Charlie Chaplin (1889–1977) filmes pályafutása már a némafilmkorszakban elkezdődött. Chaplin azon kevesek közé tartozott, akiknek karrierjét nem törte derékba a hangosfilm megjelenése. Igazi polihisztor volt a szakmában: nem csupán színészkedett, hanem filmjeinek általában ő volt a forgatókönyvírója, a rendezője, sőt olykor a zeneszerzője és a vágója is. Hogy minél nagyobb művészi önállósága legyen, amikor csak tehette, önerőből finanszírozta a filmjeit. Több mint hét évtizedet felölelő munkásságának egyik legjelentősebb darabja az 1925-ben bemutatott Aranyláz, amelyről halála előtt nem sokkal azt mondta, hogy szeretné, ha erről a filmjéről emlékezne rá az utókor.
A cselekmény
Az Alaszkában aranyat kereső csavargó a hóvihar elől egy kunyhóban lel menedéket, ahol egy körözött bűnöző, Black Larsen vert tanyát. A férfi ki akarja dobni a hívatlan látogatót, Charlie azonban nem tud távozni, mert az erős szél folyton visszafújja a kunyhóba. Hamarosan újabb vendég érkezik, Jim, aki rengeteg aranyat talált, és már nagyon várja a jó időt, hogy a kincseit el tudja szállítani. Amikor elfogy az ennivalójuk, sorsot húznak, hogy melyikük menjen ki az ítéletidőbe valamilyen élelmet keresni. Black Larsennek kell útra kelnie, aki találkozik az üldözőivel, és megöli őket. Ezalatt Charlie és Jim reménykedve várják vissza harmadik társukat, aki csak nem jön. Éhségükben végül megfőzik Charlie bakancsát, és jóízűen elfogyasztják, ám a segítség továbbra is késlekedik. Jimnek víziói támadnak, óriási csirkének látja Charlie-t, és rátámad, hogy megegye. Még mielőtt a helyzet teljesen eldurvulna, elmúlik a tomboló vihar, és kiszabadulnak a hó fogságából. Barátságban elbúcsúznak, és mindenki megy tovább a maga útjára. Jim találkozik Black Larsennel, aki közben megtalálta Jim elrejtett aranyát. A két férfi összeverekszik, s a bűnöző leüti a másikat. De nem örülhet túl sokáig a lopott kincsnek: egy hóomlás következtében egy szakadékba zuhan...
Charlie elvetődik a közeli kisvárosba, ahol megismerkedik Georgiával. A lány vele akarja bosszantani a lovagját, ezért még táncolni is hajlandó Charlie-val, miközben hősünk igyekszik valahogy megakadályozni, hogy lötyögő nadrágja leessen róla. Végül mégis nevetségessé válik, és szomorúan, az éhségtől elgyötörve ballag a városka utcáin. A kimerültségtől lefekszik az egyik ház előtt. A tulajdonos megsajnálja és beviszi magához. Amikor ő is elmegy szerencsét próbálni a hegyekbe, rábízza a házikót. Charlie nem feledte el Georgiát, aki barátnőivel tréfából megígéri neki, hogy vele töltik a szilvesztert. A szerelmes csavargó hólapátolással szerez pénzt ahhoz, hogy vendégül láthassa a lányokat, akiknek persze eszük ágában sincs elmenni hozzá. A bánatos Charlie elkullog a kocsmához, és az ablakon át vágyakozva nézi az ünneplőket. Georgia közben a lovagjával és a lányokkal elvetődik Charlie kunyhójához. Eszükbe jut, mit ígértek neki, és meg akarják tréfálni. Amikor azonban Georgia meglátja, hogy Charlie milyen szeretettel készült a fogadásukra, még ajándékot is vett neki, nem akar részt venni a többiek tréfájában. Később a kocsmában Charlie találkozik Jimmel, aki Black Larsen ütésétől elveszítette az emlékezőtehetségét, de a találkozás hatására visszatérnek az emlékei. Charlie-val útra kel, hogy megtalálják az elveszett aranyat, és veszélyes vállalkozásukat siker koronázza. Milliomosként látjuk őket viszont egy hajón, melynek utasai között van Georgia is…
Így készült a film
A múlt század húszas éveinek elején Chaplin több olyan fotót is látott, amelyek az 1896-os klondike-i aranyláz idején készültek. Akkoriban olvasott egy olyan könyvet is, amely bevándorlókról szólt, akik a hó fogságába estek a Sierra Nevada magaslatain, és az éhhalál küszöbén arra kényszerültek, hogy megegyék előbb a saját csizmáikat, majd elhunyt társaik holttestét. Chaplin mindig is hitt abban, hogy tragédia és komédia igazából nem állnak olyan messze egymástól – elvégre az ókor óta tudjuk, hogy a vígjáték egy drámai műfaj –, ezért elhatározta, hogy a fotók és a könyv élményét egy filmkomédiában dolgozza fel. Az Aranylázban az általa kitalált emblematikus figura, a Csavargó Alaszkába utazik, hogy megcsinálja a szerencséjét, és aranyat találjon. A film két leghíresebb jelenete az éhezéshez kapcsolódik: az egyikben Chaplin megfőzi és megeszi a bakancsát, a másikban pedig éhező társa egy hatalmas csirkének látja őt, és rátámad, hogy megegye. Eredetileg egy díszletmunkás öltözött be csirkének, de nem tudta meggyőzően utánozni Chaplin mozgását, ezért végül maga Charlie vette fel a jelmezt. A bakancsevési jelenet forgatása három napot vett igénybe. A lábbelit édesgyökérből készítették el, aminek elfogyasztása Chaplinnél inzulinsokkot okozott, és kórházba kellett szállítani. A Jim McKay-t alakító Mack Swain olyan ideges lett attól, hogy nap mint nap vastag bundában kellett forgatnia, hogy mérgében visszaadta a szerepet, és elviharzott. Chaplin nem gátolta meg a távozását, de szándékában állt, hogy visszahívja. Mire ez megtörtént, Swain már leborotválta a szakállát. A direktor nem akart álszakállt, inkább megvárta, amíg újra kinő a színész arcszőrzete.
A női főszerepre Chaplin akkori feleségét, Lita Grey-t szemelte ki, akivel próbafelvételek is készültek, ám a szerepet mégsem ő, hanem Georgia Hale játszotta el, ámbár szóba került Carole Lombard is. Chaplin és Grey 1924-től 1927-ig tartó házassága első perctől fogva nem volt harmonikus. A komikus csupán kényszerből vette el az akkor tizenhat esztendős lányt, akit teherbe ejtett: az esküvővel csupán el akarta kerülni a kiskorú megrontásának vádját. Lita két fiút szült Chaplinnek, de házasságukon már a gyerekvállalás sem segített. Georgia Hale évekig tartó viszonyt kezdett Chaplinnel, akit szakításuk ellenére is megőrzött jó emlékezetében, és mindig meleg szavakkal beszélt róla. Az Aranyláz forgatása 1924. február 7-én kezdődött. Az első néhány hét alatt számos jelenetet vettek fel a kaliforniai Truckee közelében, több száz hajléktalan statiszta közreműködésével. A képsorok többségét azonban Chaplin nem használta fel vagy jelentősen megrövidítette. Így például a Csavargót a társa nemcsak a kunyhó körül kergette – ahogyan a filmben látjuk –, hanem hosszasan üldözte a hóban is. Az eredeti helyszíneken való forgatást különféle technikai problémák nehezítették, és a művész végül úgy döntött, filmstúdióban dolgozik tovább, fából, gipszből, sóból és lisztből épített miniatűr hegyek között. Érdekességként említsük meg, hogy az egyik jelenetben megjelenő fekete medve igazi állat volt. Ez azért számított szenzációnak, mert a némafilmkorszakban az volt a gyakorlat, hogy ilyen esetekben egy statiszta öltözött állatjelmezbe. A leállások miatt a forgatás több mint egy évvel a start után, 1925. április 24-én ért véget.
Az Aranyláz az egész világon nagy sikert aratott. A némafilm történetének ötödik legsikeresebb produkciójaként jegyzik, nem egész egymillió dolláros költségvetésének már 1926-ban több mint hatszorosát hozta vissza. A táncoló zsemlék jelenete annyira tetszett a nézőknek, hogy számos országban a gépészek leállították a vetítést, és azonnal visszajátszották ezt a rövid képsort: így történt például a berlini premier alkalmával is. 1942-ben Chaplin átdolgozta a filmet, és huszonnégy perccel megrövidítette. Elhagyta például az eredeti befejezést, a meggazdagodott csavargó és a lány hosszú csókját, aminek egyik oka állítólag az volt, hogy addigra már a valóságban szakított a színésznővel. Kísérőzenét is íratott hozzá, melyet 1943-ban Oscar-díjra jelöltek. Egyes források Chaplint tüntetik fel a filmzene szerzőjeként, mindazonáltal a jelölést Max Terr kapta. Chaplin narrációt is készített az Aranylázhoz: azt is mondhatjuk, hogy utólag hangosfilmmé alakította át a némafilmet. Az 1925-ös verziót ezt követően évtizedekig elveszettnek hitték. Egy magángyűjteményből került elő egy másolat, amelyet az új évezredben digitálisan restauráltak, és az 1942-es változattal együtt újra forgalomba hoztak. Az 1958-ban összeállított legendás filmes rangsor, az úgynevezett Brüsszeli 12 szerint az Aranyláz a világ második legjobb filmje a szintén 1925-ben bemutatott orosz némafilm, a Patyomkin páncélos után.
Így látták ők
„Az Aranyláz nemcsak a folyton előretörő filmművészetek új határállomását, nemcsak Chaplin művészetének csúcspontját jelzi, hanem méltán besorozható az egyetemes művészet maradandó értékei közé. Az Élet legbelsőbb értelme jelenik meg az Aranylázban. Egyszerre, mint mélységes szimbólum, mint a kínos és boldog realitások kvintesszenciája, mint a fantáziának a világ dolgaira visszasugárzó különös játszadozása. Nem követ egy formát sem, mert maga ad új formát. Koncepciójában és értelmében jelképes élet-összefoglalás, kifejezési eszközeiben pedig egyesül az életmegmutató realizmus a lélekkivetítő expresszionizmussal. […] Az Aranyláz és az Aranyláz Chaplinje örök emberi és éppen örök emberi voltuk adja, csodálatosképpen, legteljesebb és legmélyebb korszerűségüket. Az Aranylázban nincs repülőgép, autó, rádió, felhőkarcoló és a modern színpadi életjellemzés szokásos kelléktára és mégis az Aranyláz modernebb és korszerűbb és teljesebb világkép, mint annak legtöbb alkotása. Éppen ezért szociális hatása is ugyanolyan mély és erős, mint művészi hatása. A szomorúan optimista Chaplin tanításának igazi megmutatása, minden primitív, kívülről beleerőszakolt tendencia nélkül. Világkép, amely finoman rejtett módon van telítve egy igazi nagy művész buzdításával és vigasztalásával, egy igazi nagy művészé, aki soha egy pillanatra sem, egyéni életének legbőségesebb jólétében sem feledkezik meg a művész örök kettős hivatásáról: együtt adni a szépséget és a jóságot.”
(Hevesy Iván: „Charlie Chaplin: Aranyláz”. In: Nyugat 1926/6)
„Első egész estét betöltő filmje, az Aranyláz, mindazt, amit számos rövidebb és hosszabb burleszkjén át érlelt, újabb motívumokkal gazdagítva és megragadó költőiséggel tárja elénk. Szerkezete szinte zenei ihletésű: három tételre oszlik. Fő motívuma a boldogság utáni vágy, amelyet előbb a meggazdagodás által vél elérni, de pénzszerzési kísérleteit állandóan a teljes reménytelenség tónusai szövik át meg át. A második tételben tovább variálódik a téma, a szerelem utáni vágyakozás jelenik meg, uralkodó színezete továbbra is a reménytelenség marad. A harmadikban a reménytelenség motívuma már-már a pusztulás vészjósló hangjával telítődik, ebbe csap bele éles ellentétként a gazdagságot és szerelmi boldogságot hozó véletlen. […] Chaplin, annak ellenére, hogy az Aranyláz készítése idején még az új technikai kifejezőeszközök keresése és merész alkalmazása állt a filmművészet érdeklődésének előterében, nem használ bravúros kameramozgásokat vagy más látványos technikai eszközöket. Igazi ereje főképp a képek megfogalmazásában rejlik, Charlie lelkivilágát pedig a különböző ötletek szinte rapszodikusnak látszó, de mégis célratörő ölelkezésén át finom eszközökkel ragadja meg. Az a szemlélet és az ábrázolási mód, amellyel Chaplin a kavargó, költői hangulatú képeken keresztül elénk varázsolja a kis csavargó érzéseit és tragikomikus világát, újat jelentett a filmművészet számára.”
(B. Egey Klára [szerk.]: Filmek könyve. Budapest, 1967, Magvető, 32–37. o.)
„Milyen vicces figura ez a Chaplin, mondta a néző, aki kényelmesen beült a moziba, és sós perecet ropogtatott, hahaha, milyen nagyokat esik, és hogy szedi a lábát, nahát, igazán jópofa. És ugyanez a néző közben – csak úgy mellékesen – megtanulta gyűlölni a rideg közönyt, a pénz hatalmát, a felelőtlenséget és az aljas indulatokat. Az Aranylázban – sokak szerint legkiegyensúlyozottabb alkotásában (mint azt a brüsszeli előkelő második helyezés bizonyítja) – Chaplin valamennyi erényét felvonultatja. A múlt század 90-es éveiben játszódó történetben is kiverekszi a boldogságot, pedig többször már teljesen reménytelennek látszik a helyzet; itt is furfangos, leleményes és ötletes; ezúttal is szíve őszinte és természetes érzéseire hallgat, a vidám képek most is mély igazságokat sugallnak.”
(Veress József: Kétszáz film. Budapest, 1969, Magvető, 38–41. o.)
Aranyláz (The Gold Rush, 1925) – amerikai némafilm. Forgatókönyv: Charlie Chaplin. Operatőr: Roland Totheroh. Zene: Gerard Carbonara, Max Terr, Charlie Chaplin (1942), William P. Perry (1970) és Carli Elinor. Díszlet: Charles D. Hall. Vágó és rendező: Charlie Chaplin. Főszereplők: Charlie Chaplin (a magányos kincskereső), Mack Swain (Jim McKay), Tom Murray (Black Larsen), Henry Bergman (Hank Curtis), Malcolm Waite (Jack Cameron), Georgia Hale (Georgia). Magyarországi bemutató: 1926.
ÉS EZEKET OLVASTAD MÁR?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.