Dolce Vita

Dolce Vita

2017. május 16., kedd

SZERELMES ASSZONYOK (2011)

A 2011-ben elhunyt Ken Russell számára harmadik játékfilmje, a Szerelmes asszonyok (1969) hozta meg a világhírt. David Herbert Lawrence 1916-ban írt, de csak négy évvel később publikált regényéből a BBC égisze alatt idén egy kétrészes tévéfilm készült. A rendezői székben ezúttal Miranda Bowen ült. Mondhatnám, hogy az öt évvel korábbi francia Lady Chatterley (2006) mozifilm után (nálunk csak DVD-n jelent meg) ismét egy nő szemszögén át elevenedik meg Lawrence világa, de ez nem lenne igaz, mivel a BBC-produkció forgatókönyvét egy férfi, William Ivory írta. Az viszont mindenképpen összekapcsolja a 2006-os és a 2011-es filmet, hogy az alkotók szerintem tökéletesen félreértették az írót. (Pascale Ferran Lady Chatterley-filmjéről annak idején az Xpress fórumán részletesen kifejtettem a véleményem.) Lawrence regényét – és Ken Russell filmjét – az ellentétek fűtik: a két barát, Gerald és Rupert valójában két világszemléletet képvisel – ezek összeütközését a híres meztelen birkózási jelenet jelképezi –, ahogyan a két testvér, Gudrun és Ursula is egymástól eltérően viszonyulnak az élethez. Végleteket szimbolizál Gerald és Gudrun, illetve Rupert és Ursula kapcsolata is. Gerald és Gudrun viszonyában mintha a természet elemi erői feszülnének egymásnak, és nem véletlen, hogy ezt a kapcsolatot a könyvben és a mozifilmben szó szerint és átvitt értelemben egyaránt magasságok és mélységek jellemzik: a bányák mocskos mélyétől jutunk el az Alpok hófehér csúcsaiig, meleg és hideg, tűz és víz szegélyezte úton. Ursula és Rupert kapcsolata viszont akár a keleti filozófiából ismert jin és jang egységét is szimbolizálhatná, hiszen megtalálják egymásban a teljességet, énjük hiányzó másik felét. Ken Russell alkotásában ehhez a viszonyhoz a vidéki idill megejtő szépségű képsorai adnak hangulatos hátteret. 


William Ivory glaszékesztyűs kézzel nyúlt Lawrence regényéhez, gondosan kiiktatva belőle mindent, ami a szó legszorosabb értelmében piszkos, és ezért – szerinte – „mellékes”-nek tekinthető. A tévéváltozatban például teljesen elsikkad, hogy az események egyik helyszíne egy mocskos bányászfalu. Gyanítom, hogy ennek az adaptációnak az igazi célközönsége a finom(kodó) úrinők, akik számára a partik, a szalonok világa a valóban érdekes, és akik a modern gondolkodás netovábbjának tartják a szexualitásról való magasröptű eszmefuttatásokat. Bár jelen esetben a „fecsegés” szó helytállóbbnak tűnne. Azzal, hogy az alkotók kiiktatták a téma és a környezet szoros kölcsönhatását, máris jelentősen súlytalanították Lawrence mondanivalóját. Szó se róla, a regényben (és Ken Russell filmjében) is sokat filozofálgatnak a szereplők, ám ők nem a levegőbe beszélnek, hanem egyrészt saját addigi tapasztalataikat, kételyeiket fogalmazzák meg, másrészt új célokat határoznak meg. A lawrence-i szenvedélyességből Bowennél nem egyszer inkább szenvelgés lesz, Ursula és Gudrun pedig inkább emlékeztetnek Csehov örökösen Moszkvába vágyó nővéreire, mint a brit regényíró aktív életet élő hősnőire. Pedig a minél hitelesebb jellemábrázolás érdekében William Ivory még a Szerelmes asszonyok előzményéből, a Szivárványból is merített (melyet egyébként Ken Russell 1989-ben filmesített meg). A legmeghökkentőbb változtatás Birkin figuráján vehető észre, aki eredetileg Lawrence alteregója lenne, az író életfilozófiájának markáns képviselője. A BBC produkciójában viszont személyisége lényegében a „coming out” problémájával küszködő homoszexuálissá silányul, aki Geralddal is valamilyen konkrét konfliktus miatt kezd birkózni, és nem pedig játékból, amely a körülmények által nyer gazdag és mély szimbolikus háttérjelentést. Rory Kinnear igazán kiválóan hozza ezt a figurát, ahogyan a többi színész is a helyén van. Egyáltalán nem az ő hibájuk, hogy nem azokat a szereplőket keltik életre, akiket Lawrence megírt. A Szerelmes asszonyok tévéváltozata vitathatatlan szakmai hozzáértéssel készült, a végeredmény azonban egy nagy és nehéz regény súlytalanított (durvábban fogalmazva: kasztrált) adaptációja lett. A szemnek kellemes, az agynak azonban alig kínál többet, mint Hedwig Courts-Mahler asszony bármelyik lektűrje. 


Szerelmes asszonyok (Women in Love, 2011) – angol erotikus tévédráma. D. H. Lawrence azonos című regényéből a forgatókönyvet írta: William Ivory. Operatőr: George Steel. Zene: Chris Letcher. Díszlet: Fred Du Preez. Jelmez: Dianna Cilliers. Vágó: Leo Scott. Rendező: Miranda Bowen. Főszereplők: Rory Kinnear (Rupert Birkin), Rachael Stirling (Ursula Brangwen), Rosamund Pike (Gudrun Brangwen), Joseph Mawle (Gerald Crich), Olivia Grant (Hermione Roddice), Patrick Lyster (Mr. Crich), James Alexander (Alexander Roddice), Grant Swanby (Wolfgang Loerke).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A NÉGY TESTŐR, AVAGY A MILADY BOSSZÚJA

Richelieu: „Nem nyújtok segédkezet a gyilkosságaihoz, asszonyom.” Milady: „Segítségre nincs szükségem. Csupán egy írásra, hogy szabadke...