2019. január 26., szombat

PILLANGÓ (2017)

Az elmúlt bő huszonöt évben elég sok felesleges remake-et láttam. Csak néhány példa a hosszú sorból: A három testőr 1993-as és 2011-es filmváltozata, A Sakál (1997), a Halloween (2007), a Péntek 13. (2009), Az emlékmás (2012), a Robotzsaru (2014), a Ben-Hur (2016) vagy éppen a Bosszúvágy (2018). Ugyanakkor privát listámon szerepel jó néhány klasszikus hollywoodi film, melyre szerintem valóban ráférne egy modern, korszerű remake: Most és mindörökké (1953), A piszkos tizenkettő (1967), Kémek a Sasfészekben (1968), A 22-es csapdája (1970), bár ha jól tudom, ez utóbbiból épp mostanság készül egy tévésorozat. (A közeljövőben a mozifilmmel bővebben is foglalkozni fogunk.) Listámon szerepelt a Pillangó is, amelynek már 2017-ben elkészült a remake-je, ennek ellenére csupán a tavalyi év második felében kezdődött el a világforgalmazása, s mellesleg magyarországi bemutatójáról még mindig semmi hír. A rendező, a dán Michael Noer már a forgatás előtt hangsúlyozta, hogy nem remake-et akar készíteni, hanem újragondolja az eredeti történetet, ennek ellenére a forgatókönyv megírásához figyelembe vették az 1973-as film szkriptjét is. A két főszerepet Charlie Hunnam és Rami Malek alakítja, akiknek karrierje még csak most kezd igazán szárnyalni. Tulajdonképpen ezért is nehezen érthető, miért nem akadt még mindig magyar forgalmazó, amelyik felvállalná az új Pillangót legalább DVD-n és Blu-Rayen. 


A cselekmény 
A kisstílű párizsi bűnözőt, a Pillangó becenévre hallgató „mackós”-t egy rendőrségi besúgó meggyilkolásával gyanúsítják. Szeretője, Nénette alibit igazol neki, ennek ellenére Pillangót elítélik: büntetését Francia Guyana hírhedt fegyenctelepén kell letöltenie, ahonnan képtelenség megszökni. A Dél-Amerikába tartó fegyenchajón Pillangó megismerkedik a kötvényhamisító Louis Degával, aki kétes ügyleteivel jelentős vagyonra tett szert, míg le nem bukott. Mindenki sejti, hogy a gyenge fizikumú férfinál sok pénz lehet, amit érdemes lenne megkaparintani, hiszen a pénz Francia Guyanán is számít, elviselhetőbbé teszi a poklot. Az erős testalkatú Pillangó alkut ajánl rabtársának: megvédi az életét, cserébe Dega pénzeli a szökését. A hamisító akkor döbben rá arra, hogy milyen komoly veszély fenyegeti, amikor egyik éjszaka két bűnöző meggyilkolja a mellette fekvő férfit, hogy felvágják annak hasát, és hozzájussanak ahhoz a pénzhez, amit az áldozat egy kapszulába rejtve lenyelt. Dega megköti az alkut Pillangóval, ami igen bölcs döntésnek bizonyul, mert a következő éjszaka már őt támadják meg, ám szerencséjére újdonsült testőre a védelmére kel. Sikerül épségben megérkezniük Francia Guyanába. Dega pénze lehetővé tenné, hogy a fegyenctelepen könnyű munkát kapjanak, de a pénzhamisítót sajnos az egyik börtönőr is jól ismeri, aki sok pénzt veszített a hamisító csalásai miatt. A smasszer számára eljött a bosszú ideje: Degát a legkeményebb munkát végző csoportba osztják be Pillangóval egyetemben. Az egyik alantas feladat elvégzése közben az egyik őr ütlegelni kezdi Degát. Pillangó rátámad a brutális őrre. Ez már olyan súlyos fegyelemsértés, amiért súlyos büntetés várna rá, ezért azonnal megpróbálkozik a szökéssel… 


A szerző 
Az öt évtizede bestsellerszerzőként ismert Henri Charrière (hivatalos neve: Henri Antonin Charrière) valójában elítélt köztörvényes bűnöző volt, aki közismert becenevét a mellkasára tetovált pillangóról kapta. 1906. november 16-án született a dél-franciaországi Saint-Étienne-de-Lugdarès-ben, tanár szülők gyermekeként. Életének történetét valójában mindmáig homály fedi, mert bár két önéletrajzi könyvet is írt, főleg a börtönéveiről szóló Pillangó hitelességét a modern kutatók megkérdőjelezik. Ami bizonyos, hogy Charrière-nek volt két nővére. Tizenegy éves korában meghalt az édesanyja. 1925-ben elszegődött a flottához, amit két év múlva csak úgy tudott otthagyni, hogy megcsonkította a hüvelykujját. Párizsba ment, ahol boldogan élt Nénette becenevű barátnőjével, polgári nevén Georgette Jeanne Fourellel, akit 1931. december 22-én vett feleségül. (Hivatalosan 1970. július 8-án váltak el.) Különféle zavaros ügyekbe keveredett, ámbár később határozottan állította, hogy semmilyen nagy horderejű bűncselekményt nem követett el. 1930. március 26-án valaki lelőtt egy Roland Legrand nevű férfit, aki hivatalosan hentes, valójában strici volt. A férfit kórházba vitték, ahol másnap meghalt, de előtte még elárulta gyilkosa nevét: Papillon Roger. A rendőrök a piti bűnözőként ismert Charrière-t tartóztatták le, hiszen közismert beceneve Papillon (Pillangó) volt. 1931. október 26-án életfogytiglani börtönbüntetésre és tíz év kényszermunkára ítélték. Charrière mindvégig tagadott, szerinte koholt vádak és hamis tanúvallomások alapján ítélték el. Itt jegyezzük meg, hogy 1970-ben hivatalosan is kegyelmet kapott, mindazonáltal ártatlanságát sosem sikerült kétséget kizáróan bebizonyítania se neki, se másnak. Büntetését a caeni Beaulieu börtönben kezdte meg, ahonnan 1933-ban szállították a Dél-Amerika északi részén fekvő Francia Guyanába, a Saint-Laurent-du-Maroni fegyenctelepre. 


Önéletrajzi könyve szerint Charrière 1933. november 28-án kísérelte meg először a szökést két társával, André Maturette-tel és Joanes Clousiot-val. Egy csónakkal menekültek, amit a leprásoktól szereztek. Harminchét nappal később hajótörést szenvedtek Kolumbia észak-karibi térségében, Riohacha falu közelében. Itt elfogták őket, Pillangó azonban egy esős éjszakán megszökött, és eljutott a La Guajira-félszigetre, ahol egy indián törzs befogadta. Hónapokig élt közöttük, aztán úgy döntött, tovább folytatja útját. Elhamarkodott döntés volt, mert már az első civilizált településen újra fogságba esett, és visszahurcolták Francia Guyanába, ahol a következő két évet magánzárkában töltötte. Összesen tizenegy évig volt Francia Guyanában, ahonnan állítása szerint többször is szökni próbált, amiért egyre szigorúbb büntetéseket kapott. Utoljára az Ördög-szigeti munkatáborba került, ahonnan a legenda szerint senki nem tudott megszökni. A kutatók különösen ezzel kapcsolatban kérdőjelezik meg könyvének hitelességét, mert az Ördög-szigeten állítólag nem volt munkatábor, csupán a nehezen kezelhető rabok internálására használták, ráadásul a gyarmati nyilvántartások szerint Charrière-t nem küldték oda. Több eredménytelen próbálkozás után 1944-ben hajtott végre sikeres szökést: saját verziója szerint egy kókuszdióval megtömött zsákon hagyta el a szigetet. Mérföldeket sodródva az áramlatokkal elérte Guyanát, ahol egy évre ugyan bebörtönözték Wakenaam szigetén, de aztán nemcsak szabadon engedték, hanem még az állampolgárságot is megkapta. 1945-ben Venezuelában telepedett le, ahol feleségül vett egy Rita Alcover nevű nőt. Éttermeket nyitott Caracasban és Maracaibóban. Bizonyos értelemben celebbé vált, a helyi televízió műsoraiba is többször meghívták. 1967-ben visszatért Franciaországba, ahol 1969-ben megjelent önéletrajzi regénye, a Pillangó. 1971-ben egy ékszertolvajt játszott a Popsy Pop című filmben, amelynek alapötlete is tőle származott. Megírta könyve folytatását is, szökése utáni életének történetét, amely magyar nyelven Szabad vagy, Pillangó címmel jelent meg, eredeti címe: Banco. Még konzultált a Pillangóból készült film alkotóival, de a premiert már nem érte meg: 1973. július 29-én Madridban (Spanyolország) torokrák következtében elhunyt. 


A regény 
Henri Charrière önéletrajzi regénye, a börtönéveiről és szökéseiről szóló Pillangó először Franciaországban jelent meg 1969. április 30-án. A könyv óriási szenzációt keltett, pillanatokon belül a bestsellerlista élére került, ahol huszonegy hétig időzött. Másfél millió példány kelt el belőle, és minden fontosabb nyelvre lefordították. Meglepően gyorsan eljutott Magyarországra is: 1971-ben adta ki az Európa Könyvkiadó. Feltehetően a mielőbbi megjelenés érdekében három fordítója is volt: Szoboszlai Margit, Kamocsay Ildikó és Philipp Berta. Charrière haláláig kitartott azon állítása mellett, hogy a könyvben leírtak valóban megtörténtek, és vele estek meg, pontatlanságok legfeljebb csak apró részletekben lehetnek, melyeket az ember hosszú évek múlva már nem tud tökéletesen felidézni. Verziója szerint az általa elmondottakat egy hivatásos író öntötte végső formába. Mindezt azért hangsúlyozta, mert a publikációt követően többen is vitatni kezdték a mű hitelességét, és modern irodalomkutatók szerint nagy biztonsággal kijelenthető, hogy a Pillangó inkább fikciós regény, mint önéletrajz: Charrière alighanem sajátjaként írt meg olyan epizódokat is, melyek valójában más foglyokkal estek meg. A mű francia kiadója, Robert Laffont (1916–2010) egyik utolsó interjújában elmesélte, hogy annak idején regényként ajánlották fel neki a könyvet. Kiadója viszont igaz történetekre specializálódott, ezért állítólag ő javasolta, hogy a mű önéletrajzként jelenjen meg. A Pillangó hitelességének témájával egymástól függetlenül ketten is igen alaposan foglalkoztak. Gerard de Villiers (1929–2013) francia újságíró 1970-ben a Papillon épinglé című kötetben publikálta kutatása eredményeit. Szerinte Charrière könyvében körülbelül tíz százalék lehet a valóban hiteles, személyes élményanyag. 


Ugyancsak 1970-ben került a boltokba egy másik mítoszromboló mű, a Les quatre vérités de Papillon, amelyet a Paris-Match egykori riportere, Georges Ménager (1929–1994) írt. Ménager egyenesen azt állította, hogy Charrière valójában rendőrségi besúgó volt, és strici, aki prostituált barátnője (feltehetően a fentebb emlegetett Nénette-ről lehet szó) jövedelméből élt, ráadásul később a nőt vádolta meg Roland Legrand meggyilkolásával. Hivatkozott a gyarmati nyilvántartásra is, amely szerint Charrière-t valójában sosem küldték az Ördög-szigetre, amit szerinte az is bizonyít, hogy a sziget földrajza jelentősen eltér attól, mint amilyennek a könyv leírja. A Francia Igazságügyi Minisztérium is arra a megállapításra jutott, hogy a könyvben leírtak többsége vagy az írói fantázia szüleménye, vagy nem a szerzővel történt meg. Ennek egyik példája az az eset, amikor Pillangó megmenti a cápáktól az egyik őr kislányát. A valóságban egy Alfred Steffen nevű elítélt hajtotta végre ezt a bátor cselekedetet, melynek során mindkét lábát elvesztette, és sérüléseibe belehalt. A Pillangó kritikusai nemcsak mások életeseményeinek kölcsönzését rótták fel a szerzőnek, hanem a plágium gyanúját is felvetették. Szerintük ugyanis Charrière könyve néhány ponton kísértetiesen hasonlít egy másik könyvre, René Belbenoît Száraz guillotine című 1938-as önéletrajzára, amely szintén egy Francia Guyanából való szökés története. Különösen a guajira indiánok között játszódó rész gyanúsan hasonló, és mindkét műben szó esik olyan szökevényekről, akik a túlélés érdekében kannibalizmusra kényszerültek, illetve mindkettőben volt egy falábú is a szökevények között. 2005-ben egy 104 éves párizsi férfi, egy bizonyos Charles Brunier azt állította, ő az igazi Pillangó. Szavait látszólag alátámasztotta, hogy neki is volt pillangó formájú tetoválása a mellkasán, nagyjából ugyanakkor került Francia Guyanába, mint Charrière, ám vele ellentétben ő valóban megfordult az Ördög-szigeten is. 


Az 1973-as film 
A Pillangó megfilmesítése már a megjelenés évében szóba került. Robert Laffont csak azzal a feltétellel volt hajlandó eladni a filmjogokat, ha beleszólást kap a filmváltozattal kapcsolatos kérdésekbe. Rendezőnek elsőként Roman Polańskit szemelték ki, aki Warren Beattynek szánta a címszerepet. A hollywoodi sztárt érdekelte az ajánlat, de azt kikötötte, hogy nem hajlandó meztelenül szerepelni, amire néhány jelenetben szükség lett volna. Feltehetően finanszírozási problémák miatt a Polański-projekt rövid időn belül kútba esett. A filmjogok gazdát cseréltek, a rendezésre pedig felkérték Arthur Pennt és Terence Youngot is. A főszerep kapcsán Charles Bronsont, Alain Delont és Jean-Paul Belmondót egyaránt fontolóra vették. A választás végül Steve McQueenre esett. A rendezői székbe Franklin J. Schaffner ülhetett, aki A majmok bolygója (1968) és A tábornok (1970) című filmjeinek köszönhetően elismert mesterembernek számított. A forgatókönyv első változatát William Goldman írta, amit később Lorenzo Semple Jr. jelentősen átdolgozott, mivel az illetékesek sok mindent kifogásoltak, például azt, ahogyan Goldman a homoszexualitást ábrázolta. A forgatás 1973. február 19-én kezdődött, és ugyanazon év június 4-én ért véget. A felvételek Spanyolországban, Jamaicán, Mauin, Venezuelában és Francia Guyanán, a bezárt Saint-Laurent-du-Maroni fegyenctelepen készültek. Különösen a jamaicai forgatást nehezítették különféle problémák, beleértve az időjárást, a korlátlanul rendelkezésre álló marihuánát és a helyiek által elkövetett lopásokat. Problémákat okozott a két főszereplő, Steve McQueen és a Degát alakító Dustin Hoffman ellentéte is. A két sztár eltérő munkamódszerekkel dolgozott, ráadásul McQueen szerette éreztetni, hogy kettőjük közül ő a nagyobb sztár. Hoffmant ez még nem zavarta volna, de azon már berágott, amikor megtudta, hogy az ő gázsija 750 ezer dollárral kevesebb, mint partneréé, és onnantól kezdve vele sem volt könnyű az együttműködés. A film zenéjét Jerry Goldsmith komponálta, szakértők szerint ez egyik legjobb munkája. A Pillangó kereskedelmi sikert aratott, a közönségnek is tetszett, a kritikusok viszont fanyalogtak, és a szakmai elismerések is elmaradtak. 


A rendező 
Michael Noer dán filmrendező 1978. december 27-én született Esbjergben. Dokumentumfilm-rendező szakon végezte el a Dán Filmiskolát (Den Danske Filmskole), 2003-ban diplomázott az En rem af huden (Bőrszíj) című filmmel. A huszonhárom perces alkotás Ole Ege egyetlen napját követi végig. Ege 1992-ben hozta létre Koppenhágában az Erotika Múzeumot, amely az emberiség történetét az erotika perspektívájából követi végig. A film nemcsak a múzeumigazgatót, hanem a magánembert is megpróbálta bemutatni, hiszen a napi rituálék mellett megismerhetjük Ege gondolatait a pornográfiáról, a fotózásról, és beszél arról az érzelmi kapcsolatról is, ami Ulla Bjergskov színésznőhöz fűzte a hetvenes években. Noer néhány évig csupán dokumentumfilmeket alkotott. Különösen érdeklődött a fiatalok élete iránt, hogy milyen lehetőségek állnak előttük, mennyire tudják kibontakoztatni a bennük rejlő képességeket, felül tudnak-e emelkedni a hétköznapok munkahelyi és személyes gondjain. A Vesterbro (2007) például a Noer szomszédságában élő fiatal pár történetét mondja el, a De Vilde Hjerter (Vad szívek) pedig szabadságra, önállóságra, elismerésre és szeretetre vágyó fiúkról szól, akiknek barátságát egy lengyelországi utazás teszi próbára. Noer 2010-ben rendezett először mozifilmet, társrendezője Tobias Lindholm volt: az R egy kemény börtönfilm egy fiatalemberről, aki a rácsok mögött kábítószerdílerként ügyködik, ami a nehézfiúk világában különösen veszélyes elfoglaltság. Az opusz 2011-ben megkapta a legjobb dán filmnek járó Bodil-díjat, melyet alakításáért a főszereplő Pilou Asbæk is átvehetett. 


Noer első önálló játékfilmje a 2013-ban bemutatott Nordvest (Északnyugat), amely lényegében ismét kedvenc témájával, a fiatalok érvényesülési lehetőségeivel foglalkozik. A tizennyolc éves Casper mielőbb a csúcsra akar jutni, az élet császára szeretne lenni, és bármire hajlandó ennek érdekében. Ehhez persze nem a becsületes út a legrövidebb, és mire Casper feleszmél, hogy mibe is keveredett, már nemcsak a saját élete, hanem családjáé sincs biztonságban. A filmről elég jó kritikák jelentek meg, a közönség érdeklődése sem maradt el. Noer tehetségére a nemzetközi filmvilágban is egyre többen felfigyeltek. Így kapott lehetőséget arra, hogy megrendezze a Pillangó remake-jét, amely fő témáival (a bűn világa, börtön, szabadságvágy) nem is áll olyan távol alkotói érdeklődésétől, mint azt felületesen gondolnánk. Bár a film magyarországi forgalmazásáról jelen sorok írásakor még semmi közelebbi nem tudható, a külföldi közönség 2019-ben már egy újabb alkotását is láthatja: a Før frosten (Mielőtt beköszönt a fagy) korábban Et bedre liv (Egy jobb élet) munkacímmel futott. A XIX. század közepén járunk, Dániában. Jens, az idős gazda családja éhezik, ráadásul egy újabb kemény tél előtt állnak. A kilátástalan helyzetből a kiút egy házasság lehetne Jens lánya és a szomszéd gazda fia között. Feltűnik a színen azonban egy vagyonos gazdálkodó, aki meg akarja vásárolni Jens földjét. Hősünknek döntenie kell, hogy lánya boldogságát tartja-e szem előtt, vagy az egész család számára próbál jobb jövőt teremteni. 


A főszereplők 
A Pillangót alakító Charlie Hunnam 1980. április 10-én született az Egyesült Királyságban, Newcastle upon Tyne-ban. Édesapja, William Hunnam (1952–2013) ócskás volt, édesanyja, Jane Bell balett-táncos és üzletasszony. A szülők 1982-ben elváltak. Charlie már kamaszkorában intenzíven sportolt, és gyakran keveredett bunyókba az iskolatársaival, akik olykor kigúnyolták tanulási nehézségei miatt. Végül kicsapták az iskolából, és magántanuló lett. Miután érettségizett, úgy döntött, hogy színész lesz belőle, sőt maga fogja írni és rendezni a filmjeit. Ez nem egy hirtelen elhatározás volt, mert már tizenhét éves korában egy üzletben felfigyelt rá egy produkciós menedzser, és ennek köszönhetően Charlie hamarosan modellmunkát és tévés szerepeket kapott. Már a következő évben bedobták a mély vízbe: egy tizenöt éves fiút játszott a melegekről szóló Queer as Folk című sorozatban. Meztelen jelenetei a cenzorokat jobban kiakasztották, mint őt magát. (A Queer as Folk remake-jeként született meg az a több évadot megért, népszerű amerikai sorozat, amelyet Magyarországon A fiúk a klubból címmel forgalmaztak. Charlie mellesleg soha nem mentegetőzött provokatív pályakezdése miatt, nem jött a „fiatal voltam, kihasználtak, kellett a pénz”-féle sablonos magyarázkodással, sőt 2017-ben kijelentette, hogy amennyiben a sorozat újraéledne, hajlandó lenne ismét játszani benne.) 


Televíziós színészként viszonylag ismertnek számított már, amikor 2002-ben elkészült első mozifilmje, az Elhagyatva, amelyben az egyik főszerepet játszhatta. A történet hősnőjének, Katie-nek (Katie Holmes alakítja) két éve eltűnt a barátja, a bohém zenész, Embry (Charlie Hunnam), pedig a lány nagyon szerette őt. Még most is mindenkiben hajlamos Embryt látni. Hamarosan feltűnik a színen egy jóképű rendőr, ugyanis a közelmúltban más fiatalembereknek is hasonlóan rejtélyes módon nyomuk veszett. Az eltűntek közös vonása, hogy valamilyen formában közük volt Katie-hez… Sajnos a film közel sem annyira jó és izgalmas, mint amennyire lehetne, mégis ettől kezdve Charlie egyre több és jobb szerepeket kapott. Hazánkba is eljutottak – ha nem is mindig a mozikba – olyan filmjei, mint például a Nicholas Nickleby élete és kalandjai (2002), a Hideghegy (2003), a Huligánok (2005) és Az ember gyermeke (2006). 2008-ban kezdődött a Kemény motorosok című tévésorozat, amely egy törvényen kívüli motoros banda életéről szól. A széria világsikert aratott, a Hunnam által alakított Jax Teller kultikus hőssé vált. A mozinézők csak 2011-től láthatták Charlie-t újra a filmvásznon, méghozzá olyan filmekben, mint a Lejtőn (2011), a Kelepce (2012), a Tűzgyűrű (2013), a Bíborhegy (2015), a Z, az elveszett város (2016) és Arthur király: A kard legendája (2017). Nagy médiavisszhangot keltett, hogy az explicit szexjelenetek miatt visszaadta A szürke ötven árnyalata (2015) férfi főszerepét, ámbár a meztelenség ellen nincs kifogása, a Pillangóban is van ruhátlan jelenete. A fiatal sztárnak jelen sorok írásakor három új filmje vár bemutatásra, és épp egy negyedikben forgat, melyet Guy Ritchie rendez. 


A Louis Degát alakító Rami Malek 1981. május 12-én született Los Angelesben, egyiptomi bevándorló szülők gyermekeként. Ikertestvére, Sami tanár lett, nővére, Yasmine pedig orvos. Szülei ügyvédnek szánták Ramit, akinek színészi tehetségére egyik tanára figyelt fel. Szerencsére édesapja nem ellenezte a pályamódosítást, ezért érettségi után Malek megkezdhette színészi tanulmányait. 2004-ben forgatott először: a Magyarországon is jól ismert sorozat, a Szívek szállodája egyik epizódjában kapott szerepet. Láthattuk olyan közkedvelt szériákban is, mint például A médium, a Házi háború, a 24 és a The Pacific – A hős alakulat. Első mozifilmje, az Éjszaka a múzeumban (2006) akkora sikert könyvelhetett el, hogy két folytatása is készült: a Malek által alakított Ahkmenrah fáraó mindhárom részben szerepelt. Tom Hanks volt a narrátora az imént említett The Pacific – A hős alakulatnak, és annyira megtetszett neki Rami alakítása, hogy szerződtette saját rendezéséhez, a Larry Crowne (2011) című romantikus tragikomédiához. Malek karrierje ezt követően is párhuzamosan futott a televízióban és a moziban. A Csatahajó (2012), az Alkonyat: Hajnalhasadás – 2. rész (2012), a Vétkező szentek (2013), az Átmeneti állomás (2013), az Oldboy (2013) és a Need for Speed (2014) a magyar közönség előtt sem ismeretlen filmek, ámbár a többségnek valószínűleg néhány pillanatig gondolkodnia kéne azon, hogy Rami miket is játszott ezekben. A valóban átütő sikert a 2015-ben indult széria, a Mr. Robot főszerepe hozta meg számára, alakításáért több rangos díjat is kapott. A sorozat népszerűsége alighanem hozzájárult ahhoz, hogy 2016-ban megkapta Freddie Mercury szerepét a Bohém rapszódia (2018) című életrajzi filmben. A forgatás nem volt mentes a nehézségektől, az elkészült film pedig többeknek némi csalódást okozott. Ennek ellenére Malek alakítását a nézők és a kritikusok is kedvezően fogadták, Rami a napokban Golden Globe-ot vehetett érte. Bár az IMDb szerint jelenleg csupán egyetlen készülő filmje van (nem számítva a Mr. Robot újabb részeit), abban is csak szinkronmunkája lesz, mégis biztosak lehetünk abban, hogy sokat fogjuk látni még őt, és minden esélye megvan arra, hogy a szintén egyiptomi Omar Shariféhoz hasonló fényes karriert fusson be. 


A Celiert megformáló Roland Møller 1972. augusztus 1-jén született a dániai Odensében. Hivatalos neve: Roland Greisen Möller. Bűnözők környezetében nőtt fel, többször is összeütközésbe került a törvénnyel, négy és fél évet töltött börtönben. Feltételesen került szabadlábra, és megpróbált szakítani a múltjával. Elhagyta szülővárosát, és Koppenhágába költözött, ahol a Jokeren művésznéven ismertté vált rapperrel kezdett dolgozni, aki ismeretségei révén bevezette őt a filmszakmába. 2007-ben egy rendőrt (!) játszott a Lommen fuld af guld című rövidfilmben. Eredetileg tanácsadónak szerződtették Tobias Lindholm és Noer fentebb említett filmjéhez, az R-hez, mivel a stáb abban a börtönben forgatott, ahol korábban Møller is ült. Lindholm ötlete volt, hogy Roland játssza az egyik fontos szereplőt, Murerent. Alakításáért Bodil-díjra jelölték, és ezzel elindult a karrierje. Lindholm az Emberrablás (2012), Noer pedig a Nordvest (2013) című filmjében is szerepeltette. Møllert ezekért a filmjeiért is jelölték a Bodil-díjra, melyet a Nordvestért meg is kapott. A Második esély (2014) című thrillerben és A homok alatt (2015) című drámában nyújtott alakításait is kedvezően fogadták – utóbbiért megkapta a második Bodil-díját –, és rövidesen megérkezett az első hollywoodi felkérés is. Az Atomszőke (2017) című akciófilmet részben Budapesten forgatták Charlize Theron és James McAvoy főszereplésével: Møller egy Alekszander Bremovics nevű orosz–német milliárdos fegyverkereskedőt formált meg. Ugyanebben az évben készült a Pillangó is: említsük meg, hogy a Roland által megszemélyesített Celier az 1973-as filmben nem szerepelt. Tavaly mutattak be világszerte (hazánkban is) két izgalmas amerikai akciófilmet, melyekben a dán színész fontos epizódszerepeket játszott: a The Commuter: Nincs kiszállás és a Felhőkarcoló közül jelen sorok írója szerint egyértelműen az előbbi a jobb. Roland jelenleg négy filmben is érdekelt, a Valhalában például a mostanság oly divatos viking hőst, Thort fogja játszani. Mads Mikkelsen és Nikolaj Coster-Waldau mellett napjainkban Roland Møller a legnépszerűbb és legkeresettebb dán színész. 


A börtönigazgatót megformáló Yorick van Wageningen 1964. április 16-án született a hollandiai Baarnban. Filmszínészi karrierje 1989-ben kezdődött: egy nem túl jól sikerült bűnügyi filmben alakított egy kisebb szerepet. A kilencvenes években elsősorban a televízióban foglalkoztatták, hazánkban nem különösebben ismert sorozatokhoz szerződtették. 2000-ben újra egy mozifilmben szerepelt, a Total Loss című drámában, amely eljutott az Egyesült Államokba is, ahol Steven Spielberg is megnézte. A világhírű direktor felfigyelt az epizódszerepet alakító Wageningenre, és a másodfőszerepet ajánlotta neki a Különvélemény (2002) című szuperprodukciójában. Szereplése sajnos meghiúsult, mert nem sikerült időben elintézni a szükséges formaságokat. Ennek ellenére Hollywood nem mondott le róla, és Wageningen egy ideje rendszeresen felbukkan amerikai filmekben is, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy holland alkotásokban is játsszon. Elfogadta a különc brit rendező, Peter Greenaway felkérését a Tulse Luper bőröndjei című filmciklus három részére, mellesleg az egyiknek bizonyos jeleneteit Budapesten forgatták. Amerikai filmjei közül említésre méltó a Határok nélkül (2003), a Riddick – A sötétség krónikája (2004), Az új világ (2005), A tetovált lány (2011) és a 47 ronin (2013). A közelmúltban mutatták be Magyarországon is a Végtelen útvesztő (2019) című filmet, amelyben szintén láthatjuk Wageningent. A Nénette-t játszó Eve Hewson 1991. július 7-én született az írországi Dublinban. Teljes neve: Memphis Eve Sunny Day Hewson. Édesapja nem más, mint a legendás együttes, a U2 énekese, Bono, polgári nevén: Paul David Hewson, édesanyja Alison Stewart üzletasszony. A szülők nem lelkesedtek azért, hogy lányuk színésznő legyen, Eve azonban ment a maga útján. A 27-es klub című drámában debütált: a cím utalás arra, hogy a könnyűzene számos kimagasló alakja különös véletlen folytán huszonhét éves korában vesztette életét, mint például Brian Jones, Jimi Hendrix, Jim Morrison, Janis Joplin, Kurt Cobain és Amy Winehouse. Ezt követően Eve néhány rövidfilmben játszott. 2011-től látható újra mozifilmekben is: Helyben vagyunk (2011), Vérkötelék (2013), Exek és szeretők (2013), Kémek hídja (2015). Első igazán nagy szerepét a Robin Hood-legenda tavalyi feldolgozásában alakította: ő volt a címszereplő szerelme, Marian. Igazából a következő években dől el, hogy sztár lesz-e belőle, vagy beleszürkül a másodvonalbeli filmek és a tévésorozatok mezőnyébe. 


A Julot-t alakító Michael Socha 1987-ben született az angliai Derbyben. Édesapjának komoly alkoholproblémái voltak, emiatt a szülők elváltak. (Robert Socha 2004-ben az alkoholizmusával összefüggő szívrohamban hunyt el.) Michael lázadó természet volt, nem szerette az iskolát, nem volt ritkaság, hogy lógott az órákról. Érdekelte viszont a színészet, és amikor rákényszerült a rendszeres iskolalátogatásra, megpróbált a színjátszás terén sikerélményekhez jutni. Rá kellett jönnie azonban arra, hogy ezt sem lehet félvállról venni, és a sikerért keményen meg kell dolgoznia. Tanulmányai befejezése után munkába állt, gyári munkáskánt, kocsimosóként és kőműves segédként egyaránt dolgozott. Színészi álmait a nehézségek ellenére sem adta fel, és 2006-ban rámosolygott a szerencse: a kultuszfilmmé vált Ez itt Anglia sikere nyomán beindult a karrierje. Az opusz népszerűségére jellemző, hogy négy évvel később tévésorozat is készült belőle, amelyben Socha továbbvihette a szerepét, akárcsak a 2015-ös szériában. A közbülső években mozifilmekben és tévésorozatokban egyaránt foglalkoztatták. Kis híján lemaradt A vámpír, a vérfarkas és a szellem című 2010-ben indult széria egyik főszerepéről, ám szerencsére adtak neki még egy esélyt. A munkába mindent beleadott, több komoly sérülést is szenvedett a forgatásokon. Szerepajánlatokban nem szenved hiányt, valószínűleg a közeljövőben abszolút főszerepben is láthatjuk majd. Maturette megformálója, a svájci Joel Basman 1990. január 23-án született Zürichben. Édesanyja svájci állampolgár, édesapja egy izraeli férfi. Tizennégy éves korában kezdődött a színészi karrierje, egy szappanoperában kapott szerepet. A Jimmie (2008) című tévéfilmben egy autistát alakított, a Luftbusiness című mozifilmben pedig egy orosz tinédzsert. Még nem volt húszéves, de már számos nívós szakmai díjjal ismerték el a tehetségét. Feltehetően sokat hallunk még róla, bemutatás előtt álló filmjeinek egyikét, a Radegundot például az amerikai kultrendező, Terrence Malick készítette. 


Így készült a film 
Joey McFarland producer több lehetséges jelölttel is tárgyalásokat folytatott a Pillangó forgatókönyvének megírására, míg Aaron Guzikowski személyében megtalálta a legideálisabb embert a feladatra. Guzikowski már legelső munkájával, a Fogságban (2013) forgatókönyvével ismertté vált a szakmában. (A szkript megvalósítása négy évig tartott, emiatt Aaron második forgatókönyve, a Csempészek filmváltozata egy évvel hamarabb, már 2012-ben a mozikba került.) Michael Noernek is nagyon tetszett a Fogságban, ezért egyetértett a producerrel abban, hogy Guzikowski írja meg a Pillangó forgatókönyvét. Jó ajánlólevelet jelentett az is, hogy az író rajongott a könyvért, sőt az 1973-as filmért is, mégis úgy találta, hogy érdemes elkészíteni a remake-et, mert a Schaffner-film nem használta ki a történetben rejlő valamennyi lehetőséget. Guzikowski Charrière különleges személyiségét tartotta a legfontosabbnak, azt, hogy sosem adta fel a reményt még a legkilátástalanabb helyzetekben sem, és szerinte ez a kitartás az, ami valóban csodálatra méltó ebben a történetben, és ami az új évezred közönsége számára is vonzóvá teheti. Hogy jobban megértse Charrière személyiségét, a forgatókönyv írásakor figyelembe vette a folytatást is, amely magyarul Szabad vagy, Pillangó címmel jelent meg, ebben ugyanis a szerző a bebörtönzése előtti életéről is bővebben ír. Guzikowski is Pillangó és Dega különleges barátságát tekintette vezérfonalnak, ami egyébként az 1973-as film vívmánya volt, a regényben ugyanis az egykori hamisító kevésbé domináns figura. 


Guzikowski szerint esetükben nem csupán üzleti kapcsolatról van szó – az erős Pillangó megvédi a gyenge fizikumú Degát, aki cserébe finanszírozza védelmezője szökési terveit –, hanem főleg arról, hogy valójában mindketten először élik át az őszinte és igaz barátság élményét, ami hozzásegíti őket ahhoz, hogy átvészeljék a fegyenctelep embertelen megpróbáltatásait. A miliő hatásos megteremtése érdekében Guzikowski elolvasta a Száraz guillotine-t is, hogy további hiteles részleteket tudjon meg az Ördög-szigetről. (Mint arról fentebb szó volt, Charrière regényének egyik legvitatottabb pontja épp az Ördög-szigeti epizód volt.) Munkamódszere mindig az, hogy fejben kitalálja az adott jelenetet, és amikor minden részlet összeállt az agyában, csak akkor írja le. Jobb szeret úgy dolgozni, hogy nem tudja előre, kik lesznek a szereplők, mert az óhatatlanul leszűkítené a fantáziáját, hiszen olyankor „színészben kell gondolkodnia”. A Pillangó esetében aggályai voltak, hogy ki lesz a címszereplő, aki úgy külsőleg, mint színészi tehetségét illetően alkalmas lenne erre. Szerinte Charlie Hunnam nagyszerű választás volt, és elsőrangú teljesítményt nyújtott. A Degát alakító Rami Malek kamaszkorában nagyon szerette a könyvet, és úgy érezte, a két főszereplő barátsága azért is különleges, mert egymásra utaltságuknak köszönhetően nemcsak a másikat, hanem saját magukat is jobban megismerhetik. A filmtörténetben egyébként több példát is találunk arra, hogy látszatra ellentétes habitusú férfiak között valamely szélsőséges helyzetben őszinte és mély barátság alakul ki: A megbilincseltektől (1958) az Éjféli cowboyon (1969) és az Éjszakai rohanáson (1988) át a Vörös zsaruig (1988) a sort még lehetne bővíteni. 


Michael Noer sok-sok évvel korábban olvasta a könyvet, és a nyugatnémet (!) tévében látta az eredeti filmet. Amikor felmerült a lehetőség, hogy ő legyen az új változat rendezője, eszébe jutott ugyan régi olvasmány- és filmélménye, ellenben határozottan cáfolja, hogy remake-et akart volna készíteni. Nem is nézte meg újra Schaffner filmjét, mert szerinte az csak akadályozta volna saját elképzelései megvalósításában. A könyvet viszont újra elővette, de nem egyedül, hanem Charlie és Rami bevonásával próbálta megtalálni a történet lényegét, legfontosabb csomópontjait. Ő úgy fogalmaz, hogy Pillangó történetének újragondolásáról van szó, ezért maximálisan egyetértett Guzikowskival abban, hogy a Szabad vagy, Pillangót is figyelembe vette a forgatókönyv megírásakor. A felkérést azért is örömmel fogadta, mert szereti a börtönfilmeket, és úgy gondolja, van tehetsége hozzájuk. Először fordult elő, hogy úgy vállalt el egy rendezést, hogy még nem volt kész a forgatókönyv. Az 1973-as filmben Dega alakja került előtérbe a regényhez képest, ami a remake-ben sem változott, ám egy másik szereplő, Bébert Celier személye is nagyobb súlyt kapott. A könyvben Celier meghiúsítja Pillangó egyik szökését, és a főhős később végez vele. Az új filmben Celier velük szökik a börtönkórházból, és Pillangó birokra kel vele, amikor a férfi a végveszélyben lévő csónakból az óceánba akarja dobni Degát. Ez a jelenet a két főszereplő barátságának egy fontos fordulópontját szimbolizálja: a küzdelemben Pillangó már-már alulmarad, és ezúttal a gyenge fizikumú Dega az, aki barátja védelmére kel, és fékezhetetlen felindultságában halálra késeli Celier-t. 


A Pillangó forgatása 2016. szeptember 26-án kezdődött. A stáb több szerbiai (például Belgrád) és montenegrói (Nikšić, Kotor, Ulcinj) helyszínen is dolgozott. Novemberben Máltán folytatódott a munka, ahol Kalkara és Rabat volt a két legfontosabb forgatási helyszín. A börtönjeleneteket Montenegróban vették fel, ahol a folyamatos rossz időjárás sártengerré változtatta a terepet, és jelentős csúszást okozott a forgatási menetrendben. Yorick van Wageningennek csupán néhány hétig kellett volna részt vennie a forgatáson, végül mégis két hónapig kellett maradnia. (Itt jegyezzük meg, hogy a stábnak két magyar tagja is volt: a fegyenctelepre tartó hajó börtönőrei között Árpa Attila és Haumann Máté is látható.) Úgy Montenegróban, mint Máltán a stáb pálmafákat ültetett, hogy a dzsungel illúzióját keltse, minden más természeti jelenség azonban eredeti és valóságos volt. Így például amikor fúj a szél, akkor igazi szélfúvást hallhatunk, a sötétben játszódó jeleneteket pedig tényleg sötétben forgatták. Noer szerint nagy szabadságot adott az a tény, hogy szabad térben dolgozhattak, és mivel a környezeti tényezőket nem lehetett százszázalékos pontossággal előre kiszámítani, ezért lehetőség volt improvizációra is. A forgatás annyiban hasonlított az 1973-as filmére, hogy Noer is időrendben vette fel a jeleneteket, hogy Charlie Hunnam testének fizikai változásai (tizennyolc kilót kellett leadnia!) életszerűek legyenek. Charlie a maximumot adta bele az alakításába. Elkötelezettségének jellemző példája, hogy amikor a sötétzárkás jelenet következett (ezt kivételesen nem az események sorrendje szerint, hanem a legutolsó héten vették fel), egy álló hétig valóban nem hagyta el a cellát, és nem kommunikált senkivel, hogy lelkileg is átélje a helyzetet. A filmet 2017. szeptember 9-én mutatták be először a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon. Nem aratott egyértelmű sikert: a színészek alakítását és a rendezés szakmai erényeit többnyire elismerően méltatták, általában mégis az a vélemény dominált, hogy az új Pillangó nem képes feledtetni az 1973-as filmet, s amit látunk, az itt-ott valóban más ugyan, mint az elődje, de semmiképpen nem jobb annál, ám aki beéri egy kissé régi vágású kalandfilmmel, az valószínűleg nem fog csalódni. Jelen sorok íróját mindazonáltal meglepte, hogy a leprások hatásos epizódja teljes egészében hiányzik a remake-ből. 


Pillangó (Papillon, 2017) – amerikai–spanyol–cseh filmdráma. Henri Charrière Pillangó és Szabad vagy, Pillangó című regényeinek, valamint Dalton Trumbo és Lorenzo Semple Jr. 1973-as szkriptjének alapján a forgatókönyvet írta: Aaron Guzikowski. Operatőr: Hagen Bogdanski. Zene: David Buckley. Díszlet: Tom Meyer és Jennifer M. Gentile. Jelmez: Bojana Nikitović. Vágó: John Axelrad és Lee Haugen. Rendező: Michael Noer. Főszereplők: Charlie Hunnam (Pillangó), Rami Malek (Louis Dega), Yorick van Wageningen (Barrot), Roland Møller (Celier), Tommy Flanagan (Breton), Eve Hewson (Nénette), Michael Socha (Julot), Joel Basman (Maturette), Antonio de la Cruz (Tribouillard). 

ÉS EZEKET OLVASTAD MÁR? 








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.