Makk Károly már az ötvenes évek második felében filmet akart készíteni Hunyady Sándor A vöröslámpás ház című novellájából, az Örkény István és Bacsó Péter által írt forgatókönyv azonban akkor nem kapott zöld utat. Húsz év múlva nyílt lehetőség a megvalósításra: az újonnan alakult Dialóg Filmstúdió ugyanis egy szellemes és ízléses vígjátékkal akart bemutatkozni, és erre a célra Makk félretett filmterve tökéletesnek tűnt. A novella címe forgatás közben változott meg. Az Egy erkölcsös éjszaka középpontjában egy különös játék áll, akárcsak a direktor korábbi remekműve, a Szerelem (1971) esetében. Ez utóbbi főszereplője, Luca elhiteti betegsége miatt ágyhoz kötött anyósával, hogy az öregasszony fia azért van hosszú ideig távol, mert filmet forgat külföldön, pedig valójában börtönben sínylődik mint politikai fogoly. Az Egy erkölcsös éjszakában Mutter, a bordély-tulajdonosnő és „pipikéi” eljátsszák a náluk lakó csélcsap fiatalember váratlanul látogatóba érkezett naiv édesanyja előtt, hogy a házuk egy köztiszteletnek örvendő panzió. Egyik filmből se derül ki egyértelműen, hogy az öreg hölgyek elhiszik-e a hazugságot, vagy pedig beszállnak a játékba, és csupán úgy tesznek, mintha elhinnék. A kritikusok egy része fanyalgással fogadta az Egy erkölcsös éjszakát, de a közönség szerette, és kedvező visszhangja volt az 1978-as cannes-i filmfesztiválon is, ámbár díjat ott nem nyert. Ellenben a magyar filmkritikusok 1978-ban a Mamát alakító Makay Margitnak ítélték a legjobb női főszereplő díját, míg a legjobb női epizódszereplőnek járó díjat Tarján Györgyi vehette át Darinka, a jólelkű örömlány megformálásáért. Makay díja a lehető legjobb helyre került, mindazonáltal az elismerést a zseniális Psota Irén is megérdemelte volna, aki valósággal brillírozik a Mutter szerepében. Az Egy erkölcsös éjszaka az új évezredben a hetvenes évek egyik legnépszerűbb magyar filmklasszikusává vált, forgatókönyvének felhasználásával zenés színpadi változatok is születtek.
Az illusztrációk egy részét a Régi Magyar Mozivitrines Fotók című blogból válogattam a blogtulaj engedélyével. Hálás köszönetem önzetlen segítségéért.
A cselekmény
A bohém kolozsvári diák, Kelepei Jenő szívesen tölti estéit a Mutter bordélyházában, hiszen a „pipikék” valósággal körülrajongják őt, sőt maga a Mutter is rokonszenvezik vele. A jól menő kuplerájban elköltött közös ebéd alkalmával az asszony még azt is felajánlja, hogy a „doktor úr” költözzön oda hozzájuk. Kosztért-kvártélyért kevesebbet kéne fizetnie, mint a jelenlegi szálláshelyén, és sose kéne egyedül ágyba bújnia. Az örömlányok lelkesen támogatják a Mutter javaslatát, különösen a szeplős kis Darinka, aki teljesen odáig van a széltoló diákért. Kelepei egy kicsit kéreti magát, végül beadja a derekát, és idilli boldogságban telnek a napok. Egyszer azonban a messzi Brassóból látogatóba érkezik a fiához Kelepei néni, akinek fogalma sincs arról, hogy Jenőke miféle műintézményben lakik. A címet persze tudja, mit sem sejtve be is mondja a kocsisnak, aki igencsak elcsodálkozik azon, hogy egy ilyen finom öreg hölgy hová viteti magát, de nem szól egy szót sem. A néni kora délelőtt érkezik a bordélyba, amikor szinte még mindenki alszik a fárasztó éjszakai műszak után. A cselédlány fogadja a vendéget, és amint megtudja, kicsoda, máris rohan, hogy felébressze a Muttert. A tulajdonosnő első mérgében a pokolba kívánja a váratlan látogatót, mégis nyájasan fogadja. A méltóságteljes idős asszony kedvessége és naivitása mindenkit levesz a lábáról, és a „doktor úr” érdekében különös színjáték kezdődik. A Mutter eljátssza a tisztes szállásadónőt, aki kifogástalan erkölcsű kisasszonyoknak ad ki szobát, de természetesen jó szívvel fogadott egy olyan igazi úriembert is, mint Kelepei. Miközben mindenki őt várja, a „doktor úr” mit sem sejtve lumpol valahol. Telnek az órák, vészesen közeleg a bordély nyitásának időpontja, ami egyet jelent a lelepleződéssel is…
A szerző
Hunyady Sándor magyar író 1890. augusztus 15-én született Kolozsváron, Bródy Sándor író és Hunyady Margit színésznő házasságon kívüli szenvedélyes kapcsolatából. (Egyes források az író születési éveként az 1892-es évszámot adják meg.) 1896-ban a kolozsvári Ditrói Mór lett az újonnan alapított Vígszínház igazgatója. A direktor Kolozsvárról magával vitt egy kisebb színészcsoportot, hogy megalapozza az új budapesti teátrum társulatát. Így került a magyar fővárosba Hunyady Margit is a fiával együtt. Sándor tízéves korában találkozott először az édesapjával, aki mély benyomást tett rá, ugyanakkor a bizonytalanság állandó érzését hozta az életébe. Ekkor értesült arról is, hogy apja révén ő is zsidó, noha édesanyja reformátusként nevelte. 1906-ban elhunyt Hunyady Margit. Sándort az apja vette magához, ám sem ő, sem a mostohaanya nem foglalkozott a fiú céltudatos nevelésével. Ellenben Bródy jóvoltából már fiatalon megismerkedhetett a magyar irodalmi élet olyan kiválóságaival, mint Karinthy Frigyes, Ambrus Zoltán és Osvát Ernő. A labilis idegzetű Hunyady 1909-ben fegyverrel öngyilkosságot kísérelt meg. Édesapja ekkor visszaküldte őt Kolozsvárra abban a reményben, hogy ott nyugodtabb légkörben tud tanulni, mint Budapesten. A szülői kontroll teljes hiánya következtében a fiatalember már az első este elkártyázta minden pénzét, így érettségi helyett kénytelen volt munkát keresni. Az Újság című lapnál kezdett dolgozni. Az első időszak nem volt könnyű, ezért rákényszerült arra, hogy elsajátítsa a mindennapi megélhetés apró stiklijeit. 1912-ben visszatért Budapestre az apjához. Kapcsolatuk meglehetősen szélsőséges volt, közös bohém szórakozások és nagy érzelmi eltávolodások váltakoztak az életükben. Minden gyermeki ragaszkodása ellenére Hunyady viszonylag hamar megunta a budapesti léha és kiszámíthatatlan életmódot, és 1913-ban Dungyerszky György szerb nagybirtokos szolgálatába szegődött mint személyi titkár. A bácskai szerbek között töltött idillikus időszak nagyban hozzájárult írói karrierjének elindulásához, több művének témáját is itteni személyes emlékei ihlették. Az első világháború kitörésekor katonai szolgálatra hívták be, de sem fizikailag, sem lelkileg nem volt alkalmas erre. Tüdőbetegsége miatt egy tátrai szanatóriumba utalták, s mondani sem kéne, hogy írói munkásságára ez az időszak is hatott, elég csupán olyan műveire gondolni, mint a Téli sport, a Havasi levegő és a Havasi napsütés.
Hunyadyt 1916-ban már újra Budapesten találjuk, ahol munkát kapott a Déli Hírlapnál. Életének egzisztenciális szempontból is nehéz időszaka következett, mégsem emiatt utazott vissza 1922-ben Kolozsvárra, hanem azért, mert zsidó származású apja elfordult tőle, a „keresztény” fiútól. Szülővárosában a magyar kultúra felélénkülését tapasztalta. Megérkezése másnapján már állása volt az Ellenzék című lapnál. Rövidesen csatlakozott a Helikon irodalmi társasághoz, amelynek olyan legendás tagjai voltak, mint Áprily Lajos, Tamási Áron, Kuncz Aladár és Reményik Sándor. A kolozsvári évek alatt született meg Hunyady első novelláskötete, az 1930-ban Erdélyben kiadott Diadalmas katona. A szerző viszont már az előző évben visszament Budapestre, ahol 1942-ig bezárólag tizenhárom darabját mutatták be, melyek mind a szakma, mind a közönség számára kellemes meglepetést szereztek. Ebben a korszakban születtek legjobb és legmaradandóbb írásai, mint a Bakaruhában, a Lovagias ügy, a Júliusi éjszaka és a Kártyaaffér hölgykörökben. 1934-től folyamatosan megjelentek regényei és novelláskötetei, miközben újságírói tevékenységével sem hagyott fel. Fiatalkorának felelőtlen bohémsága helyébe szervezett napirend és szerény életvitel lépett: „Üres feketekávét reggelizem egy darab kenyérrel. Reggeli után leülök dolgozni, dolgozom délig. Akkor megebédelek, az íróasztal szögletén, a legtöbbször papírról kolbászt vagy parizert. Este, a rendes, olcsó kis helyemen, menüt vacsorázom. […] Minden földi javam elfér három közönséges kofferben.” Az a bizonyos pisztolygolyó, amely 1909-ben még nem oltotta ki az életét, a tüdejében rekedt, és hozzájárult 1942. október 10-én Budapesten bekövetkezett halálához. Életkedvét az 1939-ben kirobbant második világháború tragikus eseményei jelentősen csökkentették, művészetét azonban lényegében nem befolyásolták. Elsősorban a két világháború közötti időszak egyik legjelesebb krónikásaként emlékezünk rá, aki főleg novelláiban az anekdotázó stílus és a finom lélekrajz magával ragadó elegyét hozta létre.
A rendező
Az egyik legkiválóbb és legstílusosabb magyar rendező, Makk Károly 1925. december 22-én született Berettyóújfalun. Nővére, Erzsébet, egy évvel korábban jött világra. A papa, Makk Kálmán mozigépész volt, a mama, Szmolka Emma, segített férjének a mozi üzemeltetésében. Károly az érettségi után a Hunnia Filmgyárhoz került gyakornokként. Felvételt nyert a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem művészettörténet–filozófia–esztétika szakára, egyetemi tanulmányait egy idő után Debrecenben folytatta. Ranódy László juttatta be a Sarló Filmvállalathoz. 1946-ban kezdte meg filmrendezői tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol összebarátkozott egyik tanárával, Radványi Gézával. Mestere világhírű filmje, a Valahol Európában (1948) forgatásán ügyelőként vett részt. A rendezői hivatás gyakorlati mesterfogásait Gertler Viktor, Bán Frigyes, Máriássy Félix és Apáthi Imre mellett is volt alkalma elsajátítani. 1950-ben kapta meg rendezői diplomáját, s a következő évben már tanárként térhetett vissza a főiskolára. 1954-ben rendezte első mozifilmjét, a Liliomfit. Szigligeti Ede vígjátékának szellemes és hangulatos feldolgozása üde színfoltot jelentett a korszak sematikus hazai filmjei között, és kiugró közönségsikert ért el. Darvas Iván, Dajka Margit, Pécsi Sándor és Soós Imre mellett a női főszerepet Krencsey Marianne játszotta, aki eredetileg maga is rendező szakra járt a főiskolán, s a Liliomfi sikere hozzájárult a pályamódosításához. Egyébként Makk egész pályájára jellemző volt az a törekvés, hogy a legszélesebb közönségréteghez szóljon a legmagasabb művészi színvonalon, szem előtt tartva az egyetemes filmművészet legértékesebb trendjeit is.
A 9-es kórterem (1955) a neorealizmus hatását tükrözte, a Mese a 12 találatról (1957) pedig bohózatba rejtett társadalomkritika: a paradicsom békéjét és biztonságát hirdető szocializmusban igazából a mesés totónyeremény az, amely megoldhatná a főszereplők minden problémáját, beleértve a mindennapi megélhetés nehézségeit is. Az életmű egyik csúcspontja a Ház a sziklák alatt (1958), Psota Irén, Görbe János és Bara Margit felejthetetlen alakításával. A drámai történet főszereplője, János betegen tér haza a háborúból. Nyomorék sógornője, Terka odaadóan ápolja, a férfi szerelmét azonban a gyönyörű Zsuzsa nyeri el. Terka pokollá teszi az újdonsült házaspár életét, ami tragédiába torkollik. A hatvanas évek terméséből kimagaslik a Megszállottak (1962), amely Makknak az aktuális társadalmi problémák iránti fogékonyságát tükrözi, és kimondatlanul is az évekkel később bevezetett új gazdasági mechanizmus szükségszerűsége felé mutat. A Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? (1964) egy szórakoztató történelmi vígjáték Mikszáth Kálmán A szelistyei asszonyok című regénye alapján. A Beatrix királynét megformáló Psota Irén fürdőjelenetét alighanem az Elizabeth Taylor nevével fémjelzett hollywoodi szuperprodukció, a Kleopátra (1963) hasonló képsora inspirálta. Nem annyira a nézők, mint inkább a filmtörténészek emlékezetében élnek a direktor olyan, egyébiránt igényes művei, mint az Elveszett paradicsom (1962), Az utolsó előtti ember (1963), illetve az Isten és ember előtt (1968). Bán Frigyes váratlan halála miatt Makk fejezte be a Bolondos vakáció (1968) című magyar–román vígjátékot, melyet nem tartott jól sikerült filmnek, s ezt a véleményét a kritikusok és a nézők is osztották. Makk a hatvanas évektől forgatott a televízió számára is, terjedelmi okokból azonban most csak a mozifilmjeire térek ki.
A hetvenes évek három filmremeke, a Szerelem (1971), a Macskajáték (1974) és az Egy erkölcsös éjszaka (1977) a látszat ellenére is szoros kapcsolatban állnak egymással. Ez a Cannes-t is megjárt három mű tette világhírűvé Makkot. Különösen az első kettőre jellemző az idősíkok merész kezelése, és mindhárom alkotás közös vonása, hogy hosszú évek teltek el, míg megvalósulhattak. A Szerelem forgatókönyve két Déry Tibor-novella kombinálásával már a hatvanas évek elején megszületett. Az 56-os forradalomban részt vett író személye viszont vörös posztó volt az illetékesek szemében, s a rendező évekig tartó huzavona után csak azzal a feltétellel kapta meg a forgatási engedélyt, ha a film cselekménye nem a forradalomhoz, hanem a Rákosi-korszak törvénytelenségeihez kapcsolódik. Makk rábólintott erre az elvárásra, amelyet apró szakmai trükkökkel mégis kijátszott. A Szerelem elsősorban Darvas Lili és Törőcsik Mari jutalomjátéka, de legalább annyira emlékezetes Darvas Iván alakítása is. Ma már hihetetlen, hogy a rendező először másokat akart mindhárom szerepre. Az Oscar-díjra is jelölt Macskajátékot (1974) a kritikusok nagy fenntartásokkal fogadták: igen sokan hiányolták az azonos című Örkény István-színdarab hangvételét és hangulatát, és kevesen tudtak arról, hogy a filmötlet volt hamarabb, s Örkény a projekt hányattatásának évei alatt írt előbb egy kisregényt, majd egy színdarabot is a történet motívumai alapján. A leghíresebb színpadi változatban a Szkalla lányokat Sulyok Mária és Bulla Elma játszotta. Sulyok helyett Makk egy másik, nem kevésbé zseniális színésznőt szerződtetett, Dajka Margitot, amivel feltehetően azt is érzékeltetni akarta, hogy nem a színpadi verziót valósította meg filmen, hanem egy attól független, öntörvényű műalkotást hozott létre. Az Egy erkölcsös éjszaka elkészítésére két évtizedet kellett várni, a részletekről jelen ismertető következő alfejezetében lesz szó bővebben. E három film kapcsán feltétlenül meg kell említeni Tóth János operatőr nevét is, aki nem egyszerűen végrehajtotta a rendező utasításait, hanem egyenrangú alkotótársként vett részt az egyedi és varázslatos képi világ megteremtésében.
A Galgóczi Erzsébet kisregényéből forgatott Egymásra nézve (1982) két tabutémát is középpontba helyezett: az ötvenes évek nyomasztó világát és a leszbikus szerelmet, ami a cselekmény idején még büntetőjogi kategória volt. Ez a film is kijutott Cannes-ba, ahol Makk a Fipresci díját, az egyik női főszereplő, a lengyel Jadwiga Jankowska-Cieślak pedig a legjobb női alakítás díját vehette át. Nyugatnémet megrendelésre készült A vadászat (1982) című dráma Helmut Berger, Barbara Sukowa és Mel Ferrer főszereplésével. Éppoly hűvösen fogadták, mint a Játszani kell (1984) című magyar–amerikai romantikus komédiát, melyet Christopher Plummer, Maggie Smith és Elke Sommer neve fémjelez. Az életmű kései tételei sem mérhetők a korábbi klasszikusokhoz, legyen szó a Déry-mű alapján megvalósult Az utolsó kéziratról (1987), az 1956-os forradalom megtorlásával foglalkozó Magyar rekviemről (1990) vagy A játékos (1997) című koprodukciós Dosztojevszkij-adaptációról. A Szeressük egymást, gyerekek! (1996) című háromepizódos szkeccsfilmet mindhárom rendező (Makk, Jancsó, Sándor Pál) pályafutásában abszolút mélypontnak tartják. A Szerelem folytatásának tekinthető Egy hét Pesten és Budán (2003) éppúgy hamar eltűnt a moziműsorból, mint a direktor utolsó alkotása, az Így, ahogy vagytok (2010). Ami a magánéletet illeti, Makk Károly fiatalon szeretett bele az akkor még főiskolás Psota Irénbe, a házasság is szóba került közöttük, ám a rendező végül nem Psotát, hanem Krencsey Mariannét vezette az oltár elé 1957-ben. A pár 1960-ban vált el. Makk még háromszor nősült, a róla szóló legendák szerint azonban akadtak házasságon kívüli gáláns kalandjai is. Művészetét számos rangos szakmai és állami díjjal ismerték el, most csak kettőt emelek ki: a Kossuth-díjat 1973-ban kapta meg, A Nemzet Művésze címet 2014-ben. Makk Károly 2017. augusztus 30-án Budapesten hunyt el, kilencvenegy éves volt.
A forgatókönyv
A vöröslámpás ház megfilmesítésének gondolata már az ötvenes évek második felében felvetődött. Az Örkény István és Bacsó Péter által írt forgatókönyvet a kádári kultúrpolitika tótumfaktuma, Aczél György azzal dobta félre, hogy szó sem lehet arról, hogy az állam pénzéből egy kuplerájtörténetet filmesítsenek meg. A Macskajáték nemzetközi sikere engedékenyebbé tette az illetékeseket, így 1976-ban újra elő lehetett venni a húsz éve még elutasított témát. Ebben az évben alakult meg a Dialóg Filmstúdió, melynek helyettes vezetője Bacsó Péter volt. Az új filmszakmai szervezet bizonyos anyagi és ideológiai keretek között önállóságot élvezhetett, ami nem is csoda, hiszen a műhelymunkában olyan szakmai tekintélyek vettek részt, mint Fábri Zoltán, Jancsó Miklós, Kovács András és persze Makk Károly. A Dialóg legelsőként megvalósított filmje az Egy erkölcsös éjszaka volt, mert Bacsó jó ötletnek tartotta, hogy az új stúdió egy könnyed és finom vígjátékkal debütáljon. A forgatókönyvet persze kicsit le kellett porolni és fel kellett dúsítani. Szeretni kell című önéletrajzi könyvében Makk azt írta, az ő fejéből pattant ki az az ötlet, hogy a novellát egy „kegyes hazugság” köré építve fejlesszék fel: a Mutter és pipikéi a Mama kedvéért eljátsszák, hogy ők valójában egy tisztes panzióban élnek. Örkény 1976-ban így idézte fel a körülményeket: „Hunyady Sándor minden írását egy kis szivarfüst lengi át. Az irodalomtörténet följegyezte róla, hogy remekbe készült novelláit nem írta meg, hanem előbb elmesélte. Ha egy történet eszébe jutott, azt fehér asztalnál, szivarozva előbb barátainak, aztán ismerőseinek elmesélte, eközben javítgatta, csiszolta, és csak amikor már véglegesnek érezte, vetette papírra. Az élőbeszéd közvetlenségét novellái mindmáig őrzik: mintha őt hallgatnánk, az ő férfiasan búgó gordonkahangja szól hozzánk könyveiből, tele szemérmes lírával, bujkáló humorral. Filmünket sok évvel ezelőtt írtuk, most csak a port fújtuk le a szövegről. Azon voltunk akkor is, most is, hogy amennyire erőnkből telik, tiszteljük és átmentsük a filmvászonra nemcsak a történetet – mely egyik kincse novellairodalmunknak –, hanem Hunyady Sándor egyszerűségét is.” Makk nem ragaszkodott mereven a forgatókönyvhöz – ez egyébként se volt szokása –, mert szerinte „az élő anyag forgatás közben befolyásolja a munkát, változik, mozog”. Figyelembe kellett vennie a mindennapi élethelyzeteket is, ezért a színésznők között kialakult emberi kapcsolatokat – barátság, harag – is megpróbálta beépíteni a filmbe, hogy a játék még valóságosabb legyen.
A szereposztás
Mint arról szó volt, Makk előző alkotását, a Macskajátékot 1975-ben jelölték a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjra. A direktor a gálát megelőző estén megismerkedett a világhírű olasz színésznővel, Valentina Cortesével, akit az Amerikai éjszaka (1973) című Truffaut-filmben nyújtott epizódalakításáért jelöltek Oscarra. (Makk alkotása Federico Fellini Amarcordjával [1973], Cortese pedig Ingrid Bergmannal [Gyilkosság az Orient expresszen, 1974] szemben veszített.) Hamar megtalálták a közös hangot, ezért amikor az Egy erkölcsös éjszaka előkészületei megkezdődtek, Makk először azt gondolta, Valentinát hívja meg a Mutter szerepére, noha azt már korábban felajánlotta Psota Irénnek. (Éppenséggel nem ez lett volna az első alkalom, hogy meggondolja magát: Luca, a feleség szerepét a Szerelemben szintén Psotának írta, taktikai okokból mégis Törőcsik Marival játszatta el.) Cortese örült a magyar rendező telefonhívásának, érdekelte is a szerep, de színházi elfoglaltságaitól tette függővé a válaszát. Valami nyilván közbejöhetett, mert a Muttert végül mégis Psota Irén személyesítette meg. A művésznő nem titkolta, hogy bár szerette a szerepet, de nem különösebben érdekelte a századelő világa, és szívesebben játszott volna egy modernebb asszonyt. Szerepformálását e szavakkal idézte fel: „A szerep felépítésében azt szerettem volna megéreztetni, hogy itt van egy asszony, egy kisvárosi környezetben, aki mindent lezárt már magában. Magyarul: lehúzta a rolót. Ebben a lezártságban tulajdonképpen nincs jelentősége már az öltözködésnek, a frizurának, a nagy parókák helyett akár sima fejjel végigjátszhattam volna a szerepet. De aztán kitör belőlem a pokol… Játék közben önkéntelenül bukott ki belőlem annak a valamikori csajnak, aki a Mutter volt, az infernója, valami pokoli, vad játékosság. Ez a Mutter beleharap a lakóként befogadott fiú fülébe, pezsgőt fröcsköl volt szeretője arcába, sőt egyszer még keményen pofozkodik is. És ugyanez a Mutter, amikor senki idegen sincs a közelben, minden további nélkül leveszi a parókáját, és ezzel az én sima frizurámmal folytatja tovább a lányok körében az ebédet.”
A Mamát megszemélyesítő Makay Margit alakította a csábító Paulát a Macskajátékban. Nem lehetett nem észrevennem, hogy a Szeretni kell című Makk-kötetben a rendező egyik film kapcsán sem említi meg név szerint a színésznőt, aki pedig mindkettőben remekül játszott. Ez a mulasztás főleg az Egy erkölcsös éjszaka esetében igazán meglepő, hiszen annak kapcsán Makk több epizodistát is megnevezett, miközben az egyik főszerepet játszó Makayt kihagyta. Feltételezem, hogy csupán pillanatnyi feledékenységről van szó, és nem tudatos negligálásról. Már csak azért sem, mert a színésznőhöz annak idején épp Makk ragaszkodott makacsul. Az előkészületek során ugyanis elhangzottak olyan – józan paraszti ésszel amúgy teljesen érthető – kifogások, hogy a művésznő túl öreg erre a szerepre, és inkább a nagymamája, semmint az édesanyja lehetne Cserhalminak. Ez akkor is igaz, ha maga Hunyady is így írt a másodéves bölcsészhallgatóról, Kelepeiről: „Férfi volt a fiúk között. Szőrös, mély hangú.” – vagyis az a típus, aki sokkal idősebbnek látszik a koránál. A színészi játék csodája, hogy a néző „átsiklik” ezen a jól látható korkülönbségen, mert sokkal lényegesebb a törékeny mama imádni való naivitása és irigylésre méltó életbölcsessége, mint a számolgatás, hogy mennyi idős is lehet éppen, és hány évesen szülhette a fiacskáját. (Egyébként ötvenhét év korkülönbség volt a két színész között.) Makay Margit még a némafilmkorszakban, 1912-ben kezdett filmezni. Tímeát játszotta Az aranyember 1918-as, Korda Sándor által rendezett filmváltozatában. A hetvenes években – túl a nyolcvanadik életévén! – valóságos reneszánszát élte: Makk már emlegetett két filmje mellett Fábri Zoltánnal is kétszer forgatott (Hangyaboly, 1971; 141 perc A befejezetlen mondatból, 1974), sőt játszott Szabó Istvánnál (Tűzoltó utca 25., 1973) és Fejér Tamásnál (Ballagó idő, 1975) is. Kilencvenhét (!) éves korában állt utoljára a kamerák elé Mészáros Márta Piroska és a farkas (1988) című filmjében.
A cselédlány szerepében látható Szirtes Ági a forgatás idején még főiskolás volt. Karolinát, az egyik örömlányt Kishonti Ildikó alakította, aki az 1971-es táncdalfesztiválon a Jegygyűrű az ujjamon című dallal mutatkozott be a nagyközönségnek. 1973 és 1977 között végezte el a Színművészeti Főiskolát, az Egy erkölcsös éjszaka a második mozifilmje volt. A művésznő először nem akart vetkőzést vállalni. Makk meg sem próbált rámenős lenni, és rábízta, hogyan oldja meg a legfontosabb jelenetét, meddig hajlandó elmenni, amitől még nem érzi kínosan magát. Kishonti egy magánszámot talált ki a nyakláncával, és a rövid produkció végén lemezteleníti a mellét. Rózsit Kiss Mari formálta meg, s az örömlányok között volt még Mányai Zsuzsa, Soós Edit és a szintén főiskolás Tarján Györgyi, akit Tóth János ajánlott Makk figyelmébe. A Szeretni kell című könyvében Makk Tőrös Judit néven említi azt az amatőr színésznőt, aki ugyancsak kéjnőt játszott, egyébként pedig sminkesként dolgozott a Filmgyárban, az IMDb-n viszont Törő Judit néven találjuk meg őt. (A film főcímén is a Tőrös nevet olvashatjuk. Mellesleg a hölgynek a Macskajátékban is volt egy kis jelenete mint táncoló leány.) A pipikék egyike Szécsi Kati, a tragikus sorsú táncdalénekes, Szécsi Pál nővére, akinek a Bosnyák téri piacon volt egy üzlete, ami a filmeseknek is gyakran útba esett. Tóth János javasolta, hogy a Szécsi lányt is próbálják ki a filmben. Nusikát az osztrák Edith Leyrer, Bellát az olasz Carla Romanelli keltette életre. A film DVD-változatának audiokommentárjában az hallható, hogy Leyrerre Makk egyik barátja, Lázár Imre hívta fel a figyelmet, aki anno egy fullajtárt játszott a Ház a sziklák alattban. A Szeretni kellben viszont azt olvashatjuk, hogy a művésznőt Makk akkoriban tervezgetett, ámde meghiúsult koprodukciós filmterve, A Radetzky-induló osztrák producere, Russ úr ajánlotta.
Makk látta egyik kedves tanítványa, Horváth Z. Gergely Krúdy-műből forgatott tévéfilmjét, a Napraforgót (1976), és felfigyelt az egyik főszerepet játszó olasz színésznőre, Carla Romanellire. Érdekesnek találta a megjelenését: ez az érzékiséget és vad szenvedélyeket sejtető típus illett volna az Egy erkölcsös éjszakába is. A művésznő – aki nem sokkal korábban fejezte be a munkát Sándor Pál Herkulesfürdői emlék (1977) című hatásos drámájában – örömmel fogadta az újabb magyar ajánlatot, mert jónak tartotta a magyar filmeket: „Egy színésznek mindig kellemesebb művészi munkát végezni, mint a kommersz iparban dolgozni. Otthon a lehetőségek meglehetősen korlátozottak; több pénzt lehetne keresni, de csak kommersz filmekben. Miután Cannes-ban láttam Makk Károly Szerelem című filmjét, igen nagy megtiszteltetés számomra, hogy az új filmjében játszhatok. Szeretem megválogatni magamnak a szerepeket, kommersz filmekben nem szoktam játszani. Talán ez az oka annak, hogy sokat szerepeltem külföldön.” (Carla kicsit szórakozott lehetett az interjú idején, mert elfeledkezett arról a mintegy tucatnyi kommersz filmről, melyeket 1968 és 1976 között forgatott.) Magyar partnerei közül Tarján Györgyit már ismerte, a Herkulesfürdői emlékben is együtt szerepeltek. Tarján ilyennek látta olasz kolléganőjét: „Még meg sem érkezett, de már voltak, akik nem akartak rokonszenvezni vele. Én meg gyerekkoromtól fogva mindig azoknak a pártján állok, akiket meg kell védeni. Tehát nem engedtem, hogy kikezdjék őt. De minden csoda három napig tart, a szenvedélyek gyorsan elcsitultak. Carla kedves és fegyelmezett színésznő volt, szinte alig beszélt a forgatás alatt. A lányok kotkodácsoltak körülötte, ő meg hallgatott. […] Makk mindenkiből, így Carlából is a legjobbat varázsolta elő. Úgy érezhette magát a forgatáson, akár egy királynő. Mindent megkapott, hogy a tehetsége maximumát adhassa. Vad, egzotikus szépségével, melodrámába illő lényével páratlan színfoltja a történetnek. Én szilaj voltam, lobogtam, ő fellángolt, aztán sziesztázott. Gyorsan elfáradt. Hozzá képest mi, magyar színésznők olyanok voltunk, mint a katonák. Szolgáltunk, amíg csak azt nem hallottuk, hogy vége, mára befejeztük! Neki érezhetően más volt a szakmai háttere. Nem az volt az idegszálaiban, mint nekünk. A forgatáson nem is nagyon beszélgettünk. Én féltem, nehogy kiessek a szerepemből, ő pedig bezárkózott a maga világába. Engem mindenki gyerekként kezelt, őt érett nőként. Az én szememben olyan volt, mint egy festmény.”
Makk Károly Bódy Gábor nagy feltűnést keltett kísérleti filmjében, az Amerikai anzixban (1976) figyelt fel Cserhalmi Györgyre, és már akkor eldöntötte, hogy minél előbb dolgozni szeretne vele. Kelepei Jenő szerepe volt erre az első és igen kitűnő alkalom. Cserhalmi ilyennek látta a figurát: „Kelepeit nem gyötri lelkiismeret-furdalás, s ezért talán az egyetlen igazán megelégedett ember a társaságban. Elfogadja az itt kapható örömöket, mint egy tányér levest vagy szelet húst; az élet ajándékának tekinti.” A novellában nem volt szó a kisvárosi férfiakról: Makk ötlete volt, hogy a nők világa után bemutassa a férfiakét is, akiket akkor ismerhetünk meg közelebbről, amikor Rózsi és kolléganője rátalálnak Kelepeire egy füstös lebujban, ahol a helyi notabilitások kártyacsatát folytatnak. A hazai színjátszás számos nagy egyénisége játssza ezeket a duhaj férfiakat, akik a játék után felkerekednek, és meg sem állnak a bordélyig, ahol az utolsó pillanatban kis híján tönkreteszik a Mutter és a pipikék színjátékát. A képviselő urat Benkő Gyula, Tivadart, a Mutter udvarlóját Basilides Zoltán, az őrnagyot Ambrus András, a fővadászt Benkóczy Zoltán, a városparancsnokot Raksányi Gellért, a gyógyszerészt Gyurkovics Tibor (civilben író) alakította. A mellékszereplők közül emeljük ki még Neumannt, a portást játszó Máriáss Józsefet, Bella újságíró szerelmét, Balázsovits Lajost és egyik kuncsaftját, a Kautsky urat megformáló Csákányi Lászlót, a kibicet megszemélyesítő Sarlai Imrét és a kocsis szerepében látható Szilágyi Istvánt. Visegrádi úr, a zongorista szerepében Páll Sándor jelenik meg, akivel Makk a Ház a sziklák alatt forgatásán ismerkedett meg.
A forgatás
Az Egy erkölcsös éjszaka forgatása 1976 őszén kezdődött, és körülbelül négy hónapig tartott. A legfontosabb forgatási helyszín az óbudai Selyemfonó volt, amelyet még a XVIII. században építettek. Vayer Tamás díszlettervező az egész házat, beleértve a szobákat is, többször is átfestette különböző színekkel, melyek keveredtek egymással. A rétegeket itt-ott lekaparta, és így létrehozott egy olyan árnyalatot, amely kicsit kopottasnak tűnt ugyan, mégis úri ház benyomását keltette. Ugyanakkor a bordély néhány helyiségét műteremben rendezték be, bár egyes szobák valóban a Selyemfonóban voltak. Makk Károly sose mulasztotta el hangsúlyozni, hogy Tóth János – akivel az Isten és ember előtt (1968) óta dolgozott – milyen nagy szerepet játszott abban, hogy a hetvenes években forgatott három mozifilmjét ennyire erős és egyedi képi világ jellemzi: „Az évek során úgy megismertük egymás világát, hogy ha külön-külön elénk tennének harminc kelléket, minden bizonnyal mindketten ugyanazt a tizenegyet választanánk ki belőlük.” Tóth János ötlete volt például az, hogy a Selyemfonó udvarát vonják be áttetsző műanyaggal. Ennek köszönhetően a stáb függetleníthette magát az időjárás viszontagságaitól, mert a világítási rendszerük segítségével bármilyen időt varázsolhattak maguknak.
Egy 1977-es újságinterjúban azt olvashatjuk, hogy a film jelmezeit hirdetések útján szerezték be: a beérkezett régi ruhákat, selymeket, taftokat, finom szöveteket, estélyiket és egyéb öltözékeket a rendező Csengey Emőke jelmeztervezővel közösen válogatta. Mindegyik színésznőnek az egyénisége szerint választottak ruhát, melyet a próbák során az ő alkatára igazítottak. A Szeretni kell című kötetben viszont Makk egy kicsit másképp emlékezett. Szerinte Csengey Emőke fáradhatatlanul járta kedvenc helyeit, a Teleki tér régi ruhákat árusító üzleteit, és ezekből gyűjtötte be a jelmezeket: csodaszép kendőket, blúzokat, szoknyákat. A pazar holmikat kicsit rendbe kellett hozni, és utána felpróbáltatni az örökké elégedetlen színésznőkkel. Makk el nem hanyagolható kockázati tényezőnek tartotta, hogy ilyen sok nővel dolgozik egyszerre, akikből néha előbújt a női féltékenység, főleg ha úgy látták, hogy valaki (elsősorban Carla Romanelli) esetleg megkülönböztetett figyelmet kap. Ennek ellenére nem voltak éles konfliktusok: a munkatársak szerint Makk kiváló pszichológusként minden vészhelyzetet megoldott, mindenkivel személyre szólóan bánt, és atyai gondoskodásával elérte, hogy mindenki fontosnak érezze magát, és a lehető legjobb teljesítményre törekedjen. A direktor visszaemlékezése szerint csupán két rendhagyó eset zavarta meg az olajozottan folyó munkát. A film egyik jelenetében egy több mint félmázsás harcsát hoznak be a bordély konyhájára. Az elkábított hal egy nagy műanyag hordóban „várt” a jelenetére, ám a tervezettnél jóval előbb magához tért, és úgy csapkodott a farkával, hogy a körülötte állók a szó legszorosabb értelmében csuromvizesek lettek.
A másik rendhagyó eset az urak kártyajelenetéhez kapcsolódik. Ezt a képsort ugyan Makk találta ki, de ő maga igazából nem volt egy nagy kártyás, ezért felkért egy szakembert, aki leggyakrabban a Fészek klubban csillogtatta meg ilyen irányú tehetségét. Az illető azonban nem érkezett meg idejében a forgatásra. Fél óra elteltével a rendező személyesen ment el érte, méghozzá az úriember lakására. A kártyafenomén bocsánatot kért a késedelemért, de meghalt a felesége: a holttest valóban ott feküdt az ebédlőasztalon. A férfi mindazonáltal kész volt arra, hogy elmenjen a forgatásra, amihez előbb három pohár pálinka elfogyasztásával merített erőt, majd még egy-két pohárka következett. Mire visszaértek a forgatásra, Tóth János már beállította és bevilágította a kártyajelenetet. Miközben a pálinkától mély álomba merült kártyaszakértő békésen aludt egy fotelben, leforgatták a jelenetet, és kiderült, hogy a színészeknek egyáltalán nincs szükségük szaktanácsokra. Jó félórás valódi kártyacsatát produkáltak, igazi pénzben játszottak, és alig akarták abbahagyni a jó hangulatú partit. Makknak csupán ki kellett választania ebből a harminc percből a számára legértékesebb mintegy két és fél percet. Ez volt az utolsóként leforgatott jelenet, de azt ne felejtsük el megemlíteni, hogy a stáb nem csak a Selyemfonóban dolgozott. Azt a rövid kirándulási epizódot, amelyről Darinka egy levélben számol be, ám mi, nézők képekben látjuk megelevenedni, Esztergomban forgatták. Miután befejeződött a forgatás, elkészítették az első vágást, majd következett a másfél hónapig tartó utószinkron, utoljára pedig a végleges vágás, amely körülbelül öt hetet vett igénybe.
Az 1978-as cannes-i filmfesztivál
A 31. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált 1978. május 17. és május 29. között rendezték meg. A nagyjátékfilmek versenyében huszonhárom alkotást mutattak be, olyan világhírű művészek munkáit, mint például Claude Chabrol (Violette Nozière), Ósima Nagisza (Szenvedélyek birodalma), Jules Dassin (Asszonyok kiáltása), Hal Ashby (Hazatérés), Karel Reisz (Pokolról pokolra), Marco Ferreri (Szia, majom!), Jerzy Skolimowski (A kiáltás), Rainer Werner Fassbinder (Utazás a fénybe), Ermanno Olmi (A facipő fája), Alan Parker (Éjféli expressz), Carlos Saura (Bekötött szemmel), Louis Malle (Csinos kislány), Krzysztof Zanussi (Spirál), Emil Lotjanu (Dráma a vadászaton) és Paul Mazursky (Asszony férj nélkül). Magyarországot az Egy erkölcsös éjszaka képviselte. A rendező visszaemlékezései szerint a hazai illetékesek egy másik filmet ajánlottak az előválogatást végző Jean de Baroncellinek, de a cannes-i döntnökök végül mégis Makkét hívták meg a versenybe. A nagyjátékfilmek zsűrijének elnöke Alan J. Pakula amerikai filmrendező volt, a tagok: Franco Brusati olasz, Claude Goretta svájci és Andrej Koncsalovszkij szovjet filmrendező, Liv Ullmann norvég színésznő, François Chalais és Michel Ciment francia filmkritikusok, valamint Harry Saltzman amerikai filmproducer és Georges Wakhévitch francia díszlettervező. A korábban tizenöt napos fesztivál 1978-ban csak tizenhárom napig tartott, és ekkor vezették be az Un Certain Regard (Egy bizonyos tekintet) nevű szekciót. Ugyanebben az évben adták át először az Arany Kamera díjat a legjobb első filmnek, függetlenül attól, hogy a díjazott mű a rendezvény melyik szekciójában vett részt. Az elismerést Robert M. Young kapta az Alambrista! című alkotásáért.
Mint a fenti felsorolásból is kitetszik, Makk filmje igen erős mezőnyben küzdött az Arany Pálmáért. Ráadásul versenyben volt egy másik „bordélyfilm” is, Louis Malle Csinos kislány című – később nagy felzúdulást kiváltott, sőt gyermekpornográfiával is megvádolt – alkotása Susan Sarandon, Brooke Shields és Keith Carradine főszereplésével. Nos, a két rokon opusz közül Makké aratott nagyobb tetszést, különösen a francia kritikusok körében: „Makk Károly filmje igazán kellemes mulatság, amely érzelemteljes és humoros pillanatokat, finomságokat és fantáziát tartalmaz” – írta a Le Matin, és a többi francia lap sem fukarkodott a dicséretekkel, melyekből kijutott Tóth János operatőrnek és a színészeknek is, különösen Psota Irénnek és Makay Margitnak. A fesztiválon a rendező is részt vett, a színészek közül pedig Tarján Györgyi és Carla Romanelli is jelen volt, közös szobában laktak. A két színésznő a forgatáson összebarátkozott, ám Cannes-ban külön utakon jártak. Bő huszonöt évvel később Tarján Györgyi így emlékezett vissza a rendezvényre: „Ha fotózni hívtak, vittem-húztam magammal. Az esetek többségében azonban szóltak, hogy csak engem akarnak. Talán mert a vasfüggöny mögül jöttem, érdekesebb voltam számukra. De az is lehet, hogy Carla típusából több volt akkoriban. Nem tudom. Nekem mindenesetre rosszul esett, hogy finoman mellőzték őt. Ő viszont nem törődött vele, mert az ügyeletes olasz szerelmével drámai helyzeteket élt meg.” Egyébiránt nemcsak Malle filmje okozott csalódást, hanem Ósimáé és Ferrerié is. Épp ezért igen meglepő, hogy e három csalódás mindegyike kapott valamilyen díjat – a Csinos kislány például a technikai nagydíjat –, míg az Egy erkölcsös éjszaka díj nélkül maradt. Az Arany Pálmát Ermanno Olmi alkotása, A facipő fája nyerte. Hogy a legjobb film volt-e, arról lehetne vitatkozni, hogy a legszebb, legemberközelibb, azzal viszont a többség egyetértett. Mellesleg az előző évben is Olaszország győzött a Taviani fivérek Apámuram (1977) című drámájával, miközben a hazai filmsajtó lépten-nyomon az olasz filmművészet mélyülő válsága miatt sopánkodott.
A színpadi változatok
A film forgatókönyve és a Hunyady-novella alapján egy zenés mű is született, amelyet A vöröslámpás ház címmel 1995. február 3-án mutattak be a Fővárosi Operettszínházban. A zenét az Apostol együttes alapító tagja és zenekarvezetője, Németh Zoltán szerezte, a dalszövegeket Tasnádi István írta, az előadást Tasnádi Csaba rendezte. A Muttert Lehoczky Zsuzsa alakította, a Mama szerepében felváltva lépett színpadra Törőcsik Mari és Mednyánszky Ági. Kelepei Jenőt Forgács Péter és Seress Zoltán, Bellát Détár Enikő és Vásári Mónika, Teklát Sáfár Mónika és Udvarias Anna játszotta kettős szereposztásban. Művészeti tanácsadóként maga Makk is részt vett az előadás létrehozásában. Bő tíz évvel később, 2005. november 5-én, a Győri Nemzeti Színház tűzte műsorára a musicalt A vöröslámpás ház avagy: Egy erkölcsös éjszaka címmel. Érdekesség, hogy a rendezést az operettszínházi verzió egyik Kelepei Jenője, Forgács Péter vállalta. Egykori szerepét Nagy Balázs alakította, a Mama szerepében Gyöngyössy Katalin, a Mutterében Janisch Éva lépett színpadra. Bellát és Teklát Győrben is kettős szereposztásban játszották: előbbit Csonka Tünde és Benedekffy Katalin, utóbbit Agócs Judit és Balogh Anna. A Turay Ida Színház 2015. április 11-i premierje olyan értelemben ősbemutatónak nevezhető, hogy ezúttal nem a Németh–Tasnádi-féle musical került színpadra, hanem egy teljesen új változat, amelyet a Hunyady-mű alapján Topolcsányi Laura írt, az ő nevéhez fűződnek a dalszövegek is, míg a zenét Berkes Gábor szerezte. Az előadás rendezője Sztárek Andrea. A Madámot (nem, már nem Mutter!) Keresztes Ildikó és Sztárek Andrea, a Mamát Somfai Éva alakította. Kelepei Jenő sztorija mellett megjelenik egy új cselekményszál is: Csontteleky Szigfrid („a magyar Casanova”) a kolozsvári kupiban reméli megtalálni álmai nőjét. A Szolnoki Szigligeti Színház tavaly ősszel a Németh–Tasnádi-musicalt vette elő. Kuriózum, hogy a Mamát újra a 2005-ös győri előadás sztárja, Gyöngyössy Katalin keltette életre, a Mutter megszemélyesítője Kertész Marcella. Az előadás rendezője, Balázs Péter szerint „A vöröslámpás ház mondanivalója azt sugallja, hogy a szeretet túllép az emberi hívságokon és a nehézségeken. A szeretet, így a darab is időtálló.”
Így látták ők
„A forgatókönyv írói sok mindennel földúsították a történetet, jó néhány költői pillanattal is, csak épp a »ház« kibővítése, jelképpé növelése nem egészen sikerült. Talán azért sem, mert épp ezt nehezítette, ami elősegíteni akarta: a filmábrázolás nyomasztó-szűk interieurökre összpontosuló volta? Viszont épp ennek köszönhető a bensőséges előadás, az elbeszélés valóban kulturált fölépítése, a lassú kibontakozás ellenére is a figyelmet megragadó heve. Kiemelkedő is lehetne ez a film – ha egy kicsit könnyedebb, természetesebb, játékosabb volna. Ha az a fénysugár végig ott játszana, legalább besurranva, valamennyi képen. Amint végig beragyogja Makay Margit alakítását. Mellette talán Tarján Györgyi clownra emlékeztető játékában tűnik föl legjobban: ez a naiv kedvesség, ez a hamvas romlatlanságú rosszlány csakugyan »finom«, bár őt nem finom szavak teszik azzá, hanem a saját belső világa, vágyakozása, mélyen őrzött tisztasága. Carla Romnelli szinte az ellentéte az ábrándos, menekülni akaró, vergődő szerelmes lány szerepében: belső kifosztottságának vacui horrorja vezeti az életét már-már a pusztulásba. Cserhalmi György alakítja Kelepeit; nehéz szerep ez, mert éppen nem örök voltát, hanem idejétmúlt villanásait kell érzékeltetnie – s Cserhalmi ezt tudja, ebből az ellentétpárból gyúrva egybe alakítását. A »Mutter« Psota Irén. Harsány és bensőséges.”
(Zay László: „Egy erkölcsös éjszaka”. In: Magyar Nemzet, 1977. október 6., 4. o.)
„Régen nem láttuk Makkot színészvezető képességének ebben a legjobb formájában, ahol Psota Irénből előhozza lappangó kajánságát, bölcsen fölülemelkedő humorát, miközben a hitelesen méltóságteljes magatartás alatt megőrizteti vele bohóci erejét; ahol Cserhalmi György kedvessége és agresszivitása, gyermeki szelídsége és lumpvadsága, egyszerre támadó és védekező személyisége ilyen erővel érvényesül. Vagy ahol Makay Margit konok szelídséggel, büszke értetlenséggel, de nem érintetlenséggel közlekedik. A rosszlányokról remek portrékat kapunk a kitűnő Kiss Mari szelídsége alatt vad indulatokat hordozó, közönségesség és kifinomult érzékenység kettőse közé feszülő játékában, Soós Edit elrongyolt érzéseiben, Kishonti Ildikó kihívó groteszkségében, Tarján Györgyi ellenállhatatlan clown-bájában, Mányai Zsuzsa kényszer-pajzánságában. (Talán csak Carla Romanelli szerepeltetése kérdéses: vele mintha az olasz amatőr-import indult volna meg.) Élesen megrajzolt, tömör arcképeket kapunk egy mindig-dúlt szakácsnő alakjában Ladomerszky Margittól, alkoholtól elbutult képviselőként Benkő Gyulától, udvariasan gyáva újságíróként Balázsovits Lajostól, Máriáss Józseftől és a nem hivatásos színészként megjelenő hivatásos zongoristától, s megalázott, kivagyi kupecként Sarlai Imrétől.”
(Molnár G. Péter: „Egy erkölcsös éjszaka”. In: Népszabadság, 1977. október 6., 7. o.)
„Minden csupa szépség, illékony, lila hangulat. Hulló falevelek, álombéli csónakázás a tavon, fény- és árnyjáték, magányos zongoraszó… A lányoknak is jobbára »dalból van a lelkük«. Darinka például (Tarján Györgyi tehetséges megfogalmazásában) csak látszólag »árulja testét«. Amúgy rendes lány, visszavágyik falujába, és népdalokat énekel. Bella (a túlfűtött, sejtelmes Carla Romanelli) is titokban szenved a »csúf mesterség« mesterségbeli fogásaitól. És Kelepei néni is — a kupiban lakó diák tisztességben megőszült édesanyja (Makay Margit) – úgy lépked át az olcsó örömök házán, hogy egyszerre megérti és megbocsátja a fiú és a lányok botlásait... Mint a nosztalgikus, idillikus mesékben… Mint a boldog békeidők nyilvánosházairól szóló választékos-nosztalgikus mesékben. Mert a film… választékos ízléssel, nagy-nagy mesterségbeli tudással, kifinomult képi kultúrával, költészettel készült. A színészi játék is kifogástalan, Kiss Mari, Soós Edit, Mányai Zsuzsa, Basilides Zoltán, Füzessy Ottó eredeti színfolt a filmben. Mégis, ott jó és élvezetes igazán a játék, ahol a befejezett és végigírt helyzeteken (mert egyebekben a novella érdekes félszavai, sejtései, írói »jóslásai« – csupa kimondás és végigvitt cselekvés a filmben) – átsüt Hunyady iróniája, humora, bölcsessége és kritikája.”
(Gantner Ilona: „Egy erkölcsös éjszaka”. In: Népszava, 1977. október 6., 6. o.)
Egy erkölcsös éjszaka (1977) – magyar film. Hunyady Sándor A vöröslámpás ház című novellájából a forgatókönyvet írta: Bacsó Péter és Örkény István. Dramaturg: Vásárhelyi Miklós. Operatőr: Tóth János. Zene: Balassa P. Tamás. Díszlet: Vayer Tamás. Jelmez: Csengey Emőke. Vágó: Sivó György. Rendező: Makk Károly. Főszereplők: Psota Irén (Mutter), Makay Margit (Kelepei néni, az édesanya), Tarján Györgyi (Darinka), Cserhalmi György (Kelepei Jenő), Carla Romanelli (Bella), Edith Leyrer (Nusika), Kishonti Ildikó (Karolina), Kiss Mari (Rózsi), Basilides Zoltán (Tivadar), Csákányi László (Kautsky úr), Balázsovits Lajos (Szabó újságíró), Mányay Zsuzsa (örömlány), Szirtes Ági (cselédlány), Benkő Gyula (a képviselő űr), Máriáss József (Neumann), Soós Edit (örömlány), Ladomerszky Margit (Neumann-né). Magyarországi bemutató: 1977. október 6.
ÉS EZEKET OLVASTAD MÁR?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.