NINOCSKA

Száztizenkét éve, 1905. szeptember 18-án született a filmtörténet egyik leghíresebb színésznője, a svéd Greta Garbo. Eredeti neve: Greta Lovisa Gustafsson. 1920-ban kezdődött a karrierje, amely eleinte nem ígérkezett túl fényesnek. Egyik partnernője, a némafilmkorszak szupersztárja, Asta Nielsen állítólag ezt mondta róla közös filmjük, A bánatos utca (1925) forgatásán: „Helyes kis pofija van! De hogy tehetséges lenne?!” Garbót Mauritz Stiller Gösta Berling (1924) című alkotása tette ismertté, ennek köszönhetően kapott hollywoodi szerződést. Asta Nielsent is lekörözve a némafilmkorszak legnagyobb női sztárja vált belőle, aki sikeresen tudott átváltani a hangosfilmre is. Figyelemre méltó jellemábrázoló tehetségének köszönhetően sorra kapta a nagy drámai szerepeket: eljátszotta például a kaméliás hölgyet, Mata Harit, Walewska grófnőt és Krisztina királynőt is. A Ninocskában (1939) bebizonyította, hogy a vígjáték műfaja sem idegen tőle. Az MGM sajnos túl erőszakosan próbálta ebbe az irányba módosítani az imázsát, és valósággal rátukmálta A kétarcú asszony (1941) főszerepét. A film bukása derékba törte Garbo karrierjét. A színésznő visszavonult, és bár időről időre felröppentek olyan hírek, hogy újra a kamerák elé áll, végül soha többé nem filmezett. A Grand Hotel című 1932-es filmjéből szállóigévé vált ez a mondata: „I want to be alone…” (Egyedül akarok lenni.) Ez a kívánsága teljesült, bennfentesek szerint 1941 után közel fél évszázadon keresztül magányosan élt. 1990-ben bekövetkezett halála után kiderült, hogy néhány évig szenvedélyes leszbikus vonzalom fűzte Mercedes de Acosta (1893–1968) amerikai írónőhöz, aki olyan híres hölgyek szívét is megdobogtatta, mint például Marlene Dietrich, Alla Nazimova, Isadora Duncan és Tallulah Bankhead. Garbo személyéről a mozi egyik nagy magyar szerelmese, Mándy Iván (1918–1995) is többször megemlékezett az írásaiban. 

A történet

Iranov, Buljanov és Kopalszkij azért érkeztek a Szovjetunióból Párizsba, hogy jó pénzért eladják azokat az ékszereket, amelyeket a kommunisták az 1917-es bolsevik forradalom alatt koboztak el az arisztokratáktól. Megérkezésüket követően találkoznak Léon d'Algout gróffal, akit az emigráns Szvana hercegnő azzal bízott meg, hogy még eladás előtt szerezze vissza az ékszereit a három kommunistától. A gróf biztatására az oroszok Párizsban maradnak, és belefeledkeznek az édes élet örömeibe. A Szovjetunióból ezért utánuk küldik a szigorú és hajthatatlan Nyina Ivanovnát, hogy hozza haza az ékszereket és a három megtévedt elvtársat. Ninocskát először elborzasztja, majd megszédíti a nyugati világ könnyed csillogása, sőt szerelmes lesz a jóképű grófba. De aztán elérkezik a pillanat, amikor választania kell a szerelem és a hazafias kötelezettség között…

Garbo nevet

Amikor a hangosfilm kezdett elterjedni, számos némafilmsztár karrierje hirtelen véget ért, mert hangjuk alkalmatlannak bizonyult az új technika számára. A kevés kivétel egyike, Greta Garbo pályafutását viszont a hangosfilm nemcsak hogy nem törte derékba, hanem a színésznő csillaga még magasabbra emelkedett. „Garbo talks” (Garbo beszél) – ezzel a hatásosnak bizonyult szlogennel reklámozták a sztár első hangosfilmjét. Éppen ezért, amikor Garbónak szerepkörváltásra volt szüksége, az új szlogent hamarabb kiválasztották, mint magát a filmtémát. „Garbo laughs” (Garbo nevet) – hirdették a filmplakátok, ami arra utalt, mintha a színésznőnek a Ninocska lenne az első vígjátéki szerepe. Ez azonban nem fedte a valóságot, hiszen Garbo korai svéd filmszkeccsei között vígjátékok is voltak, sőt a nézők a Krisztina királynő (1933) című nagy sikerű történelmi drámában is láthatták nevetni. Abban a filmben egyébként a férfi főszerepet John Gilbert játszotta, a némafilmről a hangosfilmre való átállás talán legnagyobb vesztese, akinek félresiklott karrierjén még nemes lelkű partnernője (egyben volt menyasszonya), Greta Garbo kitartó támogatása sem tudott segíteni.

Magyarok Hollywoodban

A Ninocska Lengyel Menyhért (1880–1974) ötlete alapján készült. A Balmazújvárosban született író eredeti neve: Lebovics Menyhért. Újságíróként kezdte a pályát, első világháborús tudósításait külföldi lapok is átvették. 1907-től a szépirodalom területén is alkotott, nevéhez fűződik például A csodálatos mandarin (1916) című „pantomim groteszk”, amelyből nyolc évvel később Bartók Béla világhírű táncjátékot komponált. Lengyel 1937-ben költözött az Egyesült Államokba, ahol Melchior Lengyel néven sikeres forgatókönyvíró vált belőle. A Ninocskáért 1940-ben Oscar-díjra jelölték. Másik híres filmje az 1942-es Lenni vagy nem lenni. (Mindkettőt Ernst Lubitsch rendezte.) Az 1956-os forradalom után többször hazalátogatott, sőt az 1970-es években már a hazatelepülését tervezte. Budapesten érte a halál 94 éves korában. Rajta kívül még egy magyar művész vett részt a Ninocska elkészítésében. A Razinyint alakító Lugosi Béla (eredeti neve: Blaskó Béla, 1882–1956) az 1919-es Tanácsköztársaság bukása után kényszerült emigrációba, mivel nyíltan elkötelezte magát Kun Béláék rendszere mellett. 1920-ban érkezett az Egyesült Államokba, tizenegy évvel később kapta meg az állampolgárságot. Drakula, a vámpír megformálójaként vonult be a filmtörténetbe. Noha a szerepet azóta olyan hírességek is eljátszották, mint például Christopher Lee, Denholm Elliott, Jack Palance, Gary Oldman, Rutger Hauer és Klaus Kinski, mindmáig Lugosi alakítását tartják etalonnak. A színész számára azonban Drakula szerepe skatulyát is jelentett, amelyből próbálkozásai ellenére sem tudott kitörni. (Az egyik „kitörési kísérlete” épp a Ninocska volt.) Az első világháborúban szerzett sérülése miatt rászokott a fájdalomcsillapítókra, és az 1950-es években teljesen morfiumfüggővé vált. 73 éves korában halt meg szívrohamban.

Cukor, Lubitsch, Wilder

Szóba került, hogy a filmet a magyar származású George Cukor fogja rendezni, aki azonban az Elfújta a szél (1939) miatt lemondta a felkérést. Két szék között a pad alá esett, mert rövid idő elteltével mennie kellett a szuperprodukció stábjából, állítólag azért, mert nem jött ki túl jól a férfi főszerepet játszó Clark Gable-lel. Más források úgy tudják, a producer, David O. Selznick kifogásolta Cukor rendezői módszereit. Az Elfújta a szél rendezői székében Victor Fleming, a Ninocskáéban Ernst Lubitsch váltotta Cukort. Lubitsch állítólag csupán az MGM-mel kötött szerződése miatt, kényszerből vállalta a Ninocskát, amelyet később mégis egyik kedvenc saját filmjének nevezett. Az MGM egyébként nagyvonalú volt vele, mert miután teljesítette a kötelező penzumot, megvalósíthatta saját filmtervét, a Saroküzlet (1940) című romantikus komédiát, amely László Miklós (1903–1973) Illatszertár című 1937-es színdarabjának filmváltozata. Lubitschnak nem tetszett a Ninocska eredeti forgatókönyve, amelyet Gottfried Reinhardt és Samuel Nathaniel Behrman írt, ezért Charles Brackett, Billy Wilder és Walter Reisch bevonásával átíratta a szkriptet. Bár a forgatókönyv átdolgozásában személyesen is részt vett, nevét mint forgatókönyvírót nem tüntették fel a stáblistán. A három társíró közül Billy Wilder Hollywood fénykorának egyik legjelentősebb rendezőjévé nőtte ki magát. A magyar közönség leginkább a vígjátékait tartja számon, noha rendezett drámai alkotásokat is. Néhány híres filmje: Öt lépés Kairó felé (1943), Gyilkos vagyok (1944), Férfiszenvedély (1945), Alkony sugárút (1950), Sabrina (1954), A vád tanúja (1957), Van, aki forrón szereti (1959), Legénylakás (1960), Irma, te édes (1963), Sógorom, a zugügyvéd (1966). Az Egy, kettő, három című 1961-es filmje Molnár Ferenc azonos című színdarabjának meglehetősen szabad feldolgozása.

Hitler kedvenc színésznője

Amint leszerződött az MGM-hez, Greta Garbo állítólag rögtön hangoztatni kezdte, hogy szívesen szerepelne vígjátékban is. Ezt a kérését évekig figyelmen kívül hagyták, mivel a Garbo-filmek legnagyobb piacát Európa jelentette, ahol azonban a romantikus-tragikus hősnőt látták benne. Amikor a II. világháború közvetlen előzményei, majd kitörése miatt az európai filmpiac fokozatosan összeomlott, a producerek a korábbinál nagyobb figyelmet szenteltek az amerikai nézők igényeinek. Az átlagemberek akkoriban kikapcsolódásra és nevetésre vágytak, ezért volt szükség arra, hogy Garbo szerepkört váltson. Más források szerint viszont a színésznő kifejezetten idegenkedett a vígjátéki szerepektől, a Ninocska híres részegségi jelenetét egyenesen közönségesnek találta. A Sors iróniája, hogy éppen ezzel a jelenettel lopta be magát az amerikai közönség szívébe. Nézők százezreit bűvölte el, ahogy Ninocska pezsgőzés közben fokozatosan levetkőzi példás fegyelmezettségét és merev komolyságát, és előbb mosolyog, majd nevet, méghozzá önfeledten, minden erőlködés nélkül, szívből jövően.

Filmbeli híres kalapjához maga Garbo készített terveket, melyeket állandó jelmeztervezője, Adrian (teljes nevén: Adrian Adolph Greenburg) valósított meg. Garbo következő filmje, A kétarcú asszony bukásáért Adrian az MGM-et vádolta, és felmondott a filmgyárnál, amely szerinte tönkretette a filmsztárt. Noha Hollywood legnagyobb jelmeztervezőjeként jegyzik, Adrian soha nem kapott Oscar-díjat. Igazából nem is kaphatott volna, mert ezt a kategóriát csak 1948-ban vezette be az Amerikai Filmakadémia, amikor Adrian már visszavonult az aktív munkától. Érdekesség, hogy Adolf Hitlernek Greta Garbo volt a kedvenc színésznője. A Führer különösen A kaméliás hölgy 1936-os filmváltozatát kedvelte, amelyet titokban többször is megnézett házi vetítőjében. Még afölött is szemet hunyt, hogy a rendező, George Cukor nem volt árja. (Mit szólt volna, ha megtudja azt is, hogy Cukor meleg volt?!) Amikor Garbo valahogy értesült Hitler rajongásáról, állítólag egy merész, de naiv ötlet fogant meg a fejében. Azt tervezte, hogy elutazik hozzá, és mivel a Führer biztosan fogadni fogja őt, a magával vitt pisztollyal végez vele. Bizalmasai azonban lebeszélték a bizonytalan kimenetelű, kockázatos terv végrehajtásáról.

A többi színész

A Léon d'Algout grófot alakító Melvyn Douglas úgy vonult be a filmtörténetbe, mint „a színész, aki megnevettette Garbót”. Douglas nagyra becsülte partnernőjét, ugyanakkor saját szerepéről nem volt túl jó véleménye. Úgy vélte, hogy bár hollywoodi filmjeinek többsége nagy népszerűséget hozott neki, de miattuk a közönség egydimenziós, komolytalan színésznek könyvelte el. Későbbi filmjei közül említést érdemel a Hud (1963), amelyért megkapta a legjobb férfi epizodista Oscar-díját, Roman Polanski nyomasztó lélektani drámája, A lakó (1976), valamint az Isten hozta, Mr.! (1979), amelyért ismét hazavihette a legjobb férfi epizódalakításért járó Oscart, sőt a Golden Globe-ot is. (A hazavitel csupán képletesen értendő, mert Douglas nem volt jelen egyik Oscar-ceremónián sem: nevében 1964-ben Brandon De Wilde, 1980-ban Liza Minnelli vette át a díjat.) A 80 éves korában elhunyt művész unokája az ismert amerikai karakterszínésznő, Ileana Douglas.

A Szvana hercegnőt megformáló Ina Claire annyira rajongott Garbóért, hogy egy anekdota szerint egyszer egy filmforgatáson jó előre elbújt az egyik díszlet mögött, hogy meglesse bálványa nagyjelenetét. Garbo azonban észrevette őt, és ragaszkodott ahhoz, hogy távolítsák el Inát a helyszínről. Claire a jelenet leforgatása után bocsánatot kért Garbótól a viselkedéséért, és ekkor látta, hogy a filmsztár szeme valóban könnyes, tehát nemcsak imitálta a sírást az ominózus filmjelenethez. A 91 évet megélt Ina Claire keveset filmezett, és csak kisebb szerepeket játszott. Az újságok akkor foglalkoztak vele intenzíven, amikor 1929-ben – viszonylag rövid ismeretség után – feleségül ment Garbo kedvenc partneréhez és volt vőlegényéhez, John Gilberthez, akitől azonban két év múlva elvált. Harmadik férjével, William R. Wallace-szal 37 évig élt együtt, a férfi 1976-ban bekövetkezett haláláig. A három megtévedt kommunistát nem orosz, hanem német származású színészek játszották. Sig Ruman azért rövidítette le eredeti keresztnevét (Siegfried), mert a nácizmus miatt a németek nem örvendtek túl nagy népszerűségnek az Egyesült Államokban. A Marx fivérek és Lubitsch többször is forgattak vele, szerepeiben gyakran várták el tőle a németekkel kapcsolatos sztereotípiák megelevenítését. Felix Bressart és Alexander Granach zsidó származásuk miatt voltak kénytelenek elhagyni Németországot. Bressart karrierje épp a Ninocskának köszönhetően indult be: az MGM évekre szerződtette, és főleg rokonszenves karakterek eljátszását bízták rá. Granach rögtön pályája elején bevonult a filmtörténetbe: Knock szerepét játszotta F. W. Murnau Nosferatujában (1922). A nácizmus elől először a Szovjetunióba menekült, de hamar rájött, hogy az se igazán barátságos hely. Valahogy aztán sikerült eljutnia Hollywoodba. Hat évvel a Ninocska után hunyt el tüdőembóliában.

A fogadtatás

A Ninocska forgatása 1939. május 31-én kezdődött, és augusztus 11-én fejeződött be. A produkció egymillió 365 ezer dollárba került. Az amerikai premiert 1939. október 6-án, bő egy hónappal a II. világháború kitörése után tartották. A kritikák kedvezőek voltak, a bevételekre sem lehetett panasz. Amikor azonban a Szovjetunió az Egyesült Államok szövetségese lett a háborúban, a Ninocska taktikai-politikai okokból eltűnt az amerikai moziműsorból, elvégre mégiscsak a kommunista szövetségesen élcelődött. Magyarországon 1941. december 22-én mutatták be. Mondani sem kéne, hogy a Szovjetunióban természetesen szó sem lehetett a premierről (Sztálin és elvtársai nem éppen a humorérzékükről voltak nevezetesek), sőt a második világháború befejezése után már nemcsak a Nagy Testvérnél, hanem az egész vasfüggöny mögött évtizedekig tiltott alkotásnak számított. 1945 előtt Magyarországon főleg azt kifogásolták benne, hogy túl rokonszenvesnek ábrázolja a címszereplőt, és ezzel nemkívánatos szimpátiát kelthet a kommunista Szovjetunió iránt. 1945 után a tiltás legfőbb oka már az volt, hogy a hősnő engedett a kapitalista Nyugat csábításának, és kommunistához méltatlan módon viselkedett.

A filmet 1940-ben négy kategóriában jelölték Oscar-díjra: legjobb film, legjobb eredeti történet, legjobb adaptált forgatókönyv, legjobb színésznő. Egyik díjat sem kapta meg. A legjobb film az Elfújta a szél lett, ennek forgatókönyvírója (Sidney Howard) és női főszereplője (Vivien Leigh) szintén megkapta az aranyszobrot. Lengyel Menyhért helyett Lewis R. Foster vehette át az Oscart a Becsületből elégtelen (1939) című filmért. Érdemes megemlékezni arról is, hogy később más amerikai filmek is variálták a Ninocska alapötletét: az X elvtárs (1940) főszerepeit Clark Gable és Hedy Lamarr játszotta, a Whisky, vodka, vadmacska (1956) sztárjai pedig Katharine Hepburn és Bob Hope voltak. 1955-ben mutatták be a Broadway-n Hildegard Knef és Don Ameche főszereplésével Cole Porter Selyemharisnya című musicaljét, amely szintén Lengyel Menyhért történetéből merített ihletet. A filmváltozat 1957-ben készült el Fred Astaire és Cyd Charisse főszereplésével, rendező: Rouben Mamoulian. A komisszárparancsnok szerepét a színpadon és a filmben egyaránt George Tobias játszotta, aki a Ninocskában is szerepelt: ő volt az az orosz hivatalnok, aki elutasítja d'Algout gróf vízumkérelmét. (Tobias nevét nem tüntették fel a Ninocska stáblistáján.) 1990-ben a Ninocskát az amerikai filmörökség részévé nyilvánították, amely kiemelt védelmet élvez. Az Amerikai Filmintézet és a Time magazin toplistáin minden idők 100 legjobb filmje között szerepel. 

A részeg édesanya

A Ninocska nagy sikere miatt a producerek úgy döntöttek, hogy Garbo imázsát végleg átformálják a vígjátéki követelményekhez. Életvidám, nevető, a könnyed – sőt egyenesen a léha – szórakozásokban otthonos nőt akartak faragni belőle a filmvásznon. A már említett A kétarcú asszonyt szánták következő filmjének, amelyhez a jól bevált partnert, Melvyn Douglast is szerződtették. A rendezésre újfent George Cukort kérték fel, aki ezúttal nem mondott nemet, pedig talán az lett volna a szerencsésebb döntés. Garbo és Cukor örültek ugyan annak, hogy A kaméliás hölgy után öt évvel újra együtt dolgozhatnak, de a filmterv egyiküknek sem tetszett. Garbót már az előzetes reklámkampány megrémítette, mert abban az MGM olyasmiket ígért a nézőknek, hogy a sztár bubifrizurával fog megjelenni az új filmben, szexis ruhában lejt majd tüzes rumbát, sőt fürdőruhában is megcsodálható lesz. Cukornak nem tetszett a cím, és teljesen laposnak találta a cselekményt. Az MGM viszont annyira bízott a sikerben, hogy nem vette figyelembe a művészek aggodalmait. A fogadtatás Cukort és Garbót igazolta. A kritikusok kíméletlenül levágták A kétarcú asszonyt, még az erkölcsvédő szervezetek is tiltakoztak. Az egyik kritika szerint „ebben a kettős szerepben látni Garbót olyan, mintha az ember részegen látná az édesanyját”. Garbo jól felépített karrierje összeomlott, a színésznő örökre felhagyott a filmezéssel, és a legragyogóbb szerepajánlatokkal sem lehetett újra a felvevőgép elé csábítani.

Ninocska (Ninotchka, 1939) – amerikai filmvígjáték. Lengyel Menyhért történetéből a forgatókönyvet írta: Charles Brackett, Billy Wilder és Walter Reisch. Operatőr: William H. Daniels. Zene: Werner R. Heymann. Díszlet: Edwin B. Willis. Jelmez: Adrian. Vágó: Gene Ruggiero. Rendező: Ernst Lubitsch. Főszereplők: Greta Garbo (Nyina Ivanovna Jakusova, azaz Ninocska), Melvyn Douglas (Léon d'Algout gróf), Ina Claire (Szvana hercegnő), Lugosi Béla (Razinyin), Sig Ruman (Iranov), Felix Bressart (Buljanov), Alexander Granach (Kopalszkij), Gregory Gaye (Rakonyin).