Dolce Vita

Dolce Vita

2017. május 17., szerda

KÖDSPIRÁL

Eriprando Viscontiról (1932–1995) szinte mindig megírják – ahogyan most én is –, hogy a nagy Luchino Visconti unokaöccse volt. Ez a félig-meddig reklámízű mondat tulajdonképpen meg is határozza Eriprando helyét a filmvilágban: soha nem tudott kilépni világhírű nagybátyja árnyékából, és inkább tehetséges műkedvelőnek mondható, mint karakteresen egyéni látásmódú rendezőnek. Mindazonáltal filmográfiájában akad néhány érdekes tétel. Ezek közül a magyar közönség tudomásom szerint csupán egyet láthatott a hazai mozikban, a Verne-regényből bő negyven éve forgatott Sztrogoff Mihályt (1970). Ezt megelőző alkotása, A monzai apáca (1969) az 1970-es években oly népszerű „nunsploitation”-filmek egyik korai és jól sikerült darabja. Az igaz és a hamis (1971) című bűnügyi drámája leginkább azért érdekes, mert Terence Hillt Bud Spencer nélkül, és nem a tőle megszokott szerepkörben láthatjuk benne. Pszichológiai drámája, a La orca (1976) egyrészt az emberrablások akkoriban igen égető olasz problematikájára épül, másrészt a filmvásznon az elsők között jelenítette meg az ún. Stockholm-szindrómát (érzelmi kötődés kialakulása a fogoly és fogva tartója között). Visconti a következő évben Oedipus orca címmel készítette el a folytatást. Legnagyobb kereskedelmi sikerét a Ködspirállal érte el, amely egy bűnügyi történet ürügyén Visconti kedvenc témájával, a polgári világ erkölcseivel és képmutatásával foglalkozik. A szenvedélyes Valeria egy vadászaton tragikus körülmények között meghal. Lehetséges, hogy jóképű férje, Fabrizio tette el láb alól, noha látszólag boldog házasságban éltek? Valeria unokatestvére, Maria Teresa házassága viszont egyáltalán nem nevezhető boldognak, az elegáns nő csendben szenved férje, az impotens ügyvéd mellett. Az asszony hisz Fabrizio ártatlanságában, amelynek bizonyításához férje, Marcello közreműködésére tart igényt.


Ahogy az sejthető, idővel kiderül, hogy ebben a nagypolgári miliőben senki nem olyan erényes és feddhetetlen, mint amilyennek mutatja magát. Az alapszituáció Csehov egyik művét (Dráma a vadászaton) idézi, a megvalósítás inkább Kuroszavára hajaz (A vihar kapujában), már ami a különböző nézőpontok és idősíkok váltogatását illeti. Sajnos Visconti sem Csehov, sem Kuroszava magasságába nem tud emelkedni, sőt nagybátyja – egyébként szintén elég magas – színvonalát sem tudja hozni sem a nagypolgárság dekadenciájának valóban érzékletes bemutatásában, sem a színészvezetésben. Pedig a másodvonal jó nevű képviselői álltak kamerája elé, akik még arra is hajlandóak voltak, hogy bizonyos jelenetekben ruhátlanul mutatkozzanak. Ez persze az 1970-es évek derekán már nem volt akkora szenzáció, mint néhány évvel korábban. Igazi meglepetést csupán a Truffaut Antoine Doinel-filmjeiből ismert Claude Jade nekivetkőzése okoz, ő ugyanis nem tartozott a gyakran vetkőző színésznők közé, ellentétben mondjuk a magyar származású Eleonora Giorgival, akinek fiatalkori filmjeiben valójában az ment eseményszámba, ha nem kellett megválnia az öltözékétől. Az egyenjogúság jegyében a férfiak sem sokat lacafacáznak, igaz, a főszerepet alakító Marc Porelt az érdeklődők egy évvel korábban a másik Viscontinál már megszemlélhették csupaszon (Az ártatlan, 1976). A Ködspirál sajnos nem elég mély ahhoz, hogy igényes művészfilmként tekintsünk rá, ahhoz viszont túl művészies (sőt mondjuk ki: időnként unalmas), hogy fordulatos bűnügyi történetként élvezzük. Honfiúi keblünk mindazonáltal nem csak az érzéki Giorgi miatt dagadhat, hiszen a zenét egykori hazánkfia, Ivan Vandor komponálta, egy parányi szerepben pedig feltűnik a korszak olasz filmjeinek elmaradhatatlan magyar emigráns epizodistája, Tom Felleghy.


Ködspirál (Una spirale di nebbia, 1977) – olasz–francia erotikus filmdráma. Michele Prisco könyvéből a forgatókönyvet írta: Luciano Lucignani, Fabio Mauri, Lisa Morpurgo, Roselyne Seboue és Eriprando Visconti. Operatőr: Blasco Giurato. Zene: Ivan Vandor. Jelmez: Clelia Gonzalo. Vágó: Franco Arcalli. Rendező: Eriprando Visconti. Főszereplők: Marc Porel (Fabrizio), Claude Jade (Maria Teresa), Duilio Del Prete (Marcello), Carole Chauvet (Valeria), Stefano Satta Flores (Renato Marinoni), Roberto Posse (Molteni), Martine Brochard (Lavinia nővér), Flavio Bucci (dr. Vittorio), Eleonora Giorgi (Lidia).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

12 + 1

Hazafias büszkeség ide vagy oda, a magyar Nicolas Gessner által rendezett francia–olasz vígjáték, a népszerű sztárokat felvonultató 12+1 (...