2017. június 6., kedd

A BOLYGÓ NEVE: HALÁL – 2/2: A FORGATÁSTÓL A FOLYTATÁSOKIG

Az első részben áttekintettük az ötletektől a szereposztásig tartó időszakot, most pedig a forgatástól a folytatásokig követjük nyomon a film keletkezéstörténetét.


A FORGATÁS
Gondok a Pinewood-stábbal
Eleinte úgy tűnt, az Aliens forgatása nem egy korszakalkotó remekművet eredményez majd, hanem inkább zajos botrányok sorozatához vezet. „Gale és én megdöbbentünk azon, hogy a Pinewood stúdióban olyanokkal kell együtt dolgoznunk, akiket egész egyszerűen nem érdekel az, amit csinálnak. Pimaszok voltak, lusták és arrogánsak. A fiatalabbak között volt néhány jó arc, de a többség mélységes megvetéssel viseltetett irántunk, amit vissza is kaptak tőlünk” – nyilatkozta évekkel később James Cameron. A Pinewood stábja számára tényleg merőben új volt Cameron munkamódszere, a megfeszített tempó, a direktort viszont az angol szokások és munkamorál háborította fel. A brit személyzet ugyanis másodpercnyi pontossággal betartotta a szüneteket és a munkaidő végét, és ha egy jelenet felvétele nem ért véget időben, akkor csapot-papot otthagyva elvonultak teázgatni. Cameron akkoriban még nem rendelkezett se túl nagy rendezői tapasztalatokkal, se komolyabb szakmai tekintéllyel, így nem igazán tudta kezelni a helyzetet. Mivel a forgatás idején még csak 31 éves volt, a brit stáb egyre gyakrabban hangoztatta, hogy ellentétben az ő szakértelmükkel, Cameron az, aki nem elég tapasztalt ahhoz, amit csinál. Beszélik, hogy a személyzet valójában Ridley Scott-tal szimpatizált, hiszen voltak, akik részt vettek az első rész elkészítésében is. Ők úgy tekintettek Cameronra, mint egy pökhendi kis nyikhajra, aki az Alien sikerének tüzében sütögeti a maga pecsenyéjét, miután kiütötte a nyeregből az eredeti rendezőt. Gale Ann Hurdbe is belekötöttek. Kétségbe vonták, hogy valóban ő lenne a producer: szerintük csupán mint Cameron felesége fontoskodott.


A legnagyobb gondot az első rendezőasszisztens, Derek Cracknell jelentette, aki önfejűségével akkora veszélybe sodorta az egész forgatást, hogy Cameron már azon gondolkodott, mégsem Angliában forgatja le a filmet. Végül Gale Anne Hurd tanácsára összehívott egy gyűlést, ahol őszintén elmondta, miért fontos számára ez a film, és hogy megvalósításához mindenki együttműködésére és szaktudására szüksége van. Aki ezt nem tudja vagy nem akarja vállalni, az szóljon, és lecserélik valaki másra. A jelenlévők állítólag órákon át sorolták a sérelmeiket, de Cameron nyíltsága végül csak megtette a magáét: beleegyeztek abba, hogy megadják neki a kívánt támogatást, a direktor pedig megígérte, hogy a teaszünetekre különösen oda fog figyelni. Innentől kezdve megszűntek a komolyabb problémák és a sztrájkveszély, mindazonáltal a rendező és a technikai stáb között nem alakult ki az a bizalmon alapuló, bensőséges kapcsolat, amely egy ilyen nehéz film békés leforgatásához elengedhetetlen lenne. Cameron a munka végén egy újabb gyűlést hívott össze, amelyen állítólag ezekkel a szavakkal búcsúzott: „Ez egy hosszú és nehéz forgatás volt, sok-sok problémával. Mindvégig egyetlen dolog lebegett a szemem előtt: hogy egy napon majd végleg kilépek a Pinewood kapuján, és soha többé nem térek ide vissza, de ti, szánalmas gazemberek, itt maradtok.”


A bolygó neve: Halál forgatása 1985. szeptember 30-án kezdődött, és 1986. február 28-án ért véget. Más források úgy tudják, a munka tíz hónapig elhúzódott. Sigourney Weaver előző filmje, a Diplomás utcalány (1986) forgatásának befejezése azonban csúszott, ezért a színésznő a tervezettnél három héttel később tudott csak Cameron rendelkezésére állni. Emiatt a stáb kénytelen volt a forgatást az egyetlen olyan jelenettel kezdeni, amelyhez nem volt szükség Weaverre: az idegen lények első, nagyszabású támadásával. Kevésbé köztudott, hogy a Pinewood stúdió mellett volt egy másik forgatási helyszín is, a használaton kívüli Acton Lane erőmű Nyugat-Londonban, amely ideális terepnek tűnt az idegenek fészkéhez. Rövidesen kiderült, hogy a helyet előbb meg kell tisztítani a rozsdától és az azbeszttől, amelynek súlyos egészségkárosító hatása van. A megtisztítás oly tökéletesre sikerült, hogy az ellenőrző mérések szerint a levegő tisztább volt az erőműben, mint a Pinewood stúdióban. A felvételek befejezése után a díszlet viszonylag épségben maradt, ezért nem bontották le, hanem a Batman (1989) forgatásához is felhasználták.


Az operatőr
A rendező és a stáb csatározásának első áldozata Dick Bush (1931–1997) operatőr volt, aki úgy gondolta, a megvilágítás megválasztása az ő dolga, és nem Cameroné. A direktor például azt akarta, hogy amikor a tengerészgyalogosok behatolnak a komplexum mélyébe, akkor a megvilágítás a vállukra elhelyezett lámpák által kísérteties legyen. Ehelyett Bush a legváltozatosabb megvilágítási technikákat alkalmazta, amelyek túl sok részletet mutattak a díszletekből, márpedig Cameron ezt el akarta kerülni. A legnagyobb gondot azonban az okozta, hogy az operatőr kerek perec kijelentette: a szűkre szabott forgatási menetrend (eredetileg 75 napot irányoztak elő) nemcsak hogy nem felel meg neki, de meg se próbál alkalmazkodni hozzá. Erre már maga a producer, Gale Ann Hurd pöccent be, és közölte férjével, hogy Bushnak mennie kell. Állítólag közös megegyezéssel mondtak búcsút egymásnak. Cameron ekkor Derek Vanlintet, az Alien operatőrjét próbálta szerződtetni, őt viszont nem érdekelte a munka, és inkább Adrian Biddle-t (1952–2005) javasolta maga helyett. Biddle évek óta tartó munkakapcsolatban állt Ridley Scott-tal, amely még azelőtt indult, mielőtt Scott rendezni kezdett volna. Részt vett az Alien elkészítésében is, de a kreativitását főleg különféle reklámok operatőrjeként bizonyította. Ezekhez új világítási technikákat dolgozott ki, így szaktudása miatt maga Scott is őt ajánlotta Cameronnak Bush helyére. A bolygó neve: Halál volt Biddle első játékfilmje vezető operatőrként. Az első perctől kezdve szót értett a rendezővel, hiszen ugyanahhoz a korosztályhoz tartoztak, és ugyanúgy lelkesítette őket az, amit csinálnak. Később, a DVD-korszakban sokan felemlegették, hogy az Aliens képe feltűnően szemcsés. Ez azonban nem véletlen: az alkotók ezzel a módszerrel kívánták elérni, hogy a néző ne vegye észre a felvételekhez nélkülözhetetlen különféle kábeleket és az időnkénti háttérvetítést.


A zeneszerző
James Horner az 1979-ben bemutatott The Lady in Red című film zenéjével futott be, és az 1980-as évek közepén már keresett zeneszerzőnek számított. Amikor Londonba utazott az Aliens forgatására, még azt hitte, hat hét áll rendelkezésére a filmzene megírásához, és ez az idő elegendőnek is tűnt. Teljesen érthető okokból úgy gondolta, látnia kell a teljes filmet ahhoz, hogy hozzákezdhessen a munkához, ám rövidesen rádöbbent arra, hogy nemcsak a vágás nem ért még véget, de a forgatás sem. Három héten át ingázott a díszletek és a vágószoba között, és közben azt tapasztalta, hogy Ray Lovejoy vágó majd megszakad, hogy lépést tartson a forgatási ütemtervvel. Horner alig tudott beszélni Cameronnal, mert a rendező el volt foglalva azzal, hogy az egyik hangmérnökkel kidolgozza az impulzuspuska hangeffektjeit. A zeneszerző számára a munkához csupán egy technikailag elavult stúdiót tudtak biztosítani, ahol hiányosan álltak rendelkezésére azok a szintetizátorok és egyéb különleges hangszerek, melyekre szüksége lett volna. Vészesen közeledett az előre kitűzött bemutató időpontja, de még nem volt meg az utószinkron és a filmzene, mert Hornernek egész egyszerűen nem volt módja arra, hogy egyben megnézze az egész filmet.


Ripley és a Királynő összecsapásának jelenetéhez szó szerint egyik napról a másikra írt zenét. Mire befejezte, Cameron átszerkesztette az egész jelenetet, így Hornernek is át kellett írnia a zenét. Kérte a rendezőt és a producert, halasszák el a premiert, hogy be tudja fejezni a komponálást, de a kérését elutasították. A zeneanyagot négy nap alatt vették fel a Londoni Szimfonikus Zenekarral. Hornernek mindmáig az a véleménye, hogyha elegendő időt kapott volna a filmzene megírására, akkor most 100%-osan elégedett lenne a végeredménnyel, a kényszerítő körülmények miatt azonban kénytelen beérni kb. 80%-kal. A produkció utómunkálatai során annyira kiéleződtek az ellentétei a rendezővel, hogy elhatározta, soha többé nem fog Cameronnal dolgozni. A direktornak viszont annyira megtetszett Hornernek A rettenthetetlenhez (1995) írt zenéje, hogy felkérte előbb a Titanic (1997), majd az Avatar (2009) soundtrackjének megkomponálására is, sőt szó volt arról, hogy az Avatar folytatásai is Horner zenéjével kerülnek majd a mozikba, a művész azonban 2015-ben váratlanul elhunyt. Egyébiránt az Aliens zenéjét – 80% ide vagy oda – Golden Globe- és Oscar-díjra is jelölték, ahogyan a másik két Cameron-film soundtrackjét is. (A Titanic meg is kapta mindkét díjat.) Az Aliens azon jelenetében, amelyben a szörnykirálynő elől menekülő Ripley és Newt a liftre várakoznak, Jerry Goldsmithnek A nyolcadik utas a Halálhoz írt zenéje hallható. A két jelenet dramaturgiai felépítése is hasonló: elkezdődött a visszaszámlálás a végső robbanáshoz, csak A bolygó neve: Halálban Ripley nem egyedül próbál menekülni. Bizonyos zenei motívumok Hacsaturján Gajane című balettjének egyik tételére, az Adagióra utalnak: ezt a motívumot Horner később két másik filmben (Férfias játékok, 1992; Végveszélyben, 1994) is használta, de ismerős lehet Stanley Kubrick 2001 – Űrodüsszeiájából (1968), sőt még Tinto Brass Caligulájából (1979) is.


A vágó
Ray Lovejoy vágó (1939–2001) többször dolgozott Peter Yatesszel és a magyar származású Peter Medakkal. Szakértelme még egy olyan nehéz természetű rendező igényeinek is megfelelt, mint Stanley Kubrick: a 2001 – Űrodüsszeia és a Ragyogás (1980) a közös filmjeik. Cameron azonban nem volt elégedett Lovejoy addigi munkájával, és komolyan fontolóra vette, hogy megválik tőle. Úgy tervezte, hogy szerződteti a Terminátor vágóját, Mark Goldblattot, és elölről kezdik az egész vágást. Valahogy Lovejoy fülébe jutott, hogy szóba került a menesztése, ezért fogta az utolsó csatajelenet összes felvételét, hétvégére bezárkózott a vágószobába, és a következő hét elején megmutatta a rendezőnek, hogy mit hozott ki az anyagból. Cameront meggyőzte, amit látott, és Lovejoy maradhatott. Mellesleg A bolygó neve: Halál Lovejoy egyetlen olyan filmje, amelynek vágásáért Oscar-díjra jelölték. Az IMDB adatbázisa szerint semmilyen egyéb jelöléssel vagy díjjal nem büszkélkedhetett, ami persze nem jelenti azt, hogy ne lett volna méltó rájuk.


A díszletek, a kellékek és a trükkök
A Nostromo mentőhajója, a Narcissus eredeti modelljei és tervrajzai nem kerültek elő, ezért a tervezők megnézték A nyolcadik utas a Halált, hogy annak alapján rekonstruálják a Narcissus modelljét és belső terét. A Sulaco eredetileg gömb alakú lett volna, de a képaránnyal ez nem harmonizált, ezért Cameron saját vázlatai alapján átdolgozták a terveket. A rendező egy hosszúkás testű, rakétához hasonló űrhajót képzelt el. A Sulaco fedélzetén található hibernáló ágyakból valójában csak négy (más források szerint: öt) darab állt rendelkezésre, és ezeket tükrözték, hogy többnek tűnjenek. Gale Anne Hurd takarékossági okokból ki akarta hagyni azt a jelenetet, amikor a Sulaco utasai felébrednek a hibernálásból, Cameron és Peter Lamont látványtervező azonban ragaszkodott hozzá. A Sulaco padlórácsozatának megalkotásához felhasználták A nyolcadik utas a Halálból megőrzött kelléket. Mint arról az első részben szó volt, a rendező számára a vietnami háború is ihletet adott a filmhez, ezért a Sulaco leszállóhajója, a Cheyenne tulajdonképpen az F–4 Phantom II típusú harcászati vadászbombázó repülőgép és az AH–1 Cobra harci helikopter kombinálásával nyerte el végső formáját. A makettet maga Cameron készítette el, mivel az eredeti elképzelések nem tetszettek neki. A páncélozott csapatszállító (APC) a British Airwaystől vásárolt segédjármű, a Hunslet ATT 77 átalakításával született meg. (A British Airwaystől egyébként sok minden mást is sikerült szerezni: Ripley lakásának WC-je például egy Boeing 707-es repülőről származik.) Az M–56 fegyvereket, valamint a bázist őrző automata fegyvereket a német MG42 gépfegyver alapján tervezték. A kommandósok által használt impulzuspuska egy Thompson-géppisztoly, illetve a Remington 12 Gauge Model 870P és a Franchi SPAS–12 vadászpuska kombinációja. Ezt a fegyvert toldja meg egy M240-es lángszóróval Ripley akkor, amikor Newt kiszabadítására indul. Az egyik jelenetben, amikor Vasquez a szellőzőaknában egy idegen lényre lő egy kézipisztollyal, a szerepet játszó Jenette Goldstein nem tudta megfelelően használni a fegyvert, ezért a civilben kiváló lövő, Gale Anne Hurd helyettesítette azokon a képkockákon, melyeken a fegyver tüzelés közben látható. A Pinewood stúdió morgolódó stábjára nagy hatást gyakorolt ez a beugrás, mert meggyőződhettek arról, hogy Gale valóban kőkemény producer, aki nem csupán díszletelem a férje mellett, hanem bármire hajlandó érte és a filmért. Az Aliens forgatása során a stáb háromféle pirotechnikai füstöt is használt, ám ezek egyikének alkalmazását azóta már betiltották.


Szó volt arról, hogy H. R. Gigert felkérik, hogy az Alienshez is készítsen terveket, de Cameron megvétózta ezt az ötletet. Közölte, hogy csupán a szörnykirálynő igényelne tervezést, ahhoz viszont ő már készített néhány rajzot. A harcoló idegen lényekével szemben a szörnykirálynő fogazata áttetsző. A modellt Stan Winston cége építette meg az Egyesült Államokban, és a tesztelést követően szállították Angliába. A kb. 4 méter magas bábu mozgatásához hidraulika, kábelek, szabályzórudak, daru, valamint külön személyzet kellett: a tizennyolc (!) főből ketten csak a karokat mozgatták. A többi idegen lény megalkotásához az Alien szörnyetegét vették alapul, ám a koponyáján változtattak, mert az Cameron szerint egy akciófilmben túl sérülékeny lenne. Mivel a földön kívüli lényeknek az Alienhez képest komplexebb mozgásokat (mászás, ugrás, futás) kellett végezniük, ezért a szükséges jelmezek is rugalmasabbak és tartósabbak voltak. A mozgásformáktól függően a jelmezekbe táncosok, artisták és kaszkadőrök bújtak, de használtak körülbelül két és fél méter magas bábukat is. Amikor a Királynő keresztüldöfi Bishopot, Lance Henriksen joghurt és tej keverékét köpte ki a száján. A mixtől azonban ételmérgezést kapott, mivel a stúdió forró levegőjében a tejtermékekben nagyon gyorsan elszaporodtak a baktériumok. Már az Alienben is emiatt nem használtak tejet Ash halálának jelenetéhez, éppen ezért meglepő, hogy Bishop esetében Cameron mégis megkockáztatta.


A telepesnő melléből kirobbanó idegen lénynek jól láthatóan karjai is voltak. A nyolcadik utas a Halálban megszületett idegen lénynek is lettek volna, de Ridley Scott úgy döntött, hogy az ne legyen látható. Az egyik laboratóriumi hengerben talált élő arctámadó mozgatására ugyanazt a módszert használták, mint Cameron első játékfilmjében, a Piranha 2-ben (1981) az egyik repülő hal esetében. Minden egyes lábat külön ember mozgatott, és külön személy volt a farok mozgatására is: ehhez összesen kilenc emberre volt szükség. Az egyik jelenetben Ripley-re ráugrik egy arctámadó, miután ő működésbe hozta a tűzriasztót, amely vizet spriccel szét a helyiségben. Cameron a speciális effektekért felelős szakemberektől olyan modellt kért, amely alkalmas arra, hogy a Ripley felé történő mozgást végrehajtsa. Az arctámadó leugrását az asztalról a rendező fordított irányú filmezéssel oldotta meg. A modellt az asztal aljához helyezték, majd visszarántották. A képsort visszafelé vágták be a filmbe, ezért úgy látszott, mintha a lény ugrana az asztalról. Gondot jelentett viszont, hogy a cselekmény szerint ekkor már spriccelt a víz a mennyezetből, ezért a visszafelé játszott képkockákon a vízcseppek is ellentétes irányba mozogtak, vagyis nem lefelé, hanem felfelé. A trükk végül annyira rövid ideig tart, hogy ez nem vehető észre. Egyes képsorokban Sigourney Weaver egy Newtról mintázott bábut vitt a karjaiban Carrie Henn helyett. A legtöbb jelenetet a stáb „éles”-ben, utólagos trükkök nélkül vette fel. Ripley és a szörnykirálynő harcát öt napig forgatták. Cameron előbb felvette Sigourney Weaver és egy hatalmas bábu „küzdelmét”, majd ezt kiegészítette olyan képsorokkal, melyekben kb. egyméteres bábuk küzdenek méretarányos díszletek között.


A két testvér, Robert és Dennis Skotak jól ismerte Cameront még a Roger Corman-korszakból, így érthető, hogy a rendező miért épp őket kérte fel a vizuális effektek létrehozására. Az LV–426 makettjét kétféle változatban is elkészítették. Nehéz volt azonban forgatni a miniatúrák között a szél miatt, de Cameron ezt is a film javára fordította, mert érzékletesen adta vissza a bolygón uralkodó szélsőséges időjárási körülményeket. Mint arról korábban szó volt, Cameron a legkülönbözőbb módszereket használta arra, hogy a díszleteket a valós méretüknél minden irányban nagyobb kiterjedésűnek mutassa: a tükrök vagy a háttérvetítés mellett ezt a célt szolgálták a makettek és a különféle kameratrükkök is. John Richardson tervezte a speciális targoncát, amely igen nagy kihívást jelentett számára. Három hónap állt rendelkezésére a munkához, és a végeredménnyel a rendező nem volt tökéletesen elégedett. A modell ugyanis nem állt meg a maga lábán: vagy a vállaira erősített huzalok tartották, vagy a hátrészéhez erősített tartódaru. Amikor Sigourney Weaver belebújt a targoncába, valójában nem ő, hanem egy szakember mozgatta a modell kezeit és lábait.


APRÓ ÉRDEKESSÉGEK
* James Cameron és Gale Anne Hurd az Aliens előkészítési időszakában házasodtak össze. Kapcsolatuk a Terminátor (1984) forgatásán kezdődött.

* Abban a jelenetben, melyben Burke és Ripley a nő pszichológiai kiértékelését beszélik meg, egy People magazin látható az asztalon.

* A rendezői változat egyik jelenetében a Ripley lányát ábrázoló képen valójában Weaver édesanyja, Elizabeth Inglis színésznő (1913–2007) látható.

* A rendezői változat eleje az LV–426-on bemutatja a fenyegető veszélyről mit sem sejtő kolóniát is. Az egyik folyosón egy tricikliző kisfiú látható hasonló kameraállásból, mint a Terminátor azon jelenetében, amikor a címszereplő megérkezik az első Sarah Connor házához.

* A Bishop által bemutatott késes mutatvány Roman Polanski Kés a vízben (1962) című lengyel filmjében volt látható először. John Carpenter Sötét csillag (1974) című művének egyik szereplője is megcsinálja, és ugyanúgy elvéti, mint Cameron alkotásában Bishop. A motívum az Alien vs. Predator – A Halál a Ragadozó ellen (2004) című filmben is szerepel.

* Lance Henriksen kontaktlencsét akart viselni abban a jelenetben, amelyben laboratóriumi munkáját kis időre félbeszakítja egy betoppanó tengerészgyalogos, ő pedig ijesztő pillantással néz fel rá. A szükséges lencsékkel érkezett a felvételre, de Cameron nem egyezett bele a használatukba, mondván, hogy Henriksen már addig is elég hátborzongatóan játszotta a szerepet.

* Csak a forgatókönyvben van szó arról, hogy Vasqueznek és Drake-nek kemény gyerekkora volt egy spanyol nyomornegyedben, és a fiatalkorúak börtönéből kerültek a tengerészgyalogsághoz.

* A film egyik jelenetében Newt megharapja Hicks kezét. A Hickset játszó Michael Biehn James Cameron két másik filmjében (Terminátor; A mélység titka) is olyan figurákat játszott, akiknek a kezét egy másik szereplő megharapja.

* A film mindkét változatában a 15 perces visszaszámlálás jelenete csakugyan 15 percig tart.

* A „fuck” szó 25-ször hangzik el a filmben, ebből 18-szor Hudson szájából.

* Az idegen lények „sikoltó” hangját páviánhangok felhasználásával hozták létre.


A RENDEZŐI VÁLTOZAT
A moziváltozat megtekintése után Sigourney Weaver azzal fenyegetőzött, hogy nem fog több Alien-filmet vállalni, ha nem kerül a közönség elé a rendezői verzió is. Cameron ugyanis azt tekinti az igazinak, és a mozifilmet kényszerből csonkítottnak. A Fox nem értett egyet azzal, hogy az eleve hosszú filmet (137 perc) még hosszabb változatban küldjék moziba. Kompromisszumos megoldásként a rendezői változatot 1992-ben kiadták lézerlemezen és VHS-en. A pluszjelenetek egyike az LV–426-on játszódik az idegen lények támadása előtt. Megismerhetjük Newtot, a testvérét és a szüleit, amint az ismeretlen űrhajó felderítésére indulnak, majd az apát a polipszerű lénnyel az arcán hozza vissza a felesége, aki kétségbeesetten kér segítséget rádión. Megtudhatjuk, hogy Ripley-nek volt egy Amanda nevű lánya, aki 66 éves korában meghalt, két évvel azelőtt, hogy Ripley mentőkabinját megtalálták. Részletesebben megismerhetjük a tengerészgyalogosok fegyvereit, és láthatjuk működés közben az idegenek behatolásának megakadályozására felállított automata lövegeket is. Magyarországon A bolygó neve: Halál VHS-en és DVD-n először a rendezői változatban jelent meg. A kilenclemezes Alien Quadrilogy DVD-box tartalmazta mind a négy rész mozi- és rendezői változatát is, ámbár ez a harmadik rész esetében csak marketingfogás volt, mivel David Fincher megtagadta az együttműködést a kiadvány készítőivel.


A FOGADTATÁS
Mondani sem kéne, hogy az Alien-rajongók már türelmetlenül várták a folytatást, amelyet Észak-Amerikában 1986. július 18-ától, az Egyesült Királyságban pedig augusztus 29-étől kezdtek játszani. Előzetes tesztvetítésekre nem volt idő, mert Cameron szinte szó szerint az utolsó pillanatban végzett az utómunkálatokkal. Észak-Amerikában egyszerre 1437 filmszínház tűzte műsorára a filmet, és a bevétel már az első hétvégén meghaladta a tízmillió dollárt. Az Aliens négy héten keresztül vezette a box office-toplistát, és ez idő alatt 85 millió 100 ezer dollárt termelt, amellyel az esztendő hetedik legjövedelmezőbb produkciójává lépett elő az amerikai kontinensen, és a klasszikus Alien-széria kereskedelmileg legsikeresebb darabjának számít. (Az előzményfilm, a 2012-es Prometheus megdöntötte ugyan ezt a pénzügyi rekordot, de anyagi sikere fordítottan arányos a tetszési indexével.) A világforgalmazással együtt az Aliens 180 millió dollárt kaszált (18 és félmillióból forgatták!), és ez az összeg az újabb DVD- és Blu-Ray-megjelenéseknek, illetve a felújításoknak köszönhetően folyamatosan emelkedik. Meglepő módon a kritikusok is lelkesedtek érte, még az olyan rettegett és mértékadó ítészek is, mint például Roger Ebert.


Ezek után nem meglepő, hogy a szakmai elismerések sem maradtak el. Sigourney Weavert 1987-ben drámai (!) kategóriában jelölték a legjobb színésznőnek járó Golden Globe-díjra, de alulmaradt Marlee Matlinnal szemben (Egy kisebb isten gyermekei, 1986), akárcsak az Oscar-díjkiosztón. Mellesleg Sigourney volt az első színésznő, akit egy akciófilmért Oscar-díjra neveztek. Rajta kívül még hat kategóriában jelölték az Alienst az Amerikai Filmakadémia arany szobrocskájára: legjobb hangeffektek (Don Sharpe), legjobb vizuális effektek (Robert Skotak, Stan Winston, John Richardson, Suzanne M. Benson), legjobb díszlet (Peter Lamont, Crispian Sallis), legjobb hang (Graham V. Hartstone, Nicolas Le Messurier, Michael A. Carter, Roy Charman), legjobb vágás (Ray Lovejoy) és legjobb filmzene (James Horner). Az Oscart a hang- és a vizuális effektekért felelős szakemberek meg is kapták. Az Aliens a fentieken kívül számos egyéb díjat is kapott, melyek felsorolásától eltekintek. Kivéve az Academy of Science Fiction, Fantasy & Horror Films által osztogatott Saturnus-díjakat, hiszen az Aliens mégiscsak egy sci-fi, így hát lássuk, a szűkebb szakma hogyan értékelte Cameron opuszát! Nos, 8 díjat és 3 jelölést kapott. A bolygó neve: Halál lett a legjobb sci-fi, de Saturnus-szobrot vihetett haza Sigourney Weaver, Bill Paxton, Jenette Goldstein, Carrie Henn és James Cameron is (ő mindjárt kettőt: a forgatókönyvért és a rendezésért), valamint a vizuális effektekért Robert Skotak, Dennis Skotak és Stan Winston. Michael Biehn (legjobb színész), Emma Porteous (legjobb jelmez) és Peter Robb-King (legjobb hang) sajnos lemaradtak a díjról.


BAKIK
Ugye, senki nem gondolta komolyan, hogy A bolygó neve: Halál mentes lenne a bakiktól? A bakivadászok tekintélyes listát állítottak össze a kisebb-nagyobb tévesztésekből: a következőkben ezekből mazsolázgatunk, külön csoportba helyezve a csak a rendezői változatban látható hibákat.

* A nyitójelenet totál plánjában a hibernált Ripley feje oldalra van döntve, a következő közelképen viszont egyenesen felfelé néz.

* A meghallgatás vége felé Van Leuwen azt mondja, hogy Ripley azonosítója a Társaságnál az NOC14472, de Ripley mögött a háttérben az NOC14672 olvasható a kivetítőn.

* Amikor Burke elmegy Ripley-hez, hogy rávegye a visszatérésre, és bemegy a lakásba, Ripley a megbeszélés végén kétszer gyújt rá ugyanarra a cigarettára.

* Amikor Bishop bemutatja a késes magánszámát, akkor a szituáció szerint elképesztő sebességgel használja a kést, a mellette ülő Apone őrmester már-már komikusan ható gyors fejmozgása alapján azonban egyértelmű, hogy valójában felgyorsított felvételt látunk.

* Az eligazításon Hudson elismétli, hogy „ez egy bogárvadászat”, de csak a hangját halljuk, a szája nem mozog.

* Az eligazításon Ripley azt mondja a tengerészgyalogosoknak, hogy az Idegen 24 órán belül elpusztította a Nostromo egész legénységét. Ez így nem igaz, hiszen Ashsel maga Ripley végzett. (Ez csak abban az esetben nem minősül bakinak, ha Ripley nem sorolja Asht a legénység tagjai közé, ámbár hivatalosan a robot is az volt, és robot mivoltával Ripley is csak az összecsapás végkifejletében szembesült. Mindenesetre jómagam ezt inkább kekeckedésnek tartom a bakivadászok részéről, mint komoly hibának. A szituáció ugyanis egyszerűen nem olyan, hogy az ember belemenne a részletekbe, miszerint volt egy robot is, akit azonban nem a földönkívüli ölt meg.)

* Amikor Hudson megpróbálja fogni a telepesek személyi adójának jeleit, kezdetben nincsenek jelek, holott a közelben ül Newt, akinek a testébe alighanem szintén beültették a jeladót. Burke ugyanis azt mondja, hogy ezt mindegyik telepessel megtették, és bár külön nem említi, de valószínűleg a gyerekekkel is.

* Amikor a tengerészgyalogosok a telepesek jeladóit követve behatolnak az idegenek fészkébe, az eseményeket a sisakjaikba beépített kamerákon át is látjuk. Mindegyikük kameráját a teljes vezetéknév és a keresztnév kezdőbetűje azonosítja: pl. Hicks D.; Hudson W., Vasquez J. Egyszer azonban jól láthatóan úgy mutatják Vasquez kameráját, hogy a monitorfelirat csupán „Vasquez”, és nem „Vasquez J.”, mint egyébként, ráadásul az akciót kívülről irányító Gorman ekkor nem Vasquezhez, hanem Hudsonhöz beszél, és Hudson válaszol is.

* Amikor Hicks odaadja Ripley-nek a nyomkövetőt, a lokátor egyenletesen sípol. Amikor Ripley jóval később Newt után kutatva megtalálja a földön ugyanezt a nyomkövetőt, a lokátor sokkal gyorsabb ritmusban sípol, mint korábban, noha a két tárgy távolsága mindkét jelenetben körülbelül ugyanakkora.

* Amikor a Burke által bezárt Ripley egy székkel megpróbálja betörni a szoba üvegét, belülről és kívülről is mutatják a próbálkozásait. A kétféle nézőpontból azonban az ablakon látható karcolásnyomok nem egyeznek meg.

* A szellőzőaknában játszódó jelenetnél, amikor Vasquez azt mondja Gormannek, hogy „mindig is seggfej voltál, Gorman”, változik a kameraállás, és a változás után hallható még Vasquez hangja, de már nem mozog a szája.

* Amikor Ripley és Hicks a lifttel próbálnak menekülni, a tizedes arcára és páncéljára sav spriccelődik. Hicks az arca elé emeli a fegyverét, és balra fordítja a fejét, vagyis a savnak arca jobb felét kellene eltalálnia. Ezután Ripley segítségével Hicks gyorsan leveszi magáról a sav miatt mállani kezdett páncélját, és ezalatt az arcán sehol nem látható a sav nyoma. Miután kilépnek a liftből, a sebek az arcának nem a jobb, hanem a bal oldalán vannak.

* Miután Ripley kombinálja a puskát és a lángszórót, megtölti a fegyvert, melynek premier plánban mutatott számlálója felfut 95-ig. Amikor azonban kiszáll a litből, a totál plánban látható számláló csak 42-t mutat, holott Ripley még nem is használta a fegyvert.

* Amikor a kettészakított Bishop az utolsó pillanatban megfogja Newt kezét, hogy megmentse attól, hogy a zsilipen keresztül a világűrbe zuhanjon, az android torzója megemelkedik, és az alatta lévő lyukon át látható lesz Lance Henriksen felsőteste. (Ezt a hibát a Blu-Ray-kiadáson kijavították.)


A rendezői változat néhány bakija
* Amikor Newt szülei a film elején belépnek az idegenek űrhajójába, semmiféle leereszkedésre alkalmas felszerelés nincs náluk, ezért nem világos, hogyan kerülhet Mr. Jordan arcára az arctámadó. Az Alienből ugyanis emlékezhetünk arra, hogy a tojások mélyen a bejárati szint alatt voltak, és Kane-nek le kellett ereszkednie hozzájuk. (Személyes véleményem szerint a bakivadászok ebben tévednek. Én ugyan csak közepes méretű monitoron tudtam ellenőrizni a bakikat, de szerintem Mrs. Jordan derekán bal oldalt feltekert kötél lógott.)

* Amikor Newt anyja segítséget hív, többször is elismétli, hogy „Alfa-zéró-kettő-négy-kilenc”, de a szájmozgásáról az ismétléskor nem ez a szöveg olvasható le. (A magyar feliratozás szerint nem „Alfa-zéró”-t, hanem „Alfa-kiló”-t mond, és jómagam is úgy értettem, hogy az utóbbit mondja.)

* Amikor a kommandó leszálláshoz készül az LV–426-on, Hicks alszik. Miután a jármű belép a bolygó légterébe, és Hudson hetvenkedik a fegyverekkel, Hicks a háttérben már egyértelműen ébren van. Hudson beszéde közben azonban bevágnak egy közelképet Hicksről, amint alszik, de a következő totál plánban viszont megint jól láthatóan ébren van. Egy pillanattal később Apone őrmester leállítja Hudson dumáját, és szól, hogy valaki ébressze fel Hickset.

* Burke, Ripley és Gorman hadnagy szakadó esőből érkezve lépnek be a komplexumba. Ripley a kapu előtt megtorpan, és jól láthatóan csuromvizes a haja. Ennek ellenére a következő snittben, bent az épületben a ruhájuk és Ripley haja már száraz.


ELKÉPZELÉSEK AZ ALIEN III-RÓL
Alighogy bemutatták az Alienst, a média képviselői máris a folytatás ügyében faggatták az érdekelteket, legfőképpen magát a rendezőt. James Cameron diplomatikus választ adott: „Azt hiszem, a Fox először arra kíváncsi, hogy mennyire megy majd ez a mostani film. És ha utána még mindig lelkesedni fognak a folytatás iránt, akkor megteszik a magukét. Vagyis találnak egy írót és egy rendezőt, mert Gale és én új területeken akarjuk kipróbálni magunkat.” Az NBC5 rámenős riporternője, Bobbie Wygant persze rögvest rákérdezett, hogy volna-e annyi pénz, amennyitől megváltozna az álláspontja. Cameron „nem”-mel válaszolt. Elmondta, hogy feleségével együtt minden közös filmjüket az ötlettől az utómunkálatokig végigviszik, ami 1-2 évet visz el az életükből. Vagyis emberi számítás szerint karrierje során 10-12 filmet tud majd készíteni, szóval luxus lenne leragadni egyetlen témánál. (Persze azóta ezt már meggondolta, lásd a Terminátor 2-t, a Titanic 3D-s verzióját és az Avatar tervezett folytatásait.) Egy másik interjúban, amely a Starlog magazinban jelent meg, Cameron arról beszélt, hogy az Alienst egyáltalán nem úgy írta meg, hogy közben már egy újabb folytatáson agyalt, bár az is igaz, hogy az Alien sem így készült, mégis lehetett folytatni.


Wygant természetesen megkérdezte Sigourney Weavert is. A színésznő kijelentette, hogy a következő folytatáshoz egy legalább annyira tehetséges – és őrült – fickó kéne, mint James Cameron. Nagyon meg lenne lepve, ha találnának valakit, aki legalább olyan jó történetet tudna írni, mint az előzményeké. De ha ez mégis megtörténne, akkor az új sztori alighanem arról szólna, hogy Newt felnőtt, és immár ő száll szembe az idegen lényekkel. A Newtot alakító Carrie Henn egy 1995-ös interjúban megemlítette, hogy tudomása szerint Cameront foglalkoztatta egy lehetséges harmadik rész, amely Ripley, Newt és Hicks személyére épült volna. A három túlélő nemcsak újabb találkozást élhetett volna át a földönkívüliekkel, hanem a köztük lévő érzelmi szálak is kibontakoztak volna, vagyis szemünk láttára kovácsolódtak volna igazi családdá. Ez így leírva elég sziruposan hangzik, mindazonáltal szinte biztos, hogy Cameron a maximumot hozta volna ki belőle. Később Lance Henriksen is azt állította, Cameron konzultált vele arról, hogy egy esetleges harmadik részben mi történjen Bishoppal. A direktor nem találta ki a részleteket, csak valami olyan ködös elképzelése volt, hogy a figura veszélyessé válik, mert valaki valahogyan belepiszkált az agyába.


Hogy Cameronon kívül ki mindenki állt még elő ötletekkel, sőt forgatókönyvekkel is, arra a harmadik részről szóló írásomban minden bizonnyal kitérek majd, amennyiben egyáltalán hozzálátok. Mindazonáltal annyit már most elárulhatok, hogy Cameron nem volt eleve elutasító a megvalósult harmadik résszel szemben, ámbár se Newt, se Hicks, se Bishop sorsával nem volt kibékülve. „Úgy gondolom, Fincher filmkészítési szempontból nagyon jó munkát végzett az Alien 3-mal, és mindjárt első játékfilmjével bebizonyította, hogy figyelemre méltó alkotó. Az Alien 3-ban vannak jó ötletek, és helyenként csodálatos a fényképezése. Mégis nagyon nehéz néznem, mert számomra és mindazok számára, akik részt vettek az első két rész elkészítésében, olyan, mint egy arculcsapás. Megértem, hogy Fincher miért így csinálta meg, ám úgy gondolom, egy folytatás elkészítésének legjobb módja, ha az ember egyrészt tiszteletben tartja az előzményeket, másrészt a maga módján ötletes és kreatív. Fincher kétségtelenül ötletes és kreatív volt a maga módján, de az előző film rovására…”


Végül, de nem utolsósorban emlékezzünk meg arról, hogy a District 9 (2009) és az Elysium – Zárt világ (2013) dél-afrikai rendezője, Neill Blomkamp is foglalkozott egy Alien-folytatással. Elképzeléseibe azonban éppen a tényleges döntéshozót, a 20th Century Foxot nem avatta be, így igazán nincs mit csodálkozni azon, hogy ötleteiből (egyelőre?) nem lett film. 2015-ben tette közzé a vázlatait az Instagramon, amiről azért is meg kell emlékezni, mert Blomkamp – a publikált rajzok alapján – figyelmen kívül akarta hagyni a Fincher- és a Jeunet-féle folytatásokat, vagyis az Alienshez kapcsolta volna a saját történetét, megtartva Ripley, Newt és Hicks figuráját. Túl sok minden egyelőre nem derült ki a dologról, így valószínű, hogy a rendező mindössze néhány rajzot készített, és nem dolgozta ki az esetleges folytatás részleteit: „Csupán el akartam merülni egy kicsit Ridley Scott világában” – magyarázta szűkszavúan. Mondani sem kell, hogy az Alien-széria rajongói felbuzdultak a hír hallatán, különösen azok, akik ki nem állhatják a harmadik részt. Arról a részletkérdésről jelen pillanatban szó sem esik, hogy ha meg is valósulna Blomkamp víziója, nemcsak Newt és Hicks, hanem Ripley szerepére is új színészt kéne keresni, hiszen Weaver, Biehn és Henn túl öregek ahhoz, hogy közel harminc évvel ezelőtti szerepüket továbbvigyék. A rendező a vázlatok publikálását sokat ígérően sejtelmes kijelentéssel kommentálta: „Lehet, hogy egyszer majd visszatérek ehhez a témához...” 


A BOLYGÓ NEVE: ANÁL
Blikkfangos magyar címe miatt muszáj megemlékezni erről a pornófilmről, már csak azért is, hogy tisztázzuk: valójában semmi köze Cameron opuszához. Pedig az elmúlt három évtizedben szinte hagyománnyá vált, hogy a nagy hollywoodi kasszasikereknek elkészítik a pornóverzióját is. A bolygó neve: Análnak azonban az égadta világon semmi köze Ripley és a kommandósok történetéhez, mert a cím csupán a magyar forgalmazó leleménye, az eredeti ez volt: Planet X. Ha már mindenáron mainstream-filmhez akarjuk hasonlítani, akkor sem az Aliens, hanem inkább a Repo man – Segítő kezek (1984 – ami azt illeti, ez a magyar cím is elég pornósan hangzik!) áll közel hozzá, legalábbis ami a vágástechnikát, a kísérőzenét és a jelmezeket illeti. A Jim Powers által 1996-ban rendezett Planet X cérnavékony cselekménye szerint Dildo Man (frappáns neve ellenére az egyetlen szereplő, akinek nincs szexjelenete) földönkívüliek után kutat – hogy milyen eredménnyel, az maradjon titok –, és közben meggyőződhet arról, hogy a megfigyeltek tipikusan földi módszerekkel párosodnak, sőt még Leszbosz tündérei is ügyesen feltalálják magukat. Az opusznak még ugyanabban az évben elkészült a folytatása is, amely szintén eljutott a hazai tékákba. S hogy mi volt a magyar címe? Ne pirulj, pontosan az, ami először az eszedbe jutott, úgy bizony: A végső megoldás: anál. Arról már nem tudok, hogy az 1997-es keltezésű harmadik részt is láthattuk-e hivatalos forgalmazásban, de arra kíváncsi vagyok, hogy ki milyen magyar címet adna neki.


A bolygó neve: Halál (Aliens, 1986, 1992) – angol–amerikai sci-fi. Dan O’Bannon és Ronald Shusett karaktereinek felhasználásával írta: David Giler, Walter Hill és James Cameron. Operatőr: Adrian Biddle. Zene: James Horner. Díszlet: Peter Lamont és Crispian Sallis. Jelmez: Emma Porteous. Vágó: Ray Lovejoy. Rendező: James Cameron. Főszereplők: Sigourney Weaver (Ellen Ripley), Carrie Henn (Rebecca „Newt” Jordan), Michael Biehn (Dwayne Hicks tizedes), Paul Reiser (Carter Burke), Lance Henriksen (Bishop), Bill Paxton (Hudson közlegény), Jenette Goldstein (Vasquez közlegény), William Hope (Gorman hadnagy), Al Matthews (Apone őrmester), Mark Rolston (Drake közlegény), Ricco Ross (Frost közlegény).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.