George MacDonald Fraser (1925–2008) brit író 1969-ben kezdte Flashman-regényeinek sorozatát, amelyből éppen 12 látott napvilágot, a legutolsó 2005-ben. A XIX. században játszódó történetek főszereplője egy nagyszájú brit katonatiszt, Harry Flashman kapitány, akinek a bátorság egyáltalán nem erénye – hogy egyéb jellembéli fogyatékosságait ne is említsem –, mégis ügyesen vágja ki magát a leghajmeresztőbb kalandokból, sőt naiv bajtársai-honfitársai egyenesen hősként ünneplik.
Fraser már 18 éves korában belépett a hadseregbe, Indiában, Burmában és egyéb ázsiai állomáshelyeken szolgált, egyszóval belülről ismerte azt a világot, amelyről írt. Egészen a hadnagyi rangig jutott, ámbár a jeles brit történész, Niall Ferguson szerint Fraser katonamúltja nem teljesen szeplőtlen: a második világháborúban mint tiszt állítólag szemet hunyt afölött, hogy az egységéhez tartozó indiai katonák megöltek egy csoport sebesült japán hadifoglyot. Mindazonáltal maga Fraser meglehetősen kritikusan szemlélte a hadsereget, ezzel kapcsolatos tapasztalatait pedig felhasználta a regényeiben is. A Flashman-könyvek valójában a sokat hangoztatott brit hazafiság és hősiesség szellemes paródiái. A széria második darabja, a Royal Flash 1970-ben jelent meg, és ez a sorozat egyetlen olyan kötete, amely fiktív helyszínen (Strackenz hercegségben) is játszódik. Flashman kitalált személye mellett a történelem olyan híres alakjai jelennek meg, mint például a „vaskancellár”, Otto von Bismarck és szeretője, Lola Montez táncosnő, továbbá VII. Eduárd angol király, I. Lajos bajor uralkodó, Richard Wagner, Liszt Ferenc, Oscar Wilde és Karl Marx.
Várható volt, hogy Fraser valamelyik regényére idővel „lecsap” a szellemes vígjátékairól ismert amerikai, de Nagy-Britanniában alkotó rendező, Richard Lester. Író és rendező együttműködése azonban nem a Royal Flashsel kezdődött, hanem két évvel korábban A három testőrrel. Id. Alexandre Dumas halhatatlan klasszikusából ugyanis Fraser írt forgatókönyvet Lester számára. Nem csupán remekül egyszerűsítette a szerteágazó cselekményt, hanem bőségesen adagolta a humort és az iróniát is. A végeredmény a sokszor megfilmesített kalandregény talán legjobb filmadaptációja lett. A Royal Flash esetében Fraser a saját regényét adaptálta, valószínűleg hasonló szempontok szerint, mint a Dumas-opuszt: ügyesen megnyesegette a cselekmény fordulatait, kihagyta a kevésbé fontos figurákat (a mozifilmben se Wagner, se Liszt, se Wilde, se Marx), viszont az ironikus humor terén szabadjára engedte magát. A Királyi játszma éppúgy a brit hadsereg képmutatását veszi célba, mint például A királyért és a hazáért (1964) vagy A könnyűlovasság támadása (1968), csak éppen a dráma helyett az irónia fegyverével. A három testőr szelleme lebeg a produkció felett: Lester komolyan veszi az egészet (ennek egyik eszköze a figyelemre méltó korhűség), ugyanakkor nevet is rajta (a sziporkázó gegek áradatával).
Némelyik poént talán csak a beavatottak értik, például azt, hogy az esküvői jelenet után az amerikai nagykövet miért Cassius Clay néven mutatkozik be. (A film egyik szereplője ugyanis Clay alias Muhammad Ali egyik leghíresebb ellenfele, Henry Cooper.) Persze a megérdemelt sikerből a színészek is kivették a részüket, mindenekelőtt a Flashmant alakító Malcolm McDowell, aki fényesen bizonyítja, hogy vígjátéki szerepben is tud remekelni. Lester mellesleg neki szánta d'Artagnan szerepét is a Dumas-adaptációban, de ott a producerek Michael Yorkhoz ragaszkodtak. (Aki szerintem igazán jól játszott, ámbár minden bizonnyal McDowell is sziporkázott volna d'Artagnanként. Egyébként nem csak ő maradt ki A három testőrből: az eredeti terv szerint az itt Eric Hansent megformáló Christopher Cazenove alakította volna Buckingham herceget.) Oliver Reed, Alan Bates, Florinda Bolkan és Britt Ekland szintén elegánsan könnyedek, mégis fajsúlyosak a szerepeikben. Csupán Lester hűséges barátja és filmjeinek visszatérő szereplője, Roy Kinnear hiányzik, akinek a jelenetei ezúttal a vágószoba padlóján végezték. Ennek valószínűleg szerkesztési okai lehettek, hiszen Kinnear a méltán népszerű brit komikusok sorába tartozott. (Éppen Lester egyik filmje, A testőrök visszatérnek forgatásán hunyt el egy tragikus balesetben.)
Királyi játszma (Royal Flash, 1975) – angol parodisztikus kalandfilm. Saját regényéből a forgatókönyvet írta: George MacDonald Fraser. Operatőr: Geoffrey Unsworth. Zene: Ken Thorne. Díszlet: Peter Howitt. Jelmez: Alan Barrett. Vágó: John Victor-Smith. Rendező: Richard Lester. Főszereplők: Malcolm McDowell (Harry Flashman kapitány), Alan Bates (Rudi von Sternberg), Florinda Bolkan (Lola Montez), Oliver Reed (Otto von Bismarck), Tom Bell (De Gautet), Britt Ekland (Irma hercegnő), Joss Ackland (Sapten), Christopher Cazenove (Eric Hansen).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.