A nyolcvanas években feltűnt izomfickók közül egyértelműen a svéd Dolph Lundgren a kedvencem. Azt nem állítanám, hogy meglehetősen behatárolt színészi képességeivel vívta ki az elismerésem – igen sok filmjéhez nem is volt szerencsém –, inkább az egyéniségét találtam érdekesnek és rokonszenvesnek. Emlékszem, amikor először láttam képeket róla valamilyen külföldi újságban, és azt se tudtam, kicsoda ő, már akkor is az volt az ösztönös benyomásom, hogy ez a pasi valószínűleg nemcsak az izmaira, hanem IQ-ra is gyúr. Tetszett az is, hogy milyen akaraterővel dolgozik azon, hogy minél több eredményt érjen el a sportban és a filmvilágban. Kicsit sajnálom is, hogy nem lett belőle akkora szupersztár, mint Stallonéból vagy Schwarzeneggerből, bár az ő nevét is éppúgy ismeri mindenki, mint az említett urakét, pedig munkássága javát csak a videotékák és a kereskedelmi tévék forgalmazták. Nem tagadom, korai filmjei között van néhány, melyet léha ifjúként kifejezetten kedveltem. He-man nekem például örökre a fiatal Dolph Lundgren marad, és a Büntető szerepe is sokkal jobban állt neki, mint a nagyobb költségvetésű remake-ben Thomas Jane-nek. A Tökéletes katona (1992) rosszfiújaként sokkal meggyőzőbb és szuggesztívebb volt, mint Jean-Claude Van Damme jófiúként, és A feláldozhatók-széria kemény fickói között is ő volt a legjobb fazon – szerintem. A legnagyobb kedvencem azonban a Leszámolás Kis-Tokióban, amely ugyan – stílszerűen szólva – több sebből vérzik, mégis van valami olyan egyedi hangulata, amely annak idején is megfogott és sok évvel az ősbemutató után is hat rám.
(Általában arra szoktam törekedni, hogy a magyar helyesírás szabályainak megfelelően átírjam a japán neveket. Ebben a filmben viszont több olyan színész is játszik, akinek a neve részben ázsiai, részben amerikai, ezért az egységesség kedvéért inkább megtartottam az összes név angolos írásmódját.)
A cselekmény
A történet Los Angelesben játszódik, a főleg japán bevándorlók által lakott Kis-Tokió nevű városnegyedben. Itt található Tanaka úr mulatója, a Bonsai Klub, ahol rendszeresen rendeznek illegális bokszmérkőzéseket. Az egyik meccset a kemény öklű Kenner nyomozó sajátosan egyedi érkezése szakítja félbe, akire Tanaka ráuszítja az embereit. A nézőknek tetszik az improvizált program, sokan a szőke detektívre kötnek fogadást. Váratlanul lövöldözés tör ki, megjelennek ugyanis Tanaka legfőbb konkurense, Yoshida úr emberei. Kenner velük is felveszi a harcot, és megfutamodásra készteti őket. Másnap Mama Yamaguchi vendéglőjében azonban újra találkozik velük. Éppen békésen reggelizik, amikor feltűnnek a rosszfiúk, és védelmi pénzt követelnek a rémült Yamaguchi asszonytól. Kenner a védtelen nő segítségére siet, és az egyik támadót a kirakatüvegen keresztül kihajítja az utcára. A test egy öltönyös fiatalember lába előtt ér földet. Az ifjú nem más, mint Johnny Murata nyomozó, aki rögvest szolgálatba helyezi magát, de azt hiszi, Kenner az, akit ártalmatlanná kéne tennie. Rövidesen nemcsak az derül ki, hogy rosszul mérte fel a helyzetet, hanem az is, hogy ő Kenner új társa. A nyomozók magukkal viszik az egyik ártalmatlanná tett japánt a rendőrségre, hogy kihallgassák. A férfi egyetlen kérdésre sem hajlandó felelni. Kenner letépi az őrizetes ingét, és meglátja a férfi felsőtestét borító tetoválásokat: most már biztos, hogy a hallgatag bűnöző a rettegett japán maffia, a jakuza tagja. Kennerben felszínre törnek a múlt szomorú emlékei, amikor gyerekként szemtanúja volt annak, hogy ugyanilyen tetoválást viselő férfiak meggyilkolják a szüleit. Egyiküket megsebezte az arcán. Most indulatában rátámad a fogolyra. Murata ekkor áthívja a szomszéd szobába, hogy magyarázatot kérjen tőle erre a megengedhetetlen viselkedésre. Közben a magára hagyott őrizetes rituális öngyilkosságot követ el: kitekeri a saját nyakát.
Tanaka úr rosszul tette, hogy nem vonult vissza önszántából, amikor még békében megtehette volna. Most saját kocsijában éri utol a végzet: a járművet Yoshida úr parancsára préselik össze tulajdonosával együtt egy roncstelepen. A Bonsai Klubban Yoshida lesz az új főnök, akinek egyik első dolga, hogy magához rendelje a szórakozóhely egyik szépséges alkalmazottját, Angelt. Lejátszik neki egy felvételt, ami bizonyítja a lány árulását. Angel azt hiszi, bájai megmenthetik szorult helyzetéből, és nyíltan felajánlkozik Yoshidának. A sebhelyes arcú férfi hátulról akarja őt meghágni, s hogy nagyobb legyen az élvezet, egy újfajta kábítószert, jégkokót ad a lánynak. Az aktus tetőpontján Yoshida egy borotvaéles karddal lefejezi Angelt. A holttestet másnap találják meg a nyomozók egy elhagyatott helyen. Kiderül, hogy a lefejezésnek nem volt sok jelentősége, mert a lány a szervezetébe került jégkokótól rövid időn belül amúgy is meghalt volna. Ez a veszedelmes kábítószer egyelőre még nem terjedt el az Egyesült Államokban. Kenner és Murata azon fáradoznak, hogy ez így is maradjon. Felkeresik az áldozat munkahelyét, a Bonsai Klubot, ahol Angel barátnőjétől, a csinos Minakótól próbálnak információkat szerezni, de az énekesnő nem tud semmit. Ha tudna valamit, akkor se árulná el, mert nem akar Angel sorsára jutni. Yoshida emberei felfigyelnek a két nyomozóra, és némi bunyó után sikerül legyőzniük a párost, hogy a főnök elé vigyék őket. Most Kenner kéri arra a fiatal kollégáját, hogy őrizze meg a nyugalmát, mégis ő az, aki megint elveszíti a hidegvérét. A sebhelyes arcú Yoshida ugyanis nem más, mint a szülei gyilkosa, akit azon a borzalmas éjszakán ő sebzett meg az arcán…
A jakuza
„A japán maffia”, vagyis a jakuza (ヤクザ) több dologban is hasonlít a hírhedt olasz bűnszervezethez. Mindkettő eredete a középkorba nyúlik vissza, hasonló a felépítésük, mindkét szervezet különféle módszerekkel – megfélemlítés, megvesztegetés, zsarolás stb. – igyekszik felfelé terjeszkedni, beépülni az államapparátusba, és mindkettőben érvényes a hallgatás törvénye, olaszul az omertà. Aki ezt megszegi, annak nincs kegyelem. A jakuza valamikor a XVII. század elején kezdett formálódni, amikor az Edu-korra (1603–1868) jellemző feudális anarchia következményeként a szamurájuk tömegével váltak roninná, vagyis gazdátlanná. Eleinte a szerencsejátékosok (bakutók) és az utcai árusok (tekija) szövetsége jelentette a jakuzát, ehhez a második világháború után a gengszterek (gurentai) csoportja csatlakozott. A szervezet elnevezése állítólag három számra utal: ja (8), ku (9), za (3). Ezt a magyar Wikipédia tévesen így magyarázza: „…az Oicso-Kabu japán kártyajátékból adódó nyerő helyzetet jelenti (20 pontot kell elérni). Ez azért is fontos, mert a szerencse meghatározó a jakuzák életében.” A valóságban viszont a ja-ku-za, vagyis a játékos kezében egyszerre a 8-as, a 9-es és a 3-as kártyalap, a legrosszabb lapvariáció. Az Oicso-Kabu lényege ugyanis az, hogy a kártyalapok összege minél közelebb legyen a kilenchez, és ha tíznél nagyobb, akkor a tízes helyén álló számot nem veszik figyelembe. 8 + 9 + 3 = 20, s mivel a 2-t nem veszik figyelembe, ez azt jelenti, hogy akinek ilyen lapjai vannak, az 0 pontot szerzett a játékban. Az értéktelen lapkombináció elnevezése átragadt a szerencsejátékosokra és a bűnözőkre, akik a becsületes emberek szemében éppoly értéktelenek voltak, mint ez a három kártyalap együttesen. Említsük meg, hogy a szervezet más neveken is ismeretes: a gokudó (extrém ösvény) éppúgy használatos, mint a rendőrség és a média által bevezetett bórjokudan (erőszakos csoportok), míg maguk a jakuzák előszeretettel használják a ninkjó dantai (lovagi szervezetek) megnevezést. Ez utóbbin hajlamosak vagyunk cinikusan mosolyogni, pedig van némi valóságalapja. A jakuzának ugyanis időnként karitatív megnyilvánulásai is vannak: a 2011-es tóhokui földrengést és szökőárt követően például több száz teherautónyi segélyszállítmányt juttatott el a rászorultaknak.
A jakuza klánokból áll, mindegyiknek megvan a maga területe, és nem szokták egymás köreit háborgatni, a sajátjuk megvédése érdekében viszont a legdurvább erőszakra is képesek. Jakuza csakis férfi lehet, akit a szervezet egy rituálé keretében fogad a tagjai közé. A beavatás része a szakéivás, valamint a hűségeskü a vezérnek (ojabun) és a klántagoknak. A szervezetből akkor lehet kilépni, ha ezt a klán engedélyezi. A jakuzák számára nem létezik szigorú értelemben vett dress-code, mégis van jellegzetesnek mondható öltözékük: sötét öltöny, fehér ing és fekete napszemüveg. „Csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit” – mondogatta az egyik főnököm, a jakuza tagjaként azonban ajánlatos elkerülni a hibákat, mert vétség esetén az ujjperc levágása a büntetés. Egész pontosan az önbüntetés. A vétkes ugyanis azzal próbálja elnyerni főnöke bocsánatát, hogy bűnbánata jeléül levágja bal kisujjának a perecét, és átnyújtja felettesének, aki vagy elfogadja a bocsánatkérést, vagy nem. (A filmbeli jakuzavezér nem fogadja el embere ilyesfajta bocsánatkérését, mert az elkövetett vétket különösen súlyosnak tartja.) Az egyetlen nő, akit a jakuzák valóban tisztelnek, az a vezér felesége, az ane-szan. Mint ebben a filmben is láthatjuk, a jakuzákra jellemző a szinte egész testüket beborító tetoválás, amelynek elkészítéséhez élesített bambuszt és fémtűket használnak. Mondani sem kéne, hogy egy ilyen, az egész testre – olykor a nemi szervekre is! – kiterjedő tetováláshalmaz elkészítése igen sok időt vesz igénybe, és nem olcsó mulatság. Sok jakuza magára tetováltatja annak a klánnak a címerét is, amelyhez tartozik. Harc közben gyakran levetik a ruhájukat, és ilyenkor a tetoválás annyira elvonhatja az ellenfél figyelmét, hogy ezt a jakuza a maga javára fordíthatja. A közhiedelemmel ellentétben egyébként a jakuzák nem hivalkodnak a tetoválásaikkal, csak indokolt esetben tárják fel azokat idegenek előtt. Egy 2016-os rendőri jelentés szerint Japánban körülbelül 39 ezer aktív jakuza él. A legnagyobb és leghírhedtebb jakuzacsalád a Jamagucsi-gumi (六代目山口組), amelynek nevét Koreában vagy Kínában még azok is ismerik, akik magáról a jakuza szervezetéről sose hallottak.
A rendező
Mark L. Lester amerikai rendező, forgatókönyvíró és producer 1946. november 26-án született az Egyesült Államokban, az Ohio állambeli Clevelandben. (Nem tévesztendő össze a hatvanas-hetvenes évek népszerű brit gyerekszínészével, Mark Lesterrel!) A Los Angeleshez tartozó San Fernando-völgyben nőtt fel. A northridge-i California State Universityn politológiából diplomázott, és érdeklődése csak ezt követően fordult a filmkészítés felé. Kezdetben komoly politikai és társadalmi mondanivalóval rendelkező filmeket akart alkotni, melyek megvalósítására San Franciscót találta a legalkalmasabb helyszínnek. Howard Hawks volt a példaképe, nemcsak szakmai tudása miatt, hanem azért is, mert a legkülönbözőbb műfajokban is kiemelkedő filmeket tudott rendezni: vígjátékot, westernt, drámát, bűnügyi filmet, sőt még sci-fit is. A Twilight of the Mayas (1971) című dokumentumfilm igazolni is látszott Lester abbéli reményeit, hogy elkötelezett filmes válhat belőle. Az opuszt fél évig forgatta Mexikóban, és díjat nyert vele az 1971-es velencei filmfesztiválon. Első játékfilmje, a Steel Arena (1973) kedvező kritikákat kapott olyan tekintélyes magazinoktól is, mint például a Rolling Stone, és az évek folyamán kultfilmmé lépett elő. Dicsérték eredetiségét (a film roncsderbizőkről szól) és merészségét. A huszonkilenc éves korában autóbalesetben elhunyt egykori playmate, Claudia Jennings játszotta a női főszerepet a Truck Stop Women (1974) című filmben, amelyben anya és lánya bordélyt üzemeltetnek a kamionosok részére, de komoly bajba kerülnek, amikor az üzletágra a maffia is szemet vet. A White House Madness (1975) Lester politikai érdeklődésének egyik filmes bizonyítéka, a washingtoni vezetés szatirikus bírálata a Watergate-ügy árnyékában. Egyfajta Bonnie és Clyde-variációnak mondható a Bobbie Jo and the Outlaw (1976) című bűnügyi dráma, amelyet egy alkotói korszak lezárásának is tekinthetünk, hiszen ezután készültek Lester azon filmjei, melyek külföldön is jól ismertté tették a nevét, ugyanakkor végleg beskatulyázták őt a B-filmesek népes csoportjába.
A New Line Cinema első egész estés produkciója volt a Kaszkadőrök (1977), amelyet 1979-ben Magyarországon is bemutattak. A történet főszereplője, Glen Wilson (a nemrég elhunyt Robert Forster megformálásában) fivére, a különös forgatási balesetben elhalálozott kaszkadőr helyébe lép, hogy kiderítse, mi történt valójában a testvérével. Az ördögűző (1973) gyereksztárja, Linda Blair játszotta a főszerepet a Roller Boogie (1979) című zenés filmben, amely görkorcsolyázókról szól. A fontosabb szereplőket a legtöbb görkoris jelenetben dublőrök helyettesítették, kivéve Blairt, aki a legnehezebb mozdulatsorokat is személyesen hajtotta végre. A kísérőzenét a népszerűsége csúcspontján álló irányzat, a diszkó jegyében válogatták, a húzósláger Cher felvétele volt, a Hell on Wheels. A Roller Boogie meglehetősen rossz kritikákat kapott, anyagi szempontból viszont nem bukott meg, sőt azóta kultklasszikusnak számít, pedig a Rotten Tomatoes weboldalon az értékelése 0%, ami azért elég ritka. Lester egyik legismertebb filmje a Class of 1984 (1982), melynek fontosabb szerepeit Perry King, Merrie Lynn Ross, Timothy Van Patten, Roddy McDowall és Michael J. Fox játszotta. A cselekmény egy belvárosi iskolában játszódik, ahol az új tanár összetűzésbe kerül a sulin belül működő erőszakos bandával. (Akkoriban ez még nem volt egy elcsépelt sztori.) Stephen King egyik műve alapján készült A tűzgyújtó (1984), a főszerepben Drew Barrymore-ral. Ezt követte Lester legismertebb és legsikeresebb – bár korántsem legjobb – alkotása, a Kommandó (1985), amelynek egynémely valószerűtlen fordulatát még a Terminátorral (1984) befutott új akciósztár, Arnold Schwarzenegger se tudta hitelesíteni. A tízmillióból forgatott film ötvenhétmilliót kaszált, mégsem emelte Lestert az A-kategóriás rendezők élmezőnyébe. Életművéből említést érdemel még a Fegyvere van, veszélyes (1986) című vígjáték, a Class of 1984 folytatásának szánt Class of 1999 (1990), továbbá két akciófilm, a Halálbrigád (1993) és A menekülő ember éjszakája (1994). Lester 2014-ig folyamatosan forgatott: filmjei egy része hozzánk is eljutott valamelyik tévécsatornán vagy egy kisebb filmforgalmazó cég DVD-jén, de nem hagytak túl sok nyomot a nézők emlékezetében. Jelen pillanatban három filmterven is dolgozik, az egyik a magyar származású hollywoodi állatidomár, Hubert Géza Wells által írt romantikus kalandtörténet, a Kwa-Heri lenne. Lester elvált ember, feleségétől, Dana Dubovskytól két fia született, és az egyik régebbi kapcsolatából van egy lánya is.
A négy főszereplő
A Kennert alakító Dolph Lundgren 1957. november 3-án született Svédországban, a Stockholm megyéhez tartozó Spångában. Eredeti neve: Hans Lundgren. Édesapja Karl Johan Hugo Lundgren mérnök és közgazdász, édesanyja Sigrid Birgitta Tjerneld nyelvtanárnő. Egy bátyja és két lánytestvére van. Lundgren egy interjúban elmondta, hogy gyerekkorában az apja bántalmazta, és gyakran nevezte lúzernek, ennek ellenére mindmáig szereti és tiszteli őt, mert szerinte ez a szigorú bánásmód motiválta arra, hogy a legnehezebb sportokban is kipróbálja magát. Visszaemlékezései szerint beteges gyerek volt, tizenéves korában különféle allergiáktól szenvedett, ami gyengévé és bátortalanná tette. A karate hozott változást az életébe: tetszett neki, hogy ennek a sportnak nemcsak fizikai, hanem filozófiai oldala is van – bár ebből tizenévesen nem sokat értett –, és megtanulta megvédeni magát úgy, hogy ő maga ne sérüljön meg. A hetvenes évek közepétől a kjokusin karatét magától Ójama Maszutacutól, az irányzat alapítójától tanulta. 1981-ben szerezte meg a fekete övet, 1980-ban és 1981-ben európai nehézsúlyú bajnok volt. 1983-ban ment az Egyesült Államokba, mert emlékezett apja egyik megjegyzésére, hogy az ember csak a tengerentúlon tud igazán nagy dolgokat elérni. Itt lett az extravagáns modell, énekesnő és színésznő, Grace Jones testőre, majd szeretője. A díva beajánlotta őt a vele forgatott Halálvágta (1985) című James Bond-film egyik parányi szerepére.
Innentől Dolph már a saját kezébe vette a sorsát. Jelentkezett Ivan Drago szerepére a Rocky IV (1985) című filmbe, és a rendező-főszereplő Sylvester Stallone őt választotta a több tucat jelölt közül. A két izomfickó összebarátkozott, és még az sem okozott problémát közöttük, hogy Lundgren egyik túl jól sikerült ütése a valóságban kórházba juttatta Stallonét. A Rocky IV világsikere után Dolph karrierje beindult, de nem alakult túl jól: filmjeinek jelentős részét eleve videón (később DVD-n) hozták forgalomba, bár többször is megpróbált betörni az A-kategóriás mozifilmek világába. A Leszámolás Kis-Tokióban mellett az egyik figyelemre méltó próbálkozása a Jean-Claude Van Damme-mal forgatott Tökéletes katona (1992) volt, amely több hivatalos és nemhivatalos folytatást is megért. Filmjeinek többségét mi is láthattuk vagy moziban, vagy videón, vagy DVD-n, vagy valamelyik tévécsatorna műsorán. 2004-ben rendezőként is bemutatkozott. Kései szereplései közül ne maradjon említetlenül a Stallone nevével fémjelzett A feláldozhatók három része (készülőben a negyedik), a Creed II (2018) – amelyben ismét eljátszotta Ivan Dragót – és az Aquaman (2018), amelyben Jason Momoa apját alakította. 1994-től 2011-ig tartott házassága Anette Qviberggel, akitől két lánya született. A látszat ellenére nem izomagyú pofozógép: vegyészmérnöki diplomát szerzett, hat nyelven beszél, és 1996-ban ő volt az amerikai öttusacsapat kapitánya az atlantai olimpián.
A Muratát megszemélyesítő Brandon Lee 1965. február 1-jén született az Egyesült Államokban, a kaliforniai Oaklandben. Édesapja a kínai származású harcművész és filmsztár, Bruce Lee, édesanyja lánykori neve: Linda Emery. Húga, Shannon Lee 1969-ben született. Brandon három hónapos volt, amikor a család Los Angelesbe költözött. A kung-fu alapjait édesapjától tanulta meg, és már gyerekként elhatározta, hogy apja példáját követve harcművész és filmszínész lesz. 1971 és 1973 között a Lee família Hongkongban élt. Bruce Lee halála után legjobb tanítványai, Dan Inosato és Richard Bustillo folytatták Brandon harcművészeti képzését. A fiatalember nem adta fel gyerekkori álmát, és a küzdősportok mellett szakított időt arra is, hogy színészleckéket vegyen Lee Strasberg színiiskolájában. 1985-ben szerepet kapott a Kung-fu – A film című tévéfilmben, amelyet a huszonegyedik születésnapján mutatott be az ABC tévécsatorna. Brandon alakította a David Carradine által megformált főhős fiát. Ugyanabban az évben a főszerepet játszotta az Akit csak a bosszú éltet (1986) című hongkongi filmben, amely a délkelet-ázsiai országokban sikeresnek bizonyult, ennek ellenére nem hozta meg a remélt áttörést Brandon számára.
Ezt két televíziós szerep követte, majd elvállalta az amerikai–nyugatnémet–izraeli koprodukcióban készült Lézer misszió (1989) című kis költségvetésű akciófilm főszerepét, amelyet a legtöbb országban csak videokazettán hoztak forgalomba. A produkció visszahozta a gyártási költségeit, sőt bevételt is termelt, így a tehetséges fiatalember előtt megnyílt Hollywood kapuja. A Leszámolás Kis-Tokióban első számú sztárja még nem ő volt, hanem Lundgren, de utána megkapta a Mint a tűz (1992) abszolút főszerepét. A kritikusok egyik filmért sem lelkesedtek különösebben, a közönségnek viszont tetszett mindkettő, bár nem annyira, hogy igazi blockbusterek legyenek. A nagy lehetőséget Alex Proyas filmje, A holló (1994) jelentette, amelyben Brandon egy meggyilkolt zenészt játszott, aki holló képében visszatér a túlvilágról, hogy bosszút álljon saját maga és menyasszonya meggyilkolásáért. A forgatás már a végéhez közeledett, amikor Lee-t tragikus baleset érte: egy rosszul előkészített kellékpisztoly olyan súlyosan megsebesítette, hogy néhány órával később egy észak-karolinai kórházban 1993. március 31-én életét vesztette. Édesanyja és menyasszonya hozzájárultak ahhoz, hogy a filmet befejezzék és bemutassák, mivel Brandon sokat várt tőle. A hollót jól fogadták a kritikusok és a nézők, s az elmúlt negyedszázadban kultfilm vált belőle.
A Minakót megformáló Tia Carrere 1967. január 2-án született Honoluluban. Eredeti neve: Althea Rae Duhinio Janairo. Édesapja Alexander Janairo bankár, édesanyja Audrey Lee Janairo számítógépes szakember. Felmenői között kínai, filippínó és spanyol származásúak is vannak. Gyerekkorától kezdve énekesnőnek készült, tizenhét éves korában jelentkezett is egy televíziós tehetségkutatóba, ahonnan már az első körben kiesett. Egy helyi producer viszont felfigyelt rá egy zöldségesnél, és szerződtette egy szerepre az Aloha Summer című filmbe, amelyet még 1984-ben forgattak, de csak 1988-ban mutattak be. Tia szépsége más befolyásos emberek figyelmét sem kerülte el. Modellszerződést kapott, és kisebb szerepeket bíztak rá népszerű tévésorozatokban. A General Hospital című szappanoperában kedvelte meg őt az amerikai közönség, az általa alakított Jade Soong tizenhét folytatásban jelent meg. Emiatt azonban egy epizód után ejtették őt A szupercsapat című szériából, ahol szintén hosszabb távon számoltak volna vele, ám ehhez meg kellett volna válnia a már említett kórházas sorozattól. A kilencvenes évek elején indult be a karrierje. A Leszámolás Kis-Tokióban mellett 1991-ben játszott egy másik akciófilmben is, amely szintén két kemény fickó (Don Johnson és Mickey Rourke) barátságáról szól, ez volt a Harley Davidson és a Marlboro Man.
Világsikert aratott a Wayne világa (1992) című zenés vígjáték, amelyben Mike Myers, Dana Carvey és Rob Lowe partnere volt, és természetesen az egy évvel későbbi folytatásban is láthattuk. Michael Crichton bestselleréből készült a Gyilkos nap (1993) című krimi, amelyben Sean Connery és Wesley Snipes játszotta a főszerepet, Tia pedig egy félvér komputerszakértőt személyesített meg. A kasszasikerek sorát gyarapította James Cameron akciófilmje, a Két tűz között (1994), amely egy régi francia filmvígjáték felturbózott remake-je Arnold Schwarzenegger, Jamie Lee Curtis és Bill Paxton főszereplésével. A szépséges Tia ezúttal a rossz oldalon tűnt fel. Későbbi mozifilmjei közül is láthattunk néhányat, ám azok már kevésbé emlékezetesek. A művésznő legnagyobb sikerét „a női Indiana Jones”, Sydney Fox megformálása jelentette Az elveszett ereklyék fosztogatói (1999–2002) című tévésorozatban. Ne felejtsük el megemlíteni, hogy 2003-ban meztelenül pózolt a Playboy magazinnak. A filmezés mellett az éneklésre is szakított időt, sőt olykor kombinálta a kettőt, mert az egyes filmszerepeiben énekelt dalokat valóban ő adta elő. 1993-ban jelent meg első albuma, a Dream, amely platinalemez lett a Fülöp-szigeteken. 2007-es Hawaiiana című második albumát a következő évben Grammy-díjra is jelölték. Tia Carrere kétszer ment férjhez, jelenleg szingli. Második férjétől egy lánya született, Bianca.
A Yoshida szerepében látható Cary-Hiroyuki Tagawa 1950. szeptember 27-én született a Tokióhoz tartozó Azabuban. Édesapja egy amerikai katonatiszt, édesanyja egy japán színésznő. Tagawa az angol és a japán mellett a koreai és a spanyol nyelvet is elsajátította. Feltehetően az apa hivatása miatt a család gyakran költözött, míg végül megállapodtak Dél-Kaliforniában. A fiatalember már középiskolásként érdeklődött a színészet iránt. Felvételt nyert a Dél-kaliforniai Egyetemre, és cserediákként kijutott Japánba is. 1986-ban kezdett filmezni. Bernardo Bertolucci kilenc Oscar-díjjal elismert látványos drámája, Az utolsó császár (1987) tette ismertté a szakmában: egy Csang nevű eunuchot alakított. Ezután olyan filmekben játszott kisebb szerepeket, mint Schwarzenegger és Danny DeVito vígjátéka, az Ikrek (1988), illetve a James Bond-sorozat részeként készült A magányos ügynök (1991). A kilencvenes évektől kapott nagyobb szerepeket is, például a jelen cikkünk tárgyát képező produkcióban, illetve a Kickboxer 2 (1991), a Tigristánc (1991) és a Nemezis (1992) című akciófilmekben. Fontos epizódszerepet alakított a fentebb már említett Gyilkos nap című bűnügyi drámában. Egyik legismertebb alakítása Shang Tsung, a varázsló a Mortal Kombat (1995) című filmben. A szerepet egy 2013-as websorozatban és egy 2019-es videojátékban is eljátszotta. A kilencvenes évek második felétől kezdve számos olyan filmben is dolgozott, melyek hazánkban a mozikat megkerülve a videotékákban startoltak. Több közkedvelt tévésorozatban is láthattuk. Az új évezred elején kisebb szerepeket alakított sikeres hollywoodi szuperprodukciókban, mint például a Pearl Harbor – Égi háború (2001), A majmok bolygója (2001) Tim Burton-féle remake-je, az Elektra (2005) és az Egy gésa emlékiratai (2005). Mindmáig aktívan dolgozik, jelen sorok írásakor öt filmben is érdekelt. Cary-Hiroyuki Tagawa 1984-ben nősült, Sally nevű feleségétől egy fia és két lánya született. A pár 2014-ben elvált. A művész 2015. november 12-én Moszkvában megkeresztelkedett, 2016-ban pedig megkapta az orosz állampolgárságot.
Így készült a film
A Leszámolás Kis-Tokióban Mark L. Lester saját ötlete volt, amelynek kidolgozásába beszállt az ügynöke, Martin E. Caan, a film egyik producere is. Az inspirációt állítólag egy korabeli rendőrségi hír adta, amely beszámolt arról, hogy a Los Angeles folyóból két hullát fogtak ki, alighanem egy leszámolás áldozatait. Mindkét holttest tradicionális japán tetoválásokkal volt tele, a jakuzák szimbólumaival. Sem Lesternek, sem Caannak nem az írás volt a legerősebb oldala, ezért Stephen Glantz és Caliope Brattlestreet személyében két profi forgatókönyvírót szerződtettek. A film főcímére is az ő nevük került fel, annak ellenére, hogy az általuk írt legelső változat, a Sgt. K. (K. őrmester) több átdolgozáson is átesett. Új verziót írt például Gary DeVore és Dennis Hackin, majd Steve Sharon is. Sharon a Piszkos Harry-sorozat részeként készült Holtbiztos tipp (1988) forgatókönyvírójaként került a szakmába, de aztán úgy alakultak a dolgok, hogy az maradt az egyetlen filmje. A Lundgren-opuszhoz írt forgatókönyvéért, a 104 oldalas Yakuzáért megveregették ugyan a vállát, hogy milyen szép munka, aztán rögtön félre is dobták. Sharon ugyanis abszolút komolyan vette a témát, míg az alkotók egy kevésbé komoly szkriptet akartak igazi akciófilmes poénokkal megtűzdelve: olyasmit, amilyen Lester legnagyobb sikere, a Kommandó volt. A forgatás alapjául szolgáló változatot végül Jonathan Lemkin írta meg, és a történet ekkor kapta a Leszámolás Kis-Tokióban címet. Ez a szkript 95 oldal terjedelmű volt, bizonyos jeleneteit azonban nem használták fel. A nyitóepizódot, amelyben megismertük volna Kenner előző társát, Eddie Yosutót, leforgatták ugyan, de a tesztvetítést követően kihagyták. Le sem forgatták viszont azt a jelenetet, amelyben Kenner és Murata üldözőbe veszik az egyik jakuzát, akinek sikerült elmenekülnie a fürdőből. Egy autós üldözés végén egy bevásárlócsarnokban kötöttek volna ki, ahol látványos összecsapásra került volna sor.
A két főszerepet a svéd Dolph Lundgren és a kínai származású amerikai Brandon Lee alakította. Lester szembe ment a sztereotípiákkal, és a várakozásokkal ellentétben a Lundgren által játszott nyomozó képviseli a keleti életfilozófiát, és a Lee által megformált detektív a nyugati szemléletet. A forgatás 1991. január 14-én kezdődött, és ötvenhárom nappal később, március 8-án ért véget. A stáb főként Los Angelesben dolgozott, bizonyos jeleneteket például valóban a Kis-Tokiónak nevezett városrészben vettek fel. A munkát nagyban megkönnyítette, hogy a két főszereplő jól kijött egymással. Lee állítólag egyáltalán nem nehezményezte, hogy csak a másodhegedűsi szerep jutott neki Lundgren mellett. A svéd óriás kedvelte fiatal kollégáját, s az volt a véleménye, hogy a műfaj egyik nagy sztárja válhat belőle. Dolph már gyerekkorában Bruce Lee nagy tisztelője volt, noha személyesen soha nem találkoztak. Tetszett neki, hogy Brandon – bár rajongott az apjáért – nem Bruce Lee fiaként reklámozta magát, nem az apja hírnevéből akart profitálni, hanem önerőből akarta felépíteni a karrierjét, és ezért minden áldozatot hajlandó volt meghozni. A Leszámolás Kis-Tokióban mindkét főszereplő számára annak esélyét jelentette, hogy magasabbra lépjenek a hollywoodi ranglétrán. Lundgren addigi filmjeinek többségét ugyanis számos országban csupán videón hozták forgalomba, és Dolph lényegében videosztárnak számított, miközben igazi mozifilmes sztár szeretett volna lenni. Brandon háta mögött mindössze néhány tévés epizódszerep állt, illetve olyan, nem igazán jelentős akciófilmek, mint az Akit csak a bosszú éltet és a Lézer misszió.
Mindketten nagy reményekkel láttak munkához. Az optimista Lundgren így nyilatkozott: „A film váza olyan, mint egy japán szamurájfilmé, olyan motívumokkal, mint a bosszú, a becsület és a család. Ezenkívül a sztoriban van humor, feszültség és romantika is.” A felkészülés részeként mindketten komoly edzéseken vettek részt, melyeket a fekete öves angol karatés, Brian Fitkin irányított. Fitkin volt Lundgren tanítómestere, aki tanítványát több más filmszerepre is felkészítette. Dolph személyi edzője, Joseph Poma is gondoskodott arról, hogy a sztár megfelelő kondícióban legyen: összesen öt filmben dolgoztak együtt, az 1987-es A világ urától az 1994-es Dzsungelháborúig. A Leszámolás Kis-Tokióban volt Lundgren első olyan filmje, amelyben a harcművészetekben való jártasságát is igen hatásosan bemutathatta. (Korábbi filmjei közül csak az 1989-es A büntető néhány jelenete adott erre lehetőséget.) A vívójelenetek betanításához külön szakember érkezett Japánból. A víváshoz a színészek speciális kellékeket használtak, ám az egyik epizódhoz egy valódi szamurájkardra volt szükség. A japán szakember rendkívül hatásos módon demonstrálta az egész stáb előtt, hogy mire képes a súlyos és éles fegyver. A kardot hegyével felfelé a magasba emelte, majd ráejtett egy darabka papírt, ami a penge éle mentén rögtön kétfelé vált. Ezek után nem nehéz elképzelni, hogy mi történik akkor, ha valaki nagy erővel lesújt egy ilyen fegyverrel bármire vagy éppen bárkire. És végül két apróság. Lundgren filmbeli bőrdzsekijének bal ujján az általa képviselt karatestílus, a kjokusin olvasható kandzsi írásjegyekkel írva. A bűnügyi helyszínen, ahol megtalálják a lefejezett lány holttestét, a háttérben ugyanaz a templom látható, amelyik A sötétség fejedelme (1987) című John Carpenter-filmben is fontos szerephez jutott. Az 1994-es Los Angeles-i földrengés után ez volt Kis-Tokió első keresztény temploma, amelyet helyreállítottak, és azóta művészeti központként működik.
Meztelenség és homoerotika
Az akciófilmeknek általában nem tesz jót az erotika, ami nem is különösebben jellemző a műfajra, és ha előfordul is olykor, általában a szokásos közhelyes vizuális sablonokat látjuk. A Leszámolás Kis-Tokióbant is barokkos túlzás lenne erotikus filmnek nevezni, mindazonáltal van benne érzelmi szál, meztelenség, erotika, sőt homoerotika is. Az meglehetősen hamar nyilvánvaló lesz, hogy Minako, az énekesnő össze fog jönni Kennerrel. Erre az őrmester által épített japán házban kerül sor, ahol Minako és a két férfi főszereplő elrejtőzik. Kenner megfürdik a kerti dézsában, ahová beszáll mellé Minako is, természetesen a szituációnak megfelelően anyaszült meztelenül. Régi hivatalos honlapján Dolph Lundgren megemlékezett arról, hogy milyen emlékezetes élmény volt ezt a jelenetet leforgatni a gyönyörű Tia Carrerével, aki akkoriban még nem volt különösebben ismert színésznő. Az akciósztár szavai arra utalnak, hogy maga Tia volt az, aki évakosztümben csatlakozott hozzá a dézsában, noha több forrás is azt állítja, hogy a színésznőt egy dublőz helyettesítette, Tera Tabrizi. Ez könnyen elképzelhető, hiszen az ominózus pillanatokban a hosszú haj eltakarja Minako arcát, ezért valóban nem mondhatjuk biztosra, hogy Carrere vetkőzött. A művésznő csak az új évezredben vállalkozott arra, hogy dublőz nélkül meztelenkedjen: a Playboy amerikai kiadásának 2003. januári számában jelentek meg az aktjai. A dézsaepizód után Kenner még egyedül fekszik az ágyába, rövidesen azonban ide is bebújik mellé Minako, és a pár szerelmeskedni kezd.
Együttlétüket az érkező jakuzák zavarják meg. Kenner az intim helyzetnek megfelelően meztelenül kel ki az ágyból, hogy magához vegye a fegyverét. Miközben kibújik a takaró alól, néhány pillanatra a férfiassága is láthatóvá válik, illetve rövid ideig a csupasz ülepét is mutatja a kamera. Tiával ellentétben Dolph esetében soha nem hangzott el az a feltételezés, hogy dublőr helyettesítette volna ezeken a képkockákon. Murata a fenyegető veszély ellenére sem tagadja meg az elismerést a barátjától. Eredetileg azt mondta neki, hogy: „Neked van a legnagyobb farkad, amelyet egy fehér férfin láttam”, de a Warner Bros. jobbnak látta, ha nem visznek faji jelleget a dologba, ezért a vágás során a „fehér” jelzőt kihagyták. A feltehetően tréfának szánt megjegyzésen maga Kenner is meglepődik – „Kösz. Nem tudom, mit mondjak.” –, ahogyan erre valószínűleg a nézők is felkapták a fejüket. Egy akciófilm kemény fickói ugyanis nem szoktak egymás férfiasságával kapcsolatban bókokat elereszteni, s az ilyesmi a valóságban sem szokás a barátok között, elvégre senki nem szeretné, ha furcsán néznének rá egy ilyen poén miatt. Murata megjegyzése többeket mégis arra indított, hogy egyéb homoerotikus utalásokat is keressenek és találjanak a filmben.
Például a kínzási jelenetet, amikor hosszasan elgyönyörködhetünk mindkét férfi főszereplő meztelen felsőtestében – izmaik a testükbe vezetett áram következtében rendre megfeszülnek. Persze a „leggyanúsabb” a fürdőjelenet, amelyben a két felöltözött főszereplő a hiányos öltözékű jakuzák között akciózik. A latens homoerotika egyik iskolapéldájaként emlegetik azt a képsort, amelyben Kenner az alulöltözött szumóssal birkózik – úgy is mondhatnánk némi cinizmussal, hogy vergődik a karjaiban –, a tetőpont pedig egyértelműen az, amikor egy másik hiányos öltözékű jakuza egy slagból vízsugarat spriccel Kennerre. Gondolom, mindenki sejti, minek a szimbólumát kéne látni a slagban, és mit jelképez a vízsugár, ami telibe találja a főhőst. (A Frankie Goes to Hollywood Relax című 1984-es világslágerének eredeti klipjében van egy hasonló képsor, amelynek vitathatatlan homoerotikus jelentéstartalma hozzájárult a klip betiltásához.) Nem mondom, hogy nem lehet homoerotikát belelátni ezekbe a képsorokba, jómagam azonban nem hiszem, hogy ez tudatos alkotói szándék eredménye lenne. Az ilyesfajta értelmezésekről nekem leginkább egy régi vicc jut az eszembe: A terápián a pszichológus mértani alakzatokat ábrázoló képeket mutat a páciensnek. Egy kört ábrázoló képpel kezdi. „Erről mi jut az eszébe?” – kérdi. „Pina” – hangzik a válasz. A pszichológus mutat egy négyzetet ábrázoló képet. „És erről mi jut eszébe?” A felelet ugyanaz: „Pina.” A pszichológus ekkor egy háromszöget ábrázoló képet tesz a páciens elé. „Na és erről?” „Pina.” A pszichológus végül rákérdez: „Magának mindenről ez jut az eszébe?” Mire a páciens: „Hát maga mutogat itt nekem disznó képeket!”
Cenzúra
A Leszámolás Kis-Tokióban eredeti változata körülbelül 90 perces volt. Az előzetes tesztvetítésen nem aratott egyértelmű sikert, ezért a Warner Bros. bő tíz perccel megrövidítette. Bár a filmben nem kevesebb, mint 58 erőszakos haláleset történik, a rövidítések inkább a cselekmény tempójának felgyorsítására irányultak, és nem a korhatár-besorolás szempontjából sarkalatosnak minősülő erőszak megnyirbálására. A cég szakemberei Michael Eliot vágót bízták meg a feladattal, mivel elégedettek voltak azzal, ahogy a Warner másik „problémás” produkcióját, a Törvényre törve (1991) című Steven Seagal-akciófilmet átszerkesztette. A Lester-filmből kimaradt a bevezető, amelyben megismertük volna Kenner korábbi partnerét, Yosutót, és jelentősen rövidültek Nelson nyomozó jelenetei is. Kenner és Murata közös jeleneteinek drámaibb színezetű pillanatai szintén az olló áldozatául estek. A film elején Kenner a maga módján vet véget az illegális bokszmérkőzésnek, ám utána lett volna egy olyan közjáték is, amelyben kissé fafejű felettesei felelősségre vonják az akció közben keletkezett károkért. Hosszabb lett volna az a képsor, amelyben Kenner felkészül a Yoshidával való végső leszámolásra. (Egyes előzetesek felhasználtak ebből néhány képkockát.) A Warner Bros. nem volt teljesen elégedett az Eliot munkája nyomán született új változattal, ezért az illetékesek egy másik vágót, Stuart Bairdot is felkérték arra, hogy vegyen részt a film átszerkesztésében. Mark L. Lester számára akkora csalódást jelentett a stúdió eljárása, hogy a Leszámolás Kis-Tokióban után önállósította magát, és megpróbálta önerőből finanszírozni és forgalmazni az újabb filmjeit, hogy ne kényszerüljön még egyszer hasonló kompromisszumokra.
A rövidített változat játékideje mindössze 79 perc, de bármilyen meglepő, egyes országokban még ebből is vágni kellett a helyi cenzorok kívánságára. Az Egyesült Államokban például a fentiek mellett még 13 másodpercet el kellett távolítani ahhoz, hogy a film megkapja az NC–17 besorolást. Ezt a kategóriát egyébként a forgalmazók nem szeretik, mert épp a mozilátogatásban legaktívabb tizenéveseket zárja ki a nézők sorából, ráadásul az NC–17-es filmek reklámozásának lehetőségei korlátozottak, sőt bizonyos filmszínházak nem is hajlandók műsorra tűzni az ebbe a kategóriába sorolt filmeket. Mi, magyarok szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert moziban, videón és DVD-n a vágatlan változatot láthattuk, sőt a tévécsatornák közül elsőként a magyar HBO is a cenzúrázatlan verziót sugározta. Jómagam azzal már egyáltalán nem értettem egyet, hogy egyes esetekben napközbeni kezdéssel, a korhatárra vonatkozó mindenfajta figyelmeztetés nélkül. (A korhatárkarikákat jóval később vezették be. Nincs tudomásom arról, hogy utána más tévécsatornákon a vágatlan verzió ment-e, vagy cenzúrázták a filmet.) A legfurcsább módon egyértelműen a finn cenzorok jártak el. Átengedték például azt a képsort, amikor az egyik jakuza bűnbánatként levágja az egyik ujját, de azt már kivágták, amikor az öncsonkítással elégedetlen Yoshida ledöfi a férfit, és utána azt mondja az embereinek, hogy: „Hozzátok ide nekem a szőke zsaru fejét!” A finn változatban rövidült a jakuzák fürdőjében játszódó akciójelenet is, illetve az az epizód is, melyben Kenner rajtaüt Yoshida házán. A végső összecsapás jelenetét különösen összekaszabolták, így a nézők egyáltalán nem láthatták, amint az ellenfelek időnként megsebesítik egymást. A finn cenzorok utólag felülbírálták saját magukat, és egy újabb videokiadáson, illetve DVD-n már engedélyezték a teljes változatot.
A fogadtatás
A Leszámolás Kis-Tokióban az Egyesült Államokban szűkített forgalmazásban került a mozikba. A bemutató hetében országosan mindössze 140 mozi játszotta, a nyitó hétvégén 455 192 dollár bevételt hozott. Ez meglehetősen átlagos sikernek mondható, ezért a Warner Bros. több nagy külföldi piacon csak videoforgalmazásban hozta ki a filmet, mint például Franciaországban, Spanyolországban, Németországban és Japánban. Bizonyos országokban azonban, ahol Lundgren és az akciófilmek különösen népszerűek voltak, a Leszámolás Kis-Tokióban a mozikban startolt, mint Olaszországban, Görögországban, Magyarországon, Izraelben, Pakisztánban, Hongkongban, Thaiföldön, Dél-Koreában, Brazíliában és Mexikóban. Hazánkban 1992. január 17-én volt a premier. A filmből 2235 előadást tartottak, ezeknek 228 000 nézője volt, ami 25,5%-os kihasználtságot jelent. Egy idegen nyelvű weboldal szerint az opusz az esztendő 9. legsikeresebb külföldi filmje volt a magyar mozikban, és 197 590 dollár hasznot hozott. A magyar forgalmazási adatok viszont nem támasztják alá ezt az infót. A látogatószám alapján a Leszámolás Kis-Tokióban a 13. legnézettebb külföldi film volt 1992-ben, a következő egy tucat film megelőzte: Tökéletes katona (399 000), A bárányok hallgatnak (378 000), A végső megoldás: halál (347 000), Hook (338 000), Elemi ösztön (335 000), Állj, vagy lő a mamám! (303 288), Dupla dinamit (296 529), Reszkessetek, betörők! 2 (284 000), Beethoven (259 827), Halálos fegyver 3 (246 000), Harley Davidson és a Marlboro Man (243 519), Visszatérés a kék lagúnába (242 000).
A Leszámolás Kis-Tokióban a maga idejében zömmel negatív kritikákat kapott. Kifogásolták az erőszakosságát, a cselekmény sablonjait és helyenként túl feltűnő bakijait, s persze a színészek is megkapták a magukét. A helyzet Brandon Lee 1993-ban bekövetkezett tragikus halála után kezdett megváltozni. Egyre inkább tért hódított az a vélemény, hogy Brandon Lee ebben a filmben nemcsak méltó partnere Lundgrennek, hanem szinte fölébe kerekedik, és egyértelmű tanúbizonyságát adja annak, hogy akrobatikus mozgásának, lazaságának és humorának köszönhetően nagy akciósztár lehetett volna belőle. Bár a film dramaturgiai hibáit az utókor sem próbálja mentegetni, az új évezredben már nem csupán a fogyatékosságait szokás felemlegetni. Gyakori az a vélemény, hogy a filmnek erős az atmoszférája, Lundgren és Lee párosa jól működik, a tempóval sincs különösebb gond, és nemcsak vér folyik, hanem elcsattan néhány poén is. A rajongók szerint a gonoszak is jól hozzák a figurájukat, különösen Cary-Hiroyuki Tagawa és Toshishiro Obata. Megoszlottak a vélemények arról, hogy a Warner Bros. által megkövetelt vágások ártottak vagy használtak a filmnek. Voltak, akik szerint a teljes változat árnyaltabbá tette volna a sztorit és a jellemeket, míg mások azon a véleményen voltak, hogy a rövidítéseknek köszönhetően a film egységesebbé vált, a látvány, az erőszak és a humor egyensúlyba került, és korántsem biztos, hogy a vágatlan változat is olyan kultstátuszt ért volna el, mint a rövidebb verzió. Az mindenesetre tényleg furcsa, hogy úgy a DVD-, mint a Blu-ray kiadások meglehetősen karcsúak, a kihagyott jeleneteket a nagyközönség közel harminc év után is csak hírből ismerheti.
Bakik
A bakivadászok számos bosszantó hibát találtak a filmben. A legfeltűnőbbek a következők:
* Egyes jelenetekben megfigyelhető, hogy a jakuzák tetoválása valójában speciális, bőrszínű ingre festett minta, ugyanis néha gyűrődések jelennek meg az anyagon. (Ez a jelenség mindjárt a főcím alatt észrevehető, amikor közelről mutatnak egy kitetovált felsőtestet.)
* Amikor Yoshida emberei végeznek Tanaka úrral az autózúzdában, jól látható, hogy valójában egy bábu ül abban a kocsiban, amelyet a jelenet végén utasával együtt összepréselnek.
* Yoshida arcának bal felén egy sebhely látható, ám a sasszeműek szerint nem mindig ugyanott. Ugyanez a helyzet azzal a sebbel is, amelyet egy pisztolygolyó üt Kenner testén a végső összecsapás jelenetében.
* Az egyik korai jelenetben Kenner átugrik a feléje robogó autó fölött, de egy pillanatra látható az ugródeszka, amelyről elrugaszkodik.
* Amikor első találkozásuk alkalmával Kenner és Murata összeverekednek Mama Yamaguchi éttermében, azt látjuk, hogy a kívül parkoló autóban egy kopasz fickó egy géppisztolyt tart a kezében. A következő vágáskor azonban ugyanez a fickó az étteremből menekülők között jelenik meg.
* Amikor Kenner és Murata belépnek a szusibárba, az előtérben egy asztalon fekvő szőke nő látható, kinek meztelen testét szusi borítja. Néhány pillanat múlva újra látjuk a testet, amely ekkor már szinte teljesen csupasz. (Lehetséges, hogy az asztalnál ülő férfiak ennyire falánkak voltak?)
* A rendőrségen rituális öngyilkosságot elkövető jakuzát egy későbbi jelenetben viszontlátjuk, amikor Yoshida megöli Angelt. (Az eredeti elképzelés szerint Angel halála megelőzte volna a férfi öngyilkosságát.)
* A jakuzák fürdőjében Kennert egy szumós magával rántja a vízbe. A detektív a fickót bal oldalon hasba szúrja, és egy nagy, vérző sebet ejt rajta. Amikor viszont megpróbál kimászni a medencéből, a szumós pedig vissza akarja rántani, jól látható, hogy a támadó hasán nincs seb, és nyoma sincs vérnek.
* Amikor Yoshida házában Minako öngyilkosságot akar elkövetni, meglibben az előtte lévő függöny, vagyis nyitva kell lennie legalább egy ablaknak. Kicsit később, amikor Kenner vele együtt menekül a szobából, mégis azt látjuk, hogy mindegyik ablak zárva van.
* Amikor Kenner behatol Yoshida házába, kitekeri a nyakát az elsőként megjelenő bűnözőnek, akinek mindkét karja ernyedten lehanyatlik. A következő snittben mégis az látható, hogy a halott férfi egyik karja felemelt helyzetben van, miközben teste kicsúszik a rendőr karjának szorításából.
* Yoshida házában Kenner tizenhét lövést ad le a .44 Magnum Desert Eagle típusú fegyveréből, mire újra megtölti, holott ezzel csak nyolc lövést lehet leadni újratöltés nélkül. Egy másik jelenetben is előfordul, hogy jóval több golyót lőnek ki egy fegyverből, mint amennyi újratöltés nélkül lehetséges volna.
* Kenner félmeztelen, amikor Muratával együtt sikerül kiszabadulnia kínzója fogságából. Amikor beülnek egy autóba, amelyet az egyik gengszter a zúzda felé vezető futószalagra tol, a szorult helyzetből szabadulni próbáló Kenneren már ing látható.
* Kenner és Yoshida végső összecsapásának jelenetében kis ideig úgy látszik, mintha a japán férfi mellkasán lévő tetoválás elkenődött volna, néhány pillanattal később azonban ez a hiba már nem észlelhető. (Mint arról szó esett, a színészek tetoválása nem valódi volt.)
* Amikor Kenner végez Yoshidával, a félmeztelen detektívet hátulról is mutatja a kamera. A hátán egy hosszú, friss vágás látszik, noha harc közben Yoshida egyszer sem került mögé, így ott megsebezni se tudta.
* A zárójelenet elején Murata azt mondja Minakónak Kenner sebesüléséről, hogy a mellkasába kapott golyó keresztülment barátja testén, ennek ellenére a férfi hátán nem látható a kimeneti seb.
Így látták ők
„A film a maga kategóriájában a jobbak közé tartozik – számomra külön erénye, hogy a legborzalmasabb jeleneteket bizonyos »lágysággal« mutatja –, de a morálja körül valami nincs rendben. Azt is nehéz elfogadni, hogy a rendőrség a bűnözők ellen csak bűnözőmódszerekkel tud küzdeni, s azt még kevésbé, hogy a történetet belengi egy kis óvatos fajgyűlölet. Ezek a »sárgák« legalább olyan gonoszok, mint a rossz »vörösök«, a kománcsok, meg a kiovák. A hatalmas fehér ember viszont... A két rendőr, Dolph Lundgren (Chris) és Brandon Lee (Johnny) minden tekintetben ideális megszemélyesítőre talált.”
(morvay: „Leszámolás Kis-Tokióban”. In: Vasárnapi Hírek, 1992. január 12., 8. o.)
„Még szerencse, hogy az Egyesült Államokban olyan sokféle náció él zárt közösségekben. Így a filmrendezőknek, ezúttal Mark L. Lesternek, lehetősége van minden környezetbe elhelyezni egy-egy akciófilmet. A keleti harcművészetek között láthattunk már hongkongi hősöket, kínaiakat, most a japánok vannak soron. Ha netán ez nem lenne elegendő a kíváncsiság felcsigázására, akkor toldjuk meg az unalomig ismert kliséket sok vérrel, kegyetlenséggel – vélték az alkotók. E felfogás jegyében látható szamurájkarddal lenyakazott hölgy, gépkocsisajtolóval összelapított áldozat, kínzás elektromos árammal, benzinkúthoz kötözött egzotikus szépség. És két vérbeli zsaru, akik legyőzhetetlenek. Az előbb felsorolt kínzó- és ölőeszközök valóságos tárházát veti be ellenük a kábítószer-kereskedő banda japán feje, akivel ráadásul az egyik zsarunak személyes leszámolnivalója is van. De hőseink mindent túlélnek.”
(Sz. Z. L.: „Leszámolás Kis-Tokióban”. In: Népszava, 1992. január 16., 6. o.)
„A főhőst, Kenner nyomozót alakító Dolph Lundgren esetében legalább elmondható, hogy a fogyasztó egyet fizet, kettőt kap: testalkata és kockafeje Schwarzeneggert idézi, meddő harca az érzelmek kifejezéséért pedig Stallonét. Murata, a társ (Brandon Lee), az a fajta mozgékony, jól öltözött fiatalember, aki a legnehezebb pillanatokban is képes férfiasan tréfálkozni, vagy legalábbis ilyesmivel próbálkozni. Bár a kezdet sem akármilyen, képzelhető, mi történik, amikor kiderül, hogy a japán főgonosz még bohó ifjúként feldarabolta Kenner szüleit. Hullahegyek: amennyire elvetemültek a gonosz erői, annyira érti és élvezi szakmáját a két zsaru. A film kínos lassúsággal elért csúcspontján Kenner összeszorítja fogát, és egy szívtájékra kapott lövedékkel elnyűhetetlen testében, hagyományos japán fegyverekkel mészárolja le ellenlábasát, hogy aztán barátjával és a film szerelmi szálának végén fityegő szép, keleti lánnyal együtt eltűnjön végre a nagy Los Angeles-i éjszakában.”
(Bíró Péter: „Leszámolás Kis-Tokióban”. In: Filmvilág, 1992/1, 60. o.)
„Brandon Lee-nek az a kissé hálátlan szerep jutott, hogy Lundgren segédje legyen, ám megtesz mindent, hogy rá jobban emlékezzünk a filmből. Apjától örökölt lenyűgöző mozgáskultúrájával és karizmájával nem is kell ehhez erőlködnie. Színészileg ugyan még bőven volt hová fejlődnie, ugyanakkor világosan látni, hogy ha megéri, hatalmas akciósztár lehetett volna belőle! A két főszereplő, ahogy lenni szokott, kezdetben egymás idegeire megy, hogy aztán akkora bromance alakuljon ki köztük, amitől Tango és Cash is elmorzsolnának egy-egy könnycseppet. […] A filmből valósággal dől a bájosan bumfordi ultramacsóság, mely néha gellert kap és akaratlanul is megmosolyogtat. Irónia nélkül dicsérhető, hogy az alkotók bevezető szinten megismertetnek a jakuza-kultúrával, ami már önmagában is a tucatfilmek fölé helyezi művüket. Egy jó akciófilmhez elengedhetetlen egy klasszis főgonosz, akinek legalább olyan csúnyán kell meghalnia, mint amilyen ocsmányságokat művel. A Mortal Kombatból ismerős, ritka elvetemült fejeket vágni tudó Cary-Hiroyuki Tagawa személyében ezt is kipipálhatjuk. […] A Leszámolás Kis-Tokióban a legtöbb országban videóra lett száműzve, nálunk viszont nemcsak mozikba került, de remek szinkront is kapott! Lehet, hogy csak egy agyatlan akciófilm, viszont annak pokolian szórakoztató. Seagal és Van Damme jobb filmjei mellett nálam ott van az örökös kedvencek listáján.”
(Lazók György: „Villámkritika: Leszámolás Kis-Tokióban (1991)”. On-line filmkritika)
Leszámolás Kis-Tokióban (Showdown in Little Tokyo, 1991) – amerikai akciófilm. Írta: Stephen Glantz és Caliope Brattlestreet. Operatőr: Mark Irwin. Díszlet: Craig Stearns és Ellen Totleben. Jelmez: Robyn Williams. Zene: David Michael Frank. Vágó: Michael Eliot, Robert A. Ferretti, Steven Kemper és Stuart Baird. Rendező: Mark L. Lester. Főszereplők: Dolph Lundgren (Chris Kenner őrmester), Brandon Lee (Johnny Murata), Cary-Hiroyuki Tagawa (Funekei Yoshida), Tia Carrere (Minako Okeja), Toshishiro Obata (Sato), Philip Tan (Tanaka), Rodney Kageyama (Eddie), Ernie Lively (Nelson nyomozó), Renee Griffin (Angel Mueller). Magyarországi bemutató: 1992. január 17.
ÉS EZEKET OLVASTAD MÁR?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.