Gyerekkoromban a tévében láttam először Az oroszlán ugrani készül című magyar filmet. Évekig csupán két dologra emlékeztem belőle: Bujtor István kaszkadőrmutatványaira és arra, hogy Psota Irén perverz élvezettel megkorbácsolja a félmeztelen Medveczky Ilonát. Őszintén megvallom, amikor érettebb fejjel újra megnéztem a filmet, akkor se igazán maradt meg az emlékezetemben ennél több. Mégis az volt a véleményem, hogy a kritikusok 1969-ben túl szigorúak voltak Révész György alkotásával, leginkább a nyelvüket köszörülték rajta. Mai fejemmel is azt mondom, hogy akkor nem volt egészen igazuk, bár ma már sok mindenben osztom a véleményüket. Vannak azonban a filmnek olyan erényei is, melyeket ötven éve nem lett volna ildomos dicséretként emlegetni, napjainkban viszont igazságtalanság lenne elhallgatni. Nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy lényegében Az oroszlán ugrani készül volt az első kísérlet egy nyugati típusú modern közönségfilm elkészítésére, sőt azt is mondhatnám, hogy ez volt az első magyar akciófilm. Kémfilmeket láthattunk már korábban is, főleg szocialista kivitelben: mindegyik nagyon komolyan vette magát, és a nézőnek el kellett hinnie, hogy a rohadó kapitalizmus már réges-rég elenyészett volna, ha az imperialista ügynökök nem szivárognának be a vasfüggöny mögé ipari titkokat, csúcstechnológiai újításokat lopni. Jelen film esetében már többről van szó: az emberiség sorsáról, amely egy baktériumfegyver miatt kerül veszélybe. Valószínűleg egy nyugati típusú szórakoztatófilm ötletét csak úgy lehetett lenyomni a hazai cenzorok torkán, hogy az alkotók feltűnően hangsúlyozták: ők ezt nem veszik komolyan, hanem idézőjelbe teszik, hiszen az ilyen szuperügynökökről, menő fejekről szóló filmek igazából nevetségesek. A félrevezetés tökéletesen sikerült, a forgatási engedélyt megadták, s így adódott elő az a furcsa helyzet, hogy a hazai néző előbb láthatott egy James Bond-paródiát, mint egy eredeti filmet a sorozatból. (Kivéve az 1965-ös Tűzgolyót, amelyet Tengeri cápák címmel egy napig vetítettek az 1968-as budapesti Angol Filmhéten.) Jómagam hajlamos vagyok azt hinni, hogy Az oroszlán ugrani készül esetlensége, ügyetlen megoldásai részben abból fakadnak, hogy ilyen típusú film korábban nem készült nálunk, ráadásul nehéz feladatnak bizonyult első nekifutásra egyforma hatásfokon megmutatni a dolgok színét és fonákját is. (Mindazonáltal jegyezzük meg azt is, hogy Révész alkotásának egyik ötlete, a dobhártyaszaggató ultrahang segítségével gyilkoló telefon csak négy évvel később bukkant fel egy Bond-filmben!) Sutaságok ide vagy oda, a korabeli magyar néző így is belekóstolhatott a tiltott gyümölcsbe, ízelítőt kaphatott abból, hogy a szórakoztatófilm fogalma valójában sokkal szélesebb, mint azt a béketábor ún. közönségfilmjei alapján gondoltuk. A rendszerváltás óta a világpremierrel egy időben láthatjuk a 007-es ügynök legújabb kalandjait, naprakészek vagyunk a nyugati akciófilmekből is, melyek mellett Az oroszlán ugrani készül már labdába se rúghat. Még se feledjük el, hogy elsőként nyitott számunkra ablakot a nyugati típusú filmkészítés és közönségszórakoztatás felé.
A cselekmény
A krimiparódiában Klauberg, az elmebeteg náci orvos a Pestis XX nevű baktériumfegyverrel rémisztgeti környezetét. A tömeggyilkos ampullákat Dubrovnik közelében, egy ugró oroszlánra emlékeztető szikla barlangjában rejtette el. Egyetlen ampulláért száll harcba egy rendkívüli ügyességű magyar titkos ügynök és egy náci szervezet, melynek vezetője a szadista Helga, aki elraboltatja Klauberg lányát, hogy hozzájusson az ampullához. Menő Fej kiszabadítja a lányt, aki beleszeret. Hosszas bonyodalmak után az ő segítségével teszi Menő Fej ártalmatlanná a banditákat, és az utolsó pillanatban meggátolja Klauberg iszonyú tervét. (A MaNDA tartalmi összefoglalója)
A rendező
Révész György filmrendező 1927. október 16-án született Budapesten. Szülei: Révész Sándor és Spitz Sarolta. Filmes tanulmányait 1945-ben a Szakszervezeti Filmiskolában kezdte, 1948 és 1950 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. Ugyanebben az időszakban járt a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarára is. A filmes szakma mesterfogásait többek között Gertler Viktor (Becsület és dicsőség, 1951), Keleti Márton (Civil a pályán, 1952; Ifjú szívvel, 1953; Az élet hídja, 1956), Fábri Zoltán (Vihar, 1952) és Máriássy Félix (Rokonok, 1954) mellett sajátíthatta el. 1955-ben mutatkozott be önálló alkotóként a 2 x 2 néha öt című zenés vígjátékkal, amely elsősorban a két főszereplőnek, Zenthe Ferencnek és Ferrari Violettának köszönhetően aratott kiemelkedő közönségsikert. Éles műfajváltásként a következő évben egy drámával jelentkezett: az Ünnepi vacsora (1956) Palotai Boris írásából készült, és egy család belső konfliktusait ábrázolja a családfő Kossuth-díjának megünneplésére összehívott találkozó ürügyén. Révész pályájára egyébként mindvégig jellemző volt a műfaji kalandozás, ahogyan a színvonalas irodalmi művek és a szatíra iránti érdeklődés is. Harmadik játékfilmje, az Éjfélkor (1957) igen kényes témát dolgozott fel, hiszen cselekménye a közelmúltban, a nem sokkal korábban levert forradalom (az akkori hivatalos minősítés szerint: ellenforradalom) idején játszódik, s két főszereplője a „menni vagy maradni” problémájával szembesül. Révész rendezői bravúrja, hogy úgy tudott hiteles és őszinte filmet forgatni, amely megúszta a betiltást, hogy közben nem visszhangozta a kommunista terminológiát 56-ról, mégis érzékeltetni tudta azokat a feszültségeket, melyek a tragikus eseményekhez vezettek. A kiváló szereposztással (Latabár Kálmán, Tolnay Klári, Ruttkai Éva, Kazal László, Zenthe Ferenc, Fónay Márta és mások) forgatott vígjáték, a Micsoda éjszaka! (1958) után a direktor egy hamisítatlan szatírát rendezett. A megfelelő ember (1960) a szocializmusra is igencsak jellemző korrupciót és karrierizmust állította pellengérre. Az illetékes elvtársak valószínűleg magukra ismertek a szereplőkben, mert szélsebesen betiltották a filmet, amely így nem válhatott a hazai filmtörténet szerves részévé.
A Négyen az árban (1961) átment a szűrőn, noha cselekménye akár az 1956-os forradalom allegóriájaként is értelmezhető, bár hivatalos besorolása szerint ifjúsági kalandfilm. A történet az 1956-os tiszai árvíz idején játszódik. Négy gyermek az áradat fogságába esik, és egy hídroncson lelnek menedéket. A jégzajlás a népfelkelés szimbólumaként is magyarázható, miként mögöttes jelentéstartalmat tulajdoníthatunk annak is, hogy a jeget a magasból lövik. (Kézenfekvő asszociáció a forradalom heteiben lezajlott tüntetések résztvevőire leadott sortüzekre gondolni.) Kassák Lajos egyik regényének adaptációja az Angyalok földje (1962), amely szép szakmai sikert ért el, az illetékesek sem kifogásolták, sőt valószínűleg megkönnyebbülve vették tudomásul, hogy a film 1945 előtt játszódik. Ma már jószerivel csak a filmtörténészek emlékeznek Révész olyan alkotásaira, mint az Életmentő véradók (1961), a Fagyosszentek (1962), a Hogy állunk, fiatalember? (1963), az Igen (1964), a Nem (1965) és a Minden kezdet nehéz (1966), ők viszont esküsznek arra, hogy ezek sem teljesen érdektelen művek, méltóak lennének az újrafelfedezésre. A direktor legismertebb, a kultúrpolitika által leginkább elfogadott filmjei a hatvanas évek második felétől valósultak meg. Az Egy szerelem három éjszakája (1967) forgatókönyvét Hubay Miklós írta a saját színművéből. A korabeli filmsajtóban egyfajta „drámai musical”-ként emlegették Révész alkotását, amely Radnóti Miklós emlékére készült, ámbár nem nevezik meg őt. Latinovits Zoltán, Sinkovits Imre és Darvas Iván mellett francia vendégművész is játszott a filmben Philippe Forquet személyében, akire az új évezredben már nem a színészi tevékenysége miatt szoktak emlékezni, hanem azért, mert a hatvanas évek elején viharos viszonyt folytatott a tragikus véget ért amerikai színésznővel, Sharon Tate-tel. Révész következő filmje, a jelen írás témáját jelentő Az oroszlán ugrani készül nagy közönségsikert aratott, miközben a kritika ízekre szedte. Sokan a James Bond-filmek paródiáját látták benne, a 007-es filmjeit viszont akkor még nem láthattuk széles körű forgalmazásban.
Latinovits Zoltán szeretett Révésszel dolgozni, és a hetvenes években négy filmjében is főszerepet vállalt. Az első film Karinthy Frigyes regényének szabad asszociációkra épülő adaptációja, az Utazás a koponyám körül (1970), amely mindmáig a rendező életművének legtöbbre értékelt darabja. A Volt egyszer egy család (1972) a Tanácsköztársaság időszakát eleveníti fel egy gyerek szemszögén keresztül, a humort sem nélkülözve. Ez merész újdonságnak számított, hiszen a témát más rendezők patetikus hozzáállással közelítették meg. Arról persze szó sem lehetett, hogy Révész úgy ironizáljon 1919-en, mint Bacsó az ötvenes éveken A tanúban (1969). Szerb Antal népszerű klasszikusa, A Pendragon legenda 1974-es filmváltozata némi csalódást okozott: számos kritikus úgy látta, hogy az író könnyed stílusa, szellemes humora, a történet bája és izgalma valahol elveszett. Latinovits és Révész gyümölcsöző együttműködését Az Öreg (1975) című dráma zárta, amely tulajdonképpen a nemzedékek szembenállásáról, összecsiszolódásáról szóló szimbolikus történet. A fiatalságot Harsányi Gábor képviselte, akivel Révész 1973-ban forgatta le Tersánszky Józsi Jenő regénye, a Kakuk Marci filmváltozatát. Az életmű befejező darabjai szintén inkább a filmtörténészek, semmint a nézők emlékezetében élnek. Az Ady-évfordulóra született Ki látott engem? (1977) főleg amiatt nevezetes, hogy Hernádi Judit ebben játszotta első nagyobb szerepét. Vámos Miklós Hanyatt-homlok című regényéből maga a szerző írt forgatókönyvet Révész számára, de az 1984-ben bemutatott, szürreális hangvételű mozgókép értelmezéséhez a nézőknek nem volt különösebben nagy kedvük. A szó legnemesebb értelmében vett közönségfilm lehetett volna Révész utolsó alkotása, az Akli Miklós (1986), Mikszáth egyik regényének szellemes feldolgozása, mégsem aratott olyan emlékezetes sikert, mint a tíz évvel korábbi Kísértet Lublón (1976). Talán azért sem, mert Bán Róberttel ellentétben, aki szigorúan megmaradt a mikszáthi miliőben, Révész megpróbált aktuális politikai áthallásokat csempészni az alaptörténetbe. A rendező 1964-ben vette feleségül Kerényi Gittát: fiuk, Gábor a következő évben született meg. Révész György 2003. április 2-án hunyt el Budapesten.
A fontosabb szereplők
A Menő Fejt alakító Bujtor István 1942. május 5-én született Budapesten. Eredeti neve: Frenreisz István. Édesapja id. Frenreisz István belgyógyász és kardiológus volt, édesanyja Gundel Katalin, anyai nagyapja a legendás budapesti vendéglős, Gundel Károly. Öccse, Freinreisz Károly zenész, mostohabátyja Latinovits Zoltán színművész, aki Gundel Katalin első házasságából született. István orvos szeretett volna lenni, azonban kitűnő érettségije ellenére sem vették fel az orvosi egyetemre. Elment dolgozni, egy év után viszont felvételt nyert a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem külkereskedelmi szakára, ahol 1966-ban diplomázott. Másodéves egyetemistaként kezdett filmezni, első szerepét Máriássy Félix Karambol (1964) című alkotásában kapta, melyben egyébként Latinovits Zoltán is játszott. Az elsőfilmes egyetemistának Keleti Márton javasolta, hogy válasszon művésznevet, s így lett Frenreisz Istvánból egyik őse után Bujtor István. Fizikai adottságainak köszönhetően különösen testhezállóak voltak számára a kalandfilmekben és történelmi témájú alkotásokban játszott szerepei, például A kőszívű ember fiai (1965), az Egri csillagok (1968), A dunai hajós (1974) vagy a Fekete gyémántok (1976) című produkciókban. A Sándor Mátyás (1979) című tévésorozat Európa-szerte ismertté tette. Jellemábrázoló tehetségét a történelmi múltban vagy a jelenben játszódó drámákban és életképekben is bizonyíthatta, elég csak a Hideg napok (1966), a Harlekin és szerelmese (1967), a Fiúk a térről (1968), a Szemüvegesek (1969), a BÚÉK! (1979) vagy a Gyertek el a névnapomra (1983) című filmet említeni, de megtalálta a helyét Jancsó Miklós rendhagyó alkotásaiban is. Több filmben is szinkronizálta az olasz filmsztárt, Bud Spencert, sőt kollégája népszerű Piedone-filmjeinek hatására találta ki a kemény öklű magyar zsaru, Ötvös Csöpi figuráját, akit sikeres mozifilmekben (A pogány Madonna, 1981; Csak semmi pánik…, 1982; Az elvarázsolt dollár, 1986; Hamis a baba, 1991) és tévés produkciókban (Zsaruvér és csigavér 1–3, 2001–2008) egyaránt eljátszott. Néhány filmjét saját maga rendezte. Bujtor köztudottan imádta a Balatont, egyik kedvenc sportja volt a vitorlázás, több bajnokságot is nyert. Kétszer nősült, két gyermeke született. 2009. szeptember 25-én hunyt el, halálát Candida fertőzés okozta. Emlékét többféle módon is ápolják, 2010-től például évente Bujtor István Filmfesztivált rendeznek független és amatőr alkotók számára.
A magyar színjátszás történetének egyik legeredetibb és legsokoldalúbb tehetsége, a szadista Helgát alakító Psota Irén 1929. március 28-án született Budapesten. 1952-ben végezte el a Színművészeti Főiskolát, osztálytársa volt például Horváth Teri, Szemes Mari, Váradi Hédi, Soós Imre, Berek Kati és Farkas Antal. Pályája elején a Dávid Irén művésznevet használta. Mint a legtöbb magyar színész, ő is a színházi munkát részesítette előnyben, színpadi szerepeiben tudott igazán kiteljesedni, ugyanakkor filmen is jó néhány nagyszerű alakítás fűződik a nevéhez. Bármilyen műfajban otthonosan mozgott, saját bevallása szerint azonban nem szerette a kis szerepeket. Ezt azzal magyarázta, hogy ő mindig teljes erőbedobással készül mindenre, hatalmas energiákat mozgósít, ami kis szerepek esetében nem mindig éri meg, mert olyankor gyakran nem térül meg a befektetett energia. Színpadi pályafutása alapvetően a budapesti Madách Színházhoz kötődik, ámbár 1980 és 1990 között más fővárosi társulatokban (Népszínház, Nemzeti Színház) játszott. 1954-ben kezdett filmezni. Makk Károly Mese a 12 találatról (1957) című alkotásában kapta első jelentős szerepét, és nála játszotta filmszínésznői karrierje emblematikus szerepét, a púpos Terkát a Ház a sziklák alatt (1958) című drámában. Egy időben rendező és színésznő egy párt alkottak, össze akartak házasodni, ám az előre lekötött időpontban Makk végül nem Psotát, hanem Krencsey Mariannét vezette az oltár elé. A direktor ennek ellenére mindig számított (és számíthatott) cserben hagyott menyasszonya tehetségére, például a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? (1964) című „történelmi vígjáték”-ban és egyik kései remekében, az Egy erkölcsös éjszakában (1977). Szó volt arról, hogy Psota lesz a Szerelem (1971) női főszereplője is, de a kényes téma megvalósítása érdekében Makk a Hatalom számára elfogadhatóbb színésznőt választott Törőcsik Mari személyében. Psota filmográfiájából nem szabad említetlenül hagyni Rényi Tamás A völgy (1968) című drámáját, Szinetár Miklós operettfilmjét, a Csárdáskirálynőt (1971) – noha ennek forgatásához keserű emlékei fűződtek –, Sándor Pál Szabadíts meg a gonosztól (1979) című Mándy-adaptációját és Pajer Róbert Ördög vigye (1992) című komédiáját. És vétek lenne megfeledkezni olyan „mellékes” művészi tevékenységéről, mint a Lujza és Jenő című rádiókabaré epizódjai, vagy a kőkorszaki Vilma szinkronizálása A Flinstone család című amerikai rajzfilmsorozatban. Psota Irén a magánéletét is ugyanolyan szenvedélyesen élte, mint a szerepeit, egyik férje Ungvári Tamás író és irodalomtörténész volt. A művésznő 2009-ben vonult vissza, és 2016. február 25-én hunyt el szívelégtelenségben.
A Klauberg professzort megszemélyesítő Ajtay Andor 1903. július 25-én született a romániai Fogarason. Teljes neve: Ajtay Kovács Andor. A mesterséget Rákosi Szidi színiiskolájában tanulta, ahol 1927-ben végzett. A legszebben beszélő, legszebb orgánumú magyar művészek közé tartozott, sokoldalú tehetségét színpadi rendezőként is bizonyította. Negyvenöt esztendős színpadi pályafutása során több rangos társulatnál is megfordult, drámákban, vígjátékokban, sőt operettekben is játszott. 1937-ben kezdett filmezni, számos klasszikus alkotásban vett részt. Mulatságos érdekesség, hogy 1969-ben csak professzorokat alakított a filmvásznon: Az oroszlán ugrani készül, az Alfa Rómeó és Júlia, illetve az Imposztorok című filmben, de professzor volt Makk Károlynál (A 9-es kórterem, 1955) és Jancsó Miklósnál (Oldás és kötés, 1963) is, valamint a Sellő a pecsétgyűrűn (1967, Mihályfi Imre) című nagy sikerű, kétrészes kémfilmben. Utolsó alakítása Forray tábornok volt az Egy óra múlva itt vagyok (1973) című emlékezetes tévésorozatban. 1975. május 9-én Budapesten hunyt el. Halála előtt ő maga alapította az Ajtay Andor-emlékdíjat, melyet 1976 óta minden évben a Vígszínház egy-egy színészének és színésznőjének ítélnek oda, akik abban az évben a legkiemelkedőbb alakítást nyújtották.
A Klauberg Éva szerepében látható Medveczky Ilona 1941. március 4-én született. Hétéves korától tanult balettet, s már növendék korában statisztált az Erkel Színház opera-előadásaiban. Tizennyolc évesen szerezte meg táncművészi diplomáját. 1960-ban a frissen alakuló Pécsi Baletthez szerződött. A társulat koreográfusával, Eck Imrével azonban nem találta meg az összhangot, ezért még abban az évben egy másik születő társulat, a budapesti Tarka Színpad művésze lett. Ekkor váltott át a revütáncra, amelynek egyik legnagyobb csillaga lett úgy idehaza, mint külföldön, Nyugat-Európát is beleértve. Szépsége, tánctudása és népszerűsége egyaránt szerepet játszott abban, hogy a filmesek is felfedezték. Várkonyi Zoltántól kapta első nagyobb szerepét az Egy magyar nábob (1966) című Jókai-filmben. A pletykák szerint nyugati gépkocsijának (Ford Thunderbird) köszönhette, hogy Révész György őt szerződtette Az oroszlán ugrani készülbe. Partnerei közül Bujtor Istvánnal különösen jól kijött, később a Csak semmi pánik… (1982) című krimivígjátékban is együtt szerepeltek. Medveczky 1974-ben érdekházasságot kötött Wilhelm Alexander von Thurn und Taxis herceggel, hogy megkapja az osztrák állampolgárságot, és akadálytalanul utazhasson Nyugatra. Sose éltek együtt, mégis csak az ezredforduló után váltak el. A művésznő 1989-ben filmezett utoljára. Az új évezredben gyakori szereplője volt különféle televíziós show-műsoroknak, és mindmáig megjelenik a nagy médiafelhajtással kísért társasági eseményeken. Az utóbbi években nyilvános szerepléseihez olykor kisebb-nagyobb botrányok is kapcsolódtak.
Boger megformálója, Szendrő József 1914. augusztus 18-án született Budapesten. 1936-ban végezte el a Színművészeti Akadémiát, a Nemzeti Színházban lépett először színpadra. 1939 és 1941 között katonai szolgálatát töltötte. 1943-ban forgatta első filmjét, a Kalotaszegi Madonnát, amelyben csak egy kis szerepe volt. Tíz évvel később indult be a filmszínészi karrierje. Epizódszerepeket játszott olyan filmekben, mint például az Állami áruház (1953), a Hannibál tanár úr (1956), A Noszty fiú esete Tóth Marival (1960), a Két félidő a pokolban (1961), a Mici néni két élete (1963), a Meztelen diplomata (1963), a Hattyúdal (1964), a Pacsirta (1964), A tizedes meg a többiek (1965), a Butaságom története (1966), a Sellő a pecsétgyűrűn (1967), az Egri csillagok (1968) és A veréb is madár (1969). 1945 után több színházban is megfordult, némelyiket igazgatta is, sőt 1954-ben ő alapította a József Attila Színházat. Kétszer nősült, első felesége Máthé Erzsi színésznő volt. Szendrő József 1971. október 22-én hunyt el. A Pečar felügyelőt játszó Ruttkai Ottó 1921. január 12-én született Budapesten. Eredeti neve: Russ Ottó. Lakner Bácsi Gyerekszínházában kezdte tanulni a mesterség alapjait, akárcsak húga, Ruttkai Éva és öccse, Ruttkai Iván. 1948-tól filmezett, több alkalommal is forgatott a húgával, például a Szabóné (1949), a Kis Katalin házassága (1950), a Budapesti tavasz (1955), a Butaságom története (1966) és A hamis Izabella (1968) című filmben. Filmen és színpadon is főleg epizódszerepeket játszott. Lóránd Hanna színésznőt vette feleségül, akitől két fia született. 1988. szeptember 17-én hunyt el Budapesten.
Pikót a világhírű bokszoló, Papp Laci alakította, aki 1926. március 25-én született Budapesten. Ő volt a sporttörténelem első olyan bokszolója, aki három egymást követő olimpián aranyérmes lett: 1948-ban Londonban (középsúly), 1952-ben Helsinkiben (nagyváltósúly) és 1956-ban Melbourne-ben (nagyváltósúly). Ezt az eredményt azóta csak két kubai bokszoló (Teófilo Stevenson és Félix Savón) tudta megismételni. Olimpiai eredményei mellett Papp kétszeres amatőr Európa-bajnok volt, 1946 és 1956 között pedig hétszer nyert országos bajnokságot. 1957-ben váltott át a profi bokszra. Huszonkilenc meccséből csupán kettő végződött döntetlennel, vagyis profiként veretlen volt, ismeretlen politikai érdekek miatt azonban nem küzdhetett meg a világbajnoki címért. Edzői közül különösen Adler Zsigmonddal volt egy hullámhosszon, kiugró sikereiben Adler módszereinek is komoly szerepe volt. Visszavonulása után Papp is edzőként ténykedett, aminek eredményességét Gedó György 1972-es olimpiai aranyérme (München, papírsúly) is bizonyítja. 1958-ban főszerepet játszott Varasdy Dezső Nehéz kesztyűk című filmjében. Pályafutásáról a Gulyás testvérek 1980-ban dokumentumfilmet forgattak Pofonok völgye, avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni címmel. Élete utolsó éveit súlyos betegen töltötte, 2003. október 16-án hunyt el Budapesten. Nevét viseli a Papp László Budapest Sportaréna.
Hepi szerepében az 1937. november 20-án Bukarestben született Koós János látható. Eredeti neve: Kupsa János. A család 1941-ben költözött át Romániából Magyarországra. János 1957-ben kezdte meg tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd elvégezte a Zeneművészeti Főiskola oboa tanszakát. 1957-től az Országos Pénzügyőr Zenekarban játszott, 1960-ban a Kamara Varieté szerződtette. 1961-ben kezdődött táncdalénekesi karrierje, első slágere a Micsoda nagyszerű dolog című dal volt. Országos népszerűségét a táncdalfesztiváloknak köszönhette. A legelsőn 1966-ban második helyezést ért el az Annyi ember él a földön című számával, két év múlva pedig az első helyen végzett a Kislány a zongoránál című dallal, amelyért előadói díjat is kapott. 1969-ben is első lett a Nem vagyok teljesen őrült című szerzeménnyel. Néhány ismertebb felvétele: Mondjátok meg Máriának, Hadd legyek ma éjjel szerelmes beléd, Kapitány, Akit szeretnek a lányok, Egy szál gyufa is. Sikerei voltak közkedvelt olasz slágerek magyar változataival is: A szívem egy vándorcigány, Sír a telefon. A hetvenes években előbb Hofi Gézával duóban, majd Kovács Kati csatlakozása után trióban paródiaszámokat adott elő. Később a mulatós dalok kerültek előtérbe a repertoárján. Húsz éve az RTL Klubon Koóstoló, aztán az MTV-n Koós Klub címmel saját műsora is volt. 1971-ben vette feleségül Dékány Sarolta táncdalénekesnőt, akitől két gyermeke született, Réka és Gergely. 1961-ben kezdett filmezni, játszott például a Nem ér a nevem (1961), A szélhámosnő (1963), a Bűbájosok (1970), A gyilkos a házban van (1971), a Fuss, hogy utolérjenek! (1972) és az Apám beájulna (2003) című filmben. Koós János 2019. március 3-án nyolcvanegy éves korában hunyt el.
Így készült a film
Az oroszlán ugrani készül körülbelül negyven százalékát Jugoszláviában forgatták: Dubrovnikban, Mostarban és Trogirban. Noha Jugoszlávia politikai szempontból a szocialista táborhoz tartozott, „nemhivatalosan” mégis Nyugatnak minősült: az átlagember olyan feltételekkel utazhatott oda, mint ha tőkés országba menne. Déli szomszédunk csodálatos tájai Nyugat és Kelet filmeseit egyaránt vonzották: a nyugati produkciók számára Jugoszlávia előnye volt még az olcsóság is, míg nekünk, magyaroknak kifejezetten drága forgatási helyszínnek számított, mivel az ottani szolgáltatásokat valutában kellett kifizetni. Ez az oka annak, hogy magyar produkció viszonylag ritkán mehetett jugoszláviai forgatásra. Révész György két nyomós érvvel indokolta a helyszínválasztást: egyrészt a cselekmény javarészt Jugoszláviában játszódik, másrészt egy ilyen típusú filmhez nélkülözhetetlenek a festői szépségű, látványos helyszínek. Az sem volt elhanyagolható szempont, hogy a film címéül szolgáló, egy ugrani készülő oroszlánt ábrázoló sziklacsoport is a jugoszláv tengerparton található meg. A terep időnként kifejezetten nehéz volt, ami fizikailag is igénybe vette a szereplőket. A főszereplő Bujtor Istvánnak vagy a két bokszoló mellékszereplőnek, Papp Lacinak és Nagy Károlynak ez nem okozott különösebb problémát, de azon mindenki elámult, hogy az akkor hatvanhat éves Ajtay Andor is milyen jól bírta a strapát. Pedig előfordult, hogy tűző napsütésben kellett futnia a sziklás tengerparton, méghozzá úgy, hogy közben mellényt, zakót és kalapot viselt. És ha ez nem lett volna elég, kaszkadőrmutatványokra is hajlandó volt: a meredek partról ugrott be a motorcsónakba, részese volt egy üldözésnek a hullámzó tengeren, sőt még bunyóznia is kellett.
Egy korabeli sajtóhír szerint a magyar forgatócsoport kisebbfajta pánikot okozott a dubrovniki kikötőben. A stáb engedélyt kapott arra, hogy az egyik üldözési jelenetet a kikötőhöz tartozó partszakaszon és azon a kirándulóhajón forgassák, amelyik délután háromkor érkezik meg. Alig egy óra állt rendelkezésre a munkához, mert a hajó négykor már újra kifutott a tengerre. A filmesek minden percet kihasználtak: alighogy kikötött a hajó, már kezdődött is a forgatás. Két taxiból tíz fegyveres ugrott elő, akik tüzet nyitottak a hajóra, amit onnan viszonoztak is. A hajó igazi utasai eszeveszett sikítozásba kezdtek, és fejvesztve menekültek a tűzvonalból. A filmben ebből semmi nem látszik, így nem tudhatjuk, hogy ez csak egy kitalált vicces anekdota csupán, vagy azért nem látjuk az utasokat, mert a róluk készített felvételek megjelentetéséhez már akkor is kellett az érintettek beleegyezése. Az Illés együttesnek is volt egy félig vicces, félig kellemetlen dubrovniki élménye. A népszerűsége csúcsán álló zenekar a történet során kétszer is elénekli a Miért hagytuk, hogy így legyen? című dalt: egyszer egy bárban, egyszer a dubrovniki szikláknál. A zenészek a szabad estéjükön elmentek egy helyi beatzenekar koncertjére. Itt megkérték a kollégákat, hadd játszanak el ők is egy-két számot. Annyira tetszett a zenéjük a közönségnek, hogy le sem engedték őket a színpadról. Illésék másnap is elmentek ugyanoda, de az előző este „kifúrt” zenekar oly barátságtalanul fogadta őket, hogy a békesség kedvéért jobbnak látták, ha odébbállnak.
A főszerepet alakító Bujtor István számára vicces és veszélyes élményeket is hozott a forgatás. Az egyik jelenetben például ki kellett ütnie a gengsztert alakító Papp Lacit. Bujtor tiltakozott, hogy az egész ország rajta fog röhögni, hogy majd épp ő üti ki az olimpiai bajnokot. Papp nemcsak eloszlatta a színész aggályait, hanem Polyák József kaszkadőr segítségével olyan fogásokra tanította meg őt, amelyek hihetővé teszik a kiütést. Egy másik jelenetben Menő Fej egy helikopterre kapaszkodva végigrepül egész Dubrovnik felett. A veszélyes mutatványra találtak egy helyi kaszkadőrt, akinek a magassága, a testalkata, sőt még az arca is hasonló volt Bujtoréhoz. Amikor viszont a dublőr megtudta, hogy egész pontosan mit is kéne csinálnia, a családjára való hivatkozással visszalépett a feladattól, így Bujtor személyesen hajtotta végre a nyaktörő mutatványt. A másik veszélyes kalandot mesélje el a színész maga: „Aztán jött az új feladat: szétnyílik a Trogiri híd. Nekem kötélen át kell kapaszkodnom tizenhat méter magasságban a híd másik széléig, majd beesnem a vízbe. A kaszkadőr ismét a családjával hozakodott elő. S én ismét vállaltam a felvételt. Ezúttal a csimpaszkodást. Mikor harmadszor ismételtünk, éreztem, hogy elfárad a karom, látom: alattunk egy vitorlás halad. Megdermedtem. Vajon ráesem-e, vagy nem? Életben maradok, vagy nem? Villámgyorsan, vitorlásaggyal végiggondoltam a helyzetet: északnyugati szél van, alattam a vitorlás negyedszéllel megy, ha egy kicsit lejjebb »esik« félszélre (ez vitorlás szakkifejezés), talán elmegy alattam. Épp mögötte estem a tengerbe. Az operatőr azonban megijedt, utánam ugrott zakóban, bal zsebében a napidíj, jobb zsebében az optika. Szerintem azóta olcsó áron sós optika eladó a MAFILM-nél.”
Így látták ők
„Érezhette a rendező is, hogy ebből nem lesz valódi krimi – tehát jöjjön a »sok irónia«. Az irónia viszont a gúnynak, a tréfának egy nemesebben, elgondolkoztatóbban megnevettető fajtája. De nemhogy gondolkozva nevetni, de még elmosolyodni se volt alkalmunk – legfeljebb a történés összevisszaságán és a jelzett műfajtól teljesen távol álló Fantomas-szerű tudományos-fantasztikus beütéseken. A táj – a jugoszláv tengerpart – gyönyörű, hatásosan is fényképezte Hildebrand István és Illés György, a színes technika sem kontárkodott most bele. A főszereplőknek – Ajtay Andor, Bujtor István, Psota Irén – kevés alkalmuk jutott játékra. Medveczky Ilona revüsztár és Koós János táncdalénekes nem bizonyította, hogy érdemes volt velük eljátszatni szerepüket.”
(Berkovits György: „Az oroszlán ugrani készül”. In: Pest Megyei Hírlap, 1969. június 15., 9. o.)
„Meg tudom érteni, hogy Révész György rendező már a forgatókönyv írása közben arra gondolt, valami többlet is kellene ide. Az is természetes, hogy humorban próbálta hozzátenni ezt a pluszt, hisz nem egy munkája a példa rá, hogy a filmkomikumhoz jó érzéke van. Itt sincs hiány sikerült gegekben. Révész azonban ezúttal nem találta el sem a módját, sem a mértékét a szatírának. A humor többnyire nem a helyzetekből, a műfaj és a szereplők sztereotip adottságaiból következik, hanem külső beavatkozásként, atellier-jelleggel. A superman-detektív kritikus helyzetekben is gügye versikével bosszantja ellenfelét, szabályos neve egyébként sincs, Menő Fejnek hívják, hogy még véletlenül se vegyük komolyan. Egyébként mindazt végigcsinálja, ami Jean Marais, Connery vagy Roger Moore reszortjába tartozik, mászik, ugrik, üt, lő, hídtraverzről lóg alá és helikopterbe kapaszkodva lebeg (Bujtor István illúziót keltően végzi a ráosztott nehéz feladatokat), de legnagyobb ellenségét, az alkotói lekicsinylést és távolságtartást nem tudja leküzdeni.”
(Kürti László: „Szelíd vadak”. In: Film, Színház, Muzsika, 1969. május 31., 5. o.)
„Révész György tehát jó érzékkel járt el, amikor a témát komolytalanul fogta fel. De az irónia tárgya itt a mementóként kezelt, fennkölt mondanivaló és a ponyvaírói közhelyek ellentéte lehetett volna. Vagyis: maga a történet. Révész György pedig ebből a nyersanyagból a krimi stílusparódiáját kívánta előállítani. Méghozzá úgy, hogy az együgyű történetben mesterséges zűrzavart teremtett. A rendező a filmet telezsúfolta a krimi műfaj sztenderd kellékeivel: gengszterekkel, kémekkel, kéjnőkkel, bunyókkal, meztelenséggel, légi, szárazföldi és vízi hajszákkal s a híradástechnika összes vívmányaival, megannyi alkalmat teremt a stílusparódiára. Lehetőségeket halmoz fel magának. De mintha ez az elfoglaltság ki is merítené az erejét. Arra már nem mindig jut ideje, hogy a lehetőségekkel éljen is. Így nagyszerű ötletei, képi tréfái, stílus-gegjei gyakran hatástalanok maradnak. […] Az oroszlán ugrani készül egyébként, mint a legtöbb krimi, jelentős színészekre bíz jelentéktelen feladatokat. Ebből a semleges közegből csak Ajtay Andor játéka magasodik ki.”
(Galsai Pongrác: „Az oroszlán ugrani készül”. In: Filmvilág 1969/11, 11–12. o.)
Az oroszlán ugrani készül (1969) – magyar bűnügyi paródia. Đorđe Lebović és Dragan Ivkov Pestis XX című történetéből a forgatókönyvet írta: Révész György. Dramaturg: Lukács Antal. Operatőr: Illés György és Hildebrand István. Zene: Szörényi Levente. Díszlet: Greiner Antal. Jelmez: Lázár Zsazsa. Vágó: Kerényi Zoltán. Rendező: Révész György. Főszereplők: Bujtor István (Menő Fej), Ajtay Andor (Otto Klauberg professzor), Medveczky Ilona (Klauberg Éva), Psota Irén (Helga), Madaras József (Godó), Szendrő József (Boger), Koós János (Hepi), Papp László (Pikó), Dayka Margit (Aranka), Major Tamás (Kálmán), Ruttkai Ottó (Pečar felügyelő). Magyarországi bemutató: 1969. május 29.
ÉS EZEKET OLVASTAD MÁR?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.