Death in Venice

Death in Venice

2017. május 31., szerda

OLCSÓ REGÉNY

Mario Monicelli 1974-es tragikomédiája, az Olcsó regény, mérföldkövet jelent a filmtörténetben, akarom mondani, a Field-történetben, mert ez volt az első „Csak 16 éven felülieknek!” vetített film, amelyet láttam – 13 évesen. Eme emlékezetes eseményre a Bem moziban került sor, amely egyébként is moziőrületem egyik állandó helyszínének számított, mivel egy villamosmegállónyira laktam tőle. Az Olcsó regénynek köszönhetően rögtön három remek színészt is felfedeztem magamnak: mindenekelőtt a zseniális Ugo Tognazzit, akiért még a legócskább filmeket is mindig érdemes volt megnézni, ráadásul épp azokban az években jobbnál jobb komédiákat forgatott. (És számomra elválaszthatatlan tőle néhai édesapám gimnáziumi osztálytársa, Sinkovits Imre hangja.) A szerető szerepében Michele Placido nevét tanulhattam meg. Őt sokan leginkább Cattani felügyelőként ismerik a Polip című 1984-ben indult tévésorozatból, pedig már a 70-es években is voltak figyelemre méltó alakításai, noha ezek többségét akkor még nem láthattuk (és azóta se mindet). De kamaszként a női főszereplő, Ornella Muti hatott rám a legjobban. Nemcsak szépnek láttam őt, hanem hihetetlenül szexisnek is: buja kebleinek látványát a bódéjelenetben valószínűleg életem végéig nem fogom elfelejteni. Tudomásom szerint az Olcsó regény volt az első filmje, amely eljutott Magyarországra. A forgatáskor még csak tizenkilenc (!!) éves volt, mégsem számított teljesen pályakezdőnek, hiszen 1970-ben kezdett filmezni, és már akkor főszerepet kapott. Színészi képességeiről megoszlanak a vélemények, Bikácsy Gergely szerint például „szép és súlyosan tehetségtelen”. Sokak szerint azért futtatták, mert bármikor hajlandó volt vetkőzni. Ennek viszont ellentmond az a tény, hogy hamvas fiatalsága elmúltával sem merült feledésbe, és az új évezredben is gondolnak még rá olykor a filmesek. Szóval nézzük, mit érdemes tudni erről a valaha oly sikeres, ám mára szerintem méltatlanul elfeledett filmről!


A cselekmény
Giulio, a középkorú gyári munkás feleségül veszi tizenhét éves keresztlányát, Vincenzinát. A pár boldogan éli az olaszok kissé zajos életét egy modern, de sivár lakótelep egyik parányi lakásában. Idilljüket csak olyan apróságok zavarják meg, hogy az ifjú asszonykát például még állapotosan sem engedik be egy csak 18 éven felülieknek szóló filmre. Gyermekük születése koronázza meg a boldogságukat. A fordulat akkor következik be, amikor Giulio részt vesz egy tüntetésen, ahol heves vérmérsékletű kollégája és barátja véletlenül fejbe dob egy rendőrt. A sérült férfi kinyomozza, hogy ki sebesítette meg, és megjelenik a dobáló lakásán. A szorult helyzetből Giulio menti ki a barátját. Később véletlenül találkoznak a rendőrrel – akit Giovanninak hívnak –, és mivel ő is csak olyan egyszerű melós, mint ők, befogadják népes társaságukba. A baráti kompánia többnyire Giulio lakásán kártyázik, ahol Vincenzina gondoskodik az enni- és innivalóról. Egy napon egy váratlan haláleset miatt Giuliónak vidékre kell utaznia. Találkozik egy ismerősével, akivel fényképeket nézegetnek, melyeken olykor Giovanni is látható. Egy ártalmatlan megjegyzés hatására Giulio fejében gyanús gondolatok születnek. Hazafelé, a vonaton már azt álmodja, hogy in flagranti találja Vincenzinát és Giovannit a hitvesi ágyban, és az ádámkosztümös rendőr egyszerűen kihajítja őt a lakásból. Szerencsére otthon nem ez a megálmodott szituáció fogadja. Azonban alighogy üdvözli Vincenzinát, máris áthívják a szomszédba. Ismét a barátjával van probléma, de sikerül az ügyet hamar lerendezni.


Amikor visszatér a lakásba, észreveszi, hogy távollétében Giovanni érkezett hozzájuk, aki a konyhában épp élénk beszélgetést folytat Vincenzinával. Giulio akaratlanul is kihallgatja őket. Megtudja, hogy a rendőr szerelmes Vincenzinába, és az asszony sem közömbös a férfi iránt. Giovanni rövidesen távozik. Vacsora közben Giulio nem bírja türtőztetni magát, és kiböki a feleségének, hogy mindent hallott, ami a távollétében a konyhában elhangzott. Ugyanakkor modern férjnek tartja magát, aki képes megbocsátani a feleségének, ha az asszony őszinte lesz hozzá. Vincenzina könnyezve vallja be, hogy mi történt addig, amíg Giulio vidéken volt. Az egész dolog ártalmatlanul indult: egyedül volt otthon, nyitva felejtette a lakásajtót, és elbóbiskolt a konyhában. A váratlanul érkező Giovanni csupán megcsókolta őt, és aztán elment. Vincenzina eleinte azt hitte, csak álmodta az egészet, de kiderült, hogy mégsem. Erényes feleségként persze ellenállt a férfi kitartó közeledési kísérleteinek, aztán csak elment az egyik találkára. Oda is csupán azért, hogy megmondja Giovanninak, tűnjön el az életéből, mert ő Giuliót szereti. A rendőr ekkor öngyilkossággal fenyegetőzött, a közeledő vonat elé akarta vetni magát. Vincenzina megmentette, a civakodásból ölelkezés lett, végül egy út menti bódéban megtörtént a dolog…


Felesége vallomása közben Giulio mind nehezebben őrzi meg a nyugalmát, végül csüggedten kifakad: „Vincenzina, hogy te mekkora kurva vagy!” A felzaklatott asszony ekkor olaszos temperamentummal arra készül, hogy gyermekével együtt leveti magát a lakóház tetejéről, de Giulio megakadályozza ebben. A férfi úgy dönt, hogy valóban megbocsát, és megpróbálja elfelejteni Vincenzina hűtlenségét. A féltékenység azonban nem hagyja nyugodni: éjszaka például azt figyeli, vajon az álmában beszélő Vincenzina nem ejti-e ki Giovanni nevét. Máskor a munkahelyéről is elkéredzkedik, hogy titokban kövesse a feleségét, mikor a nő egyedül megy el otthonról. Gyanúja minden esetben alaptalannak bizonyul. Az idill már-már helyreáll közöttük, ám ekkor Giulio egy névtelen levelet kap, melyben arra figyelmeztetik, hogy felesége továbbra is megcsalja. Egyik éjjel a férfi azt álmodja, hogy munkahelyén, a zsúfolt étkezdében a hangosbemondó a sok jelentéktelen közlemény mellett egyszer csak felolvassa azt a hírt, hogy Giuliót felszarvazták. A jelenlévők harsány kacajban törnek ki, mire az álmából felriadt férfi nem bírja tovább. Azonnal heves vitába bonyolódik Vincenzinával, végül az egész ház szeme láttára gyerekestül elkergeti az asszonyt a lakásból. Aztán öngyilkos akar lenni, de közben jobb ötlete támad. Puskával megy el Giovannihoz, mert tudja, hogy Vincenzina is odament. A nő elrejtőzik a fürdőszobában, ahol fültanúja lesz, amint a vita hevében Giovanni elszólja magát, és bevallja, hogy ő írta a névtelen levelet…


A forgatókönyvírók és a rendező
Az Olcsó regény forgatókönyvét a rendezővel közösen írta Age és Scarpelli (Agenore Incrocci és Furio Scarpelli). Az olasz filmvígjátékok klasszikus szerzőpárosának nevéhez több mint száz film forgatókönyve kapcsolódik, az első 1949-ben született. 1985-ben úgy döntöttek, a közös munka lehetőségeit immár kimerítették, és külön dolgoznak tovább. Fénykorukban olyan közismert rendezők számára írtak, mint például Steno, Mario Mattoli, Luigi Zampa, Mario Soldati, Antonio Pietrangeli, Nanni Loy, Luigi Comencini, Dino Risi, Alberto Lattuada, Elio Petri, Pietro Germi, Sergio Leone és Ettore Scola. Monicellivel 1949-ben kezdődött az együttműködésük, első közös filmjük a Totò lakást keres. Húsz filmet készítettek együtt, utolsó közös munkájuk a Szállodai szoba (1981) volt. Monicelli mint rendező 1935-ben forgatta első filmjét, méghozzá Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényéből. 1949 és 1953 között nyolc filmet rendezett Stenóval közösen, majd 1954-től bő fél évszázadon (!) át önállóan rendezett. Főleg a commedia all’italiana területén alkotott, de néhány fajsúlyos dráma is fűződik a nevéhez. Magyarországra is eljutottak olyan híres filmjei, mint például az Apák és fiúk (1957), az Ismeretlen ismerősök (1958), A nagy háború (1959), az Elvtársak (1963), a Brancaleone ármádiája (1966), a Lány pisztollyal (1968), Az ezredeseket akarjuk (1973), a Férfiak póráz nélkül (1975), a Kedves Michele (1976), az Egy egészen kicsi kispolgár (1977), a Vaskos tréfa (1981), a Reméljük, lány lesz (1986) vagy a Furfangos gályarabok (1988).


Szerelmi háromszög
Az Olcsó regény egy boccacciói alaptörténetet – korosodó férfi fiatal nőt vesz feleségül, aki szépen fel is szarvazza – helyez a hetvenes évek olasz valóságába. A szerelmi háromszög azonban csak ürügy arra, hogy Monicelli a gazdag Észak kontra szegény Dél problémájáról, a társadalmi különbségekről, a nők helyzetéről és a változó szokásokról szóljon. A történetet Giulio meséli el, a kritikus pillanatoknál szó szerint megállítva és visszapörgetve a cselekménysort, mintegy analizálva saját viselkedését. „Olcsó regény”-be illő, mégis hihető fordulatok kíséretében követhetjük végig Giulio és Vincenzina szerelmét a kezdetektől a boldog időszakon át egészen a féltékenység érzésének megjelenéséig és elhatalmasodásáig. Giulio ugyanis hiába költözött fel Délről Északra, a mentalitását nem tudja maga mögött hagyni. Szívesen hangoztatja magáról, hogy ő egy modern férj, de ezek a kijelentései szólamokká degradálódnak, amint kiderül, hogy féltékenysége nem alaptalan. Ha nem is ő kergeti Vincenzinát Giovanni karjaiba, kétségtelen, hogy házasságuk megromlásához vastagon hozzájárul beteges bizalmatlanságával. Vincenzina szinte a szemünk láttára érik felnőtt, modern, a saját sorsát önállóan is irányítani képes asszonnyá. Élete, boldogsága eleinte Giulio személyéhez kötött, és bár enged Giovanni heves és kitartó udvarlásának, végül mégis a férjét választaná. Amikor azonban az nem bízik benne, és szó szerint elzavarja otthonról a közös gyermekükkel, nem is tud máshová menni, mint Giovannihoz.


Anélkül hogy Monicelli mutatná Vincenzina reakcióit, a néző pontosan tudja, mit élhetett át az ifjú feleség Giovanni fürdőszobájában, ahol kénytelen volt végighallgatni a két férfi szobai veszekedését. Rádöbbent, hogy Giovanni sem különb, mint Giulio, csupán fiatalabb, de ugyanúgy birtokolni akarja őt, mint a férje, és igazából tárgyként kezeli, akitől engedelmességet vár. Ezért szökik meg előlük, hogy megálljon a saját lábán. És amikor ez idővel sikerül is neki, Monicelli meglebegteti a happy end lehetőségét, hogy a házastársak között a közeljövőben talán mégis helyreáll a béke. A(z olasz) férfiak gondolkodásától ma sem áll távol az a sztereotípia, hogy a nő helye a konyhában van, fő feladata a családi tűzhely őrzése és főleg a férjének való feltétlen engedelmesség. Vincenzina személye azt példázza, egy (olasz) nő is képes arra, hogy megállja a helyét az életben, anélkül hogy lemondana nőiességéről, és teljesen elutasítaná a hagyományos női szerepköröket. Giovanni elsősorban mint katalizátorfigura érdekes: az ő személye szükséges ahhoz, hogy a két főszereplő házasságának problémái felszínre kerüljenek. Giovanni mint rendőr látszólag a barikád túloldalán áll, a Giulio-féle munkásokkal szemben, de maga a férj jegyzi meg, amikor befogadja őt a társaságukba, hogy valójában Giovanni is csak olyan melós, mint a többiek. És a néző hozzáteheti, hogy mentalitásban sem áll távol tőlük, amint az a történet során kiderül. Az Olcsó regény persze elsősorban nem társadalmi dráma, hanem pikáns-erotikus vígjáték, ugyanakkor annak iskolapéldája, hogy ezt a könnyednek és súlytalannak hitt műfajt is lehet tartalmasan, gondolatébresztően művelni.


A szereposztás
Giulio szerepét eredetileg Nino Manfredinek szánták, és a történet Rómában játszódott volna. Manfredi akkoriban készült filmjei viszont nem voltak túl sikeresek, és az alkotók attól féltek, hogy nem vonzana elég nézőt a mozikba. Helyette a csúcsformában lévő Ugo Tognazzit választották (filmbeli kisfiát igazi fia, Gianmarco játszotta), a cselekmény helyszínét pedig Milánóba helyezték át, hogy a társadalomrajz, a fentebb vázolt problémakör hangsúlyosabb környezeti hátteret kapjon. Tognazzi az előző évben nagy sikert aratott Monicelli Az ezredeseket akarjuk című politikai szatírájával. A Sors úgy hozta, hogy az Olcsó regény után még egyszer együtt dolgoztak a Férfiak póráz nélkül című filmben. Ezt eredetileg Pietro Germi rendezte volna, aki a szkriptírásban is részt vett, de 1974. december 5-én bekövetkezett halála miatt Monicelli vette át a projektet. Germi az újságíró szerepére szemelte ki Tognazzit, és Marcello Mastroianni játszotta volna az elszegényedett arisztokratát. Mastroianni azonban visszalépett, így Tognazzi ugrott be az arisztokrata szerepébe, az újságírót pedig a francia Philippe Noiret alakította. Ornella Muti eredeti neve: Francesca Romana Rivelli. Karrierje modellként kezdődött, de már tizenöt éves korában filmfőszerepet kapott Damiano Damianitól. Első rendezője adta neki a művésznevét is. Damiani után Mutit főleg csacska vígjátékokban foglalkoztatták, Monicelli bízott rá újabb komoly szerepet az Olcsó regényben. Marco Ferreri több provokatív filmjében is foglalkoztatta, mert a jeles direktor szerint a szuperszexi színésznő beleélő képessége, improvizációs érzéke átlagon felüli. Persze Ornella azért a művészfilmjeiben is gyakran megmutatta bájait nagyszámú férfi rajongói teljes megelégedésére. Noha szakmai díjakkal nem halmozták el, mégis az olasz filmművészet egyik állócsillaga lett, akinek nevével, arcával az új évezred olasz filmjeiben is találkozhatunk olykor.


Michele Placido egyik őse az olaszok körében közismert bandita, Carmine Crocco (1830–1905) volt. 1972-ben kezdett filmezni, és néhány éven belül az egyik legkeresettebb olasz karakterszínésszé vált. Nagy elismerés fogadta alakítását Marco Bellocchio Győzelmi induló (1976) című drámájában, a gyenge akaratú katona szerepében, és Salvatore Samperi Ernesto (1979) című alkotásának homoszexuális munkásaként. Világszerte legismertebb szerepe Cattani felügyelő a Polip című bűnügyi tévésorozatban. 1990 óta rendez, legismertebb önálló alkotása a Bűnügyi regény (2005). Az Olcsó regény többi szereplője Magyarországon nem különösebben ismert, ámbár a jellegzetes arcú Alvaro Vitali még Fellinivel is forgatott, például az 1973-as Amarcordban. Említsük meg a hangulatos betétdalt is, melyet Enzo Jannacci énekelt: a Vincenzina e la fabbrica Jannacci és Giuseppe Viola közös szerzeménye. Olaszországban szép sikert ért el kislemezen is. Később a népszerű slágerénekesnő, Mina szintén műsorára tűzte. Jannacci egyébként nemcsak énekesként, hanem szinkronszínészként is hallható a filmben: Pippo Starnazzának kölcsönzi a hangját. Érdekesség, hogy ugyanezt a színészt Roberto Bertea is szinkronizálta: Jannaccit akkor halljuk, amikor a figura csendes, szomorú és alázatos, Berteát pedig akkor, amikor a figura dühös, ingerült, haragos. (Mellesleg Ornella Mutinak se a saját hangja hallható: őt Valeria Ruocco szinkronizálta.)


Forgatási helyszínek
A hiteles társadalomrajz érdekében Monicelli műterem helyett eredeti helyszíneken forgatott, Milánóban és környékén. A gyári jeleneteket például az 1947-ben alapított milánói Innocenti autógyárban vették fel (nevét az alapító Ferdinando Innocentiről kapta), melyet fél évszázaddal később részben lebontottak. Az Albanella filmszínház (Milánó, via Bottelli 11.) volt az, ahová a történet szerint nem engedik be a még kiskorú, ámbár állapotos Vincenzinát egy 18 éven felülieknek vetített filmre. A lépcsőházi és a teraszjeleneteket Sesto San Giovanniban, a via Antonio Maffi 112/C2 alatt található Nuovo Torretta épületében forgatták. Az országúti képsorokat az A24 autósztrádán vették fel, amely Rómát köti össze Teramón keresztül az Adriai-tengerrel. A történet elején szóba kerül Montecagnano (Avellinese tartományban), sőt fotót is látunk róla, de ez a helység valójában nem létezik: a fénykép a Viterbo megyében található Calcatát ábrázolja. Az Olcsó regény az 1974/75-ös szezon egyik legnagyobb kasszasikere lett Olaszországban, az első körben több mint másfél milliárd lírát jövedelmezett. Az alapötletet – idősödő férfi beleszeret a gyönyörű fiatal lányba – Dino Risi is felhasználta az Első szerelem (1978) című filmjéhez, ráadásul a párt ismét Ugo Tognazzi és Ornella Muti játszotta. 


Magyar kritikai visszhang
„Abban is rutinos mesternek bizonyul a rendező, ahogy a féltékenység kifejlődését megrajzolja és – szinte perverzitásig menő késedelmeskedéssel – avatja be fokról fokra a nézőt a bizonytalanságtól gyötört férj megcsalatásának bizonyosságába. A film mindezekkel azonban még csak a készen kapott sablonokat koptatja tovább. A valóban új vonás, amivel Monicelli a meglevőt, az eredendő komikumot gazdagítja, az a sajátos irónia, amely főképpen Ugo Tognazzi mértéktartó és bölcsen fölényes játéka jóvoltából ad új megközelítést a filmhez.”
(Szeredás András kritikája. In: Film, Színház, Muzsika 1976/34, 8. o.)


Olcsó regény (Romanzo popolare, 1974) – olasz tragikomédia. Forgatókönyv: Agenore Incrocci, Furio Scarpelli és Mario Monicelli. Operatőr: Luigi Kuveiller. Zene: Enzo Jannacci. Díszlet és jelmez: Lorenzo Baraldi. Vágó: Ruggero Mastroianni. Rendezte: Mario Monicelli. Főszereplők: Ugo Tognazzi (Giulio), Ornella Muti (Vincenzina), Michele Placido (Giovanni), Pippo Starnazza (Salvatore), Vincenzo Crocitti (Maronati), Gaetano Cuomo (Santo Melito), Gennaro Cuomo (Rocco Melito), Nicolina Papetti (Salvatore felesége), Alvaro Vitali (sofőr).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

HALÁL VELENCÉBEN

Thomas Mann 1912-ben megjelent kisregénye (más besorolás szerint: novellája), a Halál Velencében egyike a nagy német író legjelentősebb és...