2019. július 5., péntek

MESTERKURZUS – ANDRZEJ ŻUŁAWSKI: AZ ŐRÜLET HATÁRÁN

Andrzej Żuławski (1940–2016) lengyel rendező a hatvanas években Andrzej Wajda asszisztenseként kezdte szakmai pályafutását. Önálló alkotóként 1967-ben debütált két televíziós rövidfilmmel, melyek közül a másodikat csak két évvel később mutatták be. Żuławskinak máskor is meggyűlt a baja a lengyel cenzúrával: Az ördög (1972) című különösen erőszakos, horrorba hajló pszichológiai-történelmi drámáját például tizenhat évig betiltották, A fehér bolygó (1988) című filozofikus sci-fijének forgatását pedig leállították, és a filmszalagokat meg akarták semmisíteni. Szó se róla, Nyugaton forgatott filmjei is jócskán felkavarták a kedélyeket. Az első darabokat (A szeretet a legfontosabb, 1975; Birtoklás, 1981; A nyilvános nő, 1984) még jelentősnek mondható szakmai és közönségérdeklődés kísérte, a későbbieket inkább értetlenség és érdektelenség fogadta, beleértve élettársával, a francia Sophie Marceau-val forgatott négy alkotását is. Kései lengyel filmje, A sámán ereje (1996) helyenként pornográfiába hajló, gyomorforgató jeleneteivel közbotrányt okozott Lengyelországban, és komoly médiavisszhangot kaptak a rendező és a két főszereplő közötti ellentétek is. Magyarországon kevésbé köztudott, hogy Żuławski szépirodalmi szerző is volt (1991 és 2017 között több mint két tucat kötete jelent meg Nyugaton), sőt időnként színészi feladatokat is vállalt. Három fia született három nőtől. Az elmúlt évtizedek egyik legprovokatívabb és legnehezebben értelmezhető alkotója rákban hunyt el.


A kezdetek 
Andrzej Żuławski szovjet állampolgárként született 1940. november 22-én az ukrajnai Lvivben. Édesapja Mirosław Żuławski (1913–1995) író és diplomata volt, édesanyja leánykori neve: Czesława Janiakówną. Andrzej féléves volt, amikor szülővárosát megszállta a német hadsereg. Házukat bombatalálat érte, egy szilánk a kisfiú szemébe fúródott, akinek emiatt évekig szemkendőt kellett viselnie. A második világháborút követően Mirosław Żuławski Párizsban kapott munkát az UNESCO-nál. A francia fővárosban Andrzej felvételt nyert a Sorbonne-ra, ahol filozófiát, a rangos Institut des Études Cinématographiques intézményében pedig rendezést tanult. A család az ötvenes évek végén Franciaországból Csehszlovákiába, majd Lengyelországba költözött. Tanulmányai befejezése után Żuławski találkozott Roman Polańskival, aki bemutatta őt mesterének és barátjának, Andrzej Wajdának. A világhírű rendező két egész estés filmjében – Sámson (1961), A légió (1965) – foglalkoztatta asszisztensként a tehetséges fiatalembert, és támogatta őt abban, hogy filmkészítési lehetőségekhez jusson. Żuławski 1967-ben a lengyel televízió számára forgatta első filmjét Pavoncello címmel Stefan Żeromski egyik írása alapján. A huszonhét perces rövidfilm az Egyesült Államokban Emmy-díjat kapott. Ugyancsak 1967-ben készült el, de csak két évvel később került képernyőre a direktor második rövidfilmje, A győzelmes szerelem, amelyet 1970-ben a Magyar Televízió is bemutatott. A mű irodalmi alapja Turgenyevtől származott, a női főszerepet Wajda akkori felesége, Beata Tyszkiewicz játszotta. 


Az éjszaka harmadik része 
Żuławski első mozifilmje, Az éjszaka harmadik része (1971) forgatókönyvét apjával közösen írta. A történet egyes motívumai állítólag Mirosław Żuławski saját életéből származnak. A cím kettős jelentésű. Egyrészt utalás a bibliai Jelenések könyvére, amelyről a rendező ezt nyilatkozta: „Sokat olvastam a Jelenések könyvét. Csodálatos szöveg, tiszta költészet, ragyogóan írták meg. Kevés szóval mond sokat a dolgok értelméről. Nem a múltról, hanem olyan időről szól, amikor a borzalmak rázúdulnak a földre.” Másrészt a filmcím egy tréfás önreflexió is: Żuławski korabeli nyilatkozata szerint ezzel a filmjével ő nyitja meg a lengyel filmművészet harmadik korszakát. Az első az 1945 és 1954 közötti időszak volt olyan alkotókkal, mint Aleksander Ford, Wanda Jakubowska, Antoni Bohdziewicz és Jerzy Zarzycky. A második korszakot (kb. 1954-től 1970-ig) olyan művészek neve fémjelzi, mint Andrzej Wajda, Jerzy Kawalerowicz, Tadeusz Konwicki, Roman Polański, Jerzy Skolimowski, Wojciech Has, Jerzy Passendorfer és Kazimierz Kutz. Az éjszaka harmadik része története a második világháború idején játszódik, a németek által megszállt Lengyelországban. Michał édesanyját, feleségét és kisfiát a férfi szeme láttára lemészárolják a németek, s ő az apjával együtt az erdőbe menekül. Michał feltett szándéka, hogy csatlakozik az ellenálláshoz, ám összekötőjével végez a Gestapo, és neki megint menekülnie kell. 


Egy Marta nevű állapotos nő lakásában lel menedékre, ahol segít világra hozni az asszony gyermekét. Marta férjét a németek letartóztatták. Michał segíteni akar a kisgyermekes anyának, és munkát vállal egy orvosi intézményben, ahol rajta próbálnak ki egy új vakcinát. Ennek hatására múlt, jelen és jövő képei összemosódnak: Michał a meggyilkolt felesége arcvonásait véli felfedezni Martában, egy kórházi ágyban fekvő, megkínzott férfiban pedig saját magára ismer. Az éjszaka harmadik része az 1971-es esztendő legvitatottabb hazai filmje volt Lengyelországban. Méltatói elsősorban azt emelték ki, hogy Żuławski szakít a megszállás időszakát feldolgozó mozgóképek tartalmi és formai sablonjaival, s a háborút apokaliptikus rémálomként ábrázolja. Bírálói inkább azt hangsúlyozták, hogy a rendező különösebb művészi cél és dramaturgiai szükségszerűség nélkül valósággal tobzódik az erőszakos és erotikus motívumokban. Ejtsünk néhány szót a szereplőkről is! A Michałt alakító Leszek Teleszyński ebben a filmben debütált, tulajdonképpen Żuławski felfedezettjének mondhatjuk, míg Martát a direktor felesége, Małgorzata Braunek játszotta. Kisebb-nagyobb szerepekben a lengyel színjátszás olyan nagy egyéniségeit láthatjuk, mint például Jan Nowicki, Marek Walczewski és Jerzy Stuhr. 


Az ördög 
Tulajdonképpen Az éjszaka harmadik része egyfajta variációjának is felfoghatjuk Żuławski leghírhedtebb alkotását, Az ördögöt (1972). A háború ebben a filmben is apokaliptikus rémálomként elevenedik meg, a szereplők az őrület határán állnak innen és túl, és nem hiányoznak az erőszakos és erotikus motívumok sem. A két filmet a két főszereplő, Leszek Teleszyński és Małgorzata Braunek személye is összekapcsolja. Az ördög esetében a rendező távolabbra visz minket az időben: 1793-ban járunk, Nagy-Lengyelország második felosztásának évében. A főhős, Jakub részt vett a nemesi felkelésben, amiért börtönbe került, ahol kegyetlen kínzásoknak vetették alá. A megpróbáltatások testileg-lelkileg egyaránt megviselték, ám egy „ördög” segítségével kiszabadul a fogságból, és elindul az övéihez. Időközben azonban fordulat állt be a politikában, és Jakub a pokolba vezető útja közben ráébred arra, hogy hiábavalóság volt mindaz, amiben hitt és amiért szenvedett; családja és egykori barátai csalódást okoznak neki. Jakub mindenkin kegyetlen bosszút akar állni, és eszeveszett, őrült mészárlásba kezd… A forgatókönyvet még 1969-ben közölte a Kino című filmes szaklap, és műfaját horrorként határozta meg. Żuławski számos interjút adott a készülő filmről, amelynek már a forgatása is botrányosan kezdődött. Braunek ugyanis állapotos lett, és születendő gyermeke egészsége érdekében nem akart szerepelni egy ilyen, lelkileg különösen megterhelő produkcióban. 


A Zespół Filmowy „X” filmstúdió nyomására Żuławski másik színésznőt választott, méghozzá az akkoriban igen népszerű Barbara Brylskát. Néhány nap forgatás után a rendező kijelentette, hogy nem folytatja tovább a munkát, inkább megvárja, amíg a felesége újra a kamerák elé tud állni. Az állapotos Małgorzata hajlandó volt ezt megtenni. A sértett Brylska bírósági elégtételt kért és kapott, ám a peres ügy nem tett jót a két színésznő barátságának sem, amely néhány év múlva egy másik szakmai incidens miatt tovább romlott. A kommunista cenzorok azonnal betiltották a filmet, kiemelve annak erőszakosságát, beleértve a spriccelő vért és azt a képsort is, amelyben Jakub homoszexuális nemi erőszak áldozatául esik. Nemcsak hogy vetíteni nem lehetett a filmet, de még említeni sem: a lengyel médiának mélyen hallgatnia kellett róla, mintha nem is létezne. Bár 1980 után felülbírálták a korábbi évek betiltó határozatait, és számos mű végre a közönség elé kerülhetett, Az ördög 1988-ig dobozban maradt. Már akkor is sejthető volt, hogy nem az alkotó szélsőséges művészi eszköztára az igazi probléma: a cenzorok inkább a politikai áthallásokra voltak igen kényesek, és túl sok hasonlóságot véltek felfedezni a történelmi múlt és az akkori jelen között. 


A szeretet a legfontosabb 
Az ördöggel kapcsolatos problémák következményeként Żuławski Franciaországba emigrált – akárcsak honfitársa, Walerian Borowczyk a hatvanas években –, és elkészítette A szeretet a legfontosabb (1975) című alkotását, amely meghozta számára a nemzetközi hírnevet. A film alapjául Christopher Frank La Nuit américaine című regénye szolgált, amelynek egyébként semmi köze François Truffaut azonos című, 1973-as klasszikusához, az Amerikai éjszakához. A forgatókönyvet a szerző és a rendező közösen írta, a produkció munkacíme A vihar volt. A történet főszereplője, Nadine, a valaha jobb napokat látott filmcsillag, aki a pornófilmekig süllyedt. Egy forgatáson megismerkedik egy jóképű fiatal fotóssal, Servais Monttal. A fiatalember szeretné a pornóból az igazi művészet világába visszajuttatni a kedvesét, aminek egyetlen módja, ha megfelelő szerephez juttatja őt. Mivel senki nem tolong a lecsúszott színésznőért, Mont nagy összegű kölcsönt kér egy gengsztertől, hogy színpadra vihesse Shakespeare III. Richárd című drámáját, amelynek női főszereplője természetesen Nadine lenne. Az előadás azonban megbukik, a kölcsön visszafizetése viszont esedékessé válik. Ennél is nagyobb probléma, hogy a szakmai kudarc után lehet-e még jövője Nadine és Servais kapcsolatának. Żuławski több híres kollégáját megelőzve az elsők között festett kiábrándító képet a pornóvilágról, testet-lelket pusztító embertelen gépezetéről. 


A Nadine-t alakító Romy Schneidert személyes sorsa is alkalmassá tette erre a szerepre. Addigra már lezárult viharos kapcsolata Alain Delonnal, amely – bulvárfordulattal élve – egyszerre volt mennyország és pokol, s a végéhez közeledett első házassága is Harry Meyennel. A Żuławski-film forgatása közben egyik partnerével, Jacques Dutronc énekessel élt meg egy rövid ideig tartó románcot, és magánéleti problémáira állítólag már akkoriban is az ivással próbált megoldást találni. Ami a szakmát illeti, Romyt a tragikus sorsú osztrák császárnéról és magyar királynéról, Sissiről szóló trilógia tette híressé. Ő maga nem szerette ezt a szerepét, mert skatulyába kényszerítette, és az abból való szabadulás vágya vezérelte Franciaországba, ahol drámai színésznőként egy új karriert épített fel. Ez annyira jól sikerült, hogy barátja és mentora, Luchino Visconti kérésére még Sissit is hajlandó volt megint eljátszani a Maestro Ludwig (1973) című drámájában. Saját magáról így írt egy Simone Signoret-nek szóló magánlevelében: „Semmit nem tudok az életről, de mindent tudok a filmszakmáról.” Saját filmjei közül A szeretet a legfontosabb volt a kedvence, alakításáért 1976-ban megkapta a legjobb színésznőnek járó César-díjat is. (Pedro Almodóvar a Mindent anyámról című világsikerű 1999-es alkotását más színésznők mellett Romynak is ajánlotta a Żuławski-filmben nyújtott kimagasló alakítása miatt.) A Servais-t megformáló olasz Fabio Testi a hetvenes években hazája egyik népszerű filmsztárjának számított, az egyik epizódszerepben pedig a filmtörténet hírhedt fenegyereke, a német Klaus Kinski látható. Żuławski a producer kívánságára kivágta az utolsó jelenetet, melyben Nadine felkeresi öngyilkos férje szüleit, ám a család elutasítóan fogadja. A DVD-korszakban ez a képsor visszakerült a filmbe. 


Birtoklás 
A szeretet a legfontosabb nemzetközi sikere után Żuławski újra forgathatott Lengyelországban: A fehér bolygó kiindulási alapját nagyapjának fivére, Jerzy Żuławski (1874–1915) magyar nyelven Ezüstös mezőkön (Szeged, 1922, Délmagyarország) címmel megjelent sci-fije jelentette. A rendező két évig dolgozott ezen a filmjén, de akkor még nem tudta befejezni: túlköltekezésre hivatkozva a munkát leállították, a filmtekercseket elkobozták, és elrendelték a megsemmisítésüket. Żuławski visszatért Franciaországba, ahol megrendezte életműve egyik legkülönösebb darabját, a Birtoklást (1981). A forgatókönyvet állítólag Małgorzata Braunektől való fájdalmas válása inspirálta. A Paramountnál dolgozó francia barátja közreműködésével a direktor kijutott az Egyesült Államokba, ahol egy New York-i hotelben írta meg a szkript végső változatát, filmes anekdoták szerint erősen az alkohol befolyása alatt. Nem akarta az Egyesült Államokban leforgatni a Birtoklást, mert egy olyan helyszínt képzelt el, ahol a kapitalizmus és a kommunizmus közötti határvonal egyértelműbben van jelen. Így esett a választása a fallal kettéosztott Berlinre. A női főszerepet kezdettől fogva Isabelle Adjaninak szánta, aki először visszautasította. A színésznőt élettársa, Bruno Nuytten – a film operatőrje – azonban meggyőzte, hogy vállalja el. Szakmai szempontból minden bizonnyal megérte, hiszen alakításáért Adjani Cannes-ban és a portugáliai Fantasporto fesztiválon egyaránt megkapta a legjobb színésznőnek járó díjat, sőt „a francia Oscar”-t, a Césart is. Ennek ellenére húsz évvel később azt nyilatkozta, hogy az elnyert díjak és Żuławski kétségtelen tehetsége ellenére soha többé nem csinálna még egy ilyen filmet, amelynek forgatása egy rémálommal felérő traumatikus élményt jelentett számára. 


A rendkívül nyomasztó, zavarba ejtő, a szürrealizmus hatását is tükröző opusz egy hétköznapi alaphelyzetből indul ki. Egy fiatal, egygyermekes pár, Anna és Mark (Adjani és Sam Neill) házassága megromlik. A nő bejelenti, hogy elhagyja a férjét a szeretője (Heinz Bennent) kedvéért. Mark nehezen tud ebbe beletörődni, még a riválisához is elmegy, s ekkor kiderül, hogy a szerető is már a múlté. De akkor kihez fűzi Annát oly erős szenvedély, hogy mindent és mindenkit maga mögött hagyjon? A mű egyik leghírhedtebb – egyesek szerint felesleges és hosszadalmas – jelenetében Adjani egy aluljáróban hisztériás rohamban vergődik, vonaglik, támolyog és okádik, amihez képest Małgorzata Braunek hasonló jelenetei a direktor korai filmjeiben csupán ártalmatlan stílusgyakorlatok. Żuławski művészetének magyarázói szerint a direktor alkotásaiban az őrület határán mozgó figurák kiszámíthatatlan rohamai és vergődései a ketrecbe zárt állatok kitörési kísérleteire emlékeztetnek, ám számukra vagy maga a test, vagy az őket körülvevő környezet jelenti a ketrecet, amelyben élnek. „Zuławski fölényesen birtokolja a filmrendezés minden titkát. Szokatlan beállítások, ferdén fentről vagy lentről fényképezett képek, szellemes vágások igazolják tehetségét, a szereplők gondosan megtervezett, körbeforgó mozgása, az időnként feltűnően hosszú jelenetsorok pedig kétségtelenné teszik, hogy alaposan tanulmányozta Jancsó Miklós összegyűjtött műveit is” – írta a filmről Matos Lajos (in: Filmvilág 1982/1). Ne hallgassuk el, hogy szép számmal akadnak olyanok is, akik szemfényvesztésnek, gigantikus blöffnek tartják Żuławski életművét, melybe az empatikus – és a művészfilmeket kedvelő – néző ízlése, világképe és műveltsége alapján bármit beleláthat és belemagyarázhat. A Birtoklást általában horrorfilmként kategorizálják, ám inkább David Cronenberg vagy Roman Polański pszichohorrorjaihoz áll közel, mint a különféle nyálkás lények rémtetteiről szóló opuszokhoz. (Polański Iszonyat című 1965-os filmjével már több tanulmányban is összehasonlították.) 


A nyilvános nő 
Dosztojevszkij Ördögök című regénye inspirálta Żuławski egyik legnépszerűbb alkotását, A nyilvános nőt (1984). A történet főszereplője egy gyönyörű fiatal lány, Ethel, akinek egy emigráns cseh rendező szerepet ajánl a Dosztojevszkij-mű alapján készülő filmjében. Ethel számára hamarosan elmosódnak a színjátszás és a valóság határai, különösen, amikor egy újabb cseh emigráns tűnik fel a színen, akinek meghalt a felesége. A rendező saját céljai érdekében manipulálja a férfit, s a veszélyes pszichológiai játszmában Ethelnek is kulcsszerep jut. A női főszerepet Valérie Kaprisky alakította. A művésznő az előző esztendőben vált ismertté Godard klasszikusa, a Kifulladásig (1960) amerikai remake-jében Richard Gere partnereként. Elsősorban kettőjük szexjeleneteinek köszönhetően az új változat jelentős nemzetközi érdeklődést keltett, és mondani sem kéne, hogy Valérie-től más rendezők is megkívánták, hogy feltárja a bájait, így például Żuławski is. A filmben a művésznőnek két meztelen táncjelenete is van, melyeket Kaprisky gondosan betanult. A gyakorláshoz két David Bowie-számot használt. Szóba került, hogy ezeket fogjuk majd hallani a filmben is, jogdíjuk azonban magasabb összeg lett volna, mint a produkció teljes költségvetése, ezért Alain Wisniak új zenét írt ehhez a két jelenethez. A nyilvános nőt 1 302 425 néző látta Franciaországban, és ezzel az eredménnyel ott az 1984-es esztendő huszonnyolcadik legjövedelmezőbb filmjének bizonyult. Az 1984-es montréali filmfesztiválon Żuławski megkapta a zsűri különdíját (megosztva Mrinal Sen indiai rendezővel), és opusza elnyerte a rendezvény legnépszerűbb filmjének járó díjat is. Az 1985-ös César-gálán Żuławskit és Dominique Garnier-t a legjobb forgatókönyvnek, Kapriskyt a legjobb színésznőnek, Lambert Wilsont pedig a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjra nevezték, ám egyikük sem kapta meg az elismerést. 


Eszelős szerelem 
Egy másik Dosztojevszkij-mű, A félkegyelmű jelentette az 1985-ben bemutatott Eszelős szerelem irodalmi hátterét, persze távolról sem beszélhetünk a szó hagyományos értelmében vett adaptációról. A történet főszereplője Micky, a bankrabló, aki rendhagyó szakmájában igazán sikeresnek mondható, a magánéletben viszont már nem annyira. Szeretné visszaszerezni barátnőjét, a gyönyörű Maryt, akit a Venin fivérek ragadtak el tőle. Útban Párizs felé Micky találkozik a neurotikus Leonnal, akit ő és bűntársai egyaránt félnótásnak tartanak. Leon hozzácsapódik Mickyhez, és így alkalma lesz találkozni Maryvel, akibe ő is beleszeret. A szerelmi háromszög tragédiába torkollik. Bár a fantasztikus filmek portugáliai fesztiválján, a Fantasportón 1986-ban az Eszelős szerelem kapta meg a legjobb filmnek járó díjat, a mű megbukott a moziforgalmazásban, Franciaországban például mindössze 532 918 néző látta. Filmtörténészek és filmbarátok elsősorban amiatt emlékeznek rá, mert ezzel az opusszal kezdődött Żuławski és a Maryt alakító Sophie Marceau művészi és magánéleti kapcsolata. A direktor A Saganne erőd (1984) című Alain Corneau-filmben látta meg Sophie-t, aki nagy hatást gyakorolt rá: „Lenyűgözött Sophie átütő igazságérzete. Lehetett volna ez a fiatalság illúziója is, de amikor találkoztunk, nyilvánvalóvá vált, hogy ez belőle fakad.” 


A művésznő partnere, Gérard Depardieu (Corneau filmjében Charles Saganne-t alakította) viszont állítólag ezt mondta: „Sophie-nak annyi esze van, mint egy méretes dísznövénynek.” A bájos Sophie-t a Házibuli-filmek tették népszerűvé Franciaországban és egész Európában, ugyanakkor a kamasz Vic szerepe olyan skatulyába kényszerítette, amelyből mielőbb ki akart törni. Emiatt nemet mondott a tervezett harmadik részre. Radikális imázsváltásának első állomása az Eszelős szerelem volt: Żuławski személye garanciát jelentett arra, hogy Sophie egyéniségének és tehetségének eddig még nem látott oldaláról mutatkozzon be. Az együttműködés eredményeként a rokonszenves színésznő három évvel A házibuli folytatódik (1982) után máris hamvas bájait mutogatta egy zavaros művészfilmben. A prűd francia közönség sohasem tudta megbocsátani Żuławskinak, hogy „kurvát” csinált a nemzet kedvenc kamaszlányából. Maga Sophie ezt nem így látta: „[Żuławski] Képes kihozni a színészeiből olyan dolgokat, melyekre nem is gondolnak; néha fájdalmas élmény, ami sok mindent megváltoztat.” A félkegyelmű fickót egyébként A nyilvános nő egyik főhőse, Francis Huster játszotta, Mickey-t pedig a francia kultuszfilmek gyakori rossz fiúja, Tchéky Karyo. 


A fehér bolygó 
Mint ahogy fentebb már említettem, A szeretet a legfontosabb nemzetközi sikere után Żuławski lehetőséget kapott arra, hogy hazájában megfilmesítse Jerzy Żuławski ún. Hold-trilógiájának első részét A fehér bolygó címmel. 1975 és 1977 között dolgozott a forgatókönyvön, majd Andrzej Seweryn, Jerzy Trela, Iwona Bielska, Grażyna Dyląg, Jerzy Grałek, Waldemar Kownacki és Krystyna Janda főszereplésével hozzálátott a forgatáshoz. A stáb hazai és külföldi helyszíneken dolgozott, így például a Balti-tengernél, Alsó-Sziléziában, a Wieliczka sóbányákban, a Tátrában, a Kaukázusban (Grúzia), a Krím-félszigeten (Szovjetunió) és a Góbi sivatagban (Mongólia). 1977-ben a kulturális ügyek miniszterhelyettesévé nevezték ki Janusz Wilhelmit, aki többek között arról híresült el, hogy a legkeményebb politikai ellenőrzést gyakorolta a lengyel filmesek fölött, s még a világhírnévnek örvendő Andrzej Wajda alkotómunkáját is gátolni próbálta. S bár a népszerűtlen kultúrpolitikus 1978. március 16-án életét vesztette egy nem kellően tisztázott bulgáriai légi szerencsétlenségben, hivatali idejébe még belefért A fehér bolygó forgatásának leállítása. Wilhelmi – tegyük hozzá, hogy valószínűleg nem alaptalanul – politikai allegóriát látott a történetben, s noha a film körülbelül nyolcvan százaléka már elkészült, nemcsak a forgatásnak vetett véget jelentős túlköltekezésre való hivatkozással, hanem elrendelte a felvett anyag megsemmisítését is. Żuławski visszatért Franciaországba, ahol hangot adott kétségbeesésének a projektbe beleölt művészi erőfeszítések és az elkészült filmanyag tönkretétele miatt. Utólag kiderült, hogy a felvett anyagot – ha nem is túl gondosan – mégis megőrizték, sőt a jelmezeket és számos kelléket is sikerült megmenteni.


1981-ben adódott először lehetőség arra, hogy a forgatást befejezzék, az illetékesek ugyanis az Andrzej Wajda művészeti vezetése alatt álló filmstúdió, a Zespół Filmowy „X” hatáskörébe utalták, hogy döntsön A fehér bolygó sorsáról. A kényes lengyelországi helyzet miatt (1981 végén bevezették a szükségállapotot) Żuławski akkor nem kívánt hazatérni. A politikai helyzet öt évvel később enyhült annyira, hogy a rendező végül hozzáláthatott a lefoglalt anyag vágásához és a hiányzó jelenetek pótlásához. A pótforgatást viszont különböző okokból nem sikerült az eredeti elképzelései szerint megvalósítania, így a dramaturgiai lyukakat narráció betoldásával próbálta befoltozni. 1988-ban a cannes-i filmfesztiválon mutatták be A fehér bolygó ily módon elkészült változatát, amely David Lynch Dűne (1984) című alkotása mellett a filmtörténet másik leghíresebb befejezetlen sci-fije. S hogy miről is szól a film? A végveszélybe került Földről expedíciók indulnak új planéták meghódítására. A kozmikus felfedezők egyik csoportja az eredeti tervtől eltérően a fehér bolygón landol, ahol esély adódik egy új civilizáció megteremtésére… Valójában nem a cselekmény az igazán érdekes, hanem az annak ürügyén felvetett morális és filozofikus problémák: az egyéni és kollektív szabadság témája, a vallás lehetőségei és tévútjai, hogy mi teszi az embert emberré, illetve mikor és miért válik le róla a civilizáció máza. 


Az éjszakáim szebbek, mint a nappalaitok 
Az éjszakáim szebbek, mint a nappalaitok (1989) volt az első olyan Żuławski-opusz, amelyet a magyar mozik is bemutattak, miután a rendszerváltást követően új forgalmazók jelentek meg a korábban monopoljoggal rendelkező MOKÉP mellett, és a hátrányos helyzetbe került állami cég számára hirtelen leszűkült a megfizethető választék. A film Raphaële Billetdoux 1985-ben megjelent azonos című regénye alapján készült, az adaptációk esetében szinte elkerülhetetlen kisebb-nagyobb dramaturgiai változtatásokkal. (A könyv hősnője például énekesnő, nem jósnő.) A történet Párizsban játszódik. Lucas, a tehetséges és sikeres komputerzseni egy olyan agyi betegségben szenved, amelynek következtében elfelejti a szavakat és azok jelentését. Találkozik egy gyönyörű fiatal nővel, Blanche-sal, aki anyja lelki terrorja alatt áll. A két sérült ember között szenvedélyes viszony bontakozik ki, de a boldogtalan vég elkerülhetetlenül bekövetkezik. A női főszerepet természetesen Żuławski új múzsája, Sophie Marceau játszotta, Lucas szerepében pedig A szeretet a legfontosabb egyik mellékszereplője, Jacques Dutronc tért vissza. A forgatás 1988 utolsó három hónapjában zajlott. 


A Blanche édesanyját alakító Valérie Lagrange így emlékezett vissza erre a filmjére: „Annak ellenére, hogy már hosszabb ideje nem forgattam, Żuławski furcsamód ragaszkodott hozzám: »Téged akarlak. Azt akarom, hogy te játszd Sophie Marceau anyjának szerepét ebben a filmben.« […] Teljesen levett a lábamról. Aztán elolvastam a forgatókönyvet, és a lelkesedésem alábbhagyott, mert ez egy elborzasztó film. Szemtanúi leszünk az élet által meggyötört két emberi lény pusztulásának, akik bár szeretik egymást, mégis eltávolodnak egymástól, és végül meghalnak. Én egy rettenetes anyát akartam játszani, nem egy szinte őrültet. Elutasítottam azt az értelmezést, nem akartam úgy játszani. Żuławski nem engedett, és végül meggyőzött. Eljátszottam a szerepet az ő elképzelései szerint. […] A légkör viszont minden volt, csak nem kellemes. Az első naptól az utolsóig kényelmetlenül éreztem magam. A biarritzi Hôtel du Palais-ban forgattunk, ami egy gyönyörű hely, de ez az egyetlen szép dolog, ami erről a filmemről eszembe jut…” A mű a közönségnek se nagyon tetszett: Franciaországban például mindössze 248 966 nézőt vonzott, ami bizony igen kevés a két Házibuli-opusz filmenként több mint négymilliós nézőszámához képest. Ennek ellenére harminc évvel az ősbemutató után Az éjszakáim szebbek, mint a nappalaitok a kultuszfilmek közé került, többek szerint ebben láthatjuk Sophie Marceau legnagyobb alakítását. 


Borisz Godunov 
I. Borisz cár (1552–1605) igazi neve: Borisz Fjodorovics Godunov. Valószínűleg tatár származású volt, ámbár a történészek ezt nem tudták kétséget kizáróan bebizonyítani. Moszkvában jött világra Fjodor Ivanovics Godunov és Sztyepanyida Ivanovna gyermekeként. Már fiatalon az uralkodó, IV. (Rettegett) Iván közvetlen környezetébe került, az 1580-as évek elején a bojárok közé emelkedett, és rövidesen ő lett a cár bizalmas tanácsadója. A politikai kapcsolatokat családi kötelékek is megerősítették: IV. Iván második fia, Fjodor Ivanovics feleségül vette Borisz húgát, Irinát. A cár 1584-ben bekövetkezett halála után Fjodor került az ország élére. (A trónt az elsőszülött fiú, Iván cárevics örökölte volna, őt viszont apja egy vita hevében 1581-ben halálosan megsebesítette.) Fjodor helyett valójában Borisz Godunov kormányzott. Fjodor és Irina házasságát sokáig nem kísérte gyermekáldás, és amikor ez 1592-ben végre bekövetkezett, a cárné egy leánygyermeket szült, Feodoszija Fjodorovnát. Fiú utód híján Fjodor féltestvére, az 1582-ben született Dmitrij Ivanovics volt a trónörökös. Az Uglicsban nevelkedő kisfiú azonban 1591-ben rejtélyes módon meghalt. Godunov megbízottja, Sujszkij szerint tragikus baleset történt: az epilepsziás fiú egy késsel játszadozott, és hirtelen fellépő rohamában elvágta tulajdon torkát. Később elterjedt az a pletyka, hogy Dmitrijt a nagyravágyó Godunov ölette meg, hogy eltüntesse az útból egyetlen komoly riválisát. A szintén hatalomra éhes Sujszkij lelkesen táplálta ezeket a mendemondákat, ugyanakkor azt állította, hogy a Borisz Godunov által küldött bérgyilkosok tájékozatlanságból a cárevics játszópajtását ölték meg, és Dmitrij még életben van. Sujszkij cselszövésére jellemző, hogy amikor 1606-ban őt választották cárrá, már ahhoz fűződött a legnagyobb érdeke, hogy Dmitrij hivatalosan is halott legyen, így sebtében elintézte, hogy szentté avassák az elhunytat. 


1598-ban meghalt I. Fjodor, és mivel nem volt se fiúgyermeke, se hivatalosan kijelölt utódja, így teljes bizonytalanság alakult ki az új cár személyét illetően. Ezt a helyzetet használta ki Borisz Godunov, aki Fjodor cár sógoraként tartott igényt a trónra, amit el is foglalhatott, noha a bojárok közül sokan ellenezték, hogy ő legyen az új cár. Borisz hatalma megszilárdítását azzal kezdte, hogy könyörtelenül leszámolt azokkal a bojárokkal, akik nem az ő oldalán álltak, így például kegyetlenül fellépett a Romanovok ellen. Mindazonáltal el kell ismerni, hogy alkalmas volt az uralkodásra, hiszen már I. Fjodor uralma alatt is jelentős diplomáciai sikereket ért el, és úgy nézett ki, hogy meg tudja szilárdítani a hatalmát az ország határain belül és kívül is. 1601-ben viszont súlyos aszály és éhínség sújtotta az országot, és bár Borisz cár mindent megtett, hogy enyhítsen a nép szenvedésein, a járványokat nem sikerült megakadályozni, és az életben maradottak is egyre hangosabban zúgolódtak kilátástalan helyzetüket hangoztatva. A nehézségeket fokozta, hogy színre lépett egy trónkövetelő, aki Dmitrij nagyhercegnek mondta magát, és akitől egyre többen az ország gondjainak megoldását remélték. Valójában egy Grigorij Otrepjev nevű volt moszkvai szerzetes adta ki magát Dmitrijnek, aki külföldön is támogatókra talált, különösen Lengyelországban. A cári haderő legyőzte ugyan az ál-Dmitrij lengyel támogatással verbuvált seregét, de őt magát nem tudták foglyul ejteni. Ráadásul az uralkodó még abban az évben szélütést kapott, és 1605 áprilisában (13-án vagy 23-án) elhunyt. A bojárok fellázították a népet, és a lázadók megölték Borisz cár özvegyét, Marija Grigorjevna Szkuratova-Belszkaját és fiukat, Fjodor Boriszovicsot, aki csupán néhány napig lehetett az oroszok cárja. Borisz és Marija leánygyermeke, Kszenyija túlélte mindnyájukat. 1622-ben halt meg. Sose ment férjhez (vőlegénye az esküvő előtt meghalt), gyermekei sem születtek. 


Erőszak, hatalom, téboly: ezek a témák Żuławski művészetének kulcsfogalmai is, s így már egyáltalán nem meglepő, hogy filmet készített Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (1839–1881) Borisz Godunov című operájából, ugyanakkor figyelembe vette az opera alapjául szolgáló, azonos című Puskin-drámát is. Mondani se kéne, hogy sor került néhány dramaturgiai és zenei változtatásra is. Kszenyija a valóságban és az alapművekben is Borisz lánya volt, Żuławski viszont egy cselédlányt csinált belőle, akiből a cár szeretője és kegyence lesz. A hatalom és a mérhetetlen gazdagság a tébolyba taszítja Kszenyiját, aki elárulja Boriszt, és ezzel elősegíti a bukását. Amikor a producerek meglátogatták a forgatást, és saját szemükkel látták, hogy Kszenyijából egy luxusban élő félőrült nő lett, úgy döntöttek, hogy szerepét inkább kihagyják a végső változatból. Addigra azonban a forgatás annyira előrehaladt, hogy nem lehetett a figurát teljesen eltávolítani a filmből, s így a későbbi mozinézők csak azt észlelték, hogy Borisz környezetében időnként feltűnik egy különös nő, akinek nincs igazi dramaturgiai funkciója. A producereknek egyéb kifogásaik is voltak. A művészi nézeteltérések sajtónyilvánosságot kaptak, és mivel nem sikerült kompromisszumos megoldást találni, a film végül igen szűk forgalmazásban jelent meg. A vágások miatt a Kszenyiját alakító Kaline Carr (Caroline Carr) nevét nem tüntették fel a stáblistán, ámbár a művésznő az egyik poszteren és néhány promóciós fotón mégis látható a címszerepet alakító olasz Ruggero Raimondi mellett. (Raimondi volt a tíz évvel korábbi Mozart-film, a Joseph Losey által rendezett Don Juan főszereplője is.) 


Kék hangjegy 
Frédéric Chopin (Fryderyk Franciszek Chopin, 1810–1849) lengyel zeneszerző és George Sand (Amantine Lucile Aurore Dupin, 1804–1876) francia írónő szerelmi viszonya 1837-ben kezdődött, és tíz évvel később ért véget, elsősorban az írónő két gyermeke és Chopin között kibontakozott konfliktus következményeként. George Sand az emancipált nő típusának előhírnöke volt, s már az a tény, hogy íróként férfi álnevet választott magának, jelezte, hogy egyenrangúnak érzi magát az erősebbik nem képviselőivel. Szerelmi ügyei olyan művészekkel, mint például Prosper Mérimée, Alfred de Musset és Alexandre Manceau, bőséges pletykatémát adtak prűd kortársainak. Az írónő és a zeneszerző egy évtizedig tartó, különös viszonyát az utókor alaposan kielemezte, és a kutatók – részben Sand levelezése alapján – arra a következtetésre jutottak, hogy Chopin valószínűleg aszexuális lehetett. Lángoló érzelmekről kezdetben biztosan nem lehetett beszélni, hiszen a zeneszerző az egyik magánlevelében azt írta a családjának, hogy nem találta megnyerőnek az írónőt: „Valami taszít tőle”. Aszexualitás ide vagy oda, Sand egy idő után azzal gyanúsította meg hat évvel fiatalabb szeretőjét, hogy titkos viszonyt kezdett az ő lányával, Solange-zsal. Emiatt anya és lánya között kezdett elmérgesedni a viszony, ráadásul Sand fia, Maurice se szívlelte a zeneszerzőt. Egyesek szerint Chopin a családi béke helyreállítása érdekében szakított a kedvesével. Kettőjük kapcsolatát többször is megfilmesítették. 1991-ben például két film is született róluk: az egyik James Lapine drámája, az Impromptu (főszereplők: Hugh Grant és Judy Davis), a másik Żuławski verziója, a Kék hangjegy, amely a két művész kapcsolatának utolsó napjait dolgozza fel. A lengyel rendező Chopinje honfitársa, Janusz Olejniczak volt. George Sandet Marie-France Pisier francia színésznő alakította, a lányát pedig Sophie Marceau. A filmet 1990 nyarán forgatták, javarészt a Corrèze megyei Segonzacban található De Puyval-kastélyban. Egy év múlva került a francia mozikba, ahol csúfosan megbukott: mindössze 74 996 néző váltott rá jegyet. A legtöbb országban – így Magyarországon is – a Kék hangjegy a mozikat megkerülve a televízió képernyőjén volt látható. 


A sámán ereje 
Lengyel–francia–svájci koprodukcióban valósult meg Żuławski életművének talán legprovokatívabb darabja, A sámán ereje (1996). A forgatókönyv Manuela Gretkowska feminista lengyel írónő munkája. A történet férfi főszereplője egy varsói antropológus, Michał, aki megismerkedik egy egyetemista lánnyal, akit „Olasz”-nak hívnak. Az alkalmi ismeretségből alkalmi együttlét lesz Michał lakásán. Ezután a férfi folytatja a munkáját, és talál egy feltűnően jó állapotban lévő, körülbelül háromezer éves tetemet, amely alighanem egy törzsi sámáné lehet. A véletlen úgy hozza, hogy ismét találkozik az Olasszal, és viszonyukban fékezhetetlen erejű, kiszámíthatatlan szenvedélyek szabadulnak el. A szélsőséges téma miatt a lengyel televízió elutasította a forgatókönyvet, ezért a film végül magánbefektetők és külföldi partnerek bevonásával készülhetett el. A fontosabb forgatási helyszínek közé tartozott Varsó (a Központi pályaudvar, a Krakowskie Przedmieście utca és a Krasińskich tér), Krakkó (a Nowa Huta városrész), Częstochowa (a vasmű) és Czerwińsk. A média – nem minden irónia nélkül – az Utolsó tangó Varsóban címmel emlegette az opuszt, amelynek provokatív, sokkoló, helyenként a pornográfiába hajló jelenetei messze felülmúlják Bernardo Bertolucci botrányfilmjének (Utolsó tangó Párizsban, 1972) vizuális merészségét, és különösen Lengyelországban heves vitákat és általános közfelháborodást váltottak ki. Emiatt a lengyel illetékesek csak szűk körben engedélyezték a film forgalmazását, késő esti kezdési időpontokkal. Részben ezzel magyarázható, hogy A sámán ereje Lengyelországban mindössze 400 ezer nézőt vonzott. A bukás Franciaországban még nagyobb volt, hiszen ott csupán 11 500-an váltottak rá jegyet, Olaszországban viszont meglepően jól fogadták. 


Michałt a lengyel színjátszás egyik jelentős személyisége, a magyar filmekből is jól ismert Bogusław Linda alakította, akit óriási népszerűsége miatt választottak erre a szerepre. A színész és a rendező munkakapcsolata nem volt harmonikus, erről utólag mindketten nyilatkoztak a médiának. Żuławski a maga szókimondó modorában „tehetséges majom”-nak nevezte a színészt, aki túl sok banánt kapott. Linda nem jelent meg a film díszbemutatóján, amihez jogi képviselője, Erwin Wencel ezt a magyarázatot fűzte: „Linda úr nem kíván foglalkozni ezzel a filmjével. Ebben az ügyben a csend a legjobb lecke Żuławski úrnak, aki annyira szereti a nyilvánosságot.” A női főszerepre Żuławski egy olyan nyitott színésznőt keresett, amilyen korábban Romy Schneider, Isabelle Adjani vagy Valérie Kaprisky volt. Kiszemeltje, Edyta Górniak énekesnő a merész erotikus jelenetek miatt nemet mondott. Egy másik jelölt, Agnieszka Pilaszewska szerint egy hivatásos színésznő nem fogad el egy ilyen felkérést, mert szakmai önvédelemből muszáj bizonyos pszichológiai távolságot tartania önmaga és a szerep között. Żuławski egy varsói kávéházban találkozott a húszéves Iwona Petrykowskával, akit tökéletesnek talált arra, hogy eljátssza az Olaszt. Több szakmabeli is osztotta a rendező kedvező véleményét Iwona tehetségéről, aki a várható nemzetközi karrier érdekében családnevét Petryre rövidítette. A legvadabb pletykák terjedtek el arról, hogy Żuławski miféle módszereket vetett be azért, hogy a színészi tapasztalatokkal nem rendelkező Iwona alkalmas legyen az Olasz megszemélyesítésére. Vuduvarázslatról, hipnózisról és egyebekről beszéltek, mely praktikáknak köszönhetően a pályakezdő színésznő engedelmes bábbá változott. Valójában a rendező egyik állandó munkatársa, Harmel Sbraire pszichotréner készítette fel Iwonát, ámbár az ő módszereivel sem mindenki értett egyet. Bogusław Lindához hasonlóan Iwona sem jelent meg a film díszbemutatóján, sőt hónapokra eltűnt a nyilvánosság elől. Egyesek azt is kétségbe vonták, hogy él-e még, mások szerint elmegyógyintézetbe került. Voltak olyanok is, akik „biztos” forrásból tudták, hogy lelki békéje helyreállításán fáradozik egy tibeti kolostorban. Petry végül előkerült, de színészi karrierjét nem kívánta folytatni. 


Hűség 
Żuławski és Sophie Marceau negyedik és egyben utolsó közös filmje, a Hűség (2000) bennfentesek szerint saját bonyolult magánéleti kapcsolatuk egyfajta művészi lenyomata, noha alapjául Madame de La Fayette 1678-ban publikált regénye, a Clèves hercegnő szolgált. A könyvből 1961-ben Jean Delannoy, 1999-ben Manoel de Oliveira, 2008-ben pedig Christophe Honoré is filmet forgatott. Żuławski modernizált változatának főszereplője egy tehetséges kanadai fotós, Clélia (Sophie Marceau), aki szerződést köt egy párizsi bulvárlappal, és emiatt betegeskedő édesanyjával Párizsba költözik. Clélia egy gyerekkönyvek kiadásával foglalkozó különc férfiú, Clève (Pascal Greggory) menyasszonya, de más férfiak érdeklődését is felkelti. Így például egy szakmabeli, Nemo (Guillaume Canet) is értésére adja, hogy mit érez iránta, ráadásul ez a vonzalom kölcsönös. Ennek ellenére Clélia mégis úgy dönt, hogy nem enged a kísértésnek, és hűséges marad Clève-hez… Clélia fotóit valójában Donja Pitsch német divatfotós készítette, Nemo fényképeit pedig a legendás Helmut Newton korábbi asszisztense, Philippe Serieys. A 6,3 millió euróból megvalósult film legfontosabb forgatási helyszínei közé tartozott Párizs, Jouars-Pontchartrain (Yvelines megye), Fontaine-Chaalis (Oise megye), Vineuil Saint-Firmin (Oise megye), Cergy (Val-d’Oise megye) és Boulogne-Billancourt (Hauts-de-Seine megye). A film zenéjét a rendező régi munkatársa és barátja, Andrzej Korzyński komponálta. A Hűség a romantikus filmek cabourgi fesztiválján két díjat kapott: Sophie Marceau a legjobb színésznőnek járó elismerésben részesült, Żuławski pedig az Arany Hattyú-díjat vehette át. Széles körű forgalmazásban a film sajnos megbukott: Franciaországban 203 684-en látták, ami elég kevés, de rengetegnek mondható a 12 225 spanyol nézőhöz képest. A legnagyobb érdektelenség Angliában és Olaszországban fogadta: ezekben az országokban állítólag csak 606-an (!), illetve 404-en (!!) váltottak jegyet rá. 


Kozmosz 
Tizenöt évvel a Hűség után készült el Żuławski következő alkotása. Korábban sosem telt el ilyen hosszú idő két filmje között, ám ő ezt azzal magyarázta, hogy filmkészítés helyett fontosabb dolga is akadt ebben a másfél évtizedben: élni akart. Jogosan feltételezhetjük azt is, hogy nehezen heverte ki a szakítását Sophie Marceau-val. Végül úgy hozta a Sors, hogy a Kozmosz lett a direktor utolsó filmje. Alapjául Witold Gombrowicz (1904–1969) azonos című regénye szolgált, amely 1965-ben jelent meg először, és 1998-ban jutott el a magyar olvasókhoz Körner Gábor fordításában. Gombrowicz „problematikus” szerzőnek számít, akinek írásai 1989 előtt még saját hazájában sem jelenhettek meg. 2007-ben az akkori lengyel oktatási miniszter, Roman Giertych „melegpropagandá”-nak minősítette Gombrowicz műveit, és kezdeményezte, hogy az író kerüljön ki az iskolai tananyagból. „A regény inkább a történet kialakulásáról szól, mintsem hogy egy hétköznapi szerelmi történetet meséljen el. A gombrowiczi erotika túlmegy a biológián, s az emberi test anatómiáját titkos nyelv rangjára emeli, e nyelvben a csábítás, az árulás és az erőszak metaforaként jelenik meg, s hihetetlen tág tér nyílik minden lehetséges átlényegülés és misztifikáció előtt” – olvashatjuk a Kozmosz magyar nyelvű ismertetőjében, és azt hiszem, ebből a rövid összefoglalóból is beláthatjuk, hogy a regény Żuławski érdeklődéséhez, művészi látásmódjához illő téma volt, vagy ahogyan ő fogalmazott: „egy metafizikai noir thriller”. A forgatás Portugáliában zajlott, és körülbelül másfél hónapot vett igénybe, 2014 novemberének közepétől december végéig. A fontosabb szerepeket Sabine Azéma, Jean-François Balmer, Jonathan Genet és Johan Libéreau játszotta. A 2015-ös locarnói filmfesztiválon Żuławski megkapta a legjobb rendezésért járó díjat, üzleti szempontból azonban a Kozmosz is megbukott. 


Magánélet 
Żuławski magánéletében két színésznő játszott különösen fontos szerepet. A szintén lengyel Małgorzata Braunekkel 1969-ben találkozott először az egyik párizsi repülőtéren. A művésznő akkoriban vált közismertté hazájában Andrzej Wajda Légyfogó (1969) című drámájában nyújtott alakításának köszönhetően. Wajda megkérte őt, hogy vigyen magával egy könyvet Párizsban tartózkodó munkatársának és barátjának, Andrzej Żuławskinak, akiről Małgorzata egyik útitársa, Daniel Olbrychski a repülőgépen mesélt néhány anekdotát. A színésznő izgatottan és aggodalommal várta a találkozást ezzel a különös emberrel. Lelkileg és érzelmileg nem volt túl jó állapotban, mert házassága kollégájával, Janusz Guttnerrel válságba került. A férfi állítólag szakmai féltékenységet érzett felesége sikerei miatt, és a pár kezdett elhidegülni egymástól: Janusz nemhogy nem kísérte ki Małgorzatát a repülőtérre, de még búcsúcsókot sem adott neki. Małgorzata és Andrzej találkozása mindkettőjük szívét megdobogtatta. „Egy gyönyörű, karizmatikus férfi volt” – emlékezett vissza évekkel később Braunek, aki a francia fővárosból egyenesen Rio de Janeiróba utazott egy filmfesztiválra, így lehetősége sem volt arra, hogy jobban megismerkedjen a rendezővel. 


Żuławskit annyira elbűvölte a számára ismeretlen színésznő szépsége, hogy amikor a lengyel küldöttség hazatérőben volt a filmfesztiválról, megint kiment a repülőtérre, hogy újra láthassa Małgorzatát. A varsói gép csak másnap indult, ezért együtt töltötték az estét. Hamar szót értettek egymással, és Żuławski szerepet ajánlott Małgorzatának készülő játékfilmjében, Az éjszaka harmadik részében. Szerelmük a forgatáson bontakozott ki, és a színésznő rövidesen teherbe esett. Mindketten párkapcsolatban éltek, de mégis úgy döntöttek, hogy megpróbálják együtt. Braunek elvált Guttnertől, és még 1971-ben hozzáment Żuławskihoz. Lángoló szerelmük ellenére kiderült, hogy sok mindenben különböznek egymástól. Małgorzata soha nem bocsátotta meg a férjének, hogy rákényszerítette arra, hogy állapotosan is dolgozzon egy lelkileg egyébként is megterhelő filmben. Brauneknek rossz előérzetei voltak Az ördöggel kapcsolatban, szerinte ezzel a filmmel egy olyan lelki szférába hatoltak be, melyet nem volna szabad megbolygatni. Gyermekük, Xawery, 1971. december 22-én született meg, és később filmrendező lett, akárcsak az apja. Żuławskiék házasságát bizonyos értelemben Az ördög tette tönkre: a betiltás miatt a rendező úgy érezte, nincs miért otthon maradnia, nem tud Lengyelországban alkotni, és Franciaországba ment, családja azonban nem tartott vele. Andrzej és Małgorzata 1976-ban elváltak. Úgy tudni, a válást a színésznő kezdeményezte, akinek életébe új szerelem köszöntött be. 


1978-ban Żuławski szerelmi viszonyt kezdett Hanną Wolską festőművésszel. Még abban az évben megszületett a fiuk, Ignacy. Az érzéki fellángoláson kívül más nem nagyon kötötte össze őket. Żuławski szerint a festőnőt elbizakodottság, önteltség és paranoia jellemezte (úgy tűnik, az ilyen összetett személyiségeket a direktor is csak a filmjeiben tudta elviselni), míg Hanną skizofrénnek nevezte a férfit. Mint fentebb szó volt róla, Żuławski az Eszelős szerelem forgatásakor került közelebbi kapcsolatba a nálánál huszonhat évvel fiatalabb színésznővel, Sophie Marceau-val. A jelentős életkorbeli és kulturális különbségek eleinte táplálták kapcsolatukat, később azonban gátló tényezőkké váltak. A tizenkilenc éves, önmagában és tehetségében még bizonytalan Sophie-t elkápráztatta Andrzej óriási műveltsége. A férfi biztonságérzetet adott neki, mellette kibontakozott a nőiessége, és a színjátszás számos szakmai titkát is általa sajátíthatta el. Żuławski a szabadon formálható, ideális és irányítható médiumot találta meg a fiatal színésznőben. Ahogy erősödött Sophie önbizalma és stabilizálódott a helyzete a francia és a nemzetközi filmvilágban, úgy kerültek előtérbe a köztük lévő emberi és művészi különbségek. 


Żuławski a filmet művészeti ágnak, és nem üzletnek tekintette, ezért egy cseppet sem örült annak, hogy élettársa a kereskedelmi szempontokat is fokozottan figyelembe véve válogat a szerepajánlatok közül, és gyakran mellényúl. Egyáltalán nem szerette Sophie két legsikeresebb külföldi filmjét, A rettenthetetlen (1995) című történelmi drámát és A világ nem elég (1999) című James Bond-filmet. Marceau állítólag túlságosan összemelegedett A rettenthetetlen rendezőjével és főszereplőjével, Mel Gibsonnal, de a feltételezett hűtlenségnél is nagyobb csapást jelentett Andrzej számára, hogy kedveséből Bond-lány lett. Pedig Sophie a legtöbbet hozta ki a szerepéből, és a széria egyik legérdekesebb, legösszetettebb nőalakját formálta meg. A házaspárnak 1995-ben született meg a közös gyermeke: Vincent. Egy időre visszaköltözött az életükbe a boldogság, amikor Lengyelországba költöztek. A kilencvenes évek végére viszont egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem képesek úrrá lenni kapcsolatuk válságán: 2001-ben szakítottak, Sophie szíve akkor már négy éve egy másik férfiért dobogott. Bennfentesek tudni vélik, hogy Żuławskit rövid románc fűzte Weronika Rosati színésznőhöz, amit egyik fél sem erősített meg, noha a rendező a Nocnik című regényében ezt sugallta. Személyiségi jogai megsértése miatt Rosati pert indított a kiadó és a rendező ellen, és bár kártérítést ítéltek meg neki, a bíróság se első-, se másodfokon nem döntött a könyv betiltásáról. 2016. február 17-én Żuławski egy varsói kórházban hosszú lefolyású rákbetegség következtében elhunyt. Temetésén művész barátai és három fia mellett megjelent Sophie Marceau is. (Małgorzata Braunek 2014-ben szintén rákban hunyt el.) 


A meg nem valósult filmtervek 
Valószínűleg sosem élt még olyan filmrendező, akinek az íróasztalfiókjában ne lapult volna néhány olyan forgatókönyv, melyet valamiért soha nem bírt megvalósítani. Żuławski sem jelent kivételt. Joseph Conrad A sötétség mélyén című regényéből még a hatvanas években forgatókönyvet írt Wajdának, ám a költségesnek ígérkező produkció nem kapott zöld utat. (A filmbarátok jól tudják, hogy ebből a Conrad-műből kiindulva készült Coppola híres alkotása, az Apokalipszis most, míg Wajda 1976-ban Szélcsend címmel forgatott filmet Conrad Az árnyékvonal című regényéből.) Żuławski A szeretet a legfontosabb alapjául szolgáló regény szerzőjével, Christopher Frankkel közösen írta a The Kingdom Within című angol nyelvű gengsztersztorit, melynek cselekménye Velencében kezdődik, és Brightonban ér véget – de a filmvásznon el sem kezdődhetett. Egy amerikai író bevonásával született meg – közvetlenül a Birtoklás után – a The Invisibles forgatókönyve. A női főszerepre kiszemelt Nastassja Kinski obszcénnek minősítette a szkriptet, s emiatt a rendező lemondott a megvalósításáról. Az Egyesült Államokba áttelepült olasz producer, Dino De Laurentiis a The Archer című bosszúfilm forgatókönyvét rendelte meg Żuławskitól. A főszerepre Gene Hackmant választották ki, ám ez a projekt sem realizálódott. A lengyel rendező kifejezetten Sophie Marceau számára írta a Celle Qui Danse című forgatókönyvet, amely Jeanne d’Arc történetének újraértelmezése lett volna. 


A legkülönösebb és legérdekesebb projekt egy vietnámi háborús dráma, a The Tiger volt, melynek forgatókönyvére az olcsó filmjeiről nevezetes Cannon Films kötött szerződést Żuławskival. A cég két vezetője, Menahem Golan és Yoram Globus a sok sikeres, de nem túl nagy igényű akciófilm mellett művészi babérokra is vágyott, ezért olyan alkotókkal is megállapodást kötöttek, mint Jean-Luc Godard, John Cassavetes, Liliana Cavani, Franco Zeffirelli, Andrej Koncsalovszkij és mások. A The Tiger főszerepét a Cannon egyik favoritja, a svéd Dolph Lundgren alakította volna. Żuławski A nyilvános nő forgatásával párhuzamosan látott hozzá a The Tiger forgatókönyvéhez, amely a háború brutalitásából indult ki, és a mágikus realizmusig jutott volna. Többen is kételkedtek abban, hogy a kommerszeket szigorúan elutasító lengyel művészfilmes tényleg összeállt a másodosztályú bóvlikat gyártó producerekkel. Pedig a hír igaz volt, hiszen a szerződéskötésről készült a fenti fotó is, és az Eszelős szerelem kudarca után Żuławskinak nagy szüksége lett volna egy sikeres filmre. A The Tiger meghiúsulásának két nyomós indoka lehetett. Egyrészt Golannak és Globusnak nem tetszett a szkript, mert nem látták benne a jó üzlet lehetőségét, másrészt Lundgren is faképnél hagyta őket. Mindazonáltal a svéd akciósztár Párizsban találkozott a rendezővel, egyeztették az elképzeléseiket, és Dolph évekig bízott abban, hogy egyszer majd közösen megcsinálhatják a filmet. Żuławski állítólag még a halála előtti években is foglalkozott azzal, hogy átdolgozza a The Tiger szkriptjét, nagyobb hangsúlyt adva a spiritualitásnak, a halál azonban közbeszólt. Fia, Xawery jelen sorok írásakor a Mowa ptaków című filmjén dolgozik, melynek alapjául apja egyik meg nem valósult forgatókönyve szolgált. 


FILMOGRÁFIA
* 2015: Kozmosz (Cosmos)
* 2000: Hűség (La fidélité)
* 1996: A sámán ereje (Szamanka)
* 1991: Kék hangjegy (La note bleue)
* 1989: Borisz Godunov (Boris Godounov)
* 1989: Az éjszakáim szebbek, mint a nappalaitok (Mes nuits sont plus belles que vos jours)
* 1988: A fehér bolygó / Az ezüstbolygón (Na srebrnym globie)
* 1985: Eszelős szerelem (L'amour braque)
* 1984: A nyilvános nő (La femme publique) 
* 1981: Birtoklás / Megszállottság (Possession)
* 1975: A szeretet a legfontosabb / A legfontosabb a szerelem (L'important c'est d'aimer)
* 1972: Az ördög (Diabeł)
* 1971: Az éjszaka harmadik része (Trzecia część nocy)
* 1969: A győzelmes szerelem (Pieśń triumfującej miłości) (tévéfilm)
* 1967: Pavoncello (tévéfilm) 


ÉS EZEKET OLVASTAD MÁR? 











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.