2020. április 2., csütörtök

A KIS LOVAG

Az irodalmi Nobel-díjas Henryk Sienkiewicz (1846–1916) könyvei világszerte nagy népszerűségnek örvendenek az olvasók körében. Híres trilógiája, a Tűzzel-vassal, az Özönvíz és A kis lovag a XVII. századi lengyel történelem sorsfordító eseményeit idézi fel, szereplői között valós történelmi személyek és fiktív figurák egyaránt megtalálhatók. Jerzy Hoffman lengyel rendező – aki a minap töltötte be 88. életévét – eredetileg sorrendben szerette volna megfilmesíteni a sorozat köteteit. A Tűzzel-vassal megvalósítására azonban nem kapott engedélyt a mű vitatott történelemszemlélete miatt, az Özönvíz meg egyrészt túl drágának ígérkezett, másrészt Hoffman egyik tekintélyes kollégája, Aleksander Ford már bejelentette rá az igényét. A kis lovag ellen viszont nem merült fel kifogás. A Lengyel Televízió egy tévésorozatot akart volna belőle, amit Hoffman csak azzal a feltétellel vállalt, hogy előbb mozifilmként is elkészítheti. A forgatás szakmai-emberi problémáit tetézte, hogy akkoriban egy antiszemita tisztogatókampány zajlott a lengyel közéletben, melynek egyik célpontja Hoffman volt. A fárasztó forgatás és a folyamatos zaklatás annyira kimerítette a művészt, hogy lemondta a tévésorozatot, amelyet végül Paweł Komorowski készített el. A játékfilmet nem lehetett egy az egyben hasznosítani a tévésorozat számára, mert különböző okokból a színészek és a technikai stáb egy része már nem vett részt a munkában. A kis lovag filmváltozata óriási sikert aratott Lengyelországban, a címszerepet alakító Tadeusz Łomnicki és partnerei népszerűsége az egekbe ugrott. Jól fogadták a tizenhárom részes tévésorozatot is, amelyet hazánkban 1972 januárjától, bő másfél évvel a játékfilm itthoni mozipremierje után mutatott be először a Magyar Televízió. (Sienkiewicz regényének címe számos magyar kiadáson A kislovag. Jelen szöveg viszont alapvetően a filmről szól, amelynek magyar plakátján egyértelműen különírást alkalmaztak, és nyelvtani szempontból egyébként is az a helyes, hiszen a jelző a címszereplő Wołodyjowski termetére utal.) 


A cselekmény 
1668-at írunk. II. János Kázmér király lemondott, a lengyel nemesség királyválasztásra készül. A szejmre megérkezik a jó kedélyű, koros Zagłoba is, aki jeleskedett a korábbi évek csatáiban, ámbár inkább az eszét, mint a fizikai erejét próbálta kamatoztatni. A derék férfiú nem talál szállást a felbolydult városban, ám szerencsére találkozik egykori apródjával, Ketlinggel, aki meghívja őt a közelben lévő kastélyába. Ketling bemutatja a barátját, Adam Nowowiejskit is. Zagłoba megtudja a két fiatalembertől, hogy régi harcostársát, Michał Wołodyjowskit súlyos csapás érte: kedvese életét vesztette egy rablótámadásban, s emiatt a lesújtott kis lovag elvonult egy remetekolostorba, hogy élete hátralévő részét az Úr szolgálatának szentelje. Zagłoba nem akar beletörődni abba, hogy az életerős Wołodyjowski eltemetkezzék a kolostor falai közé, amikor a hazának most különösen nagy szüksége lenne bátor katonákra. Kegyes hazugsággal ráveszi a barátját, hogy hagyja el a kolostort, még mielőtt felszentelnék. A cselszövés beválik. A kis lovag eleinte neheztel Zagłobára, hogy félrevezette őt, és rossz néven veszi, hogy a csínyben Ketling és Nowowiejski is részt vett. Persze nem tud komolyan és tartósan haragudni rájuk, és lassan megbékél azzal a gondolattal, hogy visszatérjen régi kardforgató életéhez. Ketling kastélyába rövidesen újabb vendégek érkeznek: Wołodyjowski nővére, Makowiecka asszony és két pártfogoltja, két nemes kisasszony: a vadóc Basia és a gyönyörű, csendes Krzysia. Basiának megtetszik a nemes lelkű kis lovag, aki jeleskedik a kardvívásban, amelyben a lány is járatosnak hiszi magát. Wołodyjowski azonban nem a durcás fruska, hanem a szépséges Krzysia iránt táplál mély érzelmeket. A vonzalom kölcsönös, eljegyzik egymást, ám Krzysia azt kéri, ezt egyelőre tartsák titokban. A kis lovagot hamarosan elszólítja a kötelesség. Távollétében hazaérkezik a kastély ura, Ketling, akit szintén elbűvöl Krzysia szépsége. A lány is rádöbben arra, hogy szereti ugyan Wołodyjowskit, de nem szerelmes belé. A szíve immár Ketlingért dobog, korábbi esküjét viszont nem akarja megszegni, és kilátástalannak látszó helyzetét úgy akarja megoldani, hogy zárdába vonul. Ketling a szerelmi csalódás miatt haza akar menni Skóciába, ahonnan még gyerekkorában került Lengyelországba. A visszatérő Wołodyjowski nem érti Krzysia váratlan és különös döntését a kolostorba vonulásról. Basia kikotyogja, hogy barátnője valójában Ketlingbe szerelmes. A kis lovag éktelen haragjában Ketling után indul, hogy elégtételt vegyen csalárd barátján… 


A regény, a fontosabb szereplők és a történelmi háttér 
Sienkiewicz trilógiájának befejező része, A kis lovag – akárcsak a Tűzzel-vassal és az Özönvíz – először folytatásos újságregényként jutott el az olvasókhoz: a varsói Słowo napilap kezdte közölni 1887-ben, majd a krakkói Czas és a poznańi Dziennik Poznański is lehozta. Az utolsó részek 1888-ban láttak napvilágot, de aki ezt nem bírta kivárni, az már 1887-ben megvásárolhatta a történetet könyvformátumban. Az eredeti kéziratot jelenleg a wrocławi Ossolineumban őrzik. A trilógia a XVII. századi lengyel történelem sorsfordító eseményei köré épül, a szereplők részben valós történelmi személyiségek, részben kitalált figurák. A Tűzzel-vassal (1884) az ún. Hmelnickij-felkelés (más néven: kozák–lengyel háború, 1648–1654) idején játszódik, csúcspontját a zbarazsi ostrom jelenti. Az Özönvíz (1886) eseményeit a svéd invázió (1655–1660) foglalja keretbe: ezt az időszakot a lengyel történelemben „özönvíz”-nek nevezik, a magyar szakirodalomban viszont általában „északi háború”-ként hivatkoznak rá. A kis lovagban (1888) három történelmi esemény kap nagy hangsúlyt: Wiśniowiecki Mihály (Michał Korybut Wiśniowiecki, 1640–1673) királlyá választása 1669-ben, Kamjanec-Pogyilszkij ostroma 1672-ben és a chocimi csata 1673-ban. 


Wiśniowiecki Mihály a Tűzzel-vassal egyik szereplője, Jeremi Wiśniowiecki lublini vajda (1612–1651) és Gryzelda Zamoyska (1623–1672) egyetlen gyermeke volt. Születése után a fiú Zamośćba került, ahol a nagyanyja, Katarzyna Zamoyska nevelte. Ezután az anyja Lubniba vitte. A Hmelnickij-felkelés miatt a család az ún. Bal parti Ukrajnába (Lewobrzeżna Ukraina) menekült. Mihály 1648 őszén tért vissza Zamośćba. Jeremi Wiśniowiecki 1651-ben bekövetkezett halála után a fiú Vasa Károly Ferdinánd püspök felügyelete alá került. Négy évvel később a püspök is elhalálozott, s ekkor Wiśniowieckit a nagybátyja, Jan Zamoyski vette a szárnyai alá, aki a taníttatásáról is gondoskodott. Az „özönvíz” elől a felső-sziléziai Głogówekben talált menedéket, ahonnan II. János Kázmér király parancsára 1655 novemberében Nysába ment, hogy az ottani jezsuita kollégiumban folytassa tanulmányait. Gonzaga Lujza Mária királyné közbenjárására 1656 közepén engedélyt kapott arra, hogy Prágába utazzon, ahol a Károly Egyetemen tanult tovább. 1660 júniusában visszatért Lengyelországba. Rövidesen Drezdába, majd Bécsbe utazott, hogy tiszteletét tegye Gonzaga Eleonóránál, III. Ferdinánd német-római császár, magyar és cseh király feleségénél. A császári udvarban találkozott először későbbi hitvesével, Habsburg Eleonórával. Mihály egyébként nem eredménytelenül koptatta az iskolapadot, hiszen több idegen nyelvet is elsajátított, beszélt latinul, németül, olaszul, franciául, s alighanem jártas volt a tatár és a török nyelvben is. 1663-ban harcolt az orosz–lengyel háborúban, és a Lubomirski-lázadás idején is kitartott II. János Kázmér mellett. 


Az uralkodó azonban képtelen volt felülkerekedni a zavargásokon, és 1668. szeptember 16-án lemondott a trónról. Franciaországba távozott, ahol XIV. Lajos, a Napkirály barátsággal fogadta. Lengyelországban új királyt kellett választani, és Andrzej Olszowski, Chełmno püspöke azt javasolta, hogy Mihály is kerüljön a jelöltek közé. Az ifjú Wiśniowieckit a lengyel nemesség is támogatta, mert az urak abban bíztak, hogy a tapasztalatlan herceg nem próbálkozik azzal, hogy megnyirbálja a jogaikat, ahogyan lemondott elődje tette. Mihályt 1669. június 19-én választották meg lengyel királynak és litván nagyhercegnek, majd szeptember 29-én Krakkóban megkoronázták. Az új uralkodónak persze azonnal megvoltak az ellenségei, akik a Habsburg-párti Mihállyal ellentétben franciapártiak voltak. Az ellentábor élén Mikołaj Prazmowski prímás és Sobieski János, a korona nagyhetmanja (a későbbi III. János király) állt. 1670. február 27-én Mihály feleségül vette Habsburg Eleonórát. A franciapártiak már ezt megelőzően, 1669 novemberében kísérletet tettek arra, hogy Mihályt megfosszák a tróntól, és saját jelöltjüket, Charles-Paris d'Orléans-Longueville grófot ültessék a helyére. A királyhívők és a franciapártiak között egyre élesebbé váltak az összetűzések, s a belső nehézségeket tetézte, hogy küszöbön állt a törökök támadása. 1672-ben kitört a lengyel–oszmán háború, miközben az országot belülről a polgárháború réme fenyegette. 


A címszereplő, a kis lovag, vagyis Michał Wołodyjowski már az előző részekben is szerepelt, ebben a kötetben azonban főszereplővé lépett elő. Modellje valós személy volt, egy ősi lengyel nemesi család sarja, Jerzy Wołodyjowski (1620–1672) ezredes. Szülei nemesi származásuk ellenére sem voltak vagyonos emberek, s mivel az országot jó ideje a bizonytalanság és a nyugtalanság jellemezte, Jerzy sok más sorstársához hasonlóan a katonai pályán próbált érvényesülni: a történészek feltételezései szerint valóban részt vett a kozák háborúkban. Apja halála után Paniowce faluban telepedett le, ahol nagy köztiszteletnek örvendett, és ácsként kereste a kenyerét. Krystyna Jeziorkowskát vette feleségül, akinek Wołodyjowski már a negyedik férje volt. Mivel azokban az időkben még az uralkodók sem válhattak el, amikor kedvük tartotta, így biztosra vehetjük, hogy Krystyna előző férjei ilyen-olyan okokból (háború, betegség) elhunytak. A rendelkezésemre álló források nem tesznek említést Jerzy Wołodyjowski testmagasságáról, de azt megerősítik, hogy félelmetes vívó hírében állt, mesteri módon bánt a szablyával, a csatákban pedig kiváló taktikusnak bizonyult. A legenda szerint egy ütközet alkalmával a jelentős túlerőben lévő ellenség azonnal visszavonult, amint hírét vette, hogy Wołodyjowski vezeti a lengyel csapatokat. 


1671-ben a derék lovag volt a határvidéki erőd, Chreptiow parancsnoka, és vezetésével itt sikerült megállítani az inváziót. Sobieski János is felismerte Wołodyjowski kivételes képességeit, és Kamjanec-Pogyilszkij kapitányává nevezte ki. Bár a Lengyel–Litván Unió egyik legerősebb erődítményéről volt szó, idővel nyilvánvalóvá vált, hogy nem lesz képes ellenállni az óriási túlerőnek, és döntés született a megadásról. Ezzel sok tiszt és katona egyáltalán nem értett egyet, beleértve Wołodyjowskit is, aki állítólag azt mondta, inkább meghal, semmint végig kelljen néznie a törökök bevonulását. A Sors ettől valóban megkímélte: 1672. augusztus 26-án halt meg, amikor az erőd egyik része, a Fekete torony levegőbe repült. A robbanás körülményei nem kellően tisztázottak. A kortárs Cyprian Tomaszewicz szerint véletlenül következett be a detonáció, míg Stanisław Makowiecki (szintén kortárs prelátus) szerint az erőd tüzértisztje szándékosan okozta a robbanást, amikor megkezdődött a hódítók bevonulása Kamjanec-Pogyilszkijba. A kozák áldozatok száma 500 és 800 fő közé tehető. Egy kartács a fején találta el Wołodyjowskit, aki a helyszínen életét vesztette. Holttestét a kamjanec-pogyilszkiji ferences templom alagsorában helyezték örök nyugalomra. Részben Sienkiewicz regényének köszönhetően él a legenda, hogy a bátor katona önként vállalta a hősi halált. 


Wołodyjowski felesége, a fiús természetű, de olykor mégis kamaszlányosan durcás Basia a trilógia egyik legérdekesebb nőfigurája. Az előző két rész női főszereplői, Helena és Oleńka, igazi romantikus regényhősnők voltak: szépek, szenvedélyesek, hazafias érzelműek, akik mindenben úgy cselekedtek, ahogy az abban a korban megszokott (és elvárt) volt a nőktől. Kétségtelenül bátrak voltak, ugyanakkor vészhelyzetekben mindig szükségük volt egy okos és erős férfira, hogy megmentse őket a veszedelemből. A kis lovagban ezt a gyámolításra szoruló, szenvedélyes érzelmekre képes nőtípust inkább a mellékszereplők, Krzysia és Ewa képviselik. Basia másféle személyiség. Kommunista szófordulattal élve úgy is mondhatnám, politikailag talán nem annyira öntudatos, mint Helena és Oleńka, viszont járatos a kardvívásban, szórakozást jelentenek számára a férfias elfoglaltságok, és képes egyedül is megvédeni magát, hiszen ki tud szabadulni Azja kezei közül, és számtalan nehézséget leküzdve egyedül hazáig vergődni. Nem csoda, hogy amazontermészetével szerelmet ébreszt a vad tatárban, míg Wołodyjowski kezdetben a hagyományos, romantikus nőtípust megtestesítő Krzysiáért epekedik. Ami egyébként a szerelmet illeti, abban Basia semmiben sem különbözik a korábbi részek női főszereplőitől: ő is lángoló érzelmekkel szereti szíve választottját, hűségét semmi és senki nem ingathatja meg, és a szeretett férfi oldalán érzi magát igazán boldognak. 


Sienkiewicz Wołodyjowski igazi feleségéről, Krystyna Jeziorkowskáról (1620–1675) mintázta a figurát, ám jócskán szabadjára engedte írói fantáziáját. Mint említettem, az igazi Basiának, vagyis Krystynának például a kis lovag már a negyedik férje volt: 1649-ben Paweł Świrskihez, 1653-ban Jan Kondrackihoz, 1658-ban pedig Mikołaj Ćwilichowskihoz (Zaćwilichowski) ment feleségül. Wołodyjowskinak 1662-ben mondta ki a boldogító igent, s férje halála után ötödször is az oltár elé állt, ezúttal Franciszek Dziewanowskival. A trilógia első két részében a főszereplők között első látásra fellángol a szerelem, A kis lovagban viszont nem így történik. Ahogy már szó volt róla, Wołodyjowski először Krzysia után epekedik, a durcás Basia pedig undoknak találja a kardforgató vitézt, aki nem hajlandó vele egyenrangú vívópartnerként bánni vele. Némi túlzással akár azt is mondhatnánk, hogy Basia személyében Sienkiewicz az emancipált nő valamiféle történelmi prototípusát teremtette meg. Igaz, Basia is csak addig akar egyenrangú lenni, amíg férfiúi virtuskodásról van szó: a kis lovag feleségeként már elfogadja az alárendeltséget (vagyis a hagyományos női szerepkört), és például már nem hepciáskodással, hanem a tipikusan női módszerek egyikével, hízelgéssel bírja rá a férjét arra, hogy engedje el őt Ewával és Azjával az öreg Nowowiejskihez. 


A jó kedélyű Zagłoba valóságos Cupidóként ügyködik azon, hogy összeboronálja Michałt és Basiát, mert ő már akkor látja, hogy az Úr egymásnak teremtette őket, amikor ők ezt még nem tudják, vagy nem merik beismerni. Zagłoba is állandó szereplője a trilógiának, és jelleme igen nagy változáson megy keresztül. Az első részben (Tűzzel-vassal) eleinte még Falstaff és Münchhausen egyfajta keverékének tűnik, aki szeret dicsekedni állítólagos hőstetteivel, ám amikor vészhelyzet adódik, igyekszik elkerülni a tényleges összecsapást. Fokozatosan derül ki róla, hogy tényleg nem gyáva ember, és amikor igazi vitézek közé kerül, helyén van a szíve és az esze, sőt a vakmerő tettektől sem riad vissza. Így például a trilógia első kötetében fondorlatos csellel szökteti meg a gyönyörű Helenát Bohun fogságából, és sikerül elmenekülniük üldözőik elől. Ebben persze nagy szerepe van Zagłoba fortélyainak, sőt úgy is tekinthetünk rá, mint a „Többet ésszel, mint erővel!” mondás eleven szimbólumára. Az Özönvízben is kifogyhatatlan a furfangos ötletekből, A kis lovagban pedig már érdemdús, szeretetre méltó nemesemberként látjuk, akinek még arra is kiterjed a figyelme, hogy megnyugtató módon elrendezze barátai szívügyeit. 


Röviden ejtsünk néhány szót más szereplőkről is. Ketlingnek is volt valós modellje, akárcsak Basiának, de Sienkiewicz az ő esetében is jelentősen eltért a történelmi alaktól. Az igazi Ketlinget Hejkingnek hívták, bizonyos forrásokban a neve Heinkink, Hekling vagy Heyking írásmóddal szerepel. A kamjanec-pogyilszkiji erőd tüzérparancsnoka volt, aki a krónikák szerint fennen hangoztatta, hogy nem engedi át a várat az ellenségnek. A legenda úgy szól, hogy amikor értesült a megadásról, inkább felrobbantotta a Fekete Tornyot, amivel több száz támadó halálát okozta. Tettét általában a hősiesség és a hazaszeretet dicső példájának tartják, ugyanakkor a robbanásra születtek más magyarázatok is. Az egyik szerint csupán véletlenül következett be, mások úgy tudják, a kapituláció miatti csalódottságukban lerészegedett katonák könnyelműsége okozta a detonációt (legalábbis a frissen kötött béke megőrzése érdekében a török félnek így magyarázták az incidenst). Lanckoroński püspök (1612–1677) viszont azon a véleményen volt, hogy a robbanás valójában a toronyban korábban elrejtett fegyverzet megdézsmálásának nyomait próbálta volna elleplezni, csak a vártnál jóval nagyobbra sikerült. Ketling mint irodalmi figura már az Özönvízben is szerepelt, egyike volt Oleńka udvarlóinak. A magyar olvasót azonban kissé megzavarhatja, hogy a különböző fordítások nem egyféleképpen írják a nevét, keveredik bennük a Hassling, a Kettling és a Ketling írásmód. 


Fiktív személyiségek a Nowowiejski család tagjai: a szigorú apa és két szomorú sorsú gyermeke, Adam és Ewa. Kitalált regényalak Azja Tuhajbejowicz is: személyében Sienkiewicz egy olyan típust kívánt megalkotni, aki egyesíti mindazokat a tulajdonságokat, amelyeket akkoriban a tatároknak tulajdonítottak. Ennek ellenére irodalomtörténészek azt feltételezik, hogy a figura megteremtéséhez a szerző figyelembe vette egy tatár származású katona, Aleksander Kryczyński (?–1673) életútját is. A mellékszereplők közül valós történelmi személyiség volt Jan h. Prus Motowidło (?–1673) ezredes: családja a XVII. században költözött a Litván Nagyfejedelemségből a sanoki konföderációs központba. Az 1648-as korszunyi csatában a tatárok kezére került, akik eladták őt a törököknek. Tizennyolc évig gályarabként sínylődött, 1666-ban sikerült visszanyernie a szabadságát, amikor a máltai lovagok megtámadták a török flottát. 1671-ben egy lengyel fennhatóság alá tartozó kozák ezred parancsnokává nevezték ki. A lengyel haderő parancsnoka Wołodyjowski volt. Motowidło a chocimi csatában vesztette életét, mert elsőként támadt embereivel a törökökre, miközben a lengyel haderő még nem érte el a teljes készenlétet. Sienkiewicz csupán a regény zárszavában ír a chocimi csatáról, jómagam ezért terjedelmi okok miatt nem foglalkozom ennek történelmi hátterével, az érdeklődőknek a Wikipédia cikkét ajánlom. 


Így készült a film 
A kis lovag megszületésének előzményeiről többféle leírást is találhatunk a forrásokban. Ami egészen bizonyos, hogy Jerzy Hoffman rendező még gyerekkorában olvasta a trilógiát, ami nagyon tetszett neki. 1954-től rendezett dokumentumfilmeket, 1962-től pedig már játékfilmeket is, eleinte egykori hallgatótársával, Edward Skórzewskival közösen. Ezeket a mai témájú alkotásokat a cenzúra éber figyelme kísérte, ami meglehetősen bosszantotta Hoffmant, ezért a Három lépés a földön (1965) után elhatározta, hogy következő filmjének témáját a lengyel történelemből meríti. Így jutott eszébe Sienkiewicz trilógiája, amelyet időrendben kívánt filmre vinni. Nagy meglepetésére a cenzorok nem adtak engedélyt az első rész, a Tűzzel-vassal megfilmesítésére, mert a szerző negatív oldalról is bemutatta a kozákok XVII. századi felkelését, ami a szocializmus évtizedeiben nemkívánatos nézőpontnak számított. A második rész, az Özönvíz iránt a világsikert elért Sienkiewicz-adaptáció, a Keresztesek (1960) rendezője, Aleksander Ford érdeklődött, márpedig ő akkora hatalmasságnak számított a lengyel filmvilágban, hogy felesleges lett volna konkurálni vele. A kis lovag azonban „szabad préda” volt, és politikai szempontból sem számított kényes témának, ráadásul a költségvetés szempontjából is ez ígérkezett a legolcsóbbnak. (A végösszeg negyvenmillió złotyt tett ki, míg az öt évvel későbbi Özönvíz már százmillióba került. A harminc év múlva megvalósított Tűzzel-vassal hivatalos költségvetése viszont „csak” huszonnégy millió volt.) Más forrásokban azt találjuk, hogy a megfilmesítés gondolata Hoffmantól függetlenül merült fel. A Lengyel Televízió felkérésére Jerzy Lutowski forgatókönyvet írt A kis lovag alapján, hogy abból egy tévésorozat készüljön. Lutowski tudott arról, hogy Hoffman nagy rajongója Sienkiewicznek, ezért felkérte, hogy vegyen részt az adaptálásban, és vállalja a rendezést is. Hoffman azonban kijelentette, hogy ő inkább egy mozifilmet szeretne forgatni, és ha ez megvalósul, akkor jöhet a sorozat is. 


A játékfilm gyártását az 1957-ben létrejött filmvállalat, a Zespół Filmowy Kamera támogatta, amelynek egyébként ez volt az utolsó produkciója: még a premier előtt, 1968-ban megszűnt. A munkálatokban a közismert szovjet filmgyártó cég, a Moszfilm is részt vett. A trilógia későbbi filmváltozataihoz hasonlóan a castingba bevonták a potenciális nézőket is, a végső szót azonban Hoffman mondta ki. A direktor a perfekcionizmusáról ismert Tadeusz Łomnickit kérte fel a címszerepre. Nem is kicsit lepődött meg, hogy Łomnicki egy térdsérülésre hivatkozva nemet mondott. A rendező konzíliumot hívott össze, s az orvosok kijelentették, hogy a színész fizikai állapotával nincs semmi komoly probléma, Hoffman pedig addig győzködte őt, míg Łomnicki elfogadta a szerepet. A maximalista művész a hitelesség érdekében igen alaposan felkészült Wołodyjowski megformálására: hónapokon keresztül lovagolni tanult, és vívóleckéket vett Andrzej Piątkowskitól, aki három olimpián is érmet szerzett (1956-ban Melbourne-ben, 1960-ban Rómában és 1964-ben Tokióban). Łomnicki a filmvásznon is megküzdött a mesterével, Piątkowski alakította ugyanis Hamdi bejt, Wołodyjowski egyik ellenfelét. A színész a felvétel előtti éjszaka aludni sem bírt. Attól tartott, hogy nem tudja hatásosan bemutatni mindazt, amit Piątkowskitól tanult, és nem lesz annyira gyors és biztos kezű vívó, mint amilyennek a nézők elvárnák. Az előkészületi időszakban Łomnicki így nyilatkozott a szerepéről: „Megvallom, kissé feszélyez az a tény, hogy a »kis lovagról« minden egyes lengyel embernek megvan a maga elképzelése, az alaknak tehát összesen körülbelül harmincmillió variánsa létezik. Az azonban örömmel és megnyugvással tölt el, hogy vitéz Michał Wołodyjowski kis termete ellenére mindenkit le tudott győzni, hála kiváló kardforgató művészetének. […] Hogy a mozilátogatók már jó előre a szívükbe fogadtak, bizonyíthatják azok a levelek is, amelyeket ilyen címzéssel kapok: Tadeusz Wołodyjowski.” A kis lovag óriási népszerűséget hozott a színésznek, aki az öt évvel későbbi Özönvízben hajlandó volt újra eljátszani a figurát. 


Basiát az 1966-ban végzett Magdalena Zawadzka alakította, aki már tizennyolc éves kora óta filmezett. A színésznő nagyon szerette volna eljátszani a szerepet, Hoffman viszont nem tartotta rá alkalmasnak. Látta őt ugyanis színházban, és úgy vélte, túlságosan hideg személyiség. A színházba azonban Hoffman felesége is elment, akinek más véleménye alakult ki Magdalenáról. Az asszony addig győzködte a férjét, míg Zawadzkát végül mégis elhívták próbafelvételre, amely ragyogóan sikerült. Évtizedek múlva a művésznő elmondta, hogy több mint 160 szerepet játszhatott el pályája során, ám egyikkel sem aratott olyan nagy közönségsikert, mint Basiaként. Színpadi alakításaira általában jó kritikákat kapott, idővel mégis feledésbe merültek, ellenben A kis lovagot több mint öt évtized elteltével is számontartják a nézők, újra és újra műsorra tűzik a tévében, és megjelent már Blu-rayen is. Krzysia szerepében „a lengyel Brigitte Bardot”-ként emlegetett gyönyörű színésznő, Barbara Brylska látható, aki a rendezőhöz hasonlóan szintén nagyon szerette Sienkiewicz regényeit, és örült annak, hogy ezúttal egy romantikus hősnőt kelthetett életre: „Nemcsak egy bizonyos lánytípust akarok játszani, hanem olyan figurákat, amelyek tetszenek nekem, különböző korok asszonyait. Mindig más szeretnék lenni.” A joviális Zagłoba megformálását Mieczysław Pawlikowskira bízták, aki a második világháborúban a lengyel légierő pilótájaként szolgált: huszonkilenc bevetésben vett részt, egy alkalommal a gépét lelőtték Franciaország felett. A filmszerep kedvéért le kellett borotválni a haját. Az igazi problémát mégis az jelentette, hogy a figura a fél szemére vak. Az orvosok felajánlották, hogy egy műtéti beavatkozással tartósan leengedik a művész bal szemhéját, de fennállt annak a kockázata, hogy nem sikerül visszaállítani az eredeti állapotot. Pawlikowski ezt nem vállalta, inkább, ha kellett, órákon át csukva tartotta a bal szemét, noha ez elég fárasztó volt. Wołodyjowskihoz hasonlóan Zagłoba is szerepel a trilógia mindegyik részében, ám különböző okokból a szerepet mindegyik filmben más színész alakította. Állítólag a lengyel nézőknek Pawlikowski játéka tetszett a legjobban. 


A Ketlinget megszemélyesítő Jan Nowicki évtizedekkel később bevallotta, hogy egyáltalán nem szerette ezt a szerepét, mert a forgatás idején még csak tanulta a mesterséget, nem boldogult igazán jól sem a szövegével, sem a karddal. Idegesítette a parókája, mert a hajszálak folyton belelógtak a szájába, és az álbajusz is irritálta. Állítólag saját anyja se ismerte fel Ketlingként. Elmondása szerint sose kedvelte a történelmi szerepeket, mert nem tudta jól eljátszani őket, ezért meglehetősen unta A kis lovag forgatását is. Noha alakításával a nézők és a kritikusok is elégedettek voltak, Nowicki a tévésorozatot már nem vállalta. Daniel Olbrychski a trilógia mindhárom részében szerepelt. Személyes kedvence az Özönvíz főszerepe, s igen boldoggá tette az a tény, hogy a kritikusok – és főleg a nézők – elfogadták őt Andrzej Kmicicként, s ma már vele azonosítják a figurát. Úgy látja, hogy Kmicic megformálásához kitűnő bemelegítés volt Azja Tuhajbejowicz eljátszása A kis lovagban. Véleménye szerint Azja is egy remekül megírt figura, bár ami azt illeti, ő nem osztotta volna saját magára ezt a szerepet. Állítólag egy sportedzésen éppen birkózott edzőpartnerével, a rendezővel, amikor Hoffman felkérte, hogy játssza el Azját. Danielnek először kételyei voltak, hogy valóban neki való-e ez a szerep, végül mégis igent mondott. (Érdekességként említsük meg, hogy a harminc évvel későbbi előzményfilmben, a Tűzzel-vassalban Azja apját is eljátszotta.) A forgatáson azonban nehezen kezelhetőnek bizonyult, örökösen vitatkozott a rendezővel. Hoffman a maga módján vett elégtételt a rebellis színészen. Amikor a karóba húzási jelenet került sorra, a rendező gondosan ügyelt arra, hogy Olbrychski elhelyezkedjen azon a keskeny biciklinyergen, amely a kamera számára láthatatlan kellék volt a megfelelő testhelyzet eléréséhez, hosszú távon viszont meglehetősen kényelmetlen. Miután a színészt kikötözték, Hoffman elrendelte, hogy kapcsolják le a reflektorokat, mert itt az ebédszünet ideje. Senki nem mert szólni egy szót sem, még Olbrychski is hallgatott. A film premierje után a színész alaposan berúgott. Másnap reggel kijózanodva felhívta a rendezőt, és mindössze ennyit mondott neki: „Jurek, sajnálom és köszönöm.” (A Jurek a Jerzy leggyakoribb beceneve, önálló névként is használatos.) A trilógia másik két filmjén már a legnagyobb egyetértésben dolgoztak együtt. 


A kis lovag forgatása 1967. október 13-án kezdődött, és közel egy esztendeig tartott: 1968. szeptember 16. volt az utolsó forgatási nap. Fontosabb forgatási helyszín volt Biały Bór, Chęciny, Chmiel (a templom), Klęk, Pieskowa Skała (a kastély), Varsó (az óváros főtere és a Podwale utca), Krakkó (a Camaldoli remetekolostor és a Mária-kápolna a Waweli székesegyházban), Krzemienica (a templom), Wolbórz környéke, Skorodne (a Głuchy patak környéke, ahol Basia menekülésének jelenetét forgatták) és a Besszádok. A belsők többségét a łódźi filmstúdióban vették fel. A legfontosabb szovjetunióbeli helyszín Bahcsiszeráj volt a Krím-félszigeten, egy ottani régi tatár kastély. (1441 és 1783 között létezett a Krími Tatár Kánság, amelynek Bahcsiszeráj volt a fővárosa.) Chęcinyben építették meg a kamjanec-pogyilszkiji és a chreptiówi erőd díszletét, és itt játszódtak a raszkówi jelenetek is. (Egyes források szerint Raszkówot Chmiel helyettesítette.) Állítólag a hetekig tartó díszletépítés közben több munkás is a városban találta meg jövendőbeli feleségét. Földrajzi helyzeténél fogva Chęciny arra is alkalmas volt, hogy itt vegyék fel az összes tömegjelenetet. A város vezetői mind a mai napig büszkék arra, hogy náluk forgatták minden idők egyik legnépszerűbb lengyel filmjének jó néhány fontos jelenetét. Chęciny és környékének számos lakosa statisztált a szuperprodukcióban. A statiszták nagyobb részét mégis a katonák alkották, akik körülbelül háromezren voltak. Kisebb csoportokra osztották őket, mindegyik csoport kapott egy-egy számot. Hoffman szerint így könnyebb volt irányítani őket, mert akkoriban még nem állt rendelkezésre walkie-talkie. A katona statiszták száma azonban a „prágai tavasz” idején jelentősen megcsappant. (Mint a történelemből tudjuk, 1968-ban Lengyelország is részt vett Csehszlovákia megszállásában, akárcsak Magyarország, Bulgária és persze a főkolompos, a Szovjetunió.) 


Egy ilyen nagyszabású produkció forgatása közben természetesen történtek kisebb-nagyobb bakik és balesetek, sőt vicces ugratásokra is sor került. Az egyik robbantási jelenet felvétele nem sikerült, mert a pirotechnikai berendezés meghibásodott. Meg kellett ismételni a jelenetet, ám ekkor a stáb egyik teherautója elindult, és a jármű valahogy bekerült a képmezőbe. Hoffman megint ismételni akart, a pirotechnikusok viszont sajnálkozva közölték, hogy erre nincs mód, mert elfogyott az összes robbanóanyag. A bakinak híre ment a médiában, és a nézők egy része később remekül elszórakozott azon, hogy megpróbálta észrevenni a gépkocsit az adott jelenetben. (Ugyanolyan nagyvárosi legenda lett ebből, mint a párhuzamosan forgatott Egri csillagok karórát viselő török harcosából.) Amikor Basia menekülésének jelenetét forgatták, Magdalena Zawadzka dublőrjét baleset érte. A ló ugyanis szerencsétlen módon egy gödörbe lépett, a dublőr pedig leesett róla, eltörte a lábát, és elvesztette az eszméletét. Még így is viszonylag olcsón megúszta a dolgot, mert a főszerepet alakító Tadeusz Łomnicki sokkal rosszabbul járt. Egy lovas üldözési jelenet közben olyan súlyosan megsérült, hogy hetekig az ágyat nyomta. A Nullabor nevű lova sajnos nem élte túl a balesetet. A Bieszczady járásban található Chmiel község közelében forgatták azt a jelenetet, amikor Azja bosszút áll Nowowiejskin, mert korábban megalázó módon megkorbácsoltatta őt. A bosszú ártatlan áldozata Nowowiejski bájos leánya, Ewa, akit Irena Karel személyesített meg. A nő a hóban térdelt, szakadt felsőjéből kibuggyant a melle, és úgy kiáltotta a férfi felé: „Azja, én mindig szerettelek!” Azja odarohant hozzá, hogy megmutassa neki a korbács nyomait a hátán. Ekkor váratlanul egy megrémült bárány jelent meg valahonnan kettőjük között, mire a drámai jelenet kellős közepén a színészekből kitört a nevetés. 


Egy másik jelenetben Basia megvakítja Azját, aki a hideg hóval próbálja enyhíteni a szemét égető fájdalmat. A hó miatt azonban a műsebhely ragasztása felengedett, és a véres heg lecsüngött Olbrychski arcába. A párbajok, a csatajelenetek és a pirotechnika miatt Hoffman örökösen amiatt aggódott, hogy valamilyen baj éri a stáb egy vagy több tagját. Mint a fent említett példák is bizonyítják, aggodalma nem volt alaptalan, de annyira elhatalmasodott rajta, hogy néhány vicces kedvű statiszta úgy döntött, hogy megtréfálja a direktort. Az egyik csatajelenet befejezése után a gyártásvezető elkiáltotta magát: „A halottak most már felkelhetnek!” Többen egyáltalán nem reagálták a felszólításra, és olyan mozdulatlanul feküdtek a földön, mintha tényleg meghaltak volna. Hoffman rögtön arra gondolt, hogy valamilyen pirotechnikai baleset történt, és azonnal mentőt akart hívatni. A „halott” statiszták ekkor hirtelen felugráltak, és nevetni kezdtek. A meglepődésből felocsúdva Hoffman is velük nevetett. A kis lovag lengyelországi premierje az IMDb szerint 1969. március 28-án volt. A díszbemutatóra valóban ekkor került sor, méghozzá a varsói Kongresowa moziban. Az igazi ősbemutató azonban két nappal korábban, március 26-án volt Kielcében. A nagy érdeklődésre való tekintettel a filmet 70 kópiával forgalmazták, ami a megszokottnál gyorsabb és szélesebb körű hazai forgalmazást tett lehetővé. Ennek meg is lett az eredménye: A kis lovagnak 10 934 145 lengyel nézője volt, s az 1989 előtt készült hazai alkotások toplistáján a 8. helyet foglalja el. (Az első három helyen is Sienkiewicz-adaptációk állnak: az 1960-as Keresztesek 32 315 695, az 1973-as Sivatagban, őserdőben 30 989 874 és az 1974-es Özönvíz 27 615 921 nézővel büszkélkedhet.) A magyarországi bemutató 1970. június 4-én volt. A közönségsiker hazánkban sem maradt el, a kritikai fogadtatásra viszont inkább a fanyalgás volt jellemző. 


A tévésorozat 
A hatvanas évek második felében zsidóellenes tisztogatás zajlott a lengyel politikai és kulturális életben, beleértve a filmvilágot is. Egyre-másra jelentek meg a lengyel sajtóban a hazafias filmművészetről szóló írások, melyek általában azzal a konklúzióval zárultak, hogy a lengyel filmvilág jelenleg a „cionista elemek oázisa”. A támadások A kis lovag forgatása idején értek csúcspontjukra. Még a nagy hazai és nemzetközi tekintélynek örvendő Aleksander Ford személyét is kikezdték, és az ötvenes években még ortodox sztálistának számító művészt egy évtized múlva már kommunistaellenességgel vádolták, a pártból is kizárták, és valamennyi szakmai pozíciójából eltávolították. Az ellenségessé vált légkörben a direktor úgy döntött, hogy elhagyja a hazáját. 1968-ban Izraelbe emigrált, majd az NSZK-t és Dániát érintve az Egyesült Államokba távozott, ahol 1980-ban öngyilkosságot követett el. Jerzy Toeplitz film- és színháztörténészt is megfosztották a hivatalától: ő 1970-ben Ausztráliába ment, ahol egy modern filmiskolát alapított, melynek hallgatói később az ausztrál kulturális élet fontos személyiségeivé váltak. Emigrált két operatőr is: Władysław Forbert 1970-ben Dániát választotta második hazájának, míg az új lengyel filmiskola egyik megalapítója, A kis lovag operatőrje, Jerzy Lipman 1969-ben az NSZK-ban telepedett le. (Utólag kiderült róla, hogy az ötvenes évektől kezdve – kisebb megszakításokkal – az állambiztonsági szolgálat ügynöke volt.) A dokumentumfilmes Helena Lemańska – akinek valamennyi közeli hozzátartozója a holokauszt áldozata lett – 1967-ben vesztette el az állását a Lengyel Filmhíradónál, és 1969-ben hagyta el az országot. 


Jerzy Hoffmant sem kímélte az antiszemita kampány. Több házkutatást is tartottak az otthonában, sőt abban a hotelben is, ahol A kis lovag forgatása idején lakott. Egy olyan könyvet találtak nála, amely lengyelellenesnek számított, s azzal gyanúsították a rendezőt, hogy a művet sokszorosítani próbálta. (A kötet egyébként egy zsidó férfi tapasztalatairól szólt a náci megszállás alatti Lengyelországban.) Hoffmant többször is kihallgatásra rendelték be az állambiztonsági szervekhez, és a legabszurdabb kérdésekkel próbálták sarokba szorítani. A rendező visszaemlékezései szerint épp a film legbonyolultabb jeleneteit, Kamjanec-Pogyilszkij ostromát forgatták, amikor fizetett provokátorok sztrájkot akartak kirobbantani a technikai dolgozók körében. Szerencsére az egyik rendezőasszisztens és a stáb józanul gondolkodó tagjai meghiúsították ezt a vérlázító akciót. Hoffman egy darabig tűrte a gyakran hajnali háromig-négyig tartó kihallgatásokat, melyek után néhány órával már mennie kellett a forgatásra. Egyik nap nem bírta tovább, és megkérdezte a kihallgatóitól: „Azt akarják, hogy elhagyjam az országot?” Senki nem felelt, de a direktor az egyik tiszt tekintetéből ezt olvasta ki: „Végre megértetted, te idióta, hogy mit akarunk tőled!” Hoffman folytatta: „Rendben. A feleségem szovjet állampolgár, jómagam Moszkvában diplomáztam, szóval akkor megyek a Szovjetunióba!” Valószínűleg nem ilyen reakciót vártak tőle, mert kifakadását követően soha többé nem rendelték be újabb kihallgatásra. (Mint a történelemből tudjuk, a katyńi mészárlás miatt Lengyelország és a Szovjetunió között feszült volt a viszony, hiába tartoztak 1945 után mindketten a béketáborhoz, és az oroszok hiába próbálták elhitetni a világgal, hogy a tömeggyilkosságot a nácik követték el. A lengyel elvtársaknak valószínűleg nem hiányzott, hogy Moszkvában valaki bepanaszolja őket a Nagy Testvérnél.) A folyamatos zaklatástól és a filmforgatás fáradalmaitól kimerült Hoffman végül lemondott arról, hogy megrendezze a tévésorozatot is, amelyet Paweł Komorowski készített el. 


Még az interneten is találhatunk olyan forrásokat, melyek szerint a Michał úr kalandjai című sorozat tulajdonképpen nem más, mint a színes játékfilm fekete-fehér epizódokra darabolva. Való igaz, hogy a későbbi Sienkiewicz-adaptációk (a Sivatagban, őserdőben mindkét változata, továbbá az Özönvíz és a Tűzzel-vassal) esetében a mozifilm párhuzamosan készült a tévésorozattal, és a stáb teljesen azonos volt. Úgy is mondhatnánk, valójában a tévésorozatot forgatták, és a felvett anyag rövidítésével született meg a moziváltozat. A kis lovag esetében azonban erről szó sincs: előbb készült el a 160 perces színes játékfilm, és csak utána a tizenhárom részes fekete-fehér tévésorozat, a Michał úr kalandjai, melynek epizódjai egyenként 25 percesek. A dupla játékidő (325 perc) eleve kizárja azt a feltételezést, hogy a tévéstáb csupán a mozifilm anyagát hasznosította volna. Az kétségtelen, hogy a díszletek és a jelmezek ugyanazok, sőt a csatajelenetek bevallottan a mozifilmből származnak, de bizonyos képsorokat már csak azért is újra kellett forgatni, mert a mozifilm néhány szereplője ilyen-olyan okokból a sorozatban már nem játszott. Így például a Ketlinget alakító Jan Nowickit Andrzej Łapicki váltotta fel, a Makowiecka asszonyt megszemélyesítő Hanka Bielicka szerepét Barbara Krafftówna vette át, Gustaw Lutkiewicz (Lusnia) helyébe Ludwik Benoit, Andrzej Szczepkowski (a püspök) helyébe pedig Czesław Wołłejko lépett. A kamera mögött sem Jerzy Lipman állt, hanem Andrzej Gronau, s a felvett filmanyagot nem Alina Faflik, hanem Halina Nawrocka vágta. A bővebb játékidő lehetővé tette azt is, hogy Basia és a kis lovag szerelmének kibontakozását a nézők részletesen végigkövethessék. (Ezt a cselekményszálat a mozifilm terjedelmi okokból rövidebbre fogta.) A játékfilmben nem szerepelt, a sorozatban viszont megjelent a kis lovag tragikus sorsú szerelme, Anusia Borzobohata-Krasieńska, akit Joanna Jędryka alakított. 


A tévésorozat mindegyik része a W stepie szerokim (Pieśń o małym rycerzu) [A széles sztyeppén (Ének a kis lovagról)] című dallal kezdődik. A szöveget Jerzy Lutowski írta, a zenét Wojciech Kilar szerezte, Leszek Herdegen énekelt. A lengyel férfi röplabdacsapat rajongói a kilencvenes évek végén újra divatba hozták a közel harmincéves örökzöld szerzeményt: 1998-ban a Lengyelország–Jugoszlávia világliga-mérkőzésen énekelték először, és azóta a válogatott minden mérkőzésén elhangzik. A Michał úr kalandjai első részét 1969. november 14-én mutatta be a Lengyel Televízió. Magyarországra több mint két évvel később jutott el: a Magyar Televízió 1972. január 8-án, szombaton, 17 óra 5 perctől adta le az első részt. A folytatások hetente követték egymást, mindig szombaton, de változó kezdési időponttal. A tizenhárom rész magyar címei: 1. Jerzy barát (Brat Jerzy); 2. A fővezér parancsa (Hetmański ordonans); 3. Michał úr kézfogója (Zrękowiny pana Michała); 4. Négy szív (Cztery serca); 5. Basia férje (Mąż Basi); 6. Az erőd parancsnoka (Komendant stanicy); 7. Azja titka (Tajemnica Azji); 8. Azja, Tuhaj bej fia (Azja, syn Tuhaj-Beja); 9. A nőrablás (Porwanie); 10. A bosszú íze (Smak zemsty); 11. Török kard és lengyel szablya (Bułat i szabla); 12. Füstfelhők a vár felett (Dymy nad twierdzą); 13. A káminyici hektor (Hektor Kamieniecki). A sorozat oly nagy sikert aratott, hogy 1973. december 16-ától megismételték, majd 1976. december 22-étől ismét adásba került. Egyes műsorújságokban ekkor már a Mihály úr kalandjai címet használták, a szinkron viszont a régi volt. 


Az 1969-es moszkvai filmfesztivál 
A VI. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivált 1969. július 7. és 22. között rendezték meg a Szovjetunió fővárosában. Hetven ország vett részt a rendezvényen, melynek tizenhat tagú zsűrijében olyan neves művészek ültek, mint például King Vidor amerikai, Jerzy Kawalerowicz lengyel, Ion Popescu-Gopo román, Glauber Rocha brazil, Yves Ciampi francia és Szabó István magyar filmrendező, valamint Alberto Sordi olasz, Dev Anand indiai és Erwin Geschonneck keletnémet színész, továbbá Vija Artmane litván, Madiha Yousri egyiptomi és Mbissine Thérèse Diop szenegáli színésznő. Az elnöki tisztet Szergej Geraszimov orosz rendező töltötte be. A versenyfilmek között szerepelt az amerikai Stanley Kubrick sci-fije, a 2001: Űrodüsszeia, a francia Jacques Tati szatírája, a Playtime, a kubai Humberto Solás Lucia című drámája, a brit Carol Reed musicalje, az Oliver!, az olasz Pietro Germi Serafino című vígjátéka, valamint a szintén olasz Alessandro Blasetti történelmi drámája, a Simón Bolívár. Magyarországot Kovács András Falak című alkotása képviselte, míg az ifjúsági szekcióban Fábri Zoltán magyar–amerikai koprodukcióban megvalósított Molnár Ferenc-adaptációját, A Pál utcai fiúkat vetítették. A fesztivál résztvevőit Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke táviratban köszöntötte, melyben többek között ezeket írta: „Napjainkban különösen fontos, hogy egy olyan hatalmas művészet, mint amilyen a film, a társadalmi haladást, az emberek közötti egységet szolgálja a békéért, a népek biztonságáért vívott harcban. Ezeknek a céloknak megfelel a fesztivál jelszava: A humanista filmművészetért, a békéért és a népek közötti barátságért.” 


A vendéglátó ország természetesen gondoskodott arról, hogy a meghívottak bőséges ízelítőt kapjanak a szovjet filmművészetből. A fesztivál tízéves és a szovjet filmgyártás ötvenéves évfordulója alkalmából a leghíresebb orosz filmeket vetítették, a közelgő Lenin-centenáriumra való hivatkozással pedig azok az alkotások is megtekinthetők voltak, melyek a kommunista forradalmárról készültek. (Lenin születésének 1970-ben volt a 100. évfordulója, Moszkvában azonban csak kétévente rendeztek filmfesztivált.) A szervezők retrospektívet állítottak össze az előző évben elhunyt neves rendező, Ivan Pirjev munkáiból is. A direktor utolsó filmjét, a fesztivál versenyprogramjában indított A Karamazov testvéreket Pirjev munkatársai fejezték be. Feltehetően kultúrdiplomáciai okokból a szervezők előre bejelentették, hogy három fődíjat, három különdíjat és két-két színészi díjat fognak kiosztani. A lengyelek versenyfilmje, A kis lovag címszereplője, Tadeusz Łomnicki kapta a legjobb férfi alakításért járó egyik díjat, míg a másikat Ron Moody vehette át az Oliver!-ben játszott szerepéért. A színésznők közül a román Irina Petrescu és az argentin Ana María Picchio bizonyultak a legjobbaknak. A Falak diplomát kapott, A Pál utcai fiúk pedig a három ezüstérem egyikét az ifjúsági szekcióban. A versenyfilmek mezőnyében a három fődíjat a kubai Lucia, az olasz Serafino és a szovjet Érjük meg a hétfőt (rendező: Sztanyiszlav Rosztockij) kapta. Kubrick korszakalkotó klasszikusát, a 2001: Űrodüsszeiát a zsűri semmilyen elismerésre nem találta méltónak. 


Így látták ők 
„Az olyan írói életműveket, mint Sienkiewiczé is, nehéz megfilmesíteni, mégis mindig ezekre kapnak rá a filmesek. Ugyanazért vonzódnak hozzá, amiért nehéz a feladatuk: a regényesség, a bő sodrú romantikus cselekmény kecsegtet közönségsikerrel, s ez kötelezné a forgatókönyvírót meg a rendezőt igen nagy önmérsékletre, nehogy az író gazdag mondanivalójú mesélő kedve a filmre vitelkor bőbeszédűségre, felszínességre, üres látványra változzék. A méltó megfilmesítés esélye annál nagyobb, időszerűbb, minél tanulságosabb a mának a regény. A Keresztesek például méltán aratott világsikert. Ez az új Sienkiewicz-film, A kis lovag – eredeti címén: Wolodyjowski úr – olykor már a regény paródia-változatának érződik. A regény szavaiban, mondataiban, cselekményében, fordulataiban rejtőző, vagy inkább kifejeződő gondolatok a film sodrában – megjelenítve, láthatóan, látványosan, szinte a cselekmény vázára meztelenítve – veszítenek értékükből, súlyukból, hatásukból.” 
(Zay László: „A kis lovag”. In: Magyar Nemzet, 1970. június 4., 4. o.) 


„Ami azt illeti, akad izgalom, sőt némi borzalom is a filmben. (Karóba húzás »premier planban«, vad hajsza, egetverő ostrom.) Mindezekkel együtt is [Hoffman] alkotása – mely a XVII. századi lengyel történelmi eseményeket idézi meg – egy kissé a mesés képeskönyvekre hasonlít. Olyasfajta képes illusztrációra, amely látványt ad csupán, nem pedig feszültséget, izgalmat. Pontosabban: a felületi kavargás nyomán csak szemlélői, nem pedig érzelmi részesei lehetünk a három részre szakadt Lengyelország egykori tragikus drámájának. A fényképezés – Jerzy Lipman munkája – most is nagyszerű. Ugyanígy a korhű, képzőművészetileg hiteles díszlet és jelmez. A színészi játék is precíz, gondosan megmunkált, találó. Ámde Tadeusz Łomnicki, Daniel Olbrychski, Barbara Brylska kitűnő szerepformálásával együtt is, ez a mesés történelem legföljebb az ifjú mozinézőknek nyújt romantikus, vad izgalmat.” 
(Gantner Ilona: „A kis lovag”. In: Népszava, 1970. június 4., 2. o.) 


„A Sienkiewicz-életmű filmes megjelenítése már eleve biztosíték, hogy A kis lovag több holmi »tucat« kosztümös filmnél. A Keresztesek korántsem a kaland és a mozgalmas csataképek révén él a filmkedvelőkben, hanem sokkal inkább eleven, szükséges történelmi-nemzeti eszményeket, illetve ma is megszívlelendő történelmi párhuzamokat tolmácsoló filmként, amely iskolát teremtett műfajában a népi demokratikus országok filmeseinek. A kis lovag – ha nem is ilyen erőteljesen – ugyancsak az Eizenstein kezdte történelmi filmek hagyományaira épül. A magyar nézők számára különösen kedvessé lehet ez a film. Hisz Wołodyjowski ezredes, az önfeláldozó hazafi szinte magyar megfelelője török elleni nemzetvédő végvári harcok hőseinek, Thurzó Györgynek, Dobó Istvánnak és társaiknak. Tadeusz Łomnicki Wołodyjowskija kalandhősnél mélyebb, élőbb alak, ahogy A kis lovag is példa lehet a nemzeti eszmények népszerű-okos ébrentartására törekvő filmrendezők előtt.” 
(Név nélkül: „A kis lovag”. In: Zalai Hírlap, 1970. június 19., 5. o.) 


A kis lovag (Pan Wołodyjowski, 1969) – lengyel történelmi kalandfilm. Henryk Sienkiewicz azonos című regényéből a forgatókönyvet írta: Jerzy Lutowski és Jerzy Hoffman. Operatőr: Jerzy Lipman. Zene: Andrzej Markowski. Díszlet: Jerzy Groszang, Wojciech Krysztofiak és Leonard Mokicz. Jelmez: Lech Zahorski. Vágó: Alina Faflik. Rendező: Jerzy Hoffman. Főszereplők: Tadeusz Łomnicki (Michał Wołodyjowski), Magdalena Zawadzka (Basia), Mieczysław Pawlikowski (Jan Onufry Zagłoba), Hanka Bielicka (Makowiecka asszony), Barbara Brylska (Krzysia Drohojowska), Irena Karel (Ewa Nowowiejska), Jan Nowicki (Ketling Hassling of Elgin), Daniel Olbrychski (Azja Tuhajbejowicz), Marek Perepeczko (Adam Nowowiejski), Mariusz Dmochowski (Jan Sobieski). Magyarországi bemutató: 1970. június 4. 

Michał úr kalandjai (Przygody pana Michała, 1969) – tizenhárom részes lengyel tévésorozat. Henryk Sienkiewicz A kis lovag című regénye alapján a forgatókönyvet írta: Jerzy Lutowski és Jerzy Hoffman. Operatőr: Andrzej Gronau. Zene: Wojciech Kilar és Andrzej Markowski. Díszlet: Wojciech Krysztofiak és Leonard Mokicz. Jelmez: Jerzy Szeski és Lech Zahorski. Vágó: Halina Nawrocka. Rendezte: Paweł Komorowski. Főszereplők: Tadeusz Łomnicki (Michał Wołodyjowski), Magdalena Zawadzka (Barbara Jeziorkowska-Wolodyjowska), Mieczysław Pawlikowski (Jan Onufry Zagłoba), Barbara Krafftówna (Makowiecka asszony), Barbara Brylska (Krzysia Drohojowska), Irena Karel (Ewa Nowowiejska), Andrzej Łapicki (Ketling Hassling of Elgin), Daniel Olbrychski (Azja Tuhajbejowicz), Marek Perepeczko (Adam Nowowiejski), Mariusz Dmochowski (Jan Sobieski). Magyarországi bemutató: 1972. január 8. (Magyar Televízió) 

MÉG TÖBB SIENKIEWICZ! 




MÉG TÖBB LENGYEL FILM!