Fellini-Satyricon

Fellini-Satyricon

2017. május 16., kedd

AMAZÓNIA

Külön elemzés tárgya lehetne, hogy miért éppen a katolikus Olaszország lett a melegágya azoknak a kétes értékű, meztelenséget és durva erőszakot kombináló produkcióknak, amelyek az 1970-es, 1980-as években árasztották el a filmpiacot, hiszen Itáliában – főleg az 1970-es években – igen szigorú cenzúra működött, amelynek szűrőjén számos, ma már klasszikusnak számító alkotás is fennakadt. A trashhullám a hírhedt Cannibal Holocausttal (1980) érte el a csúcs- vagy mélypontját (nézőpont kérdése: e sorok írója például az utóbbira szavazna), amely egyéb opuszok számára is követendő példának bizonyult. Az Amazónia német forgalmazója egyenesen odáig ment, hogy a produkciót Cannibal Holocaust 2 címmel jelentette meg. Bár ez inkább csak reklámfogás lehetett, kétségtelen, hogy van némi hasonlóság a két film között: mindkettő az esőerdőben játszódik, és mindkettő azt a látszatot kelti, mintha egy valóban megtörtént esetet dolgozna fel. Az Amazónia esetében egy fiatal lány áll a történet középpontjában, akinek szüleit egy egzotikus hajóút alkalmával megölik. A szőkeség szemtanúja lesz annak, amint a bennszülöttek levágják az áldozatok fejét, ezt követően magukkal hurcolják őt. Catherine meglehetősen szemrevaló teremtés – főleg miután öltözékétől is hamar megszabadítják –, mindazonáltal az Umukai névre hallgató vadember nem elégszik meg annyival, hogy csupán nézegesse.


A hősnő mi mást tehetne, odaadja a testét, de soha nem mulasztja el bájos angolsággal tudatni a délceg Umukai iránti ellenszenvét. Mivel némi romantika is került a történetbe, Catherine érzelmei idővel megváltoznak, ráadásul azt is megtudja, hogy igazából szülei halálában sem a bennszülöttek a valódi bűnösök. A leányzó – Umukai szerény fuvarosi segédletével – véres bosszút áll a valódi tetteseken, hogy aztán tettéért a civilizált bíróság előtt feleljen. Tulajdonképpen ez a tárgyalás adja a mű keretét, hiszen a tényleges cselekményt visszaemlékezés formájában látjuk. Azt hiszem, a fenti összefoglalóból is kiviláglik, hogy Mario Gariazzo (álneve: Roy Garrett) alkotása nem tartozik a filmművészet legemlékezetesebb teljesítményei közé, mindazonáltal nem olyan bicskanyitogatóan cinikus, mint a Cannibal Holocaust. Igaz, az élénk fantáziájú filmbarátok se tudnak annyi mindent belemagyarázni, mint Ruggero Deodato „kultfilm”-jébe. A „mondanivaló” hiányáért némi kárpótlást jelentenek az őserdő flóráját és faunáját megörökítő képsorok, és persze a szexre és vérre vágyakozók is megkapják a magukét. Mondanám, hogy soha ennél rosszabbat, de tapasztalatból tudom, hogy ez irreális kívánság lenne.


Amazónia (Schiave bianche: violenza in Amazzonia, 1985) – olasz kalandfilm. Írta: Franco Prosperi. Operatőr: Silvano Ippoliti. Zene: Franco Campanino. Speciális effektusok: Aldo Gasparri. Vágó: Gianfranco Amicucci. Rendező: Roy Garrett. Főszereplők: Elvire Audray (Catherine Miles Armstrong), Will Gonzales (Umukai), Andrew Louis Coppola (Catherine nagybátyja), Dick Cambell, Dick Marshall, Alma Vernon, Grace Williams.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

REFLEKTORFÉNYBEN – EWA AULIN: A SVÉD, AKINEK NYOMA VESZETT

Ewa Aulin. Tegye fel a kezét az, aki tudja, kiről van szó! A svéd színésznő egy tini szépségverseny győzteseként került a filmvilágba, ahol...