Minden idők egyik legsikeresebb brazil filmje, a Flor asszony és két férje Jorge Amado magyar nyelven is többször megjelent, népszerű regénye alapján készült. A múlt század harmincas-negyvenes éveiben játszódó történet szellemes körképet ad egy brazil kisváros hétköznapjairól és találó jellemrajzokat fest a lakókról, ugyanakkor humor és egészséges erotika is jellemzi. A filmes családból származó rendező, Bruno Barreto alig múlt húszéves, amikor ezt a filmjét forgatta, és még csak nem is ezzel debütált a szakmában. Sikerült átmentenie a filmvászonra a regény lényegét, és megtalálnia az ideális főszereplőket Sônia Braga, José Wilker és Mauro Mendonça személyében. Hármójuk közül Bragára Hollywoodban is felfigyeltek, több amerikai filmben is fontos szerepeket kapott. Amado regénye az elmúlt évtizedekben többször is megihlette a filmeseket: Hollywoodban és Brazíliában egyaránt készült belőle remake, a tévénézők pedig előbb brazil, majd mexikói filmesek tolmácsolásában sorozatként is megismerhették a sztorit. Mondani sem kéne, hogy pornóváltozata is létezik, és miért épp ebből ne született volna egy Broadway-musical is? Ez utóbbit Saravà címmel 1979-ben mutatták be, és egyike lett a Broadway nagy bukásainak. A szüzsét és a dalszövegeket N. Richard Nash írta, a zenét Mitch Leigh szerezte. Flor asszony szerepében a Broadway egyik évtizedeken át tündöklő csillaga, Tovah Feldshuh lépett színpadra, ám a sikerhez az ő személye sem volt elegendő.
A történet
Flor asszony ideális feleség: vonzó és érzéki, ráadásul kitűnő háziasszony, a szakácsművészetben különösen otthon van. Csak éppen a párját nem jól választotta meg, mert nőül ment a részeges és dorbézoló Vadinhóhoz, aki ugyan imádja a feleségét, de a lumpen életmód még ennél is fontosabb számára. Meg is fizet érte: egy átmulatott éjszaka után holtan esik össze az utcán. Flor asszony megsiratja a svihákot, akit minden hibája ellenére őszintén szeretett. Családja és a barátai abban reménykednek, hogy másodjára majd egy derék férfiúnak mondja ki a boldogító igent: olyasvalakinek, aki tisztelni és becsülni fogja őt. Ezek a remények idővel beteljesülni látszanak. Feltűnik a színen ugyanis Teodoro, a gyógyszerész, Vadinho tökéletes ellentéte. Kifogástalan úriember, a város köztiszteletnek örvendő polgára, aki igazi hölgyként bánik Florral. Minden nagyon jó lehetne, ám Teodoro egy nagyon fontos dologban is különbözik Vadinhótól. Elődje tüzes vérű szerető volt, aki bármikor felkorbácsolta neje vágyait, míg a gyógyszerész kiváló férfiú ugyan, de nem egy lepedőakrobata. A kielégületlen Flor egyre gyakrabban idézi fel a néhai urával töltött szenvedélyes együttléteket, mígnem az új házasság egyéves évfordulóján a megboldogult exférj anyaszült meztelenül megjelenik a hitvesi ágyban, és azt állítja, hogy neje kívánságára érkezett. Az asszony tiltakozik, azt mondja, újra férjhez ment, és hűséget fogadott második urának. Vadinho szemtanúja lesz Teodoro közeledési kísérletének, és kineveti utódja ügyetlenkedését. Teheti, mert a meztelen szellemet csakis Flor látja és hallja. Az első férj persze a túlvilágon se változott meg, szellemként is eljár a kaszinóba, ahol sikerül felfordulást okoznia. Flor végül enged a vágyainak, és Vadinho karjaiban újra átéli az érzéki örömöket. Az asszony immáron boldogan éli a mindennapjait, hiszen két férfitól ugyan, de megkapja mindazt, amire vágyik és amit megérdemel…
A szerző
Jorge Amado brazil író 1912. augusztus 10-én született egy Itabunához (Bahia állam) közeli farmon. Teljes neve: Jorge Leal Amado de Faria. Szülei – João Amado de Faria és D. Eulália Leal – négy fia közül ő volt a legidősebb. Tizenegy éves korában egy salvadori jezsuita kollégium tanulója lett, itt ismerte meg az európai irodalom jó néhány klasszikusát. Az Ipiranga Gimnáziumban érettségizett, és már tizenévesen újságcikkeket írt, főleg bűnügyi témákban. 1931-ben beiratkozott a Rio de Janeiró-i Egyetem jogi karára. 1935-ben megkapta a diplomáját, de mégsem lépett a jogi pályára. Még 1931-ben – húszéves kora előtt! – megjelent első regénye, az O País do Carnaval. A Kakaó (1933) az országos, a Zsubiabá (1935) pedig a világhírnevet is meghozta neki. Már korai műveiben megmutatkozott a társadalmi igazságtalanságok iránti érzékenysége. Politikailag a baloldalhoz állt közel, 1932-ben a kommunista pártba is belépett. Nézetei miatt először 1936-ban tartóztatták le. 1933-ban megnősült, Matilde Garcia Rosát vette feleségül. Két év múlva lányuk született, Eulália Dalila, aki tizennégy éves korában elhunyt. A harmincas évek derekán Amado végigutazta Brazíliát és Latin-Amerikát, még az Egyesült Államokba is ellátogatott. Utazási élményei ihlették A kikötő rémei (1937) című könyvét. A negyvenes évek elején Argentínában és Uruguayban élt. Hazatérése után házi őrizetbe került a brazil kommunista mozgalom vezéréről, Luís Carlos Prestesről írt könyve, A reménység lovagja miatt, amelyet Brazíliában betiltottak. 1944-ben elvált a feleségétől. A következő évben a São Pauló-i írókongresszuson ismerte meg Zélia Gattai fotóművészt és írónőt, akitől két gyermeke született: João Jorge 1947-ben és Paloma 1951-ben. Amado és Gattai csak öregkorukban, 1978-ban kötöttek házasságot, amely még így is huszonhárom évig tartott.
1948-ban, a Brazil Kommunista Párt feloszlatása után Amado önkéntes száműzetésbe ment Franciaországba, ahol Pablo Picasso és Jean-Paul Sartre baráti köréhez tartozott. Politikai okokból hamarosan kitiltották az országból. Ekkor Prágában telepedett le, beutazta az európai szocialista országokat, sőt Kínába és Mongóliába is eljutott. 1951-ben a Szovjetunióban megkapta a Sztálin-békedíjat. Ekkoriban született írásain a szocialista realizmus nem túl szerencsés hatása érződik. 1952-ben hazatért Brazíliába. Csökkent az érdeklődése a politika iránt, 1956-ban a kommunista pártból is kilépett. Írásaiban egyre inkább a történetmesélésre helyezte a hangsúlyt, és a korábbinál nagyobb teret engedett a humornak. 1961-ben a Brazil Irodalmi Akadémia tagja lett. 1967-ben szóba került, hogy nevezik az irodalmi Nobel-díjra, ám ezt ő maga is ellenezte. Portugál nyelven írt, könyveit számos nyelvre lefordították, köztük magyarra is. Világnézetét alapvetően a materializmus jellemezte, de nem álltak távol tőle a különféle helyi vallások rituáléi sem, melyek műveiben is felbukkantak. 1948-ban készült el az első Amado-megfilmesítés, a Terras do Sem Fim című regénye alapján forgatott Terra Violenta. A hetvenes évek második felétől viszonylag gyakran filmre kerültek a művei, nemegyszer telenovellák formájában. 1983-ban úgy döntött, hogy ezentúl kétlaki életet fog élni: az esztendő egyik felét Brazíliában, a másikat Párizsban tölti. A francia fővárosban 1996-ban tüdőödémát diagnosztizáltak a szervezetében. Egészsége – és főleg a látása – jelentősen megromlott, írni már nem tudott, depressziós lett. Életművének gondozása még a kilencvenes években megkezdődött lánya, Paloma és veje, Pedro Costa építész felügyeletével, hogy kiküszöböljék a korábbi kiadások hibáit, és visszatérjenek az eredeti, autentikus szövegekhez. Amado 2001. augusztus 6-án hunyt el Salvador da Bahiában, szívroham következtében. Végakaratának megfelelően hamvait szétszórták a háza kertjében.
A regény
Jorge Amado visszaemlékezései szerint a Flor asszony két férje (a regény magyar címében nem szerepel az „és” szó!) megírásához egy korábban hallott történet adott neki inspirációt. Ez az anekdota egy özvegyasszonyról szólt, aki újra férjhez ment, de azután is mindig az elhunyt uráról ábrándozott. Vadinho alakját egy fiatalkori barátjáról mintázta, aki szórta a pénzt és falta a nőket. A mellékszereplők esetében olyan ismert személyiségek egyénisége hatott rá, mint például az énekes-gitáros Dorival Caymmi (1914–2008), a fényképész Pierre Verger (1902–1996), az énekes Sílvio Caldas (1908–1998) és a festőművész Carybé (1911–1997). A könyvet Salvadorban írta 1965 második felében. A következő évben jelent meg, és azonnal nagy sikert aratott, az első 75 ezer példány rekordgyorsasággal elkelt. Az azonos című regény hősnője, Gabriela mellett Flor asszony a szerző legismertebb és legnépszerűbb szereplője. A Flor asszony két férje az elmúlt 55 év alatt több tucat kiadásban látott napvilágot Brazíliában, minden fontosabb világnyelven megjelent, és szerte a világon a brazil irodalom egyik legkedveltebb alkotásaként tartják számon. Magyar nyelven először 1970-ben adták ki Benyhe János fordításában, az Európa Kiadó gondozásában: 1980-ban, 1998-ban és 2008-ban ugyanitt ugyanezt a fordítást újra megjelentették.
Még az első magyar kiadás előtt, 1968-ban Benyhe János így értékelte a művet: „Mondani se kell, hogy Amado könyve – ha kissé komótosan hömpölygő is – rendkívül mulatságos írás. A fordulatos históriát sokágú szimbolika szövi át. Bölcs és fanyar tanulságokkal teljes ez a zamatos történet, annyi mindent ki lehet olvasni belőle, hogy ki-ki válogathat kedvére. Ha a szerelem, az érzések mindenhatóságát akarjuk látni benne a társadalmi konvenciók ellenében, lám, a szerelem a sírt is megnyitja. Azt mondják, úgy szép az élet, ha zajlik? Lám, a Flor élete csupa napsugár volt a mellett a zsivány ura mellett. Rend a lelke mindennek, és egyszer már be kell hogy nőjjön az ember feje lágya? Lám, milyen szép rendben, komolyan él Dona Flor Teodoro doktor mellett! Az a gépies jópolgári rend és konszolidáció mindent elhervaszt az ember életében, ami szép, ami költői, ami játékos? Lám, a szép nyugalomban észrevétlenül hogy elsivárosodott Flor asszony élete! Két élettárs kellene az embernek igazában, egy rendes élettárs és egy kedves-szélhámos szerető, illetve egy tiszta anyai hitves és egy tüzes örömlány? Lám, Flor asszony életét hogy teszi teljessé ez a szívderítő páros! Van itt tanulság és »tanulság«, bölcsesség és humor elég. Emellett nem hiányoznak a könyvből az Amadótól megszokott szatirikus társadalomkritikai elemek se. Fölényes, de elnéző iróniával vonultatja fel egy színes, de kisszerű társadalom polgár-arisztokráciáját, mosolyogni való műveletlenségével, úrhatnámságával.” („Dévaj mulatságok”. In: Nagyvilág 1968/6, 929–930. o.)
A rendező
Bruno Barreto brazil rendező 1955. március 16-án született Rio de Janeiróban. Szülei, Lucy Villela és Luiz Carlos Barreto az LCD Barreto Filmes do Equador filmes cég tulajdonosai voltak, akik olyan nemzetközi hírű alkotókat támogattak, mint Roberto Farias és Glauber Rocha. Bruno a filmezés légkörében nőtt fel, akárcsak két évvel fiatalabb öccse, a tavaly elhunyt Fábio. Tizenkét (!) éves kora óta forgat, mindmáig Brazília egyik legsikeresebb rendezőjének számít. Szakmai tudása mellett ez annak is köszönhető, hogy széles műfaji skálán dolgozik. Első rövidfilmjét (Bahia, Vista) 1967-ben mutatták be. Első egész estés játékfilmje részt vett az 1973-as moszkvai filmfesztiválon is: „A Tati, a kislány című brazil film például egyszerűen hangulatos, de nem éppen jelentős életképmozaiknak volna tekinthető egy kislányát magányosan nevelő fiatal anya mindennapos küzdelméről és boldogságkereséséről, ha ezek az életkép-darabkák nem segítenének bepillantani az emberi világ egy távoli, ám hozzánk mégis közel kerülő tartományába. Különös kedvességet kölcsönöz a filmnek, hogy témáját Bruno Barreto rendező egy bájos és életrevalóan vidám kislány fogékony érzelmi regiszterén játssza el” – írta Sas György a Film, Színház, Muzsika fesztiválbeszámolójában. Ezt a filmet követte az A Estrela Sobe (1974) egy veterán énekesnőről, aki visszaemlékezik a sikerhez vezető rögös útra és mindazokra, akik ezen az úton gátolták vagy éppen segítették őt. A Flor asszony és két férje nemcsak Brazíliában, hanem világszerte is ismertté tette Barreto nevét, és mindmáig az egyik legnépszerűbb brazil filmnek számít az egész világon.
A cím alapján hajlamosak lennénk azt hinni, hogy az Amor Bandido (1978) valamiféle romantikus-erotikus komédia, valójában azonban egy bűnügyi dráma. Főszereplője, Galvão nyomozó egy olyan sorozatgyilkost keres, aki taxisofőröket gyilkol, ugyanakkor szeretné megtalálni a lányát is, akit ő kergetett el otthonról, amikor a tinédzser Sandra kezelhetetlenné vált. A két cselekményszál összeér, amikor a keresett tettes véletlenül megismerkedik Sandrával, aki utcalánnyá züllött… Bűnügyi dráma az O Beijo No Asfalto (1981) is, amely a média hatalmát és az előítéleteket is célba veszi. A történet azzal kezdődik, hogy egy gyalogos gázolás áldozata lesz. A haldokló azt kéri egy arra járó férfitól, hogy halála előtt csókolja meg őt. A jámbor Arandir teljesíti ezt a különös kérést, a csókot viszont megörökíti egy fotóriporter, aki szenzációként próbálja értékesíteni a képet. Arandirt rövidesen nemcsak homoszexualitással vádolják, hanem azzal is, hogy egyáltalán nem véletlenül járt arra, hanem valójában féltékenységből megölte az áldozatot, aki a szeretője volt. A Flor asszony és két férje sztárja, Sônia Braga játszotta a címszerepet a Gabriela (1983) című filmben is, amely szintén egy Amado-regény adaptációja. A férfi főszerepet az olasz Marcello Mastroianni kapta. Kereskedelmi szempontból az opusz nem volt ugyan sikertelen, de a kritikusok szerint Barreto és Braga nem tudta elérni a korábbi közös produkció színvonalát.
Az Além da Paixão (1986) című alkotásával Barreto visszatért a dráma műfajához. A történet São Paulóban játszódik. A harmincas éveiben járó kétgyermekes családanya, Fernanda megismerkedik álmai férfijával, aki hímringyóként dolgozik. Noha Miguel még meg is lopja Fernandát, a nő mégsem akar lemondani róla. Amikor a férje egy hétre New Yorkba utazik, Fernanda szabad utat enged a vágyainak… A szintén drámai húrokat pengető Romance da Empregada (1987) után Barreto az Egyesült Államokba ment, ahol olyan filmeket forgatott, mint például A terror csapdájában (1990), az Elsodorva (1996), a Négy nap szeptemberben (1997), az Egy kemény zsaru (1998) és a Flört a fellegekben (2003). Bár ezekben közismert amerikai színészek is játszottak, egyikből sem lett nagy nemzetközi blockbuster. 2005 óta Barreto ismét a hazájában dolgozik. Kései munkái közül kiemelkedik az Utolsó megálló 174 (2008), amelyben egy valóban megtörtént buszeltérítési ügyet dolgozott fel, és a Ritka virágok (2013), amely Lota de Macedo Soares brazil építésznő és Elizabeth Bishop amerikai költőnő szerelmének finom érzékenységgel elmondott története. Az utóbbi években Barreto a televízió számára forgat. 1996-ban feleségül vette Steven Spielberg első nejét, Amy Irving színésznőt. A nyolcvanas évek vége óta ismerték egymást, 1990. május 4-én született meg egyetlen gyermekük, Gabriel. 2005-ben elváltak. A következő évben a rendezőt azzal vádolták meg, hogy engedély nélkül illegális erdőirtást végzett a Pico szigeten, hogy a védett területen házat építsen magának. A 2008-ban indított perben Barreto vállalta, hogy két éven belül helyreállítja az eredeti állapotokat, ám ez állítólag azóta sem történt meg.
A három főszereplő
Sônia Braga brazil színésznő 1950. június 8-án született a Brazília déli részén található Maringában, amelyet bő három évvel korábban, 1947. május 10-én alapítottak. Teljes neve: Sônia Maria Campos Braga. Szülei: Hélio Fernando Ferraz Braga és Maria Braga Jaci Campos. Hat testvére van. Színészi karrierje tizennégy esztendős korában kezdődött egy televíziós műsorban. 1968-ban a Hair első brazil előadásán is színpadra lépett. Ugyanabban az évben kezdett filmezni. A Flor asszony és két férje női főszerepe tette sztárrá, de előtte különböző tévésorozatoknak köszönhetően a brazil közönség már megismerhette a nevét és az arcát. Amado másik közkedvelt hősnőjét, Gabrielát kétszer is eljátszotta: egy 1975-ös tévésorozatban (130 része volt!) és az 1983-as mozifilmben Marcello Mastroianni partnereként. Ezt követően indult el amerikai karrierje, melynek előmozdítása érdekében az Egyesült Államokba költözött, 2003-ban az állampolgárságot is megkapta. Hector Babenco A Pókasszony csókja (1985) című Magyarországon is bemutatott börtöndrámájában nyújtott alakításáért Golden Globe-ra jelölték, akárcsak magát a filmet és a két férfi főszereplőt (William Hurt és Raul Julia). 1988-ban a Holdfény Parador felett, 1994-ben pedig a Lassú tűzön című filmért is esélyes volt a díjra, de egyik esetben sem ő nyert. Robert Redford A milagrói babháború (1988), Clint Eastwood pedig A zöldfülű (1990) című filmben rendezte Bragát. A művésznő Amerikában is vállalt televíziós szerepléseket, olyan sorozatokban láthattuk, mint például a Texasi krónikák: Laredo utcái, a Szex és New York, az Amerikai család, a Miami helyszínelők, a Szellemekkel suttogó, az Alias és az Életünk lapjai. Különösen jó kritikákat kapott az Aquarius (2016) című drámában nyújtott teljesítményéért: egy özvegyasszonyt játszott, aki megtagadja a távozást, amikor az épületkomplexumot, amelyben lakik, el akarják adni. Sônia Braga kétszer volt férjnél. A nyolcvanas évek pletykasajtója bőségesen tárgyalta szerelmi viszonyait David Lee Roth énekessel, valamint Robert Redforddal és Clint Eastwoodal.
A Vadinhót alakító José Wilker 1944. augusztus 20-án született a Brazília északkeleti részén, Ceará államban található Juazeiro do Nortéban. Teljes neve: José Wilker de Almeida. Egy cearái rádióállomásnál kezdte a karrierjét mint bemondó. Később Recifébe ment egy színházhoz, és csatlakozott a Movimento de Cultura Popular (MPC) csoporthoz, amelynek lényegében népnevelési célkitűzései voltak: az írás és az olvasás fontosságának hangsúlyozása mellett a politikai öntudat erősítését is feladatának érezte. A hatvanas években, a katonai diktatúra ideje alatt az MPC-t betiltották. Ekkor Wilker Rio de Janeiróba költözött. Itt kezdődött a filmes karrierje. 1965-ös első filmjében, A halott asszonyban Fernanda Montenegro volt a partnere, akit bő harminc év múlva Oscar-díjra jelöltek a Központi pályaudvar (1998) című emlékezetes dráma főszerepéért. Wilker Rióban került kapcsolatba a Rubens Corrêa és Ivan de Albuquerque által vezetett Teatro Ipanema színjátszó társulattal. Underground körökben nagy feltűnést keltettek Fernando Arrabal O Arquiteto e o Imperador da Assíria (Az építész és Asszíria császára) című 1970-ben bemutatott darabjával, illetve a két évvel később színre vitt A China é Azul (Kína kék színű) című előadással, amelynek alapjául Wilker saját műve szolgált. Wilker rendszeresen szerepelt különféle tévésorozatokban, melyek Brazília-szerte népszerűvé tették. Leghíresebb szerepe a széltoló Vadinho volt a Flor asszony és két férjében, de láthattuk Carlos Diegues két alkotásában is: A királyi biztos szeretője (1976), Bye Bye Brasil (1980). Játszott a nagy angliai vonatrablásról forgatott A riói fogoly (1988) című koprodukcióban is, amelyet a lengyel Lech Majewski rendezett. Sean Connery partnere volt a hazánkban is bemutatott Medicine Man (1992, John McTiernan) című amerikai filmben. Négyszer nősült, második és harmadik feleségétől egy-egy lánya született. 2014. április 5-én szívroham következtében hunyt el Rio de Janeiróban.
A Teodoro doktort megszemélyesítő Mauro Mendonça 1931. április 2-án született Ubában. A körülbelül százezer lakosú kisváros Brazília délkeleti részén található, Minas Gerais államban. Mendonça teljes neve: Mauro Pereira de Mendonça. Édesapja Euclides Pereira Mendonça ügyvéd, édesanyja Maria dos Santos Padilha háziasszony. Mauro 1955-ben szerződött a São Pauló-i Teatro Brasileiro de Comédia társulatához. Az előző évben állt először a kamerák elé a Carnaval em Caxias (1954) című zenés vígjátékban. Wilkerhez hasonlóan gyakran szerepelt a televízióban, így például a Magyarországon is sugárzott A kisasszony (1986) című szériában Fontes doktort alakította az egykori Isaura, Lucélia Santos partnereként. A következő áldozat (1995) című bűnügyi szappanoperában újra összekerült José Wilkerrel. Mendonça a mozinézők számára sem volt ismeretlen, legalábbis Latin-Amerikában. Magyarországra kevés filmje jutott el. A Rémálmok Rióban (1991, Walter Salles Jr.) című krimit mi, magyarok videón és a tévében láthattuk, ebben a színész csupán egy zsaru kicsiny szerepét kapta. 2016-ban filmezett utoljára. 1959-ben vette feleségül Rosamaria Murtinho színésznőt. Mindmáig együtt vannak, három gyermekük született három egymást követő évben: 1963-ban João Paulo Mendonça zenei producer, 1964-ben Rodrigo Mendonça színész, 1965-ben pedig Mauro Mendonça Filho rendező. Fiainak köszönhetően Mauro Mendonça immár ötszörös nagyapa.
Produkciós érdekességek
„Fel akartam fedezni a mindennapok nagyszerűségét, a költészetet és a transzcendenciát a hétköznapi emberekben – nyilatkozta évekkel később Barreto, amikor azt kérdezték tőle, mit talált igazán érdekesnek ebben a témában. – Érdekesnek találtam a bahiai középosztály és általában a brazil emberek szokásainak kritikáját.” És persze szeretett volna egy szertelen és érzéki vígjátékot forgatni, amely sikerrel veszi fel a versenyt a Brazíliában akkortájt különösen népszerű szexvígjátékokkal, a pornochanchadákkal. És ez sikerült is, hiszen a filmnek Brazíliában 10,8 millió nézője volt, és ezt a rekordot csak 2010-ben tudta megdönteni az Elit halálosztók második része. Amado regényéből Bruno Barreto, Eduardo Coutinho és Leopoldo Serran írt forgatókönyvet. A filmhez a kortárs brazil kultúra nagy egyénisége, a gitáros-énekes Chico Buarque írt három dalt. (Buarque író-költőként is jelentős életművet alkotott, Budapest című, részben a magyar fővárosban játszódó regénye 2005-ben hazánkban is megjelent.) A három dal egyikét (O Que Será [Abertura]) maga Buarque adja elő, a másik kettőt (O Que Será [À Flor da Pele], O Que Será [À Flor da Terra]) az egyik legismertebb brazil énekesnő, Simone (Simone Bittencourt de Oliveira) énekli. A forgatás Salvador de Bahía történelmi központjában zajlott, elsősorban Nazaré környékén, Largo da Palmában és Pelourinhóban. A zárójelenet helyszíne a Calle Luis Viana Filhón található Nuestra Señora do Rosario dos Pretos templom és környéke volt. Az 1964-től 1984-ig hatalmon lévő jobboldali katonai diktatúra cenzorai szigorúan lépett fel Barreto filmjével szemben. Be ugyan nem tiltották, de ragaszkodtak bizonyos erotikus töltetű jelenetek kivágásához, illetve elsötétítéséhez. A „férfi és női meztelenség, az obszcén gesztusok és a szókimondó nyelvezet” miatt a filmet 23:30 előtt nem lehetett leadni a televízióban. Brazíliában 1976. november 22-én mutatták be a Flor asszony és két férjét, a vágatlan változat azonban csak az 1980. szeptember 1-jei felújítás alkalmával kerülhetett a brazil közönség elé.
Flor asszony ugyanazt jelenti a brazilok számára, mint a végzetes szőke szépségek az amerikai filmtörténetben. Megjelenítésére Sônia Braga személyében egy olyan színésznőt választottak, aki „a brazil nő tökéletes típusá”-t képviseli: hullámos fekete hajú, félvér, barna bőrű szépség. Egyénisége is „félvér”, vagyis átmenetet jelent a hagyományos és az emancipált nőtípus között. Mint a nők általában, férjhez akar menni, gyerekeket és családot szeretne, ugyanakkor nemcsak háziasszonyként éli az életét, hanem képes önállóan is megállni a lábán, van saját akarata, amely testi vágyaiban is kifejezésre jut. A film záróképe, amikor a köztiszteletnek örvendő asszony végigvonul a városka főutcáján egyik oldalán a békés kispolgári létet megtestesítő gyógyszerész férjjel, másik oldalán pedig az érzéki vágyai kielégítésére szolgáló, csak általa látott, anyaszült meztelen exférjjel, annak szimbóluma, hogy Flor asszony megtalálta az egyensúlyt konzervatív és modern énje között, még ha ehhez két férjre is van szüksége. Jorge Amado megnézte a filmet, és tetszett neki, mert szerinte Barreto nagyon jól megragadta a könyv szellemiségét és gyönyörű filmet forgatott belőle, de a regény más és gazdagabb, mint az adaptáció. Voltak bizonyos aggodalmak, hogy a szerző közismert baloldali beállítottsága nem lesz-e rossz hatással a film forgalmazására. Hogy ez semmiképpen ne következzen be, a filmet Brazíliában addig szokatlan reklámkampánnyal vezették be a köztudatba. Nagy figyelmet fordítottak az előzetesekre, azokra a mozikra, amelyek bemutatták a filmet, valamint motiválták a jegyértékesítésben érdekelt ügynököket, és természetesen kellő számú kópiát is gyártottak. Nem feledkeztek meg a sajtóról sem, melynek képviselőit folyamatosan ellátták ismertetőanyagokkal, és különvetítéseket biztosítottak számukra. Barreto alkotását 1983. november 17-én mutatták be Magyarországon. Év végéig 1134 előadást tartottak belőle, melyekre 166 245 néző váltott jegyet.
Az amerikai verzió
1982-ben készült el az amerikanizált változat Kiss Me Goodbye címmel, Robert Mulligan rendezésében. Mulligan nevéhez olyan klasszikus filmek fűződnek, mint a Ne bántsátok a feketerigót! (1962) és a Kamaszkorom legszebb nyara (1971). A Kiss Me Goodbye esetében igazából nem beszélhetünk se adaptációról, se remake-ről, mert Charlie Peters forgatókönyvíró lényegében csak az alapötletet vette kölcsön, és egy egészen új történetet írt, amely az Egyesült Államokban játszódik. Állítólag kilenc hétig dolgozott a forgatókönyv első változatán. Gondosan kigyomlálta az eredeti történet pikáns momentumait, így például szó sem lehetett arról, hogy a szellem meztelenül flangáljon. Az új történet hősnője, a bájos Kay (Sally Field) özvegyen maradt, miután férje, a Broadway közkedvelt showmanje, Jolly (James Caan) közös otthonukban lezuhant a lépcsőn, és a nyakát szegte. Az asszony azt tervezi, hogy megint férjhez megy, ezúttal a megnyerő Ruperthez (Jeff Bridges), amikor megjelenik Jolly szelleme. Különféle bonyodalmak után a szellem meggyőződik arról, hogy Kay jó kezekbe kerül, ezért az új esküvő előtt végleges búcsút vesz tőle. Robert Mulligan egymillió dolláros gázsit ajánlott Sally Fieldnek, ha aláírja a szerződést, és ígéretet tett arra is, hogy a neve kiemelt helyre kerül a reklámokban. Ugyanakkor például a Jollyt alakító James Caannak be kellett érnie szokásos gázsija felével. Valószínűleg ez is az egyik oka lehetett annak, hogy Caan annyira utálta ezt a filmjét, hogy utána öt évig nem is vállalt újabb filmszerepet. A főcímdalt (But It's A Nice Dream) a közismert énekesnő, Dusty Springfield adta elő. A Kiss Me Goodbye meglepően nagy sikert aratott: 783 moziban kezdték játszani, és már az első napokban 1 846 222 dollárt hozott, s a második hét bevétele ezen összeg duplája volt. A nyolcmillióból forgatott film csak az Egyesült Államokban és Kanadában közel kétszeres hasznot termelt. Ebben szerepet játszott az is, hogy akkoriban divatosak voltak az olyan romantikus filmek, melyeknek valamelyik szereplője a túlvilágról érkezik. Az irányzat később a Ghost (1990, Jerry Zucker) című filmmel ért a csúcsra.
Egyéb filmváltozatok
Az elmúlt közel negyvenöt év alatt Amado könyve többször és többféle felfogásban filmszalagra került. 1978-ban egy erotikus vígjáték (pornochanchada) készült belőle Mozael Silveira rendezésében Florindo úr és két neje címmel. Mint a címből is sejthető, az új változat megfordította az alaphelyzetet: Florindo úr, a sikeres szakács özvegyen marad, miután neje, Vadia kicsapongó életmódja következtében elhalálozik. A főzőiskolába járó hölgyek versengenek azért, hogy elnyerjék Florindo úr kegyeit, s hogy megszabaduljon az egyre rámenősebb rajongóktól, hősünk sebtében újra megnősül. A második asszony, Dora életvitelét és erkölcseit semmilyen kifogás nem érheti. Egy évvel Vadia halála után az elhunyt feleség szellemként jelenik meg újra, hogy megint élvezhesse a házastársi örömöket a férjével… 1996-ban a híres-hírhedt olasz B-filmes, Joe D’Amato egy kifejezetten pornográf változattal állt elő. A több különböző címmel is forgalmazott opuszban a hősnőnek már három férfira van szüksége ahhoz, hogy szerelmi étvágya csillapodjék. D’Amato már a hetvenes-kora nyolcvanas években forgatott „hagyományos” játékfilmjeit is előszeretettel megtűzdelte pornográf képsorokkal, élete utolsó éveiben azonban teljesen átállt a kemény pornóra. Rengeteg álnevet használt pályája során, olykor női neveket (Anna Bergman, Joan Russell) is. A Donna Flor fontosabb szerepeiben Maya Sands, Jake Steed és Jeremy Steele szexakrobatikájában gyönyörködhetnek az érdeklődők.
1998-ban egy húszrészes brazil tévésorozat készült a könyvből. Flor asszonyt Giulia Gam, Vadinhót Edson Celulari, Teodorót Marco Nanini alakította. A szériának három rendezője is volt: Carlos Araújo, Rogério Gomes és Mauro Mendonça Filho. Utóbbi személy nem más, mint a 76-os mozifilm Teodorója, Mauro Mendonça fia. (Itt jegyezzük meg, hogy a szériában egy kisebb szerepet játszik Mendonça színész fia, Rodrigo.) A sorozatot Magyarországon a Film Café tévécsatorna 2009 nyarán mutatta be Flor asszony férjei címmel. Amíg az eredeti regény a múlt század harmincas-negyvenes éveiben játszódott, a tévéváltozat az akkori jelenbe, a kilencvenes évekbe ültette át a történetet. Új szereplőként lépett a történetbe Celeste és Juliana, egy leszbikus pár és a széria forgatókönyvírói nagyobb hangsúlyt adtak az illegális szerencsejátékokkal foglalkozó bűnözőknek is. A leszbikus hölgyek kapcsolata azután kezdődik el, hogy Celeste óriásit csalódott első kedvesében, a széltoló Vadinhóban. A modernizálás mellett az alkotók nagy figyelmet fordítottak a hitelességre és a hihetőségre. A külső jelenetek többségét Salvadorban forgatták, de a stáb dolgozott Rio de Janeiróban, Campo Grandéban, Santa Cruzban, Bananalban (itt volt Teodoro gyógyszertára) és Barra da Tijucában, míg a kaszinójelenetek és éjszakai klubok helyszíneit a Cinédia filmstúdió műtermei szolgáltatták. A legmodernebb technikát használták akkor, amikor Vadinho szelleme a történet szerint keresztülmegy a falakon vagy a bezárt ajtókon. Forgó háttérrel oldották meg azokat a jeleneteket, amikor a halott Vadinho falakat mászik meg. Összesen körülbelül 4500 statiszta vett részt a sorozat forgatásán. A karneváli jelenet felvételén, amikor Vadinho meghal, nagyjából ezer statisztával dolgoztak, és a műszaki stáb tizenöt tagja is karneválozónak öltözött, hogy steadycam segítségével tudjanak forgatni a tömegben. Nem kis nehézséget okozott a zárójelenet forgatása, amikor Flor asszony a felöltözött Teodoróval és az anyaszült meztelen Vadinhóval kart karba öltve végigsétál az utcán 350 statiszta között.
Bő negyven évvel az első mozifilm után, 2017-ben mutatták be a remake-et Pedro Vasconcelos rendezésében, az általa írt forgatókönyv alapján. Flor asszonyt Juliana Paes, Vadinhót Marcelo Faria, Teodorót Leandro Hassum formálta meg. A forgatás öt hétig tartott, a jelenetek többsége Salvadorban és Rio de Janeiróban került filmszalagra, az éjszakai jeleneteket Pelourinhóban vették fel. Vasconcelos már 2005-ben színre vitte a darabot, amelyben Vadinhót szintén Marcelo Faria játszotta. Az évek során nagy sikerrel turnézták végig egész Brazíliát az előadással, és innen jött az ötlet, hogy egy új filmet is készítenek. A rendező hangsúlyozta, hogy nem remake-et akartak forgatni, hanem az Amado-regényt akarták újraértelmezni, és persze szó sincs lefilmezett színházi előadásról sem. Az újraértelmezés viszont sokaknak nem tetszett, mert Teodoro egyéniségét állítólag a nevetségesség irányába torzították el, miközben a figurának számos jó és tiszteletre méltó tulajdonsága van. Tavaly mutatták be a könyv alapján készült mexikói telenovellát, amelynek rendezői székében Benjamín Cann ült. A hősnőt itt María Flor Méndez Canúlnak hívják, Ana Serradilla keltette életre. Vadinhóból Valentín Hernández lett, akit Joaquín Ferreira formált meg, Teodoro Hidalgo Flores szerepében pedig Sergio Murt láthatták a nézők. (Külseje alapján Mur akár Vadinhót is alakíthatta volna, de nyilván érdekesebb színészi feladat volt egy kevésbé testhezálló szerep eljátszása.) Jelen sorok írásáig tudomásom szerint egyik hazai tévécsatorna sem mutatta be ezt a szappanoperát.
Így látták ők
„Ha nem volna hosszabb a kelleténél – aminek különben az az oka, hogy olykor vontatott, egyes jelenetei túlméretezettek, időnként bőbeszédű –, ha tehát sikerülne feszesebb ritmust tartani, tömörebb előadásmódot alkalmazni, akkor Bruno Barreto filmje, amelyet Jorge Amado regénye nyomán rendezett, az év egyik legkellemesebb mulatsága lehetne. Flor asszonyt a vonzóan szép, izgatóan érzéki Sônia Braga alakítja, kiváló színésznői erényeket is megcsillantva. […] A Vadinhót játszó José Wilker s a Teodorót megszemélyesítő Mauro Mendonça neve okvetlenül említést érdemel. A pajzánul bájos, abszurd módon is szórakoztató kellemes mulatságot pedig nyugodt lélekkel ajánlom moziprogramnak.”
(bt: „Flor asszony és két férje”. In: Esti Hírlap, 1983. november 17., 2. o.)
„Barreto szórakoztató, ám kissé terjengős vígjátékában ügyesen váltogatja a valóságot az abszurddal, a brazil hétköznapok sajátosságait a vad erotikával. Az ízlésesen ábrázolt gyakori szerelmi jelenetek közben a bahiai emberek nyomorúságos, de mindig vidám és színesen kavargó életét is felvillantja. A rendező biztos kézzel vezeti színészeit. Különösen a Flor asszonyt alakító Sônia Braga remekel. Sokoldalúan és érzékletesen mutatja be, hogyan válik egy megalázott és kiszolgáltatott asszonyból az életét maga irányító, a férfiak fölött uralkodó, határozott nő.”
(Hollós László: „Flor asszony és két férje”. In: Új Tükör, 1983. november 27., 3. o.)
„A rendező természetszerűleg nem törekedhetett teljességre a cselekmény visszaadásában, a kiragadott epizódok azonban mesterien jellemeznek és szépen vannak összeillesztve. A vérbő humor, az egészséges bujaság megnyilvánulásai, a szépen fényképezett szerelmi jelenetek nem engedik lankadni figyelmünket. Ebben nagy része van a három ragyogó főszereplőnek: a szűziesen ártatlan teremtésből percek alatt lávaként perzselő asszonnyá változó Sônia Bragának – akit Amado megbocsátható túlzással a legizgalmasabb színésznőnek nevezett Sophia Loren óta –, aztán a legparádésabb alakítást nyújtó José Wilkernek, valamint a Teodoro doktort megformáló Mauro Mendonçának. Nekik is köszönhető, hogy a rendező olyan sikeresen egyensúlyozik mese és valóság között.”
(Bezzeg János: „Flor asszony és két énje”. In: Napló, 1983. december 1., 5. o.)
Flor asszony és két férje (Dona Flor e Seus Dois Maridos, 1976) – brazil vígjáték. Jorge Amado Flor asszony két férje című regényéből a forgatókönyvet írta: Bruno Barreto, Eduardo Coutinho és Leopoldo Serran. Operatőr: Murilo Salles. Zene: Chico Buarque de Hollanda és Francis Hime. Díszlet és jelmez: Anisio Medeiros. Vágó: Raimundo Higino. Rendező: Bruno Barreto. Főszereplők: Sônia Braga (Dona Flor [Florípides] Guimarães), José Wilker (Valdomiro „Vadinho” Santos Guimarães), Mauro Mendonça (Dr. Teodoro Madureira), Dinorah Brillanti (Rozilda), Nelson Xavier (Mirandão, Vadinho barátja), Arthur Costa Filho (Carlinhos, a gitáros), Rui Resende (Cazuza, a piás), Mário Gusmão (Arigof), Nelson Dantas (Clodaldo, a költő), Haydil Linhares (Norminha), Nilda Spencer (Dinorah). Magyarországi bemutató: 1983. november 17. (mozi).
MÉG TÖBB NEVETÉS!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.