Dolce Vita

Dolce Vita

2017. június 8., csütörtök

REFLEKTORFÉNYBEN – ENA BEGOVIĆ: A HALÁL NÉGY KERÉKEN ÉRKEZIK

Ena Begović horvát színésznőt tizennyolc éves korában fedezte fel Lordan Zafranović filmrendező, aki kis szerepet bízott rá az Árnyak Dubrovnik felett (1978) című történelmi drámájában. Annyira elégedett volt vele, hogy következő alkotásában, az Itália bukásában (1981) már az egyik főszerepre szerződtette. (Annak idején mindkét filmet bemutatták Magyarországon is.) Ena az 1980-as évek egyik szexszimbóluma volt a jugoszláv filmgyártásban, annak ellenére, hogy viszonylag keveset filmezett, inkább színpadi feladatokat vállalt. Az 1990-es években gyakran szerepelt a bulvármédiában. 1996. június 5-én éjjel egy zágrábi útkereszteződésben Suzuki Swiftje összeütközött egy motorkerékpárral. A motoros meghalt, ketten megsérültek. A színésznőt vétkesnek találták a balesetben, és felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. 2000. augusztus 15-én a Horvátországhoz tartozó Brač szigetén Ena – ezúttal mint utas – még egy közlekedési baleset részesévé vált. Ebben a tragédiában azonban életét vesztette, másfél hónappal kislánya, Lana születése után.


KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
Ena Begović 1960. június 16-án született Horvátország második legnagyobb városában, Splitben. Édesapja, Nikola a helyi bizottság elnöki pozícióját töltötte be, édesanyja, Tereza elárusítónőként dolgozott egy trafikban. Ena élete végéig igen jó kapcsolatban volt a szüleivel, különösen az édesanyjával, akit legjobb barátnőjének tekintett. Gyerekkori barátai úgy emlékeznek rá, hogy értelmes, életerős lány volt, aki egyszerűen öltözködött: legszívesebben nadrágot viselt, és hosszú, aranyszőke haját többnyire copfba fogta. Mindazonáltal inkább visszahúzódó típus volt, szeretett egyedül lenni, és egyfajta melankólia jellemezte egyéniségét. Az egyedüllét idejét főleg olvasásra használta. Ha társaságra vágyott, leginkább három évvel fiatalabb húgával, Miával töltötte az idejét. Mindketten kitűnő eredménnyel fejezték be az általános iskolát. Enát tizennégy éves korában felvették egy dubrovniki bentlakásos középiskolába. Szobáját három év múlva Miával osztotta meg, aki ugyanabba az iskolába került. Mindketten lázadó tizenévesek voltak, mint a kamaszok többsége, viselkedésük azonban meghaladta a konzervatív iskola toleranciaküszöbét, és kirúgták őket. Ena művészi tehetsége már ezekben az években megnyilvánult: társai között szívesen és gyakran szavalt verseket. Többen biztatták, hogy érdemes lenne színészetet tanulnia. Beiratkozott egy színészi tanfolyamra, s a feltűnő szépséggé érett leány tizennyolc éves korában már meg is kapta első filmszerződését. (Mondani sem kéne, hogy Mia ebben is követte nővérét, és később szintén színésznő lett belőle.)


Az akkor harmincnégy éves horvát rendező, Lordan Zafranović kis szerepet ajánlott Enának az Árnyak Dubrovnik felett (1978) című nagy feltűnést keltett, sokat vitatott alkotásában. A történet három jó barátról szól a múlt század negyvenes éveiben: Niko horvát, Miho zsidó, Toni pedig olasz nemzetiségű. A világháború szembefordítja őket egymással, és a fasisztává züllött Tonival végül egykori barátja golyója végez. Az opusz elnyerte az 1978-as pulai filmfesztivál nagydíját. Ezután Jugoszláviát képviselte az 1979-es cannes-i filmfesztiválon, a következő évben pedig Oscarra jelölték a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában, de nem jutott be a legjobb öt közé. A kommunista Jugoszláviában elsősorban a film erőszakos és szexuális töltetű jelenetei váltottak ki vitákat. A rendező szűkebb pátriájában, Horvátországban viszont horvátellenesnek találták a filmet, mert Zafranović túl érzékletesen ábrázolta az usztasák rémtetteit. Az 1980-as magyar premier kapcsán így írt a műről a Filmvilág kritikusa, Loránd Gábor: „Hiteles dráma, számos lélektanilag jól eltalált, képileg szuggesztíven megfogalmazott pillanattal, melyek erős rendezői tehetségről tanúskodnak. Kifejezően viszi vászonra a félelem légkörét Zafranović. Annál bosszantóbb a hibák sorozata. A számos, már túl »erős« tetten érhető utánérzés (az olaszok bevonulása Fellinitől, a vérszínű jelenetek Bertoluccitól, az úri paraziták Viscontitól); a fasiszta hatalom meglehetősen elnagyolt, közhelyes ábrázolása. Utóbbi esetében sem a technikával, inkább a gondolati mélységgel van baj.”


A jugoszláv szexszimbólum
Az Árnyak Dubrovnik felett nemzetközi sikere ellenére Ena igazából nem tervezte, hogy hivatásos színésznő legyen. Jogásznak készült, és beiratkozott a zágrábi Jogi Egyetemre. A horvát fővárosban Miával és egyik közös barátjukkal bérelt lakást. Egy zágrábi kávézóban találkozott először Ljubiša Ristić televíziós rendezővel. Ristić éppen az Ivan Goran Kovačić (1913–1943) horvát költő és író utolsó napjairól szóló filmjén dolgozott, melyben a címszerepet Rade Šerbedžija játszotta. A női főszerepet Enának szánta, aki beadta ugyan a derekát, de a filmezést továbbra is csak alkalmi kalandnak tekintette, és nem egy lehetséges életpályának. Šerbedžija viszont azt mondta, annyira tehetséges, hogy érdemes lenne képeznie magát. Begović hallgatott rá, és átment a színművészeti főiskolára, ahol 1983-ban kapott diplomát. Közben elfogadta Ristić újabb felkérését az Őrültek háza (1980) című dráma női főszerepére. A történet 1942-ben játszódik Zágrábban, amikor a rendőrség nagy erőkkel kereste az illegalitásba vonult kommunistákat. Zafranović szintén főszerepre hívta Enát, méghozzá az Itália bukása (1981) című drámájába, amely az Árnyak Dubrovnik felett tematikai folytatásának tekinthető. A helyszín ezúttal egy dalmát halászfalu, melyért az olasz fasiszták, a horvát usztasák, a csetnikek és a partizánok egyaránt küzdenek. A férfi főszerepet a lengyel Daniel Olbrychski játszotta. A film egyik jelenete, amelyben Ena a tenger habjaiból lép elő, formás idomait kiemelő, testhez tapadó nedves ruhában, nagy visszhangot kapott a jugoszláv médiában, és a fiatal színésznőt egy csapásra szexszimbólummá avatta. Koltai Ágnes (szintén a Filmvilág kritikusa volt) szerint ebben az alkotásában „Zafranović nem az itáliai barokk nagy mestereitől, Bertoluccitól és a kései Viscontitól tanulta a legtöbbet, hanem Puriša Djordjevićtől, aki Dél című filmjében először számolt le a partizánromantikával.”


Ena első mai témájú filmje a Nyári piknik (1981) volt, melyet Zoran Amar rendezett. A történet két fiatalemberről szól, akik könnyedén veszik az élet dolgait. Egyikőjük egy szupermarketben találkozik egy szép fiatal lánnyal, akinek tréfából házassági ajánlatot tesz. A viccesnek szánt ötlet hamar valósággá válik, ám mulatságos vígjáték helyett egy nyomasztó dráma bontakozik ki a nézők szeme előtt. Az 1982-es Menjünk tovább (rendező: Zdravko Šotra) közvetlenül a második világháború után játszódik. Milošnak, a volt partizánnak immár új kihívással kell szembenéznie: tanítói állást kap egy szerb kisváros romos iskolájában, és miközben megpróbál helytállni ebben a számára új közegben, szerelem szövődik közte és egy ápolónő között. Milošt a jugoszláv filmművészet néhai fenegyereke, Dragan Nikolić játszotta, az ápolónőt pedig Ena, akit a nagy múltú szerb televíziós műsorújság, a Tv Novosztyi olvasói az év legjobb színésznőjévé választottak. Egy fontos mellékszerepet a közelmúltban elhunyt Velimir Bata Živojinović alakított. Miroslav Mikuljan Élni akarok (1982) című alkotásának középpontjában egy földműveléssel foglalkozó apa és fiának konfliktusa áll, mely eltérő életfelfogásukból fakad. A fiú más életet akar magának, és amikor beleszeret egy gyönyörű, de értelmi fogyatékos lányba, a nemzedéki ellentétek kiéleződnek. Mikuljan könyörtelenül realista képet fest a vidéki Jugoszláviáról, és porrá zúzza a „békés falusi idill” hamis illúzióját.


A következő öt évben Ena a színházi szerepek mellett csupán a televízió számára forgatott. Mint később elmondta, ezekben az években számos olyan játékfilmszerepet ajánlottak neki, amelyekben főleg vetkőznie kellett volna. Ha a szerep valóban megkívánta, akkor erre hajlandó is volt, de amikor színészi szempontból nem tudott volna mit nyújtani, inkább visszautasította a felkéréseket. Állítólag nem fogadta el a Hollywoodból érkező ajánlatokat sem, mert nem hitt az „amerikai álom”-ban, sem abban, hogy egy horvát színésznő szakmailag is igényes karriert futhat be az álomgyárban. 1987-ben állt újra a felvevőgép elé Živorad Tomić Királyi döntő című filmjében. (A cím egy szójáték, a sakkozó főhős családneve ugyanis „király”-t jelent, és magában a játékban is van ilyen figura.) A történet két főszereplője, Branko Kralj (Irfan Mensur) és a felesége, Visnja (Ena Begović) rossz házasságban élnek. Branko elhidegült szépséges hitvesétől, és szeretőjén kívül csupán a sakk iránt érdeklődik. Egy vonatutazás alkalmával Branko magára hagyja feleségét a szinte teljesen üres vonaton, hogy egy távolabbi fülkében bekapcsolódjon egy sakkpartiba. Három férfi kihasználja az alkalmat, és megerőszakolja a magára maradt Visnját… Ena Begović színészi diplomája átvételétől haláláig a zágrábi Horvát Nemzeti Színház művésze volt. Olyan nagy szerepeket játszott a színpadon, mint például Desdemona, Nera grófné, Castelli bárónő és Anna Karenina. Castelli bárónőt – Miroslav Krleža A Glembay család című 1932-ben megjelent regényének egyik szereplőjét – egyébként filmen is nagy sikerrel formálta meg, Antun Vrdoljak 1988-as alkotásában. További fontosabb szereplők: Mustafa Nadarević, Tonko Lonza, Bernarda Oman és Matko Raguž. Az 1988-as pulai filmfesztivál zsűrije Nadarević és Begović alakítását is díjjal ismerte el. Ena azonban nem vette át a neki ítélt díjat, mert azt mint a legjobb női mellékszereplő kapta volna, szerinte viszont főszerepet játszott. Annak idején a magyar mozik is bemutatták a Balkán Expressz (1983) című háborús kalandfilmet, amely az egykori Jugoszláviában oly nagy sikert aratott, hogy hat évvel később elkészült a folytatás, sőt annak alapján egy tízrészes tévésorozat is. A történet a negyvenes évek elején játszódik, amikor a Balkán Expressz nevű vándorzenekar megpróbál a politikából kimaradva megélni. Ezekben az években azonban ez egyszerűen lehetetlen, s a zenészeknek dönteniük kell, hogy kollaboránsok lesznek-e, vagy inkább a maguk módján segítik a harcoló partizánokat.


A kilencvenes évek
A kilencvenes években Ena továbbra is megosztotta energiáit a televízió, a film és a színház között, de természetesen az utóbbira szentelte a legtöbb időt. 1990-ben kisebb szerepet játszott a Végzetes égbolt című sci-fi kalandfilmben, amely amerikai–ausztrál–jugoszláv koprodukcióban készült. A cselekmény szerint Norvégiában titokzatos körülmények között lezuhan egy katonai repülőgép. A pilóta utolsó üzenetében különös égi fényjelenségekről számolt be. A NATO szeretné elbagatellizálni a balesetet, de egy tévériporter és egy jó szimatú újságíró megsejti, hogy az eset valós háttere sokkal szenzációsabb lehet, mint ami a hivatalos közleményben elhangzik. A nagy sikert aratott A Glembay család rendezője, Antun Vrdoljak a Karnevál, angyal és por (1990) című drámájában is szerepet biztosított Begović számára. A három történetből álló film a magány, a csalódás és a mulandóság témáját dolgozza fel. Jovan Stanisavljević (1897–1925) – vagy ahogyan a délszláv néphagyomány ismeri: Čaruga – a XX. század elejének legendás horvát betyárja volt, aki az első világháború után bűnbandájával gazdag embereket fosztott ki, de a gyilkosságtól sem riadt vissza. A rettegett bűnöző nagy nőcsábász hírében állt, így amikor rendőrkézre került, halálra ítélték, és háromezer ember szeme láttára nyilvánosan felakasztották, jó néhány hölgy megsiratta a banditát. Kalandos életéről a jugoszláv filmgyártás egyik nemzetközi hírű alkotója, Rajko Grlić forgatott filmet 1991-ben. Čarugát az akkor harmincnyolc esztendős Ivo Gregurević játszotta (a címszereplőt huszonnyolc éves korában végezték ki), Ena kapta Svilena szerepét.


A művésznő hat évvel a Čaruga után, 1997-ben forgatott újra a mozik számára. A harmadik asszony (1997, Zoran Tadić) cselekménye a közelmúltban játszódik, 1991 őszén, amikor Horvátország a függetlenségéért harcolt, s fővárosát, Zágrábot légicsapások és áramszünetek sújtották. Az Ausztráliában élő riporternő, Hela Martinić egy régi barátnője, Vera meghívására tér haza Zágrábba. Mire megérkezik, Vera életét vesztette egy rejtélyes közlekedési balesetben. Hela magánnyomozásba kezd, hogy kiderítse, mi áll a gyanús tragédia hátterében. Oly sok nyomasztó dráma után Ena 1998-ban kisebb szerepet vállalt egy romantikus komédiában. A Melita Zganjer és a három férfi hősnője, Melita (Mirjana Rogina) a nők gyakori problémájával küzd: szeretne lefogyni, de ez nem olyan könnyű, mivel egy cukrászdában dolgozik, állandó kulináris kísértések közepette. Ahogy az ilyen filmekben lenni szokott, a boldogság csak egy karnyújtásnyira van Melitától, de történik egy s más bonyodalom, amíg erre ő maga is rájön. Ena egy Maria nevű nőt játszott. Az Agónia (1998) szintén egy Miroslav Krleža-regény filmváltozata. A történet az 1920-as években játszódik, az egykori Osztrák–Magyar Monarchia egyik kisvárosában. Lenbach báró (Božidar Alić) szokása szerint feleségétől, Laurától (Ena Begović) várja a segítséget ahhoz, hogy sürgősen kifizethesse becsületbeli adósságát. Az asszony azonban ezúttal nemet mond, ami drámai helyzetek sorához vezet.


A művésznő utolsó filmje, az 1999-ben bemutatott Četverored ismét a második világháború idejébe repíti vissza a nézőket. Témája a bleiburgi mészárlás, amelyet természetesen a horvátok szemszögéből mutat be Jakov Sedlar rendező. A történelemben „horvát holokauszt”-ként emlegetik ezt a tragédiát, amelyet a szövetséges hatalmak igyekeztek elhallgatni a nyilvánosság elől. Az áldozatok pontos száma nem ismeretes, de mértéktartó források szerint is tízezrekben mérhető. 1945-ben, a második világháború vége felé, a Tito bosszúszomjas partizánjai elől menekülő horvát katonatisztekhez és családjaikhoz nagy számban csatlakoztak az oroszokkal való találkozást kerülni igyekvő németek, magyarok, osztrákok és szlovének is. A szlovén–osztrák határ ausztriai oldalán fekvő Bleiburgban érték utol őket az üldözőik. A Churchill és Tito által kötött megállapodás értelmében a menekülőket visszakényszerítették Jugoszlávia területére, ahol a partizánok embertelen mészárlást hajtottak végre közöttük. A lányokat, asszonyokat és gyerekeket a férfiak szeme láttára megbecstelenítették, majd derékig földbe ásták és halálra kövezték őket. A férfiakkal megásatták saját sírjukat, és a hiánycikknek számító puskagolyó helyett gyújtóbombákkal és kézigránátokkal végeztek velük, de voltak, akiket lefejeztek. Joggal gondolhatnánk, hogy egy ilyen sokáig elhallgatott tabutéma a moziba csábítja a nézőket, de a költséges produkció megbukott, és a kritikusok sem voltak kíméletesek vele.


Tragikus autóbalesetek
Ena Begović állítólag rettegett a repüléstől, és amikor egyszer egy tizenkét órás repülőutat kellett megtennie, sírógörcsöt kapott. Egy színésznő életének viszont szerves része az utazás, amely repülőn a leggyorsabb, ezért Ena szakember segítségét kérte félelmei leküzdéséhez. A végzet nem is a levegőben, hanem az utakon érte utol. 1996. június 5-én éjjel háromnegyed 2 tájban egy zágrábi útkereszteződésben az általa vezetett Suzuki Swift összeütközött egy motorkerékpárral. A motort vezető Fatmir Miniri a helyszínen életét vesztette, utasa súlyosan megsérült. A Suzuki utasa, Djordje Kukuljica színművész szintén súlyos sérülésekkel került kórházba. Ena gyakorlatilag sértetlenül megúszta a karambolt. A bíróság bűnösnek mondta ki halálos közúti baleset gondatlan okozásában, ugyanakkor figyelembe vette az enyhítő körülményeket is. Például azt, hogy bár Begović túllépte a megengedett sebességet, és nem volt eléggé körültekintő, de az áldozat is a megengedettnél háromszor nagyobb sebességgel vezette a motorkerékpárját. A bíróság méltányolta a színésznő őszinte bűnbánatát, együttműködési készségét, valamint azt a tényt is, hogy korábban soha semmilyen közlekedési kihágást nem követett el. A Marina Mrčele által vezetett zágrábi bíróság a kiszabott nyolc hónapi börtönbüntetést három évre felfüggesztette. Begović a médiának úgy nyilatkozott, hogy mélységesen sajnálja a történteket, Miniri tragikus halálát, és részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak, ugyanakkor kijelentette, hogy nem érzi magát felelősnek a balesetért. A tragédia egyébként a korábbiaknál is zárkózottabbá tette, és a hivatásával együtt járó szerepléseket leszámítva kerülte a nyilvánosságot.


Ena a nyolcvanas évek második felében találkozott először Josip Radeljakkal. A dúsgazdag horvát üzletember nős volt: két évtizeddel korábban vette feleségül a hatvanas-hetvenes évek szerb szexbombáját, a Nyugaton is jól ismert Beba Lončar színésznőt. A házaspár nagyon szeretett volna gyereket, de évekig nem jött össze a dolog. Beba többször is elvetélt, míg utolsó terhességét végül sikerült kihordania – kilenc hónapon át fel sem kelhetett az ágyból –, és 1982-ben megszületett a fia, Leo. A boldog édesanya gondolkodás nélkül feladta karrierjét, hogy állandóan kisfia mellett lehessen. Leo ötéves korára a szülők házassága észrevehetően válságba került. Radeljakot elbűvölte Ena Begović szépsége és különleges személyisége, és rövid időn belül szerelmi viszony alakult ki közöttük. 1994-ben Josip és Beba elváltak. A férfi kilátásba helyezte, hogy továbbra is gondoskodik Bebáról, amennyiben az asszony a nyilvánosság előtt hallgatni fog házasságuk részleteiről és szakításuk körülményeiről. A nagyvonalú ajánlatot kínos bírósági hercehurca előzte meg, amely egyebek mellett a Leo fölötti felügyeleti jogról is szólt. A jugoszláv bulvármédia sokat foglalkozott az üggyel, és talán emiatt várt Radeljak hat évet, hogy feleségül vegye Enát. 2000. június 1-jén mondták ki egymásnak a boldogító igent. A szépséges színésznő ekkor már szíve alatt hordta közös gyermeküket, akit pontosan egy hónappal később, július 1-jén császármetszéssel hozott a világra. A kislány a Lana nevet kapta a keresztségben.


2000 nyarát a Radeljak család a festői szépségű horvát szigeten, Bračon töltötte. A házaspárral volt Ena édesanyja, Tereza és mostohafia, Leo is. Augusztus 15-én elhatározták, hogy felkeresik a szigeten tartózkodó barátaikat. Egy Jeep Grand Cherokee-ba ültek be mindnyájan: Josip, Ena, Tereza, Leo és a másfél hónapos Lana. Egy idő után az apa megengedte tizennyolc éves fiának, hogy átvegye a kormányt. Egy magaslaton parkoltak le. Apa és fia szálltak ki először. Tereza és Ena a csecsemővel szintén kiszállni készültek, amikor az autó váratlanul megindult hátrafelé, és az út széléről egy több méterrel lejjebb elhelyezkedő villa kertjébe zuhant. Tereza csípője eltört, Lana megúszta enyhe kómával, Ena viszont súlyos fejsérüléseket szenvedett. Még élt, amikor kimentették a kocsiból, de a kórházba szállítás közben elhunyt. Érthető módon elsősorban Leo Radeljak felelőssége merült fel, hogy elmulasztotta a kézifék behúzását. A fiatalembert bíróság elé állították, de több tárgyalás után 2007-ben felmentették. Ilyenkor a cinikus átlagemberben felmerül a gyanú, nem az történt-e, hogy a dúsgazdag papa a pénze segítségével kihúzta felelőtlen magzatát a bajból. A hivatalos szakértői vélemény mindazonáltal a baleset okaként a kézifék egy olyan jellegű hibáját állapította meg, amely miatt a típust egy időre ki kellett vonni a forgalomból. Josip Radeljak a horvát bulvármédia szerint évekkel később anyagi hasznot kívánt húzni a balesetből, mert lánya állítólagos rokkantságára hivatkozva komoly kártérítést követelt a gépkocsi biztosítójától, az Adriától, ám bebizonyosodott, hogy Lana kifejezetten aktív gyerekként még síelni is járt. Sajnos a családi tragédia nem ért véget Ena halálával. Radeljak mint életerős férfi és gondoskodó családapa azon volt, hogy mielőbb szerető mostohaanyát találjon a kis Lana mellé. Amikor 2009-ben megismerkedett egy másik szépséges horvát színésznővel, az 1981-ben született Dolores Lambasával, úgy tűnt, ismét a családi béke és boldogság időszaka köszönt be. Dolores saját lányaként törődött Lanával, aki nagyon megszerette a mostoháját. 2013. október 23-án reggel fél 7 körül azonban újabb szerencsétlenség történt: Bród (régi magyar nevén: Nagyrév) közelében Dolores kocsija karambolozott, és a színésznő néhány órával később belehalt a sérüléseibe.


FILMOGRÁFIA
Játékfilmek
* 1999: Četverored
* 1998: Agónia (Agonija)
* 1998: Melita Zganjer és a három férfi (Tri muškarca Melite Žganjer)
* 1997: A harmadik asszony (Treća žena)
* 1991: Čaruga
* 1990: Végzetes égbolt (Fatal Sky)
* 1990: Karnevál, angyal és por (Karneval, anđeo i prah)
* 1988: Balkán Expressz 2 (Balkan ekspres 2)
* 1988: A Glembay család (Glembajevi)
* 1987: Királyi döntő (Kraljeva završnica)
* 1982: Élni akarok (Hoću živjeti)
* 1982: Menjünk tovább (Idemo dalje)
* 1981: Nyári piknik (Piknik u topoli)
* 1981: Itália bukása (Pad Italije)
* 1980: Őrültek háza (Luda kuca)
* 1978: Árnyak Dubrovnik felett (Okupacija u 26 slika)


Tévéfilmek, tévésorozatok
* 1996: Chamchatka
* 1996: Ne zaboravi me
* 1993: I dok je srca, bit će i Kroacije!
* 1991: Djevojčice sa šibicama
* 1991: Sarajevske priče
* 1990: Arsène Lupin legújabb kalandjai (Le retour d'Arsène Lupin) (a Le bijou fatidique című epizódban)
* 1990: Igra i zbilja
* 1990: Tražim srodnu dušu
* 1989: Balkan ekspres 2
* 1988: Zagrljaj
* 1987: TV Teatar Ujakov San
* 1986: Veštica
* 1985: Hrvatski narodni preporod
* 1984: Jedan cijeli ljudski vijek
* 1983: Učitelj
* 1982: Bobi
* 1982: Nepokoreni grad
* 1979: Ivan Goran Kovačić

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A NÉGY TESTŐR, AVAGY A MILADY BOSSZÚJA

Richelieu: „Nem nyújtok segédkezet a gyilkosságaihoz, asszonyom.” Milady: „Segítségre nincs szükségem. Csupán egy írásra, hogy szabadke...