Death in Venice

Death in Venice

2017. május 25., csütörtök

FORRÓ VEREJTÉK

Több mint negyvenesztendős a nálunk inkább hollywoodi produkcióiról ismert Paul Verhoeven harmadik holland játékfilmje, a Forró verejték (1975), amely a kilencvenes években VHS-en jutott el Magyarországra, és néhány éve párszor játszotta a néhai Filmmúzeum tévécsatorna is. A történet alapjául Neel Doff (1858–1942) holland írónő önéletrajzi trilógiájának motívumai szolgáltak. A főszerepeket Verhoeven előző alkotása, a világsikerű Török gyümölcs (1973) nagyszerű párosa, Monique van de Ven és Rutger Hauer játszotta. Bár a kritikusi fanyalgás ellenére a Forró verejték közönségsikert aratott Hollandiában, a produceri közbeavatkozások miatt Verhoeven elégedetlen vele, és egyszer úgy nyilatkozott, hogy az összes filmje közül ez az egyetlen, amelyet újraforgatna, ha tehetné.


A történet
1885-öt írunk. A nyomorban élő Oldema család Stavorenből Amszterdamba hajózik abban a reményben, hogy ott a felnőtteknek sikerül munkát találniuk. A heves vérmérsékletű, csinos Keetje egy textilfestő üzemben helyezkedik el, ahonnan azonban elbocsátják, mert nem akar lefeküdni a főnökével. Szerencsére felveszik egy kalapüzletbe kisegítőnek. Egyszer egy bordélyba küldik, hogy kalapokat adjon el a prostituáltaknak. Keetje felfedezi, hogy ebben a bordélyban dolgozik a nővére, Mina is, aki rábeszéli őt, hogy adja oda magát az egyik pénzes kuncsaftnak. Este a kalapüzletben Keetjét brutálisan megerőszakolja a főnöke. A lány később elkeseredésében egy kővel betöri az üzlet kirakatát. Ismét munka nélkül marad, és amikor már nem bírja tovább az éhezést, kenyeret lop egy utcai kenyérszállító kézikocsiról. Példáját mások is követik, de a rendőrség közbelép. Keetje megsebesül, és kórházba kerül. Kiderül, hogy tbc-je van, az orvos azonban csak szexuális szolgáltatások fejében hajlandó kezelni. Amikor a lány hazamegy, családját a legnagyobb nyomorban találja. Apját elbocsátották, Minát pedig kirúgták a bordélyból, mert túl sokat ivott. Az anya szerint csakis Keetje mentheti meg őket az éhhaláltól azzal, hogy kiáll az utcára, és prostituáltként dolgozik tovább… 


Az irodalmi előzmények
A film Neel Doff (1858–1942) holland írónő önéletrajzi trilógiája, a Dagen van honger en ellende, a Keetje és a Keetje het loopmeisje motívumai alapján készült. A szerző hivatalos neve: Cornelia Hubertina Doff. Egy kilencgyermekes szegény család harmadik gyermekeként született. Elszántan küzdött azért, hogy kikerüljön a nyomorból. Csinos külsejének köszönhetően előbb festők, majd szobrászok modelljeként dolgozott. Művészi körökben találkozott első férjével, Fernand Brouez (1860–1900) laptulajdonossal, akiről később híres trilógiája egyik szereplőjét, Andrét mintázta. Férje korai halála után hozzáment a Brouez család egyik jó barátjához, Georges Serigiers antwerpeni ügyvédhez. A házaspár társadalmi pozíciójának megfelelően nagy háztartást vezetett. Egy anekdota szerint Doff egyszer kitekintett a ház egyik ablakából, és fiatalok egy csoportját pillantotta meg, ami felidézte benne múltjának fájdalmas emlékeit. Ekkor látott hozzá első önéletrajzi vonatkozású regényéhez, amelybe szívét-lelkét beleadta. Történetének hősnője a fiatal Keetje, akit édesanyja prostitúcióra kényszerít, hogy kisebb gyerekeinek enni adhasson. Könyvét 1911-ben a legrangosabb francia irodalmi elismerésre, a Goncourt-díjra jelölték. Doffot a proletárirodalom első igazán jelentős írónőjeként tartják számon. Írói stílusának naturalizmusát később sokan vitatták, Doff azonban állítása szerint csupán arról írt, amit személyesen látott és átélt. 1942-ben a második világháború borzalmaitól megkeseredett írónő veseelégtelenségben meghalt. Műveinek szerzői jogait humanitárius okokból zsidó származású barátnőjére hagyta, aki azokat az 1970-es évek elején eladta az amszterdami Meulenhoff Kiadónak.


A forgatókönyv
Verhoeven előző alkotása, a Török gyümölcs kiugró nemzetközi sikert aratott: a merész erotikus drámát 1974-ben jelölték a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjra, 1999-ben pedig a holland közönség minden idők legjobb hazai filmjévé választotta. A kedvező fogadtatás láttán Rob Houwer producer vállalta a következő Verhoeven-opusz finanszírozását is, és beleegyezett, hogy a két főszereplő ismét Monique van de Ven és Rutger Hauer legyen, akik immár sztároknak számítottak hazájukban. A Forró verejték forgatókönyvét Gerard Soeteman, Verhoeven holland korszakának állandó forgatókönyvírója írta. Az eredeti szkript mintegy ötszáz oldal terjedelmű volt, és Keetje életútján keresztül a XIX. századi holland munkásmozgalom fellendüléséről is érzékletes képet festett. A munkásság kontra polgárság tematikája akkoriban egyébként több neves alkotót is megihletett, elég csak a svéd Vilgot Sjöman (Maréknyi szerelem, 1974), a lengyel Andrzej Wajda (Az ígéret földje, 1975) vagy éppen a magyar Fábri Zoltán (141 perc a Befejezetlen mondatból, 1975) nevét említeni. A Forró verejték nem tér el jelentősen a regénybeli karakterektől, ámbár némely szereplőnek megváltoztatták a nevét. A hősnő családneve nem Tippel – ahogyan sokan az eredeti holland filmcím alapján gondolták –, hanem Oldema. Paul Verhoeven az amerikai DVD-kiadás audiokommentárjában elmondta, hogy a Tippel valójában nem más, mint a „prostituált” szó holland megfelelője. Az igazi Neel Doff introvertált személyiség volt, szemben az őt megformáló színésznővel, ezért Keetje alakja a filmben inkább extrovertáltnak mondható. Miután elolvasta a szkriptet, Rob Houwer elsősorban anyagi természetű okok miatt ragaszkodott számos nagyszabású tömegjelenet mellőzéséhez. Így a tervezett társadalmi körkép helyett a film egyértelműen Keetje személyét és a szexualitás motívumát állította középpontba. Az anyagi megszorítások ellenére a Forró verejték a korszak legdrágább holland produkciójának számított, 2005-ös árfolyamon 800 ezer euróba került.


A két főszereplő
Az 1952-ben született Monique van de Ven a Toneelacademie Maastricht színiiskola hallgatója volt, amikor Verhoeven kiválasztotta a Török gyümölcs női főszerepére. Az eredeti jelölt, Willeke van Ammelrooy ugyanis nem volt hajlandó arra, hogy a kórházi jelenetben kopaszra borotválják a fejét. Monique a Török gyümölcs bemutatóját követően pillanatok alatt sztárrá vált, filmajánlatokkal halmozták el, és iskolai tanulmányait végül nem fejezte be. Beleszeretett a film operatőrjébe, Jan de Bontba, akihez még 1973-ban feleségül ment. A Forró verejték forgatását az újdonsült férj féltékenysége kissé megnehezítette, mivel Jan de Bont most már egyáltalán nem örült annak, hogy felesége az új filmben is gyakran látható meztelenül, olykor igen merész képsorokban. Ahhoz a jelenethez, amelyben Keetjét megerőszakolja a főnöke, De Bont dublőrt követelt Monique helyett. (Meg is kapta egy amszterdami örömlány személyében.) A két művész házassága 1988-ban bomlott fel. Monique az előző évben, az Egy hónap múlva (1987) című film forgatásán találkozott Edwin de Vries színésszel. Az egyik jelenetben összeházasodtak, amire a valóságban 1991-ben került sor. Két gyermekük született. Érdekesség, hogy Keetje mint utcalány első kliensét Fons Rademakers (1920–2007) holland filmrendező alakította, akit 1958-ban Oscar-díjra jelöltek a Dorp Aan De Rivier (1958) című első játékfilmjéért. Az Amerikai Filmakadémia díját végül a Merénylet (1986) című alkotásáért kapta meg, amelyben Monique is játszott.


Verhoeven és a felfedezettjének számító Rutger Hauer (*1944) között amolyan apa-fiú viszony alakult ki, amelynek filmes kezdetét a Floris (1969) című tévésorozat, az Ivanhoe-legenda holland variációja jelentette. A szeretet és kölcsönös nagyrabecsülés mellett azonban kapcsolatukban idővel mind élesebbé váló konfliktusok is jelentkeztek, melyek a Hús + vér (1985) című kalandfilm forgatása közben éleződtek ki. A holland–amerikai koprodukció – részben a nemzetközi stáb miatt – Verhoevent úgy fizikailag, mint idegileg különösen igénybe vette. A problémákat Hauer is tetézte, aki hollywoodi filmjeivel akaratán kívül bekerült a „rosszfiú” skatulyájába, amelyből mielőbb szabadulni szeretett volna. Verhoeven azonban negatív szerepet osztott rá a Hús + vérben. Az imázsmódosításra vágyó színész változtatni szeretett volna a figura jellemén, a direktor azonban nem engedett. Hauer szempontjait meg lehet érteni, ugyanakkor igazságtalan volt Verhoevennel, hiszen felfedezője korábbi filmjeiben változatos szerepekben bizonyíthatta tehetségét. A nézeteltérések ellenére a rendező eredetileg Rutgernek szánta a Robotzsaru (1987) főszerepét, ám a producerek ebbe nem egyeztek bele, mert a holland színész neve akkoriban már nem csengett túl jól Hollywoodban. Verhoeven közel két évtizeddel később a Fekete könyv (2006) című holland alkotásának egyik fontos szerepét is felajánlotta Hauernek, aki visszautasította a felkérést.


A forgatás és a fogadtatás
A Forró verejték nyitójelenetét egy olyan korabeli hajón forgatták, amely már csak turistahajóként üzemelt, egyéb feladatra nem volt alkalmas. Keetje a hajón kezdi el olvasni Jules Verne Nemo kapitány című regényét, amely 1870-ben jelent meg először. A könyv szereplői egy új, ismeretlen világot fedeznek fel a tenger alatt Nemo jóvoltából, ahogyan Keetje és a családja is egy számukra még új, ismeretlen világba utaznak a hajón. Keetje egyébként az egyetlen a családból, aki tud olvasni. Hogy nővére mennyire nem becsüli ezt a tudást, azzal bizonyítja, hogy egy alkalommal húga könyvéből tép ki lapokat, hogy vécépapírnak használja azokat. Az Oldema család pincelakását egy filmstúdióban rendezték be. Az ilyesmi ritkaság volt Verhoeven holland filmjeiben, mivel a rendező elsősorban eredeti helyszíneken forgatott. A kalapüzletben játszódó jeleneteket egy amszterdami kalapszalonban vették fel. Verhoeven nehezen talált színészt a bolt tulajdonosának szerepére, mivel az illetőnek az egyik jelenetben merev hímtaggal kellett mutatkoznia, erre viszont az eredetileg kiszemelt művészek egyike sem vállalkozott. Számos országban egyébként kivágták az erekciót bemutató képkockákat: a magyar VHS- és tévéváltozatból is hiányoztak. A film egészére jellemző megvilágítással és a színhasználattal Verhoeven a XIX. századi impresszionisták stílusát akarta érzékeltetni. Minderre szemléletes példa Keetje első kalandja a bordélyban.


Keetje és Hugo az együtt töltött éjszakát követően másnap délután egy parkban találkoznak újra. A jelenetet egy brüsszeli parkban forgatták. Verhoeven párizsi hangulatot árasztó kísérőzenét alkalmazott (például a Kánkánt), amellyel azt akarta szimbolizálni, hogy Keetje élete is egy könnyedebb szakaszba érkezett. A múlt azonban fenyegetően beárnyékolja ezt az idillt, amikor megjelenik Keetje első kliense, aki sértő megjegyzést tesz az elegánsan felöltözött lányra. Hugo némi habozás után kedvese védelmére kel, és ezzel kifejezésre juttatja azt is, hogy a lányt elfogadja magával egyenrangúnak. Keetje akkor szakít végérvényesen múltjával és egész társadalmi osztályával, amikor utoljára hazamegy, hogy összeszedje a holmiját. Szülei ott akarják tartani, Keetje azonban megfenyegeti az apját, anyját pedig ellöki magától. A tüntetésen játszódó epizódot két különböző helyszínen forgatták, mert a jelenet koreográfiájának egyik helyszín sem felelt meg maradéktalanul. Verhoeven saját bevallása szerint a Doktor Zsivágó (1965) hasonló tömegjelenetét akarta megidézni, de a már említett anyagi nehézségek miatt csupán szerényebb lehetőségei voltak mindehhez. A stáb Keetje és Hugo kapcsolatának bizonyos jeleneteit Utrechtben és Leidenben vette fel. Mindenhol komoly gondot jelentett azonban a helyszín XX. századi jellegének (villanyoszlopok, parkolóórák, telefonfülkék) elfedése.


A filmben többször felhangzik a francia forradalom himnusza, a Marseillaise, mint a nincstelenek öntudatra ébredésének egyik szimbóluma. Először Keetje énekli el a többi munkásasszony biztatására a textilfestő üzemben. Azonban épp társnői azok, akik egy másik dalra zendítve hamar elhallgattatják, ami azt jelképezi, hogy a nincstelenek még nem alkotnak egységet, még nem ébredtek politikai öntudatukra. A francia forradalomra való utalás az a jelenet is, amelyben az éhes Keetje és öccse egy kenyérszállító kézikocsi felborításával jut élelemhez. A szabad prédára a többi éhező is ráveti magát. (A francia forradalom kirobbanásának egyik nyomós indoka a nép állandó éhezése volt.) A film eredeti befejezésében Keetjét Andre feleségeként láttuk volna, amint kényelmes otthonában a nyitott ablak mellett ülve olvas. Az olvasást azonban folyamatosan megzavarják az utcán zajongó éhező emberek kiáltásai. Keetje feláll, és bezárja az ablakot, hogy ne hallja tovább ezt a hangot. Cselekedete azt szimbolizálta volna, hogy immár maga is ahhoz a társadalmi osztályhoz tartozik, amelyet nincstelenként korábban mélységesen megvetett. A producernek azonban nem tetszett ez a befejezés, ezért végül le sem forgatták. Kihagytak egy másik megírt jelenetet is, amelyben Keetje egy felvonuláson találkozott volna III. Vilmos királlyal (1817–1890, uralkodott: 1849–1890), aki titokban belecsíp a lány fenekébe. Az epizód alapjául III. Vilmos nőcsábász híre szolgált.


A Forró verejték bizonyos motívumai és jelenetei Verhoeven későbbi alkotásait előlegezik meg. Keetje elhatározása, hogy a férfiakat a maga céljai érdekében használja fel, olyan későbbi Verhoeven-hősnőket előlegez meg, mint Fientje (Spetters, 1980), Christine (A negyedik férfi, 1983) és Catherine (Elemi ösztön, 1992). Amikor Keetje elmegy a bordélyba, és ott találja meztelen nővérét, aki éppen maszturbál az egyik ügyfél előtt, a kamera a tükörben mutatja a történéseket, majd visszatér a prostituáltra. Ez a kameramozgás visszaköszön az Elemi ösztön legelső jelenetében. Amikor Keetje és három új barátja vacsorázni mennek, a lány nem ismeri ki magát az evőeszközök között, és rosszul fogja meg a kanalat. A vele szemben ülő Andre a saját kanalával szó nélkül mutatja be neki a helyes eszközhasználatot. Ugyanez a szituáció tér vissza a Hús + vérben, amelyben Agnes, az elrabolt nemeslány mutatja meg a zsoldos Martinnak az evőeszközök helyes használatát a közös vacsoránál. Érdekesség, hogy a Forró verejtékben Rutger Hauer a kifinomultan viselkedő férfiak egyikét alakítja, a Hús + vérben viszont ő a bugris Martin. Keetje fürdőjelenete, amikor elégeti a ruháit, szintén visszatér a Hús + vérben, amikor Agnes fürdeni megy, de előtte a pestisveszély miatt tűzbe dobja levetett öltözékét. A Forró verejték kritikái nem voltak annyira lelkesek, mint a Török gyümölcs sajtója, mindazonáltal a film Hollandiában közönségsikert aratott. A produceri közbeavatkozások miatt maga Verhoeven is elégedetlen ezzel az alkotásával, állítása szerint ez az egyetlen filmje, amelyet – ha tehetné – szívesen újraforgatna. Houwer ugyanis főleg azokat a jeleneteket dobta ki a forgatókönyvből, amelyek miatt a rendező elvállalta ezt a munkát.


Forró verejték (Keetje Tippel, 1975) – holland filmdráma. Neel Doff regénytrilógiája alapján a forgatókönyvet írta: Gerard Soeteman. Operatőr: Jan de Bont. Zene: Rogier van Otterloo. Díszlet: Benedict Schillemans és Roland de Groot. Jelmez: Robert Bos. Vágó: Jane Sperr. Rendező: Paul Verhoeven. Főszereplők: Monique van de Ven (Keetje Oldema), Rutger Hauer (Hugo), Andrea Domburg (Keetje anyja), Hannah de Leeuwe (Mina, Keetje nővére), Jan Blaaser (Keetje apja), Eddie Brugman (Andre), Peter Faber (George).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FLAVIA, A MUZULMÁN APÁCA

„Miért? Miért? Isten miért egy férfi? Az Atya, a Fiú és a Szentlélek – mind férfiak. Még a tizenkét apostol is. Mind a tizenketten férf...