Az egykori vasfüggöny országaiban két filmes műfajt tiltottak a legszigorúbban: az erotikus alkotásokat (a pornográfiáról nem is szólva) és a horrort. Ezek még a filmforgalmazásban is tabutémáknak számítottak, nemhogy a filmgyártásban. A bátrabbak persze belekóstoltak a tiltott gyümölcsbe. Így például a Franciaországból hazalátogatott lengyel rendező, Walerian Borowczyk erotikus melodrámája, A bűn története (1975) mérföldkőnek számít a lengyel filmtörténetben a szexualitás ábrázolása terén, míg a horrort illetően Marek Piestrak tette meg az első nagyobb lépéseket A nőstényfarkas kísértete (1983) című filmjével. A direktor persze hangsúlyozta, hogy nem állt szándékában „nyugati típusú”, vérben tocsogó horrorfilmet forgatni, inkább a korábbi évszázadok babonás hiedelmeire építkezve igyekezett kísérteties, hátborzongató légkört teremteni. A film megvalósítását több tényező is gátolta, mindenekelőtt a hivatalos szervek idegenkedése a műfajtól. Komoly szervezési problémákat okozott, hogy a forgatás megkezdése után néhány nappal Lengyelországban bevezették a szükségállapotot, ami megnehezítette a stáb mozgását a különböző forgatási helyszínek között, sőt olykor ellátási nehézségekkel is járt. Szűkösek voltak az anyagi és a technikai feltételek is, ami később hátrányosan befolyásolta a mű megítélését, hiszen a nézők a jóval kedvezőbb feltételek mellett készült nyugati horrorokkal vetették össze Piestrak opuszát. Mindazonáltal a film Lengyelországban szép sikert ért el, 1990-ben bemutatott folytatása ellenben általános csalódást keltett. A nőstényfarkas kísértetét Magyarországon szinkronizálva mutatták be 1985. február 7-én. A szinkront Zákányi Balázs rendezte, a fontosabb magyar hangok: Juhász Jácint (Kacper), Versényi László (Ludwik gróf), Józsa Imre (Otto von Furstenberg), Szatmári István (Goldberg doktor) és Szabó Ottó (Smorawiński gróf). Maryna/Julia magyar hangja az ISzDb adatbázisa szerint Kútvölgyi Erzsébet, szerintem viszont egyértelműen Bánsági Ildikó.
A cselekmény
1846-ot írunk, Lengyelországban dúl a nemesi felkelés. Ludwik gróf intézője, Kacper Wosiński hazatér, mert hírt kapott arról, hogy haldoklik a felesége, Maryna. Házasságuk nem volt boldog, az asszony sosem bocsátotta meg az urának, hogy egyszer szukának nevezte őt. Akkor megfogadta, hogy inkább nőstényfarkas lesz, és aszerint is viselkedett Kacperrel. Halálos ágyán megígéri, hogy a síron túlról is kísérteni fogja. A temetéskor Kacper fivére, Mateusz karóval döfi át az elhunyt asszony szívét, hogy átkai meg ne foganjanak. Néhány hét múlva ütközetre kerül sor a temetőben, és az egyik gránát robbanásának ereje elmozdítja a helyéről a karót. A nemesi felkelés kedvezőtlen fordulatai miatt Ludwik gróf emigrációba kényszerül, és hűséges embere, Kacper gondjaira bízza a birtokot és felesége, Julia őrizetét is. Wosiński felfigyel arra, hogy egy farkas kezdi követni őt, egy különleges példány. Szomorúan konstatálja, hogy Julia asszony egyáltalán nem esik búskomorságba a gróf távozása miatt, sőt valósággal kivirul. A bevonuló osztrák katonák tisztjeinek egyikében Julia felismeri egykori bécsi udvarlóját, és viszonyt kezd vele. Kacper nem tud határozottan fellépni ebben az ügyben, mert egy furcsa betegség ágynak döntötte, és épphogy lábadozni kezd. Rövidesen megdöbbenve veszi észre, hogy Julia asszony egyre jobban hasonlít a néhai Marynára. Elhatározza, hogy végleg leszámol a gróf feleségének testébe költözött gonosszal…
A farkasemberek legendája
A farkasemberek (vérfarkasok) legendája az emberiség legrégibb mítoszai közé tartozik: elég csak Róma alapítóira, Romolusra és Remusra gondolni, akiket állítólag egy nőstényfarkas nevelt fel. Még olyan népeknél is előfordul, ahol nem élnek farkasok: Brazíliában például jaguárokhoz, Japánban rókákhoz kapcsolódik ez a mítosz. A görög elnevezés, a lükanthroposz a lükosz (farkas) és az anthróposz (ember) szavak összevonásából származik. A legenda alapja alighanem a lycanthropia nevű betegség volt, amelyet a hisztéria bizonyos formájának tartanak. Az ókorból származik a kór legtöbb leírása, melyek szerint „az ebben a bántalomban szenvedő betegek, kik szomorú, levert kedélyhangulatúak voltak és többnyire erősen lesoványodtak, éj idején farkasok módjára csapatostul, üvöltve barangolták be az erdőket, temetőket és más elhagyott helyeket. A lycanthropia tünetei gyakran átragadtak az ilyen betegeket látó más egyénekre is, úgyhogy a bántalom néha járványos jelleget öltött.” A leggyakoribb felfogás szerint a farkasemberek teliholdkor változnak át, teljesen eluralkodnak rajtuk az állati ösztönök, és ilyenkor olyanokra is rátámadnak, akiket emberi mivoltukban kifejezetten szeretnek. Előfordulnak olyan történetek is, melyekben a farkasemberek bármikor képesek az átváltozásra, és a telihold nem befolyásolja gyilkos ösztöneiket. A mítoszok szerint a vérfarkas hasonlít az igazira, viszont emberi szeme és hangszíne van, és nincs farka. Emberi alakjukban a farkasemberek általában visszahúzódók, gyengék, depresszióra és önvádra hajlamosak. Eltérnek a vélemények arról, hogy visszaváltozás után tudatában vannak-e az általuk elkövetett szörnyűségeknek.
Úgy tartották, hogy a farkasembereket emberi alakjukban is fel lehet ismerni imbolygó járásukról, hosszúra nőtt körmeikről és összenőtt szemöldökükről. Ha megsebzik őket, a seb belsejében szőr látható. A farkasember-mítosz egyik legstabilabb eleme, hogy valaki akkor válik azzá, ha megharapja egy másik vérfarkas. Ennek valós magyarázata alighanem az lehet, hogy egy fertőzött állat harapása által a veszettség átterjed az emberre, bár a látványos tünetek általában csak hetek múlva jelentkeznek: „A néhány napos hőemelkedés, fejfájás, hangulatváltozás után jellemző heveny dühöngő szak tünetei 3–10 napig tartanak (mint szorongás, hallucinációk, dührohamokba átcsapó nyugtalanság, búskomorság). Vizsgálatkor merev tarkó, szapora pulzus, magas láz is észlelhető. Ha pedig a beteg vizet iszik, vagy akár annak látványa is, súlyos görcsöt vált ki a száj, a garat és a gége izomzatában, emiatt a nyálát sem tudja lenyelni, kifolyik a szájából. Innen származik a betegség egyik elnevezése, a víziszony (hidrofóbia). A legkisebb ingerek is, pl. élénk, erős hang vagy fény, súlyos görcsöket váltanak ki.” A vámpírokról tudjuk, hogy érzékenyek a szenteltvízre és a kereszt látványára, de fokhagymával is távol tarthatók. A farkasemberek ezekre rá se hederítenek, őket ezüst pisztolygolyóval lehet elpusztítani. Tekintettel arra, hogy a mítosz jóval régebbi, mint a lőfegyverek, így ez a motívum csak később vált a legenda részévé. Egyes országokban úgy vélték, hogy a rozs, a fagyöngy, a berkenye, a farkasszőlő és a kőris védelmet nyújthat a farkasemberek ellen.
A mítoszok első, név szerint emlegetett farkasembere Árkádia királya, Lükaón volt, aki nem kevesebb, mint ötven fiút nemzett, kiknek többsége városalapító lett. Egyiküknek, Nüktimosznak azonban apja szörnyű sorsot szánt. Az elbizakodott Lükaón ugyanis kétségbe vonta a főisten, Zeusz mindenhatóságát, amelyet azzal tett próbára, hogy meghívta vendégségbe, ahol Nüktimosz húsát tálalta fel neki. Zeusz idejében rájött a gonosz tervre, éktelen haragra gerjedt, és Lükaónt farkassá változtatta, Nüktimoszt pedig feltámasztotta. A farkasemberré változást az ókori római szerző, Petronius írta le elsőként a Satyricon című töredékesen fennmaradt művében: „A gazdám egy ízben elment Capuába, minden ügyes-bajos dolgát elintézendő. Én persze kihasználtam az alkalmat, és megkértem a vendégünket, hogy kísérjen el vagy öt mérföldnyire. Katona volt, erős, izmos óriás. Kakasszó felé szépen elosontunk. A hold sütött, úgy éreztük, mintha dél lett volna. Sírok közé értünk, itt emberem hirtelen eltűnt a sírkövek között. Leültem, fütyörésztem, és a sírokat számolgattam. Egyszerre hátranézek, jön-e már az útitársam. Látom, hogy levetkőzik, és utána ruháját az út mellé rakja. Szívem a torkomban dobogott. Szinte megdermedtem. Ő pedig körülvizelte ruháját, és egy szempillantás alatt farkassá változott. Ne higgyétek, hogy tréfálok, nem hazudnék semmi pénzért. Szóval, ahogy mondom, farkassá változott, üvölteni kezdett, és berohant az erdőbe.” A francia Gilles Garnier nevéhez fúződik az egyik legismertebb farkasember-sztori, amely 1572–73-ban játszódott le a Dijon melletti Dole-ban. A remeteként élő nős férfiú környezetében több gyermek is eltűnt, némelyiküknek csak a megcsonkított maradványait találták meg. Több szemtanú bizonygatta, hogy látta Garnier-t farkas alakjában gyereket ölni. Az elkövetőt – akinek bűnössége kétségesnek mondható – 1574 januárjában máglyahalálra ítélték.
Mondani sem kell, hogy a magyar néphitben is találkozhatunk a farkasemberek legendájával, különösen a Dunántúlon. Leggyakrabban a küldöttfarkas elnevezést használták rájuk, ám voltak más megnevezések is: küldött ördög, szakállas farkas, farkaskoldus, farkasvérű. A korabeli feljegyzések szerint főleg a pásztorok voltak képesek arra, hogy saját elhatározásukból farkasemberré változzanak. Egy Győr megyei 1758-as periratban például ezt olvashatjuk: „…amint némely tudálékos pásztoroknak és ezen Horváth Jánosnak is ilyen küldött farkassá való hírük hallatik… Hogy Horváth János farkas képében járt volna a pásztorkodásban, azt a tanú közhírül hallotta… Mert az olyan színes farkasra az ebek nem ugatnak, még ha látják is, fel nem kelnek helyükről, de a valóságos farkasra reá támadnak.” Az Ipolyságban úgy tartották, hogy a gazdája által megsértett juhász halála után farkasemberként tér vissza, hogy folyamatosan dézsmálja egykori nyáját. A Göcsejben élők körében az a hit terjedt el, hogy azok a gyermekek válnak csordafarkasokká, akiket egy rosszindulatú bába születésük után vagy akkor, amikor a kisdedeket keresztelésre vitték, nyírfa abroncson háromszor keresztülbújtatott.
Az ilyen praktikákat azzal próbálták megakadályozni a babonás emberek, hogy elégették a nyírfa abroncsokat. Érdekes módon a magyar folklórban nem jellemző, hogy a farkasemberré való átváltozást a teliholdhoz kössék. A leghíresebb magyar vérfarkas a putnoki farkasember volt, akit saját felesége ölt meg. Valamikor régen egy asszony ebédet vitt a mezőre pásztor férjének, akivel – és szerintem ez egyáltalán nem lényegtelen motívum – rossz házasságban élt. Útközben egy szőrös szörnyeteg támadta meg az asszonyt, akinek sikerült elriasztania az állatot. Az asszony nem ment haza, hanem folytatta az útját, hogy férje segítségét kérje. Már épp felverte volna őt a szunyókálásából, amikor meglátta a szájában az ő szoknyájából származó szövetdarabot. Azonnal felismerte, hogy férje a szörnyeteg, és ott helyben végzett vele. Vannak, akik úgy tudják, elvágta a nyakát, mások szerint egy kővel verte agyon. A hullát kövekkel borította be. Hazatérése után elmondta, mit és miért tett, és mindenkit arra biztatott, hogy ha arra jár, a biztonság kedvéért tegyen még egy követ a sírhalomra, nehogy a pásztor feltámadjon.
Tompa Mihály 1846-os verse, a Szakálas farkas így örökítette meg az esetet:
„Elköltvén egyszerű ebédjét:
Álmossá lesz a pásztor képe,
Hadd aludjék csak egy parányit...!
S fejét hajtá a nő ölébe.
Elaludt... s az asszony legottan
Elfojtott hangon felsikolt:
Mivel foga között férjének,
Tépett köténye szála volt!
A pásztor zord férfi vala,
Sápadt, elzárkozott, hideg;
A keresztet távol kerűlte,
Soh' sem mondott Isten-nevet;
A bércre gyakran éjjel ment ki,
Kihez? minek? nem tudta senki!
A nő magához térve lassan,
Szivében ilyen gondolat van:
- Gonosz, mindig irtóztam tőled,
De olyat mégsem gondolék,
Hogy szakálas farkas vagy, s véled
Cimborálnak a feketék!
Várj, csak várj!... és saját késével,
A férj nyakát gégén metszé el.”
Marek Piestrak lengyel rendező és forgatókönyvíró 1938. március 31-én született Krakkóban. 1961-ben szerzett diplomát a Gdański Műszaki Egyetem Vízmérnöki Karán. Ezután felvételt nyert a Łódźi Filmiskola (PWSTiF) rendező szakára, ahol 1968-ban vehette át a diplomáját. Még abban az évben Hollywoodba hívta híres honfi- és pályatársa, Roman Polański, hogy az asszisztense legyen klasszikussá vált horrorjában, a Rosemary gyermekében. Pályafutása első évtizedében Piestrak dokumentumfilmeket és tévéfilmeket forgatott. Első játékfilmje, a Robotokkal a Szaturnusz körül (1979) lengyel–szovjet koprodukcióban valósult meg Stanisław Lem Pirx pilóta kalandjai című novellagyűjteményének egyik írása, A tárgyalás alapján. A cenzorok beleszóltak a forgatókönyvbe is: a novellában például Pirx azt kérdezte Harry Browntól, hogy hisz-e Istenben, de a filmben már azt, hogy szerinte az embereknek van-e lelkiismeretük. A filmbeli űrhajó felszállási jelenetéhez egy archív felvételt használtak fel az Apollo-programban használt óriásrakéta, a Saturn V egyik fellövéséről. Az opusz a Triesztben megrendezett fantasztikus filmek fesztiválján Arany Aszteroida-díjat kapott. Báron György filmesztéta nem osztotta a mű iránti szocialista lelkesedést: „A filmfeldolgozásból azonban kimaradt a Pirx-novelláknak a konkrét történeten átszűrődő csöndes filozófiája és az író ironikus megértő emberábrázolása – azok az erények, amik Lem írásait a műfaj maradandó darabjaivá teszik. Ehelyett újkeletű mozisémákkal töltődött fel az amúgy kurta sztori: parádésnak szánt autósmerénylettel, iparmonopóliumok fenekedéseivel, sztriptízjelenettel” – írta a Filmvilág 1981. februári számában.
A nőstényfarkas kísértete (1983) után Piestrak egy kilencrészes kosztümös kalandfilmsorozattal jelentkezett: a Sisakok és csuklyák (1985) a XV. században játszódik, és a grünwaldi csata előzményeit mutatja be. A Kígyóvölgy átka (1987), akárcsak a Lem-film, szintén lengyel–szovjet koprodukcióban valósult meg. A forgatókönyv alapjául Wiesław Górnicki Hobby dr. Travena című története szolgált, amely Robert Stratton álnéven jelent meg. A bevezető cselekmény 1954-ben játszódik, az indokínai háború idején, és harminc év múlva folytatódik. Kincskereső hőseink egy misztikus ereklyét próbálnak felkutatni. A forgatás olykor nevetséges, máskor ijesztő körülmények között zajlott. Anyagi okokból nem Laoszban, a tényleges helyszínen, hanem Vietnámban forgattak. A repülőgépes jelenetek többségéről le kellett mondani, mert egy hónap késéssel érkezett meg a várva várt repülő, amelynek olyan gyenge akkumulátorai voltak, hogy csak egyetlen felszálláshoz lehetett használni a gépet. A stáb állítólag nem tudott a dzsungelben forgatni, ezért a kamera elé lógatott műlevelekkel próbáltak őserdei hatást kelteni. Górnicki eredeti történetében a nyálkás szörnyeteg kifejezetten mozgékony volt, a film számára megalkotott modell viszont merevre sikerült. Az egyik jelenetben a női főszereplő, Ewa Sałacka egy szakadék szélén lógott. A színésznő egyetlen védelmet kapott: a szakadék alján egy kaszkadőr állt, akinek az volt a feladata, hogy elkapja Sałackát, ha a művésznő netán lezuhanna. Piestrak azzal hárította el a filmre vonatkozó negatív kritikákat, különös tekintettel a pocsék speciális effektusokra, hogy az oroszokkal való együttműködés zátonyra futott. Ennek ellenére a filmet Lengyelországban egymillióan, a Szovjetunióban pedig huszonötmillióan nézték meg, mert az Indiana Jones-filmek akkor még nem voltak elérhetők az ottani nézők számára. Vietnámban titokban vetítették az opuszt, mert „túl amerikai”-nak találták.
Piestrak 1990-ben folytatta a nőstényfarkas történetét, utána egy újabb horrort forgatott lengyel–észt koprodukcióban A sötétség hercegének könnye (1993) címmel. A cselekmény a XVIII. századi Livóniában indul, ahol sátánisták arra készülnek, hogy feláldozzanak egy fiatal lányt. A szerencsétlen teremtést lengyel katonák mentik meg, akik megölik a szertartást vezető papot, és magukhoz veszik annak gyűrűjét, a sötétség hercegének könnyét. A történet 1939 őszén folytatódik, amikor egy lengyel írónő Tallinnba utazik, hogy megtalálja az eltűnt ereklyét, amelyre a németeknek is fáj a foguk, mert erősebbé tehetné a náci Németországot… Lengyel–német–ukrán összefogással készült az Akvárium (1995) című kémtörténet, egyszerre mozifilmként és tévésorozatként. Különféle, hazánkban nem vetített tévésorozatok után Piestrak a Csodálatos nyaralás (1999) című „családi fantasy”-vel búcsúzott az önálló filmkészítéstől. 2001-ben a második stáb vezetőjeként vett részt a Piłsudski marsallról szóló tévésorozat elkészítésében. Színészként tavaly állt utoljára a kamerák elé: egy tolvajt alakított a Város (2021) című filmben. Marek Piestrak a Lengyel Filmakadémia tagja, aki több szakmai díjat is átvehetett, de annak egyáltalán nem örül, hogy őt tartják „a lengyel Ed Wood”-nak. Aktívabb éveiben a hegymászás érdekelte, részt vett egy lengyel–amerikai expedícióban is a 8167 méter magas Dhaulagiri meghódítására: 7000 méterig jutott. Kedvenc színésze Humphrey Bogart, kedvenc filmjei: Casablanca (1942), Apokalipszis, most (1979), A nyolcadik utas: a Halál (1979) és a Párbaj (1971). Tervezett egy horrorfilmet Jerzy Gierałtowski utolsó írása alapján is, a várható magas költségvetés és a műfajjal szembeni hazai idegenkedés miatt azonban ezt nem tudta megvalósítani.
A főszereplők
A Kacpert alakító Krzysztof Jasiński 1943. július 21-én született Borzechów faluban. A művész később elmondta, hogy valójában egy lublini kórházban jött világra, de Borzechówban keresztelték meg. Tizenkét éves korában meghalt az édesapja, ekkor egy bentlakásos iskolába került. Nehezen kezelhető gyerek volt: betört a középiskolai fegyverszobába, lőszert lopott, ráadásul megrongálta Lenin mellszobrát is. Kilenc hónapra javítóintézetbe küldték. 1962-ben érettségizett, 1968-ban vehette át a színészi diplomáját. Még 1966-ban megalapította a Krakowski Teatr Scena STU színházat, amelynek azóta is a művészeti vezetője. Elsősorban színházi ember: viszonylag keveset filmezett, főleg televíziós produkciókban foglalkoztatták. A nőstényfarkas kísértete volt az első mozifilmes főszerepe. Kétszer nősült, két házassága között évekig együtt élt Maryla Rodowicz énekesnővel. Partnereitől összesen négy gyermeke született. A kettős szerepet (Maryna és Julia) játszó Iwona Bielska egymás után két filmben is játszott Krzysztof Jasińskivel, A nőstényfarkas kísértete mellett a másik a W obronie wlasnej (1982) volt. Bielska 1952. szeptember 7-én született Łódźban. Fiatalkorában röplabdázott, tagja volt a lengyel válogatottnak is. Lengyelisztikát tanult a Łódźi Egyetemen, de két év után abbahagyta. Hangszíne miatt először eltanácsolták a színészi pályáról. Andrzej Żuławski A fehér bolygó (1977/1988) című sci-fijében filmezett először, ám a forgatást leállították, és a munkát csak bő egy évtizeddel később tudták befejezni. Szépsége és tehetsége miatt a filmesek gyakran hívták forgatni, a magyar forgalmazás szeszélyei folytán azonban legtöbb filmje nem jutott el hozzánk. Férje Mikołaj Grabowski színházi polihisztor, egy fiúgyermekük született.
Otto von Furstenberget a lengyel színjátszás kiemelkedő személyisége, Olgierd Łukaszewicz alakítja. 1946. szeptember 7-én született a felső-sziléziai Chorzówban. A Krakkói Színiakadémián tanult, 1968-ban kapta meg a diplomáját. A legrangosabb lengyel színházakban kapott nagy szerepeket, 1988 után nyolc évig német nyelvterületen vendégszerepelt. 1967-ben kezdett filmezni. Korai filmszerepeiben érzékeny, lelkiekben gazdag fiatalembereket játszott. Hazai ismertségét Kazimierz Kutz Szilézia-trilógiájának első két része, A fekete föld sója (1970) és A korona gyöngye (1972) alapozta meg. Andrzej Wajda poétikus alkotása, a Nyírfaliget (1970), amelyben egy halálosan beteg fiatalembert alakított, nemzetközileg is ismertté tették a nevét. Jó kritikákat kapott a rafinált gyilkosság áldozatául esett szerelmes gróf szerepéért Walerian Borowczyk A bűn története (1975) című melodrámájában, és részese volt a lengyel filmgyártás egyik nagy kasszasikerének, az Éjszakák és nappaloknak (1975) is. Negatív figurák megszemélyesítésében is jeleskedett, példa erre Agnieszka Holland Láz (1981) című drámája, melyben egy könyörtelen és fanatikus anarchista parancsnokot alakított. Igényes filmográfiájából kiemelkedik még a Szexmisszió (1983, Juliusz Machulski), a Rövidfilm a gyilkolásról (1988, Krzysztof Kieślowski) és a Katyń (2007, Andrzej Wajda). Łukaszewicz 1968 óta nős, egy lánya született. Ikertestvére Jerzy Łukaszewicz operatőr, színész és filmrendező.
Így készült a film
Az 1972-ben Katowicében alakult, majd Varsóba áttelepült Silesia stúdió különleges színfoltot jelentett a lengyel filmgyártásban. Műsorpolitikája meglehetősen nyitott volt, és a stúdió vezetősége teret adott a műfaji kísérletezésnek is. Az intézményt 1978-ig az ismert rendező, Kazimierz Kutz irányította, utána Ernest Bryll író, költő és műfordító vette át a vezetést. A meggyőződéses kommunista Bryll a szükségállapot bevezetése után kilépett a pártból, amelynek a hatvanas évek közepe óta volt a tagja. Ezzel a lépésével szálka lett a Hatalom szemében, és nem elmozdították a helyéről, hanem 1983-ban egyszerűen felszámolták a túlságosan szabad szellemű stúdiót. A Silesia vezetősége kérdezte meg a számukra dolgozó Piestrakot, hogy volna-e kedve filmet forgatni Jerzy Gierałtowski Wadera című 1977-ben megjelent novellájából. A rendezőnek megtetszett a történet, és mivel a Silesia bizalmat szavazott neki, Gierałtowskival hozzálátott a forgatókönyv megírásához. Gierałtowski egy Varsó melletti régi villában lakott, amely hangulatával és gondozatlan kertjével Piestrak szerint úgy festett, mint egy gótikus horror helyszíne. A szkriptet alapvetően Gierałtowski írta: Piestrak elmondta az ötleteit, és segített a párbeszédek kidolgozásában. Bár a két művész között nem voltak különösebb feszültségek, a munka mégis hónapokig eltartott. A nőstényfarkas kísértetét később horrorként reklámozták, és mindmáig elsősorban ebben a kategóriában emlegetik, mindazonáltal Piestrak hangsúlyozta, hogy esze ágában sem volt A texasi láncfűrészes mészárláshoz (1974) vagy a spanyol horrorokhoz hasonló vérgőzös alkotást készíteni. Inkább a XVIII. és XIX. századi babonás lengyel rituálékat akarta megidézni, amelyek némi párhuzamot mutatnak a vuduval: a nők például elkészítették ellenségeik viaszmását, és orsóval szúrták meg, hogy ily módon megátkozzák az illetőt, vagy betegséget hozzanak rá.
A Silesia vezetőségének tetszett a forgatókönyv, a cenzoroknak azonban voltak kifogásaik. A történet eredetileg az ún. januári felkelés (1863) idején játszódott volna, ám arról szó sem lehetett, hogy az oroszok elleni lázadás adja a hátteret, így azt meg kellett változtatni, és oroszok helyett osztrák katonák kerültek a történetbe. Miután vették ezt az akadályt, megkezdődhettek az előkészületek a forgatásra. Az akkori lengyel szisztémában (amely hasonló volt a magyarhoz) ha már adott volt a jóváhagyott forgatókönyv, akkor a rendezőnek már nem kellett pénz után kuncsorognia, mert annak előteremtése a gyártó stúdió feladata volt. A szereplők kiválasztásakor többféle lehetőséget is mérlegeltek, de próbafelvételekre nem került sor, az ugyanis akkoriban nem volt szokás a lengyel filmgyártásban. Nem volt szereposztó rendező (casting director), a rendező maga felelt a színészek kiválasztásáért. Piestrak természetesen figyelembe vette az operatőr és a kollégák javaslatait is. A női főszerepet először az Oscar-díjas Mephistóból (1981) is jól ismert, nemzetközi hírű Krystyna Jandának szánta, jó barátja, Edward Kłosiński operatőr feleségének. A színésznőnek tetszett a forgatókönyv, egyéniségéhez is illett a szerep, egyeztetési problémák miatt mégsem tudta eljátszani. A rendező végül Iwona Bielskát választotta, mert szépsége, titokzatos mosolya és tehetsége meggyőzte őt, és nem is volt problémája a művésznő teljesítményével. A többi szerep kiosztása sem okozott gondot, mert Piestrak korábbról már ismerte a színészeit, és fel tudta mérni, kihez melyik szerep illik a legjobban. A statisztákat a forgatási helyszíneken válogatták.
A film forgatása 1981 decemberében kezdődött. Néhány nap múlva Lengyelországban elrendelték a szükségállapotot, ami nagyon megnehezítette a további munkát. A hivatalos szervek engedélyezték ugyan a munka folytatását, ám a jelenetekhez szükséges lőfegyverek és szablyák használatához engedélyt kellett kérni a polgárőrségtől, és az eszközökkel minden egyes forgatási nap végén hiánytalanul el kellett számolni. Ennél is nagyobb gondot jelentettek a telefonhálózat zavarai, amelyek miatt a folyamatos kommunikáció gyakorlatilag lehetetlenné vált. Többször is előfordult, hogy a rendezőasszisztensnek végig kellett villamosoznia Łódź városát, hogy minden egyes stábtagot személyesen tájékoztasson a soron következő munkamozzanatról. Meg kellett szervezni azt is, hogy mindenki megkapja a helyszínek közötti utazásra jogosító engedélyeket, és bérletet is biztosítani kellett számukra. Igen nehézkesnek bizonyult a filmhez szükséges hintó beszerzése. A filmeseket gyakran kisegítő Jan Galica bérbe adta ugyan a hintóját, de meg kellett oldani a szállítást, és a szükségállapot miatt gépjármű szóba se jöhetett. Galica végül Zakopanéban felült a hintóra, amelyet telepakolt a lovak számára szénával, és így indult el Łódź környékére. Közel két hétig tartott, míg nagy nehézségek és sok kellemetlenség árán beutazta fél Lengyelországot, hiszen folyamatosan megállították a hadsereg és a milícia járőrei. Kivételes helyzetben volt a Smorawiński grófot alakító Leon Niemczyk, aki rendelkezett útlevéllel, mivel még a szükségállapot előtt leszerződött két keletnémet filmhez (Az aranyrablók üldözője, Hét tenger hercege), és ingázott a két ország között. A színészként és emberként egyaránt kiváló Niemczyk mindig hozott ajándékba a stábtagoknak olyasmiket, amik akkoriban hiánycikkek voltak Lengyelországban: kávét, alkoholt stb.
A forgatás legfontosabb helyszíne az 1797-ben épített klasszicista palota volt Śmiełówban (Nagy-lengyelországi vajdaság, Jarocini járás), amelyet Andrzej Płocki díszlettervező ajánlott Piestrak figyelmébe. A direktor eredetileg a dobrzycai Augustyn Gorzeński-palotára gondolt, de egyrészt úgy ítélte meg, hogy a śmiełówi palota tényleg jobban illik a film hangulatához, másrészt bizonyos költséges átalakításokat kellett volna végezni Dobrzycában, hogy alkalmas legyen a forgatásra. A stábtagok a Śmiełówtól néhány kilométerre fekvő Żerkówban laktak, egy üdülőközpontban, meglehetősen spártai körülmények között. A feszült belpolitikai helyzet miatt az ételt jegyre osztották, és külön kérvényezni kellett, hogy emeljék meg a forgatócsoport kiporciózott fejadagjait. El kellett intézni azt is, hogy akik saját járművel jöttek a forgatásra, idejében megkapják a benzinjegyeket. A Łódźból Żerkówba vezető utat Piestrak az egyik asszisztens és a női főszereplő, Iwona Bielska társaságában tette meg. Többször is meg kellett állniuk a rendőri ellenőrzések miatt. Az egyik ellenőrzés alkalmával a vakmerő és energikus Bielska kiugrott a járműből, odaszaladt az ellenőrző pontnál álló tankhoz, és megkocogtatta a falát, hogy meggyőződjön arról, valóban igazi tankról van-e szó.
Akkoriban a hatósági közegekre nem nagyon volt jellemző a humorérzék, és a rendező attól tartott, hogy meg kell szakítaniuk az utazást, sőt talán őrizetbe is veszik őket a színésznő magánakciója miatt. Szerencséjükre továbbengedték mindnyájukat. A śmiełówi palotához tartozik az Adam Mickiewicz Múzeum, melynek fiatal munkatársa, Ewa Stencel mindenben igyekezett a filmesek segítségére lenni. Az egyik jelenet kedvéért, amelyben Kacper kiugrik az egyik emeleti ablakból, egy külön ablakot alakítottak ki, amelyen nem a figurát alakító Krzysztof Jasiński, hanem Aleksander Wołejko kaszkadőr ugrott keresztül. Állítólag az ablakban igazi üveg volt, nem a filmforgatásokon megszokott ún. cukorüveg. Itt említsük meg, hogy a valaha a Mafilmhez tartozott Nemzetközi Produkciók Főosztálya 1985-ös adatai szerint 1981-ben Magyarországon is dolgozott A nőstényfarkas kísértetének stábja. Ezt az infót az általam talált lengyel források nem erősítik meg, de a szükségállapot előtt lehetséges, hogy mód volt külföldi forgatásra, vagy esetleg a lengyel kollégák csupán helyszínkeresés céljából jártak hazánkban. (A történet szerint Ludwik gróf Magyarországra menekül.) Lengyel filmes adatbázisok szerint nemcsak Śmiełów volt forgatási helyszín, hanem a Jarocini járásban található Brzóstków (Goldberg orvos háza), továbbá Wodzierady (kastély az első jelenetekben), Wrocław (állatkert, Nemzeti Múzeum), sőt az NDK is (a schwerini kastély mint a bécsi császári palota).
A szervezési gondok mellett akadtak technikai jellegűek is. Így például az, hogy bár a forgatás 1981–1982 telén zajlott, de Śmiełówban szinte teljesen eltűnt a hó, mire a farkasvadászat jelenete került volna sorra. A helyi tűzoltóság sietett a filmesek segítségére, és a tűzoltók nagy területet szórtak be hó hatását keltő habbal. A jelenetek többsége éjszakai sötétségben játszódik, és csak kevés fényt használtak a felvételekhez, ami szó szerint síri hangulatot teremtett, mintha a sötétség egyenesen a gonoszság titkát rejtegetné. Janusz Pawłowski operatőr munkájának hátránya a tévébemutató és a videóforgalmazás idején ütközött ki, amikor a sokkal kisebb méret miatt ezeknél a jeleneteknél olykor szinte minden sötétbe került, és elvesztek a finom részletek. A film képi világa a híres lengyel festő, a történelmi témájú képeiről ismert Artur Grottger (1837–1867) vizuális stílusát idézi. Technikailag a film egyik legérdekesebb jelenete, amikor a halott Maryna szelleme az erdőben a néző felé sétál. Itt az ún. Schufftan-trükköt alkalmazták, vagyis más szögből vették fel a színésznőt, és más szögből az erdei hátteret, és a kettőt kombinálták. Iwona Bielska számára nem kis megpróbáltatást jelentett, hogy lenge ruhát kellett viselnie a téli fagyban, ráadásul a jelenetek többségét legalább kétszer, de olykor ötször is meg kellett ismételni. Stanisław Brejdygant kevésbé volt türelmes egy másik jelenet felvételekor, pedig jobban fel volt öltözve, mint Bielska. Leon Niemczyk így korholta fázós kollégáját: „Ne morogj már, gondolj arra, mi lenne, ha ebben a téli fagyban egy félmeztelen indiánt kéne játszanod!”
A történet szerint a farkas végez Kacper kutyájával, Figával. Piestrak nem akart döglött kutyával forgatni, és természetesen szó sem lehetett arról, hogy egy élő állatot megöljenek a jelenet miatt. Egy állatorvost kértek meg arra, hogy kábítsa el a kiszemelt kutyát, hogy úgy tűnjön, mintha az állat elpusztult volna. A beadott szer azonban csak legyengítette a kutyát, de nem vált mozgásképtelenné: furcsa hangokat adott ki, izmai rángatóztak, és úgy látszott, mintha görcsös fájdalmai lennének. Piestrak ezt a rángatózást filmezte le, hogy azt sugallja, mintha az állat haláltusáját látnánk. Újabb adag szert ugyanis az állat épsége érdekében már nem akartak beadni neki. Miután elmúlt a szer hatása, a kutya állapota megint minden szempontból normálissá vált. Nem volt egyszerű megoldani azt a jelenetet sem, amelyben Kacper lelövi Juliát: a golyó a homlokán találta el az asszonyt. Akkoriban nem volt még CGI, pláne nem a lengyel filmgyártásban, így a vörös festékkel megtöltött, kocsonyaszerű anyagból készült golyót valójában az indián fúvócsövekhez hasonló eszközből fújással „lőtték ki”. Ehhez viszont nagy kapacitású tüdő kellett, így mondani se kell, hogy a felvétel csak a sokadik próbálkozásra sikerült. Bármennyire nagy volt az összetartás a színészek között, sor került egy kisebb incidensre is. Iwona Bielska és a szeretőjét alakító Olgierd Łukaszewicz szerelmi jelenetét műteremben vették fel. Olgierd túlságosan átélte a szerepet, és bár ilyesmiről állítólag nem volt szó, felfedte a kamera előtt Bielska keblét. A színésznő azonnal felugrott, és „Te disznó!” felkiáltással elviharzott. A zavarodott Łukaszewicz megpróbált utánamenni, hogy bocsánatot kérjen, de a szablya akadályozta a mozgásban. Napjainkban egy ilyen, előre nem egyeztetett meztelenkedős incidensből akár világraszóló MeToo-botrány is kerekedhetne, ám a konfliktust szerencsére sikerült békésen megoldani.
A rendelkezésre álló anyagi keretek és a szűkös nyersanyag miatt gondosan meg kellett tervezni a forgatást. Ennek köszönhető, hogy egyetlen olyan jelenetet sem forgattak le, amely teljesen kimaradt volna a végső változatból. Piestrak úgy gondolja, hogy az akkori lehetőségek figyelembevételével mindent megoldott, amit szeretett volna, és elégedett a végeredménnyel. Csupán egyetlen jelenetet forgatna le ma már másképp: azt, amikor Kacper lelövi az erdőben kóborló farkast. A közönségtalálkozókon ugyanis több néző szóvá tette, hogy a főhős puskájával csak két lövést lehet leadni, utána újra kell tölteni, ami a filmben nem látszik. Piestrak először azon az állásponton volt, hogy a filmidő és a valós idő nem esik egybe, így a néző akár azt is feltételezhetné, hogy Kacper újratöltötte a fegyvert, csak azt nem mutatta a kamera. Jóval később belátta, hogy mégis hibát követett el, mert így a néző figyelme mellékvágányra terelődött, miközben az újratöltés bemutatása nem lassította volna le a cselekményt, sőt akár fokozhatta is volna a feszültséget. Piestraknak megvoltak az ötletei a kísérőzenét illetően, és azokat el is mondta Jerzy Matula zeneszerzőnek, akiben tökéletesen megbízott. Klasszikus zenekari zenét kért, és az elektronikus hangszerek mellőzését. Azt is kérte, hogy a film elején szólaljon meg egy olyan zenei téma, amely vissza-visszatér a történet során, és a befejezésben újra nyomatékot kap. Természetesen az is kívánalom volt, hogy a zene kihangsúlyozza a borongós hangulatot, a horror légkörét. Egy érdekes polonéz született, amely a filmtől függetlenül is ismertté vált. Matula nem általa írt zenéket is beválogatott a soundtrackbe, melynek felvételét karmesterként irányította.
A folytatás
1990. október 26-án került a lengyel mozikba a folytatás, A nőstényfarkas visszatérése. A forgatókönyvet ezúttal Wojciech Niżyński, Jerzy Siewierski és Wojciech Jędrkiewicz írta, a kamera mögött megint Janusz Pawłowski állt, a zenét Jerzy Matuszkiewicz szerezte. A cselekmény már a XIX. század második felében játszódik. Noha az első rész nem varrt el minden szálat, így például Kacper sorsa is nyitott maradt, a folytatás új szereplőket vezetett be. Kamil Orzelski, a fiatal művész (Jerzy Zelnik) szakít a szeretőjével (Anna Wojton), és feleségül veszi a szép és gazdag Krystynát (Grażyna Trela). Az elhagyott kedves megátkozza a hűtlen férfit. Kamil és Krystyna a férfi unokatestvére, Stefania Ziembalska (Marzena Trybała) palotájába költözik, amelyet az előző film hősnője, a nőstényfarkas Julia kísértett. Az épületben nyugalom honol Julia halála óta, ennek ellenére a kastélyban élő öreg dajka, Agatha tiltakozik az ellen, hogy a házaspár beköltözzön az elátkozott Julia egykori hálószobájába, ám nem hallgatnak rá. Éjszaka azonban Krystynát megtámadja egy vérfarkasra emlékeztető szörnyeteg… Az előző film szereplői közül csupán Leon Niemczyk tért vissza, de egy másik szerepet alakít (Stefania férjét). A forgatás Smolice faluban, Łódźban (a Józef Poniatowski parkban, a Karol Scheibler-palotában és az Izrael Poznański-palotában) és Sosnowiecben (a Dietl-palota) zajlott. A film javarészt elmarasztaló kritikákat kapott, elsősorban a kezdetleges speciális effektusok miatt, és többen is hangot adtak annak a véleményüknek, hogy a folytatás kiváló példa arra, miért nem kellene a lengyeleknek horrorfilmeket készíteniük. Az opuszt nem mutatták be a magyar mozik.
Farkasemberek a filmekben
Mondani sem kell, hogy a hetedik művészet is sokszor foglalkozott a farkasemberekkel, a téma jellegéből adódóan elsősorban a horror műfaj keretein belül. Lehetetlenség kitérni minden egyes mozgóképes feldolgozásra, ezért következzen egy szubjektív válogatás a szerintem legfigyelemreméltóbb művekből. A legelső vérfarkasfilmnek Henry MacRae The Werewolf (1913) című alkotását tartják, amely Henry Beaugrand tizenöt évvel korábbi novellája, a The Werwolves (1898) alapján készült. A történet egy navahó nőről szól, aki azt hiszi, hogy a férje elhagyta őt, s emiatt boszorkányságra adja a fejét. Praktikáira megtanítja a lányát is, aki képes farkassá válni, hogy megtizedelje a behatoló fehér telepeseket… A gyártó cég, a Universal stúdiójában 1924-ben tűzvész ütött ki, és a The Werewolf minden kópiája megsemmisült. Stuart Walker opusza, A londoni vérfarkas (1935) szintén a Universal produkciója volt, az első mainstream film, amelynek farkasember a főszereplője. Elsőként Lugosi Bélát szemelték ki a főszerepre, de ő már elkötelezte magát egy másik filmhez. Helyettese, Henry Hull számára eredetileg sokkal ijesztőbb külsőt találtak ki, ám a színész állítólag nem volt hajlandó rendszeresen alávetni magát a sminkelés több órás procedúrájának, és hiúsági okokból sem akarta, hogy teljesen elcsúfítsák az arcát. Mások szerint Hull azzal érvelt, hogy a történet szerint az általa játszott figurát vérfarkasként is felismerik, ezért semmi szükség a bonyolult sminkre. A vérfarkas üvöltéséhez a színész és egy igazi farkas hangját kombinálták. A 195 ezer dollárból forgatott film nem bizonyult kasszasikernek.
Hat évvel A londoni vérfarkas után a Universal újabb hasonló filmmel állt elő: A farkasember (1941) 180 ezer dollárból készült, és úgy a szakma, mint a közönség körében nagy tetszést aratott, sokan a téma legjobb mozgóképes feldolgozásának tartják. A forgatókönyvet a műfaj specialistája, Curt Siodmak írta, a rendező és a producer George Waggner volt. A farkasember maszkja ugyanaz volt, mint amelyet az előző filmhez Henry Hull számára terveztek. Az új farkasembert, Lon Chaney Jr.-t körülbelül öt-hat órán át sminkelték, és egy óráig tartott a maszk eltávolítása. Ehhez képest a filmbeli átalakulás csupán néhány másodperces epizód, a folyamatot csak a későbbi folytatások mutatták kicsit részletesebben. A mellékszereplők közül emeljük ki Claude Rains, Ralph Bellamy és Lugosi Béla nevét. A farkasember figurája a Universal Monsters sorozat több filmjében is visszatért (szintén Lon Chaney Jr. alakításában), mint például a Frankenstein és a vérfarkas (1943), a Frankenstein háza (1944) és a Drakula háza (1945). A Frankenstein és a vérfarkast eredetileg úgy képzelték el, hogy mindkét szörnyeteget Chaney Jr. játszotta volna, ám erről letettek, mert túl nagy megterhelést jelentett volna a színésznek. Chaney Jr. ezúttal Frankenstein szörnyetegét szerette volna eljátszani, végül mégis beleegyezett abba, hogy újra a farkasember legyen. Abból senki nem csinált problémát (Curt Siodmak forgatókönyvíró sem), hogy a két rém valójában két különböző korban élt, így találkozásuk elég irreális volt. Frankenstein kreatúráját Lugosi Béla személyesítette meg, akinek tizenöt kilós jelmezt kellett viselnie, és a kimerültségtől az egyik forgatási napon összeesett. Ráadásul a tesztvetítés során harsány röhögés tört ki, amikor a szörny megszólalt Lugosi magyar akcentusával, ezért kihagyták azokat a jeleneteket, melyekben a kreatúra beszélt. Bár a cselekmény szempontjából a folytatást inkább elmarasztalták, Lon Chaney Jr. játékáról mégis az a vélemény alakult ki, hogy sokkal jobb volt, mint az előző filmben.
A farkasember átka (1961) a legendás brit stúdió, a rémfilmekre specializálódott Hammer Film Productions támogatásával készült az irányzat mesterembere, Terence Fisher rendezésében. A fontosabb szerepeket Clifford Evans, Oliver Reed, Yvonne Romain, Catherine Feller és Anthony Dawson játszotta. Irodalmi alapja Guy Endore The Werewolf of Paris (A párizsi farkasember, 1933) című regénye volt. A film cselekménye anyagi okokból Madridban játszódik. A Hammer egyik tervezett produkcióját a spanyol inkvizícióról ugyanis a forgatókönyv miatt nem engedélyezték, így a már megépített madridi díszletekbe takarékossági okokból a Fisher-film stábja költözött be. Az opusz technikai nevezetessége, hogy ez volt az első színesben forgatott farkasemberes film. A farkasember átkát Angliában erősen cenzúrázták, és nem aratott különösebb sikert, ámbár a látványvilágáról elismerően szóltak a kritikusok. A restaurált eredeti változatot a BBC2 1992-ben akarta műsorra tűzni, de valamilyen tévedés folytán ekkor is a cenzúrázott verzió került a nézők elé. (A következő évben a BBC levetítette a vágatlan változatot.) A farkasember témája a nyolcvanas években jött újra divatba. Joe Dante filmje, Az üvöltés (1981) hősnője egy televíziós riporternő (Dee Wallace), aki súlyos traumát szenved el egy sorozatgyilkossal való találkozás során. Rehabilitációra küldik egy híres üdülőhelyre, és persze fogalma sincs arról, hogy a helyet vérfarkasok lakják. A film Gary Brandner négy évvel korábbi regénye nyomán készült. A forgatást Jack Conrad kezdte, aki a stúdióval való nézetkülönbségek miatt távozott. Utódja, Joe Dante teljesen új forgatókönyvet íratott az eredeti helyett. Az opusz az akkoriban legkorszerűbbnek számító speciális effekteket tartalmazza. Másfél millió dollárból hozták össze, és csak az első körben közel tizennyolc milliót hozott, így nem csoda, hogy az évek során több folytatás is készült hozzá. A harmadik részről Teakbois kolléga írt élvezetes ismertetőt, kitérve az erotikus mozzanatokra is.
A tematikát illetően személyes kedvencem John Landis filmje, az Egy amerikai farkasember Londonban (1981). Ezt még a VHS-korszakban láttam alig 2-3 évvel a külföldi premier után, és nagyon tetszett. Bő két éve elkezdtem már megírni a róla szóló ismertetőt, de aztán előző számítógépem elhalálozása mindent felborított: félretettem a projektet, és még nem vettem elő újra. Hamarosan majd erre is sor kerül, szóval előzetesen nem lövöm le a vele kapcsolatos mondandómat. Már csak a magyar vonatkozások miatt is érdekes kuriózum Paul Naschy horrorja, a La bestia y la espada magica (1983), amelyről feltétlenül olvassuk el Teakbois barátom kedvcsináló ismertetőjét is: magyarölő spanyol farkasember, misztikum, erőszak és hiányos öltözetű hölgyek. Kihagyhatatlan! Neil Jordan gótikus fantasyje, a Farkasok társasága (1984) Angela Carter azonos című novellája alapján készült, a forgatókönyvet az írónő és a rendező közösen írta, bár a végeredmény jobban hasonlít a novellából készült 1980-as rádiójátékra, mint az eredeti történetre. A filmet a Shepperton filmstúdióban forgatták. A főszerepre kiválasztott Sarah Patterson fiatalabb volt, mint amilyen korú színésznőt eredetileg kerestek, és némi szervezési nehézséget okozott, hogy a kilenchetes forgatásra kivegyék az iskolából. Anyagi és biztonsági okokból a filmben látható farkasok valójában belga juhászkutyák voltak, amelyeknek befestették a szőrét. Bár a Farkasok társasága nem volt ráfizetéses, de nem ért el kiugró sikert sem. Rod Daniel alkotása, Az ifjú farkasember (1985) főszerepét Michael J. Fox alakította. Már a szereposztás is érzékeltette, hogy a film főleg a tizenéveseket vette célba, és nem is eredménytelenül: 1,2 millió dollárból forgatták, és több mint nyolcvanmilliót termelt. Persze, hogy készült folytatás, sőt még különféle utánzatok is. Befejezésként – a teljesség igénye nélkül – még néhány cím a téma iránt érdeklődőknek: a Stephen King-mű alapján készült Ezüst pisztolygolyók (1985, Daniel Attias), Farkas (1994, Mike Nichols), Farkasvér (2000, John Fawcett), Démoni harcosok (2002, Neil Marshall), Van Helsing (2004, Stephen Sommers), Wolfcop (2014, Lowell Dean), A Snow Hollow farkasa (2020, Jim Cummings).
Képgaléria
A nőstényfarkas kísértete 1985. február 7-én került a magyar mozik műsorára. Fekete-fehér reklámfotók készültek hozzá, melyek megtekinthetők nicroeg kolléga Régi mozifilmes vitrinfotók nevű blogjában. Az ő engedélyével válogattam az alábbi képeket.
Így látták ők
„A temető, az el- és a kihantolás, a fogatlanul, hullafoltos orcával megjelenő kísértet, a főhős körül ólálkodó farkas véres köntösként öltöztetik a gondolatot, az eltiport lengyel szabadság eszméjét. Amikor a történet játszódik, 1846-ot mutat a naptár. Jó másfél évtizeddel az 1830-as elbukott fölkelés után vagyunk. Lengyelországot ismét felosztották: keletről a cár, nyugatról a császár nyomorítja népét. A legjobbak fogcsikorgatva tűrnek, s várják, mikor jön el ismét a cselekvés órája. Vannak azonban nem kevesen, akik jelképesen is, valóságosan is odaadják magukat az elnyomó hatalomnak. Őket képviseli a filmben Júlia grófnő, aki kineveti »házasságról s jogról álmodó« férjét, s midőn az menekülni kényszerül, boldogan omlik a nyalkabajszú császári tiszt karjaiba. A lengyel irodalom, színház- és filmművészet »örök témája« ez a nagy történelmi konfliktus. Az írók, művészek újra és újra aláfeszítik vállukat e probléma szisziphoszi sziklájának. Az erőfeszítések olykor remekműveket hoznak létre, mint például Wyspiański Menyegzője vagy annak Wajda-féle filmre álmodása. Piestrak munkája azonban csak a tisztes-tisztességes kategóriába sorolható.”
(morvay: „A nőstényfarkas kísértete”. In: Esti Hírlap, 1985. február 6., 2. o. – Kiemelés az eredeti szerzőtől.)
„Erre a mozira nyugodtan odaülhet, aki kedveli az igazi kísértethistóriákat vagy egyszerűen csak kacarászni szeretne egy kicsit. Marek Piestrak halálosan komolyan veszi a témát, műve tele van borzongató jelenetekkel, amelyek valódi izgalmat keltenek (éjszaka, sötét lépcsőn ballag föl az egyik hős, kezében gyertya, a vasalt ajtó mögött meg farkasarcú és farkastestű kísértet kacag velőtrázóan), valódi hullák kelnek életre... Mindez a múlt századi Lengyelországban játszódik, röviddel az egyik szabadságharc után, de a politikai-történelmi elemek szerencsére nem tengenek túl benne. Van helyette buja szerelem (a kísértethölgy csalja szabadságharcos urát, pontosabban az a grófnő, akibe egy másik asszony szelleme költözött), s minden más, mi szem-szájnak mérsékelten ingere. Lehet azonban ezen nagyokat nevetni is, mint mondjuk annak idején Polanski rémfilmjén, a Vámpírok bálján (még ha azzal Piestrak műve nem is kelhet versenyre). Szórakozást mindenesetre nyújt e kis opusz, s az is valami.”
(j.: „A nőstényfarkas kísértete”. In: Magyar Nemzet, 1985. február 7., 7. o.)
„Piestrak Roman Polanski asszisztenseként kezdte pályáját, láthatóan sokat tanult a Vámpírok bálja és az Iszonyat rendezőjétől, elleste a nézőriogatás fogásait, járatos az okkult tudományokban is, most már csak a dramaturgiai szabályok vannak hátra. Mert A nőstényfarkas kísértete nagyvonalúan bánik a mesével, s hiába kacsingat Wyspiańskira és Wajdára, a horror mégsem nemesedett történelmi vízióvá. Kísértet járja be a Krakkó környéki birtokokat, egy gonosz, elvetemült asszonyé, aki életében kigúnyolta a legszentebb lengyel nemzeti érzéseket, halála után vérengző nőstényfarkas vagy férfifaló szépasszony képében riogatja a férfiakat. A történelemnek semmi köze mindehhez, legfeljebb csélcsap asszonyok kalandocskáinál asszisztál, de a műhorror is csak hűhó – semmiért.”
(Koltai Ágnes: „A nőstényfarkas kísértete”. In: Új Tükör, 1985. február 17., 3. o.)
„Sajnos az alakítások terén sem tudok sok pozitívumot írni, úgy nagyjából mindenki megbízható közepességgel teljesít, a főszereplő Krzysztof Jasiński például majdnem végig egy darab arckifejezéssel játszik. És ami még probléma: szerettem volna többet látni a címszereplő farkasból, a kísértetből, valamiféle misztikumból – de ez nem történt meg. Így leginkább egy érdekes műfaji próbálkozás marad A nőstényfarkas kísértete, viszont unikumjelleggel, hiszen lengyel horrorfilmmel azért nem sűrűn találkozhatunk.”
(nicroeg: „A nőstényfarkas kísértete”. On-line kritika, 2015. március 27.)
A nőstényfarkas kísértete (Wilczyca, 1983) – lengyel horrorfilm. Jerzy Gierałtowski Wadera című novellájából a forgatókönyvet írta: Jerzy Gierałtowski és Marek Piestrak. Operatőr: Janusz Pawłowski. Zene: Jerzy Matula. Díszlet: Andrzej Płocki és Wiesława Chojkowska. Jelmez: Marta Kobierska. Vágó: Maria Kuźmińska-Lebiedzik. Rendezte: Marek Piestrak. Főszereplők: Krzysztof Jasiński (Kacper Wosiński), Iwona Bielska (Maryna Wosińska / Julia grófnő), Stanisław Brejdygant (Ludwik gróf), Olgierd Łukaszewicz (Otto von Furstenberg), Henryk Machalica (Goldberg doktor), Leon Niemczyk (Wiktor Smorawiński gróf), Jerzy Prażmowski (Mateusz Wosiński), Hanna Stankówna (Hortensja). Magyarországi bemutató: 1985. február 7.
BEST OF FIELD64
Rejtélyek (18+)
Beatrice Cenci (18+)
A negyedik férfi (18+)
MÉG TÖBB LENGYEL FILM!
