Ewa Aulin. Tegye fel a kezét az, aki tudja, kiről van szó! A svéd színésznő egy tiniszépségverseny győzteseként került a filmvilágba, ahol eleinte tehetséges mesteremberek (Alberto Lattuada, Tinto Brass, Christian Marquand, Alberto Bevilacqua) foglalkoztatták, és jó nevű színészek, sőt igazi sztárok partnere lehetett. Sajnos azonban egyik filmje se váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és Ewa 1974-ben váratlanul eltűnt a filmvilágból. Évekig nem nagyon lehetett tudni, mi van vele, mit csinál, és bár 1996-ban újra feltűnt a filmvásznon, ez csupán kivételes és egyszeri alkalomnak bizonyult. Karriertörténetének ismertetésével nemcsak azt szeretném felidézni, hogy milyen volt szőkesége, hanem azt is szemléltetni próbálom, hogy a tartós és nagy sikerhez olykor nem elég szépnek és tehetségesnek lenni, mert a szerencse és a véletlen sem elhanyagolható tényező.
A kezdetek
Ewa Aulin 1950. február 13-án született Svédországban, a Malmőtől harmincnégy kilométerre fekvő Landskrona kisvárosban. Tizenöt éves korában, 1965-ben megnyerte a Miss Tini Svédország szépségversenyt. Még abban az évben Gunnar Fischer rábízta a Djävulens instrument (Ördögi hangszer) című tizenhat perces filmjének női főszerepét. (A lány apjának szerepét Fischer saját magára osztotta.) A történet főszereplője egy dzsesszmuzsikus (Kurt Lindgren), aki együttesének koncertjén felfedez egy bájos fiatal lányt. Korábbról már ismeri őt, és most meg akarja hívni magához. Álom és valóság játékában maga az ördög is szerephez jut… 1966. április 6-án Hollywoodban tartották a Miss Teen International versenyét, és Svédország képviseletében ezt is Ewa Aulin nyerte. A női magazinokon szocializálódott olvasók nyilván sejtik, hogy a biztató kezdet filmszerződéssel folytatódott. Nem is tévednek, csak éppen nem Hollywoodba, hanem Olaszországba szólt az ajánlat. Az olasz filmművészet elismert mestere, Alberto Lattuada a Szicíliai Don Giovanni (1967) című komédiájának egyik mellékszerepére hívta meg a mutatós fiatal hölgyet. A történet Vitaliano Brancati 1942-ben publikált azonos című regényének szabad feldolgozása: a könyv a fasizmus éveiben játszódott, a cselekményt azonban Lattuada az olasz gazdasági csoda időszakába helyezte át. Főhőse, a fiatal cataniai ügyvéd, Giovanni Percolla (a délolasz férfiak szerepébe beskatulyázott Lando Buzzanca alakításában) három nővérével él, akik kényeztetik őt, és lesik kívánságait. Gondosan igyekeznek megakadályozni, hogy egy feleség elrabolja tőlük Giovannit. Az ügyvéd úr Don Juanként viselkedik, hogy leplezze, valójában mily kevés tapasztalata van a nőkkel. Előbb-utóbb mégis rászánja magát az esküvőre, és az újdonsült pár Milánóba költözik. A házasság viszont nem egészen olyan, mint amilyennek hősünk elképzelte. Sebaj, erre is van orvosság, a hűtlenség. (A válás Olaszországban akkoriban nem volt lehetséges.) Ám a kalandok sem mentesek a keserű tapasztalatoktól, így hősünk visszatér Szicíliába, a megszokott kényelmes családi fészekbe.
Dobogó szívvel
Ewa következő olasz filmje, a Dobogó szívvel (1967) valójában Londonban készült Sergio Donati Il sepolcro di carta című ponyvaregényéből. A filmet a Panda Cinematografica finanszírozta. A cég az olasz Tinto Brasst kérte fel rendezőnek, aki már legelső játékfilmjével felhívta magára a cenzorok figyelmét, pedig hol voltak még akkor az olyan későbbi botrányművei, mint például a Salon Kitty (1976), a Caligula (1979) vagy A kulcs (1983)? Brass nagyon szerette volna kipróbálni magát a giallo műfajában, és abban bízott, hogy mivel Donati ponyvája nem különösebben jelentős mű, ezért szabadon bánhat az alapanyaggal. Azt tervezte, hogy a filmet úgy forgatja le, mintha egy mozgó képregény lenne. Ez nemcsak jellegzetes színhasználatot jelentett, hanem a vetítővászon felületének ötletes kihasználását és a közelképek gyakori alkalmazását is. Utóbbiakra azért volt szükség, mert miként a képregényekben, úgy Brass a filmben is nyomatékosítani akart bizonyos részleteket, melyek olykor hatásosabban utalnak az egészre, mintha valóban azt mutatná teljes valójában. A direktor eredeti vizuális ötletei és korábbi alkotásai ismeretében a francia világsztár, Jean-Louis Trintignant elvállalta a főszerepet, bár szerinte végül nem egészen az a film született meg, mint amire az előzetes megbeszélések alapján számított. Trintignant egy Bernard nevű francia színészt játszik, aki holtan találja egy szórakozóhely tulajdonosát. Az áldozat fölé épp egy csinos fiatal lány hajol. Hősünk hisz a Jane nevű bájos hölgy ártatlanságában, és megpróbálja megvédeni őt a rá leselkedő bűnözőktől, akik viszont gyilkosnak hiszik. A film munkacíme Enigma (Rejtély) volt, végleges olasz címe Col cuore in gola (Szív a torokban) lett. Brass ekkor dolgozott először Silvano Ippoliti operatőrrel, akivel olyan jól megértették egymást, hogy egészen Ippoliti haláláig tartott az együttműködésük.
A világhír küszöbén
Giulio Questi bűnügyi filmje, a La morte ha fatto l'uovo (1968) férfi főszerepét szintén Trintignant alakította, a női főszerepben Gina Lollobrigida látható. A két sztár egy házaspárt alakít, automatizált csirkefarmjuk bevételeiből élnek. A feleségnek, Annának fogalma sincs arról, hogy élete párja, Marco valójában egy sorozatgyilkos, aki prostituáltakat öl. Hamarosan látogatóba érkezik Anna unokahúga, Gabri (Ewa Aulin), aki viszonyt kezd Marcóval, és a férfi azt tervezi, hogy elhagyja feleségét új szeretője kedvéért. Gabri és férje, Mondaini (Jean Sobieski) rájönnek Marco titkára, és ördögi tervet eszelnek ki: megölik Annát, és a gyanút Marcóra terelik. Ahogy az ilyen filmekben lenni szokott, a jól kifundált terv kivitelezésébe hiba csúszik... A film eredeti változata 110 perces volt, ezt később körülbelül 20 perccel megrövidítették, és ezzel eltávolították a történetből a Renato Romano által játszott szürreális figurát. Bár a film korabeli kritikai és közönségfogadtatása nem volt túl jó, Questi és Lollobrigida elégedettek voltak vele. Igazi nemzetközi sikerrel kecsegtetett a francia Christian Marquand alkotása, a Candy (1968), amelynek címszereplőjeként Ewa olyan világsztár partnereket kapott, mint Marlon Brando, Richard Burton, Charles Aznavour, James Coburn, John Huston, Walter Matthau, Ringo Starr, Elsa Martinelli, Florinda Bolkan és a bokszoló Sugar Ray Robinson. Candy, az ártatlan iskoláslány az élet értelmét keresi, miközben vicces és többnyire szexuális színezetű kalandokba bonyolódik érdekes és különc figurákkal. Terry Southern és Mason Hoffenberg 1958-ban megjelent regényének megfilmesítését már a hatvanas évek legelején tervezgették, a sztori tulajdonképpen Voltaire Candide című klasszikusának modernizálása. A címszerepet eredetileg az Elvira Madigan (1967) főszereplőjének, a szintén svéd Pia Dagermarknak szánták, sőt szóba került Sydne Rome és Twiggy is, hogy csupán a nálunk sem ismeretlen hölgyek nevét említsem. Christian Marquand régi barátságot ápolt Marlon Brandóval: jól értesültek szerint az ötvenes évek elején Párizsban viszonyuk volt egymással a nőfalóként ismert Roger Vadim közvetítésével, sőt esetenkénti közreműködésével. Brando egyszer állítólag élete egyik nagy szerelmének nevezte az inkább színészként aktív francia rendezőt, és ezért fogadta el az ajánlatát. Tulajdonképpen Brando hírneve miatt jött a többi sztár és nyílt meg a producerek pénztárcája is. Igaz, Marlon évek múlva karrierje legrosszabb filmjeként emlegette a Candyt, amely csúnyán, de megérdemelten megbukott, ámbár azóta a pszichedelikus művek rajongói körében kultikus tiszteletnek örvend.
Újabb próbálkozások
Ewa 1968-ban jelentkezett Tracy szerepére az Őfelsége titkosszolgálatában (1969) című James Bond-filmbe. Próbafelvétel is készült vele, ám a producerek Diana Rigget választották. Bud Yorkin vígjátéka, a Kezdjétek a forradalmat, de nélkülem! (1970) a XVIII. században játszódik, a nagy francia forradalom időszakában. A történet két ikerpárról szól, akiknek hasonló sors jut osztályrészül: az egyik testvér arisztokraták között cseperedik fel, a másikat szegény emberek nevelik. Tulajdonképpen Dickens Két város meséje és Dumas A korzikai testvérek című klasszikusainak paródiáját láthatjuk, melyben Ewa alakította Christina hercegnőt olyan kiváló partnerek között, mint Donald Sutherland, Gene Wilder és Hugh Griffith. Romolo Guerrieri giallója, A hasonmás (1971) egy különös szerelmi háromszög története. Giovanni, a fiatal építész (Jean Sorel) feleségül veszi a gyönyörű Luciát (Ewa Aulin), ugyanakkor nem hagyja hidegen anyósa, Nora (Lucia Bosé) asszonyi szépsége sem. Lucia sem éppen a hitvesi hűség mintaképe, hiszen élénken érdeklődik Eddie (Sergio Doria) iránt, aki szintén kapcsolatba kerül Norával. Amikor Giovanni egy szép napon holtan találja Eddie-t Nora lakásában, azt hiszi, anyósa a tettes, és a holttest eltüntetésével próbál segíteni neki. Igen ám, de hamarosan kiderül, hogy a gyilkosság idején Nora nem is tartózkodott a városban. Giovanni mindezt emlékképeiben idézi fel, a film ugyanis úgy indul, hogy valaki lelövi őt egy parkolóban, vízióiban pedig lepereg előtte, hogyan is fajultak idáig az események… Ewa filmjei közül mindössze az Egy különös szerelem (1972, Alberto Bevilacqua) jutott el a magyar mozikba. Federico nem akar antifasiszta apja sorsára jutni (apát és fiát egyaránt Ugo Tognazzi játssza), ezért elvesz egy gazdag nőt (Jean Seberg), és hátat fordít addigi életének. A gyökereket azonban nem könnyű eltépni, és talán nem is érdemes…
Futottak még…
Ewa filmográfiájának további tételei nem igazán jelentősek: ún. decamerotico produkciók, nem különösebben nagy igényű bűnügyi filmek és horrorok. A Fiorina la vacca (1972, Vittorio De Sisti) a XVI. században élt velencei szerző, Angelo Beolco (Ruzante) komédiáinak motívumaira épül. A címszereplő tehén gyakran cserél gazdát, és ily módon a néző újabb és újabb emberek életébe kap humoros bepillantást. Egy fontos mellékszerepet a pályája elején álló Ornella Muti játszott. A te gyönyöröd az enyém is (1973, Claudio Racca) szintén egy XVI. századi erotikus történet. Egy nemes úr mulatságot rendez, ahol a vendégek pikáns történetekkel szórakoztatják egymást. Ewa egyik partnere a hetvenes évek számos olasz szexszimbóluma közül ezúttal Barbara Bouchet volt. A korszak másik olasz kedvence, Agostina Belli is látható Vittorio De Sisti Quando l'amore è sensualità (1973) című alkotásában, amely szerelem és érzékiség kapcsolatát boncolgatja, amihez Parma és Piacenza nyújt hangulatos hátteret. A nem túl nívós – esetenként egyértelműen pornográf – filmjeiről ismert rendező, Joe D’Amato egyik korai és nem is érdektelen alkotása A halál gyilkos mosolya (1973) című horror, amely Edgar Allan Poe műveinek hatását tükrözi. Mellesleg ez a direktor egyetlen olyan műve, melyhez rendezőként az igazi nevét (Aristide Massaccesi) adta. A XX. század elején játszódó történetben Ewa egy Greta nevű fiatal lányt alakít, aki belehalt a gyerekszülésbe. Őrült fivére egy ősi mágia segítségével visszahozza őt az életbe, hogy Greta bosszút állhasson azon a férfin, aki teherbe ejtette, majd elhagyta. A horrorfilmek spanyol mestere, Jorge Grau rendezte A véres kastély legendája (1973) című filmet, amely Báthory Erzsébet történetét adaptálja a XIX. századra: a „véres grófné”-t Lucia Bosé alakította, aki férjével közösen végez áldozataival, hogy megőrizze fiatalságát és szépségét. Az egyik lányba, Marinába (Ewa Aulin) azonban a férfi szerelmes lesz, és meg akarja menteni vérszomjas nejétől… Ferdinando Baldi bűnügyi filmje, az Una vita lunga un giorno (1973) főhőse, Andrea (Mino Reitano) beleszeret egy gyönyörű, ám súlyos beteg lányba (Ewa Aulin), és mindenre hajlandó, hogy előteremtse a kezeléséhez szükséges pénzt.
Ejtsünk végül néhány szót Ewa magánéletéről is! A művésznő kétszer ment férjhez. Először 1968 márciusában mondta ki a boldogító igent Roberto Loyola producernek. Mást azonban nem nagyon akartak boldogítani egymáson kívül, mert állítólag titokban keltek egybe Mexikóban. A következő év június 15-én Svájcban világra jött a fiuk, Shawn Rolf John Loyola. Az újdonsült apuka 1970-ben egy kísérleti filmet rendezett Microscopic Liquid Subway to Oblivion címmel felesége főszereplésével, de a közös vállalkozás megbukott. A házaspár 1972-ben elvált. Ewa 1974-ben úgy döntött, hogy szakít a filmezéssel, mert a filmvilág összességében csalódást jelentett számára. Egyetemre ment, hogy tanárrá képezze magát. Még abban az évben feleségül ment Cesare Paladino építészhez, akinek két lánygyermeket szült. Ha fel is adta a színészetet, a show-businesszel nem szakított végleg: 1979-ben egy kislemez és egy album erejéig az énekléssel is megpróbálkozott, de ez csak egyszeri kalandnak bizonyult. 1996-ban Giancarlo Scarchilli felkérésére elfogadott egy kisebb szerepet a Mi fai un favore című vígjátékban, melynek főszerepét Ornella Muti alakította.
FILMOGRÁFIA
* 1996: Mi fai un favore
* 1973: Una vita lunga un giorno
* 1973: A véres kastély legendája (Ceremonia sangrienta)
* 1973: A halál gyilkos mosolya (La morte ha sorriso all'assassino)
* 1973: Quando l'amore è sensualità
* 1973: A te gyönyöröd az enyém is (Il tuo piacere è il mio)
* 1972: Fiorina la vacca
* 1972: Rosina Fumo viene in città... per farsi il corredo
* 1972: Egy különös szerelem (Questa specie d'amore)
* 1971: A hasonmás (La controfigura)
* 1970: Microscopic Liquid Subway to Oblivion
* 1970: Kezdjétek a forradalmat, de nélkülem! / Csináljátok, de nélkülem (Start the Revolution Without Me)
* 1969: Monty Python Repülő Cirkusza (Monty Python's Flying Circus) (tévésorozat, a Full Frontal Nudity című epizódban) (nincs feltüntetve a stáblistán)
* 1968: Candy
* 1968: La morte ha fatto l'uovo
* 1967: Dobogó szívvel (Col cuore in gola)
* 1967: Szicíliai Don Giovanni (Don Giovanni in Sicilia)
* 1965: Djävulens instrument (rövidfilm)
ÉS EZEKET OLVASTAD MÁR?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.