A FERRAMONTI-ÖRÖKSÉG

Mauro Bolognini (1922–2001) az olasz filmművészet érdemdús kismesterének számított, életművének legjelentősebb tételeit irodalmi művek stílusos adaptációi alkotják. Az 1950-es évek második felében Pier Paolo Pasolini több forgatókönyvét is megfilmesítette, sőt kulcsszerepet játszott Pasolini rendezői karrierjének beindításában is. Együttműködésük egyik fénypontja A szép Antonio (1960) című tragikomédia Marcello Mastroianni és Claudia Cardinale főszereplésével. Az 1960-as években Bolognini számos sikeres szkeccsfilm elkészítésében vett részt, melyek közül a Cicababák (1965), a Tündéri nők (1966) és a Boszorkányok (1967) érdemel külön említést. Az 1960-as évek végétől bő egy évtizeden át különösen jó formában volt: igényesen elkészített, hangulatos mozgóképeinek a kor- és környezetábrázolás, valamint az elsőrangú színészvezetés az erősségük. A Vasco Pratolini regényéből készült Metello (1970) Bolognini munkásságának tetőpontja, a XIX. századi Firenze légkörének illúziókeltő felidézése. A két főszereplő, Massimo Ranieri és Ottavia Piccolo játszották a főszerepeket a Bubùban is (1972), amely egy prostituálttá züllött lány drámai története. Magyarországon is sikert aratott a Libera, szerelmem (1975), amely Claudia Cardinale jutalomjátékának számít. Láthattuk a magyar mozikban Bolognini két kései erotikus filmjét is: a XVI. században játszódó A velencei nő (1986) és az Alberto Moravia-műből forgatott A szerelem tiltott ösvényei (1991) azonban csak nyomokban emlékeztetnek Bolognini nagy korszakának emlékezetes darabjaira.

Ezen emlékezetes darabok egyike A Ferramonti-örökség, amely az 1976-os Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjában is szerepelt. Nem is eredménytelenül, hiszen a női főszereplő, Dominique Sanda elnyerte a legjobb női alakítás díját, méghozzá éppen Törőcsik Marival együtt, akit a Déryné, hol van? (1975) című filmben nyújtott színészi teljesítményéért díjaztak. Sanda az 1970-es évek egyik sztárszínésznője volt, akit kézről kézre adtak a (művész)filmesek. A fesztivál közönsége Bertolucci monumentális eposzában, a versenyen kívül vetített Huszadik században (1976) is láthatta. Bolognini alkotásában az angyali megjelenésű, valójában hideg és számító Irenét játszotta, aki behálózza a Ferramonti család minden tagját, hogy rátegye kezét az örökségre. Természetesen hamvas testét is beveti a végső cél érdekében, és bár hivatalosan Pippo Ferramonti felesége, szemrebbenés nélkül viszonyt kezd sógorával, sőt apósával, a család fejével is. Egy kevésbé mértéktartó színésznő alighanem túljátszaná a figurát, hiszen a szerep valósággal tálcán kínálja a látványos gesztusokra épülő, sablonos megközelítést, Sanda azonban visszafogottan játszik, és ezzel a nézőt is sikeresen félrevezeti. Hiszünk neki még akkor is, amikor már lelepleződött, és azt gondoljuk, valamelyik Ferramonti iránt talán valóban őszinték és önzetlenek az érzelmei. Pedig nem: a könnyen befolyásolható Pippót, a férfias Mariót és a gyanakvó családfőt egyformán képes az orruknál (igazából ennél jóval intimebb testrészüknél) fogva vezetni.

Dominique Sanda akár a vállain is el tudná vinni az egész filmet, de erre szerencsére nem volt szükség, hiszen remek partnereket kapott. Anthony Quinn pályájának egyik emlékezetes alakítása a keménykezű Gregorio Ferramonti, aki saját erejéből vált módos emberré, családtagjaiban azonban csak a mohó riválisokat látja (szó se róla: nem alaptalanul), akik a vagyonát szeretnék megkaparintani. A fiatalsággal, a figyelmesség álcája mögé bújt női csábítással szemben azonban ő is védtelen, talán éppen azért, mert lelke mélyén örül annak, hogy valaki az erős férfit, és nem a sír szélén álló öregembert látja benne. A két Ferramonti fiút Gigi (Luigi) Proietti és Fabio Testi személyesítette meg. Pippo az, aki a leginkább próbált megfelelni az apjának, Gregorio azonban éppúgy kiadja az útját, mint a jóképű Mariónak, aki spekulációi révén egyelőre ugyan jól él, de egy ügyetlen húzás bármikor megingathatja társadalmi pozícióját. Ne gondoljuk azt, hogy az öreg Ferramonti, ha már a fiait nem, de legalább a lányát a tenyerén hordozza: Teta a szeretet nélküli légkörből – amint tehette – a házasságba menekült, és ügyvéd férje képességeiben reménykedve próbálja kisemmizni az apját. Adriana Asti és Paolo Bonacelli remekül alakítják ezt a számító házaspárt, akiknek házasságát talán nem is az érzelmek, hanem inkább a várható anyagi haszon tartja össze. A Ferramonti-örökség érzékletes képet fest a XIX. századi olasz polgárság világáról, ahol a pénz beszél, és minden az anyagi javak megszerzése, megőrzése és gyarapítása körül forog; a legszebb emberi érzelmek is csupán eszközt jelentenek mindehhez. Bolognini biztos kézzel irányította színészeit, Ennio Guarnieri festményszerű képei és Ennio Morricone csodálatos kísérőzenéje pedig hatásosan járulnak hozzá ahhoz, hogy a néző egy mívesen elkészített film élményével legyen gazdagabb. A Ferramonti-örökségben nincs erőszak, nincsenek cool beszólások, erotikája is mértéktartónak mondható, éppen ezért az új évezredben kissé ódivatúnak tűnhet. Aki azonban szívesen elmerül a régi korok melankolikus hangulatában, szereti a melodrámába hajló családeposzokat, az bátran megtekintheti Bolognini stílusos alkotását.

A Ferramonti-örökség (L'eredità Ferramonti, 1976) – olasz filmdráma. Gaetano Carlo Chelli regényéből a forgatókönyvet írta: Sergio Bazzini, Roberto Bigazzi és Ugo Pirro. Operatőr: Ennio Guarnieri. Zene: Ennio Morricone. Díszlet: Bruno Cesari. Jelmez: Gabriella Pescucci. Vágó: Nino Baragli. Rendező: Mauro Bolognini. Főszereplők: Anthony Quinn (Gregorio Ferramonti), Fabio Testi (Mario Ferramonti), Dominique Sanda (Irene Carelli Ferramonti), Luigi Proietti (Pippo Ferramonti), Adriana Asti (Teta Ferramonti Furlin), Paolo Bonacelli (Paolo Furlin).