A BŰN TÖRTÉNETE

Néhány éve a Filmbookon toplistába rendeztem örök kedvenceimet, melyek többsége tinédzserkori filmélmény. Érettebb fejjel persze már látom e filmek gyenge pontjait is, ugyanakkor az évek múlásával erényeik is mind jobban kidomborodnak számomra. Amikor újranézem valamelyiket, nemcsak elmúlt ifjúságom után fog el a nosztalgia, hanem egy olyan kor iránt is, amikor a filmekben a látvány még nem kerekedett a cselekmény, a jellemábrázolás, az esetleges mondanivaló fölé, amikor az alkotók inkább a hosszú távú hatásra törekedtek, és egy-egy film nem számított már születése pillanatában gyorsan avuló tömegfogyasztási terméknek. A bűn története című romantikus-erotikus lengyel melodráma egyike nagy kedvenceimnek. Tizenhárom éves voltam, amikor bemutatták a magyar mozik. A Filmszem havi mozimagazinból értesültem róla, és az ismertető azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Nem olvastam az alapjául szolgáló regényt (ha jól tudom, mindmáig nem jelent meg magyar nyelven), és a rendezőt, Walerian Borowczykot is csak hírből ismertem. (Ezt megelőzően csak egy filmje ment nálunk, a Vér és liliom, de az addigra eltűnt a moziműsorból.) A csak 16 éven felülieknek vetített film megtekintése persze nem ment egyszerűen a magamfajta suhanc számára, ugyanis az első héten mindössze egyetlen budapesti mozi, az Ugocsa játszotta este fél 8-tól mint kétrészes filmet, és csupán a premierhét utolsó napján volt délutáni előadás is. Természetesen azon már ott voltam, és hamar magával ragadott a film hangulata, a romantikus fordulatok, a fülledt, ám mégis mértéktartó erotika. Utólag több kritikát is elolvastam A bűn történetéről, és ezek felemlegették, hogy mennyire idejétmúlt a történet romantikája. Nos, ez engem egyáltalán nem zavart, mert Borowczyk annyira érzékletesen teremtette meg a miliőt, hogy azzal teljesen „bevont” a cselekménybe: úgy éreztem, „akkor és ott” játszódik le minden. Sokszor megnéztem a filmet, és mindig nagyon tetszett, de aztán lejárt a forgalmazási joga, és hosszú évekig nem láttam újra: nem játszotta a magyar tévé, nem hozták forgalomba nálunk se VHS-en, se DVD-n. A kilencvenes évek elején a nővérem megvette nekem VHS-en Olaszországban, majd később DVD-n Angliában. Kicsit féltem az újranézéstől, de végső soron nem csalódtam. Valami olyasmit éreztem, mint Bikácsy Gergely, aki másfél évtized távlatából így írt Borowczyk ezt megelőző, világhírű filmjéről, az Erkölcstelen mesékről (1974): „Szép maradt ez a film, de valahogy ősziesen szép...”

Borowczyk a filmről

„A bűn történetét filmre vinni ideális ürügy volt számomra, hogy egy népszerű filmet alkossak, egy melodrámát, amely ugyanúgy felizgatja az embereket, mint a hajdani regények. Gyakran mondják, hogy ez ponyva..., de a ponyva eszméje meghatározatlan és viszonylagos. Megesik, hogy egy ponyvának minősített regény az idő segítségével megérik, mint a bor, és az új műélvező sajátos ízt érez benne, vagy annyira rossznak találja, hogy az már érdekessé válik számára ...”

A cselekmény

A hamvasan szép Ewa kispolgári családban él, édesanyja albérlőket tart. Új lakójuk egy jóképű fiatal ügyvéd, Łukasz Niepołomski, akibe a lány beleszeret. A mama eleinte támogatja a románcot, ám azonnal kiadja a férfi útját, amint megtudja, hogy az nős, és nem tud elválni. A szerelmes Ewa megpróbálja felkutatni kedvesét. Egy napon levelet kap, melyből megtudja, hogy Łukasz súlyos állapotban fekszik egy vidéki kórházban. A férfi ugyanis párbajozott barátjával, Szczerbic gróffal, mert az ismeretlenül is sértő megjegyzéseket tett Ewára. A szerelemtől elvakult lány mindent maga mögött hagyva kedveséhez utazik, ápolja őt, és munkát vállal egy varrodában. Eleinte szerelmesen telnek a napok, aztán a férfi hirtelen elutazik, hogy elintézze a válását. Ewa egyedül marad, és rádöbben arra, hogy várandós. Váratlanul megjelenik Szczerbic gróf, hogy Łukasz kérésére segítséget ajánljon a lánynak, akinek a szépsége elbűvöli. Ewa először elutasítja a gróf támogatását, de a férfi mégis pénzt ad neki. Távozása után nem sokkal Ewánál megindul a szülés. Egyedül hozza világra a gyermekét, ám zavarodottságában megöli a csecsemőt, a testet pedig az udvari WC-be dobja. Elutazik, azt remélve, hogy soha nem derül ki, mit tett. Otthon anyja ellenségesen fogadja, a hűséges Szczerbic gróf azonban újra megjelenik, Łukaszról hoz híreket. Ewára közben felfigyelt két veszedelmes bűnöző, Pochron és Płaza-Spławski, akik tudnak a gyerekgyilkosságról is. Megzsarolják a lányt, aki kénytelen Pochron feleségeként viselkedni. A rafinált bűnözők figyelmét nem kerüli el Szczerbic kitartó udvarlása sem, és aljas tervet dolgoznak ki a férfi kifosztására. Ewára hárul a csalétek szerepe…

A szerző

Stefan Żeromski (1864–1925) lengyel író, a lengyel Pen Club első elnöke álneveken is publikált: Maurycy Zych, Józef Katerla és Stefan Iksmoreż. „A lengyel irodalom lelkiismerete”-ként is szokták emlegetni, Magyarországon azonban nem különösebben ismert szerző, tudomásom szerint mindössze két regénye jelent meg hazánkban. Elszegényedett nemesi családból származott. Édesapja, Vincent Żeromski ugyanis részt vett az 1863-as ún. „januári felkelés”-ben, amely a legjelentősebb – ámbár végkifejletét tekintve sikertelen – lengyel–litván megmozdulás volt a cári Oroszország ellen. Megtorlásként a családot szinte mindenétől megfosztották. Stefan 1886-ban Kielcében fejezte be iskolai tanulmányait. Ezután Varsóba ment, ahol állatorvosnak tanult. Szülei halála után különösen nehéz anyagi helyzetbe került, ezért 1888-ban félbe kellett hagyni a tanulmányait. Az 1890-es években kezdett el írni. 1892-ben feleségül vett egy özvegyasszonyt, Oktawia Radziwiłłowicz-Rodkiewiczet, és még ugyanabban az évben vele és mostohalányával Svájcba költözött. A Zürich melletti Rapperswilben telepedtek le, ahol Żeromski a Lengyel Nemzeti Múzeum könyvtárosaként dolgozott. Az írással ebben az időszakban sem hagyott fel. 1895-ben megjelent első kötete, a Rozdzióbią nas kruki, wrony, amelynek három novellája számos utalást tartalmaz a januári felkelésre.

A család 1897-ben visszatért Varsóba. Két év múlva megszületett Żeromski fia, Adam. A boldog apát 1901-ben kis időre letartóztatták azzal a váddal, hogy különféle szocialista csoportokkal tart kapcsolatot. Ezután hosszabb időt töltött Olaszországban és Korzikán. 1904-ben publikált első nagyregénye, a Hamvak (Popioły) oly nagy sikert aratott, hogy ettől kezdve ideje javát az írásnak szentelhette. Az úgynevezett „lengyel pozitivizmus” egyik jeles képviselője volt, stílusát a hagyományos kritikai realizmus jellemezte. A társadalmi problémák iránti érzékenysége miatt 1908-ban is összeütközésbe került a törvénnyel, és Krakkóba száműzték. A következő esztendőben családjával három évre Párizsba költözött. 1912-ben megismerkedett Anną Zawadzką festőművésznővel, akitől egy lánya született, Monika. Az első világháború időszakában Żeromski a lengyel légió létrehozását szorgalmazta. 1918-ban tuberkulózisban elhunyt szeretett fia, Adam. 1919-ben részt vett a Lengyel Tudományos Akadémia irodalmi tagozatának létrehozásában. 1920-ban megválasztották a Lengyel Írószövetség elnökének, két évvel később közreműködött a lengyel Pen Club megalapításában. 1924-ben komoly esélye volt az irodalmi Nobel-díjra, de azt végül honfitársa, Władysław Reymont kapta. Żeromski mellőzésében talán szerepet játszott az is, hogy ugyanabban az évben megjelent regénye, a Przedwiośnie ellen elhangzott az a vád, hogy a bolsevik eszméket népszerűsíti. 1925-ben halt meg, állami temetést kapott a varsói régi református temetőben. Művei közül hármat még életében megfilmesítettek. A Żeromski-adaptációk közül Magyarországon A bűn története 1975-ös verziója mellett a Hamvakból készült látványos dráma, A légió (1965, Andrzej Wajda) és a Ludzie bezdomni alapján forgatott Diagnózis (1975, Włodzimierz Haupe) a legismertebb.

A regény

A bűn története először folytatásos újságregényként jutott el az olvasókhoz: az 1906 és 1918 között létezett lap, a naponta kétszer megjelenő Nowa Gazeta kezdte közölni 1906-ban. 1908-ban jelent meg az utolsó rész, és a nagy sikerre való tekintettel a regény még abban az évben könyv alakban is forgalomba került. Mondani sem kéne, hogy a történet heves vitákat is kiváltott, hiszen a hősnő, a hagyományos kispolgári (és vallási) nevelésben részesült Ewa Pobratyńska (figyeljünk a keresztnévre: megint egy Éva esik bűnbe!) teljes elzülléséről szól, címszavakban összefoglalva: tiltott szerelem, gyerekgyilkosság, egy felnőtt férfi megölése, prostitúció és (erőszakos) halál. Żeromski arra törekedett, hogy pszichológiailag hiteles portrét fessen Ewáról, és ezen keresztül állítsa pellengérre a kor idejétmúlt, álszent erkölcseit. A világirodalom számos más hősnőjéhez hasonlóan Ewa tragédiája is abban rejlik, hogy egy olyan korban élt, amelyben egy nő nem dönthetett önállóan saját sorsáról, még saját érzelmeiről sem, és ha mégis megtette, azáltal az egész társadalommal fordult szembe, aminek más vége nem is lehetett, mint a teljes erkölcsi (sőt gyakran a fizikai) megsemmisülés is. Mindazonáltal az irodalomtörténészek szerint Żeromski egyik leggyengébb regényéről van szó, mely tele van a korabeli divatos ponyvákból unalomig ismert melodramatikus fordulatokkal. Ugyanakkor az sem kizárt, hogy kedvezőtlen megítélésében szerepet játszik az is, hogy A bűn története nem skatulyázható be oly könnyen a szerzői életműbe. A Żeromskitól megszokott (elvárt?) történelmi témák, az árnyalt korrajz és a társadalmi problémák iránti érzékenység helyett A bűn történetében az író a hősnő belső világának érzékletes ábrázolását tekintette elsődleges céljának. Kicsit vicces, hogy ennek ellenére később mégis némi hímsovinizmust róttak fel neki, mert Ewa végső soron mindent, még az életét is feláldozza azért a férfiért, akit szó szerint mindhalálig szeret. 

Az első két film

A bűn története első két filmváltozatát maga Żeromski engedélyezte. A legelsőt, egy fekete-fehér lengyel némafilmet Antoni Bednarczyk rendezte 1911-ben. Ez volt az első filmrendezése: Płaza-Spławski szerepét saját magára osztotta, egy kisebb szerepet pedig a felesége, Aniela Boguslawska játszott. Ewát a színpadi színésznőként ismert Maria Mirska alakította. Ami számomra meglepő, hogy a sztori szerint fiatal ügyvédet, Łukasz Niepołomskit a forgatás idején ötvenöt (a lengyel Wikipédia szerint „csak” negyvenkilenc) éves Teodor Roland formálta meg. Szczerbic grófot Wojciech Brydziński játszotta, akinek művészetét később a szocialista Lengyelország több magas állami kitüntetéssel ismerte el. A forgatókönyvet Marian Tatarkiewicz színésznő, drámaíró és rendező írta, akinek – a világháló infói szerint – ez volt az egyetlen filmes munkája. Bednarczyk alkotásáról nagyon kevés infó található a világhálón (sokáig az IMDB adatbázisából is hiányzott), az egyik forrás szerint minden kópiája elveszett, egy másik forrás 1300 méteresnek adja meg a hosszát. Jelentősége abban rejlik, hogy a lengyel filmtörténet első irodalmi adaptációja volt, az első igazi lengyel játékfilm, amely úttörő szerepet játszott abban, hogy „kényes” témák is megjelenhessenek a filmvásznon. 

A második némafilmet az olaszok készítették 1918-ban, szintén Żeromski engedélyével. Az 1996 méter hosszú, körülbelül 73 perces alkotást Carmine Gallone, a korai olasz filmművészet egyik legjelentősebb alakja („az olasz Cecil B. DeMille”) rendezte, akinek fél évszázadot (1913–1963) átfogó filmográfiájában több mint 120 filmet találunk. Gallone 1912-ben vette feleségül a nálánál öt évvel idősebb Stanislawa Winawerówna lengyel színésznőt, aki férje több alkotásában is vezető szerepeket játszott Soava Gallone művésznéven. Valószínűleg Winawerówna asszony hívta fel Gallone figyelmét Żeromski regényére. A férj természetesen a nejére bízta Ewa szerepét, noha az akkor már 38 éves Soava kissé öreg volt a figurához, ámbár az is igaz, hogy a némafilmeken a tíz-húsz éves korkülönbségek kevésbé feltűnőek. Niepołomskit az olasz némafilmek egyik sztárja, Ciro Galvani személyesítette meg, Szczerbic grófot Tony Kirkland, akinek ez az egyetlen filmszerepe. A filmtörténészek nem sorolják A bűn történetét Gallone legjelentősebb alkotásai közé, témaválasztása azonban az olasz filmművészetben is újdonságnak számított, hiszen akkoriban még kevés irodalmi adaptáció készült Itáliában, pláne lengyel szerző műve alapján.

Az 1933-as hangosfilm

Bizonyos források szerint A bűn története 1933-as feldolgozása volt az első lengyel hangosfilm, ám ez az infó nem fedi a valóságot. (Az első lengyel hangosfilmet ugyanis 1930-ban forgatták Dulszka asszony erkölcse címmel, Gabriela Zapolska regényéből. Egyébként ebből is készült egy remake az 1970-es években.) Egyes webhelyek szerint csak töredékesen maradt fenn a kópia. A forgatókönyv írója Konrad Tom (igazi neve: Konrad Runowiecki), a korabeli lengyel kulturális élet egyik polihisztora volt: író, rendező, színész és énekes, aki úgy a színház, mint a film számára is dolgozott. A két világháború közötti időszakban a lengyel kabaré legjelentősebb alakjaként ismerték. 1945 után az Egyesült Államokban telepedett le, ott is halt meg. Runowiecki zsidó származású volt, akárcsak a film rendezője, Henryk Szaro (Henoch Szapiro). A direktor viszont nem érte meg a háború végét, 1942-ben a németek agyonlőtték a varsói gettóban. Ewát Karolina Łubieńska alakította, aki ugyan már első filmszerepével kiugró sikert aratott 1931-ben, mégis keveset filmezett. A második világháború után főleg színházakban játszott. 1949-ben egyértelműen elkötelezte magát a kommunisták mellett, és kiemelkedő művészi munkássága elismeréseként rangos állami díjakat kapott. Łukasz Niepołomskit a nemesi származású Dobiesław Damięcki játszotta, aki a második világháború alatt részt vett az ellenállási mozgalomban. 1941-ben megvádolták azzal, hogy a mozgalom megbízásából ő lőtte agyon a legismertebb lengyel kollaboráns színészt, Igo Symet (1896–1941). Emiatt feleségével együtt bujkálnia kellett.

Szczerbic grófot Aleksander Żabczyński formálta meg. Ő is – akárcsak a forgatókönyvet jegyző Konrad Tom – sokoldalú művész volt, aki a filmvilágban vált igazán népszerűvé. Ennek ellenére a második világháború befejezése után már nem filmezett, állítólag nem ajánlottak neki elfogadható szerepeket. A Pochrońt alakító Bogusław Samborski a fentebb említett Igo Symhez hasonlóan együttműködött az országot megszálló nácikkal, sőt kollégája biztatására szerepelt a Heimkehr (1941) című lengyelellenes német propagandafilmben is. Feltehetően nem meggyőződésből vállalta a kollaborációt, hanem azért, hogy megmentse zsidó származású felesége életét. Miután Symmel végzett az ellenállási mozgalom, hasonló sorstól tartva Samborski Németországba távozott. A háború után távollétében életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték a nácikkal való együttműködéséért, ezért – valószínűleg 1948-ban – Argentinába menekült, ott is halt meg 1971-ben. A Płaza-Spławskit megformáló Kazimierz Junosza-Stępowski szintén szerepet vállalt a Heimkehrben, ám mégsem emiatt ölte meg az ellenállás, hanem a felesége, Jadwiga Galewska miatt. Az asszonyról ugyanis kiderült, hogy a Gestapo besúgója, és az ellenállás valójában vele akart végezni, Junosza-Stępowski mondhatni, véletlenül lett a leszámolás áldozata, amikor meg akarta védeni a nejét. Galewskát végül 1944 tavaszán érte utol a sorsa, férje háború alatti tevékenységének megítélése azonban máig ellentmondásos.

AZ 1975-ÖS FILMVÁLTOZAT

A rendező

Az 1975-ös filmváltozat rendezője, Walerian Borowczyk (1923–2006) az animáció egyik megújítójaként vonult be a filmtörténetbe: az ötvenes-hatvanas években – részben Jan Lenicával közösen forgatott – alkotásai máig kiemelkedő jelentőségűek. Az ötvenes évek Lengyelországa azonban nem adott elég lehetőséget tehetsége maximális kibontakoztatására, ezért Franciaországba távozott. Ott rendezte első egész estés játékfilmjét, a szürrealisztikus hangvételű Goto, a szerelem szigetét (1969). A négy epizódból álló Erkölcstelen mesék (1974) kereskedelmi sikerének köszönhetően átállt az erotikus filmre. Javára kell azonban írni, hogy nem(csak) az üzleti szempontok vezérelték, hanem igyekezett a művészet rangjára emelni ezt a sokak által alantasnak tartott műfajt. Ennek ellenére – főleg kései munkái miatt – rendszeresen megvádolták azzal, hogy művészetnek álcázott szoftpornókat alkot, melyekkel valójában a művelt átlagpolgár erotika iránti zsigeri igényeit kívánja kielégíteni. A bűn története az egyetlen játékfilmje, amelyet hazájában forgatott, méghozzá a legismertebb lengyel filmstúdió, a TOR égisze alatt. A forgatás 1974 tavaszán kezdődött, nem sokkal a téli hó elolvadása előtt, mert bizonyos jelenetekhez szükség volt hóra. A későbbi kritikák kiemelték, hogy Borowczyk mennyire odafigyelt a részletekre, a korhű díszletekre és jelmezekre. A jelenetek megtervezéséhez képzőművészeti alkotásokból is ihletet merített, a hitelesség megteremtése érdekében pedig nem műteremben, hanem eredeti helyszíneken forgatott.

A cselekmény egyes motívumai és bizonyos képi megoldások Borowczyk néhány korábbi és későbbi alkotását egyaránt felidézik. Egy gyerekgyilkosság állt például a rendező első önálló rövidfilmje, a Maupassant-novella alapján forgatott Rosalie (1966) középpontjában: a fekete-fehér film lényegében az újszülött gyermeke megölésével vádolt, elcsábított hősnő monológja, magára a bűntényre a tárgyi bizonyítékok utalnak. Borowczyk több filmjének hősnője él át reménytelen szerelmet, szerelmi csalódást: közülük a Vér és liliom (1971) hősnője, a mostohafiába szerelmes Blanche áll legközelebb Ewához. A Borowczyk-életmű vizuális jellemzői közé tartoznak a testrészek közelképei, például a szemeké vagy a szájé: ilyesmire A bűn történetében is találunk példát. A film egyik jelenetében Ewa meztelenül fekszik az ágyában, teste teleszórva a Łukasztól kapott csokor rózsaszirmaival. E képsor párdarabja látható A bestiában (1975), amikor a szexuálisan kielégületlen hősnő egy rózsát szorít szeméremtestéhez. (A rózsa hagyományosan női szimbólum, a szemérmesség, a szerelem, a szépség, a vágy, ugyanakkor a szeretet és a szenvedés kifejezője is.) A romlás démonai (1979) első epizódjának azon jelenete, amikor Margherita az ágyban ravasz módon megmérgezi pénzes hódolóját, miután kicsikarta tőle az összes pénzét, egyértelmű utalás Szczerbic gróf meggyilkolására A bűn történetében.

A színészek

Borowczyk kitűnő lengyel színészeket választott a fontosabb szerepekre, ám nagyon sokáig nem találta meg a megfelelő színésznőt Ewa eljátszására. A szerepet ugyanis több jelöltje visszaadta a meztelen jelenetek miatt. Szóba került felesége és korai filmjeinek múzsája, Ligia Branice is, aki a meztelenségből soha nem csinált problémát, de 1974-ben már 42 éves volt, túl öreg egy tapasztalatlan fiatal lány szerepére. Állítólag a tényleges forgatás megkezdése előtt egy nappal szerződtették a pályakezdő Grażyna Długołęckát, akire Stanislaw Rózewicz, a TOR stúdió művészeti vezetője – maga is filmrendező – hívta fel Borowczyk figyelmét, mondván, hogy Długołęcka gátlásoktól mentes, exhibicionista személyiség. Grażyna évtizedekkel későbbi visszaemlékezései szerint egy folyosón találkozott először Borowczykkal, aki szemügyre vette a külsejét és a mozgását, és ott a helyszínen döntött, mert másnap indult a forgatás. Mindmáig nagy egyéniségnek, jelentős művésznek tartja Borowczykot, ámbár munkakapcsolatuk korántsem volt harmonikus. Mint pályakezdő színésznő, Długołęcka valószínűleg az átlagosnál több figyelmet, törődést és részletes instrukciókat várt, Borowczyk azonban elsősorban a díszletekkel, a beállításokkal foglalkozott, a színészeket csupán a beállítás elemeinek tekintette. Ez egyébként egyáltalán nem volt egyedi attitűd a filmvilágban, hasonló típusú rendező például Hitchcock és Antonioni is. A színésznő szerint Zygmunt Samosiuk operatőr volt az egyetlen, akit Borowczyk valóban tisztelt a stábtagok közül. Erre minden oka meg is volt, mert általános vélemény szerint Samosiuk tehetsége, egyéni vizuális látásmódja nélkül A bűn története valószínűleg nem lett volna ennyire hangulatos és hatásos. A rendező és az operatőr egyébként látható is a film játéktermi jelenetében: Borowczyk egy elegáns urat játszik, aki eltaszítja magától a női ruhába öltözött Samosiukot. A rendező szerint ez a rövid intermezzo kettőjük művészi együttműködésének egyfajta lenyomataként is értelmezhető.

Łukasz Niepołomskit Jerzy Zelnik alakította. Az 1945-ben született színész már főiskolásként nemzetközi hírnévre tett szert, miután eljátszotta a címszerepet Jerzy Kawalerowicz szuperprodukciójában, A fáraóban (1966). Háromszor is forgatott Andrzej Wajdával (az egyik film a Létezik-e Mr. Fox?), és filmográfiájában magyar művek is találhatók: a Borowczyk-film után forgatott Várakozók (1975) és a három évvel későbbi tévéfilm, a Tengerre néző cellák (1978) egyaránt Gyöngyössy Imre és Kabay Barna közös alkotása. A Zygmunt Szczerbic grófot megformáló Olgierd Łukaszewicz 1946-ban született, ikertestvére Jerzy Łukaszewicz rendező-operatőr. Wajda lírai hangvételű mesterműve, a Nyírfaliget (1970) jóvoltából került az élvonalba. Jó néhány filmjét Magyarországon is bemutatták, közülük a közönség alighanem a Szexmisszióra (1984) emlékszik a legjobban. Ő is szerepelt magyar produkcióban, Deák Krisztina Vonzások és választások (1985) című tévéfilmjében. Pochrońt az 1936-ban született Roman Wilhelmi játszotta, aki A négy páncélos és a kutya című nagy sikerű tévésorozat parancsnokának szerepében vált közkedveltté hazájában és Magyarországon is. 1991-ben halt meg rákban. Második felesége Mariką Kollar magyar fordító volt.

A Płaza-Spławskit alakító Marek Walczewski 1937-ben született. Andrzej Munk Egy nő a hajón (1963) című befejezetlen filmjében debütált. Karrierje során a lengyel filmszakma kiválóságaival dolgozhatott együtt. 1979-ben fontos epizódszerepet játszott a (nyugat)német Volker Schlöndorff Oscar-díjas drámájában, A bádogdobban. Tíz évvel később Wilhelmivel együtt szerepelt Horváth Z. Gergely Erdély aranykora (1989) című tévéfilmjében. Alzheimer-kór támadta meg a szervezetét, emiatt 2004-ben vissza kellett vonulnia. 2009-ben elhunyt. Ewa anyjának szerepére Borowczyk az 1933-as film főszereplőjét, Karolina Łubieńskát kérte fel. Akkoriban még Hollywoodban sem volt bevett gyakorlat meghívni egy remake-be az eredeti film egyik (vagy több) főszereplőjét, hát még Kelet-Európában, ahol a szovjet korszakban egyébként sem volt túl gyakori a remake-ek készítése. Ewa édesapját Zdzisław Mrożewski formálta meg. Ő 1932-ben kezdett filmezni, de karrierje csak a második világháború után indult be. Legnagyobb szakmai sikerét Jerzy Kawalerowicz Az elnök halála (1977) című drámájában aratta. 1981-ben filmezett utoljára, utolsó előtti szereplése Szabó István Mephisto (1981) című Oscar-díjas alkotásában volt mint Bruckner tanácsos. Mieczysław Voit játszotta Cyprian Bodzanta szerepét. 1948-ban lépett először színpadra, 1958-tól filmezett. 1991-ben hunyt el. Adolf Horstot Marek Bargiełowski alakította. Eredetileg tanárnak készült, 1967-ben szerzett színészi diplomát. Noha sokat filmezett és szinkronizált, elsősorban színpadi színészként tartják számon, szerepformálásaiért több rangos színházi díjat is kapott. 

A zene

Borowczyk nem csupán hangulatfestő, hanem olykor dramaturgiai funkciót is szánt a kísérőzenének. Zenei szempontból a filmet egyértelműen Felix Mendelssohn-Bartholdy (1809–1847) 1844-es népszerű zeneműve, az e-moll hegedűverseny (op. 64) fogja keretbe. Részlet hallható továbbá Johann Pachelbel (1653–1706) d-moll prelúdium, fúga és chaconne című szerzeményéből, valamint elhangzik az Oh du lieber Augustin című közkedvelt bécsi dal is, amely a XIX. században vált széles körben ismertté. Az e-moll hegedűverseny Mendelssohn utolsó nagylélegzetű zenekari műve, minden idők egyik legnépszerűbb és leggyakrabban játszott hegedűversenye. Ennek egyik titka lehet, hogy nem túl hosszú (kevesebb mint fél óra), ugyanakkor kiváló lehetőséget biztosít a hegedűművész számára virtuozitásának bizonyítására. Mendelssohn 1838-ban kezdett foglalkozni a hegedűverseny komponálásával, a készülő művet barátjának, a lipcsei Gewandhaus Orchestra koncertmesterének (a zenekar első hegedűsének), Ferdinand Davidnek ajánlotta. Hat évig tartott az alkotómunka, ez idő alatt Mendelssohn állandó levelezésben állt Daviddel, és figyelembe vette a koncertmester javaslatait is. Az opuszt 1845-ben adták elő először. Mendelssohn nagyjából követte a zenei hagyományokat, ugyanakkor az e-moll hegedűversenyt számos innovatív ötlet is jellemzi. Három tétele (Allegro molto appassionato, Andante, Allegretto non troppo – Allegro molto vivace) az akkoriban megszokott gyors–lassú–gyors felépítésű. Borowczyk az első és az utolsó tétel részleteit használta a filmjében: az Allegro molto appassionato dallama hallható a főcím alatt, és ez a melódia később többször is visszatér, az adott jelenethez kapcsolódóan más-más érzelmi felhanggal. A direktor A bűn története utolsó néhány percét a zenemű befejező tétele, az Allegretto non troppo – Allegro molto vivace érzelmi ritmusára komponálta: Mendelssohn zenéjével hangsúlyozta ki Ewa halálának drámaiságát, az önfeláldozó szerelem romantikáját. (Az e-moll hegedűversenyt a filmben Andrzej Kulka és a Lengyel Állami Filharmonikusok előadásában hallhatjuk, karmester: Jerzy Katlewicz.)

Az Oh du lieber Augustin egy népszerű XVII. századi bécsi énekes és dudás, Marx (Markus) Augustin (1643–1685/1705) balladáján alapul. Augustint kedvelték a császárváros lakói, mert a pestisjárványokkal sújtott korban egy kis vidámságot hozott az emberek életébe azzal, hogy fogadóról fogadóra járva szórakoztatta a polgárokat. El is nevezték „lieber Augustin”-nak, vagyis „kedves Augustin”-nak. A legenda szerint Augustin egyszer alaposan felöntött a garatra, beleesett az útszéli árokba, ahol el is aludt. A pestisben elpusztultak tetemeit begyűjtő járőrök halottnak hitték, ezért testét a városon kívülre vitték, ahol beledobták a járványban elhunytaknak kiásott hatalmas gödörbe. Másnap Augustin felébredt, de képtelen volt kimászni a tömegsírból. Olyan vidáman akart meghalni, ahogyan élt, tehát elővette hangszerét, és játszani kezdett rajta. Valaki meghallotta a muzsikát, és kimentette őt a sírgödörből. Noha Augustin órákat töltött pestises hullák között, szerencséjének köszönhetően mégsem betegedett meg, és a bécsiek számára immár a biztos haláltól való megmenekülés reményét szimbolizálta. Borowczyk filmjében a dalt egy molett énekesnő és egy cingár középkorú férfi adja elő egy mulatóban, ahová Pochroń viszi el Ewát, hogy találkozzanak Płaza-Spławskival. A vicces színpadi jelenetben az énekesnő minden pénzt elszed a férfitól, aki halálosan és reménytelenül szereti őt. Ez az intermezzo tulajdonképpen parodisztikus előrejelzése Szczerbic gróf meggyilkolásának: a két bűnöző ezt követően kényszeríti Ewát arra, írjon levelet az elvakultan szerelmes grófnak, és kecsegtesse azzal, hogy ha pénzzé tenné mindenét, együtt utazhatnának el új életet kezdeni. Ewa valóban odaadja magát a vágytól megrészegült grófnak, aki könnyelműen át is adja neki minden pénzét, ám az együttlét tetőfokán Ewa egy mérgezett injekciós tűvel megöli.

A fogadtatás
A bűn története Lengyelország versenyfilmje volt az 1975-ös cannes-i filmfesztiválon. Az eseményen a nyugati és a keleti filmművészet olyan jeles alkotói képviseltették magukat, mint például Martin Scorsese (Aliz már nem lakik itt), Michelangelo Antonioni (Foglalkozása: riporter), Werner Herzog (Kaspar Hauser), Bob Fosse (Lenny), Dino Risi (A nő illata), Costa-Gavras (Különleges ügyosztály), Szergej Bondarcsuk (A hazáért harcoltak), Egon Günther (Lotte Weimarban) és Jancsó Miklós (Szerelmem, Elektra). Borowczyk alkotását némi értetlenkedés fogadta: vizuális szépségét elismerték ugyan, mondanivalóját azonban nem értették. Illetve arról is megoszlottak a vélemények, hogy Borowczyknak a múlt részletgazdag felidézésén túl egyáltalán volt-e valami mondanivalója a jelen közönsége számára. Cannes akkoriban az aktuálpolitikai felhangok lázában égett, és az effajta igények kielégítésére a lengyel melodráma valóban alkalmatlan volt. A Jeanne Moreau francia színésznő által vezetett zsűri sokak meglepetésére egy algériai filmnek ítélte a fő díjat, az Arany Pálmát. Mohammed Lakhdar-Hamina alkotása, a később Magyarországon is bemutatott Parázsló évek krónikája (1975) az algériai függetlenségi harc közel háromórás eposza. A mű minden művészi értéke ellenére jogosan feltételezhetjük, hogy politikai szempontok is szerepet játszottak a döntésben, hiszen Algéria éppen Franciaország ellen folytatta azt a bizonyos háborút. (A volt francia köztársasági elnök, Charles De Gaulle tábornok 1962-ben ismerte el Algéria függetlenségét, és éppen emiatt vált az OAS célpontjává mint hazaáruló.) A cannes-i Arany Pálma tulajdonképpen Algéria függetlenségének újabb elismerése volt immár a (film)művészet terepén. Cannes ezzel azt is kifejezésre juttatta, hogy nem belterjes elit fesztivál, hanem nyitva áll a harmadik világ művészei előtt is, és nem zárkózik el a kényes témák elől, még ha azok esetleg épp a franciák érzékenységét borzolják. A zsűri döntése egyébiránt nehéz helyzetbe hozott számos újságírót, akik annyira esélytelennek látták az algériai opuszt, hogy a gazdag programkínálat miatt meg sem nézték, ezért beszámolni sem tudtak róla olvasóiknak.

Néhány héttel a cannes-i világpremier után, 1975. június 3-án került sor A bűn története lengyel bemutatójára. A kritikai fogadtatás nem volt egyértelműen lelkes, egyes álszent ítészek egyenesen pornográfiát emlegettek. Az effajta – szerintem egyértelműen túlzó – vélemények azonban csak fokozták a közönség érdeklődését, és A bűn története végül nemcsak a szezon vagy az 1975-ös év, hanem az egész lengyel filmgyártás történetének egyik legnagyobb kasszasikerévé vált, csak odahaza néhány hét alatt nyolcmillióan nézték meg. Nyugat-Európában – részben az előző filmnek, az Erkölcstelen meséknek köszönhetően – szintén nagy érdeklődés kísérte Borowczyk alkotását. Magyarországon 1977. július 14-étől kezdték játszani a művészfilmek forgalmazására létrehozott stúdióhálózatban. Az első héten Budapesten egyetlen mozi vetítette, az Ugocsa, csütörtöktől keddig este egy előadásban, szerdán kettőben. A magyarországi siker nem volt annyira zajos, mint a lengyel, mindenesetre a film sokáig megtalálható volt a fővárosi mozihálózatban. A kedvező nemzetközi közönségfogadtatás ellenére A bűn történetének mégis volt egy nagy vesztese: Grażyna Długołecka, aki karrierje szempontjából nagy reményeket fűzött a filmhez, de csalódnia kellett. Tapasztalatlan színésznőként ugyanis nem tudta ügyesen kihasználni a személye iránt támadt külföldi érdeklődést. Hazájában sem volt több szerencséje: rosszmájú kritikusok szerint a vetkőzésen túl nem tudott igazán emlékezeteset nyújtani, a hálás közönség szemében viszont nem egy színésznő volt, aki eljátszott egy szerepet, hanem maga Ewa, akit más szerepben már el sem tudtak képzelni. Öt évig nem is kapott semmilyen filmes felkérést még Lengyelországban sem. Emiatt Svédországba ment, majd Olaszországban telepedett le, ahol A bűn története (és személy szerint Borowczyk) különösen népszerű volt. Ennek ellenére külföldön is inkább színpadi színésznőként foglalkoztatták, filmszerepekhez ott sem jutott. Évtizedekkel később úgy nyilatkozott, hogy ma már ő sem vállalná el Ewa szerepét, mert nem beindította, hanem inkább lefékezte filmszínésznői karrierjét.

Jubileumi skandalum

A Przegląd Tygodniowy 1999. április 14-i számában Długołęcka felidézte a rendezővel és a forgatással kapcsolatos nyomasztó emlékeit. Saját bevallása szerint nagyon megviselte az, ahogyan Borowczyk bánt vele a forgatáson, emiatt állítólag hosszabb ideig pszichiáterhez is kellett járnia. A színésznőnek az volt a véleménye, hogy Borowczyk olyankor is vetkőztette őt, amikor ez dramaturgiailag nem lett volna indokolt, legalábbis a regény alapján. Az egyik jelenetben a rendező például azt akarta, hogy Długołęcka tegye szét a lábait, vagy a film elején, amikor Łukasz még meg sem jelent, Ewának már vetkőznie kellett. Zygmunt Samosiuk operatőr segített Grażynának, hogy jobban beleélje magát a szerepbe: a kezdő színésznő számára különösen nehéz művészi feladatot jelentő szülési jelenetnél csak ketten voltak jelen, állítólag még Borowczyk sem volt ott. Megpróbáltatásai ellenére Długołęcka végül is „nagy mester”-ként emlékezett meg a rendezőjéről, aki emberileg azonban csalódást okozott neki.

Egyfajta válaszként a színésznő vádjaira, Borowczyk 2001 áprilisában Moje polskie lata (Lengyelországi éveim) címmel könyvet jelentetett meg, melynek a Dzieje grzechu 2000 (A bűn története 2000) alcímet adta. A rendező a könyvben egy mechanikus kacsához hasonlította Długołęckát, akiből éppen csak a rugók hiányoztak. Állítása szerint nemcsak hogy nem kérte azt, hogy Grażyna tegye szét a lábait, hanem inkább összezárt lábakat kívánt, ami a maszturbálás egyik formájára utalt volna. Hozzátette azonban, hogy a kamerán kívül a színésznő örömmel kész lett volna széttenni a lábait: az egyik forgatási napot követő éjszaka Grażyna állítólag el akarta őt csábítani, de Borowczyk szó nélkül kidobta sztárját a szállodai szobából. Szerinte Długołęcka szexuálisan frusztrált volt, ez motiválta az ellene intézett kirohanásait. Borowczyk egyébként szintén nehéz megpróbáltatásként élte át A bűn története forgatását, ezért soha többé nem vállalkozott arra, hogy újra Lengyelországban dolgozzon. Amolyan vitalezárásként a Polytika 2002. szeptemberi számában megjelent cikkében a lengyel kulturális élet szélsőségesen megítélt kimagasló személyisége, Zygmunt Kałużyński újságíró („a lengyel Molnár Gál Péter”) azt írta, hogy Borowczyk és Długołęcka kapcsolata hasonló volt a Marlene Dietrich és Joseph von Sternberg vagy a Brigitte Bardot és Roger Vadim közötti bonyolult művészi és emberi viszonyhoz.

Így látták ők

„Zsúfoltabb, fantasztikusabb, barokkabb és romantikusabb Borowczyk története, amelyet Zeromski, a neves lengyel író egy másodlagos jelentőségű újságregényéből készített. (Nem én, vagy nemcsak én tartom másodlagosnak, Boleslaw Michalek lengyel filmkritikus is annak mondja a lengyel filmforgalmazás által közreadott ismertetésében.) Egy sírig tartó szerelem áll a film középpontjában, amelynek hősnőjét a véletlen elszakítja szerelmétől, hogy aztán az utolsó kockákon ismét találkozzon vele, és az életét feláldozva mentse meg kirablására szövetkezett cinkostársai golyójától. Közben azonban látunk egy csecsemőgyilkosságot (és a csecsemő budiba rejtését), három brutális megerőszakolást, rendszeres szerelmi zsarolást, egy szerelmes jótevő rafinált meggyilkolását, tanúi lehetünk prostituálttá züllésének, egy Monte Carló-i utazásának, egy utópisztikus kommunista közösség életében való részvételének – szinte mindannak, ami a századforduló irodalmában a rossz kliséket jelentette (még ha azok Sade, Dosztojevszkij, Lautréamont, Zola vulgarizálásai nyomán keletkeztek is). Borowczyk tudatosan vállalja ezt a fekete melodrámát, de belső művészi hajlamainak sugallatát követve némi szürrealista stilizálással próbálja megnemesíteni. Ez egyes jelenetekben sikerül is neki, egészében azonban olyan alkimista vállalkozás ez, amelyet a művészet fizikájának – az esztétikának – alaptörvényei nem tesznek lehetővé. Ismét csak a stílust csodálhatjuk...”

(Gyertyán Ervin: „A melodrámák fesztiválja”. In: Filmkultúra 1975/4, 55–69. o.) [Gyertyán érzékletes beszámolójában akadnak pontatlanságok: a hősnőt nem a véletlen, hanem édesanyja szakítja el a szerelmesétől, s bár a filmben valóban látható három – a korabeli lengyel filmek ismeretében szokatlanul merész – szeretkezési jelenet, „brutális megerőszakolás”-nak azonban legfeljebb csak az egyik nevezhető.] 

„Az Egy bűn története című, a századfordulón játszódó romantikus szerelmi történetből érzékletes, plasztikus szépségeivel megnyerő, ám kissé szentimentalizmusba forduló, több mint kétórás film született, amely a magyar nézőnek óhatatlanul a Szindbádot juttatja eszébe; ám míg Huszárik remek filmjében több volt a távolságteremtő, finom irónia, a szintén rendkívül tehetséges és eredeti látásmódú Borowczyk teljes odaadással veti bele magát a sztori kínálta szecessziós tobzódásba, s olykor élvezettel ellubickol a történetben rejlő perdita-romantika langyos vizében.”

(Zsugán István: „Cannes, 1975”. In: Filmvilág 1975/12, 15–22. o.)

„A rendező ebben a filmjében is a »töredékek«, a tárgyak s a helyszínek pontos kidolgozására fekteti a legnagyobb súlyt. Elsősorban nem színészt, hanem díszletet rendez, és kelléket. Ami más filmeken háttérben megbúvó dekoráció, vizuális kísérőszólam volna, az nála egyszeriben előtérbe lép. Hangsúlyt kap. Funkciót. A tárgyak, a kosztümök – felfogása szerint – ugyanis mindenekelőtt pszichológiát fejeznek ki, használójukról vallanak, annak a világhoz való viszonyát tárják föl. A bűn történetében ezért van legtöbbször a szavakénál is nagyobb jelentősége egy-egy tárgynak. Ágysodronyra odavetett fűzőnek. Szelencében őrzött rózsának. A lakást zsúfolásig megtöltő haszontalan holmiknak vagy szekrényeknek, egymásra halmozott bőröndöknek, melyek besötétítik a szobákat, elszívják a levegőt, elveszik a teret az ember elől. Borowczyk filmje nem a tárgyak költészetét, hanem drámáját hívja életre. Ember és tárgy állandó egymásra hatását egy olyan világban, ahol szerzésre, birtoklásra rendezkedik be mindenki, s ahol végül maga az ember is eszköz lesz, ahogy a film főszereplője, Éva abban a hátborzongató jelenetben, amikor testével csalja tőrbe a rablógyilkosságra kiszemelt áldozatot.”

(Sas György: „Romantika, burleszk, krimi”. In: Film, Színház, Muzsika 1977/29, 10–11. o.)

A bűn története (Dzieje grzechu, 1911) – lengyel némafilm. Stefan Żeromski regényéből a forgatókönyvet írta: Marian Tatarkiewicz. Operatőr: Czeslaw Jakubowicz. Rendező: Antoni Bednarczyk. Főszereplők: Maria Mirska (Ewa Pobratyńska), Teodor Roland (Łukasz Niepołomski), Stanisław Knake-Zawadzki (Antoni Pochroń), Wojciech Brydziński (Zygmunt Szczerbic gróf), Władysław Wojdałowicz (Pobratyński úr, Ewa apja), Antoni Bednarczyk (Płaza-Spławski).

A bűn története (La storia di un peccato, 1918) – olasz némafilm. Operatőr: Giulio Rufini. Rendező: Carmine Gallone. Főszereplők: Soava Gallone (Ewa Pobratyńska), Ciro Galvani (Łukasz Niepołomski), Mario Parpagnoli (Antoni Pochroń), Tony Kirkland (Zygmunt Szczerbic gróf).

A bűn története (Dzieje grzechu, 1933) – lengyel filmdráma. Stefan Żeromski regényéből a forgatókönyvet írta: Konrad Tom. Operatőr: Seweryn Steinwurzel. Zene: Wladyslaw Dan. Díszlet: Jacek Rotmil, Józef Galewski. Rendező: Henryk Szaro. Főszereplők: Karolina Łubieńska (Ewa Pobratyńska), Dobiesław Damięcki (Łukasz Niepołomski), Maria Dulęba (Pobratyńska asszony, Ewa anyja), Ludwik Fritsche (Pobratyński úr, Ewa apja), Bogusław Samborski (Antoni Pochroń), Kazimierz Junosza-Stępowski (Płaza-Spławski), Aleksander Żabczyński (Zygmunt Szczerbic gróf), Jan Kurnakowicz (Adolf Horst).

A bűn története (Dzieje grzechu, 1975) – lengyel erotikus-romantikus filmdráma. Stefan Żeromski regényéből a forgatókönyvet írta: Walerian Borowczyk. Operatőr: Zygmunt Samosiuk. Zene: Felix Mendelssohn-Bartholdy, Johann Pachelbel. Díszlet: Marek Iwaszkiewicz. Jelmez: Jerzy Szeski. Vágó: Lidia Pacewicz. Rendező: Walerian Borowczyk. Főszereplők: Grażyna Długołecka (Ewa Pobratyńska), Jerzy Zelnik (Łukasz Niepołomski), Olgierd Łukaszewicz (Zygmunt Szczerbic gróf), Roman Wilhelmi (Antoni Pochroń), Marek Walczewski (Płaza-Spławski), Karolina Łubieńska (Pobratyńska asszony, Ewa anyja), Zdzisław Mrożewski (Pobratyński úr, Ewa apja), Mieczysław Voit (Cyprian Bodzanta gróf), Marek Bargiełowski (Adolf Horst).