilmjei közül említést érdemel a Szép magyar komédia (1970, Banovich Tamás), A szarvassá vált fiúk (1974, Gyöngyössy Imre) és a Cserepek (1981, Gaál István). Főszerepet játszott Fazekas fentebb már említett mozifilmjében, az Ámokfutásban is: érdekes véletlen, hogy az általa alakított Kalmár Mária egyetemi tanársegéd élete is akkor vesz váratlan fordulatot, amikor defektet kap a kocsija – akárcsak később a Defekt hősnőjéé. Gyöngyössy Katalin 2015-ben állt utoljára a kamerák elé: Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című meglepően jól fogadott filmjében játszott egy epizódszerepet, Matild nénit. Színpadi színésznőként Szolnokon, Miskolcon, Budapesten, Pécsett és Győrött láthatta a közönség. A Győri Nemzeti Színház Örökös Tagjának választották. A világot jelentő deszkákon is elsősorban a drámai-tragikus szerepekben érvényesült a legjobban sokszínű jellemábrázoló tehetsége. Művészetét 1977-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el, 2011-ben lett Érdemes Művész. Az anyai ágon holland származású De Châtel Rudolf (1938–2014) kutatóorvos volt a férje, egy lánygyermekük született, Andrea. Az IMDb szerint Gyöngyössy Katalin volt az Oscar-díjra is jelölt magyar–nyugatnémet filmdráma, a Jób lázadása (1983) egyik forgatókönyvírója, de a film főcíme nem erősíti meg ezt az információt.
A Férfit megformáló Márkus Lászlót aligha kell bemutatni az én korosztályomnak: a legkülönbözőbb műfajokban is otthonosan mozgott, úgy színpadon, mint a filmvásznon számos emlékezetes alakítással örvendeztette meg a közönséget. 1927. június 10-én született Budapesten. Édesanyja a zsidó származású Fleischmann Margit volt, édesapja, Márkus Endre egy bankárcsalád sarja. László állítólag egy olyan rendellenességgel jött világra, amelyet az orvosok nem vettek észre idejében, s emiatt felnőtt korában aszexuálissá vált, bár egyesek homoszexuálisnak gondolták. Beteges gyerek volt, utált iskolába járni. Nem érdekelték a gyerekjátékok, annál inkább a mozi világa. Ebben épp olyan volt, mint jelen sorok írója: „Még idősebb korában is teljes filmszereposztásokat tudott elsorolni, sőt még arra is emlékezett évtizedek múlva, hogy melyik film melyik moziban ment és hány hétig volt műsoron.” 1945-ben Lehotay Árpád magántanítványaként Szegeden kezdett el komolyabban foglalkozni a színészmesterséggel. 1947-ben vették fel a főiskolára, ahol – micsoda véletlen! – Lehotay volt az osztályfőnöke. 1951-ben kapta meg a diplomáját. A kor szokásának megfelelően először vidékre kellett szerződnie: a debreceni Csokonai Színházba ment. 1957-ben jött fel Budapestre, ahol haláláig a Madách Színház művésze volt. Nem mindig diplomatikus módon megnyilvánuló maximalizmusa miatt egyes kollégái nehéz természetű színésznek tartották, a közönség azonban szerette, jó néhány legendás előadás részese volt. 1952-től filmezett, minden műfajban igyekezett kipróbálni magát. A Meztelen diplomata (1963), A tizedes meg a többiek (1965), Az ötödik pecsét (1976), a Fekete gyémántok (1976) és a Kísértet Lublón (1976) csupán néhány gyöngyszem gazdag filmográfiájából. Márkus még Jancsó Miklós egyedi univerzumában is megtalálta a helyét: A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon (1981). 1975-ben jelentkeztek először leukémiája tünetei. 1982-ben műtötték, állapota ekkor egy időre javult kissé. Egy vérbeli komédiáshoz méltó módon, egy szilveszteri tévéműsor felvétele közben hunyt el 1985. december 30-án. Számos szakmai és állami elismerésben részesült, a Kossuth-díjat 1983-ban kapta meg.
A Gedeon nyomozó szerepében látható Kern András – „a magyar James Woods” – 1948. január 28-án született Budapesten. Gyerekszínészként kezdte a pályát, tízévesen már játszott a Kaland az Állatkertben című rövid játékfilmben. Tizennégy éves korában, 1962-ben indult a Ki mit tud?-on, ahol Pintér Gáborral közös paródiaszáma nagy tetszést aratott. 1970-ben vehette át színészi diplomáját. A budapesti Vígszínházhoz szerződött, melynek immár negyvennyolc éve a tagja. Egyike a magyar színjátszás legsokoldalúbb és legkedveltebb művészeinek, felsorolni is lehetetlen számtalan színpadi és filmszerepét, nem is szólva azokról a rádiókabarékról, melyek neki köszönhetően váltak klasszikusokká. Szinkronmunkái közül feltétlenül említeni kell, hogy ő Woody Allen legismertebb magyar hangja. Három játékfilmet rendezőként is jegyez, ezek közül A miniszter félrelép (1997) ért el kiemelkedően nagy sikert. Énekesként is jól ismeri a közönség, albumai a legjobb magyar színészlemezek közé tartoznak. Szabó Gyula (1930–2014) 1954-ben kapta meg színészi diplomáját. Több mint négy évtizeden át különböző budapesti színházakban játszott. 1996-ban szerződött Székesfehérvárra, 2006-ban vonult vissza. Színpadi szerepei közül kiemelkedik Hábetler János megformálása Fejes Endre Rozsdatemető című művében, és Tiborc megszemélyesítése Katona József Bánk bánjában. Érdekes módon nem nagyon kapott negatív szerepeket. Leghíresebb alakítása Buga Jakab volt A Tenkes kapitánya (1963) című tévésorozatban. Sokat filmezett, számos emlékezetes magyar film sikeréhez járult hozzá természetes játékstílusával, karakteres egyéniségével. A hetvenes évektől kezdve mesemondóként is szívébe zárta az ország: az ízesen és hangulatosan előadott magyar népmesék neki köszönhetően mindmáig nagy népszerűségnek örvendenek. Szinkronszínészi munkái közül Columbo felügyelő (Peter Falk) a legismertebb. Művészetét magas állami és szakmai díjakkal ismerték el: 2000-ben kapta meg a Kossuth-díjat, 2006-ban választották A Nemzet Színészévé. Két fia és két lánya született. Hosszan tartó betegségben hunyt el.
A Nagyfőnököt alakító Kézdy György (1936–2013) eredeti neve: Krausz György. Üzlettulajdonos édesapját a második világháborúban munkaszolgálatra vitték, ahonnan nem tért haza. A gépkezelőként dolgozó édesanya egyedül nevelte fel Györgyöt és húgát. Kézdy 1962-ben szerezte meg színészi diplomáját. Mint színpadi színész vidéken játszott a legtöbbet: Debrecenben, Pécsett, Kecskeméten, Szolnokon és Veszprémben. 1978 és 1987 között a budapesti Nemzeti Színház társulatát erősítette, és vendégművészként fellépett a Játékszínben is. Élete utolsó éveiben szabadúszóként dolgozott. Igen gazdag és sokszínű színpadi repertoárt mondhatott magáénak, groteszkbe hajló játékstílusa a klasszikus szerepeiben is érvényesült. Országos népszerűségre tett szert a Szomszédok című televíziós szappanopera Virág doktoraként. A filmvásznon a magyar filmművészet kiemelkedő alakjai osztottak rá epizódszerepeket: Makk Károly, Rényi Tamás, Bacsó Péter, Gyöngyössy Imre, Szabó István, Gábor Pál és mások. Jó barátság fűzte Fazekas Lajoshoz, többször is dolgoztak együtt. 2005-ben Kézdynél rákot diagnosztizáltak, betegségét azonban titkolta, nem akart senkit se terhelni személyes problémáival. 2013 elején gyomorfertőzéssel vitték kórházba, ahol öngyilkosságot követett el. A teherautó-sofőrt alakító Nagy Gábor 1949. május 25-én született Budapesten. Édesapja, Nagy Zoltán a régi forint papírpénzek egyik metszője volt. Gábor 1972-ben kapta meg színészi diplomáját, és addigra már országos sztárnak számított. 1971-ben ugyanis Zsurzs Éva rábízta A fekete város című méltán nagy sikert aratott tévésorozatában a Lőcse város főbírájává választott Fabricius Antal szerepét. Ennek köszönhetően lányok és asszonyok ezrei epekedtek a jóképű ifjú színész után, akit később olyan közkedvelt filmekben is láthattunk, mint például a Bob herceg (1972), a Csínom Palkó (1973) és a Fekete gyémántok (1976). Szinte észrevétlenül váltott át a karakterszerepekre, melyeket Mészáros Márta, Bán Róbert, Fábri Zoltán, Maár Gyula és mások filmjeiben játszott. Színpadi pályáját a Vígszínházban kezdte, ahonnan 1980-ban Szolnokra szerződött. Öt év után visszatért a fővárosba, a Thália Színházba, majd 1997-ben Sopronba ment játszani. Kétszer nősült, mindkét feleségétől egy-egy lánya született.
A forgatásról
Több weboldalon (például a Wikipédián) is azt olvashatjuk, hogy a Defektnek „állítólag volt valami valós alapja, amit akkoriban a hatóságok igyekeztek eltitkolni”. Maga Fazekas viszont 1977-ben erről így nyilatkozott: „Nem is megtörtént bűnügyből indultam ki; kitaláció az egész. A hely, az idő is lényegtelen. Valahol, valamikor játszódik, korunkban, a huszadik század második felében. Ezért nincs is rendőri szakértőm, s a nyomozókat is kedves közvetlenséggel szólítják »fönök«-nek, »hadnagy úr«-nak, mint a többi krimiben.” Persze gondolhatunk akár arra is, hogy a rendező kénytelen volt ezt mondani, hiszen a film egyik fontos szereplője tulajdonképpen egy sorozatgyilkos, márpedig a szocialista bűnügyi szervek előszeretettel hangoztatták, hogy a szocializmusban nincsenek sorozatgyilkosok. Ennek ellenére 2013-ban – vagyis jóval a rendszerváltás után, amikor már nem lett volna muszáj ez ügyben titkolózni, és fel lehetett volna tárni az addig esetleg kényszerből elhallgatott valós hátteret – Fazekas így idézte fel a Defekt születésének ötletét Kézdy Györgyről szóló nekrológjában: „A filmesek eljátszanak egy-egy ötlettel: valaki hoz egy geget, azt kifordítjuk-befordítjuk-mégis-bunda-a-bunda, aztán elgurítjuk; sok év után esetleg újra előbújik valamelyik – nekem így lett meg a Defekt története.” A rendező a forgatás idején adott interjúban elmondta, hogy nem tanulmányozta sem a bűnözők, sem az áldozatok lélektanát. Gyilkos és áldozat kapcsolatát így látta: „Az egyik, mint a pók, hálójába várja a másikat. Ha nem tetszik neki a hálóba beleszaladt rovar, elengedi. Ha meglendíti fantáziáját, ha felkelti nyomorúságos, maga előtt is szégyellt, ferde ösztöneit, további hálót sző köré, s befogja, bekeríti, végez vele.”
Bár a cselekmény egyértelműen Magyarországon játszódik, egyetlen konkrét helységnév sem hangzik el, s Gedeon nyomozót leszámítva senkinek nem tudjuk meg a nevét. Elképzelhető, hogy Fazekas ezzel azt szerette volna sugallni, hogy mindez bárhol és bárkivel megeshet, nem tipikusan magyar történet (nagyon is valószínű, hogy ezzel a koncepcióval a cenzorok maximálisan egyetértettek), másrészt nem akart „hírbe hozni” egyetlen várost, falut vagy községet sem azzal, hogy valós helyszínen játszatja el a hátborzongató eseményeket. Ha nem is defekttel, de egy igazi autóbalesettel indult a film forgatása: 1976–77 telén a helyszínelő stáb pórul járt a Vác felé vezető országúton, egy olyan helyen, ahol néhány hónap múlva egy négyes karambol is történt. Szerencsére egyik esetben sem következett be halálos tragédia. Fazekas a két főszereplővel különösen elégedett volt: „Nagyszerű játszótársra leltem Gyöngyössy Katalinban, az abszolút főszereplőben. Ötletei a lélek motivációját illetően mindig telitalálatok. Márkus László – akivel évtizede szerettem volna már együtt dolgozni – úgy érzem, szintén »vette« a figurát.” Nos, Márkus annyira „vette a figurát”, hogy máskor is szívesen játszott volna horrorban, de ez a műfaj Magyarországon a hetvenes években még a „tűrt” kategóriába se fért bele, a Defekt is évekig dobozban maradt.
A különös férfi háza az alsópetényi Prónay-villa volt, amelyet eredetileg a bárói kiskastély melléképületeként emeltek. (Alsópetény egy község Nógrád megyében, a Rétsági járásban.) A forgatás idején még a községben élt a „báró néni”, aki maga is megnézte, hogyan dolgozik a filmstáb. A gyilkossági jelenet felvételén, amikor a hősnő félmeztelenül próbál menekülni a támadó elől, a kényes helyzetre való tekintettel kizárólag a két színész, a rendező és az operatőr volt jelen. Az emberölést a nő egy bronz kutyaszoborral követi el, ám a döntő pillanatban egy gumiból készült másolatot használtak. Bócz Mara maszkmester egy injekciós tűvel fecskendezte a másolatba a vért jelképező piros festéket. A Defektet 1984. március 24-én, szombaton késő este adta le a televízió első csatornája. 1985. január 3-ától vetítették a mozihálózatban. 2314 előadásban játszották, 89 659 nézője volt, 797 000 Ft jegybevételt termelt. 1984-ben három baráti országba adták el: Bulgáriában és az NDK-ban a mozik és a televízió is műsorra tűzték, Lengyelországban csak a televíziónézők láthatták.
A magyar Psycho
A Defektet gyakran emlegetik „a magyar Psycho”-ként. Ez az elnevezés teljesen jogos, a film cselekményvezetése és számos képi motívuma ugyanis egyértelműen Hitchcock klasszikusára emlékeztet. Ellenben azt máris leszögezhetjük, hogy nem egyszerű utánzásról van szó, Fazekas nem csupán kölcsönvette a brit Mester ötleteit, hanem megpróbálta azokat kreatívan hasznosítani. Legelőször is a rendező bátorságát kell megdicsérnem, hiszen 1977-ben kezdett hozzá saját filmjéhez, amikor Hitchcock mesterműve hazánkban még tiltólistán volt. (A Psycho 1972 tavaszán néhány héten belül eltűnt a magyar moziműsorból, és csak Hitchcock 1980-ban bekövetkezett halála után rehabilitálták: a Filmmúzeum műsorra tűzte, és a televízióban is többször vetítették.) Nézzük először a hasonlóságokat, a „hommage”-t! Mindkét filmben egy vonzó fiatal nő indul útnak, mindketten letérnek a főútról, és egy magányos épületnél kötnek ki. A magyar nő kezdettől fogva esőben autózik, és a címbeli defekt miatt kerül a férfi házába. Az amerikai nő viszont épp azért áll meg a Bates motelnél, hogy elkerülje a nagyobb bajt, ami az esősre fordult idő és a fáradtság miatt esetleg bekövetkezhetne. Norman Bates, a moteltulajdonos hobbija az állatok (madarak) kitömése, és a magyar férfi házában is van egy kitömött kutya. Batesről megtudjuk, hogy beteg édesanyjával él, és a magyar férfi is azt mondja, beteg a felesége. Később kiderül, hogy Bates anyja régóta halott (gyermeke mérgezte meg évekkel korábban), és fia megőrizte a tartósított holttestet, ellenben a magyar férfi felesége nem létezik, a másik szobában ugyanis valójában nincs senki. A film végén Batesről elhangzik, hogy tudathasadásban szenved, és akkor öl, amikor tulajdon anyjának hiszi magát. A magyar férfinak nincsen hasonló tudatzavara (vagy legalábbis nem derül ki egyértelműen), noha az sem zárható ki teljesen, hogy felesége (ha netán mégis volt neki) esetleg nem természetes halállal halt meg.
Mindkét film férfi főszereplője meglesi vetkőzés közben a hősnőt, és mindkét esetben lényegében ez vezet a gyilkossághoz. Batesben felülkerekedik anyai énje, kísértést lát a vendégben, amitől meg kell óvnia a fiát, gyilkosság árán is. A magyar férfiban viszont ekkor hatalmasodik el a vágy, és rátámad a félmeztelen nőre. Az áldozatok életének utolsó pillanatai filmes szempontból hasonló módon játszódnak le. Bates meztelen áldozatának teste a zuhanyzó csempéjéhez tapadva lassan csúszik vissza a kádba: a nő ezután egyik kezével a zuhanyfüggönybe kapaszkodik, lerántja azt, majd holtan csuklik össze, felsőteste a kádból kifordulva a földre zuhan, az üveges szem a semmibe mered. A magyar nő áldozata, a feltehetően szintén meztelen (a ruhátlanság sejthető, de nem látható) magyar férfi teste a kályhacsempének dőlve fokozatosan hanyatlik le a földre, tenyere véres lenyomatokat hagy a csempén, szeme szintén nyitva marad. Az amerikai filmben a halott nő teste a mocsárba kerül a kocsijával együtt, a magyar filmben a hulla a pincében lévő ciszternában köt ki a bűnjelekkel egyetemben. A Psycho egyik zseniális ötlete az volt, hogy Hitchcock körülbelül fél óra elteltével „megölte” a sztárját, akivel a filmet indította, és egyúttal „ejtette” az áldozat által korábban elkövetett sikkasztás motívumát, melyet pedig lényegesnek hitt a néző, elvégre ebből kiindulva bontakozott ki a sztori. Mindez összezavarta az egyszerű gondolkodási sémákhoz szoktatott nézőket, akiknek fogalmuk sem volt arról, hogyan fog folytatódni a cselekmény, hiszen nem az történt, amire – bűnügyi filmek tucatjain edződve – számítottak. Fazekasnál is a „sztár” hal meg, Márkus László, aki még tíz percig sem szerepelt. Viszont mi, nézők kezdettől fogva arra számítottunk, hogy a nő lesz az áldozat, elvégre Gedeon bevezetője ezt a várakozást ébresztette bennünk, ezért jogosan (és nyilván az alkotói elképzelésnek megfelelően) éreztük magunkat összezavarodva, hogy most vajon mi lesz.
Eddig arra vártunk, hogy Gedeon és az őrmester még idejében érkezzen a házhoz, hogy megakadályozza a bűncselekményt (vagy legalább rajtakapja a tettest), és mivel ösztönösen is a potenciális áldozatért szorítottunk, a bűntény után azon vettük észre magunkat, hogy most már azért szurkolunk, hogy a nő még a nyomozók megérkezése előtt eltüntesse a nyomokat, és elhagyja a helyszínt. Tulajdonképpen ekkor válnak feltűnővé bizonyos dramaturgiai következetlenségek, ámbár hajlok arra a magyarázatra, hogy Fazekas a történet végkifejletét illetően nem valósíthatta meg maradéktalanul a saját elképzeléseit. A potenciális áldozatból váratlanul gyilkossá váló nő figurája Hitchcock (Gyilkosság telefonhívásra, 1954) mellett Claude Chabrol bűnügyi filmjeit vagy akár Patricia Highsmith regényeit is megidézhette volna. Ezekben általában hétköznapi átlagemberek válnak különböző okokból gyilkossá, ám az elkövetett bűncselekményt gyakran épp azért ússzák meg, mert valódi bűnözőket megszégyenítő profizmussal tüntetik el a nyomokat maguk után, és a bűn terhével a lelkükön élik tovább hamis, olykor egyenesen képmutató életüket. A Defekt hősnője ugyanolyan alapossággal tünteti el az ottlétére és a gyilkosságra utaló bűnjeleket, ahogyan Highsmith leghíresebb hőse, Tom Ripley tünteti el a hullát és a hozzá mint elkövetőhöz vezető nyomokat A tehetséges Mr. Ripley című regényben, illetve az ebből készült filmekben. Jómagam nem tartom lélektanilag elképzelhetetlennek, hogy a nőt először megrémíti-megbénítja, „kiborítja” a gyilkosság véres valósága, majd rövid időn belül újra feltör benne az önvédelmi ösztön (elvégre életét védelmezve vált gyilkossá is), és immár hideg céltudatossággal tünteti el a bűntényről árulkodó jeleket, beleértve a hullát is. Erről maga Fazekas ezt mondta: „Az áldozat lelkének is vannak rejtett zugai. S az a sokk, amit a pók [a gyilkos] tevékenysége okoz, nagy erejű védekezést válthat ki. Sőt, még az áldozat személyiségét is megváltoztathatja. Valaki más kezd működni benne, helyette.”
Azt már nehezebben tudom megérteni, miért fekszik le hajnalban a segítőkész teherautó-sofőrrel (bár a rokonszenves és jóképű Nagy Gábornak azokban az években kevés magyar nő tudott volna ellenállni), miként azt is kicsit értetlenkedve fogadja az ember, hogy az alapos és egyébként eredményes nyomeltüntetés után miért dönt mégis úgy, hogy feladja magát a rendőrségen. Ami ez utóbbit illeti, arra gyanakszom, hogy Fazekas valamiféle „felsőbb nyomás”-nak engedett, amikor ezt a befejezést választotta. Hiszen fentebb már említettem, hogy az illetékes szervek nem akartak tudomást venni arról, hogy sorozatgyilkosok nem csak a dekadens Nyugaton vannak, ráadásul büszkén – és az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy alapvetően jogosan! – hangoztatták, hogy hazánkban az elkövetett bűncselekmények felderítési aránya közel 100%-os. A szocializmusban tehát bűntény nem maradhatott büntetés nélkül! Így is lényegében egy szemtelen fricska volt a bűnüldöző szervek felé, hogy a bűnügy úgy oldódik meg, hogy az elkövető feladja magát, amivel akaratlanul leleplezi a keresett sorozatgyilkost is. Nem értek egyet azokkal a hivatásos és amatőr kritikusokkal, akik a Gedeon-féle szál kidolgozatlanságát, sőt nevetségességét emlegették. Azt nem tudhatom, Fazekasnak voltak-e erre vonatkozóan tudatos alkotói szándékai, mindazonáltal jogosnak gondolom a felszín alatt megbújó kritikát: az „amiről nem beszélünk, az nincs” elvét követve a bűnüldözésben – ahogyan a szocialista társadalom más területein is – nem igazán támogatták az újításokat, a bevált-begyöpösödött módszereken való túllépés igényét, főleg ha az ilyesmi „alulról jövő” kezdeményezés volt: ezért is beszélt olyan megértésbe csomagolt, valójában lekezelő fölénnyel a Nagyfőnök Gedeonnal. A Defektről írt érdekes elemzésében Hegedűs Márk Sebestyén Az áldozattal (1979) állítja párhuzamba Fazekas filmjét, mert mindkettő a pszichothriller műfajának hazai meghonosítására tett kísérletet. Ez így igaz, és van más kapcsolat is: Fazekas alkotásában ugyan egyszer sem hangzik el a „viktimológia” szakkifejezés (talán azért sem, mert a direktor – mint fentebb idéztem – nem vette igénybe rendőri szakértő segítségét), ám valójában Gedeon is éppúgy a potenciális áldozatot akarja megtalálni, ahogyan Dobray György filmjének nyomozója, a Reviczky Gábor által alakított Kristály Zoltán is.
A címbeli defekt kettős jelentést kap: konkrétan a nő autójára vonatkozik, és a cselekmény kibontakozásának ürügyéül szolgál, szimbolikus értelemben viszont Gedeon nyomozására utal. Az ambiciózus detektív elmélete helyes, ő maga valóban jó úton jár, mégis „defektet kap” a nyomozása, mert késve érkezik mindenhová. Emiatt akár a Nagyfőnöknek is igazat adhatunk, aki a film elején azt mondja, a fantazmagóriák elmélete helyett a céltudatos, következetes munka vezethet eredményre. Még egy frappáns hasonlatot is elmond a két macskáról, akik ugyanazon betoncsőbe néznek bele a cső két végéről, mégsem látják egymást. Nincs sötét, nem görbe a cső, csak éppen két különböző időpontban néznek bele. A nézőnek később óhatatlanul az az érzése támad, hogy igazából Gedeon és a nő is lehetne ez a két macska, akik azért kerülik el egymást, mert nem ugyanakkor néznek két végéről ugyanabba a csőbe. Gedeon elmélete ugyanis tényleg nagyszerű, de amikor ütközik a valósággal, akkor hősünk mégis csődöt mond. Az őrmesterrel megtalálja ugyan a defektes autót üresen, ennek ellenére őrizetlenül hagyják (másnap reggelre a kocsi eltűnik onnan), sőt ők is eljutnak a férfi házába, ám nem is sejtik, hogy egy nemrég elkövetett bűncselekmény helyszínén tartózkodnak. Pedig vannak árulkodó jelek: nyitva az ajtó, meleg a kályha, langyos a tea az asztalon hagyott csészében, még sincs sehol senki egész reggelig.
Ugyanakkor ha már Hitchcockot emlegettem, akkor miért ne hozzam szóba Brian De Palmát is? Az amerikai rendező egyes filmjeiben felfigyelhetünk arra, hogy a cselekménynek vannak sehová nem vezető, a sztori fő csapásiránya szempontjából lényegtelen mellékszálai is. (Hitchcock Psychójában például a sikkasztás volt ilyen vakvágány.) Ez nem feltétlenül átgondolatlanságból fakad, sokkal inkább abból a célból, hogy a néző aktívan figyelje a történéseket, gondolkodjon filmnézés közben, próbáljon magyarázatot találni, vállalva annak kockázatát is, hogy zsákutcában köt ki, ahogyan az igazi és a filmbeli nyomozókkal is megesik olykor. Ezt a rendezői módszert remekül példázza De Palma egyik legjobb műve, a Gyilkossághoz öltözve (1980), melynek Hitchcockot idéző múzeumi jelenetében a hősnő felfigyel egy sötét szemüveges férfira, összejön vele, elmegy hozzá. Az intim együttlétet követően véletlenül megpillant egy orvosi papírt, melyből megtudja, hogy alkalmi partnere nemi beteg. Teljesen összezavarodva távozik a lakásból, és a liftben válik gyilkosság áldozatává. A mechanikus nézői gondolkodás reflexszerűen összekapcsolja az egymást követő eseménysorokat, összefüggést lát közöttük, holott később kiderül, hogy az ismeretlen férfinak és a betegségének a történet lényegéhez (és a gyilkossághoz) semmi köze. Ezt a gondolatmenetet követve a Defektben Gedeon – lényegében kerettörténetként szolgáló – sikertelen nyomozását is tekinthetem effajta zsákutcába vezető, mégis megindokolható dramaturgiai fogásnak.
Végül ejtsünk pár szót a Defekt következetlenségeiről, némelyikre korábban már utaltam. Mint a legtöbb filmes baki, ezek sem mindig feltűnőek, és nem zavarják különösebben a film élvezetét sem. A legszembetűnőbb hiba, hogy egyszer elhangzik az az infó, hogy a közelgő háromnapos ünnep a karácsony, ennek ellenére lombos fákat látunk mindenhol, és nem a hó szakad, hanem az eső. Mint arról fentebb már írtam, a helyszínkereső stáb 1976–77 telén karambolozott, szóval elképzelhető, hogy a forgatás valóban télen lett volna, és épp e miatt a baleset miatt csúszott a kezdés. Akármi volt is azonban az oka annak, hogy nem téli közegben forgattak, a karácsonyra való utalást korrigálni kellett volna a forgatókönyvben, vagy ha az ominózus jelenetet így vették fel, akkor az utószinkron során. Zavart érzek az Erőben akkor is, amikor a film elején Gedeon ismerteti az elméletét, és ehhez kapcsolódva megtudunk néhány részletet a korábbi eltűnésekről is. Ha jól értettem, Gedeon elmélete arra épül, hogy a három eltűnt nő tervezett útvonala egy körülbelül negyven kilométeres körzetben fedte egymást. Igen ám, de azt is megtudjuk, hogy a három, egymástól távol élő nő kocsijait indulási helyüktől nem messze meg is találták, vagyis értelmezésem szerint valójában el se jutottak a rejtélyes zónába. Az is elhangzik, hogy a háromból két járművön nem volt semmilyen külsérelmi nyom, ami azért különös, mert a film később mintha azt sugallná, hogy az elkövető az úton szétszórt üvegszilánkok által okozott defekttel csalja házába az áldozatokat. Igaz, ezt senki nem mondja ki egyértelműen, vagyis nem zárható ki teljesen, hogy korábban más módszereket is bevetett. Néhány félelemkeltő apróság hitelessége is megkérdőjelezhető: véleményem szerint egy dróton függő lámpa lengése viszonylag rövid időn belül lelassul és megáll, a filmben viszont túl sokáig látjuk lengeni, feltehetően annak érdekében, hogy fény és árnyék változásai még inkább félelemkeltőek legyenek. Az is az én elméletem, hogy egy fedetlen kiscsészében a teának már ki kellett volna hűlnie, mire a két rendőr megérkezik, elvégre a támadás, a gyilkosság és a nyomok alapos eltüntetése szerintem a valóságban legalább egy órát vesz igénybe, sőt a nő távozása után is eltelik valamennyi idő Gedeonék megjelenéséig, akik egyébként sem rögtön a teáscsészével kezdik a terepszemlét.
Így látták ők
„Nyilván arról van szó, hogy Fazekas Lajos írt egy forgatókönyvet, amelyben szerepelt egy kéjgyilkos. Aztán, ahogy telt-múlt az idő, rájött, hogy ez így kevés. Beleírta a forgatókönyvbe Gyöngyössy Katalint, aki lecsapja ezt a kéjgyilkost, Márkus Lászlót, ilyképp billentvén helyre az erkölcsi világrendet. A kéjgyilkos halála. Hm. Volt már, vagy lesz majd. Szokvány. Dögvész. Unalom. – Aztán eszébe ötlött, hogy legyen mindez tréfás tónban tartott. Ekkor megírta Kern Andrást és kicsit később Szabó Gyulát. Ők nyomoznak, vaktában, csupán egy prekoncepciós ötlet nyomában. És elkapják. De nem, az nem jó. Az megint nem elég tréfás. Ne kapják el. Kapja el más. De kit? A hullát? Nem, Gyöngyössy Katit. De ő meg adja föl magát. Húzzanak kétfelé a nyomozás szálai. Keressék Gyöngyössyt, és találják meg Márkust. Igen, ez így jó. Morbid is legyen, meg vicces is. Remek. Ami a megvalósulást illeti, az nyilván napok alatt lezajlott. No jó, egy hónap. Kettő. Egy év kellett még ahhoz, hogy ezt a csacskaságot elfogadtassa. Sikerült. Ezután már csak arra ügyelt a Magyar Televízió, hogy a magyar módi bűnügyetlenkedő történetet az Alfred Hitchcock-sorozat soros filmje után tűzze műsorra. Bizony, erre is várni kellett. 1984 tavaszáig. De kibírtuk. Láttuk. Ennyi.”
(Apáti Miklós: „Defektes Defekt”. In: Film, Színház, Muzsika 1984/13, 23. o.)
„Erőssége az atmoszféra megjelenítése. Helyzetgyakorlatai többnyire ügyesen kidolgozottak, sőt mesterien poentírozottak. A tárgyakat rutinosan ruházza fel feszültségkeltő erővel (kulcs, díszkutya stb.). Fény-árnyék kombinációi (a Defekt operatőrje a fiatalon elhunyt tehetség, Halász Mihály volt) sejtelmesek. Jól bánik a hangeffektusokkal. Egyszóval: magabiztosan áll a lábán a síkos krimiporondon. Kár lenne elhallgatnunk, hogy ugyanakkor a Defekt híjával találtatik bizonyos erényeknek, amelyek pedig elválaszthatatlanul hozzátartoznak ehhez a különös »fekete szériához«. Az alapötlet kitűnő, de meglehetősen vérszegény a kidolgozás. Sovány a tartalom. Csak olykor-olykor rágjuk a körmünket izgalmunkban, pedig a veszély növekedésével egyenes arányban kellene meghatványozni a borzalmakat. Keveselljük a humort. (Miért ne lehetne modern kiszólásokkal élénkíteni az elbeszélést?) Lehet, maximalizmusnak tetszik, mégis megemlítjük: valamivel több közéleti utalást, fricskát, kritikát is elbírt volna a véres história (s ráadásul a slusszpoén is elmaradt, amit kifejezetten sajnálunk). A szerény kiállítást nagyvonalúan ellensúlyozza a színészi teljesítmények rangos színvonala.”
(Veress József: „Defekt”. In: Népszabadság, 1985. január 4., 7. o.)
„A rendező a hitchcocki lélektani izgalomkeltés igényes aprólékossággal építkező moziját próbálta összebékíteni a Derrick típusú, könnyen »emészthető« bűnügyi történetek televíziós cselekményvezetési sablonjaival. Fazekas azonban egyik alkotóelemre sem támaszkodhatott igazán, mert története bűnügynek csak felületes bírósági riport, pszichológiai filmtanulmánynak pedig alapfokú egészségügyi tanfolyamok vastag betűs vizsgaanyaga. A kísértetiesen hasonló három közúti balesetből gyanút fogó felügyelő, a készakarva az útra helyezett üvegcserepeken kocsijával defektet kapó magányos nő és az áldozatait így házába csaló beteges gyilkos háromszögtörténetének nincs feszültsége. A szereplők cselekedetein keresztül hitelesített indítékok híján a többszörösen megcsavart történet érdektelenné válik. A dramaturgiai elbizonytalanodás, a lélektani krimiknél is oly fontos jellemábrázolás hiánya a figurákon, a színészi alakításokon is jóvátehetetlen nyomot hagy. Márkus László kénytelen nevetségesen külsődleges gesztusokkal megformálni az őrült gyilkost. Gyöngyössy Katalin egykedvűen aggódó arccal áll a kidurrant autógumi és a vérbe fagyott hulla mellett. Kern András rutinosan ügyetlenné alakított tucatnyomozója számtalan filmből ismerős már.”
(Gáti Péter: „Defekt”. In: Filmvilág 1985/1, 57. o.)
„Nem állíthatjuk azonban, hogy a filmnek ne lennének érdemei, hiszen amíg nem válik nyilvánvalóvá, hogy a két rendőr nyomozása sehová sem halad, a Defekt működik, ráadásul számos allúzió egy olyan fontos rokonfilmhez köti, amely már önmagában figyelemre érdemessé teszi. Alfred Hitchcock Psycho című filmje ugyan több neves szakíró munkásságában horrorfilmként tételeződik, valójában a pszichothriller műfajának talán legfontosabb darabja. Fazekas Defektje a cselekmény több pontján is utal rá (gondoljunk például a film felénél váratlan fordulatot hozó sokkeffektusra, a vízbe rejtett hullákra, a kitömött állatokra stb.), ezzel igazolva, hogy a filmet a pszichothriller kontextusában is érdemes megvizsgálni, még akkor is, ha… a Defektben több fordulat is megakadályozza, hogy az egész filmet ezen alműfaj keretei között tárgyalhassuk. Varga Zoltán Lélekmélyi alvilág című esszéje szerint akkor beszélhetünk pszichothrillerről, ha a történet középpontjában álló bűnügyben lényegi tényezővé válik az egyik érintett pszichés zavara, vagyis a szüzsét az áldozatjelölt és az elkövető lélektani és fizikai hadviselése szervezi. A Psychóval való legérdekesebb kapcsolat a Defektben a gyilkos nem létező »beteg« felesége lesz. Bár Fazekas filmjében a gyilkos pszichés zavara kifejtetlen, nem derül ki, hogy halott (?) felesége a gyilkosságokat irányító szuperegóként működik-e vagy sem, a Psychóra tett számos utalás alapján mégsem gondolom túlzónak ezt a feltevést. Ha ilyen szempontból nézzük, a Defekt olyan magyar bűnügyi filmek mellé lesz sorolható, mint Az áldozat, mely hozzá hasonlóan bátor, bár sikertelen kísérlet a pszichothriller műfajának honosítására.”
(Hegedűs Márk Sebestyén: „Magyar Psycho”. On-line filmelemzés.)
Defekt (1977–1982) – magyar bűnügyi tévéfilm. Írta és rendezte: Fazekas Lajos. Operatőr: Halász Mihály. Zene: Vukán György. Díszlet: Nagy Sándor és Blastik Pál. Jelmez: Füzy Sári. Vágó: Pataki Györgyi. Főszereplők: Gyöngyössy Katalin (Nő), Márkus László (Férfi), Kern András (Gedeon nyomozó), Szabó Gyula (őrmester), Kiss Gábor (nyomozó), Kézdy György (Nagyfőnök), Nagy Gábor (teherautó-sofőr). Magyarországi tévébemutató: 1984. március 24. Magyarországi mozibemutató: 1985. január 3.
[Jelen filmismertetőhöz hasznos információkkal szolgált a Filmlexikon első kötete (Budapest, 1994, Totem), a napkut.hu weboldal, a Film, Színház, Muzsika 1977. június 4-i száma, valamint a Filmévkönyv 1984-es és 1985-ös kötete.]
ÉS EZEKET OLVASTAD MÁR?
