Dolce Vita

Dolce Vita

2017. június 5., hétfő

TERMINÁTOR – A HALÁLOSZTÓ 2/1: AZ ÖTLETTŐL A FORGATÁSIG

Több mint harminc éve mutatták be az Egyesült Államokban James Cameron ma már klasszikusnak számító akciófilmjét, a Terminátort (1984), amelyről egyik toplistámban korábban már megemlékeztem. Hogyan lett az ötletből világsikerű film? Ennek legfontosabb állomásait foglalja össze a következő kétrészes írás, amelyben felidézem saját személyes emlékeimet is.


HOGYAN LETTEM TERMINÁTOR-FAN? 
Valamikor a hetvenes évek közepén a kezembe került a Sportolj velünk című magazin valamelyik száma. A hátsó borítón egy fürdőnadrágos fiatal fickó pózolt. Hatalmas izmai voltak, még sosem láttam ilyen igazi Herkulest. Akkoriban ugyanis azt se tudtam, mi az a testépítés. (Na, nem mintha most már igét tudnék hirdetni ebben a témában.) A srácot valamiféle csodabogárnak láttam: leginkább érdekesnek tűnt, de az eszembe se jutott, hogy „nahát, én is szeretnék így kinézni”. Kibetűztem, hogy hívják: A-r-n-o-l-d S-c-h-w-a-r-z-e-n-e-g-g-e-r. „Hát ezzel a névvel inkább holnap tessék jönni” – gondoltam magamban. De már akkoriban is furcsán járt az agyam, és a megjegyezhetetlennek tűnő dolgokat jegyeztem meg a leghamarabb. Például a Schwarzenegger nevet. Mindazonáltal, mea maxima culpa, nem lettem a Sportolj velünk állandó olvasója, pedig mint utólag megtudtam, többször is tudósítottak Arnold sportsikereiről. Legközelebb egy 1980-as Filmszem magazinban olvastam róla újra. A minihír arról szólt, hogy film készült a tragikusan elhunyt hollywoodi kebelcsodáról, Jayne Mansfieldről, kinek magyar származású férjét, a testépítő Mickey Hargitayt az osztrák Arnold Schwarzenegger játssza. A horrorisztikus autóbalesetben meghalt bögyös Jayne miatt arra gondoltam, jó lenne megnézni ezt a filmet, de sajnos akkoriban nem jutott el hozzánk. (Azóta se láttam.) Aztán 1985-ben megint találkoztam az Arnold Schwarzenegger névvel, amikor egy maszek lemezboltban vettem egy német Bravo magazint. Mi tagadás, akkor már kinőttem abból a korból, hogy Bravót lapozgassak, de mentségemre elmondanám, hogy amikor még abban az életkorban voltam, ez az újság nem volt elérhető Magyarországon. Szóval valamennyit be akartam pótolni kamaszkorom elmaradásaiból, és átfutottam a magazint. A filmrovat a The Terminator című filmet ismertette: ez a „Film-Foto-Roman” határozottan kedvcsináló volt, de nem sok reményt láttam arra, hogy az opusz eljusson a magyar mozikba. 


Amikor 1986 augusztusában bevonultam katonának, már Magyarországon is kezdett tért hódítani a videózás. Az egyik várható eltávom idejére kedvenc kollégám, D. Zsolt (vajon mi lehet vele?) meghívott egy házibuliba. Váratlanul állítottam be az összejövetelre, mert egy sorkatona csak akkor lehetett egész biztos az eltávban, ha már a laktanya kapuján kívül volt. A társaság éppen videózott, a Terminátor című filmet nézték, de már a végkifejletnél jártak, így lemaradtam az élményről. 1988 májusában – leszerelésem után három hónappal – azonban a filmet mégis bemutatták a magyar mozik A halálosztó címmel. (Csak a folytatás nagy sikere után keresztelték át nálunk az első részt a VHS-, DVD- és Blu-Ray-kiadásokon Terminátorra.) Akkoriban még üzemelt a kertmozi a Margitszigeten, ahol mindig premier előtti filmeket játszottak. Egy csendes májusi estén beültem megnézni A halálosztót. Őszintén szólva teljesen hétköznapi élményre számítottam, egy jó filmre, amelyre egy ideig még emlékezni fogok, aztán elhomályosul az emlékeim között. Nem így történt, és ezt egyáltalán nem bánom. Ahogyan A nyolcadik utas a Halál is az első néhány perc alatt a hatása alá vont, úgy a Terminátor is szinte azonnal magával ragadott. A futurisztikus bevezető jelenet nagyon tetszett, a főcím pedig mindmáig a kedvenc főcímeim közé tartozik, amiben Brad Fiedel remek kísérőzenéjének is oroszlánrésze volt. Aztán megjelent a színen a csupasz Arnold Schwarzenegger, és himbálózó fütyivel végigvonult a nagy amerikai éjszakában. Mindez a nagy mozivásznon számomra elég meghökkentően hatott, mivel akkoriban a frontális férfi meztelenség egyrészt nem volt túl gyakori látvány az országos mozihálózat műsorán, másrészt a magamfajta naiv néző legkevésbé egy világhírű sportolótól számított ilyesfajta belépőre. 


Azt viszont el kell ismernem, hogy a meztelenségnek volt dramaturgiai funkciója. Nem is elsősorban az, amit később hallunk, hogy az időkapun csak meztelenül lehet átjutni. Néhány pillanatra ugyanis még a humor lehetősége is megcsillant, hiszen szerintem először szinte mindenki mosolyogva reagálna egy meztelen férfi váratlan megjelenésére, akárcsak a három punk a filmben. Pár másodperc alatt azonban elillan a vígjáték halovány esélye, és ösztönösen máris arra gondolunk, hogy egy ilyen előnytelen felállásban (egy meztelen vs. három felöltözött) egész biztosan a csupasz fickó fog pórul járni – akármennyire jó kondiban van –, de ehhez képest villámgyorsan elintézi két ellenfelét. A harmadikra már csak rá kell néznie, és az magától vetkőzni kezd. Tulajdonképpen ez a szúrós tekintet volt az, amely számomra hosszú távra megteremtette a figura hitelét: nem tudtam még, hogy ki ez a fickó, és mit miért csinál, de hogy nem cicózik, és nem lesz könnyű megállítani, az abban a pillanatban teljesen egyértelművé vált. Pedig az igazi kedvenc jeleneteim még csak ezután jöttek. Például amikor a Terminátor a lopott autóval megáll az egyik Sarah Connor háza előtt, miközben az egyik kocsikerék összelapít egy játék tartálykocsit. (Ugye, emlékszünk, hogy a végkifejletben egy ugyanilyen igazi tartálykocsi megy majd keresztül a kiborgon?) Vagy amikor a Terminátor végez Matt-tel, miközben a mit sem sejtő Ginger walkmant hallgat a konyhában, majd megöli a lányt is.


Vagy az a remekül felépített jelenet a Tech-Noir bárban, amikor lassítva látjuk, amint a táncoló tömegben a Terminátor Sarah Connort keresi, sőt meg is találja, és fenyegetően elindul feléje. Nagyon szeretem azt a képsort is, amikor Kyle egy építkezéssel szemben elszunyókál a kocsiban, így a jövőbe csöppenünk, és azt is látjuk, hogy egy álcázott Terminátor hatol be az emberek búvóhelyére. Mire véget ért a film, Terminátor-fan lettem. A hangulata, a tempója fogott meg a legjobban. Korábban még nem láttam olyan filmet, amelyben ennyi éjszakai vagy sötétben játszódó jelenet volt. Hatott rám a sztorimesélés is, hogy először nem tudtam, mi ez a felhajtás Sarah Connor körül, és emiatt figyeltem feszülten a történéseket, később viszont éppen azért, mert már tudtam, mi a tét. Tetszett az is, hogy tulajdonképpen identitászavaraim támadtak a film nézése közben: csak annyit tudtam és értettem az eseményekből, mint Sarah, közben Kyle-lal rokonszenveztem, végtére is ő a jó fiú, és az ember ösztönösen neki szurkolt, ugyanakkor be kellett vallanom magamnak, hogy hihetetlenül cool volt a Terminátor. Őszintén bíztam abban, hogy lesznek majd folytatások, amelyek még jobban megerősítik bennem ezt a rajongást, de egyelőre maradjunk annyiban, hogy legalább szerencsére nem ölték ki belőlem. Most viszont nézzük, hogyan is született meg a modern Hollywood egyik legismertebb klasszikusa, amelyet 2008-ban az amerikai filmörökség részének nyilvánítottak, és fokozott védelem alá helyeztek! 


AZ EREDETI ELKÉPZELÉSEK 
A Terminátor alapötlete a legenda szerint James Cameron egyik álmából származik. A direktor első mozifilmje, a Piranha 2 – Repülő gyilkosok (1981) olaszországi forgatása közben megbetegedett, és egyik zavaros álmában egy hatalmas lángtengerből felemelkedő fém csontvázat látott. Ez az álomkép oly erősen megmaradt a fejében, hogy elhatározta, valamilyen történetet kerekít hozzá, amelynek ez lesz a befejezése. Amióta John Carpenter egy kis költségvetésű horrorral, a Halloweennel (1978) betört a filmiparba, azóta a legtöbb pályakezdő rendező valamilyen slasherrel próbálkozott, és ez volt Cameron elképzelése is. (A Piranha 2 is horror volt.) Ahogy elmerült az ötlet kidolgozásába, a slasherek helyett egyre inkább az ötvenes évek inváziós sci-fijei keltették fel az érdeklődését, de olyan modern klasszikusokból is ihletet merített, mint Walter Hill akciófilmje, a Gengszterek sofőrje (1978) és George Miller antiutopisztikus kalandfilmje, a Mad Max 2 (1981). Kitartóan ragaszkodott az álmában látott fém csontvázhoz, ami futurisztikus jelleget kölcsönzött a tervezett sztorinak. Ugyanakkor tudta, ha megfilmesítésre kerülne sor, nem lenne pénze egy igazi sci-fit leforgatni. Ezért kitalálta az időutazás motívumát, amellyel a történet a kiborg (cyborg) szereplő ellenére is a jelenbe helyezhető. Hogy a tervezetből igazi forgatókönyv szülessen, bevonta a munkába barátját, Bill Wishert (William Wisher Jr.). Elég messze laktak egymástól, így telefon és magnófelvételek segítségével kommunikáltak. 


A forgatókönyv egyik korai verziója szerint két kiborg érkezik a jövőből: az egyik nagyjából a filmben látható modellnek felelt meg, a másikat viszont hagyományos fegyverekkel nem lehetett elpusztítani, mert folyékony fém alkotta a testét. Miután átgondolta a dolgot, Cameron lemondott a folyékony kiborgról, mert úgy ítélte meg, hogy erre a korabeli filmtrükktechnika még nem alkalmas. Ezért csak egyetlen terminátor maradt a történetben, a folyékony kiborg ötletét a rendező a hét évvel későbbi folytatásban valósította meg. Cameron ügynöke elolvasta a szkriptet, és bődületes baromságnak találta. Azt a tanácsot adta az ifjú titánnak, hogy kezdjen inkább valami másba. Cameron nem hallgatott rá, hanem kirúgta őt. Szerencsére a legendás producer, a kis költségvetésű filmjeiről ismert Roger Corman egyik asszisztensének, Gale Ann Hurdnek megtetszett a sztori. Cameron egy dollárért eladta neki a megfilmesítés jogát egyetlen feltétellel: ő rendezheti a filmet, ha megvalósul a projekt. Mint jövendő producer, Hurd ötleteket adott a forgatókönyv átszerkesztéséhez, sőt ragaszkodott ahhoz, hogy nevét forgatókönyvíróként is tüntessék fel a stáblistán, ámbár Cameron utólag azt nyilatkozta, Gale Ann tulajdonképpen egyetlen sort sem írt a történethez, csak a cselekményelemek átrendezéséhez voltak javaslatai. 


Cameron és Hurd közös barátai közül többen az MGM érdekeltségébe tartozó Orion Picturesnél dolgoztak. A haveri összeköttetéseknek köszönhetően az Orion elvállalta a terjesztést, de a gyártási költségekbe nem szállt be. Ez a probléma a Hemdale Pictures egyik alkalmazottja, John Daly executive producer jóvoltából oldódott meg. Cameron egyedi módszerekkel vette rá Dalyt, hogy támogassa a projektet. Cimborája, Lance Henriksen – aki a Piranha 2-ben is játszott – beöltözött Terminátornak, és a megfelelő lélektani pillanatban az ajtót berúgva valósággal berobbant Daly irodájába. A jellegzetes Terminátor-dzsekit viselte, arcán (preparált) sebhelyek voltak, miközben kényelmesen beült az egyik székbe. Daly köpni-nyelni nem tudott, de aztán megérkezett Cameron, hogy tisztázza a helyzetet. A rendhagyó bemutatkozás bejött, Amerikában ugyanis szeretik, ha valakiben van kurázsi, mert az a siker egyik motorja. Dalynek nemcsak Henriksen magánszáma tetszett, hanem a forgatókönyv és az illusztrációként bemutatott rajzok is, és magával ragadta Cameron óriási lelkesedése. Beleegyezett, hogy az HBO és az Orion támogatásával tető alá hozza a filmet, amelyre négymillió dolláros költségvetést irányoztak elő. Ez az összeg végül hat és félmillióra emelkedett, de még az sem számított különösebben magas büdzsének. 1982 végét írtuk, megkezdődhettek a forgatási előkészületek. 


A SZEREPOSZTÁS 
Bár az Orion Pictures elfogadta Cameront rendezőnek, de a szereposztásba már bele akart szólni. A cég fejese, Mike Medavoy Arnold Schwarzeneggert javasolta Kyle Reese szerepére. Az osztrák testépítő csillaga ugyanis emelkedőben volt az Egyesült Államokban, származása és sportsikerei révén pedig külföldön is ismerték, ami a film majdani exportja szempontjából bírt jelentőséggel. Cameron egy cseppet sem lelkesedett az Orion ötletéért, hiszen ha egy ilyen izommiska lesz Kyle Reese, akkor ki legyen a Terminátor? Az Orionnak erre is volt javaslata: a színes bőrű amerikaifutball-sztár, O. J. Simpson. No, ez volt aztán a halva született ötlet a direktor szerint! Még hogy minden második amerikai család kedvence játsszon egy megállíthatatlan gyilkológépet? Senki nem venné komolyan mint könyörtelen gyilkost! (Azóta már tudjuk, hogy Cameron kissé félreismerte Simpsont, de aki esetleg nem ismerné a részleteket, az keressen rá az O. J. Simpson-ügyre a neten.) Az Orion azonban más véleményen volt, sőt egy promóciós plakátot is terveztetett, melyen Simpson látható Terminátorként. A rendező közben elhatározta, hogy „alibi”-ből találkozik Arnolddal, hogy utána nyugodt szívvel bejelenthesse a fejeseknek, hogy az „osztrák tölgy” alkalmatlan Kyle Reese szerepére. A személyes találkozás azonban mindent megváltoztatott. 


Schwarzeneggert állítólag egészen lázba hozta – nem Kyle Reese, hanem a Terminátor szerepe. Élvezetes kiselőadást tartott arról, szerinte hogyan kéne felkészülnie erre a szerepre annak, aki megkapja, és közben egyetlen szót sem ejtett a neki szánt szerepről. Cameron hirtelen megvilágosodott: Arnoldnak nem Reese-t kell eljátszania, hanem magát a Terminátort! Eredetileg olyannak képzelte a robotot, aki feltűnés nélkül el tud vegyülni a tömegben, de most ráébredt arra, hogy ha a kiborgot nem olyasvalaki alakítja, aki azonnal magára vonja a tekintetet, akkor a figura érdektelenné válhat. Nem kis meglepetésére azonban a lelkes Schwarzenegger mégsem kapott két kézzel a lehetőségen. Kijelentette, hogy Conan után a Terminátor szerepe visszalépést jelentene a karrierjében, hiszen a figurának alig van szövege, ráadásul korai lenne negatív szerepet játszania, mert az hátráltatná szakmai fejlődésében. Stratégiája szerint először a pozitív hős imázsát kell megerősítenie, hogy a nézők megszokják, megkedveljék, és csak utána jöhet a szerepkörváltás. Cameron bedobta a legnagyobb adut: felhívta Arnold figyelmét arra, hogy a látszat ellenére ez a film a robotról szól, ő az igazi főszereplő, mindenki csak másodlagos figura mellette, beleértve Reese-t is. Schwarzenegger megígérte, hogy átgondolja a dolgot. Meg is tette, és egy nap után igent mondott. Huszonnégy óra alatt ugyanis rájött arra, hogy a kiborg megformálása átvezetheti őt a fantasyk világából a komolyabb filmek felé, és a kamaszokat megcélzó, ágyékkötős izomember-szerepektől eljuthat az összetettebb (és felöltözött) szerepekhez. Mindazonáltal a Conan, a barbár (1982) forgatásán adott egyik interjújában még meglehetősen lekicsinylően nyilatkozott a következő szerepéről: „Ó, legközelebb valami szar filmet fogok forgatni, néhány hét alatt lezavarjuk az egészet!” (Mindez alighanem csak anekdota, mivel a Conant már 1982-ben bemutatták, amikor a Terminátor szereposztása még szóba se került. Bár az is lehet, hogy a Conan, a pusztító forgatásán történt ez az eset.) 


Amíg függőben volt a szereposztás, addig a címszerepre felmerült Mel Gibson, Tom Selleck, Randy Quaid és Jürgen Prochnow neve is. (Egyes források szerint Prochnow-nak nem a Terminátor, hanem Kyle Reese szerepét ajánlották fel.) Gibson visszautasította a felkérést, mert nem akart egy alig beszélő kiborgot játszani, Selleck pedig tévés elkötelezettségei miatt volt kénytelen visszalépni. Miután Arnold kimondta a boldogító igent, jött a dolog neheze. Szerződése ugyanis Dino De Laurentiishez, a Conan, a barbár produceréhez kötötte. A nehéz embernek tartott producer nem véletlenül tartozott a szakma krémjéhez, mert mindig külön tudta választani személyes érzelmeit az üzleti szempontoktól. Megtehette volna, hogy nem engedi el a színészét másik cég produkciójába, de miután meghallotta Schwarzenegger terveit, megszimatolta, hogy az általa korábban kissé lebecsült testépítőből nagy sztár lehet, ami a további közös munkáik során kifejezetten előnyt jelenthet. Egyetlen dologhoz ragaszkodott: Arnoldnak előbb el kellett készítenie a Conan, a barbár folytatását (Conan, a pusztító, 1984), és csak utána állhatott Cameron rendelkezésére. Más források viszont úgy tudják, hogy már elkezdődött a Terminátor forgatása, amikor De Laurentiis feltétele miatt kilenc hónapos szünetet kellett tartani. Abban is eltérőek az on- és off-line infók, hogy Schwarzenegger mennyi ideig készült fel a szerepére. Az angol Wikipédia három hónapról tud, az IMDB és maga Arnold (az Emlékmás című könyvében) viszont egy hónapot említ. Ezalatt mindennap gyakorolta a fegyverek kezelését, megtanulta bekötött szemmel szétszedni és összerakni őket. Végül a mozdulatok automatikussá váltak számára. Az intenzív lőgyakorlatoknak köszönhetően annyira megszokta a fegyverropogást, hogy már a szeme sem rebbent a lövések hangjára, ami egyébként a figura egyik jellegzetessége. Mondani sem kéne, hogy a Terminátor nem tesz különbséget a két keze között, ezért Arnoldnak jobb és bal kézzel egyaránt tökéletesen el kellett sajátítania a fegyverek használatát. 


Miután Schwarzenegger mégis a főszerepet kapta, találni kellett egy másik alkalmas jelöltet Kyle Reese szerepére. Nagy esélyesnek tűnt Mickey Rourke, Bruce Willis és a színészként is aktív zenész, Sting, de meghallgattak másokat is. Például egy Michael Biehn nevű 27 éves színészt, ám ő elég esélytelennek látszott. Komolyan készült ugyanis a Macska a forró bádogtetőn című színdarab egyik főszerepére, és ennek érdekében intenzíven gyakorolta a déli akcentust. Hát a Terminátor meghallgatásán nem kellett volna! Cameron egyáltalán nem akarta Reese személyét konkrét régióhoz kötni, így ejtette Biehnt, aki amúgy is elég nagy marhaságnak tartotta a forgatókönyvet. Michael ügynöke azonban addig korteskedett védence érdekében, amíg a színészt visszahívták egy újabb próbafelvételre, és végül őt választották. Állítólag ez ügyben Gale Ann Hurd véleménye nyomott a legtöbbet a latban. A producer szerint a többi jelölt egytől egyig „kemény fickó” benyomását keltette, és senki sem hitte volna el nekik, hogy rövid idő alatt érzelemgazdag emberi kapcsolatot alakítanak ki a hősnővel. Michaelben azonban megvolt az ehhez szükséges plusz, a keménységgel párosuló gyengédség. Felsorolni is nehéz, ki mindenki került szóba, hogy eljátssza Sarah Connort. A direktor eredetileg egy tizenévei elején járó lányként képzelte el a figurát, de később kicsit öregítette. Állítólag egyenesen Bridget Fondának írta a szerepet, de szóba került Daryl Hannah, Debra Winger, Jennifer Jason Leigh, Kathleen Turner, Sharon Stone, Rosanna Arquette, Tatum O'Neal, Kate Capshaw és sokan mások, hogy olyan, amúgy remek, de ebben a relációban furcsa választásnak tűnő színésznőkről ne is beszéljünk, mint Glenn Close és Liza Minnelli. Debra Wingerrel állítólag már meg is állapodtak, amikor az önfejű színésznő meggondolta magát, és visszaadta a szerepet. Esélyes volt A nyolcadik utas a Halál (1979) túlélője, Sigourney Weaver is. 


Cameron utolsó választása Linda Hamilton volt, aki épp akkoriban fejezte be A kukorica gyermekei (1984) című horror forgatását. Ő tökéletesen megfelelt a rendező elképzeléseinek (évekkel később össze is házasodtak), mindazonáltal Sarah a történet szerint 19 éves volt, jómagam viszont úgy gondolom, Linda Hamilton ennél azért észrevehetően öregebbnek tűnt. Hal Vukovich nyomozó szerepére meghallgatták Edward James Olmost és az Oscar-díjas Louis Gossett Jr.-t is, ám Cameron Lance Henriksen mellett döntött. Nemcsak azért, mert haverok voltak, hanem azért is, mert Henriksen komoly érdemeket szerzett abban, hogy megkapják Daly támogatását, ezért rút hálátlanság lett volna teljesen kihagyni a filmből. (Mellesleg végül Henriksen is eljátszott egy kiborgot, méghozzá Cameron következő filmjében, az 1986-os A bolygó neve: Halálban.) Paul Winfield (Ed Traxler hadnagy) szerepe eredetileg nagyobb lett volna, de a film tempójának megőrzése érdekében több jelenetét kivágták. Earl Boen (Dr. Peter Silberman) többször is játszott orvosokat, pszichiátereket – például a következő két Terminátor-filmben is. Ginger szerepét Cameron először Jennifer Jason Leigh-nek adta, hogy kárpótolja azért, mert Sarah Connor szerepére mégsem őt választotta. De aztán újra meggondolta magát, és a .20 Minute Workout című sorozattal ismertté vált Bess Mottát szerződtette Ginger eljátszására, sőt a kedvéért lemondott arról, hogy a figura vörös hajú legyen, mint amilyennek eredetileg akarta. A Mattet alakító Rick Rossovich szintén a Terminátorral futott be, és az egyik legrokonszenvesebb amerikai színészként ismerik, noha nem lett igazán nagy sztár. A 2029-ben játszódó egyik jelenetben a terminátort Schwarzenegger testépítő cimborája, Franco Columbu alakította. A három punk közül ketten – Bill Paxton és Brian Thompson – később ismert színészek lettek. Brian Thompson főleg akciófilmekben és fantasykben játszott, forgatott Stallonéval és Van Damme-mal is. Érdekesség, hogy felajánlották neki Conan szerepét a tévésorozatban, de visszautasította egy másik, ígéretesebbnek tűnő sorozatszerep miatt. Cameron mellesleg a Terminátor szinte mindegyik színészével baráti viszonyba került: Arnold, Michael, Bill és Lance országos cimboráinak számítottak, akikkel később is dolgozott. 


A FORGATÁS 
A Terminátor forgatása egyes források szerint már 1983-ban elkezdődött Torontóban, de aztán következett az a kilenc hónapos leállás, amelyről fentebb már szó volt. Cameron közben nem a tökeit vakargatta, hanem a forgatókönyvet csiszolgatta, és miközben a Rambo 2 (1985) szkriptjén is dolgozott, maradt még ideje arra is, hogy Walter Hill-lel és David Gilerrel tárgyaljon A nyolcadik utas a Halál folytatásáról. Az Orion Pictures is igyekezett hasznosan tölteni a várakozási időt, és megpróbált beledumálni a Terminátor forgatókönyvébe. Egyik javaslata az volt, hogy Kyle-nak legyen egy kutyája (mint emlékszünk rá, a kutyák ugatással jelzik a terminátorokat), de ezt Cameron elvetette. A másik javaslatot viszont, hogy legyen kidolgozottabb Sarah és Kyle szerelme, a rendező elfogadta. Cameron és a trükkmester Stan Winston (róla és munkájáról a következő alfejezetben lesz szó) oda-vissza küldözgette egymásnak a rajzokat a Terminátor lehetséges külsejéről, míg végül megállapodtak egy olyanban, amely a legközelebb állt a rendező római álmához. A film tényleges forgatása 1984 elején kezdődött: az IMDB infója alapján február 8-án, az angol Wikipédia és maga Schwarzenegger szerint viszont márciusban. Már a kezdet kezdetén problémák támadtak. Az első csapó előtt egy héttel Linda Hamilton kificamította a bokáját (az IMDB szerint eltörte), így azokat a jeleneteket, melyekben futnia kellett, muszáj volt átcsoportosítani a forgatás végére. A színésznő számára a közel három hónapos munka minden egyes napja még így is komoly és fájdalmas erőpróbát jelentett. Érdekesség, hogy Cameron eredetileg azt tervezte, hogy Sarah Connornak lett volna egy régi sportsérülése, amelynek kezelésekor az orvosok csavarokkal rögzítették a csontokat. A Terminátor e sportsérülés alapján azonosította volna az igazi célpontot, ezért levágta volna az áldozatok lábát, hogy így ellenőrizze a pontos személyazonosságot. 


A forgatás egyébként nemcsak Hamilton, hanem igazából mindenki számára kimerítő volt. A jelenetek többsége ugyanis éjszaka játszódik, ezért a stáb is zömmel éjszaka forgatott. Mindenki hullafáradt volt, mégis erőn felül kellett koncentrálni, hiszen a szűkös költségvetés és az akciójelenetek bonyolultsága miatt ismétlésekre csak ritkán kerülhetett sor. Schwarzenegger csupán két héttel a forgatás megkezdése után tudott csatlakozni a többiekhez. Igyekezett tréfálkozással oldani a munka feszültségét, így például egy anekdota szerint az egyik forgatási szünetben bement ebédelni egy közeli nyilvános étterembe. Megjelenése pánikot váltott ki, és állítólag csak ekkor tudatosult benne, hogy még rajta van a smink, beleértve a hiányzó szemet, a sebeket és sérüléseket. Az egyik jelenet felvételekor pedig az az ötlete támadt, hogy amikor a Terminátor elsétál egy hűtőszekrény előtt, belenyúl, és kivesz belőle egy doboz sört. Nézi, hogy mi ez, majd kibontja, megissza, és hirtelen rövidzárlat fut végig rajta. Cameron azonban nem engedte, hogy Arnold megcsinálja ezt, mert szerinte ezzel komolytalanná tenné a figurát, noha eredetileg maga is úgy tervezte, hogy az emberi külső miatt a Terminátor táplálkozni is fog. Mindazonáltal a humor mégsem maradt ki teljesen. Amikor a takarító a zárt ajtón keresztül bekiabál a Terminátor lakásába, ahonnan fura szagok terjengenek, hogy vajon döglött macskát tárol-e odabent, villámgyorsan megjelennek a kiborg memóriájában a lehetséges válaszlehetőségek, melyek közül ezt választja: „Fuck you, asshole!” (A magyar szinkronban: „Dögölj meg, seggfej!”)


Schwarzenegger és Cameron között a híres szállóige, az „I'll be back!” (Visszajövök!) miatt alakult ki a legkomolyabb vita. Arnold szerint ez nem hangzik igazán keményen, inkább nőiesen, ezért helyette azt szerette volna mondani, hogy „I will be back!” Bennfentesek úgy tudják, leginkább azért akart változtatni, mert akcentusa miatt az „I'll” kiejtése túl nehéz volt számára. Cameron viszont ragaszkodott ahhoz, amit megírt, de Arnoldot nem volt könnyű meggyőznie. A direktor végül emelt hangon közölte vele: „Én nem szólok bele abba, hogyan játssz, de te se mondd meg nekem, hogyan írjak.” (Az eredeti forgatókönyvben egyébként „I'll come back!” szerepelt.) Ha már szóba került a színjátszás, Arnold szerepformálásának két fő vezérelve volt. Egyrészt pontosan úgy akarta játszani a Terminátort, ahogyan Kyle beszél róla Sarah-nak: „Nem érez sajnálatot, bűntudatot vagy félelmet. Addig egyszerűen nem áll le, míg meg nem halsz”. Másrészt igyekezett kerülni az érintkezést partnereivel, Linda Hamiltonnal és Michael Biehnnel. Nem akarta, hogy közel kerüljön hozzájuk, hogy bármiféle baráti kapcsolata alakuljon ki velük, mert a távolságtartás jót tett a játékának. Később Michael Biehn a közönségtalálkozókon tréfálkozva megjegyezte, amikor az Arnolddal való közös munkáról faggatták, hogy erről nem nagyon tud mit mondani, mert csupán egyetlen közös jelenetük volt a Tech-Noir bárban. A film többi részében ő és Sarah menekülnek a kiborg elől, és mire újra összetalálkoznak, a Terminátorból már csak a fémváz maradt. 


Cameron rendkívül precízen, előre megtervezte az akciójeleneteket, és kivitelezésükhöz a legjobb kaszkadőröket szerződtette. Még a legbonyolultabb képsorok esetében is pontosan tudta, melyik kaszkadőrnek melyik pillanatban mit kell csinálnia. Ez a felkészültség volt a magyarázata annak, hogy a kaszkadőrök ellenkezés nélkül vállaltak minden veszélyes jelenetet, az esetleges ismétléseket is beleértve. Az autós üldözési jelenetek többségét normál sebességgel vették fel, és utólag gyorsították fel. A sikátorban játszódó üldözési jelenetet (amikor Kyle és Sarah elmenekülnek a Tech-Noirból) különösen pontosan kellett megkoreografálni, mivel egyrészt vigyázni kellett arra, hogy Schwarzenegger arca ne sérüljön meg, amikor a kiborg betöri a menekülők autójának szélvédőjét, másrészt sem idő, sem pénz nem állt rendelkezésre, hogy a szélvédőt kicseréljék, ha a felvétel netán nem sikerül. Mindazonáltal voltak jelenetek, melyek nem sikerültek azonnal. Például huszonhatszor kellett elpróbálni azt a jövőben játszódó jelenetet, amikor Kyle a fedezékéből bombát dob az egyik Skynet-gépre, míg a rendező által várt végeredmény megszületett. Az utolsó napok egyikén vették fel azt a képsort, amikor a Terminátor betöri egy kocsi ablakát, buherál valamit a kábelekkel, aztán elhajt. Maga Schwarzenegger is az utolsó pillanatban értesült a jelenet felvételéről, amikor Cameron érte ment, és elvitte a helyszínre. A váratlan forgatás igazi oka az volt, hogy a rendezőnek már nem volt pénze hivatalos engedélyt kérni, és megfelelően beállítani a jelenetet, ezért előzetesen előkészítették a kocsit, és a lehető legrövidebb idő alatt, élesben felvették, amit kellett. 


A forgatás javarészt közismert Los Angeles-i helyszíneken zajlott, némelyik létesítmény eredeti funkciója szerint látható a filmben. A Terminátor megérkezését a Griffith Park csillagvizsgálójánál vették fel, ám a punkokkal való jelenetet már az Observatory Avenue 2848-nál rögzítették. Az első Sarah Connor háza a valóságban a Gilmore Street 14239. szám alatt található (lásd a következő részben a bakikról szóló alfejezetet). Az „igazi” Sarah munkahelye, a Big Jeff's a valóságban Carrow's étteremként üzemelt a Fremont Avenue 815. szám alatt. Az Alamo fegyverbolt is létezett (időközben máshová költözött), és vele szemben található az a fülke, ahol a Terminátor a Sarah Connorok címét keresi ki a telefonkönyvből. A South Figueroa Street 185. alatt volt az az építkezés, amely Kyle egyik álmában háborús helyszínné változik. A Tech-Noir bár valójában egy étterem volt, amelyet a forgatás idejére alakítottak át. Szintén létező helyszín a Tiki motel (7301 Santa Fe Avenue, Huntington Park, Kalifornia). Itt egy kutya ugatja meg az érkező Terminátort, és ez a kutya Cameron saját németjuhásza, Wolfie volt. Maga Cameron más módon volt jelen a filmben: valójában az ő hangját halljuk, amikor Sarah fiúja az üzenetrögzítőn lemondja az esti randit. Az Orion Pictures azt akarta, hogy a Terminátor a tartálykocsi robbanásával érjen véget, azaz Kyle is maradjon életben. Cameron szerencsére nem egyezett bele ebbe a sematikus megoldásba (a rossz meghal, a jók megússzák), és emiatt megromlott a kezdeti jó viszonya John Dalyvel és Mike Medavoyjal (az Orion fejesével). A zárójelenet felvételét, amikor Sarah elhajt a messzeségbe, egy rendőr zavarta meg, aki a forgatási engedély iránt érdeklődött. A helyzetet a speciális effektekért felelős Gene Warren Jr. oldotta meg, mert azt hazudta, hogy csupán a fia diákfilmjét forgatják. Miután elkezdődtek az utómunkálatok, kiderült, hogy pótforgatásra is szükség lesz. Ekkor vették fel azokat a rövid képsorokat, amikor a Terminátor megérkezik az „igazi” Sarah Connor házához, illetve azt, amikor fejét összezúzza a prés, továbbá amikor Reese holttestét beteszik egy hullazsákba. (Ez a hullazsák egyébként az a zsák volt, amelyben Cameron az öltönyét hordta magával.) Végül említsük meg, hogy bár 1984-ben már létezett a sztereó hangrögzítési technika, a filmet anyagi okokból mégis monóban forgatták. A hangot később egy VHS-kiadás kedvéért alakították át sztereóvá, majd egy DVD-kiadás számára turbózták fel 5.1-re. 


A TRÜKKÖK 
Cameron eredetileg A Keresztapa (1972) és a Taxisofőr (1976) trükkmesterével, a 2014. július 30-án elhunyt Dick Smithszel akart dolgozni, ő azonban nem érezte testhezállónak ezt a munkát, ezért egyik haverját, Stan Winstont ajánlotta maga helyett. Winston főleg horrorokban dolgozott korábban, a Terminátor előtt például a Péntek 13. harmadik (térhatású) részében és A dolog című John Carpenter-filmben. (Trükkmestere volt egyébként a The Exterminator című 1980-as akciófilmnek is.) Miután Cameronnal közösen megállapodtak abban, hogyan fog kinézni a Terminátor, Winston és hét főből álló stábja munkához látott. Hat hónapig dolgoztak a „robothű” bábu elkészítésén, melyet először agyagból öntöttek ki, majd acélbordázattal erősítettek meg. A különböző testrészeket csiszolták, festették és krómozták. Schwarzenegger arcának reprodukálásához Winston gipszet, agyagot és szilikont használt. A 2029-ben játszódó és az ún. stop motion-technikával felvett jeleneteket a Gene Warren Jr. által vezetett Fantasy II cég dolgozta ki, amely speciális effektekre szakosodott. Stop motiont használtak például akkor, amikor a Terminátornak már csak a fémváza mozog. Cameron szerette volna hihetővé tenni, hogy a fém csontváz is képes ugyanazokra a mozgásokra, melyeket a néző korábban Schwarzeneggertől látott. Ennek érdekében forgattak egy olyan jelenetet, amelyben a még Schwarzenegger alakjában látható kiborg megsérül és biceg. Ezt a jellegzetes bicegést láthattuk később a fémváztól is. 


Amikor a Terminátor kitépi az egyik punk szívét, valójában semmilyen különösebb speciális kelléket nem használtak. Előbb felvették azt a mozzanatot, amikor a kiborg a punk szíve felé nyúl. Ezután Arnold ökölbe szorított kezét leöntötték sűrű művérrel, és felvették azt a mozzanatot is, ahogyan az immár véres kezét visszarántja a punk inge alól. Nem volt se műszív, se más műbelsőség; ahogy Brian Thompson (az áldozat) később megjegyezte: „Abszolút fájdalommentes volt az egész”. A forgatás idején a lézersugaras fegyverek gyártása még gyerekcipőben járt. A filmben látható típust a Laser Products Corporation (a jelenlegi Sure-Fire) kifejezetten a produkció számára készítette, üzemképes és nem működőképes kivitelben egyaránt. A fegyver használatához akkoriban szükséges, kb. tévé-távirányító nagyságú akkut elrejtették a néző szeme elől, a működtetéséhez szükséges kábelt Schwarzenegger kabátujjába helyezték. A legtöbb forgatási napon Arnold arcát speciális ragasztóval kenték be, hogy a különböző sebhelyek és egyéb kellékek megmaradjanak rajta. Amikor a Terminátor vörösen izzó szemét feltették a színész saját szeme elé, akkor a kellék néha elviselhetetlenül felforrósodott. Schwarzeneggernek meg kellett tanulnia kezelni azt a műkart is, melyet az önoperálási jelenethez alkottak, miközben saját igazi karját hátrakötötték. Reese és Sarah a híd alatt töltött éjszaka után a reggeli ködben távoznak. Ez a „köd” valójában rovarirtótól származott, melyet a forgatási helyszínt ellepő rovarok távoltartása érdekében fújtak ki. Cameron úgy döntött, nem várják meg, amíg a permet eloszlik, inkább funkciót ad neki a jelenetben. Az alagútban zajló üldözési jelenet robbanásait gondosan megtervezték. Amikor akár a Terminátor motorja, akár a két főhős autója keresztülment egy nyomásérzékelő szalagon, működésbe lépett az oda elhelyezett pirotechnikai robbanóanyag. A film végén felrobbanó tartálykocsi valójában csak egy makett volt. Cameron szeretett volna igazi kocsit használni, de mivel a belvárosban forgatott, biztonsági okokból nem kapott volna engedélyt a robbantásra. A jelenet felvétele egyébként csak másodszorra sikerült, mert a makett mozgatásához használt zsinórt először túl erősen húzták meg, és az leszakította az elülső tengelyt. Amikor a Terminátort szétlapítja a prés, a megjelenő füst valójában cigarettától származott. 


A ZENE 
A kísérőzene megírására eredetileg a Genesis együttes billentyűsét, Tony Bankset kérték fel, de ő nem ért rá, mert épp egy másik sci-fi, a Starship (1984) számára komponált. Helyette Brad Fiedel kapta a megbízást, akinek karrierje szintén a Terminátorral indult be igazán. Mint később elmondta, a munka nagyon nehéz volt, mert sokféle szintetizátort és szekvenszert használt, ám nem állt rendelkezésére a megfelelő technikai háttér (a különféle hangszerek összekapcsolására alkalmas MIDI), így szinte minden munkafolyamatot manuálisan kellett elvégeznie. A híressé vált zenei főtéma a hangszerekkel való kísérletezés közben született, és eleinte mellékterméknek tűnt, de aztán megtetszett Fiedelnek. Célja az volt, hogy úgy hangozzék, mintha egy gépember szívverését hallanánk. A főcímzenében ismétlődően hallható „fémes hang” úgy jött létre, hogy Fiedel egy mikrofont ütögetett egy öntöttvas serpenyő oldalához. A főtéma egyébként különböző formákban visszatér a filmben. Mint szerelmi téma zongorán csendül fel, Reese halálakor pedig lassítva hallható. A gyárban játszódó jelenetben, amikor a fémváz megpróbálja elkapni Sarah-t, Ross Levison játszik elektromos hegedűn. Ekkor a zenében időnként „sikoltás”-hoz hasonló hang hallható, amely úgy keletkezett, hogy Fiedel és barátai belesikítottak egy mikrofonba, és ezt a zeneszerző szintetizátorok hangjával kombinálta. Amikor Kyle és Sarah elmenekülnek a rendőrőrsről, Cameron túl hangosnak találta a kísérőzenét, és arra kérte Fiedelt, hogy ez a rész legyen halkabb. (Más források úgy tudják, hogy nem tetszett neki az ehhez a képsorhoz komponált zene, és másikat kért Fiedeltől. Ezt a magyarázatot támasztja alá maga a film, amelyben az ominózus jelenet alatt mindennek mondható a zene, de halknak a legkevésbé sem.) 


A soundtrackben – amely 1984-ben jelent meg először lemezen is – Fiedel zenéje mellett más szerzők szintetizátoralapú, dance-orientált szerzeményei is hallhatók. Az öt kiegészítő dal közül három (You Can't Do That, Burnin' in the Third Degree, Photoplay) Tahnee Cain (eredeti neve: Tané M. McClure) és Tryanglz közös produkciója, és ezekben ritmusgitár is hallható. A Pictures of You Jay Ferguson szerzeménye, melyet a 16 mm nevű kísérőegyüttesével ad elő. Ebben egyértelműen a szintetizátorokon van a hangsúly, ami azért érdekes, mert Ferguson korábbi slágerei másfajta hangzásvilágot képviseltek. Az Intimacy Joe Dolce és (második) felesége, Lin Van Hek közös szerzeménye Van Hek előadásában. Dolce négy évvel korábban aratott világsikert a Shaddap You Face című tréfás slágerével, az Intimacy azonban inkább a new wave jegyében született. A filmben ezt a dalt hallgatja Ginger a fülhallgatón keresztül, amikor barátját, majd őt magát is meggyilkolják. Évekkel később a Gingert alakító Bess Motta elárulta, hogy valójában Prince Dirty Mind című dalát hallgatta, és a forgatáskor még nem tudta, hogy ezt mire fogják majd kicserélni. 

I'LL BE BACK!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A CIGÁNYTÁBOR AZ ÉGBE MEGY

„Hej-haj, mindjárt feljön a nap, Mi meg együtt fekszünk. Szégyentűzben, ha meglátnak, Együtt kell elégnünk.”  Makszim Gorkij el...