A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lengyel filmek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lengyel filmek. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. április 2., csütörtök

A KIS LOVAG

Az irodalmi Nobel-díjas Henryk Sienkiewicz (1846–1916) könyvei világszerte nagy népszerűségnek örvendenek az olvasók körében. Híres trilógiája, a Tűzzel-vassal, az Özönvíz és A kis lovag a XVII. századi lengyel történelem sorsfordító eseményeit idézi fel, szereplői között valós történelmi személyek és fiktív figurák egyaránt megtalálhatók. Jerzy Hoffman lengyel rendező – aki a minap töltötte be 88. életévét – eredetileg sorrendben szerette volna megfilmesíteni a sorozat köteteit. A Tűzzel-vassal megvalósítására azonban nem kapott engedélyt a mű vitatott történelemszemlélete miatt, az Özönvíz meg egyrészt túl drágának ígérkezett, másrészt Hoffman egyik tekintélyes kollégája, Aleksander Ford már bejelentette rá az igényét. A kis lovag ellen viszont nem merült fel kifogás. A Lengyel Televízió egy tévésorozatot akart volna belőle, amit Hoffman csak azzal a feltétellel vállalt, hogy előbb mozifilmként is elkészítheti. A forgatás szakmai-emberi problémáit tetézte, hogy akkoriban egy antiszemita tisztogatókampány zajlott a lengyel közéletben, melynek egyik célpontja Hoffman volt. A fárasztó forgatás és a folyamatos zaklatás annyira kimerítette a művészt, hogy lemondta a tévésorozatot, amelyet végül Paweł Komorowski készített el. A játékfilmet nem lehetett egy az egyben hasznosítani a tévésorozat számára, mert különböző okokból a színészek és a technikai stáb egy része már nem vett részt a munkában. A kis lovag filmváltozata óriási sikert aratott Lengyelországban, a címszerepet alakító Tadeusz Łomnicki és partnerei népszerűsége az egekbe ugrott. Jól fogadták a tizenhárom részes tévésorozatot is, amelyet hazánkban 1972 januárjától, bő másfél évvel a játékfilm itthoni mozipremierje után mutatott be először a Magyar Televízió. (Sienkiewicz regényének címe számos magyar kiadáson A kislovag. Jelen szöveg viszont alapvetően a filmről szól, amelynek magyar plakátján egyértelműen különírást alkalmaztak, és nyelvtani szempontból egyébként is az a helyes, hiszen a jelző a címszereplő Wołodyjowski termetére utal.) 


A cselekmény 
1668-at írunk. II. János Kázmér király lemondott, a lengyel nemesség királyválasztásra készül. A szejmre megérkezik a jó kedélyű, koros Zagłoba is, aki jeleskedett a korábbi évek csatáiban, ámbár inkább az eszét, mint a fizikai erejét próbálta kamatoztatni. A derék férfiú nem talál szállást a felbolydult városban, ám szerencsére találkozik egykori apródjával, Ketlinggel, aki meghívja őt a közelben lévő kastélyába. Ketling bemutatja a barátját, Adam Nowowiejskit is. Zagłoba megtudja a két fiatalembertől, hogy régi harcostársát, Michał Wołodyjowskit súlyos csapás érte: kedvese életét vesztette egy rablótámadásban, s emiatt a lesújtott kis lovag elvonult egy remetekolostorba, hogy élete hátralévő részét az Úr szolgálatának szentelje. Zagłoba nem akar beletörődni abba, hogy az életerős Wołodyjowski eltemetkezzék a kolostor falai közé, amikor a hazának most különösen nagy szüksége lenne bátor katonákra. Kegyes hazugsággal ráveszi a barátját, hogy hagyja el a kolostort, még mielőtt felszentelnék. A cselszövés beválik. A kis lovag eleinte neheztel Zagłobára, hogy félrevezette őt, és rossz néven veszi, hogy a csínyben Ketling és Nowowiejski is részt vett. Persze nem tud komolyan és tartósan haragudni rájuk, és lassan megbékél azzal a gondolattal, hogy visszatérjen régi kardforgató életéhez. Ketling kastélyába rövidesen újabb vendégek érkeznek: Wołodyjowski nővére, Makowiecka asszony és két pártfogoltja, két nemes kisasszony: a vadóc Basia és a gyönyörű, csendes Krzysia. Basiának megtetszik a nemes lelkű kis lovag, aki jeleskedik a kardvívásban, amelyben a lány is járatosnak hiszi magát. Wołodyjowski azonban nem a durcás fruska, hanem a szépséges Krzysia iránt táplál mély érzelmeket. A vonzalom kölcsönös, eljegyzik egymást, ám Krzysia azt kéri, ezt egyelőre tartsák titokban. A kis lovagot hamarosan elszólítja a kötelesség. Távollétében hazaérkezik a kastély ura, Ketling, akit szintén elbűvöl Krzysia szépsége. A lány is rádöbben arra, hogy szereti ugyan Wołodyjowskit, de nem szerelmes belé. A szíve immár Ketlingért dobog, korábbi esküjét viszont nem akarja megszegni, és kilátástalannak látszó helyzetét úgy akarja megoldani, hogy zárdába vonul. Ketling a szerelmi csalódás miatt haza akar menni Skóciába, ahonnan még gyerekkorában került Lengyelországba. A visszatérő Wołodyjowski nem érti Krzysia váratlan és különös döntését a kolostorba vonulásról. Basia kikotyogja, hogy barátnője valójában Ketlingbe szerelmes. A kis lovag éktelen haragjában Ketling után indul, hogy elégtételt vegyen csalárd barátján… 


A regény, a fontosabb szereplők és a történelmi háttér 
Sienkiewicz trilógiájának befejező része, A kis lovag – akárcsak a Tűzzel-vassal és az Özönvíz – először folytatásos újságregényként jutott el az olvasókhoz: a varsói Słowo napilap kezdte közölni 1887-ben, majd a krakkói Czas és a poznańi Dziennik Poznański is lehozta. Az utolsó részek 1888-ban láttak napvilágot, de aki ezt nem bírta kivárni, az már 1887-ben megvásárolhatta a történetet könyvformátumban. Az eredeti kéziratot jelenleg a wrocławi Ossolineumban őrzik. A trilógia a XVII. századi lengyel történelem sorsfordító eseményei köré épül, a szereplők részben valós történelmi személyiségek, részben kitalált figurák. A Tűzzel-vassal (1884) az ún. Hmelnickij-felkelés (más néven: kozák–lengyel háború, 1648–1654) idején játszódik, csúcspontját a zbarazsi ostrom jelenti. Az Özönvíz (1886) eseményeit a svéd invázió (1655–1660) foglalja keretbe: ezt az időszakot a lengyel történelemben „özönvíz”-nek nevezik, a magyar szakirodalomban viszont általában „északi háború”-ként hivatkoznak rá. A kis lovagban (1888) három történelmi esemény kap nagy hangsúlyt: Wiśniowiecki Mihály (Michał Korybut Wiśniowiecki, 1640–1673) királlyá választása 1669-ben, Kamjanec-Pogyilszkij ostroma 1672-ben és a chocimi csata 1673-ban. 


Wiśniowiecki Mihály a Tűzzel-vassal egyik szereplője, Jeremi Wiśniowiecki lublini vajda (1612–1651) és Gryzelda Zamoyska (1623–1672) egyetlen gyermeke volt. Születése után a fiú Zamośćba került, ahol a nagyanyja, Katarzyna Zamoyska nevelte. Ezután az anyja Lubniba vitte. A Hmelnickij-felkelés miatt a család az ún. Bal parti Ukrajnába (Lewobrzeżna Ukraina) menekült. Mihály 1648 őszén tért vissza Zamośćba. Jeremi Wiśniowiecki 1651-ben bekövetkezett halála után a fiú Vasa Károly Ferdinánd püspök felügyelete alá került. Négy évvel később a püspök is elhalálozott, s ekkor Wiśniowieckit a nagybátyja, Jan Zamoyski vette a szárnyai alá, aki a taníttatásáról is gondoskodott. Az „özönvíz” elől a felső-sziléziai Głogówekben talált menedéket, ahonnan II. János Kázmér király parancsára 1655 novemberében Nysába ment, hogy az ottani jezsuita kollégiumban folytassa tanulmányait. Gonzaga Lujza Mária királyné közbenjárására 1656 közepén engedélyt kapott arra, hogy Prágába utazzon, ahol a Károly Egyetemen tanult tovább. 1660 júniusában visszatért Lengyelországba. Rövidesen Drezdába, majd Bécsbe utazott, hogy tiszteletét tegye Gonzaga Eleonóránál, III. Ferdinánd német-római császár, magyar és cseh király feleségénél. A császári udvarban találkozott először későbbi hitvesével, Habsburg Eleonórával. Mihály egyébként nem eredménytelenül koptatta az iskolapadot, hiszen több idegen nyelvet is elsajátított, beszélt latinul, németül, olaszul, franciául, s alighanem jártas volt a tatár és a török nyelvben is. 1663-ban harcolt az orosz–lengyel háborúban, és a Lubomirski-lázadás idején is kitartott II. János Kázmér mellett. 


Az uralkodó azonban képtelen volt felülkerekedni a zavargásokon, és 1668. szeptember 16-án lemondott a trónról. Franciaországba távozott, ahol XIV. Lajos, a Napkirály barátsággal fogadta. Lengyelországban új királyt kellett választani, és Andrzej Olszowski, Chełmno püspöke azt javasolta, hogy Mihály is kerüljön a jelöltek közé. Az ifjú Wiśniowieckit a lengyel nemesség is támogatta, mert az urak abban bíztak, hogy a tapasztalatlan herceg nem próbálkozik azzal, hogy megnyirbálja a jogaikat, ahogyan lemondott elődje tette. Mihályt 1669. június 19-én választották meg lengyel királynak és litván nagyhercegnek, majd szeptember 29-én Krakkóban megkoronázták. Az új uralkodónak persze azonnal megvoltak az ellenségei, akik a Habsburg-párti Mihállyal ellentétben franciapártiak voltak. Az ellentábor élén Mikołaj Prazmowski prímás és Sobieski János, a korona nagyhetmanja (a későbbi III. János király) állt. 1670. február 27-én Mihály feleségül vette Habsburg Eleonórát. A franciapártiak már ezt megelőzően, 1669 novemberében kísérletet tettek arra, hogy Mihályt megfosszák a tróntól, és saját jelöltjüket, Charles-Paris d'Orléans-Longueville grófot ültessék a helyére. A királyhívők és a franciapártiak között egyre élesebbé váltak az összetűzések, s a belső nehézségeket tetézte, hogy küszöbön állt a törökök támadása. 1672-ben kitört a lengyel–oszmán háború, miközben az országot belülről a polgárháború réme fenyegette. 


A címszereplő, a kis lovag, vagyis Michał Wołodyjowski már az előző részekben is szerepelt, ebben a kötetben azonban főszereplővé lépett elő. Modellje valós személy volt, egy ősi lengyel nemesi család sarja, Jerzy Wołodyjowski (1620–1672) ezredes. Szülei nemesi származásuk ellenére sem voltak vagyonos emberek, s mivel az országot jó ideje a bizonytalanság és a nyugtalanság jellemezte, Jerzy sok más sorstársához hasonlóan a katonai pályán próbált érvényesülni: a történészek feltételezései szerint valóban részt vett a kozák háborúkban. Apja halála után Paniowce faluban telepedett le, ahol nagy köztiszteletnek örvendett, és ácsként kereste a kenyerét. Krystyna Jeziorkowskát vette feleségül, akinek Wołodyjowski már a negyedik férje volt. Mivel azokban az időkben még az uralkodók sem válhattak el, amikor kedvük tartotta, így biztosra vehetjük, hogy Krystyna előző férjei ilyen-olyan okokból (háború, betegség) elhunytak. A rendelkezésemre álló források nem tesznek említést Jerzy Wołodyjowski testmagasságáról, de azt megerősítik, hogy félelmetes vívó hírében állt, mesteri módon bánt a szablyával, a csatákban pedig kiváló taktikusnak bizonyult. A legenda szerint egy ütközet alkalmával a jelentős túlerőben lévő ellenség azonnal visszavonult, amint hírét vette, hogy Wołodyjowski vezeti a lengyel csapatokat. 


1671-ben a derék lovag volt a határvidéki erőd, Chreptiow parancsnoka, és vezetésével itt sikerült megállítani az inváziót. Sobieski János is felismerte Wołodyjowski kivételes képességeit, és Kamjanec-Pogyilszkij kapitányává nevezte ki. Bár a Lengyel–Litván Unió egyik legerősebb erődítményéről volt szó, idővel nyilvánvalóvá vált, hogy nem lesz képes ellenállni az óriási túlerőnek, és döntés született a megadásról. Ezzel sok tiszt és katona egyáltalán nem értett egyet, beleértve Wołodyjowskit is, aki állítólag azt mondta, inkább meghal, semmint végig kelljen néznie a törökök bevonulását. A Sors ettől valóban megkímélte: 1672. augusztus 26-án halt meg, amikor az erőd egyik része, a Fekete torony levegőbe repült. A robbanás körülményei nem kellően tisztázottak. A kortárs Cyprian Tomaszewicz szerint véletlenül következett be a detonáció, míg Stanisław Makowiecki (szintén kortárs prelátus) szerint az erőd tüzértisztje szándékosan okozta a robbanást, amikor megkezdődött a hódítók bevonulása Kamjanec-Pogyilszkijba. A kozák áldozatok száma 500 és 800 fő közé tehető. Egy kartács a fején találta el Wołodyjowskit, aki a helyszínen életét vesztette. Holttestét a kamjanec-pogyilszkiji ferences templom alagsorában helyezték örök nyugalomra. Részben Sienkiewicz regényének köszönhetően él a legenda, hogy a bátor katona önként vállalta a hősi halált. 


Wołodyjowski felesége, a fiús természetű, de olykor mégis kamaszlányosan durcás Basia a trilógia egyik legérdekesebb nőfigurája. Az előző két rész női főszereplői, Helena és Oleńka, igazi romantikus regényhősnők voltak: szépek, szenvedélyesek, hazafias érzelműek, akik mindenben úgy cselekedtek, ahogy az abban a korban megszokott (és elvárt) volt a nőktől. Kétségtelenül bátrak voltak, ugyanakkor vészhelyzetekben mindig szükségük volt egy okos és erős férfira, hogy megmentse őket a veszedelemből. A kis lovagban ezt a gyámolításra szoruló, szenvedélyes érzelmekre képes nőtípust inkább a mellékszereplők, Krzysia és Ewa képviselik. Basia másféle személyiség. Kommunista szófordulattal élve úgy is mondhatnám, politikailag talán nem annyira öntudatos, mint Helena és Oleńka, viszont járatos a kardvívásban, szórakozást jelentenek számára a férfias elfoglaltságok, és képes egyedül is megvédeni magát, hiszen ki tud szabadulni Azja kezei közül, és számtalan nehézséget leküzdve egyedül hazáig vergődni. Nem csoda, hogy amazontermészetével szerelmet ébreszt a vad tatárban, míg Wołodyjowski kezdetben a hagyományos, romantikus nőtípust megtestesítő Krzysiáért epekedik. Ami egyébként a szerelmet illeti, abban Basia semmiben sem különbözik a korábbi részek női főszereplőitől: ő is lángoló érzelmekkel szereti szíve választottját, hűségét semmi és senki nem ingathatja meg, és a szeretett férfi oldalán érzi magát igazán boldognak. 


Sienkiewicz Wołodyjowski igazi feleségéről, Krystyna Jeziorkowskáról (1620–1675) mintázta a figurát, ám jócskán szabadjára engedte írói fantáziáját. Mint említettem, az igazi Basiának, vagyis Krystynának például a kis lovag már a negyedik férje volt: 1649-ben Paweł Świrskihez, 1653-ban Jan Kondrackihoz, 1658-ban pedig Mikołaj Ćwilichowskihoz (Zaćwilichowski) ment feleségül. Wołodyjowskinak 1662-ben mondta ki a boldogító igent, s férje halála után ötödször is az oltár elé állt, ezúttal Franciszek Dziewanowskival. A trilógia első két részében a főszereplők között első látásra fellángol a szerelem, A kis lovagban viszont nem így történik. Ahogy már szó volt róla, Wołodyjowski először Krzysia után epekedik, a durcás Basia pedig undoknak találja a kardforgató vitézt, aki nem hajlandó vele egyenrangú vívópartnerként bánni vele. Némi túlzással akár azt is mondhatnánk, hogy Basia személyében Sienkiewicz az emancipált nő valamiféle történelmi prototípusát teremtette meg. Igaz, Basia is csak addig akar egyenrangú lenni, amíg férfiúi virtuskodásról van szó: a kis lovag feleségeként már elfogadja az alárendeltséget (vagyis a hagyományos női szerepkört), és például már nem hepciáskodással, hanem a tipikusan női módszerek egyikével, hízelgéssel bírja rá a férjét arra, hogy engedje el őt Ewával és Azjával az öreg Nowowiejskihez. 


A jó kedélyű Zagłoba valóságos Cupidóként ügyködik azon, hogy összeboronálja Michałt és Basiát, mert ő már akkor látja, hogy az Úr egymásnak teremtette őket, amikor ők ezt még nem tudják, vagy nem merik beismerni. Zagłoba is állandó szereplője a trilógiának, és jelleme igen nagy változáson megy keresztül. Az első részben (Tűzzel-vassal) eleinte még Falstaff és Münchhausen egyfajta keverékének tűnik, aki szeret dicsekedni állítólagos hőstetteivel, ám amikor vészhelyzet adódik, igyekszik elkerülni a tényleges összecsapást. Fokozatosan derül ki róla, hogy tényleg nem gyáva ember, és amikor igazi vitézek közé kerül, helyén van a szíve és az esze, sőt a vakmerő tettektől sem riad vissza. Így például a trilógia első kötetében fondorlatos csellel szökteti meg a gyönyörű Helenát Bohun fogságából, és sikerül elmenekülniük üldözőik elől. Ebben persze nagy szerepe van Zagłoba fortélyainak, sőt úgy is tekinthetünk rá, mint a „Többet ésszel, mint erővel!” mondás eleven szimbólumára. Az Özönvízben is kifogyhatatlan a furfangos ötletekből, A kis lovagban pedig már érdemdús, szeretetre méltó nemesemberként látjuk, akinek még arra is kiterjed a figyelme, hogy megnyugtató módon elrendezze barátai szívügyeit. 


Röviden ejtsünk néhány szót más szereplőkről is. Ketlingnek is volt valós modellje, akárcsak Basiának, de Sienkiewicz az ő esetében is jelentősen eltért a történelmi alaktól. Az igazi Ketlinget Hejkingnek hívták, bizonyos forrásokban a neve Heinkink, Hekling vagy Heyking írásmóddal szerepel. A kamjanec-pogyilszkiji erőd tüzérparancsnoka volt, aki a krónikák szerint fennen hangoztatta, hogy nem engedi át a várat az ellenségnek. A legenda úgy szól, hogy amikor értesült a megadásról, inkább felrobbantotta a Fekete Tornyot, amivel több száz támadó halálát okozta. Tettét általában a hősiesség és a hazaszeretet dicső példájának tartják, ugyanakkor a robbanásra születtek más magyarázatok is. Az egyik szerint csupán véletlenül következett be, mások úgy tudják, a kapituláció miatti csalódottságukban lerészegedett katonák könnyelműsége okozta a detonációt (legalábbis a frissen kötött béke megőrzése érdekében a török félnek így magyarázták az incidenst). Lanckoroński püspök (1612–1677) viszont azon a véleményen volt, hogy a robbanás valójában a toronyban korábban elrejtett fegyverzet megdézsmálásának nyomait próbálta volna elleplezni, csak a vártnál jóval nagyobbra sikerült. Ketling mint irodalmi figura már az Özönvízben is szerepelt, egyike volt Oleńka udvarlóinak. A magyar olvasót azonban kissé megzavarhatja, hogy a különböző fordítások nem egyféleképpen írják a nevét, keveredik bennük a Hassling, a Kettling és a Ketling írásmód. 


Fiktív személyiségek a Nowowiejski család tagjai: a szigorú apa és két szomorú sorsú gyermeke, Adam és Ewa. Kitalált regényalak Azja Tuhajbejowicz is: személyében Sienkiewicz egy olyan típust kívánt megalkotni, aki egyesíti mindazokat a tulajdonságokat, amelyeket akkoriban a tatároknak tulajdonítottak. Ennek ellenére irodalomtörténészek azt feltételezik, hogy a figura megteremtéséhez a szerző figyelembe vette egy tatár származású katona, Aleksander Kryczyński (?–1673) életútját is. A mellékszereplők közül valós történelmi személyiség volt Jan h. Prus Motowidło (?–1673) ezredes: családja a XVII. században költözött a Litván Nagyfejedelemségből a sanoki konföderációs központba. Az 1648-as korszunyi csatában a tatárok kezére került, akik eladták őt a törököknek. Tizennyolc évig gályarabként sínylődött, 1666-ban sikerült visszanyernie a szabadságát, amikor a máltai lovagok megtámadták a török flottát. 1671-ben egy lengyel fennhatóság alá tartozó kozák ezred parancsnokává nevezték ki. A lengyel haderő parancsnoka Wołodyjowski volt. Motowidło a chocimi csatában vesztette életét, mert elsőként támadt embereivel a törökökre, miközben a lengyel haderő még nem érte el a teljes készenlétet. Sienkiewicz csupán a regény zárszavában ír a chocimi csatáról, jómagam ezért terjedelmi okok miatt nem foglalkozom ennek történelmi hátterével, az érdeklődőknek a Wikipédia cikkét ajánlom. 


Így készült a film 
A kis lovag megszületésének előzményeiről többféle leírást is találhatunk a forrásokban. Ami egészen bizonyos, hogy Jerzy Hoffman rendező még gyerekkorában olvasta a trilógiát, ami nagyon tetszett neki. 1954-től rendezett dokumentumfilmeket, 1962-től pedig már játékfilmeket is, eleinte egykori hallgatótársával, Edward Skórzewskival közösen. Ezeket a mai témájú alkotásokat a cenzúra éber figyelme kísérte, ami meglehetősen bosszantotta Hoffmant, ezért a Három lépés a földön (1965) után elhatározta, hogy következő filmjének témáját a lengyel történelemből meríti. Így jutott eszébe Sienkiewicz trilógiája, amelyet időrendben kívánt filmre vinni. Nagy meglepetésére a cenzorok nem adtak engedélyt az első rész, a Tűzzel-vassal megfilmesítésére, mert a szerző negatív oldalról is bemutatta a kozákok XVII. századi felkelését, ami a szocializmus évtizedeiben nemkívánatos nézőpontnak számított. A második rész, az Özönvíz iránt a világsikert elért Sienkiewicz-adaptáció, a Keresztesek (1960) rendezője, Aleksander Ford érdeklődött, márpedig ő akkora hatalmasságnak számított a lengyel filmvilágban, hogy felesleges lett volna konkurálni vele. A kis lovag azonban „szabad préda” volt, és politikai szempontból sem számított kényes témának, ráadásul a költségvetés szempontjából is ez ígérkezett a legolcsóbbnak. (A végösszeg negyvenmillió złotyt tett ki, míg az öt évvel későbbi Özönvíz már százmillióba került. A harminc év múlva megvalósított Tűzzel-vassal hivatalos költségvetése viszont „csak” huszonnégy millió volt.) Más forrásokban azt találjuk, hogy a megfilmesítés gondolata Hoffmantól függetlenül merült fel. A Lengyel Televízió felkérésére Jerzy Lutowski forgatókönyvet írt A kis lovag alapján, hogy abból egy tévésorozat készüljön. Lutowski tudott arról, hogy Hoffman nagy rajongója Sienkiewicznek, ezért felkérte, hogy vegyen részt az adaptálásban, és vállalja a rendezést is. Hoffman azonban kijelentette, hogy ő inkább egy mozifilmet szeretne forgatni, és ha ez megvalósul, akkor jöhet a sorozat is. 


A játékfilm gyártását az 1957-ben létrejött filmvállalat, a Zespół Filmowy Kamera támogatta, amelynek egyébként ez volt az utolsó produkciója: még a premier előtt, 1968-ban megszűnt. A munkálatokban a közismert szovjet filmgyártó cég, a Moszfilm is részt vett. A trilógia későbbi filmváltozataihoz hasonlóan a castingba bevonták a potenciális nézőket is, a végső szót azonban Hoffman mondta ki. A direktor a perfekcionizmusáról ismert Tadeusz Łomnickit kérte fel a címszerepre. Nem is kicsit lepődött meg, hogy Łomnicki egy térdsérülésre hivatkozva nemet mondott. A rendező konzíliumot hívott össze, s az orvosok kijelentették, hogy a színész fizikai állapotával nincs semmi komoly probléma, Hoffman pedig addig győzködte őt, míg Łomnicki elfogadta a szerepet. A maximalista művész a hitelesség érdekében igen alaposan felkészült Wołodyjowski megformálására: hónapokon keresztül lovagolni tanult, és vívóleckéket vett Andrzej Piątkowskitól, aki három olimpián is érmet szerzett (1956-ban Melbourne-ben, 1960-ban Rómában és 1964-ben Tokióban). Łomnicki a filmvásznon is megküzdött a mesterével, Piątkowski alakította ugyanis Hamdi bejt, Wołodyjowski egyik ellenfelét. A színész a felvétel előtti éjszaka aludni sem bírt. Attól tartott, hogy nem tudja hatásosan bemutatni mindazt, amit Piątkowskitól tanult, és nem lesz annyira gyors és biztos kezű vívó, mint amilyennek a nézők elvárnák. Az előkészületi időszakban Łomnicki így nyilatkozott a szerepéről: „Megvallom, kissé feszélyez az a tény, hogy a »kis lovagról« minden egyes lengyel embernek megvan a maga elképzelése, az alaknak tehát összesen körülbelül harmincmillió variánsa létezik. Az azonban örömmel és megnyugvással tölt el, hogy vitéz Michał Wołodyjowski kis termete ellenére mindenkit le tudott győzni, hála kiváló kardforgató művészetének. […] Hogy a mozilátogatók már jó előre a szívükbe fogadtak, bizonyíthatják azok a levelek is, amelyeket ilyen címzéssel kapok: Tadeusz Wołodyjowski.” A kis lovag óriási népszerűséget hozott a színésznek, aki az öt évvel későbbi Özönvízben hajlandó volt újra eljátszani a figurát. 


Basiát az 1966-ban végzett Magdalena Zawadzka alakította, aki már tizennyolc éves kora óta filmezett. A színésznő nagyon szerette volna eljátszani a szerepet, Hoffman viszont nem tartotta rá alkalmasnak. Látta őt ugyanis színházban, és úgy vélte, túlságosan hideg személyiség. A színházba azonban Hoffman felesége is elment, akinek más véleménye alakult ki Magdalenáról. Az asszony addig győzködte a férjét, míg Zawadzkát végül mégis elhívták próbafelvételre, amely ragyogóan sikerült. Évtizedek múlva a művésznő elmondta, hogy több mint 160 szerepet játszhatott el pályája során, ám egyikkel sem aratott olyan nagy közönségsikert, mint Basiaként. Színpadi alakításaira általában jó kritikákat kapott, idővel mégis feledésbe merültek, ellenben A kis lovagot több mint öt évtized elteltével is számontartják a nézők, újra és újra műsorra tűzik a tévében, és megjelent már Blu-rayen is. Krzysia szerepében „a lengyel Brigitte Bardot”-ként emlegetett gyönyörű színésznő, Barbara Brylska látható, aki a rendezőhöz hasonlóan szintén nagyon szerette Sienkiewicz regényeit, és örült annak, hogy ezúttal egy romantikus hősnőt kelthetett életre: „Nemcsak egy bizonyos lánytípust akarok játszani, hanem olyan figurákat, amelyek tetszenek nekem, különböző korok asszonyait. Mindig más szeretnék lenni.” A joviális Zagłoba megformálását Mieczysław Pawlikowskira bízták, aki a második világháborúban a lengyel légierő pilótájaként szolgált: huszonkilenc bevetésben vett részt, egy alkalommal a gépét lelőtték Franciaország felett. A filmszerep kedvéért le kellett borotválni a haját. Az igazi problémát mégis az jelentette, hogy a figura a fél szemére vak. Az orvosok felajánlották, hogy egy műtéti beavatkozással tartósan leengedik a művész bal szemhéját, de fennállt annak a kockázata, hogy nem sikerül visszaállítani az eredeti állapotot. Pawlikowski ezt nem vállalta, inkább, ha kellett, órákon át csukva tartotta a bal szemét, noha ez elég fárasztó volt. Wołodyjowskihoz hasonlóan Zagłoba is szerepel a trilógia mindegyik részében, ám különböző okokból a szerepet mindegyik filmben más színész alakította. Állítólag a lengyel nézőknek Pawlikowski játéka tetszett a legjobban. 


A Ketlinget megszemélyesítő Jan Nowicki évtizedekkel később bevallotta, hogy egyáltalán nem szerette ezt a szerepét, mert a forgatás idején még csak tanulta a mesterséget, nem boldogult igazán jól sem a szövegével, sem a karddal. Idegesítette a parókája, mert a hajszálak folyton belelógtak a szájába, és az álbajusz is irritálta. Állítólag saját anyja se ismerte fel Ketlingként. Elmondása szerint sose kedvelte a történelmi szerepeket, mert nem tudta jól eljátszani őket, ezért meglehetősen unta A kis lovag forgatását is. Noha alakításával a nézők és a kritikusok is elégedettek voltak, Nowicki a tévésorozatot már nem vállalta. Daniel Olbrychski a trilógia mindhárom részében szerepelt. Személyes kedvence az Özönvíz főszerepe, s igen boldoggá tette az a tény, hogy a kritikusok – és főleg a nézők – elfogadták őt Andrzej Kmicicként, s ma már vele azonosítják a figurát. Úgy látja, hogy Kmicic megformálásához kitűnő bemelegítés volt Azja Tuhajbejowicz eljátszása A kis lovagban. Véleménye szerint Azja is egy remekül megírt figura, bár ami azt illeti, ő nem osztotta volna saját magára ezt a szerepet. Állítólag egy sportedzésen éppen birkózott edzőpartnerével, a rendezővel, amikor Hoffman felkérte, hogy játssza el Azját. Danielnek először kételyei voltak, hogy valóban neki való-e ez a szerep, végül mégis igent mondott. (Érdekességként említsük meg, hogy a harminc évvel későbbi előzményfilmben, a Tűzzel-vassalban Azja apját is eljátszotta.) A forgatáson azonban nehezen kezelhetőnek bizonyult, örökösen vitatkozott a rendezővel. Hoffman a maga módján vett elégtételt a rebellis színészen. Amikor a karóba húzási jelenet került sorra, a rendező gondosan ügyelt arra, hogy Olbrychski elhelyezkedjen azon a keskeny biciklinyergen, amely a kamera számára láthatatlan kellék volt a megfelelő testhelyzet eléréséhez, hosszú távon viszont meglehetősen kényelmetlen. Miután a színészt kikötözték, Hoffman elrendelte, hogy kapcsolják le a reflektorokat, mert itt az ebédszünet ideje. Senki nem mert szólni egy szót sem, még Olbrychski is hallgatott. A film premierje után a színész alaposan berúgott. Másnap reggel kijózanodva felhívta a rendezőt, és mindössze ennyit mondott neki: „Jurek, sajnálom és köszönöm.” (A Jurek a Jerzy leggyakoribb beceneve, önálló névként is használatos.) A trilógia másik két filmjén már a legnagyobb egyetértésben dolgoztak együtt. 


A kis lovag forgatása 1967. október 13-án kezdődött, és közel egy esztendeig tartott: 1968. szeptember 16. volt az utolsó forgatási nap. Fontosabb forgatási helyszín volt Biały Bór, Chęciny, Chmiel (a templom), Klęk, Pieskowa Skała (a kastély), Varsó (az óváros főtere és a Podwale utca), Krakkó (a Camaldoli remetekolostor és a Mária-kápolna a Waweli székesegyházban), Krzemienica (a templom), Wolbórz környéke, Skorodne (a Głuchy patak környéke, ahol Basia menekülésének jelenetét forgatták) és a Besszádok. A belsők többségét a łódźi filmstúdióban vették fel. A legfontosabb szovjetunióbeli helyszín Bahcsiszeráj volt a Krím-félszigeten, egy ottani régi tatár kastély. (1441 és 1783 között létezett a Krími Tatár Kánság, amelynek Bahcsiszeráj volt a fővárosa.) Chęcinyben építették meg a kamjanec-pogyilszkiji és a chreptiówi erőd díszletét, és itt játszódtak a raszkówi jelenetek is. (Egyes források szerint Raszkówot Chmiel helyettesítette.) Állítólag a hetekig tartó díszletépítés közben több munkás is a városban találta meg jövendőbeli feleségét. Földrajzi helyzeténél fogva Chęciny arra is alkalmas volt, hogy itt vegyék fel az összes tömegjelenetet. A város vezetői mind a mai napig büszkék arra, hogy náluk forgatták minden idők egyik legnépszerűbb lengyel filmjének jó néhány fontos jelenetét. Chęciny és környékének számos lakosa statisztált a szuperprodukcióban. A statiszták nagyobb részét mégis a katonák alkották, akik körülbelül háromezren voltak. Kisebb csoportokra osztották őket, mindegyik csoport kapott egy-egy számot. Hoffman szerint így könnyebb volt irányítani őket, mert akkoriban még nem állt rendelkezésre walkie-talkie. A katona statiszták száma azonban a „prágai tavasz” idején jelentősen megcsappant. (Mint a történelemből tudjuk, 1968-ban Lengyelország is részt vett Csehszlovákia megszállásában, akárcsak Magyarország, Bulgária és persze a főkolompos, a Szovjetunió.) 


Egy ilyen nagyszabású produkció forgatása közben természetesen történtek kisebb-nagyobb bakik és balesetek, sőt vicces ugratásokra is sor került. Az egyik robbantási jelenet felvétele nem sikerült, mert a pirotechnikai berendezés meghibásodott. Meg kellett ismételni a jelenetet, ám ekkor a stáb egyik teherautója elindult, és a jármű valahogy bekerült a képmezőbe. Hoffman megint ismételni akart, a pirotechnikusok viszont sajnálkozva közölték, hogy erre nincs mód, mert elfogyott az összes robbanóanyag. A bakinak híre ment a médiában, és a nézők egy része később remekül elszórakozott azon, hogy megpróbálta észrevenni a gépkocsit az adott jelenetben. (Ugyanolyan nagyvárosi legenda lett ebből, mint a párhuzamosan forgatott Egri csillagok karórát viselő török harcosából.) Amikor Basia menekülésének jelenetét forgatták, Magdalena Zawadzka dublőrjét baleset érte. A ló ugyanis szerencsétlen módon egy gödörbe lépett, a dublőr pedig leesett róla, eltörte a lábát, és elvesztette az eszméletét. Még így is viszonylag olcsón megúszta a dolgot, mert a főszerepet alakító Tadeusz Łomnicki sokkal rosszabbul járt. Egy lovas üldözési jelenet közben olyan súlyosan megsérült, hogy hetekig az ágyat nyomta. A Nullabor nevű lova sajnos nem élte túl a balesetet. A Bieszczady járásban található Chmiel község közelében forgatták azt a jelenetet, amikor Azja bosszút áll Nowowiejskin, mert korábban megalázó módon megkorbácsoltatta őt. A bosszú ártatlan áldozata Nowowiejski bájos leánya, Ewa, akit Irena Karel személyesített meg. A nő a hóban térdelt, szakadt felsőjéből kibuggyant a melle, és úgy kiáltotta a férfi felé: „Azja, én mindig szerettelek!” Azja odarohant hozzá, hogy megmutassa neki a korbács nyomait a hátán. Ekkor váratlanul egy megrémült bárány jelent meg valahonnan kettőjük között, mire a drámai jelenet kellős közepén a színészekből kitört a nevetés. 


Egy másik jelenetben Basia megvakítja Azját, aki a hideg hóval próbálja enyhíteni a szemét égető fájdalmat. A hó miatt azonban a műsebhely ragasztása felengedett, és a véres heg lecsüngött Olbrychski arcába. A párbajok, a csatajelenetek és a pirotechnika miatt Hoffman örökösen amiatt aggódott, hogy valamilyen baj éri a stáb egy vagy több tagját. Mint a fent említett példák is bizonyítják, aggodalma nem volt alaptalan, de annyira elhatalmasodott rajta, hogy néhány vicces kedvű statiszta úgy döntött, hogy megtréfálja a direktort. Az egyik csatajelenet befejezése után a gyártásvezető elkiáltotta magát: „A halottak most már felkelhetnek!” Többen egyáltalán nem reagálták a felszólításra, és olyan mozdulatlanul feküdtek a földön, mintha tényleg meghaltak volna. Hoffman rögtön arra gondolt, hogy valamilyen pirotechnikai baleset történt, és azonnal mentőt akart hívatni. A „halott” statiszták ekkor hirtelen felugráltak, és nevetni kezdtek. A meglepődésből felocsúdva Hoffman is velük nevetett. A kis lovag lengyelországi premierje az IMDb szerint 1969. március 28-án volt. A díszbemutatóra valóban ekkor került sor, méghozzá a varsói Kongresowa moziban. Az igazi ősbemutató azonban két nappal korábban, március 26-án volt Kielcében. A nagy érdeklődésre való tekintettel a filmet 70 kópiával forgalmazták, ami a megszokottnál gyorsabb és szélesebb körű hazai forgalmazást tett lehetővé. Ennek meg is lett az eredménye: A kis lovagnak 10 934 145 lengyel nézője volt, s az 1989 előtt készült hazai alkotások toplistáján a 8. helyet foglalja el. (Az első három helyen is Sienkiewicz-adaptációk állnak: az 1960-as Keresztesek 32 315 695, az 1973-as Sivatagban, őserdőben 30 989 874 és az 1974-es Özönvíz 27 615 921 nézővel büszkélkedhet.) A magyarországi bemutató 1970. június 4-én volt. A közönségsiker hazánkban sem maradt el, a kritikai fogadtatásra viszont inkább a fanyalgás volt jellemző. 


A tévésorozat 
A hatvanas évek második felében zsidóellenes tisztogatás zajlott a lengyel politikai és kulturális életben, beleértve a filmvilágot is. Egyre-másra jelentek meg a lengyel sajtóban a hazafias filmművészetről szóló írások, melyek általában azzal a konklúzióval zárultak, hogy a lengyel filmvilág jelenleg a „cionista elemek oázisa”. A támadások A kis lovag forgatása idején értek csúcspontjukra. Még a nagy hazai és nemzetközi tekintélynek örvendő Aleksander Ford személyét is kikezdték, és az ötvenes években még ortodox sztálistának számító művészt egy évtized múlva már kommunistaellenességgel vádolták, a pártból is kizárták, és valamennyi szakmai pozíciójából eltávolították. Az ellenségessé vált légkörben a direktor úgy döntött, hogy elhagyja a hazáját. 1968-ban Izraelbe emigrált, majd az NSZK-t és Dániát érintve az Egyesült Államokba távozott, ahol 1980-ban öngyilkosságot követett el. Jerzy Toeplitz film- és színháztörténészt is megfosztották a hivatalától: ő 1970-ben Ausztráliába ment, ahol egy modern filmiskolát alapított, melynek hallgatói később az ausztrál kulturális élet fontos személyiségeivé váltak. Emigrált két operatőr is: Władysław Forbert 1970-ben Dániát választotta második hazájának, míg az új lengyel filmiskola egyik megalapítója, A kis lovag operatőrje, Jerzy Lipman 1969-ben az NSZK-ban telepedett le. (Utólag kiderült róla, hogy az ötvenes évektől kezdve – kisebb megszakításokkal – az állambiztonsági szolgálat ügynöke volt.) A dokumentumfilmes Helena Lemańska – akinek valamennyi közeli hozzátartozója a holokauszt áldozata lett – 1967-ben vesztette el az állását a Lengyel Filmhíradónál, és 1969-ben hagyta el az országot. 


Jerzy Hoffmant sem kímélte az antiszemita kampány. Több házkutatást is tartottak az otthonában, sőt abban a hotelben is, ahol A kis lovag forgatása idején lakott. Egy olyan könyvet találtak nála, amely lengyelellenesnek számított, s azzal gyanúsították a rendezőt, hogy a művet sokszorosítani próbálta. (A kötet egyébként egy zsidó férfi tapasztalatairól szólt a náci megszállás alatti Lengyelországban.) Hoffmant többször is kihallgatásra rendelték be az állambiztonsági szervekhez, és a legabszurdabb kérdésekkel próbálták sarokba szorítani. A rendező visszaemlékezései szerint épp a film legbonyolultabb jeleneteit, Kamjanec-Pogyilszkij ostromát forgatták, amikor fizetett provokátorok sztrájkot akartak kirobbantani a technikai dolgozók körében. Szerencsére az egyik rendezőasszisztens és a stáb józanul gondolkodó tagjai meghiúsították ezt a vérlázító akciót. Hoffman egy darabig tűrte a gyakran hajnali háromig-négyig tartó kihallgatásokat, melyek után néhány órával már mennie kellett a forgatásra. Egyik nap nem bírta tovább, és megkérdezte a kihallgatóitól: „Azt akarják, hogy elhagyjam az országot?” Senki nem felelt, de a direktor az egyik tiszt tekintetéből ezt olvasta ki: „Végre megértetted, te idióta, hogy mit akarunk tőled!” Hoffman folytatta: „Rendben. A feleségem szovjet állampolgár, jómagam Moszkvában diplomáztam, szóval akkor megyek a Szovjetunióba!” Valószínűleg nem ilyen reakciót vártak tőle, mert kifakadását követően soha többé nem rendelték be újabb kihallgatásra. (Mint a történelemből tudjuk, a katyńi mészárlás miatt Lengyelország és a Szovjetunió között feszült volt a viszony, hiába tartoztak 1945 után mindketten a béketáborhoz, és az oroszok hiába próbálták elhitetni a világgal, hogy a tömeggyilkosságot a nácik követték el. A lengyel elvtársaknak valószínűleg nem hiányzott, hogy Moszkvában valaki bepanaszolja őket a Nagy Testvérnél.) A folyamatos zaklatástól és a filmforgatás fáradalmaitól kimerült Hoffman végül lemondott arról, hogy megrendezze a tévésorozatot is, amelyet Paweł Komorowski készített el. 


Még az interneten is találhatunk olyan forrásokat, melyek szerint a Michał úr kalandjai című sorozat tulajdonképpen nem más, mint a színes játékfilm fekete-fehér epizódokra darabolva. Való igaz, hogy a későbbi Sienkiewicz-adaptációk (a Sivatagban, őserdőben mindkét változata, továbbá az Özönvíz és a Tűzzel-vassal) esetében a mozifilm párhuzamosan készült a tévésorozattal, és a stáb teljesen azonos volt. Úgy is mondhatnánk, valójában a tévésorozatot forgatták, és a felvett anyag rövidítésével született meg a moziváltozat. A kis lovag esetében azonban erről szó sincs: előbb készült el a 160 perces színes játékfilm, és csak utána a tizenhárom részes fekete-fehér tévésorozat, a Michał úr kalandjai, melynek epizódjai egyenként 25 percesek. A dupla játékidő (325 perc) eleve kizárja azt a feltételezést, hogy a tévéstáb csupán a mozifilm anyagát hasznosította volna. Az kétségtelen, hogy a díszletek és a jelmezek ugyanazok, sőt a csatajelenetek bevallottan a mozifilmből származnak, de bizonyos képsorokat már csak azért is újra kellett forgatni, mert a mozifilm néhány szereplője ilyen-olyan okokból a sorozatban már nem játszott. Így például a Ketlinget alakító Jan Nowickit Andrzej Łapicki váltotta fel, a Makowiecka asszonyt megszemélyesítő Hanka Bielicka szerepét Barbara Krafftówna vette át, Gustaw Lutkiewicz (Lusnia) helyébe Ludwik Benoit, Andrzej Szczepkowski (a püspök) helyébe pedig Czesław Wołłejko lépett. A kamera mögött sem Jerzy Lipman állt, hanem Andrzej Gronau, s a felvett filmanyagot nem Alina Faflik, hanem Halina Nawrocka vágta. A bővebb játékidő lehetővé tette azt is, hogy Basia és a kis lovag szerelmének kibontakozását a nézők részletesen végigkövethessék. (Ezt a cselekményszálat a mozifilm terjedelmi okokból rövidebbre fogta.) A játékfilmben nem szerepelt, a sorozatban viszont megjelent a kis lovag tragikus sorsú szerelme, Anusia Borzobohata-Krasieńska, akit Joanna Jędryka alakított. 


A tévésorozat mindegyik része a W stepie szerokim (Pieśń o małym rycerzu) [A széles sztyeppén (Ének a kis lovagról)] című dallal kezdődik. A szöveget Jerzy Lutowski írta, a zenét Wojciech Kilar szerezte, Leszek Herdegen énekelt. A lengyel férfi röplabdacsapat rajongói a kilencvenes évek végén újra divatba hozták a közel harmincéves örökzöld szerzeményt: 1998-ban a Lengyelország–Jugoszlávia világliga-mérkőzésen énekelték először, és azóta a válogatott minden mérkőzésén elhangzik. A Michał úr kalandjai első részét 1969. november 14-én mutatta be a Lengyel Televízió. Magyarországra több mint két évvel később jutott el: a Magyar Televízió 1972. január 8-án, szombaton, 17 óra 5 perctől adta le az első részt. A folytatások hetente követték egymást, mindig szombaton, de változó kezdési időponttal. A tizenhárom rész magyar címei: 1. Jerzy barát (Brat Jerzy); 2. A fővezér parancsa (Hetmański ordonans); 3. Michał úr kézfogója (Zrękowiny pana Michała); 4. Négy szív (Cztery serca); 5. Basia férje (Mąż Basi); 6. Az erőd parancsnoka (Komendant stanicy); 7. Azja titka (Tajemnica Azji); 8. Azja, Tuhaj bej fia (Azja, syn Tuhaj-Beja); 9. A nőrablás (Porwanie); 10. A bosszú íze (Smak zemsty); 11. Török kard és lengyel szablya (Bułat i szabla); 12. Füstfelhők a vár felett (Dymy nad twierdzą); 13. A káminyici hektor (Hektor Kamieniecki). A sorozat oly nagy sikert aratott, hogy 1973. december 16-ától megismételték, majd 1976. december 22-étől ismét adásba került. Egyes műsorújságokban ekkor már a Mihály úr kalandjai címet használták, a szinkron viszont a régi volt. 


Az 1969-es moszkvai filmfesztivál 
A VI. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivált 1969. július 7. és 22. között rendezték meg a Szovjetunió fővárosában. Hetven ország vett részt a rendezvényen, melynek tizenhat tagú zsűrijében olyan neves művészek ültek, mint például King Vidor amerikai, Jerzy Kawalerowicz lengyel, Ion Popescu-Gopo román, Glauber Rocha brazil, Yves Ciampi francia és Szabó István magyar filmrendező, valamint Alberto Sordi olasz, Dev Anand indiai és Erwin Geschonneck keletnémet színész, továbbá Vija Artmane litván, Madiha Yousri egyiptomi és Mbissine Thérèse Diop szenegáli színésznő. Az elnöki tisztet Szergej Geraszimov orosz rendező töltötte be. A versenyfilmek között szerepelt az amerikai Stanley Kubrick sci-fije, a 2001: Űrodüsszeia, a francia Jacques Tati szatírája, a Playtime, a kubai Humberto Solás Lucia című drámája, a brit Carol Reed musicalje, az Oliver!, az olasz Pietro Germi Serafino című vígjátéka, valamint a szintén olasz Alessandro Blasetti történelmi drámája, a Simón Bolívár. Magyarországot Kovács András Falak című alkotása képviselte, míg az ifjúsági szekcióban Fábri Zoltán magyar–amerikai koprodukcióban megvalósított Molnár Ferenc-adaptációját, A Pál utcai fiúkat vetítették. A fesztivál résztvevőit Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke táviratban köszöntötte, melyben többek között ezeket írta: „Napjainkban különösen fontos, hogy egy olyan hatalmas művészet, mint amilyen a film, a társadalmi haladást, az emberek közötti egységet szolgálja a békéért, a népek biztonságáért vívott harcban. Ezeknek a céloknak megfelel a fesztivál jelszava: A humanista filmművészetért, a békéért és a népek közötti barátságért.” 


A vendéglátó ország természetesen gondoskodott arról, hogy a meghívottak bőséges ízelítőt kapjanak a szovjet filmművészetből. A fesztivál tízéves és a szovjet filmgyártás ötvenéves évfordulója alkalmából a leghíresebb orosz filmeket vetítették, a közelgő Lenin-centenáriumra való hivatkozással pedig azok az alkotások is megtekinthetők voltak, melyek a kommunista forradalmárról készültek. (Lenin születésének 1970-ben volt a 100. évfordulója, Moszkvában azonban csak kétévente rendeztek filmfesztivált.) A szervezők retrospektívet állítottak össze az előző évben elhunyt neves rendező, Ivan Pirjev munkáiból is. A direktor utolsó filmjét, a fesztivál versenyprogramjában indított A Karamazov testvéreket Pirjev munkatársai fejezték be. Feltehetően kultúrdiplomáciai okokból a szervezők előre bejelentették, hogy három fődíjat, három különdíjat és két-két színészi díjat fognak kiosztani. A lengyelek versenyfilmje, A kis lovag címszereplője, Tadeusz Łomnicki kapta a legjobb férfi alakításért járó egyik díjat, míg a másikat Ron Moody vehette át az Oliver!-ben játszott szerepéért. A színésznők közül a román Irina Petrescu és az argentin Ana María Picchio bizonyultak a legjobbaknak. A Falak diplomát kapott, A Pál utcai fiúk pedig a három ezüstérem egyikét az ifjúsági szekcióban. A versenyfilmek mezőnyében a három fődíjat a kubai Lucia, az olasz Serafino és a szovjet Érjük meg a hétfőt (rendező: Sztanyiszlav Rosztockij) kapta. Kubrick korszakalkotó klasszikusát, a 2001: Űrodüsszeiát a zsűri semmilyen elismerésre nem találta méltónak. 


Így látták ők 
„Az olyan írói életműveket, mint Sienkiewiczé is, nehéz megfilmesíteni, mégis mindig ezekre kapnak rá a filmesek. Ugyanazért vonzódnak hozzá, amiért nehéz a feladatuk: a regényesség, a bő sodrú romantikus cselekmény kecsegtet közönségsikerrel, s ez kötelezné a forgatókönyvírót meg a rendezőt igen nagy önmérsékletre, nehogy az író gazdag mondanivalójú mesélő kedve a filmre vitelkor bőbeszédűségre, felszínességre, üres látványra változzék. A méltó megfilmesítés esélye annál nagyobb, időszerűbb, minél tanulságosabb a mának a regény. A Keresztesek például méltán aratott világsikert. Ez az új Sienkiewicz-film, A kis lovag – eredeti címén: Wolodyjowski úr – olykor már a regény paródia-változatának érződik. A regény szavaiban, mondataiban, cselekményében, fordulataiban rejtőző, vagy inkább kifejeződő gondolatok a film sodrában – megjelenítve, láthatóan, látványosan, szinte a cselekmény vázára meztelenítve – veszítenek értékükből, súlyukból, hatásukból.” 
(Zay László: „A kis lovag”. In: Magyar Nemzet, 1970. június 4., 4. o.) 


„Ami azt illeti, akad izgalom, sőt némi borzalom is a filmben. (Karóba húzás »premier planban«, vad hajsza, egetverő ostrom.) Mindezekkel együtt is [Hoffman] alkotása – mely a XVII. századi lengyel történelmi eseményeket idézi meg – egy kissé a mesés képeskönyvekre hasonlít. Olyasfajta képes illusztrációra, amely látványt ad csupán, nem pedig feszültséget, izgalmat. Pontosabban: a felületi kavargás nyomán csak szemlélői, nem pedig érzelmi részesei lehetünk a három részre szakadt Lengyelország egykori tragikus drámájának. A fényképezés – Jerzy Lipman munkája – most is nagyszerű. Ugyanígy a korhű, képzőművészetileg hiteles díszlet és jelmez. A színészi játék is precíz, gondosan megmunkált, találó. Ámde Tadeusz Łomnicki, Daniel Olbrychski, Barbara Brylska kitűnő szerepformálásával együtt is, ez a mesés történelem legföljebb az ifjú mozinézőknek nyújt romantikus, vad izgalmat.” 
(Gantner Ilona: „A kis lovag”. In: Népszava, 1970. június 4., 2. o.) 


„A Sienkiewicz-életmű filmes megjelenítése már eleve biztosíték, hogy A kis lovag több holmi »tucat« kosztümös filmnél. A Keresztesek korántsem a kaland és a mozgalmas csataképek révén él a filmkedvelőkben, hanem sokkal inkább eleven, szükséges történelmi-nemzeti eszményeket, illetve ma is megszívlelendő történelmi párhuzamokat tolmácsoló filmként, amely iskolát teremtett műfajában a népi demokratikus országok filmeseinek. A kis lovag – ha nem is ilyen erőteljesen – ugyancsak az Eizenstein kezdte történelmi filmek hagyományaira épül. A magyar nézők számára különösen kedvessé lehet ez a film. Hisz Wołodyjowski ezredes, az önfeláldozó hazafi szinte magyar megfelelője török elleni nemzetvédő végvári harcok hőseinek, Thurzó Györgynek, Dobó Istvánnak és társaiknak. Tadeusz Łomnicki Wołodyjowskija kalandhősnél mélyebb, élőbb alak, ahogy A kis lovag is példa lehet a nemzeti eszmények népszerű-okos ébrentartására törekvő filmrendezők előtt.” 
(Név nélkül: „A kis lovag”. In: Zalai Hírlap, 1970. június 19., 5. o.) 


A kis lovag (Pan Wołodyjowski, 1969) – lengyel történelmi kalandfilm. Henryk Sienkiewicz azonos című regényéből a forgatókönyvet írta: Jerzy Lutowski és Jerzy Hoffman. Operatőr: Jerzy Lipman. Zene: Andrzej Markowski. Díszlet: Jerzy Groszang, Wojciech Krysztofiak és Leonard Mokicz. Jelmez: Lech Zahorski. Vágó: Alina Faflik. Rendező: Jerzy Hoffman. Főszereplők: Tadeusz Łomnicki (Michał Wołodyjowski), Magdalena Zawadzka (Basia), Mieczysław Pawlikowski (Jan Onufry Zagłoba), Hanka Bielicka (Makowiecka asszony), Barbara Brylska (Krzysia Drohojowska), Irena Karel (Ewa Nowowiejska), Jan Nowicki (Ketling Hassling of Elgin), Daniel Olbrychski (Azja Tuhajbejowicz), Marek Perepeczko (Adam Nowowiejski), Mariusz Dmochowski (Jan Sobieski). Magyarországi bemutató: 1970. június 4. 

Michał úr kalandjai (Przygody pana Michała, 1969) – tizenhárom részes lengyel tévésorozat. Henryk Sienkiewicz A kis lovag című regénye alapján a forgatókönyvet írta: Jerzy Lutowski és Jerzy Hoffman. Operatőr: Andrzej Gronau. Zene: Wojciech Kilar és Andrzej Markowski. Díszlet: Wojciech Krysztofiak és Leonard Mokicz. Jelmez: Jerzy Szeski és Lech Zahorski. Vágó: Halina Nawrocka. Rendezte: Paweł Komorowski. Főszereplők: Tadeusz Łomnicki (Michał Wołodyjowski), Magdalena Zawadzka (Barbara Jeziorkowska-Wolodyjowska), Mieczysław Pawlikowski (Jan Onufry Zagłoba), Barbara Krafftówna (Makowiecka asszony), Barbara Brylska (Krzysia Drohojowska), Irena Karel (Ewa Nowowiejska), Andrzej Łapicki (Ketling Hassling of Elgin), Daniel Olbrychski (Azja Tuhajbejowicz), Marek Perepeczko (Adam Nowowiejski), Mariusz Dmochowski (Jan Sobieski). Magyarországi bemutató: 1972. január 8. (Magyar Televízió) 

MÉG TÖBB SIENKIEWICZ! 




MÉG TÖBB LENGYEL FILM! 




2019. szeptember 28., szombat

SZEXMISSZIÓ

Legjobb barátom szülinapjára 

A lengyel Juliusz Machulski rendezői karrierje a nyolcvanas évek elején kezdett kibontakozni, és mindjárt első három mozifilmjével kiugró sikert ért el nemcsak hazájában, hanem a vasfüggöny többi országában is, sőt még Nyugaton is felfigyeltek rá. Az 1981-ben bemutatott Vabank és három évvel későbbi folytatása között forgatta a Szexmissziót, minden idők egyik legnépszerűbb lengyel filmjét. A történet két férfi önkéntesről szól, akiket egy világraszóló tudományos kísérlet keretében 1991-ben három évre hibernálnak, de előre nem látható fejlemények miatt csak 2044-ben ébresztik fel őket. A világ jócskán megváltozott a hibernált álom ötvenhárom esztendeje alatt, és hőseink rádöbbennek arra, hogy a Földön már csak ők ketten képviselik az erősebbik nemet, amelyre igazából semmi szükség nincs, még az utódnemzés folyamatában sem… A nagy közönségsiker ellenére a Szexmisszió megosztotta a nézőket és a kritikusokat is. Egyesek a feminizmus túlkapásaira figyelmeztető szellemes paródiát láttak benne, amely amellett voksol, hogy a világ a távoli (megjegyzem, most már egyre közeledő) jövőben sem lehet meg férfiak nélkül. A (nyugati) feministák közül nem mindenki rendelkezett kellő humorérzékkel, s így elhangzottak olyan vélemények is, hogy Machulski valójában egy hímsoviniszta, nőgyűlölő filmet forgatott. Noha a Szexmisszió elereszt néhány rejtett fricskát az oroszok (és a kommunizmus) felé, az opuszt a Szovjetunióban is bemutatták – igaz, jelentősen megrövidítve. Magyarországon 1986 februárjában kezdték játszani, és abban az évben kereskedelmileg a második legsikeresebb alkotás volt a baráti országoktól átvett filmek sorában. 


A cselekmény 
1991. augusztus 9-én történelmi napra ébred az emberiség: Wiktor Kuppelweiser Nobel-díjas tudós – sikeres állatkísérlete után – most embereket fog hibernálni három évre. A két önként jelentkező: a kalandvágyó Maksymilian Paradys és a biológus Albert Starski. Az óriási tudományos jelentőséggel bíró eseményt természetesen a televízió is közvetíti. Minden a lehető legnagyobb rendben zajlik, s a két önkéntes a showműsor végén hibernált álomba merül. Telik az idő, múlnak az esztendők, s eljön az ébredés pillanata. Hőseink boldogan konstatálják, hogy épek, egészségesek, a kísérlet tehát ragyogóan sikerült. Azaz van egy kis probléma: Kuppelweiser professzornak nyoma sincs, a két bátor férfiút csinos, fiatal, ám nem túl barátságos nők szolgálják ki. Ízetlen ételeket adnak nekik, s nem hagyhatják el a hermetikusan zárt, ablaktan helyiséget. Kérdéseikre különös válaszokat kapnak, ennek ellenére egyelőre tudomásul veszik, hogy egészségügyi okokból alighanem karanténban kell lenniük egy ideig. Igazából nincs is ellenükre ez a helyzet, különösen Maks élvezi, hogy fiatal szépségek forgolódnak körülöttük, akik közül Lamia Reno különösen megtetszik neki. Idővel azonban a két férfi gyanút fog, hogy valami még sincs rendben, és nyomatékosan követelik, hogy találkozhassanak Kuppelweiser professzorral. Ekkor Lamia és Berna doktornő feltárja előttük a megdöbbentő igazságot: a professzor rég meghalt, és amíg Maks és Albert hibernációban voltak, lezajlott egy nukleáris háború, amelyben kihaltak a férfiak. Jelenleg 2044-et írunk, vagyis az önkéntes kísérleti alanyok ötven évvel később ébredtek fel, mint amire számítottak. Miután magukhoz tértek a döbbenetből, hőseink – különösen Maks – fején átsuhan a gondolat, hogy igazából nem is lehet rossz ebben a világban élni, ahol övék lehet az összes nő. Rövidesen kiderül, hogy kár lenne ebbe beleélniük magukat. A férfiakra ugyanis már semmi szükség ebben a szép új világban, az utódlás problémáját jó ideje meg tudják oldani nélkülük is. Maks és Albert szökésre szánják el magukat, ám újabb csapást kénytelenek elviselni: kiderül, hogy háromszáz méterrel a földfelszín alatt vannak, egy óvóhelyen, mert a fenti világ sugárfertőzött. Még nagyobb gond, hogy látván renitens viselkedésüket, a nők tanácsa vagy kasztrálni, vagy likvidálni akarja őket... 


A rendező 
Juliusz Machulski lengyel rendező és forgatókönyvíró 1955. március 10-én született az észak-lengyelországi Olsztynban. Édesapja Jan Machulski (1928–2008) színész és rendező, édesanyja Halina Machulska (* 1929) színésznő. Juliuszt 1973-ban felvették a Varsói Egyetem filológia szakára. 1975-ben Łódźba költözött, ahol az ottani filmfőiskolán rendezést kezdett tanulni. 1980-ban kapta meg a diplomáját. Téves kapcsolás (1979) című tévéfilmjét 1983-ban Magyarországon is bemutatták: a történet főszereplője egy válságot átélő házaspár, melynek szokásos vitáját váratlan telefonhívás szakítja félbe. A vonal túlsó végén egy segítséget kérő, ismeretlen nő jelentkezik, s a vészhelyzet arra készteti a párt, hogy megkíséreljenek szót érteni egymással… Eljutott hozzánk Machulski első mozifilmje, a harmincas években játszódó Vabank (1981) is, amely egy börtönből frissen szabadult kasszafúróról szól, akit a papa, Jan Machulski alakít. A férfi elégtételt akar venni azokon, akik rács mögé juttatták. A direktor így nyilatkozott az elképzeléseiről: „A Vabank megrendezésével azt is bizonyítani akartam, hogy Lengyelországban is lehet jó krimit rendezni, és hogy én képes vagyok erre. Azt akartam, hogy filmemből a professzionalizmus dicsérete áradjon. Mielőtt az ember művésszé válna, jó iparosnak kell lennie. Szerettem volna szólni a régi alapvető erkölcsi elvekről is. Azt elmondani, hogy amit az életben csinálunk, tisztességesen kell csinálni.” Machulski 1983-ban forgatta a Szexmissziót, majd 1984-ben következett a Vabank folytatása, amelyet szintén láthattunk a hazai mozikban. 


Machulski filmjei Nyugat-Európában is nagy figyelmet keltettek: a nyugati kritikusok szerint a rendező valójában a kommunista iga alatt nyögő Lengyelországról fest humoros-szatirikus képet, s ez a szándék különösen a Szexmisszióban és a Magyarországon nem vetített Kingsajzban (1988) érhető tetten. „A Kingsajz a »nagyok« birodalma, ahol az igazi élet zajlik. Ide csak a hatalom elvárásainak megfelelő viselkedést tanúsító »kicsik« juthatnak fel, akiknek egyébként életét a mindennapi robot teszi ki »fiókországban«, a bürokrácia félelmetessé nagyított groteszk világában” – írta a filmről egy 1990-es fesztivál kapcsán a Filmvilág kritikusa. Lengyelországban a Kingsajz egyes szállóigéi graffitiként jelentek meg a nagyvárosok falain, egyértelműen a hatóságok bosszantására. A rendszerváltást követő Machulski-filmek közönségfogadtatására továbbra sem lehetett komolyabb panasz, ellenben a kritikusok lelkesedése Keleten és Nyugaton jelentősen alábbhagyott. Már nem voltak érdekesek az esetleges mögöttes tartalmak, az ítészek csupán szimpla kommersz filmeket láttak a direktor újabb műveiben. A szovjet–lengyel koprodukcióban megvalósult Déja vu (1990) cselekménye az amerikai szesztilalom idején zajlik, amikor egy chicagói nagyfőnök egy árulóra akar lesújtani, a nyomok azonban a kommunista Szovjetunióba vezetnek, Odessza városába. A szintén bűnügyi témájú V. I. P. (1991) után nagy meglepetést keltett a XIX. században játszódó A lovasszázad (1992) című romantikus film, amely egy orosz arisztokrata és egy lengyel lány szerelméről szól a két ország közötti háború árnyékában. 


A műfaji kitérő után Machulski visszatért a humorral átszőtt bűnügyi filmek világába. A Minden jó, ha pénz a vége (1995) a vártnál szerényebb érdeklődést keltett, a Cezary Pazura és Jerzy Stuhr nevével fémjelzett Itt a gyilkos, hol a gyilkos (1997) viszont oly nagy sikert aratott, hogy két évvel később elkészült a folytatása is. A történet egy taxisofőrről szól, akit úgy a rendőrség, mint a maffia egy veszedelmes bérgyilkossal téveszt össze. Hollywood szinte azonnal megvásárolta a remake jogait, ám egyelőre még nem valósította meg. A Szuperprodukció (2002) szlogenje akár az is lehetne, hogy „Lengyelország válasza a Szóljatok a köpcösnek!-re”. A mulatságos sztori főhőse egy tehetséges filmkritikus, Janek, akit egy művészetkedvelő gengszter felbérel, hogy írjon egy forgatókönyvet, amelynek filmváltozatában majd a bűnöző unatkozó barátnője lesz a főszereplő. Persze a művészi alkotómunka nem megy minden nehézség nélkül, de vígjátékról lévén szó, a humoros fordulatok dominálnak. Képtolvajokról szól a Vinci (2004) című krimikomédia, míg az Ile wazy kon trojanski? című romantikus vígjáték a 2008-as esztendő egyik legsikeresebb filmje volt Lengyelországban. Ezt újabb vígjátékok követték (Bölcsődal, 2010; Ambassada, 2013; Volta, 2017), és ne felejtsük el megemlíteni, hogy Machulski tévésorozatai is népszerűek voltak, különösen a kilencvenes évek második felében bemutatott Anyák, feleségek, szeretők. A rendező immár közel négy évtizede a lengyel filmgyártás egyik kulcsfigurájának számít, aki egy időben stúdióvezetőként is ténykedett, és elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a lengyel filmek a legválságosabb időszakokban is moziba vonzották a közönséget. Jelenleg egy televíziós krimisorozaton dolgozik Mały zgon címmel. 


A két főszereplő 
A Maksot alakító Jerzy Oskar Stuhr a lengyel művészvilág egyik legkedveltebb és legsokoldalúbb színésze, aki színműíróként, filmrendezőként és drámaprofesszorként is ténykedik. 1947. április 18-án született Krakkóban. Dédszülei, Leopold Stuhr és Anna Thill 1879-ben kötöttek házasságot, ami után Mistelbachból Krakkóba költöztek, ahol a Stuhr família a város legbefolyásosabb családjai közé emelkedett. Jerzy édesapja, Tadeusz Stuhr ügyész volt, édesanyja, Maria könyvelőként dolgozott egy színháznál. Jerzy 1970-ben a Jagelló Egyetemen kapott diplomát lengyel irodalomból, ezután két évig színjátszást tanult a Drámaművészeti Akadémián (Państwowa Wyższa Szkoła Teatralna; röviden: PWST). 1971-ben kezdett filmezni, kis szerepet alakított Andrzej Żuławski Az éjszaka harmadik része című formabontó drámájában. Pályáján meghatározó jelentőségű volt találkozása és tartós együttműködése Krzysztof Kieślowskival. Első közös munkájuk, a Magyarországon is játszott Forradás (1976) az 1970-es gdański eseményeket idézte fel. Az opusz az elsők között világított rá arra, hogy az egyszerű munkások közérzete korántsem olyan jó, mint amilyennek a vezetés hiszi és és elhitetni próbálja. A nem túl kedvező filmes helyzetképet a valóság néhány év múlva, a nyolcvanas évek elején meggyőzően hitelesítette. A Forradást követően a lengyel filmszakma számos más kiválósága is fontos szerepeket osztott Stuhrra, elég csak olyan, valaha hazánkban is forgalmazott filmeket említeni, mint például A konferanszié (1978, Feliks Falk), az Érzéstelenítés nélkül (1978, Andrzej Wajda), a Vidéki színészek (1980, Agnieszka Holland) és A nyugodt nap éve (1984, Krzysztof Zanussi). 


A színész korai filmjei között találjuk Mészáros Márta Útközben (1979) című magyar–lengyel koprodukciós drámáját is. A Kieślowski-alkotások közül ne maradjon említetlenül Az amatőr (1979) és a Három szín: fehér (1994) sem. Stuhr megtalálta a hangot a közönségfilmes Juliusz Machulskival is: a Szexmisszió után játszott a Kingsajzban, és fontos szerepet alakított az Itt a gyilkos, hol a gyilkos mindkét részében is. Színpadi rendezőként 1985-ben, filmrendezőként 1994-ben debütált, s rendezéseiben előszeretettel osztotta magára a férfi főszerepeket. A rendezőként is jegyzett művei közül a kritikusok a négy epizódból álló Szerelmi történeteket (1997) kedvelték a legjobban, néhányan egyenesen Kieślowski alkotásaival rokonították. Stuhrt saját bevallása szerint olasz kollégája, Nanni Moretti befolyásolta a legjobban, mindazonáltal Kieślowski forgatókönyvéből készítette a Nagy állat (2000) című filmjét. 1990-ben Stuhrt kinevezték a krakkói Drámaművészeti Akadémia rektorává, vagyis annak az intézménynek az élére, ahol valaha ő maga is tanulta a mesterséget. 1997-ben megvált a beosztásától, 2002-ben viszont újra ő ülhetett a rektori székbe. 1971-ben kötött házasságot Barbara Stuhrral, akit még óvodás éveiből ismert. 1975-ben született meg fiuk, a szintén színésszé lett Maciej, 1982-ben pedig világra jött a lányuk, Marianna, akiből festőművész lett. 2011-ben Jerzy Stuhrnál gégerákot diagnosztizáltak, és a kezelés hónapjaira teljesen felfüggesztette művészi tevékenységét. 2013-ban tért vissza a szakmába, azóta újabb színpadi, film- és szinkronszerepekben láthatta-hallhatta őt a közönség. 


Az Albertet megformáló Olgierd Łukaszewicz 1946. szeptember 7-én született Felső-Szilézia egyik iparvárosában, Chorzówban. Ő is a krakkói Drámaművészeti Akadémián tanult színészetet, mint Jerzy Stuhr. 1968-ban kapta meg a diplomáját, de már főiskolásként filmezni hívták. Első nagyobb szerepét a Tánc Hitler főhadiszállásán (1968) című drámában játszotta, amely eljutott Magyarországra is, akárcsak minden fontosabb filmje a szocializmus éveiben. Andrzej Wajda költői szépségű alkotásában, a Jarosław Iwaszkiewicz művéből készült Nyírfaligetben (1970) egy halálos beteg fiatalembert alakított. A kritikusok azt írták róla, hogy partneréhez, Daniel Olbrychskihoz hasonló, kiugró tehetség. Kazimierz Kutz 1970 és 1980 között trilógiát forgatott a sziléziai bányászok életéről: az első két részben Olgierd volt az egyik főszereplő, de két különböző figurát játszott. A fekete föld sójában (1970) ő volt a hét Basista fivér közül a legfiatalabb, Gabriel, a heves vérű, hősies, ám naiv hazafi; A korona gyöngyében (1972) pedig Jas, a melegszívű édesapa. Szellemfiguraként jelent meg Wajda sokat vitatott Wyspiański-adaptációjában, a Menyegzőben (1972). Jelentős nemzetközi sikert aratott Walerian Borowczyk romantikus-erotikus melodrámája, A bűn története (1975), amelyben Łukaszewicz alakította Zygmunt Szczerbic grófot, aki elvakult szerelmében veszedelmes bűnözők halálos csapdájába kerül. Ugyanabban az évben egy másik nagy sikerű romantikus drámában is szerepet vállalt: a Jerzy Antczak által rendezett Éjszakák és nappalok (1975) a Niechcic família történetét mondja el női szemszögből. Az érzékeny lelkivilágú, romantikus figurák mellett Olgierd meggyőzően játszott negatív szereplőket is, mint például a könyörtelen és fanatikus anarchista parancsnokot Agnieszka Holland Láz (1981) című drámájában, vagy Franzelt, a számító nácit Filip Bajon Mágnás (1987) című filmjében, illetve Kramer doktort Wiesław Saniewski Dotknięci (1988) című alkotásában. 


A művész filmográfiájából kiemelkedik Krzysztof Kieslowski nagy hatású drámája, a Rövidfilm a gyilkolásról (1988) és a nézők körében szép sikert aratott thriller, az Ölj meg, zsaru! (1988). Közönségfilmjei közül talán egyes magyar mozilátogatók is emlékeznek még A nőstényfarkas kísértetére (1983), amely a horror műfaj lengyelországi elfogadtatására tett igényes kísérlet volt. Még 1982-ben készült, de csak a rendszerváltás után kerülhetett mozikba Ryszard Bugajski drámája, a Kihallgatás (1989), amelyben Lukaszewicz formálta meg a főhősnő (Krystyna Janda) férjét. A színész lengyelországi népszerűsége mindmáig töretlen, folyamatosan játszik színpadon, filmekben és a televízióban, sőt vállal szinkronmunkákat is. Akkor sem esett ki a lengyel közönség kegyeiből, amikor 1988-ban több évre külföldre szerződött. 1985-ben játszott Deák Krisztina Vonzások és választások című tévéfilmjében. A jövő hónapban mutatják be a lengyel filmszínházak Olgierd legújabb filmjét, a Solid Gold című bűnügyi drámát. Futólag említsük meg, hogy Lukaszewicz színpadi színészként is igényes művészi pályát mondhat magáénak. Fiatalkorában gyakran foglalkoztatták a hősszerelmes szerepkörében, később azonban összetett drámai szerepekkel is kibővült a repertoárja. Igen jó kritikákat kapott például Billy megformálásáért a Száll a kakukk fészkére színpadi változatában, amelyet a varsói Teatr Powszechny mutatott be 1977-ben. Lukaszewicz szívesen mond verseket, és lelkesen részt vállal kulturális események megszervezésében is. 2002-ben lett a Lengyel Színpadi Színészek Szövetségének vezetője. Magánélete csendben és boldogságban telt: 1968. március 13-án vette feleségül Grażyna Marzec színésznőt, akitől Zuzanna nevű lánya született. 


Így készült a film 
Machulski 1977-ben kapta az első inspirációt a Szexmisszióhoz, miközben debütáló játékfilmje, a Vabank forgatókönyvén dolgozott. Szabadidejében elolvasott egy könyvet, amely a XXI. századra vonatkozó tudományos előrejelzésekkel foglalkozott, és ebben figyelt fel arra a megállapításra, hogy egy női petesejt megtermékenyíthető spermium nélkül is, vagyis a férfiak kihagyhatók az utódnemzés folyamatából. Már akkor beugrott neki a majdani film záróképe: közelkép egy fiú csecsemő nemi szervéről. A hetvenes évek végén Machulski elnyert egy párizsi ösztöndíjat. A francia főváros ideális helyszínt jelentett számára ahhoz, hogy hozzákezdjen tervezett második filmje forgatókönyvéhez, miközben még el se kezdte forgatni az elsőt. Hazatérése után felkereste a Kadr filmstúdiót, melyet még Jerzy Kawalerowicz (a Máter Johanna, Az éjszakai vonat és A fáraó rendezője) alapított 1955-ben. Kawalerowicz – aki 2007-ben bekövetkezett haláláig volt a Kadr művészeti vezetője – örömmel fogadta a pályakezdő fiatal kolléga filmötletét, és zöld utat adott neki. A projekt címe ekkor még Lamia volt, az egyik női főszereplő keresztneve. Krzysztof Teodor Toeplitz író és forgatókönyvíró A női elem címet javasolta, s egyben azt is tanácsolta, hogy a történetben szereplő nők legyenek még elnyomóbbak a férfiakkal szemben. Fontolóra véve különféle variációkat, Machulski végül a Szexmisszió címet választotta. A forgatókönyv első változata 1981 szeptemberében készült el. A Lengyel Filmfőigazgatóság jóváhagyta ugyan, de csak 1982 februárjában kezdődhettek meg a tényleges előkészületek, mert a szükségállapot 1981. december 13-i bevezetése miatt néhány hétre felfüggesztették a filmgyártást. A Szexmisszió egyébként azért kapta meg a forgatási engedélyt, mert az illetékesek szerint burkoltan sem volt semmilyen szovjetellenes irányultsága. 


Kezdetben szó volt arról, hogy a film lengyel–csehszlovák koprodukcióban valósul meg, ezért a végleges forgatókönyv megírásába cseh részről bekapcsolódott Pavel Hajný. Közben a Barrandov filmstúdió vezetősége meggondolta magát, és visszautasította a koprodukciót. A cseh elvtársak ugyanis kizártnak tartották, hogy már 2044-ben – a cselekmény idején – vége lenne a kommunizmusnak. A koprodukcióban reménykedő Kawalerowicz ekkor felfüggesztette a gyártást, mire Machulski kilátásba helyezte, hogy a filmet átviszi egy másik jeles rendező, Jerzy Hoffman nevével fémjelzett stúdióba, a Zodiakba. A felmerült problémákat valahogy sikerült megoldani, mert a Szexmisszió végül a Kadr produkciójaként készült el. A két főszerepet Machulski eredetileg Olgierd Łukaszewicznek és Jan Englertnek szánta, akik szerinte remek párost alkothatnának. (A két színész mellesleg Kazimierz Kutz fentebb említett bányásztrilógiájának első két részében már játszott együtt.) Azonban mindketten hasonló habitusú művészek voltak, s a rendező egy idő után jobb ötletnek gondolta, ha inkább a kontrasztot hangsúlyozza a főszereplők között úgy a külsőségekben, mint a temperamentumban. Łukaszewiczet tartotta meg, és Jerzy Stuhrt választotta ellenpárjául. Lamia szerepét Machulski akkori felesége, Bożena Stryjkówna kapta, Emmát pedig Bogusława Pawelec játszotta, aki már a Téves kapcsolásban is dolgozott a direktorral. A produkcióban szerepet vállaltak a lengyel színjátszás olyan nagyasszonyai is, mint Beata Tyszkiewicz, Ewa Szykulska és Ryszarda Hanin. Őexcellenciáját a nőnek öltöztetett Wiesław Michnikowski alakította, szinkronhangja viszont Barbara Wałkówna színésznő volt. Érdekességként említsük meg, hogy egyes szereplők neve valójában humoros multikulturális utalás. A dicsőség ösvényei (1957) című Stanley Kubrick-film főszereplőjétől, Dax ezredestől származik Emma Dax neve, míg Albert Starski neve úgy született, hogy a jeles egzisztencialista író, Albert Camus keresztnevét párosították A bábu című Bolesław Prus-regény egyik szereplője, Kazio Starski családnevével. Maksymilian Paradys nevével Machulski azt akarta kifejezni, hogy a figura „nem e földről való” (a „Paradys” a paradicsom szó angol megfelelőjére, a „Paradise”-ra utal). 


A Szexmisszió forgatása 1982 októberében kezdődött azzal a jelenettel, amelyben Kuppelweiser professzor megérkezik a kutatóközpontba. A föld alatt játszódó jeleneteket két helyszínen forgatták: a Łódź Csarnokban és a wieliczkai sóbányákban. Łódźban, a Raduńska utca 19. szám alatt található épület volt Őexcellenciája háza. A stáb dolgozott a Balti-tenger partján található Łebában is. A stábtagok közül említsük meg az operatőr, Jerzy Łukaszewicz nevét, aki nem más, mint az Albertet alakító Olgierd Łukaszewicz ikertestvére, illetve Henryk Kuźniak zeneszerzőt, aki a Vabank zenéjét is írta. A jelenetek többségének forgatását 1983 márciusáig befejezték, utána a filmesek májusig várakoztak a jó idő beköszöntére, hogy elkészíthessék a külső felvételeket is. A várakozás idejét Machulski és Mirosława Garlicka vágó arra használta fel, hogy megbeszéljék a vágás legfőbb szempontjait. A film utolsó jelenete az újszülöttekkel szintén 1983 májusában került filmszalagra. A Szexmisszió forgatása összesen hetvenmillió złotyba került, ötször annyiba, mint a Vabanké. Néhány jelenetet viszont cenzúrázni kellett, és bármilyen meglepő, a kifogások nem a meztelenséggel voltak kapcsolatosak, amely egyébként nem is igazán jellemző az opuszra. Szökés közben Maks egyszer csak meghatározza a célt: „Irány kelet! Ott kell lennie valami civilizációnak!” Ez burkolt és ironikus utalás volt a Szovjetunióra, amelyet a katyńi vérengzés és a kommunizmus embertelen túlkapásai miatt a lengyelek kimondatlanul is barbár országnak tartottak, ezért Maks felkiáltása harsány nevetést váltott ki a közönség körében. A problémás megfogalmazást Witold Nawrocki kívánságára nem sokkal a premier után kivágták a filmből. (Nawrocki volt akkoriban a Lengyel Központi Bizottság Kulturális Osztályának vezetője. A kivágott kb. másfél percnyi jelenet a magyar DVD extrái között megtekinthető.) Machulski megpróbálta elaltatni a cenzorok gyanúját azzal a jelenettel, amelyben Maks a hibernálás előtt a győzelem jelét mutatja az ujjaival, de a félrevezető trükk nem jött be. Kifogás érkezett amiatt is, hogy az „Útleveleket kérjük!” mondat – az eredeti forgatókönyvvel összhangban – miért cseh nyelven hangzik el. A direktor beleegyezett abba, hogy ezt a felszólítást németül mondja a színész, sőt egyenesen „nyugatnémetül”. (A hivatalnokok nem értették a „nyugatnémet” poént.) A pártfunkcionáriusokkal ellentétben a filmesekből álló szakmai bizottság kifogások nélkül jóváhagyta a Szexmissziót, sőt az elnök, Krzysztof Zanussi elismerését fejezte ki Machulskinak, hogy képes ilyen színvonalú, igényes szórakoztató filmet alkotni akkor, amikor a lengyel filmművészet mély válságot él át. Csupán Wanda Jakubowska veterán rendezőnő szorgalmazta, hogy vágják ki a befejezést, de a szakmai bizottság többi tagja nem értett egyet vele.


A fogadtatás 
A Szexmisszió hatalmas sikert aratott Lengyelországban, ahol egy hónap alatt 1 073 000 néző látta, és nézettsége végül meghaladta a tizenegy milliót (11 164 329). Ezzel az eredménnyel az 1989 előtt bemutatott hazai filmek toplistáján a hetedik helyet foglalja el. (Az első három helyen Sienkiewicz-adaptációk állnak: a Keresztesek 1960-ból, a Sivatagban, őserdőben 1974-ből és az Özönvíz szintén 1974-ből: 32 315 695, 30 989 874 és 27 615 921 néző.) A kritikai fogadtatás viszont nem volt egyöntetűen lelkes, elhangzottak kifogások is. Például Maciej Zalewskinek a Cinema magazinban megjelent kritikája szerint Machulski olyan szakállas férfi-nő vicceket zúdít a nézőre, amilyenekkel az általános iskolások szórakoztatják egymást a tanítási órák közötti szünetekben, míg vele ellentétben Małgorzata Dipont a Życie Warszawy hasábjain arról írt, hogy a rendező a jelen és a jövő feminista mozgalmainak tökéletes paródiáját nyújtja. A Szovjetunióban huszonöt perccel rövidítették meg a Szexmissziót, mielőtt Új amazonok címmel a mozikba küldték volna, de a film így is nagy sikert aratott, akárcsak az NDK-ban vagy éppen Magyarországon, ahol 1986. február 6-ától játszották. Hazánkban a bemutató évében 5675 előadást tartottak a Szexmisszióból, ezekre összesen 787 028 néző váltott jegyet. Ez 48%-os kihasználtságot és 9 646 000 Ft jegybevételt jelentett. Ehhez fogható kereskedelmi sikert a baráti országok 1986-ban bemutatott filmjei közül csupán a kínai (!) A Saolin templom szent köntöse ért el (15 361 000 Ft), míg a magyar filmek közül a Szerelem első vérig (11 343 000 Ft), az Elvarázsolt dollár (11 561 000 Ft) és a Macskafogó (9 397 000 Ft) büszkélkedhetett kiugró jegybevételekkel. 


A minneapolisi feministák 1984-ben tekintették meg a Szexmissziót, amely álláspontjuk szerint „nőellenes, fasiszta, soviniszta és szexista” alkotás. A hölgyek kizárólag a férfi-nő kapcsolat szempontjából szemlélték a filmet, és nem tudták vagy nem akarták a totalitárius rendszerek kritikájaként értelmezni. Viszont akik értették ezt a szimbólumot, azok sem feltétlenül tartották a legszerencsésebb megoldásnak, hogy Machulski akarva-akaratlanul egyenlőségjelet tesz a filmbeli szélsőséges feminizmus és a kommunizmus közé. A baloldali ideológusok ezt különösen sérelmezték, mert szerintük a lengyel nők egyenjogúsága terén épp a kommunizmus évtizedeiben történtek a legelső nagy lépések. Mások arra hívták fel a figyelmet, hogy a teremtés koronái valójában egy férfi, az őrült Kuppelweiser professzor machinációi következtében kerültek a kihalás szélére, s a Szexmisszió esetében értelmetlen dolog a feminizmust emlegetni, hiszen egy női világban a nőknek már nem kell az egyenjogúságukért küzdeniük, ezért a film elsősorban a hatalom és az alárendeltek viszonyáról szól. 


Így látták ők 
„Előrebocsátom: aki a cím hallatán az ágyjelenetekben való tobzódást, pongyola és kombiné nélküli meztelenséget, semmittevő bolyongással párosuló világfájdalmat, kitartott szexjeleneteket remél a filmtől – csalódni fog. Machulski most látható filmje ugyanis a komédia, a jellemrajz és a tudományos-fantasztikus kalandfilm elemeire épül. Bőven van benne lélektanilag megokolt esemény, érzelemtől hevülő akció, torokszorító drámai fordulat. Dőreség lenne, ha most a tartalmát is elmondanám. […] Juliusz Machulski filmjének külön erénye, hogy szándékának megvalósításához sikerült emberábrázoló készséggel megáldott színészeket találnia. A Szexmisszió így olyan film, amelynek cselekménye, rangja, tétje és tanulsága egyaránt van.” 
(Miklósi Péter: „Szexmisszió”. In: A Hét 1985/29, 15. o.) 


„A Szexmisszió szerény igényű, ám tisztességesen elkészített kommersz film, valahol középúton a filozofikus mélységű példázat és a szemet gyönyörködtető sci-fi show között. Humora ezzel szemben természetes, sőt ellenállhatatlan (főleg a kitűnő Jerzy Stuhr jóvoltából: a színészt már Az amatőrben megszerettük). Maks megszemélyesítője a rámenős gyakorlatiasságot, az egészséges élni vágyást, a csillapíthatatlan nőimádatot játssza el. Éppen az ellentéte a filosztípusú Albertnek (Olgierd Łukaszewicz – vele ugyancsak találkoztunk már néhányszor – szintén jól alakítja szerepét). A nők furcsa módon csak első vagy másodasszisztensek, amit részben azzal magyarázhatunk, hogy a Szexmisszió férfi rendező műhelyében született. A koncepció egyébként félreérthetetlen. Machulski szerint a jövőről nem lehet már teljesen komoly filmet csinálni.” 
(Veress József: „Szexmisszió”. In: Esti Hírlap, 1986. február 6., 7. o.) 


„Egyszóval: Juliusz Machulski fergeteges szatírája kétfelé »üt«: ha akarom, arról szól, hogy végtelen naivitás a tisztán egynemű – akár férfi, akár női – társadalmak egyedül üdvözítő voltában bízni, hiszen az ilyesmi óhatatlanul az elszürküléshez, a »szabványosításhoz«, a kis és nagy hazugságok kialakulásához, s a klikkek harcához vezethet csak. Másfelől: szól arról, hogy nemcsak végtelenül naiv, de tudománytalan dolog is a – politikailag – egynemű társadalmak egyedül üdvözítő voltában hinni, hiszen... Machulski nagyszerű színészpartnereket kapott tézisének bebizonyítására. Elsősorban a férfiakat kell itt dicsérnem – nem a férfiszolidaritás okán; egyszerűen azért, mert a valódi főszerepek az övék: Jerzy Stuhr és Olgierd Łukaszewicz remek jellemformáló erővel komédiázza végig a filmet Bożena Stryjkówna, Bogusława Pawelec, Hanna Stankówna és Beata Tyszkiewicz »alattvalójaként«.” 
(V. P.: „Szexmisszió”. In: Magyar Nemzet, 1986. február 6., 4. o.) 


„A Szexmisszió az utóbbi évek egyik legszórakoztatóbb közönségfilmje. Nincsenek itt üresjáratok, a jól pergő, szellemes történet végig leköti figyelmünket. Csak úgy kapkodjuk a fejünket a remek ötletek és a sok, csinos, többnyire félmeztelen nő láttán. Hatásosak, illúziókeltők a díszletek, jók a jelmezek, s Jerzy Łukaszewicz operatőr a belső és a mozgalmas külső jeleneteknél egyaránt remekel. Machulski nemcsak az érzelmek fontosságáról, a nemek ellentéteiről, a tömeg manipulálásának veszélyeiről beszél, hanem mindennapi kis gyarlóságainkat is kifigurázza. Humoros sci-fijének többszörösen megcsavart, meglepő csattanójával pedig azt sugallja: a férfiak jelenlétét nem lehet »megúszni«.” 
(Hollós László: „Szexmisszió”. In: Új Tükör, 1986. február 16., 3. o.) 


Szexmisszió (Seksmisja, 1984) – lengyel szatirikus sci-fi. Forgatókönyv: Juliusz Machulski, Jolanta Hartwig, Pavel Hajný. Operatőr: Jerzy Łukaszewicz. Díszlet: Janusz Sosnowski. Jelmez: Małgorzata Braszka. Zene: Henryk Kuźniak. Vágó: Mirosława Garlicka. Rendező: Juliusz Machulski. Főszereplők: Olgierd Łukaszewicz (Albert Starski), Jerzy Stuhr (Maximilian Paradys), Bożena Stryjkówna (Lamia Reno), Bogusława Pawelec (Emma Dax), Hanna Stankówna (dr. Tekla), Beata Tyszkiewicz (dr. Berna), Ryszarda Hanin (dr. Jadwiga Yanda), Barbara Ludwiżanka (Julia Novack), Wiesław Michnikowski (Őexcellenciája) Mirosława Marcheluk (titkárnő). Magyarországi bemutató: 1986. február 6. 

MÉG TÖBB SZEX! 







MÉG TÖBB MISSZIÓ! 

Az oroszlán ugrani készül (misszió: a baktériumfegyver megtalálása bevetés előtt) 

A jégsziget foglyai (misszió: a Nobile-expedíció túlélőinek megmentése) 

A zeppelin (misszió: az LZ 36 terveinek megszerzése) 

A három testőr, avagy a királyné gyémántjai (misszió: a királyné nyakláncának visszaszerzése) 

A Sakál napja (misszió: De Gaulle elnök megölése) 

Excalibur (misszió: a Grál-kehely megszerzése)